ételmérgezés

címke rss

Súlyos mérgezést szenvedett az egykori James Bond felesége - Perel

Archívum2011.10.07, 17:00

Pierce Brosnan felesége beperli azt a Santa Monica-i éttermet, ahol komoly mérgezést kapott.

Mérgezett menzai ebéd miatt három iskolás meghalt Peruban

Nagyvilág2011.09.22, 13:42

Patkányméreg került az ételbe egy perui iskolai menzán, három, hat és tíz év közötti gyerek meghalt, több mint ötvenen pedig súlyos mérgezéssel kerültek kórházba. Az első vizsgálatok szerint az ételt olyan kondérban főzték, amelyben korábban patkánymérget tároltak.

Lángostól kaphattak ételmérgezést fiatalok Szentendrén

Itthon2011.09.15, 19:43

Négyen rosszul lettek a lángostól Szentendrén, ételmérgezés gyanújával vitték őket a fővárosi Szent László kórházba.

Élete nagy pillanata előtt csapta el a gyomrát a teniszező

Archívum2011.08.31, 11:03

Több mint tízéves profi pályafutása legnagyobb meccsére készült Conor Niland, de a Novak Djokovic elleni találkozó előtt ételmérgezést kapott. Az ír teniszező attól félt, hogy a hosszú labdamenetek után elhányja magát a US Open legnagyobb stadionjában rendezett első fordulós meccsen.

Mérgezett ecet végzett tucatnyi emberrel Kínában

Nagyvilág2011.08.22, 11:05

Fagyállóval szennyezett ecet elfogyasztása miatt halt meg tizenegy ember Kínában a ramadán, a muzulmán böjti hónap alkalmából tartott vacsorán.

Borzalmas állapotba került Robbie Williams ételmérgezés miatt

Life.hu2011.07.19, 09:55

Miután dániai Take That koncertjét is kénytelen volt lemondani, Robbie Williams bűntudatból még egy képet is felrakott magáról - amin látványosan infúzióra van kötve -, hogy rajongói lássák, valóban beteg.

Már négy halottja van a titokzatos thai ételmérgezésnek

Nagyvilág2011.04.18, 18:04

Két héten belül 4 ember halt meg egy thaiföldi üdülőhelyen. A rendőrség szerint ételmérgezés okozta halálukat, az áldozatok hozzátartozói azonban kételkednek ebben. Az áldozatok mind ugyanabban a szállodában laktak, és haláluk közvetlen kiváltó oka valamilyen szívrendszeri probléma volt.

Megkezdődött itthon két, nem megfelelő csecsemőtápszer visszagyűjtése

Egészség2011.03.21, 10:23

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ) megkezdte két, nem megfelelő vitamintartalmú csecsemőtápszer visszagyűjtésének ellenőrzését.

Felmentették a halálos sütemények készítésével vádolt cukrászt

Itthon2011.03.08, 13:48

Ártatlannak találta a bíróság azt a Vas megyei cukrászt, akinek a süteményei miatt a vád szerint hat ember halt meg 2006-ban. A jogerős ítélet szerint nem bizonyítható az ok-okozati összefüggés a halálesetek és a cukrászüzem dolgozóinak esetleges gondatlansága között.

Több tucat rendőrt mérgezett meg szendvicseivel egy angol boltos

Nagyvilág2010.12.08, 21:51

Négy hónap börtönre ítéltek Birminghamben egy volt bolttulajdonost, aki  romlott szendvicseivel 47 rendőrt mérgezett meg.

Nem fért be a hűtőbe a fociakadémia diákjait megfertőző rizses hús

Itthon2010.11.23, 13:52

Nem fért be a hűtőbe, ezért egy egész éjszakán át a konyhában állt annak a húsnak egy része, amely a gyanú szerint tömeges hasmenést okozott a felcsúti labdarúgó akadémián. A mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vizsgálata szerint csak a kint hagyott adagokban szaporodtak el a baktériumok, de azokat összekeverték a többi étellel, így vált tömegessé a megbetegedés. A vétkes konyha bírságra számíthat.

A fura ízű rizses hús okozhatta a felcsúti focistanövendékek hasmenését

Itthon2010.11.22, 16:33

Valószínűleg ételmérgezés miatt lettek rosszul tömegesen a felcsúti labdarúgó akadémia kollégistái két hete - közölte az ÁNTSZ. Az intézményben 88 ember lett rosszul hirtelen, a hasmenéses tünetekkel kezelt betegek az aznapi rizses húsra panaszkodtak. Az ügyben végleges laboreredményeket a héten vár a szakhatóság.

9 gyerek kapott ételmérgezést Balatonbogláron

Itthon2010.10.06, 15:41

Kilenc kisgyereket kellett kórházba szállítani egy balatonboglári gyermekotthonból, miután mindannyian ételmérgezést kaptak. Az ÁNTSZ vizsgálja, hogy mi okozta a tömeges megbetegedést.

Tényleg hallucinálhatunk a szerecsendiótól?

Tudomány2010.07.10, 19:22

Az érdi óvodából nemrég tíz óvodást kellett kórházba szállítani, miután ettek a sárga akác terméséből, és rosszul lettek. A növény akár halálos mérgezést is okozhat, így a fa nem feltétlenül van jó helyen egy óvoda kertjében, de számos más helyen is leselkednek hasonló veszélyek. Vannak ételek, amelyekkel jobb óvatosnak lennünk. Mennyit ehetünk meg a sárgabarack magjából, és mikor kell vigyázni a krumplival?

Emberi hiba okozta az osztrák sajtfertőzést

Nagyvilág2010.02.28, 19:28

Tévedésből elcserélték a gyártás közben használt baktériumkultúrát azoknál a sajtoknál, amelyek miatt Ausztriában és Németországban nyolcan haltak meg. A cég szerint így emberi mulasztás volt a sajtfertőzés oka.

Halálos gömbhal és férges sajt - gasztro-veszélyek külföldön

[origo] utazás2009.12.08, 12:00

Gyümölcsök, békák, sajtok és halak, amelyek heves hányást, vagy akár súlyos kiszáradást, legrosszabb esetben azonnali halált okozhatnak. Mit ne együnk Ausztráliában, Jamaicában, Japánban, Olaszországban és Afrikában? Rövid gyorstalpaló a legfontosabbakról.

Tömeges hasmenés egy XI. kerületi iskolában

Itthon2009.05.13, 22:52

Hasmenéses megbetegedést jelentett egy háziorvos a főváros XI. kerületében. A 78 beteg mindegyike egy kerületi általános iskola diákja vagy dolgozója. Az ANTSZ elkezdte a fertőzés kivizsgálását.

Nem a menzán elfogyasztott étel okozta a veszprémi fertőzést

Itthon2009.05.06, 13:06

Még mindig nem tudják, mi okozta a múlt heti calicifertőzést Veszprémben, miután kiderült, hogy az eddig fertőzési gócpontnak tartott menzán felszolgált ételekben nincs vírus. Múlt héten a ballagás előtt összesen több mint nyolcvan diák és tanár lett rosszul.

Székelykáposzta okozhatta a veszprémi fertőzést

Itthon2009.05.04, 15:34

Egy kollégiumi menzán azonosították annak a veszprémi fertőzésnek a gócpontját, amelyben tömegesen betegedtek meg diákok és tanárok a múlt hét végén. Hat diák került kórházba hányással, hasmenéssel és magas lázzal, de összesen közel 80 tanulót érintett a ballagás előtti napon összeszedett calcivírus.

Nyolcvanöten betegedtek meg egy szombathelyi iskolában

Itthon2008.11.14, 17:01

Ételmérgezésre utaló tünetekkel nyolcvanöten betegedtek meg a héten egy szombathelyi általános iskolában. A fertőzés okát még vizsgálja a tisztiorvosi szolgálat.

Egyre több az ételmérgezés az ÁNTSZ szerint

Itthon2008.07.24, 09:11

Az idei nyáron több ételmérgezéses eset történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban - állítja az ÁNTSZ közegészségügyi osztályvezetője. A szakember szerint a növekedés oka, hogy az ellenőrzések más hatósághoz kerültek át. Ráadásul egyre több gond van a konyhai alkalmazottak személyi higiéniájával.

Ötszáz gyerek kapott ételmérgezést Budapesten

Itthon2008.01.12, 19:04

Közös konyháról kapott ételtől betegedhetett meg több mint ötszáz gyerek a fővárosban. A betegség enyhe lefolyású, hasmenéssel és hányással jár. Jövő hét elején derülhet ki, hogy pontosan mi okozta a tömeges megbetegedést.

Tucatnyian hánytak a céges fogadástól

Itthon2007.12.10, 15:10

Tizenegyen fordultak orvoshoz ételmérgezés miatt Pécsett. Egy háziorvos jelentette az ügyet. Kiderült, hogy mindannyian ugyanazon a céges fogadáson étkeztek pénteken.

Már öten vannak kórházban ételmérgezés gyanújával

Itthon2007.08.26, 19:30

Ötre emelkedett az ételmérgezés gyanúja miatt kezelt betegek száma. Jelenleg három felnőttet és két gyermeket kezelnek a fertőző osztályon a kiskundorozsmai feltételezett ételmérgezés miatt - köztük egy 92 éves asszonyt és egy 10 hónapos csecsemőt - tájékoztatta az ÁNTSZ és a szegedi gyermekkórház vasárnap az MTI-t.

Vádat emeltek a bírót mérgező csülök miatt

Itthon2007.08.08, 12:35

Az étteremtulajdonost tenné felelőssé a 2004-ben ételmérgezésben elhunyt büntetőbíró halála miatt az ügyészség, noha az áldozat által fogyasztott, mérgezett csülök egészséges embert nem ölt volna meg. Egy évvel a rendőrség első vádemelési javaslata után az ügyészség végül vádat emelt a szövevényes csülökhistóriában.

Szalmonella mérgezett a Hungaroringen

Itthon2007.08.07, 15:38

Még mindig kórházban van tizenhét ember azok közül, akik a Hungaroring környékén étkezve kaptak ételmérgezését. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a megbetegedéseket szalmonella baktérium okozta.

Ételmérgezés miatt vizsgálódnak a Hungaroringen

Itthon2007.08.05, 12:45

Vizsgálatot indított az országos tisztifőorvos azt követően, hogy egy Hungaroring környéki büfé vendégei közül legalább 12-en kórházba kerültek. A fertőzés pontos forrását még nem azonosították.

mychemicalromance

T-Online Portal2007.05.04, 13:37

Ételmérgezés a turnén... Azon már meg se lepődik az ember, ha egy kétes életű sztár a drogokat vagy a szeszt adagolja túl, elvégre manapság már mindennapos esetnek számít, ha az amerikai törvények szerint még kiskorú hírességek elvonókúrán múlatják napjaikat. Ami viszont a napokban a Muse oldalán turnézó My Chemical Romance legénységével történt, az azért már mégis nem gyengén durva: súlyos ételmérgezés kényszerítette őket arra, hogy lemondják számos koncertjüket, s egy időre felfüggesszék az egyébként roppnanmód ígéretesen induló amerikai turnét! (Igen, mert ugye valóban Amerikában történt mindez, nem pedig Etiópiában vagy Elefántccsontparton!) ...

Rendőrökkel etettek fertőzött ételt

Itthon2007.05.03, 16:14

Egy múlt heti biztonsági konferencia több résztvevője is rosszullétre panaszkodik, közülük ketten kórházba is kerültek. A rendezvényen rendőrök és biztonsági szakemberek vettek részt, a hatóság ételmérgezésre gyanakszik.

Közzétették a mérgező éttermek listáját

Itthon2006.10.26, 11:49

Szerda délutántól nyilvános az a feketelista, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) felsorolja az ételmérgezést okozó éttermek, illetve kifőzdék nevét. A listától a hivatal azt várja, hogy megfelelő elrettentő erőt biztosít majd az egyébként alacsony pénzbírságok mellett.

Feketelistára kerülnek a mérgező éttermek

Itthon2006.08.01, 17:15

Keddtől nyilvánosságra hozhatja az ÁNTSZ azon éttermek nevét, ahol az előírások megszegése miatt ételmérgezést kaptak a vendégek, egyelőre azonban még üres a lista. A vendéglősök érdekképviselete nem ellenzi a feketelista létrehozását, mivel "a becsületes vendéglátók nem fognak rá felkerülni". Az [origo] beszélt olyan étteremtulajdonossal is, aki szerint jobb megoldás lenne, ha egyes fogásoknál inkább kiírnák az étlapra: csak saját felelősségre fogyasszák.

Nem bújhatnak el a mérgező vendéglősök

Itthon2006.07.14, 15:50

Augusztus 1-jétől az ÁNTSZ minden ételmérgezést okozó vendéglő nevét közzéteszi az interneten. A tisztiorvosi szolgálat illetékese szerint a lista eddig "a személyes adatok védelme körül kialakult álszentség miatt" nem jött létre, noha a szabálysértő vendéglátók nevének nyilvánosságra hozatala "majdhogynem közérdekű adat". A szakértők az új eljárástól az évi 2-3 ezer ételmérgezési eset számának csökkenésére számítanak.

Gyenge baktérium volt a halálos csülökben

Itthon2006.07.14, 18:32

Az átlagember többnyire észre sem veszi, ha olyan baktériummal fertőzött húst fogyaszt, amilyen 2004-ben egy ismert büntetőbíró halálát okozta. Az ÁNTSZ szakértői szerint ez a fajta ételmérgezés kezelés nélkül átvészelhető, csak idős, legyengült szervezetű, más betegségben egyidejűleg szenvedő embereknél okozhat halált. A rendőrség ennek ellenére a fertőzött csülköt elkészítő óbudai vendéglő tulajdonosa ellen szerdán vádemelési javaslatot nyújtott be.

Rosszul elkészített csülök ölte meg a büntetőbírót

Itthon2006.07.12, 15:36

Vádemelést javasol a rendőrség egy óbudai vendéglős ellen, mert a hatóságok szerint az ő felelőssége volt, hogy két és fél évvel ezelőtt ételmérgezés miatt halt meg P. György. A büntetőbíróról szakmai körökben köztudott volt, hogy ő hozta a legtöbb halálos ítéletet pályafutása során.

Ötvenen lettek rosszul egy szabolcsi lagzin

Itthon2006.05.24, 14:30

Ötven ember fordult orvoshoz ételmérgezéses tünetekkel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison. A betegek mindegyike ott volt egy helyi lakodalomban a hétvégén. Közülük öt embert kórházba kellett szállítani.

Szalmonella okozhatta az ételmérgezéseket

Itthon2006.05.14, 14:46

Vasárnap több mint ötvenre emelkedett azok száma, akik kórházba kerültek a csütörtöki és pénteki ételmérgezések miatt. A betegek egy része fővárosi színházakban kaptak ételmérgezést, a többieknek pedig egy budapesti főzőkonyha ebédjéből ettek. Az első adatok szerint szalmonellafertőzés történt.

Megártott a borjúpaprikás az Operettben

Itthon2006.05.13, 17:29

Ételmérgezés miatt lett rosszul a Budapesti Operettszínház, az Opera és a Thália Színház több munkatársa, sokan jelenleg is kórházban fekszenek. Valószínűleg szalmonellafertőzésről van szó, de ez biztosan csak a jövő hét elején derül ki. Az ételszállító cég vezetője elismerte, hogy hibát követtek el és közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem nokedli, hanem borjúpaprikás okozta a rosszulléteket. A hétvégén több előadás is elmarad.

Újabb tömeges ételmérgezés a fővárosban

Itthon2006.05.12, 18:59

Újabb tömeges ételmérgezés történt Budapesten, egy belvárosi étterem egyik menüjétől 90 ember lett rosszul - közölte a Fővárosi ÁNTSZ osztályvezető főorvosa.

Ételmérgezés gyanúja egy kaposvári iskolában

Itthon2005.11.10, 11:27

Huszonnyolc kisdiák feltehetően ételmérgezést kapott egy kaposvári iskolában. A betegség enyhe lefolyású volt, kórházba nem került senki sem.

Ételmérgezés az egri rendőrségi menzán

Itthon2004.11.22, 14:48

Több mint ötvenen szenvednek ételmérgezésben azok közül, akik pénteken a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság menzáján ebédeltek. Az ÁNTSZ szerint a tünetek szalmonellafertőzésre utalnak. A vizsgálat idejére a rendőrségi menza működését felfüggesztették.

Vírus okozta 160 óvodás ételmérgezését

Itthon2004.05.30, 14:57

Vírus okozta a Gyömrőn és két szomszédos településen történt ételmérgezést. A Pest megyei ÁNTSZ intézkedései következtében az érintett területeken nem várható újabb, hasonló megbetegedés - közölte a megyei tisztifőorvos. Az elmúlt napokban mintegy százhatvan gyerek szenvedett ételmérgezést a három településen, miután romlott ételt ettek.

Jobban vannak az ételmérgezéses gyerekek

Itthon2004.05.29, 15:05

Javult az állapota a Gyömrőn, Monoron és Péteriben megfertőződött gyerekeknek, és nem történt újabb megbetegedés szombaton. A hasmenésre, hányásra panaszkodó kisgyerekek száma pénteken elérte a 160-at. Az eddigi vizsgálatok eredménye alapján valószínűsíthető, hogy nem szalmonella okozta a bajt. A szakemberek a csütörtöki húslevesre és székelykáposztára gyanakodnak, bezárták és vizsgálják a konyhát, ahol az ételek készültek.

Súlyos ételmérgezést szenvedett a csecsen kormányfő

Nagyvilág2003.09.28, 14:25

Válságos állapotban van a csecsen kormányfő, akit ételmérgezés miatt szállítottak kórházba. Nem kizárt, hogy a Moszkva-párti politikus szándékos mérgezés áldozata lett.

Tömeges ételmérgezés Romániában

Nagyvilág2003.08.31, 17:29

Tömeges ételmérgezési esetről adtak ki jelentést vasárnap a romániai Mangalia fekete-tengeri kikötő és üdülőhely hatóságai.

Vírusfertőzés miatt lettek rosszul a pécsi diákok

Itthon2002.11.11, 10:34

Nem ételmérgezés, hanem vírusfertőzés miatt lettek rosszul a pécsi gimnazisták. A hányás és gyomorfájdalmak miatt kórházba került gyerekeket az influenza egyik vállfaja támadta meg.

Tömeges ételmérgezés Oroszországban

Nagyvilág2002.11.09, 17:23

Közel 1400 ember került kórházba Oroszországban, mert ettek egy dél-oroszországi üzemben készült joghurtkrémből. A mostani ételmérgezéshez hasonló nagyságrendű eset évtizedek óta nem fordult elő az országban.

Tömeges ételmérgezés Pécsett

Itthon2002.11.07, 12:31

Ételmérgezés gyanújával több, mint 40 középiskolás került kórházba Pécsen. A diákok a kollégiumi vacsora után lettek rosszul, ahol gombalevest és sült csirkét fogyasztottak. Állapotuk nem súlyos.