Fehér Ház

címke rss

Indul a Fehér Házért Barack Obama

Nagyvilág2007.01.16, 17:55

Megtette az első lépéseket az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben a fekete apától és fehér anyától származó Barack Obama demokrata szenátor, akit sokan esélyesnek tartanak arra, hogy ő legyen a demokraták jelöltje 2008-ban.

Bush csütörtökön jelenti be az új iraki stratégiát

Nagyvilág2007.01.08, 18:54

George Bush amerikai elnök közép-európai idő szerint csütörtök hajnali 3 órakor jelenti be új iraki stratégiáját - közölte a Fehér Ház.

Tornádóveszély miatt óvóhelyen Bush elnök

Nagyvilág2006.12.30, 01:46

George Busht és feleségét, Laurát tornádóveszély miatt páncélozott járműben az amerikai elnöknek a Texas állambeli crawfordi birtokán lévő óvóhelyhez szállították pénteken - közölte a Fehér Ház.

Bőrrákkal kezelik a First Ladyt

Női Lapozó2006.12.20, 13:50

Bőrrákkal operálták meg hetekkel ezelőtt az amerikai elnök feleségét, Laura Busht. Azért nem jelentették be korábban, mert "nem tartják olyan nagy ügynek a betegséget" - mondta a Fehér Ház szóvivője.

Bush támogatja Törökország EU-s csatlakozását

Nagyvilág2006.12.08, 19:38

Szilárd támogatásáról biztosította pénteken a török kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésben George Bush amerikai elnök Törökország európai uniós csatlakozási törekvését - közölte a washingtoni Fehér Ház.

A tojásfoci pasaréti úttörője

Sport2006.12.02, 07:56

Mintha csak egy hollywoodi filmrendező alakította volna Gogolák Péter életét: egy 14 éves gyerek családjával 1956-ban elhagyja az országot, és az Egyesült Államokba távozik, ahol később komoly hírnevet szerez magának amerikaifutball-játékosként. Pete Gogolak tagja volt annak a négytagú delegációnak, amelyet a Fehér Ház küldött a forradalom ötvenedik évfordulójára Magyarországra, és amelyben rajta kívül helyet kapott még George Pataki, New York kormányzója, Steven F. Udvar-Hazy üzletember és April H. Foley budapesti nagykövet. Ez a látogatás adta az apropót, hogy áttekintsük pályáját.

A Fehér Ház felkészült a karácsonyra

Női Lapozó2006.12.01, 16:20

Laura Bush, az Amerikai Egyesült Államok First Lady-je bemutatta az újságíróknak a Fehér Ház karácsonyi dekorációját.

ENSZ segítséggel derítenék fel a Dzsemájel-gyilkosságot

Nagyvilág2006.11.22, 20:59

Fuád Szinjóra libanoni kormányfő az ENSZ segítségét kérte Pierre Dzsemájel libanoni ipari miniszter meggyilkolása hátterének a felderítéséhez. George Bush fontolóra vette, hogy fokozott katonai támogatásban részesítse a libanoni kormányt.

A demokraták kivonnák a csapatokat Irakból

Nagyvilág2006.11.12, 21:40

Az amerikai kongresszusi választásokon győztes demokraták 4-6 hónapon belüli részleges iraki csapatkivonást szorgalmaznak - ezt Carl Levin michigani szenátor közölte vasárnap. A Fehér Ház viszont jelezte, hogy elutasítja a demokraták által javasolt csapatkivonási menetrendet.

A Fehér Ház elleni támadásra buzdít egy al-Kaida-vezér

Nagyvilág2006.10.10, 19:48

Videofelvételt tettek közzé az al-Kaida egyik magas rangú vezetőjének tartott Abu Jahía al-Libi sejkről, aki a Fehér Ház elleni támadásra szólítja fel afganisztáni követőit. "Isten tetszését nem nyerjük el, amíg el nem érjük a Fehér Ház tetejét" - jelentette ki Libi az al-Arabíja arab hírtelevízió által közzétett felvételen.

Szexbotrányba keveredett egy republikánus szenátor

Nagyvilág2006.10.02, 21:14

Új jelöltet kell találnia az amerikai Republikánus Pártnak öt héttel a kongresszusi választások előtt, miután Mark Foley floridai szenátor lemondásra kényszerült, mert kiderült róla, hogy szexuális molesztálással felérő üzeneteket küldött a Fehér Házban gyakornokoskodó középiskolásoknak.

9/11-es beszéde miatt bírálják Busht

Nagyvilág2006.09.13, 20:43

Amerikában az ellenzéki demokraták azzal vádolják George Bush elnököt, hogy a Fehér Ház előzetes bejelentésével szemben választási kampánycélra használta fel az amerikai nemzethez intézett hétfő esti beszédét.

Vécés csevej zavarta a Bush-közvetítést

Nagyvilág2006.08.30, 15:05

Bocsánatot kért a CNN a nézőktől és a Fehér Háztól, miután Bush elnök beszédének közvetítése közben adásba került, amint az egyik műsorvezető a vécében beszélget egy kolléganőjével.

Tévében vitázna Bushsal az iráni elnök

Nagyvilág2006.08.29, 18:30

Ismét visszautasította az iráni atomprogram felfüggesztését Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. Egyúttal nyilvános tévévitára hívta George W. Bush amerikai elnököt. A Fehér Ház visszautasította a vita lehetőségét.

Két hónap börtön a lövöldöző kosarasnak

Archívum2006.08.24, 12:04

Két hónap börtönbüntetésre ítélték Lonny Baxter amerikai kosárlabdázót, aki a washingtoni Fehér Háztól két sarokra lövöldözött a múlt héten.

Földalatti atomrobbantásra készülhet Észak-Korea

Nagyvilág2006.08.18, 06:39

A gyanús észak-koreai járműmozgásból és hatalmas vezetéktekercsek görgetéséből arra következtet az amerikai hírszerzés, hogy föld alatti kísérleti atomrobbantást készít elő Phenjan. A Fehér Ház állítólag úgy véli, hogy a hírszerzők bizonyítékai nem eléggé meggyőzőek.

Kosaras lövöldözött a Fehér Ház közelében

Archívum2006.08.16, 16:08

A washingtoni Fehér Háztól két sarokra lövöldözött Lonny Baxter, aki az előző idényben az NBA-ben érdekelt Charlotte Bobcats játékosa volt.

Madárinfluenzás hattyút találtak az USA-ban

Nagyvilág2006.08.14, 19:05

Madárinfluenzával fertőződött bütykös hattyúkat találtak az Egyesült Államokban - közölte a washingtoni Fehér Ház hétfőn. Az amerikai szakértők ugyanakkor megállapították, hogy a fertőzést nem a gyakran halálos kimenetelű, emberre is veszélyes vírustörzs okozta.

Washington elismerte a bagdadi kudarcot

Nagyvilág2006.07.25, 01:11

Elismerte a washingtoni Fehér Ház, hogy kudarcott vallott az iraki főváros biztonságának erősítését célzó, hat hete életbe léptetett terv. Egy új terv kidolgozása kiemelt helyen szerepel majd George Bush amerikai elnök és Núri al-Máliki iraki kormányfő közelgő találkozóján.

Özönvíz és sárlavina Washingtonban

Nagyvilág2006.06.27, 08:19

Hatalmas eső hullott hétfőn az amerikai fővárosra és környékére. Az utakat víz, sárlavinák és kidőlt fák torlaszolták el, a múzeumok bezártak, a kormánytisztviselőket otthon maradásra szólították fel. Sok helyen csónakkal kellett kimenteni az embereket. A Fehér Ház kertjében kidőlt egy fa.

Busht aggasztják a guantanamói öngyilkosságok

Nagyvilág2006.06.11, 09:20

Mélységes aggodalmának adott hangot George Bush elnök a guantánamói amerikai fogolytáborban történtek miatt - közölte Washingtonban a Fehér Ház szóvivője.

Washington mégis tárgyalna Iránnal

Nagyvilág2006.05.24, 23:41

Az Egyesült Államok kész a közvetlen tárgyalásokra Iránnal, amennyiben Teherán felhagy az urándúsítással, illetve az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásával - jelentette ki helyi idő szerint szerda este Washingtonban Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője.

Nyomásgyakorlással vádolják az USA-t a CIA-börtönök kapcsán

Nagyvilág2006.05.12, 07:04

Újságírókra fejtett ki nyomást Washington, hogy ne írják meg a titkos börtönöknek helyet adó országok neveit. Ezt a börtönök ügyében vizsgálódó európai parlamenti bizottság jelentéstevője közölte. Claudio Fava nem tért ki a részletekre.

Ahmadinezsád levele nem hatotta meg Busht

Nagyvilág2006.05.09, 01:51

A washingtoni Fehér Ház szerint nem változtatja meg az amerikai álláspontot a teheráni nukleáris dossziéról Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő George Bush amerikai elnöknek írt levele, mivel nem oszlatja el az iszlám köztársaság atomfegyverkezési ambícióival kapcsolatos nemzetközi aggodalmakat.

Menteni próbálja örökségét Bush

Nagyvilág2006.05.04, 11:14

Nemcsak a külpolitikával, a polgárháború szélére került Irakkal vannak problémái George Bush amerikai elnöknek, hanem a belügyekkel is. Újra ugyan nem indulhat az elnöki székért, de ha nem tesz sürgősen valamit, akkor kétes örökséget hagyhat maga után, és magával ránthatja pártját is. Első lépésként új arcokkal próbálja felfrissíteni a Fehér Ház vérkeringését, kérdés azonban, hogy lesz-e ereje komolyabb intézkedéseket is hozni.

Távozik a fehér házi szóvivő

Nagyvilág2006.04.19, 17:21

Szerdán bejelentette lemondását Scott McClellan fehér házi szóvivő. Távozása egybeesik a Bush tanácsadóinak jelenleg is folyó átszervezésével.

Moussaoui halálbüntetéssel sújtható

Nagyvilág2006.04.04, 00:45

Halálbüntetéssel sújtható a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások egyetlen vádlottja, a 37 éves Zacarias Moussaoui az esküdtszék hétfőn kihirdetett döntése szerint.

Mártírságra vágyik a szeptember 11-i vádlott

Nagyvilág2006.03.30, 14:12

Csütörtökön hoz ítéletet az esküdtszék Zacarias Moussaoui ügyében. A szeptember 11-ével kapcsolatban az USA-ban egyetlenként megvádolt férfira az ügyészek halálbüntetés kértek. Védői szerint ugyanakkor eltúlozza szerepét az "al-Kaida tányérnyalója", hogy mártír lehessen és megússza az életfogytiglanit.

Moussaoui egy ötödik szeptember 11-i gép pilótája lett volna

Nagyvilág2006.03.27, 22:18

Zacarias Moussaoui vádlott hétfőn azt állította, hogy a 2001. szeptember 11-én neki kellett volna - a "cipőbombás" Richard Reiddel együtt - eltérítenie egy ötödik utasszállítót és azt a Fehér Háznak vezetnie.

A Fehér Ház lerombolásáról álmodott Moussaoui

Nagyvilág2006.03.09, 11:03

Egy malajziai tanú vallomása szerint arról álmodott, hogy a Fehér Házba vezet egy eltérített repülőgépet Zacharias Mouassaoui. Ő az egyetlen ember, akit a szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatban perbe fogtak az USA-ban. Azzal vádolják, hogy hallgatásával hozzájárult a szeptember 11- támadásokban elhunyt közel 3000 ember halálához.

Washington elutasította bin Laden ajánlatát

Nagyvilág2006.01.19, 20:48

Elutasította a tárgyalás bármiféle lehetőségét a terroristákkal csütörtökön a Fehér Ház szóvivője az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének, Oszama bin Ladennek a feltételes tűzszünetet ajánló hangfelvételével kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva.

Az USAid szerint elszabadult a bűnözés Irakban

Nagyvilág2006.01.18, 14:51

Összeomló társadalomról, elszabadult bűnözésről, "önjelölt vallási és erkölcsrendészek kósza bandái" által korlátozott alapjogokról ír Irakkal kapcsolatban az USAid egy értékelésében. Az újjáépítéssel foglalkozó amerikai szervezet által közétett dokumentum sokkal sötétebb képet fest az iraki helyzetről, mint az amerikai hivatalos források. Egy szakértő szerint azonban az USAid csak így próbál meg több támogatást kicsikarni a kormányzattól.

Powell szerint sem kizárt az Irán elleni akció

Nagyvilág2006.01.17, 09:29

Az eddigi nemzetközi nyilatkozatok többsége ugyan az iráni atomválság békés megoldásáról szól, az amerikaiak előszeretettel emlegetik a fegyveres változatot. A közelmúltban a Fehér Ház, egy hétfő éjjeli televíziós műsorban pedig Colin Powell volt amerikai külügyminiszter fogalmazott úgy, hogy nem lehet kizárni a katonai beavatkozás lehetőségét az atomprogramját újra indító Iránnal szemben.

Bush kenőpénzzel jótékonykodik

Nagyvilág2006.01.04, 19:23

Jótékony célra fordítja George Bush elnök a választási kampányához Jack Abramofftól, az amerikai Republikánus Párt támogatójától befolyt összeget, aki elismerte kenőpénzek fizetését kongresszusi képviselőknek - közölte szerdán a Fehér Ház szóvivője.

Szaddám szerint a Fehér Ház hazug

Nagyvilág2005.12.22, 17:12

Hazugnak nyilvánította a Fehér Házat Szaddám Huszein perének csütörtöki tárgyalásán. A bukott iraki diktátor megismételte állításait, hogy fogsága alatt verték az amerikaiak, akiknek szerinte nem szabad hinni, mivel hazudtak az iraki tömegpusztító fegyverekről is. Szaddám szerdai vádjait az USA elutasította, a pert előkészítő iraki bíró pedig közölte, a bukott diktátor nem tett panaszt annaki idején az állítólagos verések miatt.

Washington cáfolja, hogy verték Szaddámot

Nagyvilág2005.12.21, 22:17

Képtelennek nevezte és határozottan visszautasította szerdán a washingtoni Fehér Ház Szaddám Huszein iraki exdiktátor állítását, miszerint az amerikaiak "ütlegelték és kínozták" a börtönben.

Bush rábólintott a kínzásellenes törvényre

Nagyvilág2005.12.16, 13:22

Több hónapos ellenállás után, végül beadta derekát az amerikai elnök és elfogadta azt a republikánus kezdeményezésű törvény-kiegészítést, amely megtiltja, hogy az amerikai hadsereg kínzást alkalmazzon terrorizmussal gyanúsított személyek ellen. A kiegészítés megtiltja a kegyetlen bánásmódot, mind az USA határain belül, mind azokon kívül.

Bush határozottan támogatja a halálbüntetést

Nagyvilág2005.12.02, 21:29

George Bush amerikai elnök "rendíthetetlenül támogatja" a halálbüntetést, mivel az ártatlan életeket megmentését segítheti - közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken, azon a napon, amelyen az Egyesült Államokban végrehajtották az ezredik kivégzést a legsúlyosabb büntetési nem 1976. évi visszaállítása óta.

Bush felvetette az iraki kivonulás lehetőségét

Nagyvilág2005.11.30, 15:20

George W. Bush amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy jövőre megkezdik az Irakból történő kivonulást az amerikai csapatok. A Fehér Ház bejelentette: amennyiben az iraki biztonsági erők elég felkészültek lesznek, akkor 2006 nyarán hazahívják az amerikai katonák egy részét. Az elhúzódó hadműveletek miatt folyamatosan csökken Bush népszerűsége, a BBC tudósítója szerint épp ezért dobták be a lehetőséget, hogy már nincs messze a háború vége.

Az USA szerint nem hiteles Zarkávi halálhíre

Nagyvilág2005.11.21, 07:07

A Fehér Ház szóvivője szerint nem hitelesek azok az értesülések, amelyek szerint Abu Muszab az-Zarkávi meghalt egy amerikaiak által megtámadott moszuli házban. Név nélkül nyilatkozó források szerint ugyanakkor az USA vizsgálja, nincs-e az áldozatok között az iraki terrorvezér.

Etikai oktatást írt elő Bush

Nagyvilág2005.11.05, 20:07

Bizalmas információk kezelésével kapcsolatos oktatásra kötelezte Bush elnök a Fehér Ház alkalmazottait. A rendelkezés azt követően született, hogy a héten vádat emeltek Cheney alelnök hivatalvezetője ellen, akit egy titkos ügynök nevének kiszivárogtatásával hoztak összefüggésbe.

Merényletet terveztek a Fehér Ház ellen

Nagyvilág2005.11.05, 11:07

Feltehetően a washingtoni Fehér Ház ellen is tervezett merényletet három muzulmán fanatikus. A fiatal férfiakat Londonban vették őrizetbe, még októberben. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy valóban voltak konkrét terveik is, vagy csak szándékuk a merényletre.

Nem lesz bíró a "hat láb magas pitbull"

Nagyvilág2005.10.27, 17:44

Visszalépett a főbírói jelöltségtől Harriet Miers, a Fehér Ház jogi osztályának vezetője, miután folyamatos támadások érték felkészületlensége miatt. George W. Bush amerikai elnök október 3-án jelölte a csak "hat láb magas pitbullként" emlegetett Mierst az amerikai legfelsőbb bíróság egyik megüresedő bírói posztjára, de a jelöltet az elnök kozervatív támogatói is folyamatosan bírálták.

Amerika jövőre 70 ezer menekültet fogad be

Nagyvilág2005.10.25, 02:01

George Bush amerikai elnök 70 ezer menekült befogadását engedélyezte a következő pénzügyi évre - jelentette be a Fehér Ház.

Bush derűlátó az izraeli-palesztin békét illetően

Nagyvilág2005.10.20, 18:35

George Bush amerikai elnök szerint a végső cél, az egymás mellett békében élő palesztin és izraeli állam közelebb került a megvalósításhoz, mint eddig valaha, és az elnök derűlátóbb a béke kilátásait illetően, mint öt évvel ezelőtt, amikor hivatalba lépett. Az amerikai elnök a Fehér Ház kertjében nyilatkozott csütörtökön Mamúd Abbász palesztin elnökkel folytatott egyórás tárgyalása után.

Bono Bushnál ebédelt

Kultúra2005.10.20, 13:11

A Nobel-békedíjra is hajtó U2-frontember, Bono George W. Bush amerikai elnöknél ebédelt a Fehér Házban, ahol többek különböző világpolitikai kérdésekről is beszélgettek.

Bush a bolgár ápolónők szabadon bocsátását követeli

Nagyvilág2005.10.17, 20:39

Halálra ítélt bolgár ápolónők kiszabadítására szólította fel Líbiát hétfőn George Bush amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta Georgi Parvanovot, Bulgária elnökét. Líbiában tavaly májusban öt bolgár ápolónőt első fokon halálra ítéltek azzal a váddal, hogy 380 gyereket megfertőztek az AIDS vírusával.

Kémkedéssel gyanúsítják a Fehér Ház volt munkatársát

Nagyvilág2005.10.06, 07:35

Kémkedésért tartóztatták le a Fehér Ház volt alkalmazottját. A Fülöp-szigeteki férfi állítólag későbbi munkahelyéről, az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodából is továbbított titkos iratokat megrendelőinek.

A Fehér Háznál őrizetbe vették Cindy Sheehant

Nagyvilág2005.09.27, 03:35

Őrizetbe vették hétfőn egy háborúellenes washingtoni tüntetésen Cindy Sheehant, az Irakban dúló harcok elleni egyesült államokbeli tiltakozómozgalom vezéralakját.

Bush és Putyin az egységet hangsúlyozza

Nagyvilág2005.09.16, 23:19

Nézeteik azonosságát vagy közelségét igyekezett kidomborítani George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a washingtoni Fehér Házban tartott pénteki találkozójukat követő sajtóértekezletükön.

A szunnitákon bukott a szavazás az iraki alkotmányról

Nagyvilág2005.08.23, 01:43

A szunnita frakció ellenállásán bukott meg az iraki alkotmány tervezetének határidőn belüli elfogadása. Ez tűnt ki abból a nyilatkozatból, amelyet a szunnita arabok tettek közzé kedden Bagdadban, nem sokkal azután, hogy a parlament elnöke szavazás nélkül elnapolta a törvényhozás eredetileg dönteni hivatott ülését.

Egy párttársa bírálta Busht Irak miatt

Nagyvilág2005.08.21, 23:53

Élesen bírálta és a vietnami háborúhoz hasonlította George Bush elnök iraki politikáját vasárnap egy befolyásos republikánuspárti szenátor. A Fehér Ház elutasította a politikus kijelentéseit.

Túszejtő lehetett az új iráni elnök

Nagyvilág2005.07.01, 09:39

Az amerikai hatóságok a Fehér Ház szóvivőjének a közlése szerint vizsgálják, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök valóban részt vett-e az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több mint 25 évvel ezelőtt elfoglaló diákok túszejtő akciójában, amint azt több volt amerikai túsz állította.

Bush félvállról veszi a klímaváltozást

Nagyvilág2005.06.09, 15:05

Bekezdéseket törölt és mondatokat írt át a 2002-es amerikai környezetvédelmi kormányjelentésben annak megjelenése előtt egy a Fehér Háznak dolgozó volt olajipari lobbista. Az átszerkesztett dokumentum így csekélyebb veszélyként tünteti fel a klímaváltozást. A lépés újabb bizonyíték arra, hogyan próbálja a szennyező gázok kibocsátásának visszaszorítását célzó kiotói egyezményt is elutasító Bush-kormányzat lebecsülni a légszennyezés veszélyeit.

A Fehér Ház szerint a Hezbollah továbbra is terrorszervezet

Nagyvilág2005.06.06, 21:56

A Hezbollah síita radikális mozgalom továbbra is terrorszervezet - jelentette ki hétfőn Scott McClellan fehér házi szóvivő, a mozgalomnak a libanoni parlamenti választásokon aratott sikerére reagálva.

Visszavonta Korán-gyalázós cikkét a Newsweek

Nagyvilág2005.05.17, 13:02

Visszavonta korábbi cikkét a Newsweek, amelyben azt állította, hogy guantánamói támaszponton az amerikai katonák úgy próbáltak nyomást gyakorolni a muszlim foglyokra, hogy a Koránt lehúzták a vécén. A hetilap szerkesztője elismerte, hogy az információ nem volt megalapozott. A riport miatt több muzulmán országban Amerika-ellenes tüntetések robbantak ki.

Ismét kiürítették a Fehér Házat és a Capitoliumot

Nagyvilág2005.05.11, 20:57

Kiürítették szerdán a Fehér Házat és a Capitoliumot annak nyomán, hogy egy kisrepülőgép berepült az amerikai főváros fölötti légi biztonsági övezetbe; percekkel később mindenkit visszaengedtek az épületekbe. Más amerikai kormányzati épületek, köztük a pénzügyminisztérium és a legfelsőbb bíróság munkatársait is biztonságos helyre vezényelték.

Vaklárma miatt evakuálták az amerikai elnököt

Nagyvilág2005.04.28, 12:18

Kimenekítették az amerikai elnököt az irodájából egy téves riasztás miatt szerdán, és Dick Cheney alelnököt is biztonságba helyezték attól tartva, hogy egy azonosítatlan repülőgép behatolt a Fehér Ház körül kialakított tiltott légterébe.

A Secret Service vigyáz a kacsára a Fehér Háznál

Nagyvilág2005.04.08, 20:52

A washingtoni Fehér Házra és a lakóinak a biztonságára ügyelő titkosszolgálat, a Secret Service éber őreinek immár egy kacsára is vigyázniuk kell, amely a hét végén rakott fészket az ugyancsak szigorúan őrzött szomszédos pénzügyminisztérium főbejárata mellett egy facsemete tövében.

Számos hibát elkövetett a CIA Irak-ügyben

Nagyvilág2005.03.31, 16:17

A CIA és a többi hírszerző szolgálat súlyos hiányosságait tárta fel az iraki tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó elnöki bizottság csütörtök reggel közzétett jelentése. A vizsgálóbizottság szerint nem igaz, hogy a Fehér Ház vagy a Pentagon nyomást gyakorolt volna a hírszerző szervezetekre, hogy azok helyzetértékeléseikkel igazolják a küszöbönálló inváziót.

Háborús héja irányíthatja a Világbankot

Gazdaság2005.03.16, 17:56

Paul Wolfowitzot jelölte George Bush amerikai elnök a Világbank élére. Wolfowitz jelenleg az USA védelmi miniszter-helyettese, az iraki háború egyik legfőbb támogatója. Busht máris hevesen támadják választásáért.

Cunami-körúton Clinton és az idősebb Bush

Nagyvilág2005.02.19, 13:36

Thaiföldre érkezett Bill Clinton és idősebb George Bush. A két volt amerikai elnök a tavaly decemberi szökőár által leginkább érintett államokat látogatja végig a következő napokban. A politikusokat a Fehér Ház kérte fel arra, hogy segítsen minél több támogatást szerezni a természeti katasztrófa károsultjainak.

Bush és Allávi az iraki erők kiképzéséről tárgyalt

Nagyvilág2005.02.12, 01:46

A folytatódó iraki erőszakos cselekményekről és az új iraki biztonsági erők kiképzéséről cserélt eszmét George Bush amerikai elnök pénteken telefonon Ijád Allávi iraki miniszterelnökkel - jelentette be a Fehér Ház.

Új főszakácsot keres a Fehér Ház

Nagyvilág2005.02.05, 23:44

Új kihívásokat keresve távozik az amerikai elnöki hivatal főszakácsa, aki 11 évig főzött az éppen aktuális elnökre és vendégeire. A Fehér Ház nem ad fel apróhirdetést, az új séf kiválasztását George Bush elnök felesége felügyeli.

A Lockheed Martin gyártja az amerikai elnök helikopterflottáját

Nagyvilág2005.01.29, 03:11

A Lockheed Martin amerikai óriáscég vezette amerikai-európai csoport kapta a megbízást az amerikai elnököt szállítását szolgáló új helikopterflotta elkészítésére - jelentették be pénteken Washingtonban, véget vetve a megrendelésért két vállalatcsoport között folytatott, politikai felhangoktól sem mentes éles versengésnek.

Amerikai kommandósok kutatnak Iránban

Nagyvilág2005.01.17, 10:52

Jövőbeli légicsapások célpontjait választják ki azok az amerikai különleges egységek, akik már hónapok óta Irán határain belül tevékenykednek a legnagyobb titokban -  írja a New Yorker magazin. A lap szerint Irán Washington következő stratégiai célpontja. A Fehér Ház tagadja a cikkben szereplő állításokat.

Robinhóért 18 millió eurót fizethet a Real

Archívum2005.01.03, 09:29

A "Fehér Házban" - a Bernabéu stadion metaforikus elnevezése - egyöntetűen úgy vélik, a Real Madrid jövője a két brazil csodacsatár, Adriano és Robinho leszerződtetésén áll vagy bukik. Egyelőre utóbbi leigazolása tűnik biztosabbnak, olyannyira, hogy az AS című sportnapilap értesülése szerint már az árban is megállapodott az eladó (Santos) és a vevő: a 2004-2005-ös évad végén, idén júniusban 18 millió euróért (4,5 milliárd forint) ír alá a 20 éves zseni a kilencszeres Európa-kupagyőzteshez.

Snow marad az amerikai pénzügyminiszter

Archívum2004.12.09, 11:13

A Fehér Házban csütörtökön megerősítették, hogy George W. Bush második elnöksége idején is John Snow marad az Egyesült Államok pénzügyminisztere - írja a BBC News Online.

Felgyújtotta magát a Fehér Ház mellett

Nagyvilág2004.11.16, 08:40

Allah, Allah kiáltásokat hallatott az a férfi, aki felgyújtotta magát kedden a Fehér Ház mellet Washingtonban. A jemeni Mohamed Alanssin az FBI egyik informátora, akit nem engedtek hazautazni feleségéhez. A férfit égési sérülésekkel szállították kórházba.

Condoleezza Rice váltja Powellt az USA külügyminiszteri posztján

Nagyvilág2004.11.16, 07:37

Bush amerikai elnök eddigi nemzetbiztonsági főtanácsadója, Condoleezza Rice lesz az új amerikai külügyminiszter - közölték Washingtoni források. Az eddig ezt a feladatot ellátó Colin Powell hétfőn nyújtotta be lemondását. A mérsékelt republikánusnak tartott Powell távozásának oka az lehet, hogy a Fehér Ház politikájára gyakorolt befolyása az utóbbi időben csökkent.

Indul a Bush-kormány átalakítása

Nagyvilág2004.11.10, 22:36

Benyújtotta lemondását George Bush amerikai elnöknek John Ashcroft igazságügy- és Don Evans kereskedelmi miniszter. A hírt kedd este jelentette be a Fehér Ház. A CNN szerint Ashcroft utódja Alberto Gonzales eddigi tanácsadó lesz. A másik jelöltről eddig csak találgatások láttak napvilágot. A lépéssel megindult a Bush-kormány átalakítása, a további távozók között emlegetik Colin Powell külügy- és Donald Rumsfeld védelmi minisztert.

A független jelöltön múlhat az amerikai elnökválasztás

Nagyvilág2004.10.27, 00:57

Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy a jelöltek közé kerüljön Ralph Nader Ohio államban, aki függetlenként próbálja elhódítani a Fehér Házat. Nader, akárcsak a négy év előtti elnökválasztáson George Bush malmára hajthatja a vizet azzal, hogy néhány államban elhódítja a demokrata párt jelöltjétől a fontos voksokat.

Bush zakója gyanúsan dudorodott

Nagyvilág2004.10.12, 09:49

Furcsa találgatások merültek fel a George Bush amerikai elnök és demokrata kihívója, John Kerry első tévévitáján keletkezett fényképfelvételekkel kapcsolatban. Bush elnök zakóján ugyanis fura gyűrődés látszik hátul. A Fehér Ház és Bush kampánystábja ugyan cáfolja, de sokan úgy vélik, hogy a ráncot egy rádióvevő okozhatja, amelyen keresztül tanácsokkal látták el az elnököt a vita alatt.

A magyar zsidók aranyáról vitázik Bush és Kerry

Nagyvilág2004.10.06, 16:46

Választási kampánytéma lett a magyar zsidóktól a II. világháborúban elrabolt aranyból és műkincsekből az Egyesült Államokban. Kerry demokrata elnökjelölt és egy befolyásos republikánus szenétor egy időben indított támadást a Fehér Ház ellen az "aranyvonat" ügyében. Mindketten azt akarják elérni, hogy a Bush-kormány kárpótolja azokat a magyar zsidókat, akiknek az aranyát és műkincseit amerikai katonák lopták el a hírhedt "aranyvonatról".  Amennyiben Bushék hajlandóak kártérítést adni, ez lenne az első alkalom, hogy az Egyesült Államok bárkinek is kártérítést ad a holokauszt során elszenvedett sérelmekért.

Amerika legdrágább választására készül

Gazdaság2004.09.20, 13:57

A folyamatban lévő amerikai elnökválasztási kampány máris bekerült a történelembe: soha nem gyűjtöttek össze és költöttek el még ennyi pénzt a Fehér Házért folyó versenyre, mint most. Szakértők szerint ráadásul a következő hónapban rohamosan megnő a kisebb adakozók száma.

USA: Lejárató kampányok a választási küzdelemben

Nagyvilág2004.08.21, 09:16

Cáfolta pénteken a Fehér Ház, hogy bármi köze lenne azokhoz a fizetett televíziós hirdetésekhez, amelyek azzal vádolják az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét, John Kerry szenátort, hogy pályafutása során hazugságokat terjesztett 35 évvel ezelőtt teljesített vietnami katonai szolgálatáról.

Újra befészkelték magukat Amerikába a terroristák

Nagyvilág2004.08.05, 09:25

Az Egyesült Államokban élő terroristák és az al-Kaida egyik vezetőjének beszélgetését fogták el az amerikai hatóságok - írja a CNN. A Fehér Ház szerint az elfogott információkból meglehetősen riasztó kép rajzolódik ki. A kommunikációban részt vevő elfogott al-Kaida vezető számítógépén több száz olyan épület műszaki adatait és fényképét találták meg, amelyek egy esetleges újabb Amerika-ellenes terrortámadás célpontjai lehetnek. Az adatok egy része egészen friss.

Milliókat keresnek Bush legjobb emberei

Nagyvilág2004.07.13, 12:36

Átlagosan hetvennyolc százalékát keresik csak a Fehér Házban dolgozó nők az elnök szolgálatában álló férfiak fizetésének. A fizetések közti arány nem a szokásos amerikai férfi-női fizetések közti szakadék miatt alakul így, hanem azért, mert Bush jól fizető állásokba általában férfiakat helyez. Az átlagos fehér házi alkalmazott 67 675 dollárt, azaz körülbelül 13,6 millió forintot keres évente. A fizetés ugyan több, mint a washingtoni átlag, de az elnök alkalmazásában állók többsége jogászként, üzletemberként vagy tanácsadóként ennek többszörösét kereshetné.

A CIA-t támadja a szenátus

Nagyvilág2004.07.09, 21:16

Keményen bírált a szenátus vizsgálóbizottságának jelentése a CIA Irakkal kapcsolatos hírszerző tevékenységét. A bizottság szerint Amerika és szövetségesei a hírszerzők direkt hiányos információi miatt kezdtek háborút Irakban. Ugyanakkor a bizottság azt is megállapította, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a CIA-t a Fehér Ház, vagy a kormány befolyásolta volna, hogy olyan jelentést állítson össze az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekről, amelynek alapján mindenképpen megindul a háború.

Továbbra sem büntethetőek az Irakban szolgáló amerikaiak

Nagyvilág2004.06.24, 18:19

Továbbra sem lesznek büntethetőek az irakban szolgáló amerikai katonák amennyiben törvényt sértenek. Az Egyesült Államok olyan megállapodást kötött az iraki ideiglenes kormánnyal amelynek értelmében továbbra is csak amerikai bíróságok tárgyalhatják a katonák ügyeit. A Fehér Ház szerint mindenhol létezik ilyen megállapodás, ahol amerikai katonák szolgálnak.

USA: igazolhatónak nevezték a kínzásokat 2002 nyarán

Nagyvilág2004.06.08, 16:55

A jogos önvédelem alapján igazolhatónak nevezte a kínzás alkalmazását a terrorizmus elleni harcban az amerikai igazságügyi minisztérium 2002 augusztusában a Fehér Házhoz intézett memorandumában.

Bush az irodájában tartja Szaddám pisztolyát

Nagyvilág2004.05.30, 23:46

George W. Bush amerikai elnök a Fehér Házban tartja azt a fegyvert, amelyet Szaddám Huszein volt iraki elnöknél találtak elfogásakor. A pisztolyt a volt diktátort foglyul ejtő katonák ajándékozták az elnöknek. Bush büszke a trófeára, de eddig még csak néhány vendégének mutatta meg.

A dán katonák Irakban maradnak

Nagyvilág2004.05.29, 00:12

Az iraki ideiglenes kormánynak "teljes szuverenitása" lesz - erről biztosította George Bush amerikai elnök pénteken Anders Fogh Rasmussen dán kormányfőt, akivel a Fehér Házban találkozott, és Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akivel telefonon beszélt a nap folyamán. A dán miniszterelnök kifejezetten azzal a szándékkal érkezett Washingtonba, hogy szorgalmazza az amerikai elnöknél: ruházzák fel az iraki ideiglenes kormányt tényleges hatalommal katonai ügyekben is, hogy rendelkezzen a teljes szuverenitás minden tartozékával.

Bush elnök leesett a biciklijéről és megsérült

Nagyvilág2004.05.23, 00:40

Leesett kerékpárjáról és könnyebben megsérült George Bush amerikai elnök szombaton a Texas állambeli crawfordi birtokán - közölte a Fehér Ház. Az ötvenhét éves elnök egy domboldalon lefelé haladva esett le a kerékpárról, miután az megbillent az eső által feláztatott talajon.

Újabb két katona ellen indul per a kínzásokért

Nagyvilág2004.05.12, 19:38

Újabb két amerikai katonát állítanak bíróság elé az Egyesült Államokban iraki foglyok kínzásáért. A két őrmester egyaránt az Abu Graib börtönt őrző 372. katonai rendész században szolgált. Az amerikai törvényhozás eközben elhatározta, hogy hamarosan újabb fényképeket hoz nyilvánosságra a kínzásokkal kapcsolatban. A Fehér Ház arra figyelmeztetett, hogy nincsen összefüggés az Abu Graib börtönben történt kínzások, és a kedden nyilvánosságra került, egy amerikai civil lefejezését ábrázoló videofelvétel között.

Három órán keresztül faggatták Busht

Nagyvilág2004.04.29, 20:08

Három órán át tartott Bush elnök kihallgatása a Fehér Házban. Az elnököt a kongresszus 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat vizsgáló bizottsága kérdezte ki a támadásokkal kapcsolatban. A találkozóra a legnagyobb titoktartás mellett, a sajtó teljes kizárásával került sor. A találkozó után Bush elnök azt nyilatkozta, hogy a meghallgatás barátságos hangnemben folyt. A bizottság hónapok óta tartó harcok árán érte el, hogy kihallgathassa az elnököt és az alelnököt. A megállapodás értelmében Bush és Cheney nem eskü alatt vallott.

Kanadai marihuánától tart az USA

Nagyvilág2004.04.15, 20:47

A Fehér Ház drogellenes főnöke szerint Különlegesen jó minőségű marihuánát csempésznek Kanadából az Egyesült Államok területére. Az amerikai hatóságok szerint egyre több gondot okoz a hagyományosnál sokkal hatékonyabbá nemesített vadkender: duplájára növekedett azok száma, akik a kenderhasználat miatt kerültek kórházba. Kanada tagadja, a vádat, hogy az Egyesült Államok fő kenderellátója lenne.

Kevesebbet keresett tavaly az amerikai elnök

Gazdaság2004.04.14, 09:07

Ifjabb George Bush amerikai elnök 822 126 dollár éves jövedelmet vallott be a 2003-as esztendőre, valamivel kevesebbet, mint a megelőző évben, amikor 856 056 dollár szerepelt az adóíven a Fehér Ház által közzétett bevallás tanúsága szerint.

Nyilvánosságra hozták Bush al-Kaida jelentését

Nagyvilág2004.04.11, 01:19

A Fehér Ház feloldotta és nyilvánosságra hozta azt a hírszerzési jelentést, amely arról tájékoztatta Bush elnököt, hogy Oszama bin Laden támadást tervezett az USA ellen, az ország területén belül.

Bush tudta, hogy az al-Kaida gépeltérítéseket tervez

Nagyvilág2004.04.11, 12:10

"Gyanús mozgás észlelhető az országban, amelyből arra lehet következtetni, hogy repülőgépeket akarnak eltéríteni, vagy más támadást terveznek" - olvasható abban a CIA-jelentésben, amelyet George W. Bush amerikai elnök egy hónappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt kapott a hírszerzéstől. A 2001. augusztus 6-án készült jelentést szombaton hozták nyilvánosságra. A Fehér Ház szerint a feljegyzésnek azért nem tulajdonítottak nagyobb jelentőségeket, mert főleg az al-Kaida történetével kapcsolatos tényeket tartalmaz, és nem utal arra, hogy közvetlen veszély fenyegetné az Egyesült Államokat.

A Fehér Ház a szeptember 11-bizottság összes dokumentumát átvizsgálja

Nagyvilág2004.04.04, 22:14

A Fehér Ház bejelentette, hogy megvizsgál minden egyes dokumentumot amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatos mulasztások feltárásával foglalkozó bizottság készít, mielőtt azok nyilvánosságra kerülnének. A jelentés várhatóan júliusban készül majd el. Eközben egy amerikai lap azt közölte, hogy Bush elnök már néhány nappal a WTC elleni támadás után a Szaddám elleni háborúhoz kérte Tony Blair brit miniszterelnök segítségét.

Ellopták Bush kihívójáráról készült megfigyelési iratokat

Nagyvilág2004.03.28, 21:01

Ellopták azoknak a megfigyelési iratoknak az egy részét, amelyeket az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) készített 1971-72-ben John Kerryről, amikor a Fehér Ház elhódítására pályázó szenátor több kitüntetéssel leszerelt fiatal katonaként a vietnami háború ellen tiltakozó veteránok szervezetének a szóvivője volt.

Clarke megismételte Bush elleni vádjait

Nagyvilág2004.03.24, 23:23

Irak múlt év tavaszi megtámadásával George Bush amerikai elnök nagymértékben aláásta a terrorizmus elleni harcot - jelentette ki szerdán Richard Clarke, a Fehér Ház volt terrorizmus szakértője a 2001 szeptember 11-i terrortámadások előzményeit vizsgáló bizottság előtt.

Busht a terrorellenes háborúért támadják

Nagyvilág2004.03.22, 20:18

Egy volt fehér házi biztonsági szakértő szerint Bush "rettenetes" munkát végzett a terrorellenes háborúval.  Richard Clarke azt is az elnök szemére hányta, hogy nem törődött a 2001 szeptember 11-i terrortámadások előtti figyelmeztetésekkel. Ugyanakkor Jimmy Carter volt elnök is azzal vádolja Busht, hogy "hazugságok és félreértelmezések" miatt támadta meg Irakot. A Fehér Ház tagadja a vádakat.