ezüst

címke rss

Ezüst eső hull Pekingben: Fodor nem tud örülni második helyének

Archívum2008.08.14, 20:05

Pekingi tudósítóink csúnya, Fodor Zoltán viszont kitűnő napot fogott ki, ám a kötöttfogású birkózás 84 kg-osainak aranyérmét így sem sikerült megszereznie: Andrea Minguzzi Fodor elleni makulátlan mérlegén az olimpiai döntőben sem esett csorba. A fiatal magyar birkózó inkább úgy érzi, elvesztett egy aranyat, minthogy nyert egy ezüstöt.

Kleibrink aranya tőrben

Archívum2008.08.13, 15:48

A német Benjamin Kleibrink nyerte a férfitőrözők versenyét japán és olasz riválisa előtt.

Cseh megszorongatta Phelpset, Gyurta döntős

Archívum2008.08.13, 10:26

Végre ismét magyar érem Pekingben, Cseh László ugyanis a második helyen végzett a 200 méteres pillangóúszásban. A győzelmet Michael Phelps szerezte meg, aki ezzel összesen tizedik olimpiai aranyát gyűjtötte be, majd a 4x200-as gyorsváltóban hozzátett még egyet, így immáron ő minden idők legeredményesebb sportolója az ötkarikás játékokon, és még három elsőség hiányzik neki Kínában, hogy valóra váljanak a nyolc aranyról szőtt álmai. Csütörtök délelőtt is lesz magyar döntős, Gyurta Dániel ugyanis ötödikként került be a 200 mell nyolcas mezőnyébe. Valósággal forrt a víz az imponzáns pekingi uszodában, hiszen szerdán hat világrekordot álllítottak ...

Kínai arany a női tornászok csapatversenyében

Archívum2008.08.13, 06:53

A házigazda kínai női tornászcsapat nyerte a pekingi olimpiát.

Újabb kínai arany női súlyemelésben

Archívum2008.08.13, 12:24

Világcsúcsokkal védte meg olimpiai bajnoki címét a női súlyemelők 69 kg-os mezőnyében a kínai Liu Csun-hung.

Grúz arany a férfi 90 kg-osok között cselgáncsban

Archívum2008.08.13, 14:28

A grúz Irakli Cirekidze nyerte az aranyérmet a 90 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián.

Phelps közel a halhatatlansághoz

Archívum2008.08.12, 05:13

Michael Phelps az elmúlt héten Omahában megtette az első lépést a halhatatlanság felé. Az amerikai úszóválogatón öt egyéni számban győzött - 200 és 400 vegyesen világcsúccsal -, s a három váltóban is kiharcolta a pekingi részvételt. Mindez azt jelenti, hogy megkísérelheti túlszárnyalni legendás honfitársa, Mark Spitz rekordját, aki 1972-ben, Münchenben hét aranyat szerzett. S mivel Phelpsnek is van már hat Athénból, ahhoz csak négyre van szüksége, hogy a földkerekségen elsőként tízszeres olimpiai bajnok legyen.

Beindultak az orosz birkózók: Albijev is aranyat nyert

Archívum2008.08.12, 13:08

Az 55 kilo után a kötöttfogásúak 60 kg-os súlycsoportjában is orosz aranyérem született.

Kínai kardozóé lett az arany

Archívum2008.08.12, 14:48

A kínai Csong Man nyerte a férfi kardozók versenyét a pekingi olimpián.

Egy kiló aranyat is kapnak a kínai bajnokok

Archívum2008.08.12, 08:18

Dúsgazdag emberként élhetnek tovább azok a hazai sportolók, akik aranyérmet nyernek a pekingi olimpián.

Kínai arany a férfi tornászok csapatversenyében

Archívum2008.08.12, 07:25

Hazai közönség előtt is a legjobbnak bizonyult a világbajnok kínai férfitornász-válogatott az olimpián.

Megvan az ötödik kínai arany súlyemelésben

Archívum2008.08.12, 15:13

A kínai Liao Huj nyerte a férfi 69 kg-os súlyemelők viadalát a pekingi olimpián.

Megmentették Phelpset, négy világcsúcs az uszodában

Archívum2008.08.11, 06:52

Bár nem volt magyar érdekeltség, mégis szenzációs versenyeket hozott a hétfő délelőtti úszóprogram Pekingben. A zimbabwei Kirsty Coventry 100 méteres női háton már az elődöntőben világcsúccsal jelezte, hogy nem viccel, az aranyért jött, a japán Kitadzsima Kozsuke szintén új rekordot állított fel, ráadásul ezzel megvédte címét 100 méter férfi mellen. Nagy meglepetésre a brit Rebecca Adlington győzelmével ért véget a női 400 gyors, a szigetországiak 38 év után nyertek ismét aranyat női úszószámban. A nap legnagyobb versenyét a férfi 4x100 méteres gyorsváltó hozta, amelyben millimétereken múlt, hogy az Egyesült Államok négyese maga möggé ...

Kínai arany férfi szinkrontoronyugrásban

Archívum2008.08.11, 10:33

A világbajnok kínai Lin Jüe, Huo Liang páros nyerte a férfi szinkrontoronyugrást a pekingi olimpián.

160. aranyára készül a magyar csapat

Archívum2008.08.09, 12:51

A XXIX. nyári olimpiai játékokon a magyar küldöttség minden bizonnyal megszerzi hazánk 160. aranyérmét. Pontból eddig több mint 3300-at gyűjtöttek sportolóink, egy athéninál jobb szerepléssel megközelíthetnénk a 3500 pontos határt. Statisztikai adathalmaz a megnyitóünnepség után, de az igazi rajt előtt.

A hazardőr, az aranyifjú és a szenvedés bajnoka

Archívum2008.08.09, 02:54

Az egyik visszalépett egy esélytelen társa kedvéért, hogy megnyerjen egy olyan számot, amivel csak kétszer próbálkozott előtte. A másik egy olyan sportban szerzett aranyat, amelyet kedvtelésből kezdett el 34 évesen. A harmadik abban hisz, hogy az nyer, aki a legtöbbet hajlandó szenvedni, úgyhogy egyszer 460 kilométert gyalogolt a hegyekben. Három ország van a Földön, amelyek csak egyetlen olimpiai érmet szereztek, az viszont arany. Három nemzeti hős története.

Váratlan magyar sikerekben sosincs hiány

Archívum2008.08.10, 01:11

Augusztus 8-án a hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a XXIX. nyári olimpia. A pekingi játékok előtt nemcsak magyar, de külföldi oldalak is tippelnek, melyik nemzet hány érmet, közte mennyi aranyat nyer majd idén. A hozzáértők szerint nagyon fontos, hogy a magyarok a lehető leggyorsabban megszerezzék az első olimpiai bajnoki címet, hiszen az ösztönzőleg hathat a küldöttség többi tagjára. Ráadásul olimpián a meglepetés sem kizárt, ilyen estekből szemezgettünk.

Schmitt továbbra is hat aranyra számít

Archívum2008.08.06, 07:50

Schmitt Pál továbbra is tartja év eleji jóslatát, miszerint a piros-fehér-zöld küldöttség hat aranyérmet nyerhet a pekingi olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ugyanakkor abban bízik, hogy egy sikeres ötkarikás szereplést ismét felhívja a figyelmet arra, mennyire alulfinanszírozott a magyar sport.

Iszinbajeva aranyat és újabb csúcsot akar

Archívum2008.08.04, 13:01

Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás világcsúcstartója aranyérmet és újabb rekordjavítást vár magától a pénteken kezdődő pekingi olimpián.

Nyolc aranyat várnak a magyarok

Archívum2008.08.04, 19:45

A lakosság várakozásai szerint hazánk sikeresen szerepel majd a pekingi olimpián, a becsült eredmény huszonegy érem, ebből nyolc arany - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből.

Ifj. Knézy Jenő: 10-15 év kell a magyar focinak

Archívum2008.07.31, 18:35

A tévés riporter, műsorvezető, kommentátor, aki a közelmúltban az Év Sportújságírója lett, kissé pesszimistán látja a magyar sport jelenlegi helyzetét. Tart tőle, hogy az U19-es válogatott nem lesz később Európa-bajnok, és az olimpián sem vár nyolc-tíz magyar aranyat - de reméli, hogy kellemesen csalódik. Meccsre nemigen jár, Varga Zoltán kirúgása óta a Fradit sem szereti már. Bár sokat "sportol" ősztől is, a Duna TV-n közben egy bűnügyi műsor indítását tervezi. A chaten kérdezték olvasóink, ő pedig elhintett pár érdekes sztorit.

Magyar bíró, brazil arany és Maradona-gól a strandfoci-vb-n

Archívum2008.07.27, 21:18

Brazília csapata nyerte a Marseille-ben rendezett strandfoci-világbajnokságot, miután a vasárnap esti döntőben 5-3-ra nyert Olaszország legjobbjai ellen.

171 magyar indul a pekingi olimpián

Archívum2008.07.22, 18:03

Sikerrel lezárult az ötkarikás versenyek "előjátékának" legfontosabb, általában hosszúra nyúló fejezete: a pekingi olimpiai falu regisztrációs központjában hosszú egyeztetés során 171 magyar sportoló név szerinti végleges nevezését fogadták el az augusztus 8-án kezdődő XXIX. nyári játékokra.

Olimpiai hősnők: Latinyina, Egerszegi és a többiek

Archívum2008.07.20, 08:24

Szűk három hét múlva kezdetét veszi a XXIX. nyári olimpia. A pekingi játékok előtt a világ sajtóorgánumai elkészítik a maguk szubjektív ranglistáit, a sorból az [origo] sem maradhat ki. Összeállításunkban ezúttal a világ legeredményesebb, legsikeresebb női sportolóiból válogattuk össze a magunk tízes listáját - közte olyan magyar csillagokkal, mint Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina.

Olimpiai hősök nyomában

Archívum2008.07.20, 06:37

Bő három hét múlva kezdetét veszi a XXIX. nyári olimpia. A pekingi játékok előtt a világ sajtóorgánumai elkészítik a maguk szubjektív ranglistáit, a sorból az [origo] sem maradhat ki. Összeállításunkban ezúttal a világ legeredményesebb, legsikeresebb férfi sportolóiból válogattuk össze a magunk tízes listáját. A szűkkörű válogatás miatt olyan nagyságok ezúttal nem kerültek szóba, mint Ray Ewry, Bob Beamon, Edwin Moses, Ian Thorpe, Greg Louganis. A magyarokról azonban nem feledkeztünk meg, táblázatban összegeztük férfi sportolóink sikereit.

tokio_hotel_budapest

Archívum2008.07.07, 10:58

2007. április 10., Budapest, Syma Csarnok... A Tokio Hotel Magyarországon! - aki ott volt, soha nem fogja elfelejteni. A rajongók az esemény után pár órával képernyőre vetették gondolataikat és érzéseiket a különleges élménnyel kapcsolatban... Külön öröm, hogy a számos izgalmas beszámoló mellett persze szuper képek és videók is érkeztek: ebből készítettünk egy részletes összeállítást mindazoknak, akik szeretik az extrém külsejű német csapatot... vagy éppen csak érdekli őket a rajongás jelensége, mert ők is imádnak valakit (ha nem is feltétlen a Hotelt). (Hely hiányában a teljes, vágatlan beszámolót az összes illusztrációval a lányokk ...

emo

Archívum2008.07.07, 11:30

Emo-izé...? Emo... egyre többet hallod a kifejezést tévében, rádióban, egyre gyakrabban olvasol emókról magazinokban, weboldalakon. Nyilván Te is láttál már szűk fazonú farmerben feszítő fiút, akinek lazán szemébe lóg festett fekete, egyenes haja, esetleg találkoztál már fekete-pink kockás topánkában futkosó, My Chemical Romance pólóba bújtatott lánnyal. Sőt, lépjünk tovább: meglehet, hogy Te magad is kedveled a hardcore muzsikákat vagy vonzódsz a halálfejes ezüst ékszerekhez és a tupírfésű állandó használatához. De mi is pontosan az emo? Tény, hogy a jelenség manapság embercsoportokat oszt meg és számos heves vita kiinduló pontjáváá ...

Elvitte a csuka Kormos aranyát

Archívum2008.07.04, 21:50

A műugrók pénteken megkezdődött országos bajnokságán női 1 méteren Kormos Villő majdnem meglepte Barta Nórát, de az utolsó ugrását elrontotta, így két olimpikonunk külön versenyében végül az eindhoveni Eb ezüstérmese győzött.

Tulajdonost vált az orosz ezüst

Archívum2008.06.16, 12:50

A cseh PPF befektetési alap és két orosz üzletember, Alekszandr Nyeszisz és Alekaszandr Mamut vásárolta meg Szulejmán Kerimov részesedését Oroszország legnagyobb ezüstbánya-vállalatában. A Polymetal részvényeinek 68 százalékát szerezték meg a befektetők. A június 11-én lezárult ügylet értékét nem közölték.

Aranymosás az ezüst városával

Archívum2008.06.09, 17:09

A bányászati múzeum pipatóriuma, a nagyszálló aranymosó programja, juhtúrós galuskák és derelyék, régi várak és mai kulturális események - minderről az egyik legpatinásabb szlovák város, Selmecbánya sajtótájékoztatóján esett szó hétfőn a Szlovák Intézetben.

Asafa Powell az olimpia aranyra hajt

Archívum2008.06.09, 08:10

A világcsúcsától május 31-én megfosztott Asafa Powell inkább olimpiai bajnoki címet nyerne Pekingben a 100 méteres síkfutásban, mint hogy ismét ő legyen a rekorder.

Ibrahimovic bajnokká tette az Intert

Archívum2008.05.19, 02:02

A másfél hónapos kihagyás után visszatért Zlatan Ibrahimovic két góljával győzött Parmában az Inter, így megvédte bajnoki címét a Serie A-ban. A milánóiak sorozatban harmadszor lettek aranyérmesek. A BL-selejtezőt érő nagyedik helyet a Fiorentina kaparintotta meg az AC Milan elől, amely így csak az UEFA-kupában indulhat.

Öt-tíz aranyat várnak Pekingben a magyarok

Archívum2008.04.29, 11:54

Öt-tíz aranyérmet vár a pekingi olimpián a magyar közvélemény. Az emberek közel kétharmada szerint a kajak-kenu hozhatja a legtöbb magyar elsőséget, de nagy az elvárás az úszókkal szemben is - derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Szerencsejáték Zrt. megrendelésére március végén készítettek el a magyar lakosok körében.

Mincza aranyat és kvótát vívott ki magának

Archívum2008.04.29, 13:00

Mincza-Nébald Ildikó megnyerte a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét a görögországi Florinában, ezzel - nem hivatalos számítások szerint - olimpiai kvótát szerzett.

1928 Amszterdam - Ázsia három aranya

Archívum2008.04.29, 14:50

A háborús ellentétek áthidalására az 1928-as olimpia rendezési jogát a semleges Hollandia, azon belül is Amszterdam kapta meg. 46 ország legjobbjai között végre feltűntek a németek, ám a rendezési hiányosságok e diplomáciai siker ellenére sok problémát okoztak. A megnyitón például egy stadionőr megsértette a francia csapat tagjait, akik majdnem hazautaztak.

A magyarok fáradtan is parádéztak az úszó-Eb-n

Archívum2008.04.29, 12:46

Az érmek számát (8) és azok megoszlását - 3 arany, 3 ezüst, 2 bronz - tekintve is az egyik legsikeresebb Európa-bajnokságán van túl a magyar úszósport.

Két arany, tíz érem az el nem ismert olimpiáról

Archívum2008.04.29, 11:55

Az 1896-os athéni, az 1900-as párizsi és az 1904-es St. Louisban rendezett nyári olimpia után a görögök merészet gondoltak, s úgy döntöttek, 1906-ban újabb játékokat rendeznek, s ettől az sem tántorította el őket, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismerte el hivatalos olimpiának.

Az arany ékszerek nem drágultak

Archívum2008.04.23, 07:57

Hiába növekedett látványos arany és az ezüst ara, az ékszerek árán ez nem látszik: a nemesfémek piacán tapasztalt több mint 20 százalékos árnövekedés nagy részét nem tudják érvényesíteni azok, akik ékszereiket adnák el - írja a Népszabadság.

Zoknik és nanotechnológia: a lábszag marad, az ezüst megy

Archívum2011.03.10, 09:01

Az ezüstöt tartalmazó zokni segít megelőzni a kellemetlen lábszag kialakulását. A legfrissebb vizsgálatok szerint azonban az ezüst nagy része néhány mosás után kioldódik az anyagból, és kikerül a természetbe.

Birkózóink három aranyat nyernének Pekingben

Archívum2008.04.29, 12:05

Akár három aranyérmet is szerezhetnek a magyar birkózók a pekingi olimpián - vélekedett Hegedűs Csaba, a hazai szövetség elnöke a sikeres tamperei Eb után tartott sajtótájékoztatón. Hegedűs elsősorban a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában győztes Bácsi Pétert dicsérte.

Arany szekér: elindult az új indiai luxusvonat

Archívum2008.03.28, 08:52

Példátlan felszereltségű luxusvagonokat helyeztek forgalomba az India középső részén fekvő Karnataka tartományban. Az elsősorban üzleti utazóknak szánt szerelvényeken úgy tűnik, megjelennek az egyszerű turisták is, akik a társaság által kínált három nagyszerű körút közül választhatnak, a luxuskategóriához képest nem is olyan drágán.

Műkorcsolya-vb: kanadai arany a férfiaknál

Archívum2008.03.22, 19:19

Meglepetésre a rövidprogram után is vezető kanadai Jeffrey Buttle nyerte a férfiak versenyét a göteborgi műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Másodikként a címvédő francia Brian Joubert, harmadikként pedig az amerikai Johnny Weir zárt.

Szoboljeva világcsúccsal nyert vb-aranyat 1500 méteren

Archívum2008.03.09, 20:42

Ami nem sikerült szombaton Jelena Iszinbajevának és senki másnak sem a valenciai fedett pályás atlétikai világbajnokságon, az Jelena Szoboljevának vasárnap összejött: az orosz versenyző 1500 méteren világcsúccsal győzött, saját korábbi 3:58.05 perces idejét javította 3:57.71-re.

1928, Amszterdam - Ázsia három aranya

Archívum2008.02.26, 09:56

A háborús ellentétek áthidalására az 1928-as olimpia rendezési jogát a semleges Hollandia, azon belül is Amszterdam kapta meg. 46 ország legjobbjai között végre feltűntek a németek, ám a rendezési hiányosságok e diplomáciai siker ellenére sok problémát okoztak. A megnyitón például egy stadionőr megsértette a francia csapat tagjait, akik majdnem hazautaztak.

Eltűnőben a fővárosi kosárklubok

Archívum2008.01.29, 07:13

A vízilabdán és a labdarúgáson kívül gyakorlatilag nem akad olyan csapatsportág, amelyben a budapesti csapatok szerepe érvényesülne. Amíg húsz évvel ezelőtt arról beszéltünk még, hogy a főváros-központúság megöli a vidéki műhelyeket, addig a rendszerváltással a visszájára fordult minden. Manapság a vidéki klubok uralják a kosárlabda-, a röplabda-, kézilabda- és a jégkorongéletet, azaz cseberből vederbe kerültek a sportágak. Az arany középút visszaállítására, de még megközelítésére sincs nagyon esély.

Minden napra jutott magyar arany a rövid pályás úszó-Eb-n

Archívum2007.12.17, 14:15

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya legalább hét érmet várt 27 fős csapatától a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon, ehhez képest a nemzeti válogatott túlteljesítette a tervet, hiszen 9 medál lett a "termés", 4 arany, 2 ezüst és 3 bronz megoszlásban.

Cseh László harmadik Eb-aranyát nyerte

Archívum2007.12.15, 22:12

A záró nap előtt már nyolc megszerzett éremnél járnak versenyzőink a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. Szombaton Cseh László 200 pillangón is győzött, Kis Gergő 1500 gyorson a második, Mutina Ágnes 400 gyorson a harmadik helyen végzett.

Cseh 200 pillangón is szárnyalt

Archívum2007.12.15, 12:38

Cseh László továbbra is szenzációs formában szerepel a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon, a már két aranyat - mindkettőt világcsúccsal - begyűjtött versenyzőnk 200 pillangón bevallottan kicsit álmosan is a legjobb idővel lett finálés. Női 400 gyorson Mutina Ágnes, valamint a Szepesi Nikolett, Kovács Ágnes, Bordás Beatrix, Verrasztó Evelyn összetételű 4x50-es vegyes váltónk a negyedik helyen döntős, Kovács Ágnes 100 mellen, Kovács Emese 100 pillangón egyformán harmadikként került be az elődöntőbe.

Paris aranyban, meztelenül

Archívum2007.12.12, 16:27

Megjelentek Paris Hilton legújabb reklámfotói, amiken a sivatag közepén, arany festékkel bevonva, meztelenül pózol.

A tizedik vb-éremért küzdenek női kéziseink

Archívum2007.11.25, 09:08

A nőikézilabda-világbajnokságok teremsporttá válásától, azaz 1957 óta íródó történetének összmérlegét figyelembe véve egy arany, négy ezüst és négy bronz a magyar válogatott teljesítménye. Németh András tanítványai ezúttal Franciaországban folytathatják az éremgyűjtést.

Egyeseknek siker, másoknak nagy kudarc az olimpiai ezüst

Archívum2007.11.25, 10:53

A birkózó Komáromi Tibor máig nem tudta megemészteni a traumát, hogy a szöuli olimpián esélyesként be kellett érnie az ezüstéremmel, ugyanitt az úszó Güttler Károly nagyon örült a második helynek is, holott csupán egyetlen századmásodperccel maradt le az aranyról. Ma már a neki járó alacsonyabb olimpiai járadék miatt van benne keserűség is. A három éve Athénban ezüstérmes súlyemelő Krutzler Eszter először csalódott volt, de ma már sikerként éli meg a második helyét.

Speciális olimpia: 52 aranyat nyertek a magyarok

Archívum2007.10.12, 16:58

Színpompás ünnepséggel zárult Sanghajban a XII. nyári speciális olimpia, amelyen a 68 fős magyar csapat összesen 52 aranyérmet nyert.

Négy magyar arany a kick-box vb-n

Archívum2007.09.30, 20:24

Négy arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a magyar válogatott a belgrádi kick-box világbajnokságot.

Berki vb-ezüstöt nyert, Gál készülhet Pekingre

Archívum2007.09.08, 17:56

A stuttgarti tornász világbajnokságon Berki Krisztián lólengésben ezüstérmes lett, de élete legjobb vb-szereplése után mégsem örülhet, az olimpiai kvótához ugyanis aranyat kellett volna nyernie. Ugyanakkor szombaton eldőlt, hogy Gál Róbert az egyéni összetettben elért 44. helyével kijutott Pekingbe. Az olimpián így két magyar versenyző vehet részt, Gál mellett a női egyéni összetettben 51. helyezett Böczögő Dorina. A kvalifikációs rendszer "sajátossága" miatt Berki csak a szabad kártyában bízhat...

Amerikai arany, orosz dráma a tornász vb-n

Archívum2007.09.05, 23:34

A stuttgarti tornász világbajnokság első döntőjében, a női csapatverseny fináléjában az Egyesült Államok győzött, megelőzve Kínát és Romániát. Az oroszok drámai végjáték után maradtak le a bronzról: az utolsó szeren, ugrásban az egyik versenyzőjük nulla pontot kapott.

Három páros arany az U23-as kajak-kenu Eb-n

Archívum2007.09.01, 20:58

Mindhárom páros számban aranyéremmel zártak U23-as versenyzőink a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon. A Kozák Danuta, Szabó Gabriella és a Gönczi Gábor, Holpert Ervin kajakos, valamint a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenus duó elsősége mellé a Sáfrán Mátyás, Németh Szabolcs, Metka Márton, Nagy Péter kenu négyes egy bronzéremmel iratkozott fel az éremszerzők közé.

Öttusa-vb: három érem, egy újabb kvóta

Archívum2007.08.22, 13:50

A férfiak esetében hajszál híján megvalósult a "minden számban érem, közte egy arany" mottó, a női válogatott szereplése viszont elmaradt a kapitányi várakozástól a berlini öttusa-világbajnokságon.

Egy arany és két bronz az öttusa-vb-ről

Archívum2007.08.19, 21:06

Horváth Viktor aranyérmet nyert a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében. Németh Róbert harmadik lett - ezzel olimpiai kvótát szerzett -, Balogh Gábor a 14., Fülep Sándor a 26. helyen végzett. A Horváth, Balogh, Fülep összeállítású csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel a németek és a csehek mellé. Egyéniben az orosz Ilja Frolov szerezte meg a második helyet.

Négy magyar arany zárásként a kajak-kenu-vb-n

Archívum2007.08.13, 02:47

Vasárnap délután - amikor az 500-as és a női kajak 1000-es finálét rendezték - is remekeltek kajak-kenusaink a duisburgi világbajnokságon, négy arany-, egy ezüst- és két bronzérem volt a mieink termése, így a magyar válogatott összesen 9 első, 3 második és 6 harmadik hellyel zárta a vb-t.

Wöller birkózása aranyat ért a lengyel GP-n

Archívum2007.08.12, 17:50

Wöller Gergő a 60 kg-os kategóriában aranyérmet szerzett a szabadfogású birkózók lengyelországi Grand Prix versenyén.

Három magyar kajakvébé-arany 200 m-en

Archívum2007.08.12, 12:54

Újabb öt érmet - közte három aranyat - szereztek versenyzőink a duisburgi kajak-kenu világbajnokság 200 méteres döntőiben. A németekkel vívott párharc így tökéletesen kiegyenlített, ez idáig mindkét válogatott tizenegy érmet szerzett. Vasárnap délután az 500 méteres finálékkal folytatódik a vb, közte hat olimpiai számmal, amelyekben a dobogós helyezések mellett az olimpiai kvalifikációs helyek megszerzésének lehetősége is emeli a tétet.

Vajda és Kovács aranyat lapátolt a kajak-kenu-vébén

Archívum2007.08.11, 18:58

Szombaton hat olimpiai számban szereztek versenyzőink kvótát a duisburgi kajak-kenu vb-n, közte háromban az éremszerzés is sikerült (arany C-1 1000 méteren, ezüst női K- 4 500 méteren, bronz K-2 1000 méteren). Az összesített mérleg kilenc döntő (az ezer méteres számok és a női K-4 500 m fináléja) után két arany-, egy ezüst- és három bronzérem.

35 aranyra vágynak az oroszok Pekingben

Archívum2007.08.11, 08:33

Leonyid Tyagacsov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy a csapat legalább 35 aranyérmet nyer a jövő évi pekingi nyári játékokon.

Egy év múlva olimpia - jó választás Peking?

Archívum2007.08.09, 19:16

Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeztek Kínában a hét közepén, hangsúlyozandó, hogy - a nyolcas szám jótékony hatása miatt - egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor megkezdődik a pekingi olimpia. Az ötkarikás rendezvényt óriási várakozás előzi meg az ázsiai országban, ám van még min csiszolni a hátralévő 364 napban: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közlekedés megszervezését, a légszennyezés csökkentését sürgeti, jogvédő szervezetek pedig az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a sajtószabadság biztosításáért és Tibet függetlenségéért küzdenek. A Magyar Olimpiai Bizottság már jóslásokbaa ...

Hegyi Zomilla a londoni olimpiára készül

Archívum2007.07.31, 16:16

Ismét sikerült a rekordbeállítás: a 2003-as Japánban elért hét arany után 2005-ben, majd most, 2007-ben újra hét első helyezést szerzett az ifjúsági világbajnokságon a magyar kajak-kenu válogatott. Hegyi Zomilla három aranyérme közül kettőt egyesben szerzett, és Weisz Róbert kapitány szerint a londoni olimpián akár már érte is szoríthatunk.

Két tucat EYOF-érmet nyertek sportolóink

Archívum2007.07.28, 18:37

Remekül hajráztak a magyar fiatalok az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) zárónapján: versenyzőink 12 érmet szereztek pénteken Belgrádban, köztük két aranyat is, így összesen 24 éremmel zárt a magyar küldöttség.

Újabb három magyar érem az ifjúsági úszó-Eb-n

Archívum2007.07.21, 20:41

Meglett a magyar úszóválogatott harmadik arany-, első ezüst- és negyedik bronzérme is a belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságon: a negyedik versenynapon 100 m pillangón nyert Tompa Orsolya Kovács Emese előtt, míg Balog Gábor 200 m háton végzett harmadikként.

Négy magyar arany 1000 méteren a kajak-kenu Eb-n

Archívum2007.07.01, 10:32

A magyar válogatott négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szerzett a szombati 1000 m-es döntők során a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Nemcsik: Megterhelő a megmentő szerep

Archívum2007.06.28, 09:52

Nemcsik Zsolt olimpián, vb-n és Európa-bajnokságon is volt már ezüstérmes kard egyéniben, s hétfőn a genti vívó Európa-bajnokság nyitónapján világranglista-vezetőként bevallottan az aranyra tör. Kardcsapatunk sajnos rosszul kezdte az olimpiai kvalifikációs sorozatot, de Nemcsik szerint még semmi sincs veszve, és a magyar együttes kijut a pekingi játékokra.

A CIA maffiózókkal akarta megöletni Castrót

Archívum2007.06.27, 13:28

Amerika két leginkább keresett maffiózójával akarta meggyilkoltatni Fidel Castro kubai elnököt a CIA. Az amerikai hírszerzés kedden nyilvánosságra hozott archív irataiból kiderül, hogy méregtablettákkal próbálkoztak 1960-ban. A CIA családi ezüstjének is becézett 700 oldalnyi dokumentum több hasonló eset - külföldi vezető elleni merénylet, újságírók lehallgatása, betörések és lopások - részleteit tartalmazza az 1950-től a '70-es évek elejéig.

Magyar úszósikerek Zágrábban

Archívum2007.06.16, 22:27

Remekeltek a magyarok a hagyományos zágrábi nemzetközi úszóverseny nyitónapján: Szepesi Nikolett és Cseh László aranyat, Kovács Ágnes - és Cseh - ezüstöt, Dara Eszter pedig bronzot érően teljesített a Golden Bear elnevezésű viadal szombati programjában. 

Nem jött össze a zsinórban negyvenedik bajnoki cím

Archívum2007.06.12, 07:35

Sorrendben harminckilenc bajnoki cím után a negyvenedik nem jött össze a Statisztika női asztalitenisz csapatának, a Postásnak hétfőn este hazai pályán az 5-5-ös döntetlen is elegendő volt a sporttörténelmi diadalhoz. S milyen a sors, a statisztikások végzetét az egykor náluk nevelkedett, és a Marczibányi téren több mint tíz bajnoki aranyban részes Éllő Vivien okozta.

Utazzon Tito Cadillacjén!

Archívum2008.05.20, 10:49

Ezentúl a turisták a horvátországi Brioni szigeteken - amely a néhai Josip Broz Tito államfő kedvenc pihenőhelye volt - vásárolhatnak Tito feliratú sapkát, képmásával díszített bögrét, aláírásával ékesített, arany nyakkendőtűt, s bejárhatják a szigeteket Tito Cadillacjén is. .

Négy magyar arany, Janics legyőzte Paksyt a kajak-kenu Vk-n

Archívum2007.05.22, 19:27

A magyar csapat négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a vasárnap délutáni 200 m-es döntőkben a Szegeden rendezett Mol kajak-kenu Világkupán, így a hazai együttes összesen hét első, tizenegy második és öt harmadik hellyel zárta a háromnapos viadalt. A legrövidebb táv női K-1-es döntőjét Janics Natasa nyerte, a világbajnoki címvédő Paksy Tímea csak hetedik lett.

Arany nélkül maradtak kajak-kenusaink 500 méteren

Archívum2007.05.20, 17:15

Aranyérem nélkül maradt a magyar csapat a szombat délutáni 500 m-es döntők során a Szegeden zajló Mol kajak-kenu Világkupán; három ezüst és egy bronz volt a hazaiak mérlege. Női K-1-ben sem Kovács Katalin, sem Benedek Dalma nem fért fel a dobogóra.

Kemény Dénes: Ez életem legkeserűbb ezüstje

Archívum2007.04.30, 14:25

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát olvasóink jórészt az elveszített világbajnoki döntőről faggatták, sok chatelőnek azonban nem voltak kérdései, csupán gratulálni akartak a csapat teljesítményéhez. Kemény Dénes szerint együttese nem érdemelt vereséget a melbourne-i fináléban, a második helyet pedig azért is emészti meg nehezen, mert az athéni olimpia óta először érezte úgy, hogy a kezünkben van az aranyérem.

Berkitől aranyat várnak a torna-Eb-n

Archívum2007.04.23, 15:12

Tornászaink hétfőn délután megérkeztek Amszterdamba, ahol csütörtöktől vasárnapig rendezik a férfi és női Európa-bajnokságot. Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára, csapatvezető elmondta, hogy Berki Krisztiántól lólengésben egyértelműen aranyérmet várnak.

A fehér fogtömés

Archívum2007.04.02, 10:43

Előző cikkemben felvetettem a problematikus kérdést, milyen tömés kerüljön a gyerek fogába? Ezüst vagy fehér? Ugyanott leírtam az amalgámmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a tudomány mai állása szerinti nézeteket. Az alábbiakban a fehér,  pontosabban fogszínű tömésekről lesz szó.

Célfotó döntött a nyíltvízi úszoknál 10 km-en

Archívum2007.03.21, 12:41

Az orosz Vlagyimir Gyjatcsin nyerte a 12. vizes vb férfi nyíltvízi úszás 10 kilométeres versenyszámát szerdán 1:55:32.52 órás idővel. A verseny két magyar indulója közül Gercsák Csaba a kiváló 10., míg testvére, Balázs a 24. helyen ért célba.

Döntetlen lett a magyar-olasz pólócsúcs

Archívum2007.03.19, 13:26

Magyar szempontból rögtön csúcstalálkozóval és izgalmas csatában született döntetlennel indult a nőivízilabda-torna a melbourne-i világbajnokságon: Godova Gábor címvédő együttese 8-8-ra végzett az olaszokkal a magyar idő szerint hétfő délelőtt játszott mérkőzésen.

Grubben: ezüst után arany a sílövő-vb-n

Archívum2007.02.07, 21:48

Linda Grubben nyerte a nők 15 km-es egyéni számát az antholzi sílövő-világbajnokságon.

Verón sokadvirágzása aranyat ért

Archívum2006.12.15, 10:28

A 2006-os apertura-bajnokság több indok miatt is bekerül majd az argentin labdarúgás históriáskönyvébe. A jelenlegi rendszer 1991-es bevezetése óta először fordult elő, hogy két gárda azonos pontszámmal végzett az élen, és így bajnoki döntőt kellett rendezni, ráadásul ezt a finálét az Estudiantes nyerte meg, amely 23 éve nem nyert aranyérmet Argentínában. A La Plata-i együttest két egykori válogatott játékos vezette az élre: a kispadon Diego Simeone ült, a középpályán pedig Juan Sebastian Verón dirigált.

Magyar kardozóé az arany egyéniben is

Archívum1956.12.06, 12:06

A magyar kardvívók az egyéniben is megőrizték világelsőségüket. A vívóválogatottból Kárpáti Rudolf szerezte meg az aranyat, Gerevich és Kovács ezúttal gyengébben szerepeltek.

A Csuti öt ponttal vezeti a sakkbajnokságot

Archívum2006.12.06, 16:40

Két újabb fordulót játszottak le a magyar sakkcsapat-bajnokság 2006-2007-es idényében. Az első osztályban, a Szabó László csoportban a címvédő, az ötszörös bajnok Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK együttese két nagyarányú győzelmet aratott. Három forduló után öt ponttal előzi meg a jelentős erősítésekkel a bajnoki aranyra pályázó Aquaprofit Nagykanizsa gárdáját. Az ASE Paks riválisaihoz hasonlóan két nyeréssel folytatta szereplését.

Keleti légbukfencei három aranyat hoztak

Archívum1956.12.05, 13:37

Az 1952-es helsinki olimpia talajbajnoka túlszárnyalta négy évvel ezelőtti teljesítményét, egyetlenegy napon három aranyérmet gyűjtött be. "Azt hittem, hogy már öreg vagyok ahhoz, hogy győzhessek" - mondja a 35 éves Keleti, aki hihetetlen fegyelemmel még a repülőgépen és a reptereken is edzett. "Még most sem hiszen el, hogy ennyi aranyérmet nyertem."

Elfújta a szél az aranyérmet

Archívum1956.12.01, 15:30

Megfordult ma a széljárás a Ballarat melleti Wendouree-tavon, ahol tovább folytatódtak a kajak- kenuversenyek. Talán ennek tudható be, hogy a magyarok mind lecsúsztak esélyes érmeikről. Hernek István kenu egyesben második lett, noha mindenki arra számított, hogy az aranyat viszi el. A Mohácsi Ferenc-Wieland Károly kenu kettős harmadik lett, pedig a verseny után még a szovjetek is kérdezték, mi van velük, hiszen ezt a versenyt a magyaroknak kellett volna megnyerniük.

Székely ezüstöt szerzett kétszáz mellen

Archívum1956.11.30, 09:17

"A rajt pillanatában elfelejtettem mindent. Már nem jutott eszembe se orosz, se gyerek. Csak azt tudtam, meg kell nyerni! "- emlékszik Székely. Jeles úszónőnk megnyugodhat, hiszen nemcsak megtudta, hogy Andrea nevű kislánya jól van, hanem most már egy olimpiai ezüstérmet is magáénak tudhat. Úszótársa, Ördög Zsuzsa nem ilyen boldog, hiszen egy randevú miatt majdnem lekéste a női 100-as rajtját.

Történelmi magyar arany az olimpián

Archívum1956.11.30, 13:09

Megszületett Magyarország első aranyérme a melbourne-i olimpián, majd ezt valóságos éremeső követte. Egy arany-, két ezüst-és egy bronzérmet gyűjtöttek be a magyar kajakosok és kenusok a Wendouree-tavon. "Ha szerencsénk van, a második helyezettek mind bajnokok lehettek volna" - mondja Kassai Farkas. Az eredmény így is szép, Hegyi Gyula sportvezető elérzékenyült, az aranyérmet nyert Urányi sírva fakadt a dobogón.

Az amerikaiak és a szovjetek fej fej mellett

Archívum1956.11.26, 20:48

Éles verseny a súlyemelésben a két világhatalom között. Ez az olimpia azt bizonyítja, nincs riválisuk ebben a sportágban. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió megy ölre egymással az érmekért. Az állás most döntetlen: eddig három arany került mindkét országhoz.

Tarolnak az amerikaiak

Archívum1956.11.23, 13:20

Az olimpia még csak most kezdődött, de az amerikaiak már három aranyérmet bezsebeltek. Egy-egy arany jutott még a szovjet Kucnak és a csehszlovák Olga Fikatovának.

Csermák az ötödik

Archívum1956.11.24, 14:26

A kalapácsvető Csermák 36 cm-rel dobott jobbat, mint a helsinki olimpián, de ez most Melbourne-ben csak az ötödik helyre volt elég. Az aranyat az amerikai Connelly szerezte meg. Az ezüstöt és bronzot a Szovjetunió viszi haza.

Mi már sejtjük, kié lesz az Aranylabda

Archívum2006.11.13, 16:05

2006-ban focivébét rendeztek, amelyet a hibátlan védekezéséről híres olasz válogatott nyert meg, így nincs könnyű dolga a France Footballnak, amikor - munkatársainak és tudósítóinak a szavazatai alapján - dönt az idei év legjobb Európában futballozó játékosáról. Kapus utoljára 1963-ban (Lev Jasin), védő pedig 1996-ban (Matthias Sammer) tudott diadalmaskodni, azóta csak Paolo Maldini és Roberto Carlos került "közel a tűzhöz". Megnéztük, az utóbbi tíz év dobogósai miképp teljesítettek a világversenyeken, az európai kupákban, illetőleg saját bajnokságukban, hátha ez segít annak kiderítésében, hogy idén vajon kié lesz az Aranylabda.

Irina Szluckaja visszavonult

Archívum2006.11.06, 21:10

Hétfőn bejelentette visszavonulást Irina Szluckaja, az elmúlt évtized egyik legeredményesebb műkorcsolyázónője, aki a világ- és Európa-bajnokságokon tizenöt érmet szerzett, közte kilenc aranyat. Az olimpiákkal azonban nem volt szerencséje: Naganóban ötödik lett, Salt Lake Cityben hajszállal szorult az amerikai Sarah Hughes mögé, idén februárban Torinóban pedig a harmadik helyen végzett.

Olimpiai aranyat remélnek evezőseink

Archívum2006.10.24, 17:43

Kedden az evezősök és a teniszezők képviselőivel egyeztetett a 2008-as pekingi játékok kapcsán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetése és az illetékes szakállamtitkárság.

Ötvenhatos emlékérmék aranyból és ezüstből

Archívum2006.10.18, 15:14

Arany százezer és ezüst ötezer forintost bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázados jubileuma tiszteletére.