Európai Unió

címke rss

Megint megbukott Timmermans, már a vezetők majdnem fele ellenzi a jelölését

Nagyvilág2019.07.01, 15:43

Továbbra sincs megegyezés az EU-csúcson, a brüsszeli elitnek nem sikerült elfogadtatnia a tagállamok többségével Frans Timmermanst, Soros György legfőbb szövetségesét. A visegrádi országok által szervezett ellenálláshoz csatlakozott az ír, az olasz, a lett és a horvát miniszterelnök is. A bolgárokat az Európai Tanács elnöki posztjával akarta „megvenni” Macron és Merkel, de bolgár újságírók szerint Bojko Boriszov ezt visszautasította, nem akarja ugyanis, hogy a bővítés elmaradása miatt a nyugat-balkáni országok Bulgáriára haragudjanak. Giuseppe Conte olasz kormányfő a sikertelen csúcs után azt mondta, hogy nagyjából 10-11 uniós orszáág ...

Július elsején Finnország veszi át az Európai Unió soros elnökségét

Nagyvilág2019.06.30, 20:45

Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.

Soros Frans Timmermansszal gyakorolna korlátlan hatalmat az EU fölött

Itthon2019.06.30, 22:38

Az Origo brüsszeli forrásokból úgy értesült, az uniós elit valóban azzal az elvtelen kompromisszummal próbálkozik, hogy a szocialista Frans Timmermanst az Európai Bizottság, a néppárti Manfred Webert pedig a sokkal súlytalanabb Európai Parlament (EP) elnökének teszi meg. Információink szerint a terv komoly akadályba ütközik, Donald Tusk sem támogatja a javaslatot. A tagállamok háborognak, miközben Soros közvetlen emberét pozícióba tolva próbálja meg minden eddiginél magasabb szintre emelni befolyását Európa ügyeiben.  

Orbán Viktor kormányfői V4-csúcson vett részt Prágában

Nagyvilág2019.06.28, 23:54

Orbán Viktor miniszterelnök a cseh fővárosba utazott, ahol a visegrádi országok miniszterelnökei egyeztették álláspontjukat a vasárnapi EU-csúcs előtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

Hollik István: Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet

Itthon2019.06.27, 21:59

Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet - mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 csütörtök esti műsorában.

Szijjártó Péter: Magyarország az egyik legfontosabb uniós politikának tartja a bővítést

Itthon2019.06.26, 15:51

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Albániában tárgyalt. Kijelentette, hogy Magyarország nemcsak támogatja az Európai Unió bővítését, hanem az egyik legfontosabb uniós politikának tartja, és Albániával továbbra is szorosan együtt akar működni az illegális bevándorlás megfékezésében. 

Brüsszel a magyar családok áramszámláját 30-40 százalékkal emelte volna

Itthon2019.06.21, 13:00

Abban az esetben, ha a magyar kormány és a visegrádi négyek elfogadták volna az EU 2050-ig szóló klímastratégáját, akkor 30-40 százalékkal nőtt volna meg a magyar családok áramszámlája.  

Az igazságszolgáltatás ma már a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll

Itthon2019.06.20, 13:37

Trócsányi László az Igazságügyi Minisztérium és az Európai Közjogi Szervezet (EPLO) konferenciáján csütörtökön Budapesten azt mondta, az igazságszolgáltatás hatékonysága és minősége ma már a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll az Európai Unión kívül és belül egyaránt.

Gulyás Gergely: Roncsderbi zajlik az ellenzéki oldalon

Itthon2019.06.20, 13:19

A magyar gazdaságban még semmilyen jele nincs az európai és a globális növekedés lassulásának, és azért fogadták el a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság bővülését továbbra is hasonló mértékben fenn lehessen tartani, illetve hogy legalább 2 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot – minderről Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője az uniós csúcsról, a szúnyogirtásról, a Nemzeti Alaptantervről és az új magyar államkötvényről is beszélt.  

Teljes abszurditás lenne Weber bizottsági elnöksége

Itthon2019.06.20, 08:10

Az Európai Unió reformjainak abba az irányba kellene menniük, hogy az uniós tisztségviselők kiválasztása minél transzparensebb legyen – hangzott el az Alapjogokért Központ, Az Európai Unió jövője: EP-választás után – szerződésmódosítás előtt? – című konferenciáján. A szakemberek szerint a globalista erőkkel szemben a szuverenista erőknek meg kell fogalmazniuk a saját narratívájukat.

Az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan

Itthon2019.06.20, 13:59

Az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan és minden bizonnyal csak egy uniós szerződésmódosítás oldhatja fel a konfliktust – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője az intézet, Az Európai Unió jövője: EP-választás után – szerződésmódosítás előtt? – című konferenciáján. Az új bizottságnak olyan elnök kell, aki nem politikai bizottságként határozza meg az Európai Bizottság működését, hanem a szerződések őreként – minderről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője beszélt. 

Az Európai Tanácsnak kell hordania a nadrágot az unióban

Nagyvilág2019.06.17, 16:30

Európa jövője szempontjából kiemelten fontos, hogy az uniós kormány- és államfők fóruma, vagyis az Európa Tanács hordja a nadrágot az unióban - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A brexitről közérthetően

Nagyvilág2019.06.17, 13:09

2016. június 23-án tartották az Egyesült Királyságban az EU-tagságról szóló népszavazást. A szavazás a kilépéspártiak szűk, 51,9 százalékos győzelmével zárult, így a brit parlament felhatalmazást kapott arra, hogy elindítsa a kilépési eljárást. Erre csak 2017 márciusában került sor, ekkor nyújtotta be Theresa May a brit kilépési szándéknyilatkozatot az Európai Uniónak. A brexittel kapcsolatos problémák már ekkor megkezdődtek, tekintve, hogy a kormányzat több mint 8 hónapot várt a folyamat elindításával. Majdnem három évvel a népszavazást követően azonban még mindig nincs vége a brexitnek, továbbra sem tudjuk, mikor fog kilépni az Eggyesült ...

A Fidesz kezdeményezi a migránskártyák megszüntetését az új EP-ben

Itthon2019.06.17, 12:21

A Fidesz kezdeményezni fogja a megalakuló új Európai Parlamentben, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg a migránskártyát - jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői balatonfüredi sajtótájékoztatóján, aki szerint Brüsszel továbbra is tízezres nagyságrendben osztogatja a migránskártyákat. A nagyobbik kormánypárt szerint ennek a gyakorlatnak megálljt kell parancsolni.  

Varga Mihály: A magyar gazdaság teljesítménye rendre felülmúlja az uniós várakozásokat

Gazdaság2019.06.14, 18:57

A pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Szemeszterben vizsgált területek az elmúlt években bővültek, és a gazdasági kormányzáshoz olyan nem illeszkedő témák is előtérbe kerültek, mint az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdések.

V4-miniszterelnökök: A visegrádi országok meghatározó szerepet játszanak Európa jövőjének alakításában

Itthon2019.06.13, 15:08

A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Iohannis konkrét lépéseket kért az EU-tól a moldovai helyzet rendezésére

Nagyvilág2019.06.12, 20:13

Klaus Iohannis román elnök azzal a kéréssel fordult az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az Európai Unió tagállamai az uniós értékek és elvek alapján tegyenek konkrét lépéseket a moldovai válság megszüntetésére.

Szijjártó Péter: A közép-európai országok nélkül az EU kevésbé lenne versenyképes

Itthon2019.06.12, 16:47

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Bakondi György: Nemzetállami szinteken szigorodtak az intézkedések

Itthon2019.06.10, 09:29

Nemzetállami szinteken szigorodtak a migrációval kapcsolatos intézkedések, amelyek Európát nézve a balkáni útvonal mellett az olasz irányban és a marokkói-spanyol határ térségben is érvényesülnek - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó: Erősödött Közép-Európa érdekérvényesítő képessége

Itthon2019.06.07, 14:01

Kemény vitákra lehet számítani az európai parlamenti választásokat követő egyeztetéseken, ám már most látszik, hogy ezek során Közép-Európának sokkal erőteljesebb érdekérvényesítő képessége lesz, mint a választásokat megelőzően – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Globsec pozsonyi biztonságpolitikai fórumon.

Új élelmiszer született

Gazdaság2019.06.06, 14:32

Megjelent az Európai Bizottság 2019/760/EU végrehajtási rendelete, amely a Yarrowia lipolytica élesztő biomassza új élelmiszerként történő forgalomba hozatalát engedélyezi.

Az európaiak szeretik a helyi termékeket

Gazdaság2019.06.05, 15:21

Az Európai Unió állampolgárai kedvelik és keresik is a helyi termékeket – derül ki a legfrissebb Cetelem Körkép kutatásból. Azonban országonként nagy eltérések vannak abban, hogy mit is jelent a helyi termék, és miért döntünk a megvásárlásuk mellett.

Rekordmélységben a munkanélküliség az Európai Unióban

Gazdaság2019.06.04, 15:44

Az Unióban történelmi mélyponton volt a munkanélküliségi ráta áprilisban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat most közzétett jelentése szerint.

Szuperállam, vagy nemzetek szövetsége lesz az EU?

Itthon2019.06.03, 14:35

Az Európai Unió lehetséges jövőjével kapcsolatban világosan körvonalazódik két, egymástól gyökeresen eltérő elképzelés. Az egyik tábor – nevezzük őket föderalistáknak – szerint a válságra a legjobb megoldás a „még több Európa", vagyis egy olyan föderális államszövetség terve, amely sok tekintetben hasonlítana az Egyesült Államokra, ezért is nevezik az elképzelést Európai Egyesült Államoknak. A másik, „szuverenista" tábor viszont abból indul ki, hogy nincsenek meg a feltételei annak, hogy létrejöjjön egy központi kormányzás az EU-ban, és így nemzetek úgymond „egyesüljenek" - minderről Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tannácsadója ...

Fontos kérdés, hogy az EU új vezetése hogyan viszonyul majd Amerikához

Itthon2019.06.01, 11:31

Biztonságpolitikai szempontból fontos kérdés, hogy az Európa Unió új vezetése hogyan viszonyul majd legfontosabb szövetségeséhez, az Amerikai Egyesült Államokhoz - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-nek adott interjújában szombaton.

Az Európai Bizottság az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdését sürgette

Nagyvilág2019.05.29, 13:30

Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak mihamarabbi megkezdésére szólított fel szerdán az Európai Bizottság, kiemelve, hogy a két ország végrehajtotta az ennek feltételeként előírt reformintézkedéseket.

Odacsap a dohánytermékek feketekereskedelmének az EU

Gazdaság2019.05.28, 15:12

Magyarország határidő előtt sikeresen teljesítette a dohánytermékek nyomonkövetésére vonatkozó európai uniós kötelezettségét. Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Nonprofit Zrt.) az értékesítési lánc valamennyi szereplőjének azonosítását és nyilvántartásba vételét maradéktalanul végrehajtotta. Az illegális dohánykereskedelem visszaszorítását célzó, a dohánytermékek valós idejű nyomonkövetésre alkalmas rendszerben a gyártók és kereskedők május 20. óta már több mint 40 millió egyedi azonosítót igényeltek.

Orbán Viktor Brüsszelben már az Európai Bizottság új vezetőjéről tárgyal

Itthon2019.05.28, 09:56

Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfőiből álló testület azért ül össze kedden, hogy javaslatot tegyen az Európai Bizottság új elnökének személyére.

Szijjártó Péter: Magyarország elkötelezett támogatója az EU nyugat-balkáni bővítésének

Itthon2019.05.27, 20:11

Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Rendszámot kaphatnak a drónok az unióban

Gazdaság2019.05.27, 14:27

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait – közölte az uniós bizottság.

Politikai akarattal a bevándorlás megállítható

Itthon2019.05.26, 09:58

A józan észen alapuló jobboldali megközelítés úgy véli, ha van politikai akarat, akkor a bevándorlás megállítható, és ez is a mostani európai parlamenti választás legfőbb tétje – hangsúlyozta Szánthó Miklós az Origónak. Boros Bánk Levente szerint a magyarországi ellenzék több szereplője számára egzisztenciális kérdés a választási eredmény, és nem csupán az egyéni politikusok szintjén, hanem immár a pártok tekintetében is. Farkas Örs pedig úgy fogalmazott, az új EP-ben nem a pártcsaládokhoz való tartozás lesz a legerősebb kötőelem, hanem térségekre jellemző összefogások jöhetnek létre.

Mindenki menjen el vasárnap választani, teremtsük meg a közös Európát

Itthon2019.05.25, 14:04

A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton a dél-bánsági Hertelendyfalván, ahol a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén szólalt fel.

Közös álláspont kell, hogy az illegális migráció csökkenjen

Itthon2019.05.25, 12:47

Csökkenthető az illegális migráció, de ehhez az Európai Unión belül közös álláspont kell, olyan új vezetőség, amely ezt egységesen próbálja kezelni - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.

Több mint háromezer uniós polgár szavazna a magyar listára

Itthon2019.05.25, 11:41

Az EP-választásokon minden uniós polgár, akinek a lakóhelye olyan tagállamban van, amelynek nem állampolgára, de választójoggal rendelkezik, eldöntheti, hogy az ottani vagy az anyaországa EP-listájára akar szavazni.

Az Európai Bizottság elfogadta a drónokra vonatkozó új szabályokat

Techbázis2019.05.24, 17:19

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait.

A magyarok továbbra is a nemzeti szuverenitás védelme mellett állnak

Itthon2019.05.23, 19:37

A hazai válaszadók több mint 60 százaléka aggasztónak tartja az illegális migránsok beáramlásának problémáját, a háromnegyedük tart attól, hogy a jövőben tömegek fognak a kontinensre érkezni Afrikából, és több mint 80 százalékuk elutasítja a kvótarendszert. A magyar társadalom reálisan látja a jelenség valódi okait és következményeit is: a válaszadók közel háromnegyede szerint az illegális bevándorlók gazdasági célból érkeznek Európába, nem üldöztetés elől menekülnek, illetve több mint 80 százalékuk szerint a bevándorlás terhet jelent az európai gazdaságnak, illetve szociális ellátórendszernek - olvasható Erdős Gergely, a Századvég ...

Az EU tilalmat fogadott el az egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan

Archívum2019.05.22, 19:09

A műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan – közölte az uniós tanács kedden.

Itt a döntés, 2021-től az EU betilt számos egyszer használatos műanyagot

Gazdaság2019.05.22, 13:39

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács.

Európai rekord a papír- és karton-újrahasznosításban

Gazdaság2019.05.21, 18:55

Az Erópai Unió 28 tagállamát összesítve a papír és a hullámkarton csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya elérte a 85,8 százalékot, ez pedig a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78,3, az utóbbi 74,1 százalékos újrahasznosítási rátával.

Lendületben marad a magyar gazdaság, kitart az átlag feletti növekedés

Gazdaság2019.05.21, 13:11

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama – mondta Gion Gábor az OECD gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb kiadványát értékelve.

Századvég: Európa önjelölt vezetői megbuktak

Itthon2019.05.20, 16:38

A Századvég Project28 kutatásában megvizsgálta Európa vezető politikusainak megítélését. Angela Merkel és Emmanuel Macron, bár közelítették a német-francia együttműködést, szövetségük és elhibázott politikai manővereik – például a migrációs válság kezelésében – veszélybe sodorták az egész kontinenst, valamint megágyaztak a nemzetek felett álló, Európai Egyesült Államok koncepciójának. Bár önmagukat Európa legfőbb vezetőinek és a világpolitika pozitív szereplőinek gondolják, az európai emberek már kevésbé vannak megelégedve teljesítményükkel – írta a Századvég.

A régiónk húzta fel az európai autóipart

Gazdaság2019.05.17, 12:15

Visszaestek áprilisban az újautók forgalomba helyezései az Európai Unióban. A legerősebb keresletet azonban Közép-Európa adta. A januártól áprilisig tartó időszakban Magyarországon 7 százalékos volt az éves növekedés.

Orbán Balázs: Brüsszel európai szuperállamot akar

Itthon2019.05.16, 12:47

A brüsszeli elit európai szuperállamot akar, ezért erőlteti a bevándorlást, de ezzel szemben áll az európai választópolgárok többsége és a nemzetállamok – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület rendezvényén az Akadémia épületében csütörtökön.

Lesz babaváró támogatás a brüsszeli kritika ellenére is

Itthon2019.05.14, 13:11

A kormány tájékoztató kampányt indít a hétpontos családvédelmi akcióterv július elsején hatályba lépő négy elemének megismertetésére – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A politikus leszögezte, hogy ha Brüsszel nem adná meg a támogatást, akkor előfordulhat, hogy a „tervezettnél kedvezőtlenebb formában” tudna elindulni a támogatás.

Brüsszel 200 millió euróra büntette az egyik nagy sörgyártót

Gazdaság2019.05.13, 16:40

Az Európai Unió (EU) trösztellenes szabályainak megszegése miatt 200,5 millió euróra (mintegy 61 milliárd forint) büntette a belgiumi székhelyű AB InBev söripari konszernre, mivel az az EU szerint visszaélve pozíciójával befolyásolta és korlátozta a határokon átnyúló sörértékesítést – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Folytatódik a közútfejlesztés hazánkban egy átfogó európai terv keretében

Gazdaság2019.05.13, 12:26

Az Európai Unió a 2007-2020-as időszakban mintegy 82 milliárd euró - több mint 26 ezer milliárd forintnyi - finanszírozást nyújt közutakra. A beruházások kedvezményezettjei elsősorban a közép- és kelet-európai tagállamok - közölte az Európai Számvevőszék az európai régiókat összekötő közutakról közzétett előzetes ellenőrzési jelentésében.

Alapszerződés-ellenes a csúcsjelölti rendszer

Itthon2019.05.11, 13:35

Alapszerződés-ellenes az uniós csúcsjelölti rendszer, amivel az Európai Parlament szeretné magának tulajdonítani a jogot az Európai Bizottság (EB) elnöki pozíciójának betöltésére, illetve az elnök személyének meghatározására - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az M1-en szombaton.

Az unióban egyes országok a vádlottak padjára kerültek

Itthon2019.05.10, 14:16

Az európai parlamenti választásokat követően a tagállamok legfontosabb feladata a jóhiszemű, előítéletektől mentes párbeszéd újraindítása lesz - minderről Trócsányi László, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője beszélt a Nézőpont Intézet konferenciáján. Ugyanitt Beata Szydlo, lengyel miniszterelnök-helyettes az unióra leselkedő veszélyek között említette a demokrácia deficitjét és a protekcionizmust, amely - szerinte - az európai integráció "magját" támadja, mivel az áruk és a tőke szabad áramlását akarja megakadályozni.

Pálffy Ilona: Nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok

Itthon2019.05.10, 17:49

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta a Nemzeti Választási Iroda, az NVI elnöke.

Szavazásra buzdítanak az Európai Unió államfői az EP-választáson

Nagyvilág2019.05.09, 10:55

Az Európai Unió államfői csütörtökön közös felhívásban tettek hitet az erős és integrált Európa mellett, és arra buzdították az európai polgárokat, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson. Mindannyian egyetértenek abban, hogy az európai integráció és egység nélkülözhetetlen.

Bakondi György: Nagyon félresiklott az Európai Unió

Itthon2019.05.08, 21:17

Az eredeti elgondoláshoz képest jelentősen félresiklott az Európai Unió, amit az is példáz, hogy azt mondják, aki nem fogad szót vagy mást gondol, azt megbüntetik - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Kovács Zoltán: Magyarország és Olaszország bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani

Itthon2019.05.03, 10:19

Magyarország és Olaszország is bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani a migrációval szemben – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Élőben közvetítjük Orbán Viktor és Matteo Salvini tájékoztatóját

Itthon2019.05.02, 17:52

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Karmelita Kolostorban tájékoztatja a sajtó képviselőit.

Ingyenes európai utazás 18 éveseknek

[origo] utazás2019.05.02, 13:45

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Magyarország megvétózta az EU Izraelt elítélő álláspontját, Brüsszel ezt mégis eltitkolta

Itthon2019.05.01, 12:46

Az Európai Unió gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta a magyar kormány vétóját, és annak ellenére is közös álláspontként olvasták fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén – jelentette az EUObserver szerdán. Az álláspontot ráadásul nem a soros elnök Románia, hanem Finnország képviselője ismertette.

A közép-európaiak uniópártiak, de reformokat szeretnének

Itthon2019.05.01, 10:39

A Nézőpont Intézet nemzetközi kutatása szerint a közép-európaiak uniópártiak, túlnyomó többségük maradna az Európai Unióban, de reformokat szeretnének.

Az EU-csatlakozás évfordulós ünnepségére Varsóba utazik Orbán Viktor

Itthon2019.04.30, 19:36

Varsóba utazik szerdán Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok, valamint az azóta belépett Románia, Bulgária és Horvátország csúcstalálkozójára - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedd este.

A közép-európaiak bennmaradáspártiak, de reformokat szeretnének

Itthon2019.04.30, 09:42

Tizenöt évvel Magyarország uniós csatlakozása után marginális kisebbségben vannak a kilépés pártján állók (11 százalék), a magyarok túlnyomó többsége (79 százalék) az unióban maradna. Ennek ellenére tízből hatan azt gondolják, hogy rossz irányba mennek a dolgok Európában. Közép-Európában hasonló a helyzet -  derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára 11 közép-európai országban, illetve régióban készített közvélemény-kutatásából.

Európa egy erős, stabil Törökországban érdekelt

Itthon2019.04.29, 22:14

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, Európa nem ismeri fel jól a saját érdekeit Törökországgal kapcsolatosan. Gulyás Gergely hétfőn beszélt erről, miután részt vett a 12. Isztambuli Biztonsági Konferenciának az Európai Unió külső határvédelméről, a migrációról és a menekültkérdésről szóló kerekasztal-beszélgetésén.

Zsebbe vágó hírt közölt a Visa és a Mastercard

Gazdaság2019.04.29, 16:15

Mintegy 40 százalékkal csökkenti a Visa és a Mastercard az Európai Unióban (EU) harmadik országokban kibocsátott kártyákkal végrehajtott tranzakciók költségeit - jelentette be az Európai Bizottság.

Adatigényléssel fordul az Európai Bizottsághoz a Fidesz a migránskártyák miatt

Itthon2019.04.28, 17:44

A Fidesz adatigényléssel fordul az Európai Bizottsághoz az anonim migránskártyák ügyében - jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A nagyobbik kormánypárt többek között azt szeretné megtudni Brüsszeltől, hogy összesen, illetve kártyatípusonként  hány illegális bevándorló jutott migránskártyához, és mennyi uniós pénz érkezett rájuk.

Szijjártó Péter: Jean-Claude Juncker megbukott

Itthon2019.04.28, 14:45

Jean-Claude Juncker megbukott, ő az Európai Bizottság valaha volt egyik legsikertelenebb elnöke - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

Mutatjuk, hányszor próbáltak csalni az élelmiszerrel tavaly Európában

Gazdaság2019.04.24, 13:41

Megjelent az Európai Unió Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat (Food Fraud Network) 2018-as jelentése, amely betekintést nyújt az Igazgatási Segítségnyújtási és Együttműködési Rendszer (Administrative Assistance and Cooperation System, AAC) segítségével végzett információcserékbe.

Magyarország olyan csatákat tudott megnyerni, amikről sokan álmodni sem mernek az EP-ben

Itthon2019.04.19, 09:49

Sokkal jobban teljesített Magyarország geopolitikai és nemzetgazdasági súlyánál az Európai Parlament  most lezárult ötéves ciklusában, amire eddig még nem volt precedens – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Szijjártó Péter: Az EU-nak ismét versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie

Nagyvilág2019.04.18, 16:36

Az Európai Uniónak (EU) ismét versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután a visegrádi négyek és Franciaország külügyminiszterei találkoztak. 

Ez az ország az európai csokinagyhatalom

Gazdaság2019.04.18, 10:18

Az Európai Unióban 2017-ben 4 millió tonna csokoládét gyártottak, ebből 1,3 millió tonnát Németországban, amely így messze az unió legnagyobb termelője.

A legtöbben az új Brexit Pártra szavaznának egy brit EP-választáson

Nagyvilág2019.04.17, 20:10

A legfrissebb felmérés szerint Nigel Farage nemrégiben megalakult új Brexit Pártjára szavaznának a legtöbben, ha Nagy-Britanniában is meg kellene tartani a májusi európai parlamenti választásokat.

Az Európai Unió 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki vámokat

Gazdaság2019.04.17, 15:38

Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt – jelentették be Brüsszelben.

Völner Pál: Magyarországgal példát akarnak statuálni a kvótaperrel

Itthon2019.04.15, 21:05

Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal példát akarnak statuálni az unióban az úgynevezett kvótaperrel - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Rengeteg migráns indulhat útnak a jó idő miatt

Nagyvilág2019.04.14, 11:11

Újabb tízezrek fognak elindulni az Európai Unió felé, ahogy az időjárás egyre javul, de Brüsszel nem tesz semmit a helyzet megoldásáért – mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Európát nem szabad birodalommá szervezni

Nagyvilág2019.04.13, 18:02

Európát nem szabad birodalommá szervezni – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy kolozsvári diákkonferencián.

Dömötör Csaba: Szó se volt arról, hogy bevándorlókat akarnak idetelepíteni

Itthon2019.04.12, 16:54

Amikor 2003-ban, tizenhat évvel ezelőtt az uniós tagságunkról népszavazáson döntöttünk, akkor szó sem volt arról, hogy bevándorlókat telepítsenek ide – minderről Dömötör Csaba beszélt videóüzenetében.  

Felpörgetné az MNB a magyar vállalati kötvénypiacot

Gazdaság2019.04.12, 15:38

Április végén teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vállalati kötvényvásárlási programjának részleteit; a programnak köszönhetően két-háromszorosára emelkedhet az uniós összehasonlításban ma még gyengén fejlett magyar vállalati kötvénypiac mérete - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke pénteken.

Dobogós helyen a magyar ipari termelés növekedése az unióban

Gazdaság2019.04.12, 13:12

A vártnál kevésbé, de csökkent februárban az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint. A magyar ipari termelés ugyanakkor az EU-ban a harmadik legnagyobb növekedési ütemet érte el mind havi, mind éves összevetésben.

Bakondi Gyögy: A migránskártyák politikai és jogi aggályokat vetnek fel

Itthon2019.04.10, 22:57

Sok politikai és jogi aggályt vetnek fel a migránskártyák - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Brexit-tárgyalások: az EU-országok biztosítékokat akarnak halasztás esetén

Nagyvilág2019.04.10, 22:26

A lehetséges biztosítékokról vitáznak az Európai Unió bennmaradó tagországainak vezetői annak garantálására, hogy az Egyesült Királyság az esetleges halasztás ideje alatt se próbálja aláásni a közösségi döntéshozatalt - közölték diplomáciai források a szerdai rendkívüli EU-csúcson.

Csak az léphesse át az európai határokat, akinek joga van arra

Itthon2019.04.10, 07:39

A tagállami erőfeszítéseket úgy kell összehangolni, hogy Európa határai átjárhatatlanok legyenek, és csak az léphesse át a határt, akinek joga van arra – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Washington többmilliárdos vámot vetne ki az Európai Unió termékeire

Gazdaság2019.04.09, 12:13

Washington 11 milliárd dollár értékű vámot kíván kivetni az Európai Uniós termékeire abban az esetben, ha az EU nem hagy fel az Airbus repülőgépgyártó vállalatnak nyújtott támogatással - jelentette be hétfő esti közleményében Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.

Brexit: További halasztás kezdeményezésére kötelezte a londoni alsóház Theresa Mayt

Nagyvilág2019.04.09, 12:06

A brit EU-tagság megszűnésére szabott határidő további hosszabbításának kezdeményezésére kötelezte hétfő éjjel a londoni alsóház Theresa May miniszterelnököt, elkerülendő a megállapodás nélküli Brexitet.

Orbán Viktor programja a bevándorlás megállításáért: ez van a 7 pont mögött

Itthon2019.04.06, 09:32

Nagyon komoly veszélyekre ad határozott választ az Orbán Viktor miniszterelnök által a bevándorlás megállítására meghirdetett hétpontos program. A Fidesz határozottan kiáll a migránsvízum és a migránskártyák eltörlése mellett, valamint a határvédelem előtérbe helyezését szorgalmazzák Soros György álcivil szervezeteinek uniós támogatása helyett. A kormánypártok alapvető választási célja, hogy az uniós intézményekben bevándorlásellenes politikusok váltsák a mostani bevándorláspártiakat. Most végigvesszük, milyen veszélyekre jelent megoldást a hét pont.

Brexit: Theresa May június 30-ig kért halasztást

Nagyvilág2019.04.05, 12:10

Theresa May brit miniszterelnök a brexit újbóli elhalasztását kérte.

Brexit: Folytatódtak a brit kormány és az ellenzék egyeztetései

Nagyvilág2019.04.04, 19:43

Tárgyalóküldöttségi szinten folytatódtak csütörtökön a kormányzó brit Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt egyeztetései a brit EU-tagság megszűnésének folyamatában (Brexit) kialakult patthelyzet feloldása végett.

Egyszerűbb lesz a közokiratok elfogadása az uniós országokban

Gazdaság2019.04.04, 15:38

Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például az apai elismerő nyilatkozatot vagy az anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell fogadni felülhitelesítés nélkül is – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara csütörtökön.

Döntetlen lett a legújabb Brexit-szavazás eredménye a brit parlamentben

Nagyvilág2019.04.03, 21:32

Évtizedek óta példátlan módon döntetlen eredménnyel végződött szerda este a londoni alsóházban egy szavazás, amelynek arról kellett volna döntenie, hogy a képviselők tartsanak-e további vitákat és véleménynyilvánítási célú szavazásokat a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig háromszor elutasított megállapodás alternatíváiról.

Világosan kiderült, Orbán Viktor politikája sikeres

Itthon2019.04.03, 13:21

Orbán Viktor és kormánya 2010 után politikai választ adott a válságra, és ez kiverte a nyugati elit körében a biztosítékot – mondta Schmidt Mária a megújult XXI. Század Intézet budapesti konferenciáján, ahol a 11 évvel ezelőtt kezdődő gazdasági válság hatásait vizsgálták. A Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt arról is, hogy mára a magyar válságkezelés eredményét a legnagyobb kritikusok is elismerik, ami azt mutatja, hogy a gazdasági célokat érdemes a politikai célkitűzések alá helyezni. Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a gazdasági válság világosan megmutatta, hogy a nyugati gazdasági és politikaai ...

Sereghajtók vagyunk a zöldségfogyasztásban Európában

Gazdaság2019.04.02, 21:49

Az Európai Unió (EU) népességének felmérése szerint 2017-ben körülbelül 4 emberből 1 (27 százalék) fogyasztott gyümölcsöt naponta legalább kétszer. Az EU lakosságának további 37 százaléka naponta egyszer, a fennmaradó 36 százalék pedig még ritkábban, vagy egyáltalán fogyasztott gyümölcsöt egy héten két évvel ezelőtt.

Alapjogokért Központ: Két út áll az Európai Unió előtt

Itthon2019.04.02, 16:08

Az Európai Unió két út előtt áll: vagy megteremtjük az Európai Egyesült Államok birodalmát, vagy visszatérünk az eredeti tervhez, azaz a nemzetek gazdasági együttműködésen alapuló kooperációjához -  mindez az Alapjogokért Központ legújabb videójából derült ki.

Brexit: négy alternatív javaslatról szavazhat a brit parlament

Nagyvilág2019.04.01, 20:37

A brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig háromszor elutasított hivatalos megállapodással szembeni négy alternatív javaslatról vitázik és szavaz hétfő éjjel a londoni alsóház.

Kovács Zoltán: Európa jövője a tét az európai parlamenti választáson

Itthon2019.04.01, 17:05

Sorsdöntő lesz a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás, ez a sorsdöntő kérdés pedig elsősorban Európa jövője - mondta Kovács Zoltán Bécsben.

Fidel Castro és Che Guevara kiábrándult harcosa szerint Európa egy identitás nélküli fantom

Nagyvilág2019.04.01, 17:36

„Európa, a fantom” című könyvének megjelenése alkalmából adott interjút Régis Debray a francia konzervatív napilapnak, a Le Figarónak. Régis Debray 79 éves, Párizsban született, majd az ötvenes évek végén kommunistaként Kubába ment harcolni, Che Guevara, később Fidel Castro barátja lett, majd kiábrándulva a kommunista diktatúrából, hazatért. Idősebb korára jelentős, konzervatív filozófus és író lett, négy évig az irodalmi Goncourt-bizottság tagja is volt.

Szájer: Európa jövőjét Közép-Európa jelenti

Itthon2019.04.01, 11:10

A Bayer Show vendége volt Szájer József európai parlamenti képviselő, aki elmondta, hogy a Fidesz addig érdekelt az Európai Néppárt sikerében, ameddig eredményesen tudja alakítani Európa jövőjét.

Az unió jövője kérdőjeleződne meg a schengeni rendszer megszűnésével

Itthon2019.03.30, 13:54

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt szombat reggel az M1 aktuális csatorna vendége, ahol elmondta, hogy az unió jövője kérdőjeleződne meg a schengeni rendszer megszűnésével, vagy akár gyengülésével. Emlékeztetett, hogy már hét ország is átmeneti határellenőrzést vezetett be a migrációs válság miatt. 

Harmadszorra is leszavazták a brexit-megállapodást a brit parlamentben

Nagyvilág2019.03.29, 18:38

58 fős többséggel harmadszorra is leszavazták az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti megállapodást. Ismét nem lehet tudni, mi fog történni a következő hetekben. Donald Tusk április 10-ére rendkívüli tanácsülést hívott össze az uniós kormányfők számára. Cikkünk frissül.

Itt a mesterterv: megszűnhet a földgázhasználat az EU-ban

Gazdaság2019.03.29, 11:29

Születőben a terv, amely alapján - igazodva az Európai Bizottság céljához a 2050-re szén-dioxid mentessé váló unióról -  véglegesen kivezethető lehet a földgáz a közösség energiamixéből.

Jóváhagyta a brit parlament a brexit halasztását

Nagyvilág2019.03.28, 08:05

Nagy többséggel jóváhagyta szerda éjjel a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének elhalasztását. Utána viszont a kilépés pontos formájára kidolgozott mind a nyolc javaslatot egyenként leszavazták, így most nem lehet tudni, mi jön. 

Brüsszel az alacsony adók miatt támadja Magyarországot

Itthon2019.03.27, 17:05

Brüsszel az alacsony adóterhek miatt támadja Magyarországot, a kormány azonban nem enged a gyermekes családokra fókuszáló, adócsökkentésre épülő adópolitikából – mondta Tállai András.

Bannon: Orbán és Salvini a két legfontosabb európai politikus

Itthon2019.03.26, 15:57

Donald Trump korábbi főtanácsadója a spanyol El País napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy Európa élvonalában jelenleg Orbán Viktor és Matteo Salvini áll, továbbá hogy a nemzeti pártok hamarosan nagy győzelmet arathatnak a globalista erőkkel szemben.

A bevándorláspolitikában számít az, amit Budapest mond

Itthon2019.03.26, 15:50

Az Orbán-kormány az ország formális „súlyán" túlmutató politikai szereplővé kezd válni – mondja Szánthó Miklós a Mandinernek. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az MCC migrációs konferenciája katalizálhatja az elkövetkező időszak bevándorlásról szóló gondolkodását, az Orbán által szorgalmazott schengeni belügyminiszterekből álló testülethez pedig uniós szerződésmódosításra lehet szükség.