énekesnő
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezt csinálja Tóth Andi a visszavonulása óta
Mint írtuk , Tóth Andi húsvétvasárnapra időzítette a visszavonulását, megjelent az utolsónak szánt albuma, amely stílusosan a Lépek címet viseli. A rajongók nem fogadták jól a hírt, és máig nagyon foglalkoztatja őket, hogy mit csinál az énekesnő, mióta lemondta az összes fellépését.
- címkék:
- énekesnő
- Tóth Andi
- visszavonulás
- Címkefelhő »
Megint egy legenda távozott: 83 éves korában elhunyt a világhírű énekesnő
Meghalt Astrud Gilberto brazil énekesnő, az 1960-as években legendássá vált The Girl from Ipanema című dal előadója - közölte a művész családja helyi idő szerint kedden.
Szakított párjával a világhírű énekesnő: nem tartott sokáig a szerelem
Szakított Taylor Swift és Matty Healy. A románc nem tartott sokáig, május elején kezdtek randizni.
Újra együtt látták Shakirát és Lewis Hamiltont - lehet, hogy az énekesnő újra szerelmes?
Az utóbbi időben többször látták együtt Shakirát az F1-es pilótával, Lewis Hamiltonnal. Első alkalommal Miamiban, csónakázás közben kapták őket lencsevégre, ezúttal pedig Barcelonában fotózták le őket, egy vacsorán.
- címkék:
- Lewis Hamilton
- Shakira
- énekesnő
- Címkefelhő »
Széttárt combokkal, meztelenül pózolt a kamerának a dögös énekesnő
Katja Krasavice nem hazudtolta meg önmagát. A mindig vadító szőkeség mindent megmutatott, amit csak tudott.
Kiderült, mire cserélte le az éneklést Tóth Andi
Tóth Andi márciusban jelentette be, hogy visszavonul, felhagy az énekléssel, nem lesznek fellépései. Kiderült, miből él azóta.
Ekkora már a hasa Dér Heninek
Úton van az énekesnő második babája, erről már korábban írtunk. Bendegúznak kishúga lesz.
55 éves lett Kylie Minogue, aki nők ezreinek életét mentette meg a kitárulkozásával
A neve bumerángot jelent, autószerelő szereppel futott be, véletlenül lett belőle énekesnő, és ő az egyik legkisebb világsztár. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 55. születésnapját ünneplő ausztrál popkirálynő, Kylie Minogue kapcsán.
- címkék:
- Kylie Minogue
- magazin
- énekesnő
- Címkefelhő »
Tina Turner halála előtt 2 hónappal azt írta: „Veszélybe sodortam magam, mert nem voltam hajlandó szembenézni a valósággal"
Május 24-én hunyt el a rock and roll királynője, Tina Turner. Bár halála okát nem hizták nyilvánosságra, 2 hónappal halála előtt arról posztolt, hogy megbánta, hogy nem vette komolyan a magas vérnyomását, ami veseelégtelenségez vezetett.
Váratlan bejelentés: hamarosan visszavonul Dolly
Úgy döntött, hogy hamarosan végleg leteszi a mikrofont és visszavonul a Dolly Roll zenekar frontembere, Dolly.
- címkék:
- Dolly
- énekesnő
- visszavonulás
- Dolly Roll
- Címkefelhő »
Váratlan bejelentés Dollytól - erre senki sem számított
Dolly a 75. születésnapján bemutatta legújabb dalát, majd bejelentette, hogy másfél év múlva befejezi a 43 évvel ezelőtt indult pályafutását, vagyis végleg visszavonul a színpadtól.
46 éves Natalia Oreiro - a Vad angyal sztárja pont olyan szexi, mint 25 éve
Hihetetlen, de igaz: 46 éves a Vad angyal sztárja, Natalia Oreiro. Sokak egykori kedvencén nem fog az idő, a színésznő pont ugyanolyan bájos és szexi, mint 25 éve.
Szexi! Melltartóban mutatta meg formás alakját Tóth Andi - Fotó
Tóth Andi brutál szexi fotóval örvendeztette meg a követőit a közösségi oldalán.
- címkék:
- Tóth Andi
- énekesnő
- fotó
- melltartó
- Címkefelhő »
"Az első terhességem tiszteletére" - Félmeztelen fotókat tett közzé magáról Rihanna
Rihanna és A$AP Rocky gyermeke tavaly májusban látta meg a napvilágot, első várandósságáról az énekesnő egy félmeztelen fotósorozattal emlékezett meg a közösségi oldalán.
- címkék:
- Rihanna
- terhesség
- énekesnő
- fotó
- Címkefelhő »
Rálőttek a gyönyörű Onlyfans-sztár énekesnőre, amikor a fellépésére ment
Egy népszerű brazil énekesnőre és a bandájára támadtak pénteken. A felnőtt tartalmakat is gyártó nő a közösségi médiában számolt be a támadásról. A zenekar másnap már fel is lépett nem messze a támadás helyszínétől – írja a DailyStar.
"A feneked tuti Photoshop" - Agárdi Szilvi fürdőruhás fotót posztolt
Agárdi Szilvi már nagyon várja a nyarat. Mi sem bizonytja ezt jobban, mint a szexi fürdőruhás fotó, amit az Instagramra posztolt.
- címkék:
- Agárdi Szilvi
- Photoshop
- énekesnő
- fenék
- popsi
- Címkefelhő »
Újabb népszerű énekesnő hagyja el a zenei pályát
Antal Timinek hamarosan megszületik második gyermeke. Erről és a korábbi döntéséről írt posztot rajongóinak az énekesnő az Instagramon.
Különös dolog történt a visszavonulását nemrég bejelentő Tóth Andival
Hiába a visszavonulás, Tóth Andi azt mondja, mindig énekesnőként fog magára gondolni. A fiatal előadót most díjra jelölték, amit sokan nem értenek.
Tóth Andi férfiak tömegét sértette meg egyetlen mondatával
Alekosz a Frizbiben férfiasnak titulálta Tóth Andit, amire az énekesnő az Instagramon reagált, ám nem gondolta át, hogy ezzel hány embert sérthet meg.
Szulák Andrea szerint Tóth Andi "egyedül van, nagyon egyedül"
Szulák Andi nem kedveli azokat az ismert embereket, akik arról híresek, hogy híresek, és aggasztónak tartja, hogy vannak olyan középiskolás korú influenszerek, akiknek az összteljesítménye annyi, hogy pl. fogkrémeket reklámoznak, mutatnak be, és ezért rengeteg pénzt kapnak a gyártóktól, forgalmazóktól. Az énekesnő úgy gondolja, ebből előbb-utóbb nagyon nagy baj lehet.
Az első televíziós fellépéséről készült, eddig sehol nem látott felvétel kering a neten Bangó Margitról
Nemrég töltötte be a 73. életévét Bangó Margit. Ám a nyilvánosságra került felvételen a Kossuth-díjas énekesnő még csak 18 éves.
A színpadon szexelő énekesnőre már a saját rajongói is megharagudtak
A brazil énekesnő, MC Pipokinha, alias Doroth Helena de Sousa Alves az elmúlt évben abból élt, hogy botrányt botrányra halmozott. Többek között orális szex a színpadon, a mellbimbóját szopogató macska és a közönség egyik tagját fejbe rúgó táncosa állt a "bűnlajstromán", ami nemrég újabb rosszponttal bővült.
Tragédia: holtan találták a várandós előadóművészt
Marelle Sturrock színész-énekesnő néhány órával a halála előtt még egy étteremben fotózkodott mosolyogva a barátaival. A rendőrség gyanús körülmények miatt indított nyomozást.
- címkék:
- terhesség
- halál
- énekesnő
- Címkefelhő »
Gyászol Sári Évi - Az énekesnő élete legnehezebb időszakán megy keresztül
A musicalsztár szombaton, a közösségi médiában jelentette be, hogy elhunyt az édesapja.
Mindkét lába lebénult, majd rákot diagnosztizáltak a siket magyar énekesnőnél
Napsugár Anna úgy vált énekesnővé, hogy szinte semmit sem hall, és egy genetikai betegség miatt a hangját is el fogja veszíteni.
- címkék:
- Napsugár Anna
- rák
- énekesnő
- siket
- Címkefelhő »
Szörnyű betegsége miatt megsüketülhet és megnémulhat a magyar énekesnő
Napsugár Anna úgy vált énekesnővé, hogy gyakorlatilag semmit sem hall a minket körülvevő világból.
- címkék:
- Napsugár Anna
- média
- tévé
- énekesnő
- Címkefelhő »
Újabb botrány a színpadon szexelő énekesnő körül
A brazil énekesnő kétségbeesetten próbálja fenntartani az érdeklődést maga iránt, de ezt nem zenei tehetségével, hanem folytonos botrányaival próbálja elérni. A mindössze 24 éves MC Pipokinha, eredeti nevén Doroth Helena de Sousa Alves ismét felháborította a közönségét legújabb húzásával, amivel nem igazán lesz népszerű a rajongói körében.
Nyilvánosságra került meztelen fotói miatt akart öngyilkos lenni az énekesnő
Madison Beer önéletrajzi könyvében vall arról, hogy amikor 16 évesen felkerültek az internetre a róla készült meztelen fotók, öngyilkos akart lenni. Az öccse talált rá a lakásuk erkélyén.
Horányi Juli ismét megszólalt: "Ha mi nem forgattunk volna ott novemberben, a gyártó cégnek sem lenne a helyszínhez kontaktja"
Horányi Julit bántja Rúzsa Magdi reakciója, annál is inkább, mert ő semmivel nem vádolta kolléganőjét. kizárólag a gyártó céggel van baja.
Újabb magyar énekesnő hagy fel a zenéléssel
A 2021-es Sztárban sztár leszek felfedezettje, Krizsán Lili úgy döntött, nem folytatja zenei karrierjét: helyette más hivatást választ, ami boldoggá teszi.
Tóth Andi szemébe mondta a véleményét Szikora Róbert
Szikora Róbert nem tartotta magában, mit gondol Tóth Andi visszavonulásáról: a zenész nyíltan elmondta az énekesnőnek a véleményét a feladásról.
Rúzsa Magdi magára is jobban vigyáz, amióta megszülettek hármasikrei
Rúzsa Magdi boldog édesanyja hármasikreinek, ám amióta gyermekei megszületettek, a saját egészségét is sokkal fontosabbnak tartja, jobban odafigyel a családja mellett önmagára is.
Váratlan döntést hozott Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina a Palikék Világában beszélt őszintén az évekkel ezelőtti visszavonulásáról, hogy akkor miért döntött úgy, hogy nem marad a zenei pályán. Egy 2007-es tehetségkutatóban figyeltek fel az akkor 19 éves énekesnőre, aki akkor úgy érezte, hogy nem neki való ez a világ és a rengeteg stressz. Most viszont elárulta, hogy fontolgatja a visszatérését.
Egyre nehezebben jutnak droghoz a hazai sztárok: az ismert énekesnő mindent borított
A Blikk úgy tudja, a dílerek óvatosabbak lettek: az ismert embereknek egyre nehezebb kábítószerhez jutni. Az elmúlt fél évben három közszereplő is lebukott drogfogyasztás- vagy kereskedelem miatt.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- énekesnő
- drogbotrány
- Címkefelhő »
Nehezen élte meg a mellőzöttséget, de a sikert is - Cserháti Zsuzsáról mesélt fia, Szirtes Krisztián
Két évtizeddel ezelőtt, csupán 55 évesen hunyt el Cserháti Zsuzsa énekesnő. Az eMeRTon-díjas énekesnő életéről fia, Szirtes Krisztián mesélt az M5 Magyar nők című műsorában.
Elterelésre küldték a népszerű drogos énekesnőt
Felfüggesztették a büntetőeljárást az ismert hazai énekesnő ellen, aki együttműködött a rendőrséggel és feladta dílereit, illetve vállalta az elterelést is.
- címkék:
- drog
- énekesnő
- elterelés
- Címkefelhő »
Zárt osztályra került a magyar énekesnő
Czerovszky Henriett magyar énekesnő legutóbb a TV2 képernyőjén tűnt fel 2013-ban, a Voice című tehetségkutatóban. Az énekesnő hangja korábbról is ismerős lehet, hiszen sok magyar zenekar vokalistájaként dolgozott. Fényes karrier állt előtte, azonban sok nehézség miatt nem bírta a nyomást, függőségekkel, pszichés zavarral küszködött. Czerovszky elárulta, hogyan érzi magát most, és mit tesz a gyógyulása érdekében.
Zárt osztályra került a tehetséges magyar énekesnő
Czerovszky Henriett neve sokak számára ismerős lehet, a kilencvenes években számos népszerű popsztár helyett ő énekelte fel a dalokat. Bár minden tehetsége megvolt ahhoz, hogy sikeres karriert fusson be, a lelki problémái meggátolták ebben.
Vérdíjat tűztek ki a drogbotrányba keveredett énekesnő fejére az alvilágban
Az egész magyar nyilvánosságot foglalkoztatja a kérdés, hogy ki lehet az az énekesnő, aki tavaly októberben kábítószer hatása alatt megpróbálhatott véget vetni az életének. A kilétéről azóta sem tudni biztosat, ami azonban kiderült róla, hogy nemrég vérdíjat tűztek ki a fejére az alvilágban.
- címkék:
- rendőrség
- drog
- énekesnő
- vérdíj
- Címkefelhő »
Egy ideig biztosan nem áll színpadra Szíj Melinda: a párja megerősítette, visszavonult
A Megasztár egyik legkülönlegesebb felfedezettje, Szíj Melinda úgy döntött: visszavonul. Az is elmondta, miért.
- címkék:
- Szíj Melinda
- Megasztár
- énekesnő
- Címkefelhő »
Judy élete mélypontjáról vallott: "Azt éreztem, belül rohadok.."
Élete legmélyeb gödréből próbál kimászni Judy, aki évek óta nem találja helyét az életben. Az énekesnő szakember segítségét is igénybe veszi és azt mondja, a végsőkig küzdeni fog.
Alig takar valamit a duci énekesnő bikinije - rajongói imádják a +100 kilós sztár fotóit
Lizzo nem szégyelli a testalkatát, elfogadta, hogy nem az a tipikus modellalkat, így egy percig sem zavarja, ha falatnyi bikinije mindezt meg is mutatja. Sőt!
55 éves lett Céline Dion, akinek a hangjáért már kislánykorában elzálogosítottak egy házat
Egy francia sanzonról kapta a nevét, 13 testvér között nőtt fel, nyert Eurovíziós Dalfesztivált is, és egy ritka betegség miatt mondta le a budapesti koncertjét. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 55. születésnapját ünneplő Céline Dion kapcsán.
- címkék:
- Céline Dion
- kultúra
- énekesnő
- Címkefelhő »
Imádja az internet a biztonsági őrt, aki óriási táncot lejtett Taylor Swift koncertjén - Videó
Egyenesen felrobbant a net a videótól, amin az látható, ahogy egy biztonsági őr hölgy önfeledten táncol Taylor Swift koncertjén.
- címkék:
- Taylor Swift
- koncert
- tánc
- internet
- énekesnő
- Címkefelhő »
Jennifer Lopez 53 évesen olyan kockás hasat villantott, hogy alig jutunk szóhoz - Fotó
Jennifer Lopeznek nem kell aggódnia az idei beach body miatt, ugyanis az énekesnő olyan testet villantott, hogy a lélegzetünk is elállt...
Little G Weevil: "Tóth Andinak nem zsűriszékben kellene ülnie"
Szűcs Gábor, művésznevén Little G Weevil 2014-ben került be a köztudatba, amikor Geszti Pétert váltotta az X-Faktor zsűrijében. A nemzetközileg elismert blues-zenész nemrég jelentette be, hogy a közeljövőben adja ki az utolsó lemezét, de a zenélést nem hagyja abba.
Nemcsak Péterfy Borit, de az énekesnő családját is zaklatta egy rajongója - a rendőrséghez kellett fordulniuk
A színész-énekesnő a Pulzaar című új kisfilmje kapcsán, vele készített interjúban mesélt élete egy nehéz szakaszáról.
"Talán még találkozunk" - Tóth Andi után újabb énekesnő jelentette be visszavonulását
A népszerű énekesnő, Marge hosszú poszttal jelentkezett közösségi oldalán, amelyben többek között arról írt, milyen méltatlan helyzetben vannak a magyar énekesnők.
Új dallal rukkol elő Bodrogi Gyula unokája: a fiatal énekesnő dalában a szülei válását dolgozza fel
Az X-Faktorból ismert énekesnő, Bodrogi Enikő, aki Bodrogi Gyula és Voith Ági unokája, nagyon megijedt, amikor kiderült, hogy szülei el fognak válni. Az akkor 13 éves lány nehezen dolgozta fel, hogy elvált szülők gyereke lesz.
Tolvai Renit hiába hívják, nem megy reggeli műsorokba: most elárulta, miért
Tolvai Reni követői kérdésére árulta el, miért nem látható sohasem reggeli műsorokban.
- címkék:
- reggeli műsor
- énekesnő
- Tolvai Reni
- Címkefelhő »