fapados légitársaság

címke rss

Októbertől mobilozhatunk a Ryanair gépein

[origo] utazás2008.09.24, 17:53

Most már nemcsak a szűk ülések és a terpeszkedő szomszédok zavarnak majd a Ryanair gépein, hanem a hangosan mobilozó utastárs is. A legnagyobb európai fapados októbertől kísérletképpen néhány gépén bevezeti az új szolgáltatást.

Őszi akciókkal menekülnek a fapadosok

[origo] utazás2008.09.02, 12:52

A nyárnak ugyan vége, de az igazán rutinos fapados-utazók most kezdik dörzsölni a tenyerüket, ugyanis a drágább tarifájú nyári hónapok után az első őszi hetekben hagyományosan kevesebb jegyet vásárolnak az utasok, így a társaságok is ilyenkor akcióznak, hogy minél több helyet tudjanak értékesíteni gépeiken. Közben folytatódik a fapados piac konszolidációja újabb csődökkel és nagyszabású fúzió-tervekkel.

Mi lesz veled, SkyEurope?

[origo] utazás2008.07.21, 12:34

Bár hivatalos bejelentést az ügyben eddig nem tettek közzé, egyre több jel utal arra, hogy a magas olajárak miatt a SkyEurope fapados légitársaság komoly bajban van. A társaság bécsi tőzsdén jegyzett részvényei júliusban áttörték a lélektaninak tekintett 1 eurós határt és az árfolyam csökkenése azóta is töretlen. Eközben a pozsonyi központú cég hihetetlen akciókkal próbál utasokat szerezni.

A Ryanair átmenetileg kivonul Budapestről

[origo] utazás2008.07.17, 19:46

A Ryanair, Európa vezető fapados légitársasága pénteken bejelentette, hogy november 4. és december 19. között időlegesen beszünteti budapesti működését. A döntés a cég 180 járatát érinti és emiatt 27 ezerrel csökken majd Ferihegy utasforgalma - derül ki a Ryanair [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Felszállt az ukrán Wizz Air első járata

[origo] utazás2008.07.11, 13:43

Wizz Air Ukraine, az első diszkont légitársaság Ukrajnában a bejelentette, hogy ma reggel 6 órakor menetrend szerint elindította első járatát Kijev Boriszpol repülőtérről Szimferopolba. Az első járaton az összes jegy elkelt.

Légicégek: nagyobb a baj, mint 9/11 után

[origo] utazás2008.06.20, 14:11

Egyre borúsabban látják a jövőt a légitársaságok világszerte: az üzemanyag drágulása miatt emelik a jegyek, illetve a szolgáltatások árát, ami visszavetheti az utasforgalmat. Különösen a fapados légitársaságok érzik az üzemanyag árának emelkedését, de a visszaesés miatt több hagyományos légitársaság is komoly veszélybe kerülhet. Egyesek szerint az iparág súlyosabb helyzetben van, mint szeptember 11. után. A első áldozatok már megvannak.

Újabb Wizz Air járat Dortmundba

[origo] utazás2008.06.16, 13:00

Újabb repülőjáratot indít a Wizz Air Budapestről Dortmundba 2008. október 26-ától, ezzel heti három közvetlen járat közlekedik a két város között - közölte a diszkont légitársaság hétfőn.

Trükkökben nincs hiány a fapadosoknál

[origo] utazás2008.05.26, 18:01

A fapadosok piacán mindig is újítónak és különlegesnek számító Ryanair az utóbbi időszakban is többször hangoztatta, hogy a száguldó olajárak ellenére továbbra is a legjobb árú jegyeket kínálja a piacon. Azért az ír cég természetesen ismét megtalálta a kiskapukat, hogyan gombolhat le még több pénzt az utasokról. Megnéztük, milyen trükköket alkalmaznak a fapadosok.

Ferihegyre jön a Ryanair

[origo] utazás2008.05.20, 10:54

A Ryanair diszkont légitársaság ősztől járatot indít Ferihegy és az angliai Nottingham között, a légitársaság az első évben 60 ezer utasra számít a járaton - jelentette be Tomasz Kulakowski a légitársaság közép-európai értékesítési és marketing menedzsere csütörtökön Ferihegyen.

A vonat visszavág a fapadosnak

[origo] utazás2008.05.20, 11:09

A diszkont légitársaságok tömeges megjelenése néhány évvel ezelőtt hatalmas piacot hódított el az európai vasúttársaságoktól. A vonatok most visszavágnak - írja a Der Spiegel online kiadása.

Megint támad a Ryanair

[origo] utazás2008.05.20, 10:51

Az Air France-KLM és a Lufthansa is visszautasítja a Ryanair ír fapados légitársaság vádjait, miszerint - közösen a Swiss légitársasággal - egyezségben határozták el üzemanyag-feláruk kiszabását még a múlt hónap végén. A Ryanair bejelentette, hogy az EU bizottságánál emelt panaszt a nevezett légitársaságok ellen.

Távolsági fapados céget alapít a Ryanair

[origo] utazás2008.05.20, 10:54

Az ír Ryanair légitársaság távolsági járatokra is át kívánja ültetni a diszkont üzleti modellt egy leányvállalat alapításával. A légitársaság 2010-ben indulna öt vagy hat amerikai célállomásra Európából - közölte a Ryanair alapítója Michael O'Leary a brit Flight International szaklap internetes kiadásának.

Kolozsvárott nyit új bázist a Wizz Air

[origo] utazás2008.05.20, 12:10

A legnagyobb kelet-közép európai diszkont légitársaság, a Wizz Air jelentősen bővíti romániai jelenlétét. A társaság jövő év elejétől új járatokkal gyarapítja bukaresti és kolozsvári menetrendjét, valamint májusban megnyitja sorban a nyolcadik, Romániban pedig - Bukarest után - második bázisát Kolozsvárott - derül ki a társaság közleményéből.

Elindult az első orosz fapados

[origo] utazás2008.05.20, 11:51

Borisz Abramovics útjára indította az első orosz diszkont légitársaságot, hétfőn délután felszállt az első orosz diszkont járat - tájékoztatta az üzletember, a SkyExpress egyik főtulajdonosa közleményben a távirati irodát.

Új Germanwings-járat a Balatonra

[origo] utazás2008.05.20, 11:16

A Germanwings diszkont légitársaság 2007. június 18-tól járatot indít a sármelléki FlyBalaton repülőtérre a Köln/Bonn bázisrepülőteréről. Ezzel a német cég lesz a magyar légikikötő második legnagyobb partnere - derül ki a FlyBalaton közleményéből.

Véletlenszerűen ajánl úticélt a Germanwings

[origo] utazás2008.05.20, 11:14

Ismeretlen úticélt ajánl utasainak a Germanwings német diszkont légitársaság újonnan bevezetett szolgáltatása, a "Blind booking". Az utasok 19 euróért egy véletlenszerűen kiválasztott európai célállomásra foglalhatnak jegyet.

Tovább terjeszkedik a Wizz Air Szófiából

[origo] utazás2008.05.14, 13:17

A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy 2008. júliusában érkező új gépét Szófia bázisára helyezi, így a bolgár fővárosból két Airbus A320 típusú repülőgépet üzemeltet majd.

Kényeztetéssel a fapadosok ellen

[origo] utazás2008.05.14, 12:28

A diszkont légitársaságokkal szembeni legjobb stratégia, ha a fedélzeti szolgáltatást fejlesztik a hagyományos árpolitikájú versenytársak - ennek jegyében mutatta be csütörtökön legújabb kényeztető ötleteit a brit állami légitársaság.

Tetriszező pilóták, mit sem sejtő utasok

[origo] utazás2008.05.14, 12:29

Épphogy elkerült ütközések a levegőben, életveszélyes leszállási manőverek, alkoholista vagy flegma pilóták. Manapság nap, mint nap történnek olyan váratlan események egy átlagos repülőút alatt, amelyekről az utasok nem szereznek tudomást, s hivatalos jelentés sem készül róluk. A profi pilóták online fórumukon, a pprune.org-on rendszeresen megosztják tapasztalataikat egymással az ilyen esetekről. A repüléstől félők inkább ne olvassák!  

Fapadossal Budapestről Dubajba

[origo] utazás2008.05.06, 16:09

Először indít diszkont légitársaság hosszú távú járatot Ferihegyről, a cseh Smart Wings közvetlen járata Dubaiba május 14-étől közlekedik - tájékoztatta a Budapest Airport (BA) az távirati irodát kedden.

A Ryanair tovább szívatja utasait

[origo] utazás2008.04.29, 09:55

Megnöveli a feladott csomagok után fizetendő díjat a Ryanair légitársaság, hogy arra bátorítsa utasait, csak kézipoggyászt vigyenek magukkal.

Újra jár a Wizz Air Marosvásárhelyre

[origo] utazás2008.04.22, 11:31

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy 2008. május 15-től Erdélyben Kolozsvár helyett újra Marosvásárhely repülőterére üzemelteti majd járatait. Ez az időpont egybeesik a légitársaság legújabb, nyolcadik bázisának megnyitásával Kolozsvárott.

Új skandináv járatok Budapestre

[origo] utazás2008.04.21, 16:32

Egy norvég és egy dán légitársaság döntött budapesti járatainak bővítése mellett: a Sterling, dániai székhelyű fapados légitársaság plusz egy napi járatot indít, míg a Norwegian Airlines 2008 februárjában megnyíló új bázisáról közlekedtet Budapestre repülőgépeket - közölte a Magyar Turizmus Zrt. A távirati irodával.

Elhunyt a Ryanair alapítója

[origo] utazás2008.04.21, 16:35

Hosszú betegség után, október 3-án, hetvenegy éves korában elhunyt Tony Ryan, a Ryanair ír diszkont légitársaság alapítója.

A magyarok szívesebben utaznak fapadossal

[origo] utazás2008.04.07, 16:42

Az easyJet legfrissebb közép-kelet-európai felmérése szerint a magyar utasok repültek legtöbben diszkont légitársasággal a lengyelek után (63 és 77 százalék). A magyar válaszadók többsége a 24 órás online foglalás és az e-jegyek miatt választja ezt az utazási módot.

Gatyát felkötni, jön a Ryanair

[origo] utazás2008.04.07, 16:46

Példátlan akcióval indította budapesti jelenlétét a vezető európai diszkont légitársaság, a Ryanair. A társaság 200 ingyenjegyet osztott ki a Nyugati téren azok között, akik minél jobban kimutatják a Malév és annak jegyárai iránti utálatukat. A cég ehhez hasonló agresszív marketingeszközei csak nálunk szokatlanok, Európa nyugati felén évek óta ehhez hasonlókkal hallat magáról az ír fapados. De mit is kell tudni a diszkont társaságok számára modellértékű Ryanairről?

Ryanair-járat Düsseldorfból Sármellékre

[origo] utazás2008.04.03, 10:04

Szerda este megérkezett Sármellékre a Ryanair új, immáron harmadik járata, amely a németországi Düsseldorf-Weeze repülőterét hetente kétszer köti össze a Balatonnal.

A lengyelek szerint a Wizz Air a legjobb

[origo] utazás2008.03.28, 13:54

A Wizz Air diszkont légitársaság lett idén is - immár harmadik alkalommal - Lengyelország legjobb diszkont légitársasága a pasazer.com utazási portál 7 ezer látogatójának szavazata alapján - közölte a légitársaság a távirati irodával.

Ázsiába repülne a Virgin és az easyJet fapadosa

[origo] utazás2008.03.07, 15:48

A Virgin Atlantic légitársaság két fapados céggel, az easyJettel és a legnagyobb ázsiai diszkont légitársasággal, az Air Asiával közös vállalat felállítását tervezi, amely hosszú távú, tengerentúli járatokra kínálna jegyeket fapados árakon.

Belföldi járatot indított Romániában a Wizz Air

[origo] utazás2008.02.29, 21:29

A Wizz Air diszkont légitársaság elindította első belföldi járatát Romániában. A gépek Bukarest és Kolozsvár között közlekednek heti négy alkalommal - közölte a Wizz Air pénteken közleményben.

Merész idei tervek a Wizz Airnél

[origo] utazás2008.02.27, 13:18

A Wizz Air diszkont légitársaság a tavalyi 3 milliót követően az idén több mint 4 millió utassal, és teljes üzemelési teljesítménye mintegy 50 százalékos növekedésével számol - közölte a Wizz Air a távirati irodával. A légitársaság számos újítással készül az idei évre, és szigorítások is várhatók a poggyász kezelésnél.

Online utasfelvétel az easyJetnél is

[origo] utazás2008.02.21, 15:47

Az easyJet, diszkont légitársaság a Ferihegyi Repülőtéren is bevezeti az online check-in, azaz utasfelvételi rendszert - jelentette be a légitársaság szerdán.

Új pluszdíjkat vezetnének be a fapadosok

[origo] utazás2008.02.14, 14:06

Német sajtójelentések szerint egyes olcsó légitársaságok új, kismértékű díjtételek bevezetésére készülnek.

A Wizz Airnek túl drága Ferihegy

[origo] utazás2008.02.14, 14:35

A Wizz Air diszkont légitársaság forgalma a várakozások szerint az április 1-jén kezdődött pénzügyi évben 50 százalékkal bővül, miközben a magyarországi utasforgalom stagnál - tájékoztatta az újságírókat Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a társaság szerdai sajtótájékoztatóján. A társaság vezetője ugyanakkor elmondta, hogy a budapesti repülőtér magas árai miatt alternatív repülőterek után néz.

Belehúz a Wizz Air

[origo] utazás2008.02.13, 17:03

A Wizz Air, Közép-Kelet Európa ás Magyarország legnagyobb diszkont légitársasága jövőre 15 százalékkal növeli kapacitását Budapestről, ahonnan már foglalhatók a jövő nyári kedvenc üdülő desztinációk. Lengyelországban, a következő évben 50 százalékos bővítést hajt végre a cég - áll a Wizz Air közleményében.

Fapados céget indít az Air France-KLM

[origo] utazás2008.02.13, 15:35

Az Air France-KLM saját közösen üzemeltetett fapados légitársaság létrehozásával akar nagyobb szeletet kihasítani a turisztikai célú utazások repülési piacából.

A britek szerint a Ryanair a legrosszabb

[origo] utazás2008.02.13, 16:54

A TripAdvisor utazási információs portál legfrissebb felmérése szerint a brit utasok a Ryanair diszkont légitársaságot kedvelik legkevésbé a légi fuvarozók közül A cég kommunikációs igazgatója hülyeségnek tartja az ilyen elemzéseket.

Firenzébe is repülhetünk fapadossal

[origo] utazás2008.02.13, 15:43

Új diszkont légitársaság jelenik meg Ferihegyen, a Meridiana december 7-től indít közvetlen járatot Budapest és Firenze között - derül ki a Budapest Airport közleményéből.

Újabb Ryanair-járat a Balatonra

[origo] utazás2008.02.13, 17:04

Európa legnagyobb diszkont légitársasága a Ryanair elindította második menetrendszerinti magyarországi járatát a németországi Frankfurt-Hahn-ból. Az első gép 180 utasát ünnepélyesen fogadták kedden a Fly-Balaton nemzetközi regionális repülőterén Sármelléken.

A zavargások miatt kevesebb a fapados-utas

[origo] utazás2008.02.13, 15:57

A hagyományos légitársaságok hónapja volt október Ferihegyen: miközben a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) mintegy 740 ezer utast szolgált ki, 1,5 százalékkal többet mint egy éve, a diszkont légitársaságok utas-száma 4,9 százalékkal csökkent, a hagyományosaké 7,6 százalékkal emelkedett 2005 októberéhez képest.

Indul az első orosz fapados cég

[origo] utazás2008.02.12, 15:26

December elején kezdi meg működését Oroszország első fapados légitársasága, egyebek között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetésével. A SkyExpress névre keresztelt társaság a jövő év első felében 600 ezer utasra számít, a következő években pedig már az orosz piac 20 százalékát tervezi meghódítani.

Puskásról nevezik el a sármelléki repteret

[origo] utazás2008.02.12, 15:09

A Ryanair a tervek szerint a sármelléki mellett más magyarországi repülőterekről is indít majd gépeket, ezeket azonban egyelőre nem nevezték meg - írja a Napi Gazdaság. A sármelléki repülőteret Puskás Ferencről nevezik el az üzemeltetők.

Csak Budapestet ismerik a fapados turisták

[origo] utazás2008.02.12, 15:27

A Magyarországra diszkont légitársaságokkal érkező külföldiek az ország nevének hallatán szinte kizárólag Budapestre gondolnak - derült ki a Budapesti Turisztikai Hivatal megbízásából a elkészített felmérésből.

Negatív jegyárakkal csábítanak a fapadosok

[origo] utazás2008.02.12, 15:22

A rutinos utazók ma már jól tudják, hogy a fapados légitársaságok látványos hirdetéseiben szereplő ingyenjegyek valójában nem ingyenesek, hiszen az adók és illetékek összege - amit ténylegesen ki kell fizetnünk - több tízezer forintra rúghat. A fapados cégek mégis e stratégiával vesznek részt a nagy árversenyben - írja hétfői számában a Népszabadság.

Átvenné a vezetést a Sky Europe

[origo] utazás2008.02.12, 15:48

A SkyEurope diszkont légitársaság 2007-ben a piacvezető pozíció elérését tűzte ki célul, jelenleg a magyar piacon 26 százalékos részesedéssel bír, ezzel a második helyen áll - derül ki a légitársaság sajtótájékoztatójának írásos anyagából.

Új fapados indul business-class utasoknak

[origo] utazás2008.02.12, 14:48

A francia hatóságok után az Egyesült Államok illetékesei is megadták a működési engedélyt a francia L'Avion diszkont légitársaságnak, amely kizárólag business-class utasokra specializálódott.

Sarkozy - Ryanair 1:0

[origo] utazás2008.02.06, 12:33

Pert nyert a Sarkozy-házaspár a Ryanair fapados légitársaság ellen, amely egyik hirdetésében még a francia elnök és az olasz topmodell-énekesnő szombati házassága előtt az esküvőre utaló mondatot adott egyik reklámjában Carla Bruni szájába. Az elnök felesége 1 euró erkölcsi és 60 ezer euró anyagi kártérítésre jogosult - ő maga az utóbbi címén 500 ezer eurót követelt -, Nicolas Sarkozy pedig 1 euró erkölcsi kártérítést kap, ahogy igényelte.

A Smart Wings viszi a Sky Europe hoppon maradt utasait

[origo] utazás2008.02.05, 15:48

Ősztől indítja Budapestről első járatait az első csehországi diszkont légitársaság, a Travel Service által üzemeltetett Smart Wings. A cég elsőként Párizsba, Rómába, Milánóba és Prágába indít menetrendszerinti járatokat. A Smart Wings bejelentette, hogy ingyenesen szállítja azokat az utasokat, akiknek járatát a Sky Europe egy korábbi döntés miatt megszüntette - derül ki a Smart Wings közleményéből.

Vicces hirdetés miatt perli Sarkozy a Ryanairt

[origo] utazás2008.01.31, 15:31

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egy eurónyi, kedvese, Carla Bruni viszont 500 ezer eurónyi kártérítést követel a Ryanair ír légitársaságtól egy párizsi napilapban megjelent hirdetés miatt.

Vicces hirdetés miatt perli Sarkozy a Ryanairt

[origo] utazás2008.01.31, 13:53

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egy eurónyi, kedvese, Carla Bruni viszont 500 ezer eurónyi kártérítést követel a Ryanair ír légitársaságtól egy párizsi napilapban megjelent hirdetés miatt.

Piacvezető lehet Romániában a Wizz Air

[origo] utazás2008.01.10, 14:23

A Wizz Air diszkont légitársaság tervei szerint idén kétszeresére növelné utasforgalmát és bevételét a román légipiacon, és ezzel az első helyre kerülne a Romániában tevékenykedő olcsó jegyes vállalatok között, írta szerdán a Ziarul Financiar című román gazdasági lap.

Fapadossal Kínába

[origo] utazás2007.10.31, 14:48

A német Air Berlin diszkont légitársaság 2008. május 1-jétől Kínát is felveszi célállomásai közé: hetente ötször indít járatot Pekingbe és Shanghajba Düsseldorfból.

Majdnem ingyen jegyekkel ünnepli új járatait a Ryanair

[origo] utazás2007.10.27, 15:01

A Ryanair diszkont légitársaság magyarországi vonalhálózatát kettőről kilencre bővíti ősszel, a bővítést 200 ingyenjegy szétosztásával ünnepli a légitársaság, a jegyek után az adókat és illetékeket azonban meg kell fizetni - áll a cég szombati közleményében.

A Wizz Air nem tart a Ryanairtől

Vendégszoba2007.10.17, 17:59

A vezető hazai diszkont légitársaság, a Wizz Air a napokban jelentette be, hogy 50 új repülőgépet vásárol. Ezzel a legnagyobb fapados cégek sorába léphet majd a társaság. A vendégszobában járt Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója, akitől megtudhattuk, hogy cége nem tart a Ryanair megjelenésétől, egyelőre nem tervezik a tőzsdei megjelenést és érdeklődve várják a hosszú távú fapados cégek megjelenését.

Ötven új Airbus-t vesz a Wizz Air

[origo] utazás2007.10.10, 17:02

Magyarország vezető diszkont légitársasága, a Wizz Air szerdán bejelentette, hogy jelenlegi flottájához képest további 50 új Airbus A320-as repülőgépet rendel és további 25 gépről opciót köt az Airbus repülőgépgyártóval. A varsói aláírási ceremónián elhangzott, hogy ez a valaha volt legnagyobb kelet-közép európai repülőgép megrendelés, amelynek értéke 3,5 milliárd dollár.

Megnyílt az első fapados hotel Budapesten

[origo] utazás2007.10.03, 17:53

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a budapesti easyHotel, az ismert fapados légitársaság mintájára működő szállodalánc első magyarországi egysége. Az easyHotel.com Budapest Oktogon 29 eurós ártól kínálja egyszerű, berendezés nélküli szobáit a vendégeknek.

Lenyeli a Condort az Air Berlin

[origo] utazás2007.09.20, 16:25

Az európai olcsó jegyű légitársaságok között folytatódik az egyesülési folyamat: Németország második legnagyobb légitársasága, az Air Berlin egy éven belül már a harmadik felvásárlást tervezi: a dba és az LTU diszkont társaságok után a turistautakra szakosodott Condort akarja megvenni. Az Air Berlinnek ezen felül 24 százalékos részesedése van az osztrák Niki Lauda fapados légitársaságban.

Budapestről startol a Ryanair

[origo] utazás2007.09.12, 12:37

Jelentős a mozgolódás a hazai fapados légipiacon, míg a SkyEurope bejelentette, hogy megszünteti budapesti bázisát, az ír Ryanair diszkont légitársaság első, Ferihegyről közlekedő gépe kedden landol a repülőtéren.

A Wizz Air nyerte a fapados háborút

[origo] utazás2008.07.14, 15:57

A múlt hét végén jelentette be két vezető hazai fapados légitársaság egyike, a SkyEurope, hogy a nyereségesség és a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében bezárja budapesti és krakkói bázisait. A cég a jövőben Pozsonyra, Prágára és Bécsre összpontosít. A lépés a hazai fapados-piac átalakulását hozhatja magával, erősíti a nagy konkurens Wizz Air piaci pozícióit, de az utasok nem kerülnek hátrányba.

Kivonul Budapestről a SkyEurope

[origo] utazás2007.09.04, 10:05

A nyereségesség és a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében bezárja budapesti és krakkói bázisait a SkyEurope. A fapados légitársaság Pozsonyra, Prágára és Bécsre összpontosít.

A Ryanair megbünteti Belgiumot

[origo] utazás2008.11.20, 16:34

A Ryanair diszkont légitársaság november 12-től felfüggeszti a Belgium déli részén lévő Charleroi repülőtérről induló járatait. A légitársaság ezzel tiltakozik a júniusi repülőtéri munkabeszüntetés ellen, és egyben el akarja érni, hogy minimális repülőtéri szolgáltatásokat munkaügyi konfliktus esetén is tartsanak fenn.

Csomagdíjat vezet be a Wizz Air

[origo] utazás2008.03.19, 14:54

A Wizz Air diszkont légitársaság minden feladott csomag után 780-1600 forint közötti díjat számol fel a jövőben, amit a repülőtéri bejelentkezés folyamatának gyorsításával és a csomagkezelés hatékonyabbá tételével indokolnak.

Újabb rekord a Ryanairnél

[origo] utazás2008.05.20, 10:52

Rekord nyereséggel zárta első negyedévét az ír Ryanair. Európa vezető diszkont légitársasága arra készül, hogy télen pihenteti néhány gépét a londoni Stansted repülőtéren, ezzel túlszárnyalhatja az idei évre tervezett profitját.

Liverpoolba is mehetünk fapadossal

[origo] utazás2008.05.14, 12:04

A Ryanair diszkont légitársaság a téli menetrendtől két új útvonalat nyit Budapestről Liverpoolba és a Glasgow-Prestwick repülőtérre - jelentette be a légitársaság szerdán közleményben.

Koncertjegyet is vehetünk a Ryanairtől

[origo] utazás2008.05.20, 10:53

A Ryanair diszkont légitársaság és a Ticket Text megállapodásának eredményeként hamarosan koncert- és színházjegyeket, sporrendezvények és kiállítások belépőit is megvásárolhatják az érdeklődők nemcsak Nagy-Britanniába, hanem Európa több országába is - írja a Breakingtravelnews.com.

Új Ryanair-járat Budapestről Brémába

[origo] utazás2008.05.20, 11:13

A Ryanair, Európa egyik legnagyobb diszkont légitársasága csütörtökön bejelentette, hogy a németországi Brémába is indít járatot Budapestről. Az új - sorrendben a harmadik - budapesti járat 2007. október 30-án indul és hetente háromszor üzemel majd.

Megszűnnek a nulla forintos repülőjegyek

[origo] utazás2008.03.31, 12:35

A Wizz Air diszkont légitársaság már bruttó, azaz az adókat és illetékeket is tartalmazó jegyárakat közöl, a Malév és az ugyancsak diszkont SkyEurope az erre vonatkozó uniós rendelet hatályossá válásakor vezeti be ezt a gyakorlatot.

Wizz Air: a SkyEurope kivonulhat Magyarországról

[origo] utazás2008.05.20, 12:34

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója szerint a magyar légiközlekedési piac a következő években jelentősen átalakul, várakozásai szerint például a SkyEurope diszkont légitársaság hónapokon belül kivonul a magyar és a lengyel piacról. A SkyEurope szóvivője a távirati irodának cáfolta, hogy a cég a kivonulást fontolgatná.

Több utasra számítanak a fapadosok

[origo] utazás2008.05.20, 12:35

A kapacitások növelése mellett bővülő utasforgalomra számítanak Ferihegyről közlekedő járataikon az idén nyáron a diszkont légitársaságok. A legkedveltebb úti célok továbbra is a görög szigetek, valamint a spanyol és olasz üdülőhelyek lesznek.

Romániába is repül az easyJet

[origo] utazás2008.05.20, 12:00

Az easyJet diszkont légitársaság bejelentette, hogy ősszel két újabb országban kezdi meg működését. Ausztriával és Romániával kiegészülve immár 22 országba szállít utasokat a légitársaság.

Ausztriába és Romániába is repül az easyJet

[origo] utazás2007.06.22, 09:53

Az easyJet, Európa vezető diszkont légitársasága, bejelentette, hogy ősszel két újabb országban kezdi meg működését. Ausztriával és Romániával kiegészülve immár 22 országba szállít utasokat a légitársaság.

Megtévesztőek voltak a SmartWings reklámjai

[origo] utazás2008.05.14, 13:26

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa keddi tárgyalásán megállapította, hogy a SmartWings fapados légitársaságot üzemeltető Travel Service a. s. reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, emiatt a légitársaságnak 3 millió forint bírságot kell fizetnie - közölte a GVH csütörtökön.

Kigyulladt egy Wizz Air gép Bukarestben

[origo] utazás2008.05.20, 12:01

Füstöt észleltek a Wizz Air fapados légitársaság egyik gépének hajtóművében a bukaresti repülőtéren szerda reggel a felszállás előtt. A gépen 76 utas tartózkodott, de senki sem sérült meg. Hasonló esetek gyakorinak mondhatók. A megibásodás okát jelenleg is vizsgálják.

Tovább bővít Ferihegyen a Ryanair

[origo] utazás2008.05.20, 10:53

A Ryanair diszkont légitársaság újabb járatot indít Ferihegyről, ezúttal Bristolba - derül ki a Budapest Airport csütörtöki közleményéből. A cég új járata várhatóan novembertől közlekedik majd.

Piacvezető lehet Romániában a Wizz Air

[origo] utazás2008.03.10, 13:46

Az diszkont légitársaságok romániai piacának vezető helyéért csatázik a Blue Air és a Wizz Air. A Wizz Air jövő nyárra meg akarja előzni vetélytársát.

Wizz Air: túl a hatmillió utason

[origo] utazás2008.03.17, 12:05

Az idén magyarországi járatain 15 százalékos növekedés mellett, 700 ezer utassal számol a Wizz Air diszkont légitársaság, amelynek teljes utasszáma a 2004 májusi indulása óta elérte a 6 milliót - közölte a Wizz Air a távirati irodával kedden.

A spórolás miatt kockáztatnak a Ryanair pilótái

[origo] utazás2008.11.20, 16:36

Időnként hajmeresztő "légibemutatókat" hajtanak végre a legnagyobb európai fapados légitársaság, az ír Ryanair pilótái, akikre erőteljes nyomás nehezedik a minél gyorsabb megérkezés és visszaindulás végett, a cégvezetés azonban most állásvesztés terhe mellett megtiltotta a már a repülésbiztonsági hatóságok által is vizsgált gyakorlatot.

Új célállomások a Wizz Airnél

[origo] utazás2008.02.07, 15:41

A Wizz Air a téli időszakban 30 százalékkal növeli kapacitásait az előző téli időszakhoz képest, és 19 új célállomásra repül - jelentette be a diszkont légitársaság kedden.

Fapados akciók őszre

[origo] utazás2008.02.08, 14:11

A nyárnak mindenki fájdalmára sajnos vége, s bár még a déli tengerpartokon hosszú ideig találhatunk meleget és napsütést, az ősz a városlátogató hétvégék ideje. A nagyobb fapados légitársaságok speciális ajánlatokkal készülnek a szezonra.

Bővíti flottáját a Germanwings

[origo] utazás2008.02.08, 14:15

A Budapestre is közlekedő Germanwings diszkont légitársaság 2009-ig további hat új repülőgéppel bővíti flottáját - áll a légitársaság hétfői közleményében.

Poggyász-pótdíjat vezet be az easyJet

[origo] utazás2008.02.14, 12:21

A brit kormány által a repülőgépek elleni merénylettervek kapcsán bevezetett szigorításaira áremeléssel reagál a második legnagyobb európai fapados légitársaság, az easyJet - írja keddi számában a Népszabadság.

Wizz Air: túl a négymilliomodik utason

[origo] utazás2008.02.08, 17:19

A Wizz Air diszkont légitársaság utasforgalma - a 2004 májusi indulást követően - július végén elérte a négy millió főt - mondta Kázmér Natasa a légitársaság szóvivője.

Új Ryanair-járat Frankfurt és a Balaton között

[origo] utazás2008.02.08, 18:19

Frankfurtból is járatot indít a FlyBalaton repülőtérre a Ryanair diszkont légitársaság október 31-étől - jelentették be a repülőtér és a légitársaság képviselői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Bukaresti járatot indít a SkyEurope

[origo] utazás2008.02.08, 18:25

A SkyEurope diszkont légitársaság közvetlen járatot indít Budapest és Bukarest között 2007. februárjától - közölte a társaság szerdán.

Fapadossal Hongkongba

[origo] utazás2008.02.11, 15:46

Csupán 75 fontot kér, az adók és illetékek nélkül, a London-Hongkong távra az a hongkongi fapados légitársaság, amely a tervek szerint októberben kezdi meg szolgáltatását. A fenti járaton kívül, amit hetente öt alkalommal közlekedtetne, már városokat is szeretne repülni az Oasis Hong Kong Airlines.

Tovább bővíti flottáját a Sky Europe

[origo] utazás2008.02.11, 16:22

A Sky Europe diszkont légitársaság bejelentette, hogy öt géppel 21 repülőre emelte az amerikai Boeing repülőgyárnak adott fix rendelését 737-700 típusú gépekre. Eddig öt ilyen gépet vásárolt meg korábban az amerikaiaktól.

Új Wizz Air-járat Marosvásárhelyre

[origo] utazás2008.02.11, 16:52

A Wizz Air diszkont légitársaság július 14-én indítja új, marosvásárhelyi járatát. A cégtervei szerint 2007-ben nyolc új járatot indítanak majd Bukarestbe, Marosvásárhelyre és Aradra - írja a Breakingtravelnews.com.

Új spanyol fapados cég indul

[origo] utazás2008.02.11, 16:53

Az Iberia spanyol légitársaság tervezett fapados légitársasága, amit egyelőre Catair néven emlegetnek, bejelentette, hogy 2009-ig 120 millió eurót fektet be annak érdekében, hogy Spanyolország egyik legnagyobb légitársaságává válhasson.

Idén is az Air Berlin a legjobb fapados

[origo] utazás2008.02.12, 12:42

Második egymást követő évben választották a világ legjobb diszkont légitársaságává Európa harmadik legnagyobb fapados cégét, a német Air Berlint.

Repülőjegy-akció az első választó kuvaiti nőknek

[origo] utazás2008.02.12, 13:11

A kuvaiti Jazeera Airways diszkont légitársaság szombaton bejelentette, hogy a június 29-i választásokra ingyenesen szállítja haza a voksolásra igyekvő hölgyeket, akik első ízben vehetnek részt szavazáson - írja a Reuters.

Jelentős járatbővítés az Easyjetnél

[origo] utazás2008.02.12, 13:44

Az Easyjet, Európa vezető diszkont légitársasága hivatalosan is bejelentette, hogy jelentős járatbővítést és járatsűrítést hajt végre legnagyobb bázisán, a Gatwick reptéren, amelynek célja, hogy alternatívát nyújtson a British Airways üzleti utasainak.

Európai hétvégék fapados árakon

[origo] utazás2008.02.12, 14:17

Nyugaton már évek óra népszerű, itthon még csak ismerkedünk az egyik legfrissebb utazási lehetőséggel, az úgynevezett citybreaks-szel, azaz a néhány napos, különböző programokat kínáló városlátogató csomagokkal, amelyeket leginkább a fapados légitársaságok honlapjain találhatunk meg. A kínálat széles, a múzeumlátogatásoktól a luxus wellness-programokig.

Új gépeket vesz a Sky Europe

[origo] utazás2008.02.12, 14:21

A közép-kelet-európai bázisokkal rendelkező diszkont légitársaság, a SkyEurope a megnövekedett igények kielégítésére újabb Boeing-737-700NG repülőgépeket állít szolgálatba.

Marokkóba is repül a Ryanair

[origo] utazás2008.02.04, 15:20

Az ír Ryanair diszkont légitársaság bejelentette, hogy öt éves megállapodást kötött a marokkói kormánnyal fapados légi kapcsolat létesítéséről Európa és az észak-afrikai ország között.

Új Wizz Air-járat Göteborgba

[origo] utazás2008.02.04, 16:35

A Wizz Air diszkont légitársaság szeptember 19-től Budapestről heti három alkalommal menetrendszerinti járatot indít a svédországi Göteborgba.

A fapadosokkal harcol a Volánbusz

[origo] utazás2008.02.04, 15:57

A fapados légitársaságok megjelenése óta 30-40 százalékkal csökkent az elmúlt két évben a Volánbusz nemzetközi utasforgalmának árbevétele.

Európai foci-mentes zónák hölgyeknek

[origo] utazás2008.02.04, 17:04

Az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság arra bíztatja a hölgyeket, hogy a júniusban kezdődő labdarúgó világbajnokság idején ne maradjanak otthon, míg párjuk a focimeccseken szurkol, hanem utazzanak el messzire, Európa valamelyik futball-mentes területére.

Ferihegy elriaszthatja a fapadosokat

[origo] utazás2008.02.04, 17:39

Az elmúlt néhány hétben négy újabb fapados légitársaság kezdte meg, vagy jelentette be magyarországi járatainak beindítását. Szakértők szerint egyre kíméletlenebb harc várható a fapadosok hazai piacán, Ferihegy egyeduralkodó szerepe és magas árai pedig akár el is riaszthatják a légitársaságokat.

Leszállt Sármelléken az első Ryanair-gép

[origo] utazás2008.02.05, 15:32

Közel 2 milliárd forintos beruházás zárásaként csütörtökön ünnepélyes keretek között avatták fel a Fly Balaton Repülőtér utasterminálját és egyben ünnepélyes keretek között fogadták a Ryanair diszkont légitársaság első London-Balaton menetrend szerint járatát Sármelléken kedden.

Ősztől cseh fapadossal mehetünk Párizsba

[origo] utazás2008.02.05, 16:06

A cseh Smart Wings diszkont légitársaság Budapestről Párizsba, Rómába, Milánóba és Prágába indít menetrend szerinti járatokat szeptember-októbertől - közölte a társaság csütörtökön.