Európai Parlament

címke rss

Sorra mondanak le a francia miniszterek

Nagyvilág2017.06.21, 11:30

Újabb miniszterek lépnek ki Emmanuel Macron francia elnök kormányából. A kisebbik koalíciós pártot, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) megrázó korrupciós botrány után a párt utolsó miniszterei is távoznak a kormányból, köztük a Modem elnöke, Francois Bayrou is. Macron Köztársaság Lendületben nevű pártja egyedül is többséget szerzett a nemzetgyűlési választásokon, de közben magának Macronnak is korrupciós botránnyal kell szembenéznie: az ügyészek vizsgálják tavalyi, Las Vegas-i útját, amelyre még az azóta megbukott szocialista kormány minisztereként utazott.

Betiltaná a szoftveres hátsó kapukat az Európai Parlament

Techbázis2017.06.19, 12:00

Ezen felül kötelezővé tenné a végponttól végpontig tartó adattitkosítást is.

Újabb ügyben adta ki KGBélát az EP

Itthon2017.06.01, 15:00

Nem sokkal ez előtt másodjára is felfüggesztették Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát. Erről a brüsszeli plenáris ülésen szavaztak ma az uniós képviselők. A sajtóban csak KGBéla néven emlegetett politikus ezúttal költségvetési csalást követhetett el, az ügye várhatóan a Központi Nyomozó Főügyészséghez kerül.

Újra felfüggeszthetik a jobbikos KGBéla mentelmi jogát

Itthon2017.05.30, 11:35

Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésére tettek javaslatot Brüsszelben. A Jobbik európai parlamenti képviselője költségvetési csalást és okirat-hamisítást követhetett el. KGBéla nem először bukhatja el a mentelmi jogát: néhány éve az oroszoknak folytatott ügynöki tevékenysége miatt került a hatóságok célkeresztjébe.

Szijjártó: Terrorizmus miatt elítélt embert menteget az Európai Parlament

Itthon2017.05.29, 11:36

A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.

Németh: Elképesztő, hogy az EU védelmébe vesz egy terrorizmusért elítélt migránst

Itthon2017.05.21, 13:48

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint elképesztő, hogy az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás Magyarország elleni megindításának előkészítéséről szóló határozatban az Európai Parlament menteget és védelmébe vesz egy terrorizmus miatt elítélt migránst.

Nemzetközi jogász: Nincs meg a brüsszeli többség a hetes cikkelyhez

Itthon2017.05.18, 09:50

Az előző napi szavazati arányok alapján nem kapna többséget az európai parlamentben az a kezdeményezés, hogy indítsák meg az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen - közölte az M1 reggeli műsorában Tóth Norbert nemzetközi jogász.

A Tavares-jelentés után itt a Soros-jelentés

Itthon2017.05.17, 16:04

A Fidesz szerint " a bevándorláspárti Soros György folyamatos nyomásgyakorlása" ellenére az Európai Parlament képviselőinek jelentős része nem támogatta a "baloldal hazug rágalmait" és csak kiegyensúlyozott vizsgálatot fogad el a vitatott kérdésekben.

A hetes cikkely előkészítését kéri az Európai Parlament

Itthon2017.05.17, 15:52

A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.

Teljesen súlytalan lehet az EP-határozat

Itthon2017.05.17, 14:21

Az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás – Magyarországgal szembeni – megindítását kezdeményezik abban a beterjesztett javaslatukban, amelyről szerdán döntenek a képviselők Strasbourgban. Gulyás Gergely, a  Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy az Európai Parlament már sokadszorra lépi át a hatáskörét. Az Alapjogokért Központ szerint ugyanis semmilyen jogi kötőerővel nem bír az elfogadni tervezett határozat.

Magyarország nem változtat a migrációs politikán

Itthon2017.05.15, 16:24

Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról képviselt álláspontján - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Orbán Viktor: Meg kellett védeni Magyarország érdekét

Itthon2017.04.28, 09:53

A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Az Európai Parlament támogatja Pelczné Gáll Ildikót

Itthon2017.04.27, 14:42

Támogatta a magyar kormány által jelölt Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő kinevezését az Európai Számvevőszék tagjának az Európai Parlament.

Nemcsak Sorosnak, Magyarországnak is vannak barátai Brüsszelben

Itthon2017.04.27, 14:24

A tegnapi brüsszeli vita során, amelyen Magyarországról volt szó, a magyar kormányt kritizáló hangok mellett több képviselő is a támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlamentben. A lengyel politikusok mellett olasz és brit képviselők is elismerően beszéltek a magyar miniszterelnökről.

Orbán Viktor: Azért jöttem, hogy a vitában megvédjem a hazámat

Nagyvilág2017.04.26, 19:34

Az elmúlt évek konfliktusait igyekezte párbeszéd útján rendezni a magyar kormány, és a most napirenden lévő ügyekben is erre fog törekedni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt. Magyarország betartja a migrációval kapcsolatos dublini rendeletet, ami miatt elismerést érdemel, és nem bírálatot - mondta a miniszterelnök. A baloldali EP-képviselők támadták Magyarországot, míg Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője arra kérte a magyar kormányt, hogy vegye figyelembe az Európai Bizottság ajánlásait. Sok hozzászóló képvviselő ...

Orbán Viktor az ország érdekeit védi az Európai Parlamentben

Nagyvilág2017.04.26, 16:22

Az Európai Parlamentben szerdán plenáris vitát tartanak Magyarország helyzetéről. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is, a magyar érdekeket próbálja megvédeni.

Az online streamelők sem geoblockolhatnak majd az EU-ban?

Techbázis2017.04.26, 11:44

A roamingdíj nyár eleji felszámolása után a következő nagy lépés az egységes digitális piac megteremtése lehet az Európai Unió számára. Sajnos az ehhez szükséges szabályozási javaslat elfogadása európai polgárok milliói számára hozhatna jelentős árnövekedést.

Orbán Viktor az oroszlán barlangjában veszi föl a küzdelmet

Itthon2017.04.26, 13:55

Az Európai Parlamentben szerdán plenáris vitát tartanak Magyarország helyzetéről. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is, a magyar érdekeket próbálja megvédeni.

Az EP harmada Soros zsebében van

Itthon2017.04.26, 12:00

Nyilvánosságra került egy lista azokról a brüsszeli politikusokról, akik Soros György bűvkörében tevékenykednek. A milliárdos alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítésből kiderül: Soros több mint kétszáz európai parlamenti képviselőt képes mozgatni, ezzel pedig a legnagyobb uniós frakció "tulajdonosának" mondhatja magát. Minő véletlen, hogy éppen a listán szereplő képviselők közül estek neki a magyar kormánynak a Soros alapította Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében.

Migrációkutató: Az iszlám európai térhódítása már nem elszigetelt jelenség

Itthon2017.04.20, 14:34

Az iszlám európai térhódítása már nem csupán elszigetelt jelenség – olvasható a Migrációkutató Intézet legfrissebb tanulmányában.

Soros György kottájából játszik az Európai Parlament

Nagyvilág2017.04.19, 15:30

Több ponton is a Soros György által javasolt bevándorlásbarát intézkedéseket foglalta hivatalos dokumentumba az Európai Parlament balliberális többsége egy április eleji határozatában. Többek között biztonságos és egyben legális útvonalak kiépítését, a családegyesítések felgyorsítását, valamint a bevándorlás propagálását szeretné előmozdítani az EP.

Bevándorláspárti EP-javaslat: a teljes magyar baloldal megszavazta

Nagyvilág2017.04.07, 18:05

Az összes magyar baloldali európai parlamenti képviselő megszavazta az Európai Parlament azon állásfoglalását miszerint a bevándorlás ügyében a szolidaritás elvén kell, hogy alapuljon a közös válasz, és nem csak a biztonságra épülő megközelítésekre van szükség. A dokumentum kiemelt szerepet szán a migránsok integrációjának, oktatásának és foglalkoztatásának, és rögzíti, hogy a társadalomnak rugalmasabbnak és befogadónak kell lennie a migránsokkal, emellett szorgalmazza az áttelepítési programot is.

Káromkodva szidta az EU-t a Fülöp-szigeteki elnök

Nagyvilág2017.03.20, 12:32

A Fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte egyáltalán nem válogatta meg a szavait egy nyilvános beszédben. Az Európai Parlamentet keresetlen stílusban szólította fel arra, hogy törődjön a saját dolgával. 

Mégse tudják átverni a németek az útdíjrendszert az EU-n?

Nagyvilág2017.03.15, 15:24

Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság elfogadta a jogszabályi változtatásokat, a német útdíjrendszer az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés miatt továbbra is az uniós jog megsértésének minősül az Európai Parlament (EP) állásfoglalása szerint.

A magyar jogállamiság volt a téma az Európai Parlamentben

Itthon2017.02.27, 19:32

Magyarország üdvözli a civil társadalom részvételét az Európa előtt álló kihívások megoldásában, de különbséget kell tenni a különböző szerepek között, tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormányok bírnak a legnagyobb legitimitással - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának hétfői ülésén.

Az EP-ben a migráció kezelése is szóba kerülhet

Nagyvilág2017.02.26, 09:37

Az illegális migráció, illetve annak magyarországi kezelése is minden bizonnyal napirenden lesz az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága hétfői meghallgatásán - közölte a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója, Bakondi György a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Két magyar EP-képviselő nemmel szavazott a terrorellenes szigorításra

Itthon2017.02.17, 11:40

Az Európai Parlament csütörtökön szavazta meg az új terrorellenes intézkedéseket, ebben többek között büntetnék azokat, akik tagokat toboroznak terrorista szervezeteknek, népszerűsítik, vagy pénzzel támogatják őket. Az unió nagy többséggel megszavazta a szigorítást, de két magyar EP-képviselő nemmel szavazott. 

Új terrorellenes szabályokat fogadott el az EP

Nagyvilág2017.02.16, 15:53

Az Európai Parlament új terrorellenes intézkedéseket fogadott el a külföldi harcosok és magányos merénylők ellen, valamint fokozott határellenőrzést írt elő a külföldi harcosok megállítására.

Uniós eljárás indulhat a Forma-1 ellen

Gphírek2017.02.15, 11:58

Egy brit képviselő kifogásolja a bevételek versenyellenes elosztását, és az F1 eladását is szabálytalannak tartja. Beadványát támogatták az Európai Parlamentben.

Drámai következményei lehetnek, ha Martin Schulz nyer

Nagyvilág2017.02.11, 12:03

Nem lenne kedvező hatása a magyar–német politikai kapcsolatok alakulására, ha Martin Schulzot választanák meg kancellárnak a szeptemberi parlamenti választás után. A baloldal új vezetője villámrajtot vett, és pár hét alatt átvette a vezetést Angela Merkel pártjától. A kampányból persze még több hónap van hátra, de előreláthatóan a mostani választás sokkal szorosabb lesz, mint a 2013-as. A német választók jelentős része változást szeretne, és a jobboldal sem egységes. 

Vízummentesen utazhatnak a schengeni övezetbe a grúz állampolgárok

Nagyvilág2017.02.02, 14:24

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a vízumkényszer eltörlését a grúz állampolgárokkal szemben, így Grúzia állampolgárai maximum 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak a schengeni övezetben - közölte az Európai Parlament sajtószolgálata csütörtökön.

Lejárt a határidő, Marine Le Pen nem fizetett

Nagyvilág2017.02.01, 11:02

300 ezer eurót követelt vissza az Európai Parlament Marine Le Pentől. A határidő éjfélkor lejárt, de ahogy ígérte, a francia Nemzeti Front elnöke nem fizette vissza az összeget.

Az Európai Parlament alelnökké választotta Pelczné Gáll Ildikót

Nagyvilág2017.01.18, 13:03

Az Európai Parlament (EP) egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselőt a testület strasbourgi plenáris ülésén csütörtök délelőtt.

Antonio Tajani lett az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2017.01.18, 08:21

A néppárti Antonio Tajanit választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökének az uniós képviselő-testület strasbourgi plenáris ülésén.

Élet-halál harc az Európai Parlamentben

Nagyvilág2017.01.17, 10:32

Lehetetlen megjósolni, hogy kit választanak meg a képviselők az Európai Parlament elnökének. Kedden hét jelölt közül választhatnak majd, de végül vélhetően csak Antonio Tajani, az Európai Néppárt és Gianni Pittella, a szocialisták és demokraták képviselőcsoportjának jelöltje között dől el a poszt. Korábban a nagy pártok megállapodtak egymással a fontosabb posztokról, míg ez most elmaradt, ami a bizonytalanságot növelheti.

Migráció és terrorizmus az Európai Parlament napirendjén

Nagyvilág2017.01.04, 13:51

A migrációs- és menekültválság kezelése, a terrorizmus elleni küzdelem, az adócsalás visszaszorítása és az egységes digitális piac kiemelt helyen szerepelnek az Európai Parlament napirendjén 2017-ben - közölte az Európai Parlament sajtószolgálata.

Pelczné Gáll Ildikót az EP alelnökjelöltjének választotta az Európai Néppárt

Nagyvilág2016.12.15, 11:56

Az Európai Néppárt Pelczné Gáll Ildikót jelöli az Európai Parlament alelnökének. A politikus 2014 óta tölti be ezt a tisztséget, ha újraválasztják, ő lehet az első magyar, aki egy egész, ötéves cikluson keresztül alelnök.

Újabb eurómilliókat ad a migrációs válság kezelésére az EP

Nagyvilág2016.11.24, 18:42

A migrációs válság kezelését célzó uniós alapok számára 240 millió eurós, mintegy 74,4 milliárd forintnyi támogatás folyósítását hagyta jóvá csütörtökön az Európai Parlament költségvetési bizottsága a strasbourgi plenáris ülésén.

Az Európai Parlament befagyasztaná a törökök csatlakozását az EU-hoz

Nagyvilág2016.11.24, 16:27

Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki plenáris ülésén megszavazott állásfoglalásában az Európai Parlament, amire a képviselők szerint a júliusi török puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt van szükség.

Jövőre távozik az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2016.11.24, 09:56

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke januárban lejáró megbízatása után távozik az uniós testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.

Putyin tiltakozott az EP határozata ellen

Nagyvilág2016.11.24, 09:14

Oroszország és az iszlám terroristák ellenséges propagandája egyre nagyobb nyomást jelent az Európai Unióra, figyelmeztettek az Európai Parlament képviselői. Vlagyimir Putyin a demokráciáról alkotott elképzelés leépüléseként értékelte a határozatot.

Konzultációs mechanizmus lesz az EU és Törökország közt

Nagyvilág2016.11.04, 20:28

Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke a törökországi letartóztatások kritizálása ellenére sem akarja, hogy megszakadjon a párbeszéd Törökországgal, ezért konzultációs mechanizmus létrehozásáról állapodott meg a török miniszterelnökkel.

Gyürk András: Magyarország továbbra is az első számú közellenség

Itthon2016.10.19, 16:06

A jelenlegi válság csak megerősít bennünket abban, hogy az uniónak a nemzeti identitásokban kell megtalálnia azt az erőforrást, ami képes lehet megerősíteni mára meggyengült legitimációját – ezt mondta Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Origónak adott interjújában. 

Ez a legnagyobb öröksége 1956-nak

Nagyvilág2016.10.18, 19:41

Az 1956-os magyar forradalom legyőzetve is győztesnek mutatkozott – többek között erről beszéltek a brüsszeli Európai Parlamentben tartott néppárti megemlékezésen.

Gulyás Gergely: Az európai baloldal tovább erőlteti a betelepítést

Itthon2016.10.12, 13:05

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az európai baloldal továbbra is a felső korlát nélküli betelepítést erőlteti a külső határok megvédése és az európai polgárok védelme helyett.

Jobban van a brit politikus, akit képviselőtársai vertek meg

Nagyvilág2016.10.07, 00:55

Súlyos állapotban vitték kórházba délelőtt Steven Woolfe-t, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) európai parlamenti képviselőjét, miután összetűzött párttársaival Strasbourgban. Woolfe este már tudatta, hogy "jól van".

Szigorodhat az EU-s biztosok magatartási kódexe

Nagyvilág2016.10.04, 21:15

Az Európai Parlament képviselői kezdeményezték az uniós biztosok etikai kódexének szigorítását, a szabálysértésekre pedig súlyosabb szankciókat szeretnének. A képviselők azt is szeretnék, ha az etikai bizottság független testület lenne.

Az EP elnöke tárgyalna a V4-ek javaslatáról

Nagyvilág2016.09.22, 13:34

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint megvitatásra érdemes javaslat, előrelépés az eddigiekhez képest a V4-ek azon elképzelése, amely a rugalmas szolidaritás elvét követné a menekültválság megoldása érdekében. Schulz reagált Orbán Viktor Origónak adott interjújára is.

Nem csak kémkedéssel, csalással is gyanúsítják Kovács Bélát

Itthon2016.09.20, 11:16

Polt Péter legfőbb ügyész újabb indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, ezúttal jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége megalapozott gyanúja miatt.

Kiderült, mi a probléma a kötelező kvótával

Itthon2016.09.20, 10:38

A kormány nem állítja, hogy minden bevándorló terrorista, de az ellenőrizetlen migráció révén merénylők kerülhetnek Európába – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy pesthidegkúti fórumon. Ugyanitt Schöpflin György arról beszélt, hogy a kötelező kvóta teljes mértékben antidemokratikus.

Fidesz-KDNP: A baloldal ismét Brüsszel pártjára állt

Itthon2016.07.11, 12:18

A Fidesz és a KDNP szerint az ellenzéki pártok az Európai Parlament múlt heti állásfoglalásának támogatásával ismét hátba támadták az országot. Az elfogadott állásfoglalás szerint a sikeres integráció jót tesz a bevándorlóknak és a befogadó országnak is.

Összefog az EU a hackerek ellen

Techbázis2016.07.07, 13:10

Az Európai Parlament jóváhagyta az első uniós szintű kiberbiztonsági szabályozást, amely segíthet megelőzni a sokszorosan összekapcsolt európai infrastruktúra elleni támadásokat.

Megsürgették a brit kilépést

Nagyvilág2016.06.28, 12:52

Az Európai Parlament felszólította David Cameron brit miniszterelnököt, hogy már a ma kezdődő uniós csúcson jelentse be országa kilépési szándékát.

Ujhelyi István is aláírásgyűjtést indít

Itthon2016.05.13, 11:03

Online petícióban követeli az MSZP európai parlamenti képviselője, hogy az Alkotmánybíróság döntésével szemben ugyanolyan választójoga legyen egy Angliában élő és dolgozó magyarnak és egy nagyváradi kettős magyar állampolgárnak. Ujhelyi István a szocialista párt tisztújításán is indulna.

Európa még elkerülheti az orosz-német gázpaktumot

Gazdaság2016.05.12, 21:53

Az unió keleti tagállamai, az Európai Parlament jelentős része és az Európai Bizottság is ellenzik az Északi Áramlat 2 megépítését. Az új vezeték egyértelműen uniós jogszabályba ütközik, de nem világos, hogy az a jogszabály érvényes-e a Balti-tenger fenekére is. Ha a vezeték megépül, Oroszország szinte biztosan visszafogja az ukrán tranzitot, Ukrajna és a keleti tagállamok sokat veszíthetnek, Németország sokat nyerhet.

Jávor: Lázár János hazudott az EU-s pénzekről

Gazdaság2016.05.05, 15:27

Jávor Benedek EP-képviselő a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva azt állítja, az intézményrendszer elégtelensége és a kormány inkompetenciája miatt nem lesz Magyarországon uniós lakossági épületfelújítási program. A képviselő szerint Lázár János hazudott, amikor azt állította, az unió miatt kell inkább a kormányzati épületek felújítására fordítani a pénzt.

Menekültválság: Törökország valószínűleg megkapja a vízummentességet

Nagyvilág2016.05.03, 09:06

Az Európai Bizottság valószínűleg meg fogja adni Törökországnak a vízummentességet, amit az a menekültek visszafogadásáért cserébe kért. A bizottság javaslatát még az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányainak is el kell fogadniuk. Törökország nem felel meg az uniós vízummentesség követelményeinek, de a menekültválság miatt jó eséllyel meg fogja kapni.

Nincs biankó csekk Törökország számára

Nagyvilág2016.04.28, 13:34

A vízumliberalizáció feltételeiről nem lehet alkudozni - hangoztatták az EU-török migrációs megállapodás jogi vonatkozásairól szóló brüsszeli vitán európai parlamenti képviselők, akik hangsúlyozták, hogy a migrációs vitában „nincs biankó csekk” Törökország számára.

Átalakul az uniós adatvédelem

Techbázis2016.04.14, 14:58

Az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét, melynek célja, hogy az internetezőknek nagyobb ellenőrzést biztosítson saját adataik felett. Ezzel egységes uniós adatvédelem jöhet létre.

Európai Parlament: kétséges a lengyel jogállamiság

Nagyvilág2016.04.11, 21:50

A  lengyel országi demokrácia állapota, továbbá az emberi jogok és jogállamiság érvényesülése miatti aggodalmakat fejezi ki az a  lengyel  alkotmánybíróság helyzetéről szóló, a két legnagyobb európai parlamenti frakció által előterjesztendő határozattervezet, melyet hétfőn egy lengyel  hírügynökség ismertetett.

Az Európai Parlament takarítója volt az egyik brüsszeli merénylő

Nagyvilág2016.04.06, 20:01

Az Európai Parlamentben takarítóként dolgozott kétszer egy hónapon át a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett öngyilkos merényletek egyik elkövetője – közölte az Európai Parlament sajtószolgálata. 

Martin Schulz: Közös menekültügyi rendszerre van szükség

Nagyvilág2016.04.04, 11:19

Új menekültügyi és bevándorlási rendszerre van szükség az Európai Unióban - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn Berlinben.

Fellázadt a szállodaipar a lakást bérbeadók miatt

Gazdaság2016.03.22, 11:23

Az európai szállodaszövetség szerint regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság keretében működő, rövidtávú lakás-bérbeadással foglalkozókat - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az ágazat berlini tanácskozását követően.

Lezárták az Európai Parlamentet

Nagyvilág2016.03.22, 10:44

Az EP történetének legszigorúbb terrorkészültségét rendelték el a parlamentben – mondta el Molnár Csaba az Origónak. A DK-s képviselő arról is beszámolt, hogy a támadás ellenére nincsen pánikhangulat a belga fővárosban.

Martin Schulz is odaszúrt Trumpnak

Nagyvilág2016.03.12, 12:51

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok nincs felkészülve Donald Trump esetleges amerikai elnökségre.

Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket

Nagyvilág2016.02.21, 22:22

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

Barátok közt: a magyar EP-képviselők asszisztensei

Itthon2016.02.17, 19:19

A magyar EP-képviselők közül van, akinek kettő, másnak tizenegy asszisztense is van: olykor ismerősök, barátok vagy a párthoz közel álló emberek. Nem ritka, hogy a magyar képviselő más nemzetiségű asszisztenst alkalmaz, és fordítva. Ahogy a képviselők, az asszisztensek is elég jól keresnek, viszont a nagyját fel is élik Brüsszelben.

Nemzeti Front: Orbánékat támogatjuk, nem a Jobbikot

Nagyvilág2016.02.08, 20:26

Önkéntes alapon működő nemzetállami szövetség. Ezt vizionálja a francia szélsőjobb az Európai Unió helyett, amit magától a Nemzeti Front főtitkárától tudtuk meg. Nicolas Bay az Origónak adott interjújában elmondta, mit találhatnak bennük vonzónak a szavazók, és alig burkoltan védelmébe vette a Putyin-rezsimet is. Tudták például, hogy a Krím elcsatolása két szuverén ország magánügye, amibe jobb nem beleszólni? És ezzel a hozzáállással mégsem a Jobbik szimpatikus nekik. Marine Le Pen közeli munkatársával Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén beszélgetett tudósítónk.

Ujhelyi nem hagyná, hogy Orbán széttrollkodja Európát

Itthon2016.02.08, 11:36

Az illiberális politika egy fertőző vírus, Orbán Viktor pedig egy európai politikai troll - mondta Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő, aki az orbáni politika ellensúlyozására a "józanul gondolkodók" számára szellemi inkubátorházat hozott létre Európai Demokraták néven.

Hallgat Merkel és Hollande a tárgyalásukról

Nagyvilág2016.02.08, 09:28

A menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett Strasbourgban a francia elnök és a német kancellár, de a tárgyalásról sem Francois Hollande, sem pedig Angela Merkel nem árult el részleteket.

Újra Szanyi az első magyar Brüsszelben

Itthon2016.02.07, 15:18

Alig volt ideje megszokni a PM-es Jávor Benedeknek, hogy megszerezte az első helyet a magyarok közt a legaktívabb európai parlamenti képviselők listáján, a szocialista Szanyi Tibor már vissza is hódította az első helyét.

Zéró toleranciát akarnak a nők elleni erőszakkal szemben

Nagyvilág2016.02.04, 16:58

Zéró toleranciát kértek a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények megítélése és elbírálása esetében az uniós képviselők - közölte az Európai Parlament a testület strasbourgi plenáris ülésének vitájáról közleményben.

Örökre eltűnnek az átverős autós fogyasztási adatok

Auto2016.02.04, 08:24

Folytatódhat a gépjárművek károsanyag-kibocsátását mérő új eljárás bevezetése. Az Európai Parlamentben nem vétózták meg az Európai Bizottság javaslatát.

Jávor Benedek kiütötte Szanyit Brüsszelben

Itthon2016.02.03, 16:08

Megelőzte a legaktívabb magyar európai parlamenti képviselők rangsorában az eddig csúcstartó MSZP-s Szanyi Tibort Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért politikusa. 

Háromszor annyi cukor van a bébiételekben, mint kéne

[origo] Gasztro2016.02.08, 17:05

Az Európai Parlament képviselői január 20-án megvétóztak egy bébiételekre vonatkozó javaslatot, mert az még mindig háromszor annyi cukrot ajánl, mint amennyi elfogadható lenne. Ezzel a gyerekkori túlsúly ellen szeretnének harcolni, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy a korai táplálás óriási mértékben befolyásolja a későbbi ízválasztást is.

A CÖF bezáratna egy európai intézményt

Itthon2016.01.19, 13:08

Meg kell szüntetni az önhatalmúan működő Európai Bizottságot, és az Európai Unió vezetését a demokratikusan választott állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács kezébe kell adni – mondta Fricz Tamás, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja.

Deutschról és Ujhelyiről is ítéletet mondanak Brüsszelben

Nagyvilág2016.01.13, 15:36

Az év parlamenti képviselője címért versengenek az Európai Parlament képviselői. Az ajánlások alapján a döntőbe két magyar politikus jutott be: az MSZP-s Ujhelyi István és a fideszes Deutsch Tamás.

Martin Schulz figyelmeztette a putyinizálódó Lengyelországot

Nagyvilág2016.01.10, 16:24

Az Európai Parlament elnöke szerint irányított demokráciát akar létrehozni a lengyel kormány. Martin Schulz óvta Varsót a puytinizálódástól. 

Magyarországot is bírálta az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2015.12.09, 08:15

Nem festett túl pozitív képet az Európai Unió helyzetéről Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke bírálta a kvótarendszerből kimaradó tagállamokat, és külön megemlítette, hogy Magyarország nagyon kedvező feltételeket kapott a menekültek áthelyezésénél. Az Origo tudósítója Brüsszelből küldött beszámolót.

Magunknak ártunk a menekültpolitikánkkal Brüsszelben

Nagyvilág2015.12.08, 17:31

Nemcsak Magyarországon, az Európai Parlamentben sincs egyetértés a bevándorlás kérdésében. Csakhogy egyre többen gondolják, hogy ez a szembenállás hosszú távon akár az európai integrációt is alááshatja. Az Origo tudósítása Brüsszelből.

Szemünk előtt zajlik az európai földrengés

Nagyvilág2015.11.26, 08:47

Évről évre egyre jobb eredményt érnek el a bal- és a jobboldali radikális pártok Európában. Görögországban a szélsőbaloldal van kormányon, míg Dániában és Norvégiában a bevándorlásellenes jobboldali erők részei a kabinetnek. A Nézőpont Intézet szerint, ha az európai elit nem változtat a politikáján, szép lassan leválthatják. A Policy Solutions úgy véli, csak akkor lehet változtatni a tendenciákon, ha a régi pártok aktív vitában szembeszállnak a radikálisokkal, és rámutatnak a valótlan elemekre.

Kigyógyult harcosokkal kampányolna a terror ellen Brüsszel

Nagyvilág2015.11.25, 21:23

Kigyógyított volt harcosokkal és Szíriából hazatértek mellé rendelt mentorokkal is küzdene a radikalizálódás ellen az Európai Parlament. A párizsi terrortámadások is megmutatták, hogy egyre komolyabb veszélyt jelentenek az Iszlám Államhoz csatlakozó európaiak. A brüsszeli képviselők most egy javaslatcsomaggal álltak elő, benne meglepő ötletekkel.

Párizsi támadás: Orbán kivárásra játszik

Nagyvilág2015.11.20, 12:17

Óriási hiba lenne, ha a Fidesz a jelenlegi helyzetben a radikális erők felé nyitna az Európai Parlamentben, mivel még egy gyengülő Európai Néppártban is több haszonnal jár a bennmaradás, mint a szélről való kiabálás. Orbán Viktor nagy sikerként értékelte, hogy a szervezet madridi gyűlésén Gál Kingát alelnöknek választották, ami részben a miniszterelnök politikájának is szólt. Az is a magyar kormányfő malmára hajthatja a vizet, ha a néppárt újabb vereségeket szenved az uniós színtéren.

Az e-cigaretta egy polcra kerül a rendes cigarettával

Gazdaság2015.11.12, 17:56

A parlament előtt a törvény, amelyben a kormány átírhatja az e-cigarettákra vonatkozó szabályokat. Az e-cigaretta támogatói szerint az eszköz segíthet leszokni a dohányzásról, és ártalmatlanabb a cigarettánál. Ellenzői szerint viszont káros és kapudrog a dohányzáshoz. Ha az Országgyűlés elfogadja a tervezetet, az e-cigaretták bekerülnek a dohányboltokba, a szakkereskedések pedig lehúzhatják a rolót.

Az unió adóemeléssel tántorítaná el az embereket a dízeltől

Gazdaság2015.11.03, 17:26

Módosította az Európai Parlament a légköri szennyezőanyagok kibocsátásaira vonatkozó irányelvet. Szigorúbb határértékek lépnek életbe, a tagállamoknak konkrét intézkedésekkel kell csökkenteniük a szálló por és a nitrogén-oxidok kibocsátását. A dízeles és közvetlen befecskendezésű benzines járművekre magasabb adókat kell bevezetni, mint a kevésbé szennyező típusokra. A járművizsgálati módszereket minél előbb módosítani kell.

Euroszkepticizmussal esélyes egy magyar diák Brüsszelben

Nagyvilág2015.11.02, 10:14

Magyar diák is esélyes arra, hogy egy napig ő szerkeszthesse az Európai Parlament közösségi oldalait. Matusz Márkot a „Become an editor for a day” (Légy egy napra szerkesztő) versenyen válogatták be a legjobb tíz közé. 

Visszajár a pénz, ha terrortámadás miatt mondja le a nyaralást

Gazdaság2015.10.27, 15:03

Megszavazta az Európai Parlament az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.

Megnyugodhat, aki a repülőjegy mellé szállást is vesz

[origo] utazás2015.10.27, 14:33

Ugyanazok a fogyasztóvédelmi szabályok lesznek érvényesek ezentúl a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak meg: erről döntött az Európai Parlament kedden. A képviselők elérték, hogy az utazók több esetben lemondhassák az utat, és egyértelmű tájékoztatást kapjanak arról, hogy problémák esetén ki viseli az anyagi felelősséget.

Felfüggesztették Kovács Béla mentelmi jogát

Itthon2015.10.14, 21:44

Felfüggesztette Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát szerdán a testület. A Jobbik szerint végre fény derülhet az igazságra pártjuk képviselője ügyében. A Fidesz szerint Kovács Béla húzta az időt. 

Olcsóbb lehet az internetes vásárlás

Gazdaság2015.10.08, 16:08

Az Európai Parlamentben csütörtökön megszavazott jogszabály- módosítás biztonságosabbá és olcsóbbá teszi Európában az internetes vásárlásokat és a fizetések lebonyolítását.

Angela Merkel zárt ajtók mögött ment neki Orbán Viktornak

Nagyvilág2015.10.08, 16:51

Élesen kritizálta a menekültválság kezelése miatt az unió keleti tagállamainak vezetőit és különösen Orbán Viktort az Európai Néppárt egy zárt ajtók mögött tartott találkozóján Angela Merkel - írja egy brüsszeli újság. Az EU-s ügyekben jól értesültnek tartott Politico úgy fogalmaz: a német kancellár szerint keresztény, a hidegháborút megélt politikusoknak nem lenne szabad úgy viselkedniük, ahogy többek közt a magyarok teszik.

Történelmi jelentőségű volt Merkel és Hollande beszéde a szakértő szerint

Nagyvilág2015.10.09, 16:08

26 éve volt utoljára olyan, hogy a német kancellár és a francia elnök egyszerre beszélt az Európai Parlamentben. Angela Merkel és Francois Hollande ugyan általánosságokat mondtak, beszédük mégis történelmi jelentőségű volt.

Merkel és Hollande sem mondott újat Strasbourgban

Nagyvilág2015.10.07, 16:59

Ketten együtt háromnegyed órát beszéltek, de sem Angela Merkel, sem pedig Francois Hollande nem mondott semmi konkrétumot az Európai Parlament történelmi ülésén. Angela Merkel felszólalásában azért nem mulasztotta el, hogy ne üzenjen a menekültválság miatt bezárkózó uniós tagállamoknak. 

Kevés szövetségese lesz Orbánnak Brüsszelben a kvóta ellen

Nagyvilág2015.10.06, 12:55

Nem sok jóra számíthat Orbán Viktor a jövő heti uniós csúcstalálkozón. Az EU állam- és kormányfői a menekültügy fejleményei miatt tíz nap múlva ismét asztalhoz ülnek, és - az előző csúcstalálkozóhoz hasonlóan - a magyar miniszterelnöknek továbbra sem lesz sok támogatója a kötelező kvótarendszer elleni harcban.

Fico: A magyarok elevenen felfalnának

Nagyvilág2015.10.06, 10:34

Robert Fico miniszterelnök az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselőivel, valamint az Európai Szocialisták Pártjának vezetőjével, Szergej Sztanisevvel találkozott, hogy ismertesse a szlovák kormány álláspontját a migrációs válság kérdésében.

Több tízezer menekültet helyez át Magyarországról az Európai Unió

Nagyvilág2015.09.09, 11:04

Az Európai Unió nincs jó állapotban - ismerte el első évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A politikus azt javasolta: az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült átvállalására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól. Menekültkvótákról nem, Görögországról és Ukrajnáról viszont beszélt a politikus Strasbourgban.