Dél-Korea

címke rss

Megkezdődött a volt dél-koreai államfő kihallgatása

Nagyvilág2018.03.14, 12:00

Megkezdődött a szöuli ügyészségen szerdán Ri Mjong Bak volt dél-koreai államfő kihallgatása azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint hivatali ideje alatt, 2008 és 2013 között több millió euró értékű kenőpénzt fogadott el.

Ünnepelt hősként hagyja ott Dél-Koreát a magyar röplabdázó

Sport2018.03.12, 16:25

Lejátszotta utolsó mérkőzését dél-koreai csapatában Pádár Krisztián. A magyar válogatott röplabdázó két szezont töltött a szöuli Woori Card Wibee együttesénél, az Echo TV Ázsiából közölt anyagot Pádárról.

Kína szerint a két Korea csúcstalálkozója fontos lépés a helyes irányba

Nagyvilág2018.03.08, 08:48

Végre fontos lépést sikerült tenni a helyes irányba Észak-Korea kérdésében - reagált csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter arra, hogy a héten Szöul bejelentette, áprilisban csúcstalálkozót tartanak, és Phenjan nem ragaszkodik atomfegyvereihez, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve.

Korai még az optimizmus a két Korea találkozójával kapcsolatban

Nagyvilág2018.03.07, 09:15

Korai még optimistának lenni Phenjan tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban – fogalmazott szerdán a dél-koreai pártok vezetőivel találkozva Mun Dzse In dél-koreai elnök.

Donald Trump üdvözölte a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját

Nagyvilág2018.03.06, 16:24

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját és reményét fejezte ki, hogy a lehetséges előrehaladást.

Lemondott a nemi erőszakkal megvádolt dél-koreai kormányzó

Nagyvilág2018.03.06, 10:27

Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.

Félelmetes, hogy milyen robotok épülnek manapság

Gazdaság2018.03.05, 13:02

A robotika egyre rohamosabban fejlődik, melynek újabb ékes bizonyítéka a Hankook Method-2-es modellje. A gép olyan, mintha a filmvászonról lépett volna le. A 4 méteres monstrumot 100 millió dollárból fejlesztették, és bár lennének vevők a gépre, az egyelőre nem eladó.

Nemzetbiztonsági érdekeket és helyi vállalatokat védenek a Google-tól

Gazdaság2018.04.03, 15:47

A világ egyik legértékesebb vállalatának tartott Google számos szolgáltatással könnyítette meg a felhasználók életét. Igen elterjedt például a térképre épülő útvonaltervező alkalmazás, mely sokat könnyíthet annak megoldásán, hogyan juthat el a felhasználó a keresett helyszínre, különösen idegen országban vagy környezetben. Ez a szolgáltatás még a világtól elzárt Észak-Koreában is elérhető, a déli országrészben viszont nem, illetve használhatatlan.

A jövendőmondás még ma is az egyik legnagyobb üzlet

Gazdaság2018.02.28, 18:09

A jövendőmondás úgy néz ki, hogy sosem tűnik el, mindig lesznek olyanok, akik hitükkel fenntartják ezt az ősi szakmát, néhány országban pedig egyenesen divatos kártyákból megtudni, hogy mit tartogat a jövő. Dél-Koreában fiatalok és idősebbek egyaránt, előszeretettel kérnek tanácsot a jósoktól és jósnőktől, az üzletág pedig virágzik az országban, amely a hatalmas technológia és gazdasági fejlődés mellett megőrzött a múltból is egy darabot.

Egy erdélyi város is bekerült a világ 100 legzöldebb települése közé

Nagyvilág2018.02.28, 14:28

A Carbon Disclosure Project tanulmánya szerint az erdélyi és a romániai városok közül Gyulafehérvár az egyetlen település, amely legalább 70%-ban megújuló energiaforrásokat használ fel.

Egy amerikai síelőt kulturális gyarmatosítással vádolnak, mert megmentett egy kutyát Dél-Koreában

Nagyvilág2018.02.28, 14:06

Gus Kenworthy, amerikai síelő a phjongcshangi téli olimpia ideje alatt egy kutyát mentett ki egy olyan farmról, ahol azért tenyésztik azokat, hogy később vágóhídra küldjék, majd pedig megegyék. A dél-koreaiak kulturális gyarmatosítással és nyugati típusú kettős mércével vádolják ezért a sportolót.

Paralimpia 2018: Észak-Korea tervezi, hogy sportolókat küld

Sport2018.02.27, 12:16

A vasárnap zárult téli olimpiához hasonlóan a március 9. és 18. között sorra kerülő phjongcshangi téli paralimpián is részt szeretne venni Észak-Korea - közölte a Yonhap hírügynökség.

Dél-Korea szerint Amerikának párbeszédet kellene folytatnia Észak-Koreával

Nagyvilág2018.02.26, 16:42

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerint az Egyesült Államoknak enyhítenie kellene az Észak-Koreával folytatandó párbeszédének feltételein – közölte a szöuli köztársasági elnöki hivatal.

Ivanka Trump a téli olimpián

Sport2018.02.23, 16:50

Donald Trump amerikai elnök lánya, Ivanka Trump Dél-Koreába látogatott. Ő vezeti majd az Egyesült Államok delegációját a phjongcshangi téli olimpia záróünnepségén. 

Kibékülhet Cserpes Laura és Gyurta Dani

Archívum2018.02.23, 09:48

Úgy tűnik, még van remény arra, hogy kibéküljön egymással Cserpes Laura és Gyurta Dani. Az énekesnő kedvese után utazott a téli olimpiára.

Egy észak-koreai disszidens több tonna rizst csempészet Kim Dzsongun titkosszolgálatának

Nagyvilág2018.02.20, 15:53

A csempészt a dél-koreai hatóságok tartóztatták le, mert az megsértette a Phenjanra kiszabott nemzetközi szankciókat.

Tintahallal színezik a téli olimpia legnépszerűbb fagyiját

Travelo2018.02.20, 10:27

A 2018-as téli olimpiára látogatók többségét természetesen a kimagasló sportteljesítmények nyűgözik le, de a versenyzőkkel együtt ők is szívesen kóstolgatják a helyi gasztronómia különlegességeit. Mind közül a legnépszerűbb a tintahal tintájával megfestett fagylalt.

A sport hozza össze Észak és Dél-Koreát?

Sport2018.02.20, 06:47

Észak-Korea képviselője a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) kedden kilátásba helyezte, hogy a 2021-es téli Ázsiai Játékokat közösen rendezné meg Dél-Koreával - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Elhagytam az útlevelem az észak-koreai határon

[origo] utazás2018.02.17, 19:28

Nem tartozik a legfelkapottabb úti célok közé, de a téli olimpia révén most nagyobb figyelem vetül rá. Még sosem jártam ennyire kétarcú helyen, összességében mégis kellemes meglepetést okozott a metropolisz. Megcsodáltam a palotákat, beleszerettem a bibimbapba, és átkukucskáltam Észak-Koreába. Dél-Korea fővárosában, Szöulban jártunk.

Amerika és Japán nyomást fognak gyakorolni Észak-Koreára

Nagyvilág2018.02.16, 10:08

Donald Trump amerikai elnök és Abe Shinzo japán kormányfő telefonon keresztül egyeztettek Észak-Korea atomprogramjáról, közölte a tokiói Külügyminisztérium.

Húsz évre ítélték az eltávolított dél-koreai államfő barátnőjét

Nagyvilág2018.02.13, 10:29

Húsz évi börtönbüntetésre ítélték kedden a posztjáról eltávolított dél-koreai államfő barátnőjét, bizalmasát, Csoj Szun Szilt, akit hatalommal való visszaéléssel, kényszerítéssel és kenőpénzek elfogadásával vádoltak.

Less be a dél-koreai péniszparkba: fotók (18+)

Life.hu2018.02.06, 20:45

Dél-Koreában található az úgynevezett péniszpark, amely tele van óriási méretű, faragott hímvesszőkkel.

Kína sikeresen tesztelte a ballisztikus rakétaelfogó rendszerét

Nagyvilág2018.02.06, 16:47

A pekingi vezetés bejelentette, hogy sikeresen tesztelte az első szárazföldi ballisztikus rakétaelfogó rendszerét. Elemzők szerint erre a lépésre a bizonytalan észak-koreai helyzet miatt volt szükség.

Letöltendő helyett felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Samsung alelnök

Gazdaság2018.02.05, 13:46

Enyhítette egy dél-koreai fellebbviteli bíróság a Samsung-csoport alelnöke elleni ítéletet. A Li Dzse Jongra szeptemberben kiszabott öt évi börtönbüntetést két és fél évi felfüggesztett börtönbüntetésre változtatták, vagyis kiszabadult a börtönből és folytathatja munkáját a vállalat élén, bár külföldre csak bírói engedéllyel utazhat.

A sportolók mellett a szponzorok is visszaszámolnak a téli olimpiáig

Gazdaság2018.02.05, 11:35

Alig egy hét van hátra a dél-koreai Phjongcshangban tartandó 2018-as téli olimpiai játékokig, a nagyszabású rendezvény szponzorai pedig igyekeznek a több száz milliós befektetésüket maximalizálni.

A legszebb kolostorokban ünnepelheti a szerzetesek világnapját

Travelo2018.02.02, 11:11

Amióta filmek és könyvek hatására is divatos lett kivonulni a jelenből, hogy megkeressük önmagunkat valahol a világ túlsó felén, azóta a Google keresőmotorjának találatai szerint, egyre többeket érdekelnek a távoli, eldugott helyek. Korábban már itt a Travelón is összegyűjtöttük a legnépszerűbb úti célokat, amelyeket sokan egy 21. századi zarándoklatként keresnek fel, sőt, túracipőben bejárható szakrális helyekről is írtunk már. Ezúttal azonban a február másodikai szerzetesek világnapja alkalmából gyűjtöttük össze a legszebb hazai kolostorainkat, amelyeket évszaktól függetlenül, bármikor érdemes felfedezni és izgalmas bejárni.

Állami cégvezetőket ért utol a korrupciós botrány

Nagyvilág2018.01.29, 07:39

Állami vállalatok mintegy kétszáz vezetőjét és magas rangú beosztottját fenyegeti elbocsátás vagy ügyészségi vizsgálat Dél-Koreában befolyásos emberek hozzátartozóinak alkalmazásáért – közölte hétfőn a dél-koreai pénzügyminisztérium.

41 ember halt meg egy dél-koreai kórháztűzben

Nagyvilág2018.01.26, 08:00

Legkevesebb 41 ember meghalt, és több mint hetvenen megsérültek abban a tűzben, amely pénteken egy kórházban ütött ki Dél-Koreában, Mirjang városában - közölték a tűzoltók.

Ezek a leginnovatívabb országok 2018-ban

Gazdaság2018.01.25, 10:32

Közzétette a 2018-as Innovációs Ranglistát a Bloomberg. Az elemzés során több szempont alapján értékelték azt, mely országok hogyan teljesítenek ezen a téren. Az első tíz helyezett rangsorában komoly változások voltak az előző évhez képest.

Nem hagyja szó nélkül Kína az USA vámrendelkezéseit

Gazdaság2018.01.24, 15:12

Szinte azonnal reagált Peking – és Kína mellett Dél-Korea is – arra, hogy az amerikai elnök vezette kormányzat, újabb választási ígéretet valóra váltva, vámokat vet ki az ázsiai napelemekre és mosógépekre. Ahogy az Origo megírta, az USA ebben a hazai termékek és munkahelyek védelmének eszközét látja, amely másik oldalról viszont érzékenyen érinti a két legnagyobb beszállító, Kína és Dél-Korea cégeit. Kína máris válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Előrébb hozták a Néphadsereg Napját Észak-Koreában

Nagyvilág2018.01.23, 14:15

Az  Észak-Koreai Munkáspárt politikai bizottságának döntése értelmében, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban 2018-tól kezdve február 8-án fogják megünnepelni a Néphadsereg Napját, azaz 2 és fél hónappal korábban a megszokottnál, és idén először talán nem véletlenül egy nappal a dél-koreai téli olimpia kezdete előtt - számolt be az amerikai NK News hírügynökség.

A szövetségesei ellenzik, hogy Dél-Korea ismét segélyezze Észak-Koreát

Nagyvilág2018.01.23, 10:44

Az Egyesült Államok, Japán és Nagy-Britannia is ellenzi, hogy Dél-Korea újraindítsa az Észak-Koreának szánt segélyszállítmányokat - írta ma egy japán lap.

Dél-koreai elnök: Jó esély van tárgyalásokra Észak-Korea és Amerika között

Nagyvilág2018.01.22, 14:16

A két Korea közötti viszony javult a februári phjongcshangi téli olimpia közös előkészületeinek köszönhetően, ez az olvadás pedig "kiváló esélyt" teremt arra, hogy Phenjan és Washington tárgyaljon az észak-koreai nukleáris és rakétaprogramról, valamint a béke megteremtéséről a Koreai-félszigeten - jelentette ki Mun Dzse In dél-koreai elnök ma a szöuli kormány tanácskozásán.

Részt vesznek az észak-koreai sportolók a dél-koreai olimpián

Sport2018.01.20, 14:47

Három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián - jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Együtt vonul a téli olimpiai megnyitón a két Korea

Sport2018.01.17, 15:23

Észak- és Dél-Korea megegyezett arról, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak a februári phjongcshangi téli olimpián.

Evakuálási terv készült a Dél-Koreában élő japánoknak

Itthon2018.01.16, 09:56

Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából, felkészülve egy olyan helyzetre, amelyben Észak-Korea részéről háborús konfliktus veszélye keletkezik - írta kedden tokiói kormányforrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun című japán lap.

Észak-Korea az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok teljes felfüggesztésére szólított fel

Nagyvilág2018.01.12, 09:20

Az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok teljes felfüggesztésére szólított fel a phenjani rezsim szócsöve pénteken.

Az ENSZ BT üdvözölte a két Korea tárgyalását

Nagyvilág2018.01.11, 05:32

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözölte, hogy a két Korea ismét felvette egymással a magas szintű kapcsolatot.

A dél-koreai elnök kész tárgyalni Észak-Koreával

Nagyvilág2018.01.10, 12:59

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán nem zárkózott el egy csúcstalálkozó elől az észak-koreai rezsimmel azt követően, hogy a két ország előző nap két év szünet után újra felvette a hivatalos kapcsolatot egymással.

Kim Dzsongun már üzenhet a forródróton

Nagyvilág2018.01.10, 04:38

Helyreállították szerdán az összeköttetést a két Korea között az úgynevezett katonai "forródróton" át. A vonalat két éve nem használták - jelentették be a dél-koreai védelmi minisztérium.

Az EU bátorító jelnek tartja a két Korea közötti párbeszédet

Nagyvilág2018.01.09, 21:59

Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a párbeszéd megkezdése a két Korea közötti kapcsolatok javulása irányába tett pozitív lépés.

Katonai tárgyalásokat kezd egymással a két Korea

Nagyvilág2018.01.09, 14:48

Észak- és Dél-Korea megállapodott abban, hogy katonai tárgyalásokat kezdenek a két ország közötti feszültségek csökkentéséről - derül ki a Szöul és Phenjan képviselői által kedden megkezdett hivatalos tárgyalásokról kiadott közös közleményből.

Két év után ült tárgyalóasztalhoz a két Korea

Nagyvilág2018.01.09, 04:30

A két Korea küldöttségei megkezdték a hivatalos tárgyalásokat kedden a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről.

Észak-Korea hajlandó tárgyalni a tárgyalásokról

Nagyvilág2018.01.05, 09:28

Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében - jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.

Hírszerzési pénzek elsikkasztásával is vádolják a volt dél-koreai elnököt

Nagyvilág2018.01.04, 09:21

A hírszerzés több millió euró értékű titkos pénzügyi alapjainak eltulajdonításával is vádolják a Pak Gun Hje volt dél-koreai elnököt – jelentette csütörtökön a helyi sajtó.

Átmeneti enyhülés jöhet az észak-koreai politikában

Nagyvilág2018.01.04, 08:50

Matura Tamás Ázsia-szakértő szerint átmeneti enyhülés várható Észak-Korea politikájában azután, hogy a kommunista állam sportolói kijutottak a téli olimpiára, és hogy magas szintre jutottak az ország nukleáris fejlesztései.

Helyreállították a forródrótot Phenjan és Szöul között

Nagyvilág2018.01.03, 07:49

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan - jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.

Valószínűleg radioaktív sugárzást kaptak az észak-koreai menekültek

Nagyvilág2017.12.27, 07:31

Dél-koreai orvosok radioaktív sugárzás valószínű hatását észlelték több, Észak-Koreából átszökött lakoson, akik a phungeri atomlétesítmény közelében éltek – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a dél-koreai újraegyesítési minisztérium szóvivője.

Meghaladta a hatvan százalékot a jegyértékesítés a téli olimpiára

Sport2017.12.24, 18:00

A februári, dél-koreai téli olimpia szervezőbizottságának vasárnap nyilvánosságra hozott adatai szerint eddig 655 ezer jegyet adtak el, ami az összes belépő 61 százalékának felel meg.

Drónosztaggal válaszol Dél-Korea az északi szomszéd jelentette fenyegetésére

Gazdaság2017.12.23, 07:06

Dél-Korea hadserege megkezdte az előkészítését egy speciális, harci bevetésekre alkalmazható drónosztag felállításának – írja a CNBC dél-koreai és washingtoni jelentések alapján. A következő évben hadrendbe álló, nem hagyományos alakulatot, a tervek szerint széles körben alkalmazhatják majd. Bevethetők lesznek észak-koreai rakéták ellen, de nukleáris és más katonai hadműveletek megakadályozására vagy szétzilálására is. Nem utolsósorban pedig az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun személyének közvetlen megtámadását is végrehajthatják azokkal.

Tűz ütött ki egy dél-koreai épületben, legalább 28 ember meghalt

Nagyvilág2017.12.21, 15:48

Legalább 28 ember meghalt és kéttucatnyian megsérültek csütörtökön egy nyolcemeletes, egyebek között egy fitnesztermet, éttermeket és egy szaunát magában foglaló épületben kitört tűzben a dél-koreai fővárostól, Szöultól csaknem 170 kilométerre délkeletre található Csecshon városában – közölték a dél-koreai tűzoltóság illetékesei.

A sűrű ködben egyszerűen kisétált az országból egy észak-koreai katona

Nagyvilág2017.12.21, 04:42

Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába csütörtökön a két országot elválasztó demilitarizált övezeten keresztül.

Az olimpia utánra halaszthatják a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot

Nagyvilág2017.12.20, 04:48

A phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt szó lehet a dél-koreai-amerikai hadgyakorlat elhalasztásáról, ha Észak-Korea felhagy a katonai provokációkkal - mondta el a szöuli elnöki hivatal egy, név nélkül nyilatkozó illetékese szerdán.

Dél-koreai elnök: Újra kell gondolni Kína és Dél-Korea kapcsolatát

Nagyvilág2017.12.14, 16:27

Peking és Szöul között új kapcsolatot és az észak-koreai nukleáris fenyegetés elleni közös fellépést szorgalmazta Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön Kínában, ahol Hszi Csin-ping államfővel folytatott megbeszélést.

25 év börtönre is ítélhetik a volt dél-koreai elnök barátnőjét

Nagyvilág2017.12.14, 12:43

Hatalommal való visszaélés, kényszerítés és kenőpénzek elfogadása vádjával 25 évi börtönbüntetést kért a dél-koreai ügyészség csütörtökön a posztjáról eltávolított államfő barátnőjére, bizalmasára, Csoj Szun Szilre – jelentették hírügynökségek.

Animista hitvilág miatt szeretik a robotokat Dél-Koreában

Gazdaság2017.12.11, 12:04

Két dolog uralja mostanában az újságok és online hírportálok címlapjait Dél-Koreában. Az egyik a közelgő téli olimpia, amelynek februárban Phjongcshang városa ad otthont. A másik téma technológiai. Az országban ugyanis néhány helyen munkába álltak a minden korábbinál fejlettebb humanoid robotok, ami még a leggyorsabb internet és a világ egyik technológiai fellegvárának számító országában is különösen izgalmasnak számít. Ám lehet, hogy az ok-okozati összefüggés fordított. Dél-Koreában ugyanis egyesek egészen meglepő okkal magyarázzák azt, hogy az ország szinte egy emberként bolondul a robotokért.

A magyarok csoportellenfele kiütötte a románokat a vb-ről

Sport2017.12.11, 20:03

Az orosz és a cseh válogatott nyolc közé jutott a németországi női kézilabda-világbajnokságon.

Közös rakétavédelmi gyakorlatot tart Dél-Korea, Japán és az USA

Nagyvilág2017.12.11, 04:17

Közös rakétavédelmi hadgyakorlatot tart Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága, miután sajtóértesülések jelentek meg arról, hogy Észak-Korea hamarosan tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tesztelésére készül.

Kulturális hagyományból munkaerő-piaci jelenség lett a sámánizmus

Gazdaság2017.11.29, 17:41

Dél-Koreában a gazdasági lassulás miatt hirtelen megugrott a sámánok és a jövendőmondók száma. Olyannyira, hogy az már munkaerőpiaci szempontból is értelmezhetővé vált. A sámánizmus nagyon komoly, jelenleg is élő kulturális-vallási jelenség a buddhista többségű országban, most azonban úgy tűnik, a hagyományokhoz fordulás a munkanélküliségből való menekülési utat jelenti.

Észak-Korea egy éven belül teljesítheti atomprogramját

Nagyvilág2017.11.28, 11:03

Észak-Korea egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját, nukleáris arzenálja készen áll – jelentette ki kedden Dél-Korea egyesítési minisztere.

Észak-Korea megszegte a fegyverszüneti megállapodást a dezertőr lelövésével

Nagyvilág2017.11.27, 10:33

Észak-Korea megsértette a két ország közötti fegyverszüneti megállapodást azzal, hogy katonái rálőttek egyik társukra és megsebesítették, amikor átszökött a demarkációs vonalon – jelentette ki hétfőn Szong Jong Mo dél-koreai védelmi miniszter, és figyelmeztetette Phenjant, hogy ez ne ismétlődjön meg.

Dél-Korea újra hangszórókkal sugároz híreket észak felé

Nagyvilág2017.11.27, 04:50

A dél-koreai hadsereg hangszórókkal híradásokat sugároz az észak-koreai katonák felé arról a fiatal északi katonáról, aki két hete szökött át a két Koreát elválasztó, szigorúan védett demarkációs vonalon át - mondták el vasárnap a hadsereg illetékesei.

A hentesautomata lesz az új ázsiai őrület?

Techbázis2017.11.23, 20:31

Az egyszemélyes háztartásban élő dél-koreaiakat próbálják megszólítani az újítással.

Hatósági razzia az Apple dél-koreai kirendeltségén

Techbázis2017.11.23, 18:42

Érdekes időzítéssel, pénteken kerül piacra az országban az iPhone X.

Öt golyót operáltak ki a szökött észak-koreai határőrből

Nagyvilág2017.11.15, 08:54

Az Origo tegnap számolt be arról, hogy egy észak-koreai határőr átszökött Dél-Koreába. Közben kiderült, hogy észak-koreai társai legalább 40 lövést adtak le a szökevény határőrre, aki előtte elkötött egy terepjárót.

Ázsiáig terjed a magyar akác

Tudomány2017.11.14, 13:13

A klímaváltozással járó elsivatagosodás elleni küzdelemben segít a magyar akác Ázsia több országában. Dél-Koreában és Kínában jó talajmegkötő képessége mellett a rendkívül magas fűtőértéke, a bútor- és faiparban való hasznosítása, és a méhészetben betöltött szerepe miatt is kelendő. Ebben a hónapban zárul le a második szakasza annak a távol-keleti kutatási együttműködésnek, amelyben a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) akácszakértője is részt vett.

Börtönben marad a volt dél-koreai elnök bizalmasa

Nagyvilág2017.11.14, 09:25

Egy dél-koreai fellebbviteli bíróság helybenhagyta kedden azt az ítéletet, amelyben első fokon három év börtönre ítélték a posztjáról eltávolított dél-koreai elnök barátnőjét és bizalmasát, amiért kapcsolataival visszaélve elintézte, hogy lánya bejusson az ország egyik legpatinásabb egyetemére.

Hátba lőttek egy szökött észak-koreai határőrt

Nagyvilág2017.11.13, 12:47

Az észak-koreai katona vasárnap délután szökött át Dél-Koreába. Miután az egyetlen, Keszonghoz közeli közösen ellenőrzött biztonsági zónában elérte a demarkációs vonalat, északi társai több lövést is leadtak rá, az egyik golyó el is találta.

Agyoncsapott egy járókelőt a toronyházból kiugró öngyilkos

Nagyvilág2017.11.08, 07:47

Járókelőre zuhant egy toronyházból kiugró öngyilkos Szöulban, mindketten meghaltak.

Donald Trump megérkezett Dél-Koreába

Nagyvilág2017.11.07, 08:51

Mun Dzse In dél-koreai elnök meglepetésként elutazott arra az amerikai katonai támaszpontra, amelyet Donald Trump készült meglátogatni rögtön Szöulba érkezése után, és személyesen fogadta ott kedden amerikai kollégáját és feleségét.

Átadták Dél-Koreának az olimpiai lángot

Sport2017.10.31, 12:19

A dél-koreai szervezők átvették a februári, phjongcshangi téli olimpia fáklyáját kedden Athénban.

Ilyen, amikor Észak-Korea kegyet gyakorol

Nagyvilág2017.10.27, 08:56

Észak-Korea emberiességi megfontolásból hazaenged pénteken egy dél-koreai halászhajót, amely múlt héten szombaton tévedt felségvizeire.

Észak-koreai hackerek dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el

Nagyvilág2017.10.10, 15:29

Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el, köztük a háború esetére Washingtonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is - adta hírül kedden egy dél-koreai lap.

Élelmiszersegélyt küld északra Dél-Korea

Nagyvilág2017.09.21, 07:25

Dél-Korea csütörtökön jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében 8 millió dollár értékben humanitárius segélyt küld Észak-Koreának - jelentette a déli Yonhap hírügynökség.

Éleslövészetet tartott a dél-koreai haditengerészet

Nagyvilág2017.09.05, 05:03

Éleslövészetet tartott kedden a Sárga-tengeren a dél-koreai haditengerészet, hogy megmutassa Észak-Koreának, képes visszaverni egy esetleges katonai provokációját - idézte kedden a Yonhap hírügynökség a haditengerészet közleményét.

Donald Trump döntött: felfegyverzik Dél-Koreát

Nagyvilág2017.09.04, 23:45

Donald Trump amerikai elnök beleegyezett abba, hogy feloldja a dél-koreai rakéták robbanótölteteire vonatkozó súlykorlátozást - közölte a Fehér Ház.

Tokió és Szöul még szigorúbb szankciókat akar

Nagyvilág2017.09.04, 07:01

Abe Sindzo japán miniszterelnök és Mun Dzsein dél-koreai elnök egyetértésre jutott hétfőn abban, hogy még szigorúbb ENSZ-szankciók bevezetéséért fognak kardoskodni Észak-Korea ellen az újabb, már hatodik kísérleti atomrobbantás miatt.

Dél-Korea ballisztikus rakétával gyakorlatozott

Nagyvilág2017.09.04, 06:58

Ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot hétfőn Dél-Korea, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.

Atomfegyverrel felszerelhető amerikai gépek gyakorlatoztak Dél-Korea fölött

Nagyvilág2017.08.31, 14:56

Atomfegyverrel is felszerelhető amerikai bombázók gyakorlatoztak a dél-koreai légierővel közösen csütörtökön. Két nappal azután, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki, amely átrepült Japán felett, mielőtt a Csendes-óceánba csapódott.

Meddig feszítheti a húrt Kim Dzsongun?

Nagyvilág2017.08.29, 17:40

A Koreai-félsziget alig két és fél Magyarország nagyságú, a történelemben mégis sok háborút vívtak érte. Legutóbb 1950 és 1953 között dúltak itt véres harcok, hogy aztán a békeszerződésben a háború előtti helyzetet rögzítsék. Most is úgy tűnik, hogy semelyik érintett fél számára nincsen olyan cél, amit egy esetleges háborúval elérhetne. Közben mind szavakban, mind katonai erődemonstrációban túllépték már a határt a felek. Meddig lehet feszíteni a húrt? Vajon lesz-e újabb háború a Koreai-félszigeten?

Bombázással válaszoltak az észak-koreai rakétára

Nagyvilág2017.08.29, 11:56

Dél-Korea igen gyorsan válaszolt az újabb észek-koreai rakétakísérletre. Két F15K vadászbombázó összesen nyolc bombát dobott le egy hadgyakorlat keretében. A dél-koreai közlemény szerint a bombák a kijelölt helyeken csapódtak be, ezzel bizonyítva, hogy Dél-Korea gyorsan és hatékonyan képes stratégiai célpontokat megsemmisíteni Észak-Koreában.

Dél-Korea berobbantja a globális zeneipart

Gazdaság2017.08.23, 22:17

A világ zeneipara ugyan a streamszolgáltatásoknak köszönhetően 5,7 százalékkal bővült 2016-ban, azonban van egy ország, ahol ennél jóval nagyobb a növekedés. A K-pop már nemcsak Ázsiában népszerű, a dél-koreai zenének Európában és az Egyesült Államokban is egyre több rajongója van. A legnépszerűbb ázsiai előadók már az amerikai popsztárokat is megelőzik nézettségben.

Az Alkonyat és az Éhezők viadala lesz egy új élménypark témája

Travelo2017.10.03, 13:26

Az Alkonyat és az Éhezők viadala lesz egy új élménypark témája

Szexrabszolga szobrokat helyeztek a szöuli buszokra

Nagyvilág2017.08.14, 13:09

A második világháború koreai szexrabszolganőiről készített szobrokat helyeztek el a szöuli buszokon. Ennek célja, hogy emlékeztessék az utasokat a vigasznők tragikus sorsára, amiket a japán hadsereg kényszerített rájuk.

Házkutatást tartottak a Samsungnál

Gazdaság2017.08.07, 10:17

Házkutatást tartottak a Samsung egyik irodájában, mely a Szöul központjában található szolgálati lakások ügyeit intézi.

A dél-koreai titkosszolgálat manipulálta az elnökválasztást

Nagyvilág2017.08.04, 11:06

A dél-koreai titkosszolgálat a 2012-es szavazást manipulálni próbálta, azaz befolyásolni akarták az elnökválasztás kimenetelét a konzervatívok javára.

Washington F-16-osokat küld Dél-Koreába

Nagyvilág2017.08.01, 05:16

A térség biztonsága iránti elkötelezettség jeleként az amerikai légierő 12 F-16-os vadászbombázója állomásozik majd 4 hónapon át Dél-Koreában - tudatta kedden az amerikai légierő csendes-óceáni parancsnoksága.

Mintegy 3 megawattot termelnek a lebegő napenergia-hasznosítók

Gazdaság2017.07.31, 10:41

A dél-koreai Solkiss nevű cég nem kisebb vállalkozásba fog bele, mint egy olyan napelem-farm építésébe, mely az égitest mozgását is leköveti a víz tetején lebegve, ezzel maximalizálva a környezetbarát termelést. A tengerre telepített széltornyokat vezérlő, hullámzást kiegyenlítő szuperszoftverről itt tettünk említést, most itt a vízen lebegő napenergia-termelő, mely már november végén munkába is állhat.

Horvátország vadászrepülőket vásárolna

Nagyvilág2017.07.21, 10:06

Horvátország tervei között szerepel, hogy tizenkét vadászrepülőgépet vásároljon. Jelenleg öt országtól, Svédországtól, Görögországtól, Izraeltől, az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától várja az árajánlatokat.

Lehetetlen, hogy létrejöjjön a koreai tárgyalás

Nagyvilág2017.07.20, 08:44

Észak-Korea még mindig nem adott hivatalost választ a katonai tárgyalások megkezdésére.

Dél-Korea katonai tárgyalásokat kezdeményezett Észak-Koreával

Nagyvilág2017.07.17, 07:03

Dél-Korea katonai tárgyalásokat javasolt hétfőn Észak-Koreának, hogy enyhíteni lehessen a köztük lévő feszültséget, és azt is felvetette, hogy folytassák a családegyesítésről megszakadt konzultációkat.

Előkerült az első videó a világháborús szexrabszolgákról

Nagyvilág2017.07.10, 12:04

Előkerült az első videós bizonyíték arról, hogy a második világháborúban a japán katonák szexrabszolgának tartották a megszállt területeken élő nőket.

Szárnyaló profitokat követnek a tőzsdék

Archívum2017.07.05, 13:04

Az ázsiai piacok igen erősen teljesítenek ebben az évben, ahogy az infláció visszatérése a legfontosabb téma a régióban – mondja a világ legnagyobb eszközkezelőjének számító BlackRock elemzője.

Dél-koreai vezetők meggyilkolására adott parancsot Kim Dzsongun

Nagyvilág2017.06.28, 19:30

Észak-Korea szerdán Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök, valamint a hivatali idejében a hírszerzést vezető Li Bijung-ho meggyilkolásáról rendelkezett, miután a hét elején olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint Szöul titkos tervet szőtt Kim Dzsongun észak-koreai vezető eltávolítására.

Ismét megjelent a madárinfluenza Dél-Koreában

Nagyvilág2017.06.07, 12:43

Ideiglenes tilalmat vezettek be a dél-koreai hatóságok szerdán a baromfik szállítására, miután pár napja ismét felütötte a fejét a madárinfluenza H5N6-os törzse az országban.

A szöuli parlament támogatja az új miniszterelnököt

Nagyvilág2017.05.31, 12:40

A dél-koreai parlament bizalmat szavazott az új miniszterelnöknek, Li Nak Jonnak.

Dél-Korea és Japán: nagyobb nyomást kell gyakorolni Észak-Koreára

Nagyvilág2017.05.30, 16:07

Retorziókra és nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség Észak-Koreával szemben - állapította meg Dél-Korea és Japán vezetője. 

Dél-Korea elnöke nem tudott az újabb rakétaindító állásokról

Nagyvilág2017.05.30, 10:54

Mun Dzse In dél-koreai elnök kedden különvizsgálatot rendelt el négy, kormányzati engedély nélkül, titokban az országba szállított amerikai rakétaindító állás ügyében - közölte a dél-koreai elnöki palota.