előzetes

címke rss

Szottyadt akciótaták robbantgatnak a dzsungelben

Film2009.10.14, 10:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sQa3X32j8xGv2WKG Az előzetes tanúsága szerint Jet Li még mindig nem tanult meg angolul, Dolph Lundgren viszont meglepően jól tartja magát és az ő felbukkanása az egyik legkellemesebb rész az ízelítőben. A gonosz tábornok szerepében Dexter kalapos kollégáját (David Zayas) üdvözölhetjük, a fiatal nőt, akinek az elrablása miatt beindulnak az események, a 28 éves brazil színésznő, Giselle Itié alakítja. Róla nézzünk is meg egy fotót. Állítólag Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, és Danny Trejo is szerepet kapott ebben a filmben, de az előzetesben őket nem mutatják. A The Expendables feltehetően jjövő ...

Itt a Toy Story 3 előzetese

Archívum2009.10.12, 12:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=03qJDtqFU8gQ2JDS   Miközben a Toy Story és a Toy Story 2 3D-s verziói szépen futnak az amerikai mozikban (a duplavetítés 22,7 millió dollárt hozott tíz nap alatt), feltették a netre az új előzetest a jövő nyáron mozikba kerülő Toy Story 3-hoz. Mint a klipből is kiderül, a harmadik film elején Andy, a játékok gazdája főiskolára megy, Woody, Buzz Lightyear és a többiek pedig magukra maradnak. Az elkeseredett játékok már épp készülnének eladni magukat az eBay-en, amikor még rosszabbra fordul a soruk: elajándékozzák őket egy óvodának, ahol a kis kölykök nem kímélik egyiküket sem. Mindez igazából még csak ...

Leonardo DiCaprio szellemeket lát

Archívum2009.10.05, 13:31

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5mardmxCA7jJjEBW   Igaz, hogy Martin Scorsese Viharsziget-ének a bemutatóját a világ minden országában áttették októberről jövő februárra, mégis kihozták a hétvégén a film második előzetesét (az elsőt itt mutattuk). Az új klipben még többet látunk abból, hogy milyen megpróbáltatásokon kell keresztülmennie a nyomozót alakító DiCapriónak és társának (Mark Ruffalo) a szigeten található elmegyógyintézetben, ahova egy gyilkos nőbeteg eltűnése miatt érkeznek. Úgy fest, a nyomozó munkáját nem csak a hurrikán kitörése és a kórház meglehetősen gyanúsan viselkedő személyzete nehezíti meg, hanem a furcsa látomássok ...

Nők mentenék meg George Clooney-t

Archívum2009.10.02, 13:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1z5A4LliuizCImEz   Megjött a második előzetes az időközben Egek urá-ra keresztelt Up in the Air-hez. Sajnos ez sokkal kommerszebb és unalmasabb, mint az első ízelítő volt: itt azt domborítják ki, hogy George Clooney Ray Binghamje egy megtört, magányos ember, akinek egy fiatal lány (Anna Kendrick az Alkonyat-ból) friss életszemléletével való találkozásra és egy igazi nőre (Vera Farmiga) van szüksége ahhoz, hogy újra élni kezdjen. Mondanunk sem kell, hogy a film alapjául szolgáló könyv nem egészen erről szólt, sőt, annyira nem erről, hogy a fiatal lány figuráját a filmhez találták ki. Ebbe a klipbe még ...

George Clooney kapuzárási pánikban

Film2009.10.01, 13:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xhnJPrusvJPPYNhq   Kiderül, hogy a cselekményt tulajdonképpen az indítja be, hogy a George Clooney hangján megszólaló főhősön erőt vesz a kapuzárási pánik: nem akar egy rókalyukban megöregedni, hanem feleségével (Meryl Streep) egy kényelmes fa üregébe telepedne át. Viszont mint arra a Bill Murray által szinkronizált borz (?) is figyelmezteti, a fa veszélyes lakóhely, ahol három gonosz gazda garázdálkodik, akikkel Mr. Foxnak harcba kell szállnia, ha meg akarja tartani szép új otthonát. Legalábbis mi valami ilyesmit szűrtünk le az előzetesből. Sajnos van egy rossz hírünk is: a film forgalmazója átteette ...

A jó mellek mentik meg a magyar filmet?

Film2013.12.18, 16:05

Mondanunk sem kell, hogy egyik filmben sem játszik központi szerepet a meztelenkedés. Hogy inkorrekt-e ennek ellenére meztelen nőkkel megpróbálni kirángatni az apátiából a magyar filmre kevéssé izguló közönséget, döntse el mindenki maga az előzetesek megtekintése után. Olvasnivaló:  Az Utolsó idők kritikája Olvasnivaló:  Az 1 kritikája

Michael Caine-ből akcióhős lett

Archívum2009.09.21, 14:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=39cX6O6IewXWxlH8   Michael Caine megirigyelhette Clint Eastwood Gran Torinó-s kemény öregember-figuráját, mert a Harry Brown című filmben maga is arra adja a fejét, hogy elsimítsa, amit a hivatalos igazságszolgáltatás nem képes. Daniel Barber első rendezésében Caine egy egykori katonát játszik, aki azután pöccen be, hogy legjobb barátját fiatal suhancok ölik meg. Az előzetesből kiderül, hogy a vénember nem finomkodik, és az is, hogy a gyilkossági ügyben nyomozó Emily Mortimer hamar gyanút fog, hogy az öregúr nem olyan ártatlan, amilyennek látszik.

Bruce Willis saját gyilkosát keresi

Archívum2009.09.21, 14:29

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FAwlqixyPV5d4Mrd   Október 1-én érkezik a hazai mozikba a Hasonmás (Surrogates) című sci-fi, amelynek hosszú előzetesét a fenti videoablakra kattintva nézheted meg. A krimi egy olyan világban játszódik, ahol az emberek robothasonmásaikon keresztül élik életüket, miközben ők valójában otthon pihennek. Amikor hasonmásaikon keresztül embereket ölnek meg, a Bruce Willis megformálta nyomozó a gyilkosok nyomába ered. Mivel azonban az ő jólfésült szőke séróval rohangáló hasonmását is megölik, kénytelen a kopasz, borostás detektív saját testi valójában kimerészkedni az utcára, és ténylegesen a kezébe venni azz ...

De Nirót cserbenhagyják a gyerekei

Archívum2009.09.18, 08:50

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wk26WunKR8diOYsT   Idén a lélekmelengetőnek szánt karácsonyi filmkínálatban Robert De Niro is feltűnik majd a főszereplésével készült Everybody's Fine című filmmel. Giuseppe Tornatore Mindenki jól van-ját Kirk Jones (Lottózsonglőrök, Nanny McPhee) remake-elte, és most Marcello Mastroianni helyett a megözvegyült De Niro indul útnak, hogy felkeresse az ünnepeken őt felkeresni nem akaró felnőtt gyermekeit, Kate Beckinsale-t, Drew Barrymore-t és Sam Rockwellt. Természetesen lesznek kisebb-nagyobb konfliktusok, vicces szituációk és nagy egymásra találások. Ártalmatlan szórakoztatásnak és nem többnek tűnik ...

Pimaszul sok gyönyörű ember

Film2009.09.18, 15:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=e7itQ1zAPjD8j8pl A Valentine's Day előzetese Clint Eastwood továbbra is ezerrel nyomja: az USA-ban decemberben mutatják be Invictus című Nelson Mandela-filmjét, amiben Morgan Freeman játssza Mandelát, Matt Damon pedig a dél-afrikai rögbicsapat kapitányát, de ősszel máris újabb filmet forgat. A Hereafter-ben is Matt Damon játssza majd a főszerepet, viszont a sztorit még titkolják. Csak annyit lehet tudni, hogy új irányt jelent Eastwood számára, mert a Hatodik érzék-hez hasonló természetfeletti thriller lesz. A forgatókönyvet a remek Peter Morgan (A királynő, Frost/Nixon) írta, úgyhogy nem agggódunk. ...

John Travolta mindenkit azonnal lelő

Archívum2009.09.17, 15:59

Jonathan Rhys Meyers és John Travolta a filmben | Előzetes | Plakát Pierre Morel Elrabolva című akciófilmje az idei év nagy meglepetéssikere volt, a szolid 25 millió dollárból összedobott film világszerte majdnem 224 milliót kaszált. Morel azóta már le is forgatta az újabb pörgős filmjét, az Oroszországból szeretettel című Bond-filmre rímelő From Paris with Love-ot (Párizsból szeretettel), aminek most jött ki a hosszú előzetese és a pofás plakátja. A filmben a Match Point-ból és a Tudorok-ból ismert Jonathan Rhys Meyers a franciaországi amerikai nagykövetség jólfésült alkalmazottját alakítja, akinek a John Travolta által megformált ...

Milla Jovovich kivillantja

Archívum2009.09.16, 12:29

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ilme7xnOxtIFj6qX   John Curran gyorsan dolgozik: máris megérkezett a meglehetősen hatásos előzetes Stone című krimijéhez, melyet májusban kezdett forgatni. A filmben Edward Norton egy börtönbüntetését töltő gyújtogatót alakít, aki bármit megtenne érte, hogy nevelőtisztje - Robert De Niro - segítségével elérje, hogy szabadon engedjék. Úgy fest, még azt sem bánná, ha a felesége - Milla Jovovich - lefeküdne a tiszttel. Az előzetes alapján úgy tűnik, most mindkét színészisten a maximumot hozza, és nem kell A szajré-szerű lagymatagságtól tartanunk, aki pedig fogékonyabb a női bájokra, mint az Oscar-értékű ...

Kéthly Anna feltámadt

Film2009.09.16, 17:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tifjVrqAaeIymRub   Tegnap írtuk meg, hogy készen van Mészáros Márta Kéthly Annáról szóló filmje, az Utolsó jelentés Annáról, mára pedig az előzetest is sikerült megszereznünk. A mindössze 40 másodperces klipből kiderül, hogy a besúgó Fekete Ernő Kováts Adél utasításait követi, amikor megkörnyékezi a Brüsszelben élő politikusnőt, és hogy Fekete nemcsak a barátnőjét játszó Hámori Gabival, hanem az Eszenyi Enikő megformálta Kéthlyvel is csókolózik a filmben. Az egészből csak Eszenyi lóg ki, aki rémesen túljátssza a szerepét, holott csak egy tortán kéne elfújnia a gyertyákat.

Tompos Kátya titokzatos éjszakája a Moziünnepen

Archívum2009.09.14, 15:13

Rajtunk kívül bizonyára már senki sem emlékszik arra, hogy tavaly decemberben egy izgalmas éjszakát töltöttünk egy elegáns loftlakásban Dyga Zsombor (Tesó, Kész cirkusz) új filmjének, a Köntörfalak-nak a forgatásán. Akkor részletesen beszámoltunk a készülő filmről, amelyben Tompos Kátya, Elek Ferenc és Rába Roland tölt együtt egy furcsa, titokzatos éjszakát egy félresikerült randi után. Ahogy a rendező elmondta nekünk, "A Köntörfalak a kommunikációról és a felületességről szól. ... A filmben két teljesen eltérő világ találkozik, és mégis képes elindulni a másik megismerésének az útján, hogy aztán belesodródjon egy olyan konfrontációóba, ...

Jim Carrey öreg, csúnya és kibírhatatlan

Archívum2009.09.14, 14:41

Jim Carrey a Karácsonyi ének-ben | A film előzetese Robert Zemeckis Karácsonyi ének-éhez keringett már hónapok óta több különféle ízelítő a neten, de az első nagyfelbontásban is megnézhető hosszú előzetes most érkezett meg a filmhez. A Charles Dickens regényén alapuló animációs film motion capture-technikával készült, akárcsak Zemeckis korábbi Polar Expressz-e, de az azóta rengeteget fejlődött technikának köszönhetően most már nem olyan viaszbabaszerű a figurák arca, hanem viszonylag kifejező. Ez nem jelenti azt, hogy rá lehetne ismerni Jim Carrey-re, aki a kapzsi vénembert, Scrooge-ot alakítja, akit meglátogat az elmúlt, a jelen éss ...

Michael Jackson utoljára énekel

Film2009.09.14, 12:38

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yn8dDL29G2i2rhcO   A hipergyorsra vágott előzetesben látjuk, ahogyan Jackson különféle számokat próbál, köztük a Smooth Criminal-t és a Man in the Mirror-t, de megszólalnak zenésztársai is, akik elmesélik, hogy milyen élmény Jacksonnal dolgozni. Az előzetesrendező jó munkát végzett: nem kell Michael Jackson-rajongónak lenni, hogy elszoruljon az ember torka a képsort nézve. A This Is It-et több mint százórányi április és június közt rögzített felvételből állították össze. Rendezője Kenny Ortega (High School Musical) koreográfus és rendező, aki Michael Jackson 1992-93-as Dangerous világturnéjának éés ...

Zac Efron egy hét alatt férfivá lesz

Archívum2009.09.10, 12:47

Nem véletlen, hogy igazából akkor foglalkoztunk utoljára Richard Linklater Me and Orson Welles című filmjével, amikor tavaly év elején bejelentették, hogy Zac Efron játssza a főszerepét. A film elkészült, levetítették a tavalyi torontói filmfesztiválon, aztán eltűnt, egészen mostanáig. Végre sikerült neki forgalmazót találni, így november 25-én bemutatják legalább néhány amerikai moziban. Ennek örömére szétnéztünk a neten, és azt találtuk, hogy egy lelkes filmrajongó már feltöltötte a film rövid előzetesét, ami a Megint 17 DVD-jén az extrák közt szerepelt, továbbá egy rövid részlet is megnézhető a filmből, ami a hivatalos honlapról ...

George Clooney megváltoztatja az életedet

Archívum2009.09.10, 11:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aq6AxbC2t30YBbgl   Tegnap jött meg az első kis részlet az Up in the Air című vállalati leépítős-repülős filmhez, most pedig már meg is érkezett az első rendes előzetes is. Ez legalább olyan jó, mint a filmrészlet volt: képeket látunk a filmből, és közben George Clooney bársonyos hangját hallgatjuk két percen keresztül. Durva HR-PR halandzsát nyom, ami igazából semmi másra nem megy ki, mint hogy a frissen elbocsátott dolgozók ne essenek neki az ex-főnökük, vagy esetleg az elbocsátás piszkos feladatát végző Clooney torkának egy konyhakéssel. Jason Reitman filmje nagyon biztatóan fest, csak egy kis dologg ...

Szeretik a magyarok a szőrmókokat?

Film2009.08.29, 22:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=u3P1xdzJEKIF6LZN Budavári Eszter (30 éves anya, kompvezető): Nagyon jó film; az jut róla eszembe, amikor odajött hozzám egy ilyen nagy nyúlnak beöltözött ember és megkérdezte, hogy nem találkoztunk-e mi már valamikor. Biztos megnézem, amikor kijön DVD-n, és le lesz már értékelve, és a gyerek már minden mást látott kétszer. Kolin Márkó (25 éves zenész ): A Hatodik érzék óta félek a magányos, de élénk fantáziájú, örökké koszos arcú fiúcskáktól. Félelemmel vegyes borzongással nézek a keserédes filmek elé is, ahol még a legvidámabb jelenet is őszeleji vasárnap délutáni hangulatú. Arról nem is beeszélve, ...

George Clooney Jedi lovag lett

Film2009.08.28, 15:15

George Clooney és a kecske | A The Men Who Stare at Goats előzetese Megérkezett az előzetes a velencei filmfesztiválon debütáló The Men Who Stare at Goats-hoz (A férfiak, akik kecskékre merednek), ami most hivatalosan is az év egyik legjobban várt filmjévé lépett elő számunkra. Grant Heslov (a Good Night, and Good Luck. társírója, George Clooney produkciós partnere) első rendezése egy újságíróról (Ewan McGregor) szól, aki Irakban kutat egy jó sztori után, és találkozik egy amerikai katonával (George Clooney), aki saját magát Jedi lovagnak tartja, mert arra képezték ki, hogy természetfeletti eszközök, pl. telepátia bevetésévell ...

A világ legmenőbb embere sárkányt ereget

Film2009.08.28, 17:57

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7MMA7DjMGnrwLQD0   Addig is Schwartzman a ruhák világával ismerkedik, ami elképzelhető, hogy ruhatervező felesége, Brady Cunningham hatása: a fenti kis videón sárkányeregetéssel népszerűsíti az Opening Ceremony nevű áruházlánc tokiói üzletének megnyitását, ezen a polaroid-fotósorozaton pedig a Band of Outsiders nevű ruhamárka friss férfikollekciójának különféle darabjaiban pózol. És ha már Külön bandá-nál tartunk, akkor megjegyezzük, hogy a képek beállításait Jean-Luc Godard A kínai lány című filmje ihlette. Jason Schwartzman a Band of Oustiders fotósorozatán | A többi kép Olvvasnivaló: ...

Michael Cera rosszabbik énje lehúzza a lányok bugyiját

Archívum2009.08.25, 17:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7MvHZONU4EZwkNyK   Pár napja már adósak vagyunk ezzel a hírrel: kijött a várva várt Youth in Revolt (Lázongó ifjúság) előzetese. A Miguel Arteta rendezte, Michael Cera főszereplésével készült regényadaptáció egy Nick nevű kamasz fiúról szól, aki beleszeret egy Sheeni (Portia Doubleday) nevű, nehezen elérhető lányba. Nick Sheeni megszerzése, illetve önző szülei kijátszása érdekében mindenféle lázadó tettet hajt végre, amikre a fejében létező Francois nevű alteregója bújtja fel. Az előzetesben többször feltűnik a kis bajuszkát viselő Francois, aki elég viccesen lép interakcióba Nickkel, Carlottával viszzont ...

Leonardo DiCaprio világa befurcsul

Film2009.08.24, 19:13

Végre felkerült az internetre a Christopher Nolan Inception című filmjének előzetese, amit Amerikában múlt péntek óta a Becstelen brigantyk előtt vetítenek a mozikban. A sötét lovag rendezőjének új alkotását intenzív titkolózás övezi, eddig annyit lehet tudni róla, hogy rengeteg nagyon menő színész játszik benne (Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Marion Cotillard, Ellen Page, Cillian Murphy, Michael Caine, Tom Berenger (!), Ken Watanabe) valamint, hogy egy sci-fi thrillerről van szó, amely az "elme belsejében játszódik" - bármit is jelentsen ez. A filmet még csak most forgatják és jövő nyáron fogják bemutatni, ezért érthető mmódon ...

A Farkasember végre eljött közénk

Film2009.08.23, 23:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GzSfjwQMTz6pgBOj A Farkasember magyar feliratos előzetese A film sztorija szerint a tékozló fiú (Benicio Del Toro) bátyja halála miatt hazatér apjához (Anthony Hopkins) és az eldugott, sötét faluban a múlt szörnyűségeivel találja szemben magát. Teliholdkor a benne rejlő szörnyeteg életre kel és kő kövön nem marad. Emellett még kapunk egy szerelmi szálat a brutálisan meggyilkolt báty menyasszonyával (Emily Blunt), aki vőlegénye elvesztését egy új románccal próbálja orvosolni. Benicio Del Toro és Emily Blunt a Farkasember-ben A tavalyi Comic Con-on már levetítettek egy Farkasemberr-előzetest, ...

Itt az Avatar előzetese

Film2009.08.21, 12:16

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=U3h2jAoIx9KDQMH0 A trailer premierje megelőzi az augusztus 21-re kihirdetett nemzetközi Avatar-napot, amelynek keretében a világ számos civilizált országában levetítenek egy tizenöt perces jelenetsort a filmből. Magyarországon holnap este nyolckor a Cinema City Aréna moziban gyülekeznek majd a Cameron-rajongók, köztük kolléganőnk Mesterházy Lili is, aki szombat délelőtt fog beszámolni az élményeiről itt a Filmklubon. James Cameron és Sigourney Weaver az Avatar forgatásán | Előzetes Aki magyar nyelven és maximális részletességgel akar tájékozódni az Avatar-ral kapcsolatban, az legjobbaan ...

Az őrült gyilkos rendesen odateszi magát

Archívum2009.08.18, 10:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=IiI2lr6detdPUyt5   Werner Herzog idén két filmmel is előrukkol (mindkettőt vetítik a torontói filmfesztiválon): A mocskos zsaru már sokszor emlegetett remake-jével Nicolas Cage-dzsel a főszerepben és a My Son, My Son, What Have Ye Done című thrillerrel, amelynek most futott be az előzetese. Szemben Cage drogmámoros szerencsétlenkedésével, ez a film nagyon is jól fest a klip alapján, és nem várt szinten bizarr hangot üt meg (a film egyik executive producere David Lynch, mintha az ő hatása tükröződne némelyik képsoron). A főhőst a remek Michael Shannon (A szabadság útjai) játssza, akinek már nagyon kijáárt ...

Ewan McGregor politikai balhéba keveredik

Film2009.08.14, 17:02

Pierce Brosnan és Ewan McGregor a The Ghost-ban | A film honlapja Roman Polanski tavasszal forgatta le legújabb, The Ghost című filmjét, melynek már él is a honlapja, melyen rengeteg fotó és egy tizenöt másodperces minielőzetes is található a filmből, ami nem fest rosszul. A Robert Harris magyarul Az árnyék címmel megjelent regényén alapuló film főhőse egy író (Ewan McGregor), akit felkérnek, hogy fejezze be a volt brit miniszterelnök (Pierce Brosnan) memoárját. A helyzetet komplikálja, hogy az előző szerző gyanús körülmények közt elhunyt, a politikust pedig éppen bíróság elé akarják állítani közel-keleti háborús bűnökért. A ...

Gerard Butler nem áll le a keménykedéssel

Archívum2009.08.14, 15:00

Gerard Butler gyűröttre maszkírozva a Law Abiding Citizen előzetesében A Law Abiding Citizen előzetesében Gerard Butler eleinte átlagos családapának tűnik, és remek gyűrött feje van, de sajnos hamar felfedi izmos felsőtestét, és kiderül, hogy ismét egy brutális hőst játszik. F. Gary Gray (Nincs alku, Csak lazán!) filmjének főhőse egy fickó (Butler), akinek feleségét és kislányát a szeme láttára lemészárolják. A tetteseket el is kapják, de a Jamie Foxx által megformált ügyvéd ügyeskedése folytán az egyiküket felmentik, ezért a gyászoló apa a saját kezébe veszi az ügyet, és elkezdi lemészárolni a felelősöket. A filmet az Egyesült Állaamokban ...

Kate Beckinsale az Antarktiszon meztelenkedik

Archívum2009.08.13, 15:00

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JF31UhxpLTrYsGxx A magyar feliratos előzetes alapján nem tűnik különösebben magasröptűnek a Vakító fehérség című Dominic Sena-film (Tolvajtempó, Kardhal), de mivel viccesnek találtuk, hogy a kemény rendőrt alakító Kate Beckinsale-t először meztelenül pillantjuk meg benne a zuhany alatt, megosztjuk veletek a klipet. A film Greg Rucka képregényén alapul, amely egy amerikai rendőrnőről szól, aki annyira vágyik a nyugodt életre, hogy az Antarktiszra költözik. Pechjére mégis elkövet valaki egy gyilkosságot, viszont a tettes pechjére mindössze öten élnek a kontinensen, így viszonylag szűk a gyanúsítottak kööre. ...

Földre szállnak az öldöklő angyalok

Archívum2009.08.13, 17:01

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ht9zZqFXrQnfV4t1   Lehet, hogy mindez kissé túl súlyos egy akcióhorrorhoz, de az biztos, hogy a látvány és a feszültségkeltés rendben van, és még a színészekre sem lehet panaszunk: Paul Bettany és Dennis Quaid játsszák a két férfi főszerepet. A látványnak már csak azért is elsőrendűnek kell lennie, mert a rendező Scott Stewart, aki olyan filmek vizuális effektusain dolgozott, mint a Sin City, A Vasember és a Superman visszatér.

A New York-iak lagymatagon szeretnek

Archívum2009.08.10, 15:39

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7PoSjlj8ZJrLCJzq   Korábban már mutattunk egy ízelítőt a New York, I Love You című omnibuszfilmből, de most befutott az első teljes előzetes is. Eddig nagyon vártuk a sok neves rendező (köztük Fatih Akin és Mira Nair) által jegyzett, sokszereplős (köztük Natalie Portman, John Hurt, Bradley Cooper, Christina Ricci és Shia LaBeouf) romantikus filmösszeállítást, hiszen elődjét, a Párizs, szeretlek!-et is nagyon bírtuk. Az új előzetest elnézve azonban nagyon úgy tűnik, hogy a New York-i szkeccsek sokkal inkább a megszokott romantikus komédiák unalmasra kitaposott útján járnak tovább, ahelyett, hogy olyan ...

Heath Ledger vizuális orgiában

Film2009.08.10, 15:09

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PatYR3D4G3y2HqGh   Néhány korábban internetre került rövidke részlet után végre megérkezett a teljes előzetes is Terry Gilliam The Imaginarium of Doctor Parnassus-ához. Másfél perces látványorgiát kapunk, ami vizuálisan leginkább talán a rendező Grimm-jére emlékeztet, de minden tekintetben jobbnak tűnik annál. Az előzetesrendező természetesen nem volt hülye, és telerakta a klipet Heath Ledger jeleneteivel, de a vége felé azért feltűnik a forgatás közben elhunyt színész helyére beugró Johnny Deppből, Colin Farrellből és Jude Law-ból álló trió is. Lehet, hogy ennek a filmnek nincs sok teteje, de hoggy ...

Minden tini vámpír akar lenni

Archívum2009.08.06, 11:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=nPibJH24kXnmXInT Tavaly év elején még csak elképzeltük, most már meg is néztük, hogyan fest Salma Hayek szakállal. Nekünk nélküle jobban tetszett. Megjött ugyanis az előzetes a Rémségek cirkusza (Cirque du Freak) című filmhez, amelyben két tizenéves fiú (Chris Massoglia és Josh Hutcherson) elmegy megnézni egy furcsa cirkuszi előadást (amelynek egyik fellépője a szakállas mexikói szépség), és összeismerkednek a társulat vezetőjével (John C. Reilly), aki történetesen vámpír. Az egyik srácnak szimpatikussá válik ez az életforma, úgyhogy belemegy, hogy vámpírt csináljon belőle a cirkuszigazgató. Azt gondoolnánk, ...

Peter Jackson csontjai látványosak

Film2009.08.05, 18:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Rc18AEKT1h9Ttd3n Olvasnivaló: összeállításunk a most készülő regényadaptációkról

Eva Green faarccal játszik Fliegaufnak

Archívum2009.08.03, 09:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zvDivh3D0s5pcF4m   Megjött Fliegauf Benedek Womb (Anyaméh) című, angol nyelvű filmjének előzetese. Mint korábban írtuk, a film egy nőről (Eva Green) szól, aki egy balesetben elveszíti a szerelmét (Matt Smith), és mivel úgy érzi, nem tud nélküle élni, megszüli a férfi klónját. Az előzetesben kicsit thrilleresre vették a figurát, Szatmári Péter operatőr (ő fényképezte a Dealer-t is) szépséges, kékesszürke képei, a nyugtalanító kísérőzene és Lénárt István ráncai paráztatnak. Sajnos a legfontosabb dolog nekünk nem működik: Eva Green a kifejezéstelenség és a túljátszás olyan keverékét mutatja, amit korábbaan ...

George Clooney fantasztikus

Archívum2009.08.03, 14:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lKiMXtdaLU8EAFF9   Aki ismeri Anderson munkásságát (Okostojás, Tenenbaum, a háziátok), tudja, hogy a rendező elképesztően nagy gondot fordít filmjei vizuális világára, így a bábfilm pepecselős műfaja passzol hozzá. A figurák jópofák, a hangok (köztük Bill Murray és Meryl Streep) pedig egyenesen szuperek, különösen Jason Schwartzmant imádjuk, ahogy azt mondja: "Én átférek ott, és tudod miért? Mert kicsi vagyok." Schwartzman az Ain't It Cool Newsnak adott interjújában elmesélte, hogy a dialógusokat a legtöbb jelenetnél nem az animációs filmeknél megszokott módon rögzítették, azaz úgy, hogy minden színéssz ...

Tóth Orsi prostituált és tolószékes Velencében

Film2010.09.07, 13:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UTQBUwJddXGljrt9 A Women Without Men előzetese A másik film címe Lourdes, és az osztrák Jessica Hausner (Lovely Rita) rendezte. Sylvie Testud (aki Edith Piaf barátnője volt a Piaf-ban) játssza a főhősnőt, egy tolószékes lányt, aki a kedvelt zarándokcélpontba, Lourdes-ba utazik abban a reményben, hogy egy csoda segítségével talán meggyógyulhat, és ott közeli kapcsolatba kerül egy zarándokcsoport vezetőjével. Orsi elmondása szerint a film dokumentarista jellegű, valós pillanatok is vannak benne. Ezek egyike, amikor a szintén tolószékes, leépült kislányt alakító Orsit elviszik egy olyan miséree, ...

Coenék feltekerik az abszurditásmétert

Archívum2009.07.30, 11:15

Megjött az első előzetes a Coen testvérek A Serious Man című filmjéhez, és az "abszurd"-on kívül csak a "briliáns" jelző jut eszünkbe róla. A vígjáték 1967-ben játszódik Minnesotában, Coenék kedvenc államában, főhőse egy egyetemi professzor, akinek semmi sem alakul túl jól az életében: felesége éppen elhagyja egy kollégájáért, bátyja a nappalijában csövezik, gyerekeivel nem lehet bírni és még az állása is veszélybe kerül. Hogy a krízist megoldja, Larry különböző rabbikhoz fordul segítségért, akiktől azt szeretné megtudni, hogyan válhatna (a címben szereplő) komoly, igazi férfivá. A klipet szinte fájdalmas megnézni a végig hallható mmonotonon ...

A szép lányok nem félnek Dorian Graytől

Archívum2009.07.27, 11:49

Ben Barnes mind Dorian Gray | Nézd meg az előzetest! Itt az előzetes Oliver Parker (Az eszményi férj, St. Trinian's) Dorian Gray arcképe-adaptációjához, amelyet Angliában szeptember elején mutatnak be. Az Oscar Wilde kisregénye alapján készült filmben a Narnia krónikái-ból ismert szép arcú Ben Barnes alakítja Dorian Grayt, a gyönyörűséges ifjút, aki sötét praktikák révén őrzi meg fiatalságát. Colin Firtht láthatjuk Lord Henry Wottonnak, annak az arisztokratának a szerepében, aki Gray fejébe veri, hogy a szépségen és fiatalságon kívül más értékek nincsenek a Földön. Gray számos hódítása közül az egyiket Rebecca Hall (Vicky Cristina BBarcelona) ...

Johnny Depp a legnagyobb őrültségre is hajlandó

Film2009.07.24, 13:29

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Yo5ougR1wWh0Rxdt Pár napja kering már a neten Tim Burton Alice Csodaországban-jának az angol nyelvű előzetese, de a magyar szinkronos verziót először nálunk lehet megnézni. A klip éppen olyan timburtonös, amilyet vártunk. A szürreális mese jól ismert kezdetét láthatjuk benne a kicsire zsugorodó Alice-szel, aztán egy pillanatra feltűnik Crispin Glover és Helena Bonham Carter, majd színre lép a klipet narráló Bolond Kalapos is. Ennyiből értelemszerűen nem derül ki, hogy Mia Wasikowska milyen Alice lesz, de a fiatal színésznő az In Treatment című sorozatban remek volt, úgyhogy bízunk benne nagyon. Joohnny ...

Nevess velünk pár percet!

Film2009.07.17, 10:43

Rengeteg friss előzetes érkezett mostanában, ráadásul mindegyik vidám és habkönnyű, úgyhogy egy csokorban adjuk tovább őket. Mint a szinkronos előzetesből is kiderül, a Páros mellékhatás (Couples Retreat) egy olyan egzotikus üdülőhelyen játszódik, ahova rendhagyó párterápiára járnak a gazdag és elhidegült párok. A szereposztás pompás: a Veronica Mars Kristen Bellje Jason Batemannel (Juno) érkezik a szigetre, Jon Favreau a Szex és New York Kristin Davisével próbál dűlőre jutni, és itt van még Vince Vaughn is Malik Akermannel (Watchmen) és Faizon Love, a komikus is egy húszéves fekete babával (Kali Hawk). Természetesen a helyszínen kkiderül, ...

A földönkívüli odacsap

Archívum2009.07.09, 12:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VCwBLMatxLPH2p98 A District 9 új előzetese Az első előzetes megjelenésekor írtunk a District 9 című sci-firől, ami egy olyan világban játszódik, ahol a Földre érkezett alienek gettókba zárva laknak az emberektől elkülönítve. Most új előzetes érkezett az Egyesült Államokban augusztus 14-én mozikba kerülő filmből: ebben már sokkal többet láthatunk a sajnálatraméltó, de aztán veszélyessé váló alienekből, valamint felbukkannak Transformers-szerű robotok is. Ez a klip inkább az akcióra helyezi a hangsúlyt, de azért átjön a film sötét, borzongató jövőképe is.

Vigyázz, agyonüt a hamburger!

Archívum2009.07.06, 11:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0w9hY5hoPZVTdplH   A film Judi és Ron Barrett 1978-ban megjelent képeskönyve alapján készült, és a furcsa időjárási jelenség előzményeit meséli el. Főhőse egy Flint nevű fickó, aki kiskorától kezdve feltaláló akart lenni, de agyszüleményei egészen addig nem arattak sikert, amíg rá nem jött, hogyan lehet vízből ételt előállítani. A csodás találmány megoldhatná a Föld éhezési problémáit is talán, azonban kiderül, hogy csúnya árnyoldala van, az ételidőjárás ugyanis nem irányítható.

Elhullnak a pasik Megan Fox testétől

Archívum2009.07.06, 12:56

Még a mozikba szánt előzetes sem jött ki a Jennifer's Body című pomponlányos horrorhoz, de az alkotók máris feltették a netre a meglehetősen vicces, csak nagykorúaknak szánt ízelítőt. Karyn Kusama rendezőnő, Diablo Cody forgatókönyvíró és Jason Reitman producer üzenete értelmében nem a hamarosan megérkező szolidabb verzió, hanem ez az igazi előzetes, amit ők a rajongóknak szánnak. A Jennifer's Body nagykorúaknak szánt előzetese Megan Fox játssza a dögös pomponlányt, akit megszáll az ördög, ezért rááll a sulijába járó fiúk behálózására és bekebelezésére. Osztálytársa (Amanda Seyfried a Mamma Miá!-ból) megpróbál véget vetni a vérontássnak, ...

Matt Damon gyagya informátor lett

Film2009.07.01, 17:15

Matt Damon a The Informant! című filmben | Előzetes Ha a The Informant! előzetesoldalára érkezünk, el sem kell indítanunk a klipet, az ámultan vigyorgó Matt Damon-fejből rögtön sejthetjük, hogy Steven Soderbergh legfrissebb munkája inkább az Ocean's-trilógiára vagy akár a szatirikus Schizopolis-ra hajaz, mintsem A bennfentes-re. A megtörtént eseten alapuló film ugyan nagyvállalati cselszövések leleplezéséről szól, de Matt Damon vastagbajszos informátora komikus figura, aki egy nagy társasjátékká alakítja a helyzetet. A hangvétel néhol komolynak, de többször groteszknek, sőt, idétlennek tűnik, igazából még a két és fél perces ...

Ashton Kutchert öreg nők tartják ki

Archívum2009.07.01, 10:56

Felkerült a netre David Mackenzie új filmjének, a Spread-nek az előzetese és így saját szemünkkel is meggyőződhetünk arról, hogy a skót rendező, aki néhány éve első filmjével, a remek Young Adam-mel elkápráztatta a művészfilmes közönséget, most úgy döntött, inkább a gagyi szekerét tolja. Ehhez átment kicsit Hollywoodba, ahol rögtön egy olyan végtelenül unalmas arcra bízta negyedik filmje főszerepét, mint Ashton Kutcher. Ashton Kutcher a Spread-ben | Előzetes Mackenzie soha nem tudta a Young Adam után utolérni magát; a várva várt második film, az Asylum hatalmasat bukott, a Hallam Foe Jamie Bell-lel pedig leginkább az ütős soundtrackk ...

A náciölő szemtől szemben a zsidóvadásszal

Archívum2009.06.30, 11:15

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sDhM2LyeP9SjlK1M   Nem telhet el hét Becstelen brigantyk nélkül: íme a legújabb, magyar feliratos előzetes. Vannak benne persze olyan képsorok, amiket már láttunk a korábbi klipekben, de ez talán az eddigi legteljesebb ízelítő. Kezdődik azzal, hogy a brigantyk beszervezik az "amatőr náciölő" Hugo Stiglitz őrmestert (Til Schweiger), folytatódik Mike Myersszel, aki felvázolja a nagy mozis akciót, és akinek egyébként körülbelül ennyi az összes szerepe a filmben, aztán kapunk akciót is (ezeket a képsorokat inkább nem magyarázzuk, súlyos spoiler lenne), végül pedig szemtől szemben ül egymással a náciskalpooló ...

Ricky Gervais feltalálja a hazudozást

Film2009.06.29, 12:03

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dNHt75h59IQ7yJXj A The Invention of Lying angol előzetese A filmet Gervais közösen írta és rendezte egy Matthew Robinson nevű fickóval, akinek ez lesz az első filmje, és blogot vezet a projekt alakulásáról. A filmben feltűnik még jó pár remek komikus, köztük Jonah Hill, Jason Bateman, Tina Fey, Jeffrey Tambor, Louis C.K. és egy apró szerepben még Stephen Merchant, A hivatal és a Futottak még társalkotója is.

Gerard Butler lezúz mindenkit

Film2009.06.29, 14:43

Gerard Butler és Michael C. Hall a Gamer-ben | Előzetes Valószínűleg azért nem írtunk még a Gamer című sci-fi-akciófilmről, mert meglehetősen bugyutának tűnik, viszont most kijött a nemzetközi előzetese, amely Michael C. Hall (Sírhant művek, Dexter) jelenléte miatt mégiscsak felcsigázta az érdeklődésünket egy kicsit. A film a közeljövőben játszódik, amikor nagy népszerűségnek örvendenek az olyan vérre menő lövöldözős játékok, amelyben a játékosok élő embereket irányítanak. Gerard Butler a játék egyik sztárját alakítja, aki már számos fordulót túlélt, és most szabadsága visszanyeréséért harcol, Hall pedig a játék furcsa akcenttussal ...

Hilary Swank az egekbe száll

Archívum2009.06.26, 15:54

Virginia Madsen, Hilary Swank és Richard Gere | Az Amelia előzetese Október 23-án kerül az amerikai mozikba az Amelia című, Amelia Earhartról szóló életrajzi film, és már itt is az előzetese. Mira Nair (Salaam Bombay!, Esküvő monszun idején) filmjében Hilary Swank formálja meg a pilótát, az első nőt, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, és aki 1937-ben az első nő lett volna, aki körberepüli a Földet, ha gépe nem tűnik el a Csendes-óceán fölött. Az előzetesben felbukkan Ewan McGregor is, aki Gore Vidal író apját, Eugene Vidalt alakítja, aki szintén pilóta és Earhart egyik szerelme volt, valamint a szemmel láthatóan nagyobb szerepet játszzó ...

Ethan Hawke sem kerülhette el a vámpírsorsot

Archívum2009.06.26, 15:14

Ethan Hawke, Claudia Karvan és Willem Dafoe | A Daybreakers előzetese Kijött az előzetes a Daybreakers című vámpírfilmhez, ami meglehetősen nagy sületlenségnek tűnik, viszont viszonylag látványos lesz. Michael és Peter Spierig (Zombik városa) horrorja 2019-ben játszódik, amikor az emberiség nagy része vámpírrá alakult, így aztán egyre kevesebb táplálékuk van. Ethan Hawke egy kutatót alakít, aki megpróbálja megmenteni az embereket, illetve új vérforrást akar találni a vámpírok számára. Egy pozitívuma mindenképpen van a filmnek: szerepel benne Claudia Karvan, aki a Titkos életünk című remek ausztrál tévésorozat egyik főszereplője voltt, ...

A Donnie Darko rendezője magához tért

Film2009.06.25, 12:51

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Uvb5ArFguSD2JLDC Mint korábban már írtuk, a film egy anyagi gondokkal küszködő házaspárról - Cameron Diaz és James Marsden - szól, akik egy nap egy furcsa dobozt találnak a lábtörlőjükön. A doboz után nem sokkal megérkezik egy ijesztő ábrázatú fickó (Frank Langella) is, aki elmagyarázza, hogy ha megnyomják a nagy piros gombot a doboz tetején, akkor kapnak egymillió dollárt, de cserébe valaki meghal. A sztori és az ondolált frizurával rémüldöző Cameron Diaz (a 70-es években vagyunk) sokkal inkább nevetséges, mint ijesztő, de mivel Kellyről van szó, mi már azzal is beérjük, ha a filmnek lesz eleje, ...

Shyamalan nem kínozza tovább a nézőket

Film2009.06.24, 16:10

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GrdMW7UHGMjUYhcT M. Night Shyamalan rendezőnek hűséges rajongói vannak.  Ezek az emberek a valóban nagyszerű Hatodik érzék és még kiválóbb A sebezhetetlen után a meglehetősen béna Jelek című filmjét is remekműnek kiáltották ki, sőt külön kérésre a förtelmes A falu és a röhejes Lány a vízben érdemeiről is hosszan tudnak értekezni. Az esemény című tavalyi filmjét azonban a legelvetemültebb Shyamalan-őrültek is kikérték maguknak, így nem csoda, hogy a mester váltani kényszerült és következő alkotásában a csavaros végű misztikus történések helyett inkább karatézó gyerekkel foglalkozik. A The Last Airbbender ...

Brad Pitt beint Hitlernek

Archívum2009.06.22, 17:33

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XDAdgNBS5Iv0LYkf A Becstelen brigantyk új előzetese | Kritikánk a filmről Itt a legújabb Becstelen brigantyk-előzetes, most még csak angol nyelven. Ha valaki netán még nem tudná, miről szól Quentin Tarantino náciskalpolós filmje, ebből a klipből mindjárt világossá fog válni számára, mert elég alaposan elmagyarázzák a helyzetet: jön az Aldo Raine (Brad Pitt) vezette brigantycsapat, és szétcsap a nácik közt, olyannyira, hogy Hitlerig meg sem állnak. A két női főszereplő is felbukkan ebben a klipben, igaz Mélanie Laurent-t nem sokkal több ideig mutatják, mint amennyibe egy pisztoly kibiztosítása telik, aa ...

Harry Potter-gyorstalpaló

Archívum2009.06.22, 14:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zuFdBKQCpfPCHDhl

Már megint nyakunkon a világvége

Film2009.06.19, 16:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WThmFQVC3tkrDA8S  

A zombiirtás nevetséges

Archívum2009.06.19, 18:16

Jesse Eisenberg és Woody Harrelson a Zombieland-ben | Előzetes Vannak filmek, amelyek csak úgy előbukkannak a semmiből, anélkül, hogy egy szót is hallottunk volna róluk korábban. Ilyen például a Zombieland című horror-komédia. Egy csomó szimpatikus színész (Woody Harrelson, Jesse Eisenberg, Emma Stone, Abigail Breslin) játszik benne és az előzetes tanulsága szerint az lesz a filmben a poén, hogy különböző ötletes módon gyilkolják le a zombikat és mindezt videoklipes, lassított felvételeken mutatják be. Néznivaló: a Zombieland előzetese Teljesen mellékes észrevétel: Jesse Eisenbergnek idén ez már a második olyan filmje, amely vidámpaarkban ...

Eric Banával nem könnyű élni

Archívum2009.06.15, 12:22

Eric Bana és Rachel McAdams Az időutazó feleségé-ben | Előzetes A már nagyon rég leforgatott és folyton halasztott bemutatójú Az időutazó felesége (itt írtunk róla bővebben) augusztus 14-én végre az amerikai mozikba kerül, és a hétvégén be is futott a film hosszú előzetese. Audrey Niffenegger nagy sikerű regényének adaptációja első blikkre kissé szentimentálisnak tűnik, még ha a klipet aláfestő zenétől el is tekintünk, akkor is egy kiskutyás nézésben versengő Eric Bana és Rachel McAdams marad nekünk. Persze értjük McAdams gondterhelt tekintetét, nem lehet könnyű rendszeresen arra ébredni, hogy az éjszaka leple alatt pasink időutazássra ...

Leonardo DiCaprióval a bolondját járatják

Archívum2009.06.11, 15:47

Az Apple honlapján már megtekinthető Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio negyedik közös filmjének előzetese. A Viharsziget (Shutter Island) című thriller az '50-es évek közepén játszódik az Ashecliffe nevű elmegyógyintézetben. Ide érkezik Teddy Daniels (DiCaprio) nyomozó, akinek ki kell derítenie, hogyan tudott megszökni a szuperbiztos cellájából egy fiatal nő. A rendőr munkáját egy tomboló hurrikán és a nem túl segítőkész személyzet is nehezíti. Leonardo DiCaprio a Viharsziget-ben | Nézd meg az előzetest! A Viharsziget alapjául Dennis Lehane 2003-as regénye szolgált. Lehane könyveiből készültek korábban a Titokzatos folyó és a Hiddeg ...

Az autókereskedőnek mindent szabad

Archívum2009.06.02, 13:10

David Koechner, Kathryn Hahn, Jeremy Piven és Ving Rhames a kocsikkal Jó hír Jeremy "Ari Gold" Piven rajongóinak: megérkezett a The Goods című vígjáték nagykorúaknak szánt előzetese. A filmben Piven végre nem másodhegedűs lesz, hanem főszerepet játszik: egy életművész fickót, aki egy hétvége alatt felvirágoztat egy használtautó-kereskedést. A klipből Piven figurája laza lázadóként jön át, aki cigizik a repülőn és lelkesedésével bármire ráveszi a környezetét - autók eladására vagy éppen rasszista motivációjú bűncselekmények elkövetésére is. A The Goods: Live Hard, Sell Hard az Egyesült Államokban augusztus 14-én kerül a mozikba.

Már mozgolódnak a játékok

Archívum2009.06.01, 02:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=A0CRksGo74v4M1JZ A Toy Story 3 teaser előzetese Még több, mint egy év van hátra a Toy Story 3 premierjéig, de a Pixar marketingesei már el is kezdték gerjeszteni az érdeklődést a film iránt. Itt az előzetes és a honlap.

Itt a második Alkonyat-film előzetese

Film2009.06.01, 15:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=I9RgFHZzAhdXP6to A tegnap esti MTV Movie Awards szünetében debütált a második Alkonyat-film, az Újhold várva várt előzetese. A trailer a cselekmény legelejére koncentrál, a szülinapi partin történt balesetre, és kapunk egy kis ízelítőt Edward és Bella csókjelenetéből is. Máris látszik, hogy lényegi eltérés lesz a regényhez képest  - a regényben ugyanis Edward nem magyarázza meg, miért hagyja el Bellát, és ez okozza Bella hosszú és fárasztó nyűglődését. A legkellemesebb meglepetés mégiscsak a kidolgozott felsőtestű Jacob megjelenése, akinek a titkára is fény derül. Nyilvánvaló, hogy Jacob személyébben ...

Nicolas Cage nevetséges mocskos zsaru

Film2009.05.28, 14:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=decdU5peddQmNveu   A Playlist blog egyik szemfüles olvasója észrevette, hogy a YouTube-ra már egy hónapja feltöltöttek egy előzetest (vagy inkább promóklipet) Werner Herzog Mocskos zsaru-remake-jéhez. Korábban már megírtuk, hogy Abel Ferrara kultfilmjének újragondolása Nicolas Cage főszereplésével meglehetősen különbözni fog az eredetitől, de azt nem sejtettük, hogy ennyire. A nevetségesség határán mozgó klipben Cage folyamatosan drogozik, de semmi sötétség, semmi fenyegető erő nem árad belőle, inkább csak idétlenül jön-megy és üvöltözik. Nehezünkre esik elképzelni, hogy milyen lesz a kész film, dde ...

Nagy Zsolt, a morcos ketrecharcos

Archívum2009.05.27, 16:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=H6hP5sFEAxBejwwV A Freight című film előzetese Az imént azon gondolkoztam, hogy mi lehet mostanában Nagy Zsolttal. Az idei Szemlén volt egy remek rövid (Panel) és egy egészen kiváló hosszú (Intim fejlövés) filmje, tehát nincs teljesen elveszve a pali, plusz ott vár még dobozban a Kolorádó Kid című alkotás is. Hosszas oknyomozással (megnyitottam az iMDb-oldalát) kiderítettem, hogy hamarosan szerepelni fog egy Freight (Rakomány) című brit filmben, aminek megtaláltam az előzetesét is. Sajnos megőrült a számítógépem és ezért csak hang nélkül tudtam megnézni a trailert, de ha jól veszem ki, az a sztori, hoogy ...

Jared Leto elrontotta az életét

Archívum2009.05.27, 12:03

Jared Leto a Mr. Nobody című filmben | Előzetes A Mr. Nobody című filmet emlegettük már februárban a potenciális cannes-i premierek közt, végül a filmet nem válogatták be a fesztivál programjába, mi pedig azóta nem hallottunk róla. Most viszont kikerült a netre az előzetese, ami ambiciózus filmet sejtet, mégsem valószínű, hogy idei kedvenceink közé kerülne ez a darab. Jaco van Dormael filmje egy harmincas fickóról szól (Jared Leto), aki egyszer csak a jövőbe kerül, ahol persze már ős öreg tata. Öregemberként elkezd azon filózni, hogy vajon jó döntéseket hozott-e és azt az utat járta-e be, amit igazán akart, vagy mindent másképp kelllett ...

Ez a Sherlock Holmes csajozik és üt

Archívum2009.05.19, 15:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ufaNN5Gwr8H1r31h   Az előzetes azt a benyomást kelti, hogy a nyomozás maga (aminek egy Lord Blackwood nevű, egész Angliát fenyegető pasi megfékezése áll a középpontjában) némiképp háttérbe fog szorulni Downey Jr. és a Watsont alakító Jude Law humoros kettőse mellett, de ez aligha fog bárkinek szívfájdalmat okozni. A Sherlock Holmes Angliában karácsonykor, nálunk 2010. januárjában kerül a mozikba.  

Izmos pasik marékszámra

Film2009.05.11, 13:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1ADAWEue7k1WkuV4 A Transformers 2 magyar szinkronos előzetese Végül: időközben kijött a Transformers 2-höz a magyar nyelvű előzetes is.  

Robbantgatunk, robbantgatunk?

Film2009.05.06, 13:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UXdYvtfHEz7zrWO5 A klipből egyértelművé válik, hogy a sztorit illetően nem szabad nagy elvárásokat támasztani a filmmel szemben: a főgonosz (Christopher Eccleston) és segítője (Sienna Miller, ezúttal sötét hajjal és szemüvegesen) spéci rakétákat lőnek ki, amelyekkel könnyedén lerombolják az Eiffel-tornyot - feltehetően világuralomra törnek, vagy valami hasonló -, de jön a G.I. Joe-csapat, és jól ellátja a bajukat. A film két főhőse Conrad "Duke" Hauser (Channing Tatum, akit hamarosan az épületes Bunyó című filmben is láthatunk) és Wallace "Ripcord" Weems (Marlon Wayans - Horrorra akadva-sorozat), ...

Már a földönkívüliek se kapnak tiszteletet

Film2009.05.04, 16:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MTp6ZSfbTHp5tzwz A District 9 Amerikában augusztus 14-én kerül a mozikba.

Mike Tyson se üt akkorát, mint ez a másnaposság

Film2009.05.04, 16:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jdqD0ofxwgPRcAOj     A Másnaposok-at Magyarországon június 18-án mutatják be.  

Ilyen nőt csak egy hülye hagy otthon

Film2009.05.02, 07:27

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PaTjLgsyDiF09IQW A Transformers: A bukottak bosszúja június 24-én kerül a magyar mozikba. - - - - - Filmklub a Twitteren: Még több izgalmas filmes hírt olvashatsz, ha követsz bennünket.

Sophie Marceau átváltozik Monica Belluccivá

Film2009.05.07, 12:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AbP32OrCvK0wcZ4z - - - - - Filmklub a Twitteren: Minden hírünket hamarabb olvashatod, ha követsz bennünket.

Meryl Streep főzni tanítja Amy Adamst

Film2009.04.30, 12:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lS4QODDl7zo8aLId   A Franciaországban élő amerikai Child (a nagyon furán beszélő Meryl Streep) az 50-es évek elején vágott bele két barátnőjével a "hivatásos" főzésbe, és a 60-as évek elején adta ki a fent említett könyvet, ami lényegében megismertette az amerikaiakkal a francia konyhát. Powell (Amy Adams) 2002-ben úgy döntött, hogy unalmas életét azzal dobja fel, hogy egy év alatt megfőzi a Child könyvében szereplő több mint 500 receptet, és ezt blogján dokumentálja. A blog hamar nagy népszerűségre tett szert, így lett belőle 2005-ben könyv, most pedig film köszönhetően az egyik legnépszerűbb csaajfilm-rendezőnek, ...

Mindenki ránk akarja hozni a frászt

Film2009.04.28, 17:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2B6AeJWMgVJcwN09   - - - - - Filmklub a Twitteren: Itt nyomatjuk a korszerű mikrobloggolást, kövess minket!

Helen Mirren női bugyik közt kutakodik

Film2009.04.27, 16:39

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yshvWDNaGNbN7dpS - - - - - Filmklub a Twitteren: Itt nyomatjuk a korszerű mikrobloggolást, kövess minket!

Mickey Rourke-nak fáj az egész élet

Film2008.11.21, 01:51

Végre megérkezett a Mickey Rourke nagy visszatéréseként elhíresült The Wrestler című film előzetese. Az alkotást a velencei filmfesztiválon láttam szeptember elején, de akkor ahelyett, hogy rendes kritikát írtam volna róla, egy vicceskedő riporttal kedveskedtem az olvasóknak a Mickey Rourke-kal való találkozásomról. Mickey Rourke a The Wrestler plakátján | Nézd meg az előzetest! Kritikát most sem fogok írni (csak egy rövidet: Egy majdnem tökéletes film, amin a legkeményebb férfiaknak sem ciki sírni, csak egy jelenet erejéig csúszik át nyálasba, igaz akkor nagyon csúnyán, de még onnan is vissza tud jönni), viszont meggtaláltam ...

Hugh Jackman egy állat

Film2009.04.23, 12:09

Liev Schreiber és Hugh Jackman az X-Men kezdetek: Farkas-ban | Előzetes Világszerte jövő héten kerül a mozikba a Wolverine eredettörténetét elmesélő akciófilm, amely - bizonyára sok rajongót megbotránkoztatva - az X-Men kezdetek: Farkas magyar címet kapta. A marketingesek megragadták az utolsó lehetőséget, és "exclusive clip" álnéven egy harmadik előzetest is kidobtak a filmhez, amely a két korábbi előzetes társaságában itt nézhető meg különféle felbontásokban. A klip lényegesen többet megmutat Wolverine/Rozsomák/Farkas (Hugh Jackman) és Victor Creed/Sabretooth/Kardfogú (Liev Schreiber) kapcsolatának alakulásából és Wolverinee ...

Mégis létezik a szerelem

Archívum2009.04.22, 11:58

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KzOR3VBp701rAZda   És ha már ennél a csapatnál tartunk: a Playlist blog nemrég megírta, hogy Yi és Starr egy közös forgatókönyvön dolgoznak, aminek a sztorija egy kellemetlen buliélményből indult ki: Yi elment Cerával valami puccos hollywoodi partyba, ahol nem érezték jól magukat, és utólag bánták, hogy nem kettesben töltötték az estét. Ahogy Starr összefoglalja, a film tanulsága az lesz, hogy "inkább azokkal töltse az ember az idejét, akiket kedvel, ahelyett, hogy felszínes dolgokra pocsékolná az időt".

Harry Potter szembeszáll az elemekkel

Film2009.04.17, 16:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UESMCl7kqtaOTR5Q Kiegészítés (2008.04.17. | 15:30): Megkaptuk az előzetes magyar nyelvű változatát is, melyet egyelőre csakis az [origo]-n tekinthetsz meg a fenti ablakra vagy idekattintva. Ráadásként négy új plakát is érkezett a filmhez, ebből kettőt fent láthatsz, a Hermionét felvonultató harmadikat itt találod, a Ront szerepeltető negyediket pedig itt.

Depp és Bale egymásnak feszül

Archívum2009.04.17, 12:14

A Közellenségek (Public Enemies) első előzeteséből kicsit hiányoltuk a Michael Mannos hangulatot, a második magyar feliratos előzetest nézve ezt már nem annyira tehetjük szóvá. A klip lassan és vészjóslóan indul, aztán, ahogy felpörögnek az események, a Szemtől szemben-hez hasonlóan feszült macska-egér játék kezd kibontakozni a bankrabló John Dillinger és a rá utazó FBI-ügynök, Melvin Purvis közt. Johnny Depp a Közellenségek-ben | Nézd meg a magyar feliratos előzetest! Az életművésznek ábrázolt Dillinger szerepében Johnny Depp hozza a tőle megszokott laza és sármos figurát, az eltökélt kopót megformáló Christian Bale akarata pedig llegalább ...

Cameron Diazt megtagadja a lánya

Archívum2009.04.17, 15:24

Itt az előzetes a Jodi Picoult A nővérem húga (My Sister's Keeper) című regényéből készült filmhez, amelyben a főszereplők fele kopaszon mászkál. Sofia Vassilieva azért, mert egy leukémiás lányt játszik, Cameron Diaz pedig azért, mert az édesanyját alakítja, aki empátiás rohamában leborotválja a saját haját. Cameron Diaz a My Sister's Keeper forgatásán | Előzetes Az Abigail Breslin megformálta főhősnek viszont van haja, ő játssza a beteg lány húgát, akit szülei mesterséges megtermékenyítéssel nemzettek kifejezetten azzal a céllal, hogy vért, csontvelőt és minden egyebet adományozhasson nővérének annak életben maradásához. Egy szép nnapon ...

Visszatérnek a Culkin tesók

Archívum2009.04.16, 16:48

A sok közül konkrétan a '89-es születésű Rory (San Fernando völgye, Az éjszaka hangjai) és a '82-es Kieran (Igby Goes Down), akik testvéreket játszanak a Lymelife című, Sundance-en bemutatott amerikai független filmben. A 70-es években játszódó sztori főhőse Rory figurája, aki éppen az első szerelem megpróbáltatásait próbálja átvészelni valahogyan annak összes zavarba ejtő momentumával együtt, melyek persze a szüzesség elveszítésében csúcsosodnak ki. Rory Culkin és Emma Roberts a Lymelife-ban | Előzetes és négy rövid klip Rory kiszemeltjét a Nancy Drew szerepében megismert Emma Roberts játssza, de szülői fronton még ismertebb színésszek ...

Antal Nimród pumpálja a tesztoszteront

Film2009.09.29, 12:16

Jean Reno, Laurence Fishburne és Matt Dillon | Nézd meg az előzetest! Nemrég került fel az internetre Antal Nimród (Kontroll, Elhagyott szoba) második amerikai filmjének előzetese. A tesztoszterontól csöpögő Armored című alkotás főhősei rossz útra tért pénzszállítók, akik ráveszik az egyetlen becsületes képű kollégájukat, hogy közösen lenyúlják az aznapi szállítmányt. A történetről felesleges is többet elárulni, ugyanis ez az a fajta előzetes, amiben a film összes fordulatát elárulják. Az Armored-ban olyan férfias jelenségek kaptak szerepet, mint Laurence Fishburne, Jean Reno, Matt Dillon és Fred Ward, az amerikai bemutató sszeptember ...

Soderbergh prostija óránként kétezer dollárt kér

Archívum2009.04.16, 13:03

Sasha Grey a The Girlfriend Experience-ben | Előzetes | A film plakátja A látványos plakát után megérkezett az előzetes is Steven Soderbergh The Girlfriend Experience című filmjéhez, amelyben Sasha Grey pornósztár egy olyan prostituáltat játszik, aki óránként kétezer dollárért nem csak szexuális szolgáltatásokat nyújt, hanem el is játssza, hogy a pasi barátnője. Az előzetes hatásos és némiképp vicces is, de a legmerészebb dolog, ami szexuális téren történik benne az a csókolózás. És nem csak a klipből hagyták ki a zaftosabb részeket: már mi is megírtuk korábban, hogy a dolog nem erre megy ki. Viszont a New York magazinnak adott inteerjújából ...

Charlotte Gainsbourg-nak elgurult gyógyszere

Archívum2009.04.14, 13:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WpVCT2I0mVJeZnIP   Idejét sem tudjuk, mikor láttunk utoljára értékelhető horrorfilmet, de most megérkezett Lars von Trier Antichrist című filmjének az előzetese, ami ránk hozta a frászt. A klipben tanúi lehetünk, ahogy az idilli természet átfordul a sátán fenyegető művébe a két főhős (Charlotte Gainsbourg és Willem Dafoe) számára, akik botor módon egy erdei kunyhóban szeretnék lelki sebeiket kúrálni kisfiuk halála után. Az Antichrist világpremierje valószínűleg a cannes-i filmfesztiválon lesz, itthon az év második felében kerülhet a mozikba.

A férfiak a gatyájukban hordják

Archívum2009.04.10, 18:03

Katherine Heigl és Gerard Butker a The Ugly Truth plakátján | Előzetes ... a szívüket. Ez a mocskos igazság, amit a szőke főhősnőnek meg kell tanulnia a The Ugly Truth című filmben. Az előzetes az átlagosnál viccesebb romantikus komédiát ígér, amelyben Katherine Heigl ismét tévést alakít, akárcsak a Felkoppintvá-ban, de eggyel még menőbb, Gerard Butler (300) pedig az új fiú a cégnél, aki bárdolatlan modorával először kiakasztja a nőt, de aztán persze tanít neki egy-két dolgot a férfiak piszkos fantáziájával kapcsolatban. A film az USA-ban július végén kerül a mozikba, a magyar bemutató dátumát még nem tudjuk.

Ben Affleck lemegy bárpultosba

Archívum2009.04.09, 11:25

Tavaly nyáron írtuk meg, hogy Mike Judge (Hivatali patkányok, Hülyék Paradicsoma) Extract címmel új komédiát forgat, amelyben Jason Bateman (Juno) egy virágkivonatokat készítő gyár tulajdonosaként szerencsétlenkedik, Ben Affleck pedig piti ügyvédként próbál pénzt kicsikarni belőle egy munkása megsérülése miatt. A film első előzetesét megnézve meglepve tapasztaltuk, hogy a sztori jelentősen megváltozott: Affleck egy hosszú hajú, laza bárpultost játszik ügyvéd helyett, aki Bateman figurájának a haverja. Ben Affleck az Extract című filmben | Előzetes A klip elég ígéretes, Affleck figurája (meglepő módon?) nagyon jól passzol Judge idiótta ...

Rodriguez gyerekekkel szórakozik a Sin City 2 helyett

Film2009.04.09, 12:09

Bár a Sin City 2-vel kapcsolatban szinte minden héten felröppen valami hír (legutóbb például, hogy mégsem a Weinstein Company gyártja majd - de ez egyelőre valótlannak bizonyult), egyáltalán nem tűnik úgy, hogy Robert Rodriguez a közeljövőben neki akarna kezdeni a forgatásnak. A rendezőnek számos egyéb filmterve van, amelyről mi is lelkiismeretesen beszámoltunk, és ezek közül a Shorts című gyerekfilmjével már el is készült. Jelenet a Shorts című filmből | Előzetes A film egy kisfiúról (Jimmy Bennett) szól, aki talál egy szivárványszínű követ, amely minden kívánságát teljesíti. Mint az előzetesből is kiderül, ezek renndszerint ...

Harry Potter kis vörös cimborája bevadul

Archívum2009.04.08, 13:10

Rupert Grint, a Harry Potter-sorozat Ron Weasley-je egy vécé víztartályáról szívja a kokót (vagy a speedet - ez nincs pontosítva), egy helyes szőke csajjal kefél, valamint még a fejét is beleverik a falba. Mindez a Cherrybomb című tinidráma előzetesében történik, amiből rögtön két verziót is megtekinthetünk.  Rupert Grint és Kimberley Nixon a Cherrybomb-ban A nem hivatalos verzió alatt a Two Lone Swordsmen No Girl In My Plan című száma szól, ami eléggé emlékeztet a Lust for Life-ra, és emiatt kölcsönöz némi trainspottingos hangulatot a trailernek. A hivatalos előzetes látszólag annyiban különbözik a másiktól, hogy egy kevésbé energiikus ...

Brüno egyszerre két műpénisszel támad

Archívum2009.04.03, 09:43

Megérkezett Sacha Baron Cohen újabb énje: a csak 17 éven felülieknek szóló Brüno előzetesében végre láthatjuk a meleg divatriportert akcióban. A klipből úgy tűnik, Cohen pontosan ugyanazt csinálja, amit a Borat-ban - azaz zavarba hozza az átlagembereket, akik vannak olyan pechesek, hogy az útjába kerülnek -, csak most műpéniszeket lenget a kezében.     Látjuk, ahogy az "osztrák" riporter beesik a kifutóra egy divatbemutatón, macsó amerikai srácokkal lóg, akiket a Szex és New York főhősnőihez hasonlít, átlátszó kezeslábasban flangál, egy fekete kisgyereket adoptál, elmegy egy harcművészeti tanfolyamra, hogy megtanulja, hogyan kell véédekezni, ...

Harry Potter tekintete elborul

Archívum2009.03.27, 12:26

December óta nem foglalkoztunk a Harry Potter és a félvér herceg-gel, most gyorsan pótoljuk mulasztásainkat. A hónap elején kijött egy új előzetes. Ez minden eddiginél sötétebb hangulatú filmet ígér, ami már nyomokban sem hasonlít a Chris Columbus-féle első rész kedélyes mesevilágához. Nézd meg Draco Malfoyt nagyban! Nézd meg Harry Pottert nagyban! Most pedig hat plakátot kapunk, melyeken egy-egy főszereplő - Harry, Hermione, Ron, Piton professzor, Dumbledore és Draco Malfoy - látható. Mindannyiuknak nagyon elszánt és sötét a tekintete, ami megerősíti azt a feltételezésünket, hogy egy nagyon borús filmre számíthatunk. A Harry Potterr ...

Tony Sopranóból szörnyeteg lett

Film2009.03.26, 16:33

Egy kocka a Where The Wild Things Are-ból | Előzetes Hétfőn képeket mutattunk Spike Jonze Where the Wild Things Are című kalandfilmjéből, most megjött az első előzetes is. Bár a klip két perces, eléggé "teaser"-hangulatú: csak egy mondat hangzik el az elején, amit a James Gandolfini (Maffiózók) hangján megszólaló Carol nevű szőrmók lény mond, utána az Arcade Fire Wake Up című számával aláfestett szöveg nélküli klip jön. Látjuk, hogy a főszereplő fiúcskát (Max Records) zavarja, hogy anyja (Catherine Keener) pasizik, a suliban pedig unatkozik, ellenben a fantáziavilágában a hatalmas szarvas-szőrös lények közt nagyon jól érzi maagát. ...

Ang Lee nem azonosult a hippikkel

Film2009.03.26, 15:25

http://www.youtube.com/v/7Iq8z2WDbKo&hl=en&fs=1   A film megtörtént eseményeken és a srác, Elliot Tiber önéletrajzi könyvén alapul. A főhőst az amerikai stand-up komikus, Demetri Martin alakítja, aki az előzetes tanúsága szerint pont ugyanazt a kissé béna figurát (saját magát?) hozza a filmben, mint a színpadon, ami elképzelhető, hogy az első tíz perc után irritálóvá válik. A további szerepekben láthatjuk Liev Schreibert, Emile Hirsch-t, Jeffrey Dean Morgant, Paul Danót, Tiber anyjának szerepében pedig Imelda Staunton (Vera Drake) tűnik fel. A Taking Woodstock-ot Amerikában augusztus 14-én mutatják be.

A nyársat nyelt vőlegény tanul egy-két trükköt

Archívum2009.03.23, 14:43

Április 23-án kerül nálunk a mozikba a Spancserek (I Love You, Man) című vígjáték, amelynek magyar nyelvű előzetesét idekattintva nézheted meg. A filmben végre főszerepet kap Paul Rudd (magyar hangja: Széles Tamás), akit az utóbbi években többek közt a Felkoppintva és a Lepattintva mellékszerepében láthattunk. Rudd egy házasság előtt álló pasit alakít, aki senkit nem tud megkérni, hogy a vőfélye legyen, mivel nincsenek fiú barátai. Haverkeresés közben ismeri meg Jason Segel (magyar hangja: Nagy Ervin) figuráját, aki lazaságával felszabadítja a kissé nyársat nyelt vőlegényt. Jason Segel és Paul Rudd a Spancserek-ben | Nézd meg az előőzetest! ...

Az ősemberek is szerették a humort

Film2009.03.20, 20:24

Jack Black és Michael Cera | A film plakátja | A Year One előzetese Kijött a Year One című vígjáték előzetese, amiben Jack Black és Michael Cera két lusta, de jó szándékú ősembert játszik, akik egy vitás ügy miatt kénytelenek otthagyni a törzset. Portyázás közben összefutnak többek között Káinnal és Ábellel (David Kross és Paul Rudd), és egy gyönyörű hercegnővel (Olivia Wilde) is. A filmet Harold Ramis (Idétlen időkig) rendezte, és az előzetesről nekünk a Brian élete jutott eszünkbe, ami mindenképpen pozitívum. Érdekes megjegyezni, hogy a szőke lányt, aki megtetszik Michael Cerának, ugyanaz a színésznő játssza, aki a Vágyy ...

Jól nyúl a terhes anyához Mendes

Archívum2009.03.17, 14:10

Múlt tavasszal már szóltunk, hogy Sam Mendes A szabadság útjai mellett sutyiban egy vígjátékot is forgat, és valóban: mire Kate és Leo a mozikba került, már el is készült az Away We Go, amely egy fiatal párról szól, akik nyakukba veszik Amerikát, hogy megfelelő helyet találjanak születendő gyermekük felneveléséhez. A filmet az Egyesült Államokban júniusban mutatják be, az előzetes most jött ki, és nehezen tudjuk fékezni lelkesedésünket. John Krasinski és Maya Rudolph az Away We Go-ban | Előzetes Igazából nehéz megmondani a klip alapján, hogy tényleg jó lesz-e a film, de hogy teljesen más lesz, mint amit az amerikai komédiáktól megszzoktunk, ...

Audrey Tautou bajszos pasikkal kavar

Archívum2009.03.16, 13:09

Audrey Tautou a filmben | Nézz képeket a filmből! | Előzetes Kijött az előzetes a Franciaországban egy hónap múlva mozikba kerülő Coco avant Chanel-hez, amelyben Audrey Tautou formálja meg a fiatal divattervezőnőt. Bár a klip franciául van felirat nélkül, és csak mérsékelten bírjuk ezt a nyelvet, annyi kiderült számunkra, hogy nagy hangsúlyt kap a filmben két Coco életében fontos szerepet játszó férfi is. Az idősebb bajszos Étienne Balsan (Benoit Poelvoorde - A tökös, a török, az őr meg a nő), Coco gazdag szeretője, aki mellett a lány elkezd hobbiból kalapokat készíteni, a fiatalabb bajszos pedig Arthur "Boy" Capel (Alessandro Nivolla ...

A vérszívó pap paráználkodna

Film2009.03.18, 12:36

A legtöbb távol-keleti rendező örülhet, ha a Titanicon az Uránia kistermében kétszer levetítik a filmjét. Nem így Park Chan-wook. Neki az utolsó négy filmje (A bosszú ura, Oldboy, A bosszú asszonya, Cyborg vagyok, amúgy minden oké) mind rendes moziforgalmazásba került Magyarországon, és közülük hármat gazdagon felszerelt DVD-ken is kiadtak. Egy kocka a Thirst-ből | A film plakátja | Nézd meg az előzetest! A rendező Thirst (Szomjúság) című új filmjét áprilisban mutatják be Dél-Koreában, mi pedig valószínűleg egy hónappal később a cannes-i filmfesztiválon fogjuk látni. A film főhőse egy pap, akinek egy balul elsült kísérrlet ...

Csöcs, mi a pálya?

Film2009.03.17, 16:17

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=X6bQ8mHOww9znLMn