diák
címke rss- kapcsolódó címkék:
- iskola
- tanár
- oktatás
- egyetem
- középiskola
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Diákoknak indított törzsutas-programot a Qatar Airways
Diákok számára indított törzsutas-programot a Qatar Airways, amelyben a teljes és részidõs oktatásban tanuló 18-30 év közöttiek vehetnek részt.
Tovább szigorodnak a Szlovákiába történõ beutazás feltételei
Egyetemisták a járvány ellen
Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentõsen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.
A Diákhitel törlesztés még várhat!
A pandémia jelentõs anyagi terheket ró az egyetemistákra. Egyesek elvesztették gyakorlati- vagy munkahelyüket, néhányuknak pedig a lakhatása vált kérdésessé. Ehhez nyújt segítséget a Diákhitel Központ Igazgatósága, ugyanis legújabb bejelentésük szerint az általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítják.
Padtól a katedráig: A tanárképzés útvesztõi - I. rész
Ha tartottál már órán kiselõadást, és élvezted az osztálytársak csillogó tekintetét... Ha szabadidõdben szívesen segítesz másoknak a tanulmányaikban... Ha már átélted, mekkora örömöt ad, ha valaki általad, a te segítségeddel ért meg valamilyen összefüggést... Ha úgy érzed, akár hivatásként is szívesen gyakorolnád ez a tevékenységet... Akkor ez a cikk neked szól!
Gyõri késelõ diák: elárulta, eltervezte-e, hogy megpróbálja megölni a tanárnõt
Tavaly történt a szörnyû és megdöbbentõ eset, amikor H. András egy hármas osztályzat miatt késsel megszúrkálta tanárnõjét. Állítása szerint semmire nem emlékszik a történtekbõl.
Felpofozta a diákokat a tanárnõ, vizsgálat indul ellene - Videó
Egy Máramaros megyei tanárnõrõl készült videó, ahogy a diákokat pofozza. A román tanügyminiszter, Monica Anisie vizsgálatot rendelt el az ügyben.
- címkék:
- erõszak
- diák
- tanár
- bántalmazás
- Címkefelhõ »
Több gyereket meggyilkoltak egy kameruni iskolában
Fegyveresek megöltek öt gyereket és súlyosan megsebesítettek kilenc másikat egy iskolában a Kamerun délnyugati részén található Kumbában szombaton - mondta el egy helyi tisztségviselõ.
- címkék:
- Kamerun
- gyilkosság
- iskola
- diák
- fegyveres
- Címkefelhõ »
Nyolc gyõri iskolában van koronavírusos beteg
Nyolc gyõri iskolában összesen 23 diák és 2 pedagógus van karanténban koronvírus fertõzés miatt. Az egyetem 24 hallgatójának is pozitív lett a vírustesztje.
- címkék:
- Gyõr
- iskola
- diák
- tanár
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Stresszelt és éhezett a gyõri késelõs diák, ezért nem volt tudatánál? - Videó
Hazaengedték a gyõri diákot, aki megkéselte tanárnõjét, mert az rossz jegyet adott neki. Ügyvédje elmondta, a szakértõi vélemény szerint a fiú teljesen beszámíthatatlan állapotban volt, amikor az eset történt.
- címkék:
- késelés
- diák
- tanár
- gyõri késelés
- Címkefelhõ »
Tagadja a gyõri diák, hogy elõre eltervezte a késelést
Tavaly decemberben egy gyõri diák brutálisan megkéselte a tanárnõjét, mert az rossz jegyet adott neki a dolgozatára. Ahogy azt az Origo is megírta, a fiú elõre eltervezhette a támadást, a késelés után pedig azt mondta: "ebbõl majd tanul a tanárnõ". A diákot elõre kitervelten, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés kísérletével vádolják. Az ügyben ma elõkészítõ ülést tartottak, ahol a fiú csak részben ismerte el a tettét, azt ugyanis tagadja, hogy elõre kitervelte a támadást.
- címkék:
- késelés
- diák
- tárgyalás
- Gyõr
- Címkefelhõ »
Koronavírus: Rengetegen nem ültek vissza az iskolapadba, a diákok alig fele
A világon a diákok alig fele kezdte meg a tanévet a hagyományos módon.
- címkék:
- iskola
- diák
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Kásler Miklós: Ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló iskolások
Több mint százezer tanszercsomagot osztanak ki a rászoruló iskolás gyerekeknek tanévkezdésig országszerte - mondta az emberi erõforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.
Szexuálisan zaklatta a diákokat egy portás egy budapesti iskolában
A portás bizalmas vizsonyt alakított ki az iskolába járó diákokkal, ezt kihasználva pedig többüket molesztálta. A Fõügyészség letöltendõ szabadságvesztést kért ellene.
Kõvel dobta nyakon iskolatársát egy fiú Nyergesújfalun
Egy nyergesújfalui iskola udvarán a szünetben, egy vita után egy fiatal fiú kõvel dobta meg 13 éves iskolatársát két hónapja. A dobástól a kisfiúnak a nyaka sérült meg.
- címkék:
- iskolai erõszak
- krimi
- diák
- dobás
- kõ
- Címkefelhõ »
Lengyelországban kinyitnak az iskolák szeptemberben
Hagyományos formában, egészségügyi szabályok betartásával, de maszk kötelezõ használata nélkül kezdõdik szeptemberben az oktatás a lengyelországi iskolákban - jelentette be szerdán Dariusz Piontkowski oktatásügyi miniszter.
Esküvõje elõtt zaklatta diákjait a tanárnõ
A 23 éves tanárnõ folyamatosan kompromitáló fotókat kért tizenéves diákjaitól. A nõt összesen tíz bûncselekménnyel vádolták meg.
- címkék:
- bûncselekmény
- diák
- zaklatás
- tanárnõ
- Címkefelhõ »
A legjobb diákoknak ad esélyt a Stipendium Peregrinum ösztöndíj
A Stipendium Peregrinum ösztöndíj azoknak a kiemelkedõ diákoknak ad esélyt a legszínvonalasabb külföldi egyetemeken való tanulásra, akiknek egyébként nem lenne lehetõségük rá - mondta az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára szombaton Balatonszárszón az MTI-nek.
- címkék:
- Novák Katalin
- diák
- ösztöndíj
- Címkefelhõ »
Pszichológiai vizsgálat: Fordulat várható a gyõri tanárkéselõ diák ügyében
Tavaly, egy gyõri iskolában brutális támadás érte az egyik tanárnõt, ami miatt egyik diákját le is tartóztatták. Most fordulat várható az ügyben.
- címkék:
- Gyõr
- késelés
- diák
- tanár
- Címkefelhõ »
A 21 éves McDonald's-ban dolgozó diáknak fogalma sem volt róla, hogy terhes
Daisy Young hasgörcsökre panaszkodva ment orvoshoz, aztán sokkot kapott a diagnózistól.
- címkék:
- diák
- gyorsétterem
- terhes
- hasgörcs
- McDonalds
- Címkefelhõ »
Szudánban katonai szolgálat elõl elmenekült diákok holttesteit rejtõ tömegsírt találtak
Szudánban 1998-ban meggyilkolt, katonai szolgálat elõl elmenekült diákok holttesteit rejtõ tömegsírra bukkantak - tudatta a szudáni fõügyész hétfõn.
- címkék:
- Szudán
- diák
- katona
- tömegsír
- Címkefelhõ »
Nem használhatta mobilját, ezért megverte tanárát egy vizsgázó diák
A vizsgán esett neki tanárának egy diák Hajdúhadházán, többször megrúgta a felsõtestét. Állítólag mindezt azért, mert a vizsgáztató figyelmeztette, hogy ne használja a mobiltelefonját.
- címkék:
- Horváth László
- tanárverés
- erõszak
- diák
- Címkefelhõ »
A hónap tanárának választották a nõt, akirõl késõbb kiderült, hogy 16 éves diákjával szexelt
Letartóztattak egy wisconsini tanárt, miután kiderült, szexuálisan zaklatta nevelt fiát, aki nem mellesleg egykori tanítványa volt.
Ennyit lehet keresni idén a diákmunkával
A koronavírus-járvány után a gazdaság újranyitásával most ismét egyre több a kereseti lehetõség. A fesztiválok elmaradása miatt a tipikus nyári munkák egy része nem elérhetõ, de a vendéglátás, a turizmus már keresi a tanulókat a nyári szezonra. A minimálbér emelése itt is nagyobb órabéreket hozott.
- címkék:
- adózás
- kereset
- diákmunka
- Nyár
- munka
- diák
- munkavégzés
- Címkefelhõ »
A skót fõváros diákjai iskolai uniformisba bújtak, pedig még nem is járhatnak suliba
Hamis pénzzel fizetett az iskolai büfében egy kiskunfélegyházi diák
Egy kiskunfélegyházi fiú az ismerõsétõl kapott pár hamis tízezrest, hogy vegyen neki egy telefont. A diák eleinte nem tudta, hogy hamis a pénz, de miután megtudta sem szólt róla senkinek. Az iskola büféjében is a hamis pénzel akart fizetni, de lebukott.
A tanárnõ nem adta fel, kitalálta, hogyan ölelheti meg a diákjait
- címkék:
- USA
- diák
- biztonság
- ölelés
- tanító
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Digitális összefogás: okostelefont kapnak a rászorulók
Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója kijelentette, hogy a Digitális összefogás keretében 616 feltöltõkártyás okostelefon kerül rászoruló családokhoz. A kezdeményezés keretében így olyan diákok jutnak az eszközökhöz, akik eddig nem tudtak részt venni a digitális oktatásban, mert nem rendelkeztek az ehhez szükséges technológiai felszereléssel.
Vádat emeltek a tanárát megkéselõ fiú ellen Gyõrben
Elõre kitervelten elkövetett emberölés bûntettének kísérlete miatt vádat emelt a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Fõügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán késelte meg osztályfõnökét.
Többször is rendelt külföldrõl drogokat egy kaposvári kollégista
Többfajta drogot is találtak a szervezetében annak a kaposvári fiatalnak, aki hónapokon keresztül rendelt magának kábítószereket egy illegálisan mûködõ internetes oldalról.
Nem repülhettek, ezért vitorlással szelték át az Atlanti-óceánt holland diákok
- címkék:
- diák
- Atlanti-óceán
- holland
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Ausztriában fokozatosan újraindul az oktatás
Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Ausztria
- oktatás
- iskola
- diák
- tanár
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Gyõri késelõ diák: meg is ölhette volna tanárát, az mégsem küldené börtönbe
Majdnem öt hónappal az eset után fejezték be a nyomozást a gyõri késelõ diák ügyében. Megállapították, hogy me is ölhette volna a tanárt, és elõre kitervelte a késelést, a tanárnõ mégsem küldené börtönbe.
Ezt sokan nem gondolták volna Megyeri Csilláról
A mûsorvezetõ elárulta, hogy a legtöbben azt sem nézik ki belõle, hogy van diplomája.
- címkék:
- Megyeri Csilla
- diploma
- diák
- Life TV
- Címkefelhõ »
Marad letartóztatásban a tanárát megkéselõ diák: továbbra sem emlékszik
Tavaly decemberben késelte meg tanárnõjét egy rossz osztályzat miatt a gyõri kamasz. Letartóztatását most újabb három hónapra hosszabbították meg.
- címkék:
- Gyõr
- késelés
- diák
- tanár
- Címkefelhõ »
Állítja a gyõri késelõ diák, nem emlékszik a szúrásra
A 17 éves fiú négy hónapja támadta meg a pedagógust azért, mert rossz jegyet kapott tõle, az Origo információja szerint, matematikából és nem fizikából, ahogy más lapok írják. Az viszont tény, hogy éppen fizika órát tartott az osztályfõnöke, aki matematika szakos tanár is egyben. A diák az eset óta letartóztatás alatt áll, amit a bíróság most újabb három hónapra meghosszabbított. A Blikk információi szerint a fiú egyáltalán nem emlékszik a támadásra.
- címkék:
- késelés
- diák
- középiskola
- Gyõr
- Címkefelhõ »
A koronavírus-járványon nyerészkedett egy brit diák
A koronavírusból akart hasznot húzni egy gyerek az angliai Leedsben. Sikerült is neki pénzt szereznie belõle, de amikor az iskola vezetõsége megtudta, hogy mit tett, azonnal hazaküldték és a szüleinek is telefonáltak - írta meg a BBC.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- iskola
- diák
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Ítéletet hirdettek a tornatanárra támadó tatabányai diák ügyében
Egy diák a testnevelõ tanár kezére nagy erõvel ráfogott, majd lecsapta, amiért a Tatabányai Járási Ügyészség Közfeladatot ellátó személy elleni erõszak miatt nyújtott be vádiratot ellene.
- címkék:
- támadás
- diák
- tornatanár
- Címkefelhõ »
Felakasztotta magát egy negyedikes diák Kozármislenyben
Testnevelésóra közben akasztotta fel magát egy diák Kozármislenyben. Szerencsére megmentették életét.
Külföldi nyelvtanulási programra pályázhatnak a diákok
Megnyílt a külföldi nyelvtanulási program pályázati felülete diákoknak és iskolai csoportoknak. A program célja a magyar fiatalok idegennyelv-tudásának növelése, ezért 9. és 11. évfolyamos tanulók angol, német és francia nyelvterületre utazhatnak nyáron nyelvet tanulni a kormány támogatásával.
- címkék:
- nyelvtanulás
- diák
- pályázat
- Címkefelhõ »
Folytatná tanulmányait a gyõri késelõ diák
A börtönben is folytatná tanulmányait agyõri késelõ diák: egyetemre is jelentkezne.
Tovább akar tanulni a gyõri késelõ diák
Nem mondott le a továbbtanulásról az a 17 éves fiú, aki decemberben megkéselte az osztályfõnökét egy gyõri középiskolában, mert az hármast adott neki az egyik dolgozatára. A Blikk információi szerint amint a szabályok engedik, a fiú ismét tanulni szeretne.
- címkék:
- Gyõr
- késelés
- diák
- tanulás
- Címkefelhõ »
Drónt nyerhet az a diák, aki ismeri az okostraktort és a mûhúst
Online vetélkedõt indított a DUE Médiahálózat, diákújságírók egyesülete Nagy Diák Agrárteszt – mezõgazdálkodj okosan! néven. A tesztet bárki kitöltheti a www.agrarteszt.hu oldalon, de a háromfordulós nyereményjátékban csak a 14 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt.
- címkék:
- mezõgazdaság
- vetélkedõ
- diák
- Címkefelhõ »
Vilmos herceg levelet küldött a miskolci diákoknak: óriási volt az öröm
Hatalmas meglepetés érte a közelmúltban az Avastetõi általános iskola Széchenyi István tagiskolájának 2. b osztályos kisdiákjait: a gyerkõcök karácsonyi üdvözlõlapjára érkezett válasz Cambridge hercegétõl.
Rémálom lenne, ha a koronavírus beszabadulna Afrikába
Az afrikai kontinens országait egyelõre elkerülte a Vuhanból indult koronavírus, és valószínûleg ez az egyik legjobb dolog, ami a járvány kitörése óta történt azzal kapcsolatban. Kérdés, így marad-e ez a jövõben is, vagy a kontinensnek fel kell készülnie a legrosszabbra?
Üzent osztálytársainak az ámokfutó gyõri gimnazista
A fiú azt állítja, senkit nem akart bántani, és utólag fogalma sincs arról, hogyan borulhatott el az agya egy hármas miatt annyira, hogy késsel rontson rá a tanárára. Az õrizetben lévõ kamasz a leveleket az ügyészséghez juttatta el, és reméli, hogy azt a címzettek mielõbb megkapják.
Szexuális erõszak: édeshármasra csábította diákját a középiskolai tanárnõ
Nemi erõszak miatt kell felelnie a bíróságon annak a középiskolai tanárnõnek, aki egy korábbi tanárnõvel közösen az ágyába csábított egy diákot. A 40 éves, oklahomai Joyce Churchwellt kedden tartóztatta le a rendõrség.
- címkék:
- diák
- tanár
- édeshármas
- szexuális erõszak
- Címkefelhõ »
Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában
Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában helyi idõ szerint kedden, a gyanúsítottat keresik a rendõrök - közölték a helyi hatóságok.
- címkék:
- Texas
- halál
- diák
- középiskola
- lövés
- Címkefelhõ »
Tegnap óta keresnek egy kispesti fiatalt
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság XIX. kerületi Rendõrkapitányság a 21 éves Gönczi Márk Levente eltûnése ügyében nyomoz.
Gyilkossági kísérlettel gyanúsítják a tanárnõjét megkéselõ diákot
A 17 éves H. András december elején, az egyik gyõri középiskolában késelte meg az osztályfõnöknõjét fizikaórán, mert korábban rossz jegyet kapott tõle. A Magyar Nemzet információi szerint a fiú most igazságügyi elmeorvosi szakértõi vizsgálatra vár. A rendõrség közfeladatot ellátó személy elleni gyilkossági kísérlettel gyanúsítja.
Levélben akar bocsánatot kérni a gyõri késelõ diák
Az erõsen bezárkózó H. Andrásban már megszületett az elhatározás a bocsánatkérésre, de a rácsok mögött erre személyesen nincsen lehetõsége. -írja a Bors.
Így látják a magyar diákok Amerikát
Megbánta tettét a gyõri késelõ diák
Megbánta tettét és szeretne bocsánatot kérni tanárától a gyõri késelõ diák.
- címkék:
- késelés
- diák
- börtön
- Gyõr
- Címkefelhõ »
Pszichológus vizsgálja a börtönben a gyõri tanárkéselõ diákot
Pszichológus foglalkozik azzal a 17 éves gyõri diákkal, aki pár nappal ezelõtt megkéselte osztályfõnökét.
- címkék:
- késelés
- diák
- pszichológus
- Gyõr
- Címkefelhõ »
Sírgödörben relaxálnak a holland diákok
Sírgödörben relaxálnak óráik között az egyik hollandiai egyetem hallgatói.
Gyõri tanárkéselés: letartóztatták a tanárára támadó diákot
A bíróság szombaton elrendelte annak a diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy gyõri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára.
- címkék:
- késelés
- diák
- tanár
- Gyõr
- Címkefelhõ »
''Ebbõl majd tanul a tanárnõ'' - régóta tervezhette a késelést a gyõri diák
Az iskolába járó diákok szerint korábban többször beszélt arról a tanárát megszúró fiú, hogy meg fogja támadni a tanárát. Sõt, már a becsengetés elõtt odaadta a holmiját az osztálytársainak, mondván, hogy neki az már nem kell. Az egész azért történhetett, mert hármast kapott matematikából, az pedig neki rossz eredménynek számított. Ma az iskola minden osztálya osztályfõnöki órával kezdett. Próbálják átbeszélni a történteket a diákok és a tanárok. Az igazgatótól megtudtuk, már a pszichológus is megérkezett, szintén azért, hogy segítsen.
- címkék:
- Gyõr
- késelés
- diák
- tanár
- Címkefelhõ »
Saját diákja késelte meg a gyõri tanárnõt
Sokkolta a diáktársakat Gyõrben, hogy fizikaórán az egyik tanuló megkéselte a tanárnõt.
Tanárt késelõ diák - Mit teszünk a gyerekeinkkel?!
Megkéselte a tanárát egy középiskolás diák, mert rossz jegyet kapott. Õ jó tanuló, a tanár pedig rosszul tanít. Szerinte. Neki ez a legnagyobb probléma az életben.
Késelés történt egy gyõri iskolában: az áldozat egy tanár, a tettes a diákja
Késelés történt egy gyõri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnõt csütörtök délben. A rendõrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnõnek és az érintett szakképzési intézménynek. Az M1-nek a diák osztálytársai azt nyilatkozták, hogy a késelõ lobbanékony természetû - adta hírül az MTI.
Az Óbudai Egyetem tragédiája: Tényleg egy ZH az élet?
Szerdán láttam meg egy egyetemistáknak szóló mémgyûjtõ oldalon, aminek évek óta "kibicként" vagyok tagja: az Óbudai Egyetem egyik hallgatója levetette magát egy emeleti ablakból, miután megtudta a zárthelyi vizsgájának az eredményét. És szörnyethalt.
Rosszabbul teljesítenek az iskolában azok a diákok, akik nem reggeliznek
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás, amirõl az MTI számolt be.
Kirángatott az osztályból egy gyereket egy tanár – videó
Szlovákiában, az aranyosmaróti szakközépiskolában a hitoktató kirángatta az egyik diákot az óráról.
- címkék:
- Szlovákia
- iskola
- diák
- tanár
- Címkefelhõ »
Februártól lehet jelentkezni a külföldi nyelvi kurzusokra
Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelõs miniszteri biztos szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyar csapat gyõzött a Wizz Air fenntarthatósági versenyén
- címkék:
- diák
- verseny
- fenntarthatóság
- Wizz Air
- Címkefelhõ »
Lövöldözés történt egy texasi diákpartin: két ember meghalt
Két ember meghalt, tizennégy megsebesült szombat éjjel a texasi Greenville-ben, ahol egy fegyveres lövéseket adott le egyetemisták partiján. Három sebesült állapota válságos.
- címkék:
- Texas
- parti
- lövöldözés
- halál
- diák
- Címkefelhõ »
Öngyilkos akart lenni a diák: tanára odament hozzá és átölelte
Megmentette öngyilkossággal fenyegetõzõ diákja életét egy oregoni tanár.
- címkék:
- Oregon
- öngyilkosság
- iskola
- diák
- puska
- öngyilkos
- Címkefelhõ »
Interjú Prievara Tiborral, a "szupertanárral"
Az innovatív, 21. századi oktatási módszereket alkalmazó Prievara Tibor a médiában "szupertanárként" híresült el, bár õ maga nem szereti ezt a jelzõt. Úgy véli, nincs olyan tanár, aki megkérdõjelezhetetlen, tévedhetetlen és abszolút tökéletes.
Olyan világban élünk, ahol a diákok lökdösik a tanárt? Tényleg?!
Fagyott arccal és hitetlenkedõ tekintettel nézem a videót, amin az látható, hogy egy tanórán több diák megfenyeget egy tanárt, aki sokunkat megszégyenítõ módon hidegvérrel kezeli a normálisnak cseppet sem nevezhetõ helyzetet.
Diákok támadt rá a tanárra egy budapesti iskolában - Videó
Elõször csak az egyik gyerek felesel a középkorú férfi tanárral, majd többen is csatlakoznak hozzá. A tanár próbálja kezelni a helyzetet, de végén az egyik gyerek kezet is emel rá.
Saját halottjának tekinti az iskola a munkavégzés közben meghalt diákot
Ahogy arról tegnap az Origo is beszámolt, szakmai gyakorlat közben meghalt egy diák csütörtökön Nagykátán. A gyakorlati képzõhely és a Ceglédi Szakképzési Centrum saját halottjának tekinti a gépi forgácsoló tanulót - közölte a centrum kancellárja pénteken az MTI-vel.
Szakmai gyakorlat közben meghalt egy diák Nagykátán
A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság az MTI megkeresésére megerõsítette a baleset hírét.
Az osztályteremben szexelt egy diákkal a iskolapszichológus
Lefeküdt egy diákkal a tanteremben egy 35 éves nõ, aki pszichológusként dolgozott az iskolában. A nõt azonnal kirúgták, emellett természetesen a börtönt sem úszta meg.
Megverte az igazgatót, majd azzal fenyegetõzött, hogy szétlövi az iskolát
Letartóztattak egy texasi diákot, mert megütötte az igazgatóját, és azzal fenyegetõzött, hogy szétlövi az iskolát. Amikor a rendõrök átvizsgálták a táskáját, fegyvert ugyan nem, de marihuánát találtak nála.
Csepelen épül a diákváros, amely egyben sportközpont is lesz
Teljesen új városrész születik 2026-ig a Budapest Diákváros Fejlesztési Programnak köszönhetõen Csepelen. Decemberben már kihirdették a pályázat gyõztesét, a grandiózus terv kivitelezését pedig a Sohettára bízták. A svéd tervezõiroda már több sikeres nemzetközi projektet tudhat magáénak, többek között a norvég nemzeti operát és a Calgaryban található központi könyvár is hozzájuk köthetõ.
- címkék:
- Budapest
- Csepel
- Duna
- egyetem
- városfejlesztés
- diák
- Címkefelhõ »
Tizennyolc diák sérült meg egy balesetben Nógrád megyében
Középiskolásokat szállító busz haladt Kisbágyon irányából Szirák felé, amikor az autóbusz lassított, a mögötte haladó fát szállító teherautó a busz hátuljának ütközött - írja a NOOL.
- címkék:
- Nógrád megye
- busz
- diák
- teherautó
- Címkefelhõ »
Hetven rászoruló diák kapott tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezettõl Kárpátalján
Idén is hetven rászoruló kárpátaljai magyar kisdiáknak adott át az iskolakezdéshez szükséges tanszercsomagokat az Ökumenikus Segélyszervezet hétfõn Beregszászon.
Csaknem 400 ezer diák tanul alapvetõ pénzügyi-gazdasági ismereteket
A ma induló tanévben több újdonság is található a tankönyvcsomagokban, köztük a pénzügyi neveléshez kapcsolódó kötetek. A tankönyvrendelésekkel kapcsolatos számok jól tükrözik, hogy jelentõs mértékû az iskolák érdeklõdése a pénzügyi tananyagok iránt.
Áll a botrány a brit kollégiumi szállást építõ cég vezetõinek bónusza miatt
Milliós bónuszcsomagot kaptak a legnagyobb brit kollégiumi szálláshelyeket építõ cég vezetõi, miközben a diákok szerencsejátékkal próbálják meg kiegészíteni bevételeiket, hogy fizetni tudják a havi bérleti díjakat – írja az Independent.
- címkék:
- hitel
- bónusz
- diák
- Címkefelhõ »
Négy bronzérmet szereztek a magyarok a csillagászati diákolimpián
Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián - tudatták a szervezõk vasárnap közleményben.
Két ezüstérmet szereztek a magyar diákok a Földrajzi Olimpián
Két ezüstérmet nyertek a magyar középiskolások az elmúlt napokban rendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) Hongkongban.
- címkék:
- diák
- verseny
- földrajz
- ezüstérem
- Címkefelhõ »
112 ezer diák várja, hogy szerdán kiderüljenek az egyetemi-fõiskolai felvételi ponthatárok
Országszerte 112 ezer frissen érettségizett diák vár arra, hogy szerdán megtudja: melyik fõiskolára vagy egyetemre vették fel õket. Íme a legnépszerûbb területek és egyetemek.
700 ezret csalt ki iskolatársától egy siófoki tinédzser, a rendõrök elkapták
700 ezret zsarolt ki iskolatársától egy siófoki fiatal.
- címkék:
- rendõrség
- diák
- tinédzser
- iskolatárs
- Címkefelhõ »
Már több mint 2700 diák látta ingyenesen a Ruben Brandt, a gyûjtõt az Urániában
Közel 2700 középiskolás látta eddig díjmentesen a Ruben Brandt, a gyûjtõ címû animációs filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahová szeptembertõl újra várják a diákokat.
Nyert a diák, aki az értéktelen diplomája miatt perelte az egyetemét
A most 30 éves Pok Wong még 2013-ban diplomázott a brit Ruskin University, Nemzetközi gazdálkodás szakán, azonban nem volt maradandóan elégedett az oktatás színvonalával. Szerinte az intézet megtévesztõ reklámanyagokkal és hazugságokkal vonzotta a jövõbeli diákokat, akik az ígérttõl eltérõen használhatatlan, ún. " Miki egér diplomát" kaptak.
Magyar diákok értek el világsikert: az élelmiszer újrahasznosítása állt a középpontban
A feleslegessé vált élelmiszerek újrahasznosítását és egyszerû elosztását segítõ interaktív közösségi alkalmazásukkal értek el hatalmas sikert magyar diákok Dublinban. Boér Bence, Tóth Ambrus és Szigeti Péter két díjat is bezsebeltek.
A magyar jövõnek a pedagógusok is a biztosítékai
A jövõ zálogai a gyerekek, a magyar jövõnek pedig a pedagógusok is a biztosítékai - mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelõs miniszteri biztos az Év tanára díjátadón szombaton, Budapesten. A rendezvényen anyaországi és külhoni pedagógusokat díjaztak.
A ballagási csokor árának egy részét idén fordítsd jótékony célokra
Hamarosan diákok ezrei fognak elballagni szeretett iskoláikból, ami ballagási csokrok sok ezreit jelenti. Ám ezek a virágok pár nap alatt elhervadnak, vagyis az így elköltött súlyos összegek semmivé lesznek. Lenne azonban más lehetõség is ezeknek az elköltésére, mellyel nem csupán rászorulóknak segíthetünk, de a díszpapírba csomagolt kirakatértékek helyett még példát is mutathatunk.
16 diák utazott egy repülõgépen felügyelet nélkül, a tanáruk nem fért fel a gépre
Egy minnesotai középiskolai tanár szerint az American Airlines légitársaság jogtalanul szállította le a géprõl, miközben 16 tanulóját kísérte volna haza egy iskolai kirándulásról. A szolgáltató szerint viszont a férfi önként jelentkezett, hogy kiszáll a gépbõl, és ezért kompenzálták is.
Egy középiskolai tanárnõ bevezette diákjai mentális egészségének ellenõrzését
„Mutasd meg, hogy érzed ma magad!" Valahogy így lehetne megfogalmazni tömören egy középiskolai tanár kezdeményezését, amelyben diákjai mentális egészségére, azaz épp aktuális lelkiállapotukra kívánja felhívni a figyelmet.
Finnország iskolai zaklatás elleni programja maga a csoda
Finnország olyan oktatási kezdeményezéssel állt elõ, amelyet minden ország minden iskolájában azonnal be kellene vezetni. A KiVa lényegében egy iskolai zaklatás elleni program, amely a közömbösség megszüntetésével az elfogadásra épít.
Nem hajlandó a lábát borotválni egy diáklány, nekiestek a kommentelõk
Ana Calatayud Perez-Manglano eldöntötte, nem hajlandó tovább a szõrtelenítéssel bajlódni.
- címkék:
- diák
- láb
- borotva
- komment
- Címkefelhõ »
Parkban, kamerák elõtt szexelt 16 éves diákjával a tanárnõ
Aránylag olcsón megúszta az a negyvenéves tanárnõ, aki 16 éves tanítványával folytatott viszonyt. Az affért maga a tini leplezte le.
- címkék:
- krimi
- diák
- nyílvános szex
- Címkefelhõ »
Felfüggesztettet kapott az az amerikai tanárnõ, aki egy parkban szexelt a diákjával
Felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta egy tanárnõ, aki a diákjával szexelt, de lebukott.
- címkék:
- szex
- diák
- tanárnõ
- felfüggesztett börtön
- Címkefelhõ »
Ököllel ütötte tanárnõjét egy diák Hajdúböszörményben
Egy 17 éves fiú megzavarta az egyik osztály sorakozóját egy hajdúböszörményi gyógypedagógiai intézményben. Az egyik tanárnõ rászólt, mire a diák megütötte és a földre rántotta.
Kórházba került egy középiskolás diák a tanárnõje miatt
Annyira elfajult egy tanár és diákja között a veszekedés Budapesten, hogy a középiskolásfiúhoz végül mentõt kellett hívni. Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, mindenesetre az iskolában belsõ vizsgálat indult, melynek idejére felfüggesztették a tanárnõt.
- címkék:
- Budapest
- kórház
- diák
- tanár
- középiskola
- veszekedés
- Címkefelhõ »
Egyetlen diák fog járni az újranyitott iskolába
Egy évek óta zárva lévõ iskolát terveznek újra megnyitni az egyesült államokbeli Wyomingban, hogy egy közelben élõ gyereknek õsztõl legyen hol tanulnia.
- címkék:
- Egyesült Államok
- Wyoming
- oktatás
- iskola
- diák
- Címkefelhõ »