Away We Go

címke rss

Amerika nem fél a másnaposságtól

A Pixar Fel című filmje második hétvégéjén is vezeti az amerikai mozijegyeladási listát. Teljesítménye mindössze 35%-ot esett a nyitóhétvégéhez képest, és a most szerzett 44,2 millióval együtt összbevétele tíz nap után máris 137,3 millió dollár. A hétvége fő nyertese mégsem a repülő bácsi, hanem három másnaposságtól gyötört pasas: a Másnaposok (hazai bemutató: június 17., filmklubos vetítés: június 16.) című vígjáték az előrejelzéseket messze felülmúlva a toplista második helyén végzett 43,3 milliós nyitással. Az R-besorolású, azaz elsősorban felnőtteknek szóló komédiák listáján ez a harmadik helyet jelenti, csak a Szex és New York ...

Jól nyúl a terhes anyához Mendes

Archívum2009.03.17, 14:10

Múlt tavasszal már szóltunk, hogy Sam Mendes A szabadság útjai mellett sutyiban egy vígjátékot is forgat, és valóban: mire Kate és Leo a mozikba került, már el is készült az Away We Go, amely egy fiatal párról szól, akik nyakukba veszik Amerikát, hogy megfelelő helyet találjanak születendő gyermekük felneveléséhez. A filmet az Egyesült Államokban júniusban mutatják be, az előzetes most jött ki, és nehezen tudjuk fékezni lelkesedésünket. John Krasinski és Maya Rudolph az Away We Go-ban | Előzetes Igazából nehéz megmondani a klip alapján, hogy tényleg jó lesz-e a film, de hogy teljesen más lesz, mint amit az amerikai komédiáktól megszzoktunk, ...

Előző
  • 1
Következő