erőszak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- nemi erőszak
- bántalmazás
- felnőtt
- gyilkosság
- családon belüli erőszak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felvonulás a nők elleni és családon belüli erőszak áldozataiért - Kezdődik a 16 Akciónap
November 25-én, azaz a nők elleni erőszak felszámolásának világnapján veszi kezdetét a 16 Akciónap nevű nemzetközi kampánysorozat, melynek célja, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a a nők elleni erőszakos esetek súlyosságára, és az áldozatokkal való szolidaritás kifejezésére buzdítsanak.
Korhatár: Miért fél jobban a média a ciciktől, mint az erőszaktól?
Nektek is feltűnt már, hogy milyen furcsán működik a cenzúra? A filmekben és sorozatokban az erőszakot sokkal nyíltabban mutatják, mint a szexualitást, vagy csak magát a meztelen emberi testet. Felmerül a kérdés, miért fél a média a ciciktől? Miért van az, hogy elfogadhatóbb az erőszak, a gyilkolás, a vérengzés, mint a pucérság?
A kaszinót perli, amiért majdnem halálra verte a barátnőjét
Egy pennsylvániai férfi sajátos logikával a kaszinót perli, amely túl sok alkohollal szolgálta őt ki. Szerinte az ő hibájuk, hogy öt évvel ezelőtt részegen majdnem halálra verte akkori barátnőjét, amiért négy évet kellett börtönben ülnie.
Ketrecbe akarta zárni a lányt, amiért az nem akart többet szexelni vele
Hajszálon múlt a fiatal nő sorsa: egykori párja ketrecbe akarta zárni egész életére, amiért nem volt hajlandó többet szexelni vele.
Kolbászba rejtve is csempésztek már a börtönbe telefont
Az Origónak nyilatkozott elsőként a büntetés-végrehajtás új országos vezetője. Tóth Tamás két évig volt az előző parancsnok helyettese, korábban pedig húsz évig a rendőrségnél dolgozott, ahol budapesti rendőrparancsnok is volt. Azt mondja, nem tervez éles váltást a börtönökben, azt azonban szeretné, ha minden rab dolgozna.
Két nőnek vágta el a torkát egy brit bankár
Gyilkosságért elítélték azt a brit bankárt, aki két évvel ezelőtt hidegvérrel ölt meg két nőt.
- címkék:
- prostitúció
- erőszak
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Szerelmi bánatában egy kecskével közösült a férfi (18+)
Visszautasította szerelme a kenyai férfit, ezért bánatában a szomszéd kecskéjével közösült.
- címkék:
- erőszak
- állat
- szexuális kapcsolat
- Címkefelhő »
20 évig élt egy lyukban a 16 éves fiú
Armando de Andrade egy sötét, ablaktalan szobában élt 20 évet, ahová családja zárta be. A rendőrség ágyhoz kötve, alultáplálva talált rá. Viselkedéséből nem derült ki, hogy kábítószer hatása alatt állt-e, vagy csak a félelem miatt nem tudott megszólalni.
Élő adásban vallotta a férfi: megerőszakolta és megölte a 4 éves kislányt
Az egyik török tévéműsor, ami családi drámák feldolgozására specializálódott, egy négyéves kislány eltűnésének ügyét dolgozta fel. A felvétel közben megdöbbentő dolog történt.
- címkék:
- erőszak
- gyilkosság
- kislány
- pedofil
- Címkefelhő »
Íme, Hollywood legdurvább sztárjai: erőszak és lelki terror
Hollywood nagyágyúi közül többen is évtizedek óta szerepelnek a magazinok címlapjain. Bár az ember tőlük várná el a legkevésbé, hogy erőszakos bűncselekményben vegyenek részt, sajnos akadnak kivételek. Ezzel a viselkedéssel sokan már régen leszerepeltek a rajongók szemében, sőt akadnak olyanok is, akiket a hatóságok sújtottak egy-egy keményebb büntetéssel. Összeállításunkból megtudhatod, kik a legdurvább hírességek a vörös szőnyegről.
Tragédia! Halálra erőszakoltak egy 16 éves lányt (18+)
Azért a 16 éves lányért tartanak menetet Buenos Airesben, akit elkábítottak, és borzalmas kegyetlenséggel megerőszakoltak. A fiatal végül a kórházban halt bele sérüléseibe.
- címkék:
- erőszak
- halál
- Argentína
- Buenos Aires
- Címkefelhő »
Adam Levine-t azzal vádolják, hogy megverte feleségét és kislányát
Ismeretlen bejelentőtől érkezett a vád, miszerint Adam Levine megverte modell feleségét és kislányukat is. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
- címkék:
- Adam Levine
- erőszak
- kislány
- feleség
- Címkefelhő »
Nem találják a tolmácsnőt megerőszakoló migránst Franciaországban
A calais-i Dzsungel bejáratánál, az utcán erőszakolták meg a 38 éves családanyát.
- címkék:
- Calais
- erőszak
- Címkefelhő »
James Franco állítólag hasba fejelt egy fotóst
Hollywood egyik legkreatívabb és legszimpatikusabb színészét azzal vádolják, hogy erőszakos volt egy koncerten, és még ördögien vigyorgott is hozzá.
- címkék:
- James Franco
- Hollywood
- erőszak
- per
- Címkefelhő »
Mindenki tudta, hogy mit jelent, ha „sakkozni" hívták a gyerekeket
Már öt éve is egyértelműnek tűnt a szexuális zaklatás a bicskei otthonban Gyurkó Szilvia, az UNICEF korábbi magyarországi jogi vezetője szerint. Radoszáv Miklós gyereknevelési szakember pedig azt mondja, ha igazak a bicskei gyerekotthonról szóló vádak, akkor sokan, így ő maga is hibázott. Azt is mondta, hogy bármi lesz is a vizsgálat vége, az senkinek sem lesz jó. Egy pszichológus szerint a gyerekotthonok gyakran biztosítanak melegágyat a perverz embereknek.
”Ribancsétán” vonultak a hírességek a jó ügy érdekében
Amber Rose a szexizmus ellen tüntetett az Amber Rose SlutWalk-on azaz az "Amber Rose Ribancsétán". Október 1-jén, Los Angelesben a világsztárok mellett több ezer civil demonstrált lenge, illetve sokatmondó öltözékben a megbélyegzés elleni felvonuláson.
- címkék:
- Amber Rose
- erőszak
- felvonulás
- szexizmus
- Címkefelhő »
120-szor erőszakolta meg 13 éves áldozatát a brutális pedofil
A londoni Lee Stuart Curley videóra vette szörnyűséges tettét, és mindezért csak 16 év börtönt kapott.
- címkék:
- erőszak
- fajtalankodás
- pedofil
- Címkefelhő »
Nem szólt, csak vascsővel kezdte ütni
Egy 42 éves férfi Siófokon minden előzmény, vita vagy szóváltás nélkül egy vasrúddal többször megütött egy másik férfit. A megvert férfi sérülései ugyan nem voltak súlyosak, de ez csak a szerencsének köszönhető, ahogy ugyanis a rendőrök fogalmaznak, az egész alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására.
- címkék:
- erőszak
- verés
- súlyos testi sértés
- Címkefelhő »
Patrick Dempsey verte első, 26 évvel idősebb feleségét
A szívtipró Patrick Dempsey már túl van egy házasságon. 18 évesen ismerkedett össze az akkor 44 éves Rochelle Parker színésznővel, azonban kapcsolatuk nem volt harmonikus: a nyilvánosságra került jogi dokumentumok szerint a színész verte a nőt.
Miben gyökerezik az erőszakra való hajlam?
Az erőszakra való hajlam mélyen az emberi családfában gyökerezik, a társadalmon belüli erőszakra való hajlam azonban csökkent a kultúra és az ökológiai körülmények hatására - állapították meg spanyol kutatók.
- címkék:
- evolúció
- erőszak
- kutatás
- emberiség
- Címkefelhő »
14 éves lányt akart megerőszakolni két migráns, egyre több a hasonló ügy
Egy fiatal lányra támadt két pakisztáni migráns Szabadkán. Meg akarták erőszakolni, ezt egy járókelőnek sikerült megakadályoznia. Szerbiában ez volt az első ilyen eset, de Európában az utóbbi időben jócskán akadt példa arra, hogy migránsok szexuálisan bántalmaztak nőket. Kedd este pedig azért történt tragédia egy berlini menekültszálláson, mert az egyik migráns erőszakoskodott egy nyolcéves kislánnyal. Az apa késsel támadt a már megbilincselt férfira, ezért a rendőrök lelőtték.
- címkék:
- erőszak
- menekült
- migráns
- Címkefelhő »
A lányok szerencsésebbek voltak, nekik csak szexelniük kellett
- címkék:
- erőszak
- pedofil
- gyerekotthon
- fiúk
- Címkefelhő »
Kiderült: egy szupersztár erőszakolta meg a hollywodi gyerekszínészt
Alkoholista és drogos lett a gyereksztárból, akit megerőszakoltak pályafutása alatt. Corey Haim egyik barátja állította: igazi hálózat működött a filmiparban, szervezett pedofília. Most kiderült, hogy egy ismert szupersztár követhette el az erőszakot.
Erőszak a nevelőotthonban - Bosszúhadjáratról van szó?
Múlt héten tizenöt fiatal feljelentést tett, hogy molesztálták őket az Alföldi utcai nevelőotthonban. A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz, de több hivatalos szerv is vizsgálatot indított. A nevelőtthon dolgozói most az Abcúgnak nyilatkoztak, elmondták, hogy szerintük a vádak alaptalanok.
Budapesti gyerekotthonban történt a pedofil erőszak
Állítják: magyar nevelőotthonban szexet kértek a zsebpénzért cserébe
Kicsi és nagyobb gyerekek is vannak az áldozatok között, akiket egy magyarországi otthonban nyomorítanak meg zsebpénzért vagy játékért cserébe.
- címkék:
- erőszak
- szex
- megrontás
- nevelőotthon
- Címkefelhő »
28 millió gyereket űzött el otthonából az erőszak
Világszerte 28 millió olyan gyerek van, aki háború és más veszélyek miatt otthona elhagyására kényszerült. Közülük 17 millióan saját hazájukban, 11 millióan pedig külföldön kerestek menedéket – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szerdára virradó éjjel kiadott jelentéséből.
- címkék:
- erőszak
- menekült gyermekek
- Címkefelhő »
Feltehetően miskolci a nő, akit megerőszakolt három eritreai
Egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépni azzal a nővel, akit három eritreai férfi a hétvégén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke pénteken a közmédiának.
- címkék:
- Németország
- erőszak
- migránsok
- Címkefelhő »
Három férfi erőszakolt meg egy magyar nőt Németországban
Három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben - közölte a Thüringer Allgemeine című német lap. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az ügyben közölte: nem kért konzuli segítséget a megerőszakolt magyar nő.
- címkék:
- Németország
- erőszak
- nemi erőszak
- Címkefelhő »
Mondj nemet az erőszakra, mondj nemet a megaláztatásra - Interjú az egyetemi visszaélésekről
A fiatalokban is nagyon erősek a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák. Már tizenéves korukban is tudják, hogy mik azok az elvárások, amiknek – úgy érzik – a lányoknak meg kell felelniük: hogy hogyan kell kinézniük, vagy például, hogy mi mindent kell megtenniük és elfogadniuk egy párkapcsolatban. A nőkkel szemben sokkal több ilyen szerepelvárást támaszt a társadalom, mint a férfiakkal szemben, ráadásul ezek az elvárások sokkal korlátozóbbak.
Elvitték a rendőrök Chris Brownt
Chris Brown Los Angeles-i otthonában kedden tartottak házkutatást, majd az énekest azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy lőfegyverrel fenyegetőzött.
- címkék:
- Chris Brown
- erőszak
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Így kért segítséget a lány, akit az ISIS elrabolt - videó
Az amerikai segélymunkást, Kayla Muellert 2013-ban ejtette túszul az Iszlám Állam dzsihadista szervezet. Két évvel később Barack Obama is megerősítette: a lány meghalt.
Kiderült, hogy többször is megerőszakolták a kétéves kislányt
A megerőszakolt kétéves kislány ügyében indított nyomozás során újabb részletekre derült fény: a vallomások és szakértői vélemények szerint a gyermeket többször is megerőszakolták, ám azt még mindig nem tudni, ki tette, hiszen a kislány testében nem találtak DNS-t, ami leleplezhetné az elkövetőt. A nyomok szerint ugyanis egy eszközzel követhették el az erőszakot.
- címkék:
- erőszak
- gyerek
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Vallott a megerőszakolt kétéves kislány édesanyja
Az anya a börtönben részben beisermő vallomást tett, tudta meg a Bors.
Elfogták a buszon késsel fenyegetőző fiatalokat
A rendőrség büntetőeljárást folytat egy budapesti testvérpár ellen, akik még áprilisban fenyegettek meg egy buszsofőrt Budafokon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
- címkék:
- erőszak
- tömegközlekedés
- busz
- BKV
- Címkefelhő »
Nem a pénzért csinálta: Amber Heard mind a 7 millió dollárt eladományozza
Amber Heard bejelentette, kinek adja azt a 7 millió dollárt, amit a Johnny Depptől való válása után kap.
Nyílt levél - A felsőoktatás, amint megtöri a csendet
Nyílt levél sorozatunkban ezúttal egy főiskolai docens írásából közlünk részleteket. Levélírónk elsősorban azokra a szexuális jellegű erőszakos cselekményekre szeretné felhívni az emberek figyelmét, amelyek a felsőoktatási intézmények által szervezett rendezvényeken vagy más, azokhoz köthető szituációban történnek.
Négyéves kisfiút erőszakolt meg egy menekült
Egy négyéves kisfiú szexuális molesztálásával vádolnak egy 22 éves afgán menekültet és társát. A férfi ártatlannak vallotta magát, de a nyomozás eredményei mást mondanak: a gyerek DNS-ét ugyanis megtalálták a férfi intim testrészein.
- címkék:
- erőszak
- menekült
- migráns
- Címkefelhő »
Ki ölte meg Mónit - A rák, vagy a segítségkérését ignoráló magyar rendszer?
Amíg az állami intézmények nem garantálják a nők családon belüli biztonságát, addig a családon belüli erőszak nők százezreinek halálához fog vezetni szerte a világon. Bár a hivatalos szervek vállán óriási a felelősség, a hazai gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a rendszer, amely a családon belüli erőszak áldozatait lenne hivatott segíteni, még igencsak gyerekcipőben jár.
Nőket zaklattak a menekültek egy belga fesztiválon
Menedékkérőket zártak ki egy Antwerpen környéki könnyűzenei fesztiválról, és közülük kettőt őrizetbe vettek, mivel a gyanú szerint nőket zaklattak - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a Le Soir francia nyelvű belga napilap.
Összeverte saját apját a Forma-1-es pilóta!
Saját apjára emelt kezet az egykori Forma-1-es pilóta, Jos Verstappen, akinek fia, Max Verstappen jelenleg versenyző. Nem sokkal a Magyar Nagydíj után tört ki a balhé.
Saját otthonában erőszakolta meg kétszer is a 73 éves nőt
Maszkban és sötét ruhában tört be az idős hölgy otthonába a 26 éves Anthony Hussey. Kétszer is megerőszakolta a nőt, majd szenvedéseivel magára hagyta.
- címkék:
- erőszak
- nemi erőszak
- börtön
- Címkefelhő »
Nem foglalkozott kislánya sérüléseivel a megerőszakolt kétéves anyukája
Előzetes letartóztatásba helyezték a megerőszakolt kétéves kislány édesanyját és nevelőapját, J. Szilviát és H. L. Józsefet, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz a rendőrség. Azzal gyanúsítják a párt, hogy sanyargatták a gyerekeket.
Végre! Előzetesben a megerőszakolt kétéves kislány szülei
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság J. Sz. Bernadettet és H. L. Józsefet, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz a BRFK.
Megszólalt a megerőszakolt kétéves kislány nevelőapja: “Lejáratták a családomat”
Egy estén át küzdöttek az orvosok annak a kétéves kislánynak az életéért, akit sajtóinformációk szerint valamilyen szexuális segédeszközzel erőszakoltak meg. A kislány sérüléseit a gyermekotthonban vették észre, ahova édesanyja vitte be az eset után.
Mégis szexuális erőszak miatt nyomoz a rendőrség a DVBBS-ügyben
A szervezők a Balaton Sound hivatalos Facebook oldalán értesítették a közönséget, hogy a rendőrség mégis szexuális erőszak ügyében nyomoz a DVBBS nevű produkció ügyében.
"Az csak 72 óra, az magának nem lesz elég semmire" - bántalmazott nők a rendszer fogságában
A legóvatosabb becslések szerint hazánkban hetente legkevesebb egy nő hal bele a családon belüli erőszakba, és az adatok szerint minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. A bántalmazott gyerekek számáról nincs pontos adat, de a becslések szerint ma Magyarországon több százezer olyan gyerek él, aki hozzátartozó által elkövetett testi, lelki vagy szexuális erőszak áldozata. Az áldozatok a legtöbb esetben nem mernek feljelentést tenni, de van, hogy a rendőrség beszéli le őket erről. Nem csoda, hogy sokaknak a NANE Egyesület ingyenesen hívható segélyvonala az egyetlen mentsváruk.
Egymást gyalázzák a magyar kommentelők a DVBBS Facebook-oldalán
Két pártra szakadtak azok a magyar kommentelők, akik felmentek a DVBBS Facebook-oldalára megmondani a véleményüket.
Dráma! 15 éves lányt erőszakoltak meg Sződligeten
A Nyugati pályaudvar parkolójában csábította be autójába a 15 éves kislányt egy 49 éves komáromi férfi. A támadó később lezárta a központi zárat így a lánynak esélye sem volt elmenekülni.
- címkék:
- erőszak
- nemi erőszak
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Újabb megdöbbentő fejlemények a megerőszakolt kétéves kislány ügyében
Lapinformációk szerint nem találtak DNS-mintát a szakértők, amikor megvizsgálták a megerőszakolt kétéves kislányt.
- címkék:
- erőszak
- bántalmazás
- brutalitás
- Címkefelhő »