Emmi

címke rss

A kormány fontosnak tartja, hogy az apákra is kellő figyelem jusson

Itthon2021.11.09, 04:40

A kormány elkötelezett amellett, hogy az apákra is kellő figyelem jusson - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a Férfiak Klubja által kezdeményezett, Vállvetve apával című esemény egyik helyszínén.

A Fidesz és a KDNP elítéli a román szélsőségesek úzvölgyi akcióját

Itthon2019.06.07, 14:29

Az úzvölgyi magyar katonai temetőnél történt erőszak és provokáció elfogadhatatlan a kormánypártok szerint. Az erdélyi magyarok számíthatnak a budapesti kormány támogatására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig mély megdöbbenését fejezi ki az úzvölgyi temetőben történt kegyeletsértés miatt.

Hétvégén elindult a Mobil Szülők Háza

Itthon2019.06.03, 11:54

Dr. Kemény Dénes a Szülők Háza Alapítvány alapítója június 1-én a Szülők Ünnepén Újbudáról elindította or-szágjáró útjára a Mobil Szülők Házát. Első állomás a Tatai Patara fesztivál volt, a következő megálló június 8-án lesz Győrszemerén, a Kamionos Fesztiválon. A programmal az év során több vidéki településre látogatnak majd el, országos és helyi családokat segítő szervezetekkel együttműködve. A gyerekek számára interaktív foglalkozásokat tartanak, a szülőket pedig életvezetési, családtervezési tanácsokkal látják el, tájékoztatják őket az igénybe vehető támogatásokról, mindezt térítésmentesen. A programsorozat fővédnöke: Novák Kataalin, ...

Indul a Mobil Szülők Háza program

Itthon2019.05.31, 16:10

2019. június 1-jén a Szülők Ünnepe rendezvénnyel indul útjára a Mobil Szülők Háza, amely az év során több városba is elgurul, hogy országosan terjessze a Szülők Háza mozgalmat.

Sportállamtitkár: Tovább bővülnek a lovas hagyományőrzés lehetőségei

Itthon2019.05.25, 18:04

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szombaton, Simonpusztán, a Nemzeti Lovaskultúra Központ és az újonnan felépített huszár-katonai lovaglópálya átadóünnepségén vett részt. Elmondta, hogy a most felavatott huszár és katonai lovaspálya tovább bővíti a lovas hagyományőrzés lehetőségeit. 

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba

Itthon2019.05.25, 15:51

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapest családi sportnapján szombaton a Margitszigeten.

Fontos célja a magyar államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen

Itthon2019.05.17, 16:40

Fontos célja az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen - hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pannonhalmi sajtótájékoztatóján.

Több sztár is a jó ügy mellé állt: a nevelőszülőket népszerűsítik

Itthon2019.05.17, 14:01

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma családi nappal népszerűsíti a „Befogadlak" nevelőszülői programot május 19-én, vasárnap a Várkert Bazárban. Az odalátogatókat egy egész napos családi nap várja sztárfellépőkkel, és rengeteg információ azokat, akik szeretnének örökbe fogadni gyereket.

Fülöp Attila: A gyerekvédelem ügye nem tűr kompromisszumokat

Itthon2019.05.14, 13:34

A gyerekvédelem ügye nem tűr kompromisszumokat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Kalocsán, egy gyermekvédelmi fórumon.

A kormány célja, hogy minél több rászoruló gyerek kerüljön nevelőszülőkhöz

Itthon2019.05.01, 14:33

Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Békéscsabán, egy nevelőszülői fórumon vett részt. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a kormány célja az, hogy a gyermekvédelemben részesülő gyermekek és fiatal felnőttek minél magasabb arányban legyenek nevelőszülőknél. Ennek érdekében tavaly országos kampányt is indítottak, mely májusban, Budapesten fog véget érni. 

Kásler Miklós: Az egészség megőrzése a legfontosabb cél

Itthon2019.04.29, 12:54

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége hétfőn. Azt nyilatkozta, hogy az egészség megőrzése a legfontosabb cél, ezért ennek érdekében dolgozták ki a nemzeti egészségügyi programokat. Kifejtette, hogy a programokat annak érdekében dolgozták ki, hogy az emberek minél hosszabb ideig legyenek egészségesek, a betegségek minél később alakaluljanak ki, és ha esetleg ki is alakult, akkor is korai stádiumban legyenek felismerve.  

Emmi: A Soros-hálózat és az ellenzék kampányakciója a mai demonstráció

Itthon2019.04.26, 18:23

A Független Diákparlament (FDP) és más szervezetek mai Kossuth téri akciójára és ellenzéki nyilatkozatára közleményben reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Rétvári Bence: A liberálisok nagy ellensége a valóság

Itthon2019.04.25, 11:17

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára adott interjút a Magyar Hírlapnak. Kifejtette, hogy a nyugati liberális demokráciákban komoly keresztényellenes tevékenység folyik, ami kiegészül a természetes, hagyományos társadalmak elleni intézkedésekkel és propagandával. Szerinte a liberálisok mindenkitől toleranciát követelnek meg, kivéve saját maguktól, ugyanis semmit nem tűrnek el, ami az ő álláspontjukkal ellentétes.

Nyomoz a rendőrség a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazás ügyében

Itthon2019.04.24, 17:46

Nyomozást indított a Szigetvári Rendőrkapitányság azzal összefüggésben, hogy súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI érdeklődésére.

Súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói otthonban

Itthon2019.04.17, 11:41

Súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Együttműködési megállapodást írt alá az Emmi és a kórházszövetség

Itthon2019.04.09, 10:48

Együttműködési megállapodást írt alá az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ); a dokumentumot Kásler Miklós miniszter és Svébis Mihály, az MKSZ elnöke látta el kézjegyével.

További lépéseket tesz a kórházak fenntartható működéséért az Emmi

Itthon2019.04.03, 20:50

További lépéseket tesz a kórházak szabályszerű, fenntartható működésének megteremtéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A magyar családpolitika hivatkozási alappá vált

Itthon2019.04.02, 12:33

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy a magyar családpolitikai rendszer viszonyítási ponttá, hivatkozási alappá vált. Kiemelte, hogy a kormány által kidolgozott családtámogatásokra fordított összegek fedezetét a magyar emberek szorgalmukkal állították elő, melynek része az is, hogy sokkal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben.  

Stratégiai megállapodást kötött az Emmi és a Pedagógusok Szakszervezete

Itthon2019.03.29, 19:33

Stratégiai partneri megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, Kásler Miklós és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa Budapesten pénteken.

Emmi: A kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett

Itthon2019.03.19, 20:53

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

Rétvári Bence: Büszke nemzet vagyunk

Itthon2019.03.15, 07:28

Mi egy büszke nemzet vagyunk, nem szeretünk birodalmi alattvalók lenni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Szobon.

A kormány családvédelmi akcióterve sokféle élethelyzetre kínál megoldást

Itthon2019.03.11, 12:13

A családvédelmi akcióterv nagyon sokféle élethelyzetre kínál megoldást – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.

A tatárszentgyörgyi áldozatokra emlékeztek

Itthon2019.02.23, 11:07

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai koszorút helyeztek el a Tatárszentgyörgyön tíz évvel ezelőtt meggyilkolt áldozatok sírjánál. A tárca szombati közleményében emlékeztetett arra, hogy 2008 és 2009 között kilenc településen történt rasszista indítékból elkövetett támadás romák ellen, a gyilkosságsorozatban hat ember halt meg.

Csütörtöktől igényelhető az előadó-művészeti többlettámogatás

Kultúra2019.02.21, 19:53

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásához szükséges pályázatokat 2019. február 21. napjától nyújthatják be az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül. A támogatásokról az Emmi által kijelölt kulturális grémium dönt.

Számos intézkedés történt az ápolók helyzetének javításáért

Itthon2019.02.18, 19:35

Sajtótájékoztatót tartott Budapesten Kásler Miklós, Emmi-miniszter. Kásler Miklós az ápolók napja alkalmából beszélt az ápolók helyzetéről Magyarországon.

Nem lehet díjköteles a szülők gyermekük melletti kórházi tartózkodása

Itthon2019.02.13, 11:43

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetértett azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, aminek a kidolgozását a minisztérium megkezdte - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Ma kezdődik a Házasság hete elnevezésű rendezvénysorozat

Itthon2019.02.10, 12:25

A magyar kormány széles körű családtámogatási rendszerrel segíti a családalapítást és a gyermekvállalást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a vasárnap kezdődött házasság hete alkalmából. A minisztérium közleményében úgy fogalmazott, hogy a házasság intézménye „ma fénykorát éli Magyarországon”.

Így lehet valakinek ellopni a személyes adatait - videó

Techbázis2019.02.05, 16:55

A biztonságos adatkezelés érdekében új, fiataloknak szóló, a védekezőképességüket erősítő országjáró kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Új Nemzedék Központ által életre hívott Digitális Immunerősítő Program.

Rendkívüli bejelentést tett az ALDI

Gazdaság2019.02.01, 11:23

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. is aláírja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kidolgozott együttműködési megállapodást a hivatás és a család összeegyeztethetőségének támogatásáról – írja Origóhoz eljuttatott közleményében a diszkontlánc.

Fülöp Attila: a nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek

Itthon2019.01.26, 16:42

A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, tehát a nevelőszülőség is azt mutatja, hogy a gyermek a legfontosabb - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Székesfehérváron, a Lehetelten nincs országos programsorozat idei első állomásán.

A kormány a végsőkig harcol az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók jogaiért

Itthon2019.01.25, 18:51

A magyar kormány "a végsőkig harcol" a magyar munkavállalók jogaiért, mert meggyőződésük, hogy a családtámogatások indexálásáról szóló osztrák döntés ellentétes az európai uniós (EU-s) eszmékkel és jogszabályokkal - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken telefonon az MTI-nek.

Kásler: 50-80 millió forintra pályázhatnak a háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Itthon2019.01.17, 12:43

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok 50-80 millió forintra pályázhatnak a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - mondta el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A miniszter a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy 2018 és 2020 között tízmilliárd forintot fordítanak majd a családbarát szülészetek kialakítására.

Több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot 2011 óta

Itthon2019.01.12, 10:59

Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Még mindig van hely a hajléktalanszállókon

Itthon2019.01.11, 13:01

Az elmúlt napok időjárása miatt egyre több hajléktalan keresi fel a szállókat. A tél és a fagy életveszélyes lehet számukra, ezért a nappali melegedőkben és az éjjeli menedékhelyeken is többen fordulnak meg. 

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák költségvetési támogatásra

Itthon2019.01.09, 04:41

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

Bővülnek és emelkednek az ápolási díjak

Itthon2019.01.03, 12:18

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Itt a gyermekek otthongondozási díjáról, azaz a gyodról közölt fontos tudnivalókat.

Még több támogatást kapnak a családok

Itthon2018.12.10, 09:55

Jövőre minden eddiginél több forrást fordít a kormány a családokra, és további jelentős lépések várhatók, amennyiben a magyar emberek a nemzeti konzultáción megerősítik a kormány elképzeléseit – közölte a család- és ifjúságügyi államtitkár abban az interjúban, amelyet a Zalai Hírlap közölt hétfőn.

Az egészségügyben további jelentős béremelésekre kerül sor

Itthon2018.12.07, 20:25

Kásler Miklós további jelentős béremelésről beszélt egy szakmai konferencián. Összesen 72 százalékos emelkedés várható 2022-re 2018-hoz képest.

Letették a pécsi orvoskar új oktatási és kutatási épületének alapkövét

Itthon2018.12.07, 17:03

Letették a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK) új oktatási és kutatási épületének alapkövét, amely a Modern városok program keretében, 10,7 milliárd forintos beruházással valósul meg.

Az ápolói ösztöndíj növeli a szakma iránti elkötelezettséget

Itthon2018.11.20, 15:07

Az ápolói ösztöndíj a szakmában való elhelyezkedést segítve jelentősen támogatja a fiatalok ápolói munka iránti elkötelezettségét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Minden hajléktalannak jut hely

Itthon2018.11.17, 20:55

Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst az oroszországi Voronyezsben

Nagyvilág2018.11.14, 15:44

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét hétfőn az oroszországi Voronyezsben a Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetem 100. évfordulójára megrendezett ünnepségen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A kisebb testvér családtámogatását is megkapják a szülők

Itthon2018.11.13, 17:30

A januártól bevezetendő gyermekek otthongondozási díja (gyod) mellett a kisebb testvér után járó családtámogatásokat is megkaphatják majd a szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Még idén bővül a csok, hamarosan a kétgyermekes családok is igényelhetik

Gazdaság2018.11.13, 16:49

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány elismeri a bölcsődei dolgozók munkáját

Itthon2018.11.13, 12:22

A kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismeri munkájukat – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Újpesten, amikor a kisgyermekeket nevelők tiszteletére állított szobrot avatott.

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Itthon2018.11.09, 17:05

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok életkezdési támogatása

Itthon2018.11.08, 13:47

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok kamatmentes életkezdési kölcsöne, amelyről a nemzeti konzultációban is kikérik az emberek véleményét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A rászoruló gyerekek idén is kapnak meleg ételt az őszi szünetben

Itthon2018.10.26, 16:34

Idén is mind a négy iskolai szünetben, tehát a hétfőn kezdődő őszi szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyerekei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program

Itthon2018.10.26, 13:06

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 műsorában.

Az eddigi főigazgató korrekt reakciója ellenére az ellenzéki propagandamédia jajgat

Itthon2018.10.20, 10:30

Új főigazgatója van a Budapesti Operettszínháznak, Kásler Miklós miniszter ma jelentette be a döntését: mint mi is megírtuk, 2019. február 1-jétől Kiss B. Attila a színház új vezetője. Döntése egy előző döntésen alapult: a szakmai bizottság nagy többséggel őt javasolta igazgatónak. Az eddigi igazgató, Lőrinczy György első reakciója teljesen korrekt és normális volt, de az ellenzéki propagandamédia természetesen ott is politikát keres, ahol nincs, és szintén természetesen azonnal óbégatni kezdtek.