előadás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Mindentudás Egyeteme
- arckép
- színház
- Budapest
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csernus doki előadásán jártam - Házhoz mentem a pofonért?
Úgy gondolom, Dr. Csernus Imrét vagy ahogy általában nevezik, Csernus dokit nem nagyon kell bemutatnom. Ha mégis, akkor néhány szóval úgy jellemezném, hogy ő az a szakember, aki mint ars poetica nyugodtan hangoztathatná József Attila szavait: Érted haragszom, nem ellened! Nos, pár hete nekem is volt szerencsém találkozni Csernus dokival...
Új utakra kísérik egymást színházak, zenekarok, tánctársulatok, cirkuszművészek
Két hete indult útjára a Magyar Teátrumi Társaság ingyenes, online előadássorozata: a TEÁTRUM-INN. Az előadássorozat célja a hazai előadó-művészetben már megvalósult, innovációs projektek bemutatása, amelyek megismerése jó például szolgálhat minden színházi, zenei, tánc- és cirkuszművészeti intézménynek működésük megújításában, megújulásában.
Látványos képeken az Opera legújabb bemutatója - fotók
Ezt tűzte ki célul a 75 éves Fenyő Miklós: elárulta, mire vágyik
Nagy tervekkel vágott neki az új esztendőnek a Hungária legendás énekese, Fenyő Miklós, aki az óévben sem tétlenkedett.
Kínos dolgot vallott be Oroszlán Szonja
Oroszlán Szonját a nagyközönség A Valami Amerika című filmben ismerhette meg, majd szárnyalni kezdett karrierje, viszont nemcsak filmekben, hanem színházban is sokat szerepelt. A népszerű színésznő karrierjének egyik legkínosabb pillanatáról mesélt, ami után rájött, hogy változásra van szüksége.
Adventi kalendáriummal készült az ünnepekre az Opera
Hatalmas Diótörő-bábu fogadja a látogatókat az Operában
Müller Cecília: Aki az elhalálozás idején koronavírus-pozitív volt, azt a koronavírus miatt elhunytak közé sorolják
Előremutató volt, hogy Magyarország igyekezett minél hamarabb, minél szélesebb körből koronavírus ellen fejlesztett vakcinát vásárolni, ezzel hónapokat és emberéleteket nyert a járványkezelésben - mondta az országos tisztifőorvos egy szakmai konferencián csütörtökön.
Halálra rémült Varga Viktor a Sztárban sztár leszek! stúdiójában
A mai élő adásban Tóth Gabi énekese, Szirtes Dávid nem a szokásos női karaktert kapta feladatként, hanem egy tőle nagyon szokatlan előadással kellett készüljön. A versenyző Varga Viktor slágerével lépett színpadra, a felkészülés során az énekes is sokat segített neki. Varga is ott volt a stúdióban és élőben nézhette Szirtes előadását, amiről bevallotta, hogy nagyon szürreális élmény volt, szinte oda se mert nézni, mert halálra rémítette őt a hasonlóság.
Szulák Andrea beteg: előadásait is lemondta a színésznő
Az énekes-színésznő egy váratlan betegség miatt nem tudta vállalni, hogy közönség elé lép.
Terroristának nézték és őrizetbe vették Németh Kristófot a manchesteri repülőtéren
A Fórum Színház igazgatója, Németh Kristóf és a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója, Orosz György azért utazott Angliába, hogy a Rosszfiúk 2 című előadásukat mutassák be Warringtonban, az ottélő magyaroknak. Nem gondolták, hogy a hazafelé út ennyire problémás lesz.
Én már sosem leszek "nem anya"
85 perc alatt sok mindenhova el lehet jutni Magyarországon, de néha nem kell autóba ülni vagy buszra szállni ahhoz, hogy bejárjuk a legnagyobb távot, amelyet egy ember megtehet az élete során: az anyává válás útját.
Mesélő Muzsika - Gyereknap az Operaházban
Kövér László: Csak a konzervatívok teremthetik meg a biztonságos élet feltételeit
Az emberek többsége biztonságos életre vágyik, és ennek a biztonságnak a feltételeit "csak mi, konzervatívok teremthetjük és őrizhetjük meg" - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 elnevezésű konferencián pénteken Budapesten.
- címkék:
- Kövér László
- előadás
- itthon
- CPAC
- Címkefelhő »
Extrém, ahogy kinéz - Sokkolta követőit a magyar színésznő
Hámori Gabriella megosztott néhány kulisszatitkot, és bepillantást engedett abba, hogyan készül el egy-egy előadásra.
Kultúrát csempész a természetbe egy hévízi programsorozat
Gryllus Dorka a verbális erőszakról, a bántalmazó kapcsolatokról vall új előadásában
Gryllus Dorka hatalmas fába vágta a fejszéjét, ugyanis egy olyan témáról készít előadást, amiről nem szívesen beszélnek az emberek.
Különleges előadások keretében mutat be Bach-műveket az Opera
Rengetegen vettek részt a Jekyll és Hyde musical látványos közönségtalálkozóján
Előadás közben lett rosszul Wunderlich József: a színdarab félbeszakadt, a színészt kórházba szállították
A Vígszínház egy Facebook-posztban ismertette a közönséggel, pontosan mi történt március 20-án vasárnap. A padlás című darab ugyanis félbeszakadt, Wunderlich Józsefet pedig kórházba szállították.
Két év után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz
Sírtak az ukrán balett-táncosok a turnéjuk utolsó előadásán - képek
Két hónapja tart a kijevi balett-társulat franciaországi turnéja, amely során A hattyúk tavát adták elő a közönségnek. Az utolsó előadásuk közben a fiatal táncosokból álló társulat több tagja is elérzékenyült, a végén pedig volt, aki sírt is.
- címkék:
- Ukrajna
- balett
- előadás
- Címkefelhő »
Képekben az elmúlt 24 óra - március 2.
A Pamkutya is reagált Dallos Bogi előadására
Vasárnap este elstartolt a Sztárban sztár 8. évada, melyről mi is beszámoltunk. A fellépők között Puskás-Dallos Bogi lépett színpadra harmadikként, előadásával letaglózta a zsűrit és a nézőket is. Dallos elmondása szerint nagyon örült a feladatnak, mindig is nagy álma volt, hogy híres rapsztár lehessen. Ez a vágya most teljesült, ugyanis egyszerre két rappert is alakítania kellett a feladatban. Kétségtelen az egyik legerősebb produkció volt, melyet a pontszámok is alátámasztottak, 39 ponttal – majdnem maximális pontszámmal – teljesítette az estét. A műsor végén Lékai-Kiss Ramóna elnézést kért az énekesnőtől, hogy nem adta meg a 10 ppontot. ...
Az előadását is le kellett mondania: ágynak esett Bereczki Zoltán
Facebookon értesítette rajongóit a sztár, hogy az előadás betegség miatt elmarad.
A héten már megnézhetjük az előadást, amely nélkül nincs karácsonyi készülődés
Szórakozni szeretnél? Olcsón is lehetséges, nem kell elszontyolodni!
Mindenkivel megtörtént már, hogy szeretett volna egy jót bulizni, de a pénztárcája sajnos nem támogatta az ötletet. Léteznek megoldások, sőt, lehet, hogy még jobban is fogod magad érezni, mint egy szórakozóhelyen töltött bulis este után.
Képeken a Made in Hungária című musical próbája Békéscsabán
Fedezzük fel a Balkán-félsziget rejtett kincseit
5 tipp, ha jó jegyzeteket szeretnél csinálni az egyetemen
Nem könnyű olyan jegyzetet készíteni, amelynek még az egyetemi utókor is a csodájára jár majd, de ha ezeket a lépéseket szem előtt tartott, akkor közelebb kerülhetsz a tökéletes jegyzetelési technikához.
Élet a színfalak mögött: A táncosok valódi kihívásai
A táncosok olyan előadóművészek, akik mozgással fejeznek ki érzéseket, gondolatokat, történeteket. Ahhoz, hogy valaki profinak nevezhesse magát, nem elég, ha hobbi szinten csinálja ezt a sportot. A szakma végzése komoly kihívást jelent, mind a táncosok fizikai, mind mentális egészségére.
- címkék:
- tánc
- zene
- karrier
- előadás
- táncos
- koreográfia
- életpálya
- Címkefelhő »
"Nem lennék a férjed" - kemény beszólást kapott a pasikkal pózoló magyar énekesnő
Péterfy Bori a minap igazán dögös fotót osztott meg rajongóival, ám a felvételről volt, akinek az énekesnő férje jutott eszébe...
A jelenléti oktatás hátránya: Hogyan élj túl egy unalmas órát?
Bár eleinte sokan örültek annak, hogy visszatér a jelenléti oktatás, az egyetem falai közé visszatérve valószínűleg te is tapasztalod azokat a problémákat, amelyekkel még a koronavírus beköszönte előtt szembe kellett nézned. Ilyen lehet egy unalmas előadás, ami alatt sajnos már nem lehet aludni, vagy házimunkát végezni.
- címkék:
- egyetem
- felsőoktatás
- iskola
- tanulás
- előadás
- Címkefelhő »
Oláh Ibolya: "Először egy rettegés, amitől nagyon félek"
Oláh Ibolya és Presser Gábor korábban is dolgozott már zenei verses anyagon, majd ebből merítkezve született meg a Női posta című színházkoncert.
- címkék:
- Oláh Ibolya
- színház
- kultúra
- előadás
- Címkefelhő »
Jelenléti oktatás: Szocializálódni kellene újra, de mégis hogyan?
A jelenléti oktatáshoz való visszatérés nemcsak a rutin visszaállását, hanem kihívásokat is jelent. A három szemesztert átívelő online és hibrid oktatás megtette a hatását, ennek következtében, olyan alapvető dolgok tűnnek furcsának, mint a szocializálódás és a kapcsolatépítés.
- címkék:
- egyetem
- iskola
- előadás
- kapcsolat
- ismerkedés
- barát
- Címkefelhő »
Muravchik: A szocializmus az emberiség legnagyobb hibája
A szocializmus az emberiség legnagyobb hibájának bizonyult azóta, hogy "Éva beleharapott az almába" - jelentette ki Joshua Muravchik, az amerikai neokonzervatívok meghatározó egyénisége a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén kedden Budapesten. Schmidt Mária, az intézet főigazgatója azt mondta, hogy a liberalizmus jelenlegi szószólói valójában neomarxisták, míg Kavecsánszki Ádám, az alapítvány elnök-főigazgatója feladatuknak nevezte a kommunista hagyaték teljes lebontását.
Ez a program nem a vajákosoknak és boszorkányoknak szól!
Rekordmagas lehet a bruttó hazai termék növekedése az idén
Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.
A kis bűvész, aki a világ egyik legnagyobb érsebésze lett
Dr. Gloviczki Péter magyar származású érsebész, az Amerikai Egyesült Államokban működő Mayo Klinika érsebészeti osztályának nyugalmazott vezető professzora kapta idén a Semmelweis Egyetem legrangosabb kitüntetését, a Semmelweis Budapest Awardot. A világhírű szakember eredetileg bűvészként kezdte a pályáját, óriási sikert aratott az első Ki mit tud?-on, később azonban régi álmát követve az orvoslás felé fordult. Különleges életéről Kő András Varázsgömb és szike címmel írt könyvet. A professzor Semmelweis Egyetemen rendezett előadásán szó volt a kalandos életútról, a Mayo Klinikán töltött időszakról, az érsebészet fejlődéséről, valamiint ...
Látványos akrobatikai elemekkel érkezik a Ramazuri című tánccirkuszi előadás
Szeptember 3-án tartják a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös tánccirkuszi előadása, a Ramazuri bemutatóját Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban.
- címkék:
- tánc
- előadás
- TáncCirkusz
- Címkefelhő »
A csecsemőtől az ifjú korosztályig készül új bemutatókkal a Budapest Bábszínház
Soha nem volt még ennyi lehetőség arra, hogy fejleszd magad
Itt a nyár, és a hőségen kívül még egy kis szabadidő is a nyakadba szakadt? Egyszerűen nem tudsz mit kezdeni magaddal? Lehet, egy kis önfejlesztés hiányzik a lelkednek, amihez összegyűjtöttünk pár oldalt, hogy könnyebben nekiláthass!
TEDx ajánló: 5 inspiráló előadás
A TEDx egyedülálló konferenciasorozatát sokan ismerik és szeretik. Zseniális elmék, még zseniálisabb felfedezések, új elméletek, érdekfeszítő kutatások kifogástalan, közérthető előadásmódban. Most összegyűjtöttünk nektek néhány - szerintünk különösen inspiráló - előadást. Ha nem ismeritek a TEDx-et akkor azért, ha pedig igen, akkor azért érdemes tovább olvasni.
Táncban dolgozzák fel a Don-kanyar történetét - Videó
Különleges koprodukciós előadást hoz létre az Udvari Kamaraszínház Szabadkával. A Don-kanyar történetének táncos színpadra viteléről, annak kulisszáiról az előadás rendezője, valamint főszereplője osztott meg titkokat a Life.hu-val.
György László: A vállalkozások igényeit szem előtt tartva valósul meg az újraindulás
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások járvány utáni újraindulásához 587 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amihez még hozzájön 2000 milliárd forintnyi államilag támogatott kedvezményes hitel és tőkekonstrukció - mondta György László, az Innovációs és Technológiai (ITM) minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján szerdán Budapesten.
Nagy dobásra készül Karikó Katalin: akár az Alzheimer-, és a Parkinson-kór gyógymódját is felfedezheti
Az mRNS-vakcina szabadalmaztatója, másik szakterületére, az mRNS-alapú terápiás kezelés világába kalauzolja el a Harvard Egyetem hallgatóit pünkösd hétfőn.
Mutatjuk mit érdemes tudni a színházak újranyitásáról
Már kívülről tudod az összes Shakespeare-monológot? Mindegyik online előadást láttad minimum háromszor? Akkor számodra van egy jó hírünk! Május elejétől ismét lehet színházat látogatni.
Új világ: a Prezi
Emlékszel még az első prezentációdra, ahol a fehér háttér fekete ömlesztett szövegtömeget adtad elő? Ez már a múlté! Az áttűnéseknek vége és jönnek az professzionális, vizibilitásban erős megoldások, mindez a Prezi segítségével!
- címkék:
- prezentáció
- tipp
- előadás
- Prezi
- Címkefelhő »