Magyar Teátrumi Társaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vidnyánszky Attila
- színház
- POSZT
- Magyar Színházi Társaság
- POSZT 2015

Ne fogadja el a lemondást Csák János, erre kéri a Magyar Teátrumi Társaság a minisztert
A Magyar Teátrumi Társaság közleményben kérte a minisztériumot, hogy ne fogadja el Vidnyánszky Attila lemondását.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idén sem hiányozhat Tusnádfürdőről a Magyar Teátrumi Társaság
A 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját 2023. július 18. és 22. között színházi előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal és sakkversennyel gazdagítják a Magyar Teátrumi Társaság Origónak küldött közleménye szerint.
Új utakra kísérik egymást színházak, zenekarok, tánctársulatok, cirkuszművészek
Két hete indult útjára a Magyar Teátrumi Társaság ingyenes, online előadássorozata: a TEÁTRUM-INN. Az előadássorozat célja a hazai előadó-művészetben már megvalósult, innovációs projektek bemutatása, amelyek megismerése jó például szolgálhat minden színházi, zenei, tánc- és cirkuszművészeti intézménynek működésük megújításában, megújulásában.
Az élő színházi előadások mellett megmarad az internetes közvetítés is
A streaming a koronavírus-járvány után is az élő előadásokkal párhuzamosan fennmaradó műfaj lesz, a színház láthatóságát biztosíthatja, és közönségépítésre is használható – hangzott el a Magyar Teátrumi Társaság hétfői beszélgetéssorozatán, amelyet az online színházi tartalomközvetítés lehetőségeiről, kérdéseiről rendeztek.
Élő színház vagy működő színház?
A Magyar Teátrumi Társaság 2021. február 8-án online kerekasztal beszélgetést szervez a színházi tartalomközvetítés időszerű kérdéseiről, ÉLŐ SZÍNHÁZ VAGY MŰKÖDŐ SZÍNHÁZ? – Katarzis a világhálón: szükségmegoldás vagy a jövő útja a streaming? címmel. A társaság nyilvános YouTube-csatornáján bárki által követhető beszélgetés három egyórás blokkban zajlik.
- címkék:
- Magyar Teátrumi Társaság
- Címkefelhő »
Az online színházi tartalomközvetítésről szervez beszélgetéseket a Magyar Teátrumi Társaság
A Magyar Teátrumi Társaság 2021. február 8-án online kerekasztal-beszélgetést szervez a színházi tartalomközvetítés időszerű kérdéseiről. A társaság YouTube-csatornáján követhető beszélgetés három egyórás blokkban zajlik majd.
Veszélyezteti Pécs kulturális életét a helyi városvezetés a Magyar Teátrumi Társaság szerint
Veszélyezteti a pécsi kulturális élet kiemelkedő intézményeit és programjait a pécsi városvezetés azzal, hogy nem képes megállapodni a kormánnyal - írta a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnöksége az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
- címkék:
- Pécs
- Magyar Teátrumi Társaság
- Címkefelhő »
A Magyar Teátrumi Társaság videóüzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnap alkalmából tett közzé videót a Magyar Teátrumi Társaság. A videóban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szövegét Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja olvassa fel.
Koronavírus: a Magyar Teátrumi Társaság köszöni a kormány döntését
A Magyar Teátrumi Társaság üdvözli és köszöni a kormány döntését, mellyel a kultúra területén, különösen pedig az előadó-művészetben dolgozók számára anyagi könnyebbségeket biztosít - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Jordán Tamás is Bán Teodórát, a szakmai bizottság szerinti legjobb jelöltet támogatja
Egyetért vele és támogatja a Teátrumi Társaság és a vidéki színigazgatók egyesületének Bán Teodórával kapcsolatos állásfoglalását Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, a szombathelyi színház igazgatója. Ebben a tekintetben kétségtelenül a szakmaiság mellett foglalt állást, igaz, ennél többet nem akar tenni - beszélni például Karácsony Gergellyel, akivel néhány hónapja még együtt tüntetett. Ugyanis ezt kérte tőle a Teátrumi Társaság. Bán Teodórát egy kétségtelenül tekintélyes zsűri messze a legalkalmasabbnak találta, hogy folytassa 16 éve megkezdett, eredményes munkáját a Szabad Tér Színház vezetőjeként. Gyurcsány Ferencék és az általuk iirányított ...