David Cameron

címke rss
Egy repülő mosdójában hagyta a fegyverét David Cameron testőre

Egy repülő mosdójában hagyta a fegyverét David Cameron testőre

A fegyverét és az útlevelét is egy repülőgép mosdójában hagyta David Cameron testőre. A pisztolyt egy utas találta meg, az ügyben vizsgálat indult.

Tragikus következményekkel jár a brüsszeli kettős mérce

Itthon2019.11.15, 14:41

Hiánypótló és egyedi az a magyar könyv, amely a Brexit, Nagy Britannia Európai Unióból való kilépésének előzményét, valamint tanulságait dolgozza fel. Korábban egyetlen tagállam sem készített hasonló kiadványt. A Századvég Kiadónál megjelent Az EU brit szemmel című könyv rámutat arra, hogy a nemzeti érdek a döntő a tagállamok és az EU viszonyában, és nagy szerepe volt a bevándorlásnak is a Brexitben.

Fizetne 4 millió forintot egy vacsoráért egy volt kormányfővel?

Gazdaság2018.01.13, 11:22

David Cameron, volt brit miniszterelnök 12 ezer fontért hirdetett meg helyeket maga mellett egy kínai vacsoraasztalnál. A közös étkezés közben fontos kínai-brit befektetési alapokról esett szó, így elképzelhető, hogy voltak, akiknek nagyon is megérte a vacsora.

Nagy-Britannia nem zárja le hermetikusan a határait

Itthon2017.03.03, 17:10

„Legelsősorban az Egyesült Királyságban élő magyarok érdekeinek a védelme áll a figyelmünk középpontjában, a kilépési tárgyalások során el kell érni, hogy a britek garantálják az itt élő uniós, köztük a magyar állampolgárok által jelenleg az EU-tagság révén élvezett jogokat” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak adott interjújában. Magyarország londoni nagykövete arról is beszélt, hogy most arra kell koncentrálni, hogy egy fair, kiegyensúlyozott megállapodás jöjjön létre a brit kilépés kapcsán.

Radikálisan megnőtt Magyarország nemzetközi jelentősége

Itthon2017.02.02, 08:44

Vlagyimir Putyin magyarországi utazása három éven belül a hetedik olyan találkozó, ahol Orbán Viktor valamelyik nagyhatalom vezetőjével tárgyal. Ez egyrészt azt mutatja, hogy Magyarország nemzetközi jelentősége radikálisan megnőtt. Másrészt azt is egyértelműen jelzi, hogy Magyarország önálló külpolitikát folytat.

David Cameron elárulta, hova megy dolgozni

Nagyvilág2016.10.12, 11:44

David Cameron brit exminiszterelnök a fiatalokat a munkavállalásra felkészítő program egyik szervezetének elnöke lesz. A programot Cameron hozta létre 2011-ben.

Képviselői mandátumáról is lemondott David Cameron

Nagyvilág2016.09.12, 18:44

Visszaadja alsóházi képviselői mandátumát David Cameron volt brit miniszterelnök.

Theresa May, az új brit miniszterelnök: Otthagyjuk az uniót, nincs új népszavazás

Nagyvilág2016.07.14, 08:19

David Cameron benyújtotta lemondását, II. Erzsébet pedig megbízta az eddigi belügyminisztert, Theresa Mayt. Az új brit kormányfő a kinevezése előtt többször kijelentette, hogy kivezeti Nagy-Britanniát az unióból. A vezető konzervatív politikusok közül őt tartják szociálisan a legérzékenyebbnek, és megemlítik, hogy belügyminiszterként élesen ellenezte a közös európai migrációs politikát.

Utoljára beszélt miniszterelnökként David Cameron

Nagyvilág2016.07.13, 16:21

Befejezte szerdán miniszterelnöki tevékenységét David Cameron. A konzervatív párti brit kormányfő a 2010-es parlamenti választások után költözött be a Downing Street-i miniszterelnöki rezidenciára, ahol 2256 napot töltött.

Így zajlik a brit miniszterelnök-csere

Nagyvilág2016.07.13, 08:56

David Cameron leköszönő brit miniszterelnök szerdán átadja a kormányfői tisztséget eddigi belügyminiszterének, Theresa Maynek.

Örül a piac Cameron távozásának

Gazdaság2016.07.11, 21:47

Erősödött a font és 11 havi csúcson zárt a londoni FTSE tőzsdemutató arra a bejelentésre, hogy szerdán Theresa May brit belügyminiszter veszi át a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.

Szerdán váltja Theresa May Cameront

Itthon2016.07.11, 17:42

Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.

Orbán Viktor: Az EU nem Brüsszelben van

Nagyvilág2016.06.29, 16:43

A tagállamok jelentik az Európai Uniót, nem az uniós intézmények. Erről Orbán Viktor beszélt a brexitről és következményeiről szóló EU-csúcs után Brüsszelben. A kormányfő szerint nem szabad most siettetni a briteket, már csak a kint dolgozó magyarok miatt sem. Az Origo Brüsszelből tudósít.

Biztosan távoznak a britek az unióból, de csak októberben

Nagyvilág2016.06.29, 00:56

Még nem tudják, hogy milyenek lesznek a pontos körülményei, de a brexit már tény, és az is, hogy majd csak ősszel lesz az. Ez derült ki a Nagy-Britannia unióból való kilépéséről döntő népszavazás utáni uniós csúcson, amelyet érhetően a brit ügyek domináltak. Ugyanezekről rég nem látott nagy vita volt az Európai Parlamentben. Az Origo Brüsszelből tudósít.

Megsürgették a brit kilépést

Nagyvilág2016.06.28, 12:52

Az Európai Parlament felszólította David Cameron brit miniszterelnököt, hogy már a ma kezdődő uniós csúcson jelentse be országa kilépési szándékát.

Ha ebből nem tanul az EU, akkor semmiből

Nagyvilág2016.06.28, 08:59

A ma kezdődő uniós csúcs előtt egy dolog biztos: a brexit minden eddigi lényeges kérdést háttérbe szorít. A „maradék” 27 országnak most azt kell kitalálnia, mennyire engedjék el a távozó kezét. Nem lesz egyszerű konszenzusra jutni, de ha minden igaz, erre lesz négy hónapjuk. Jogilag addig olyan, mintha nem lett volna népszavazás.

Juncker sürgeti Nagy-Britanniát

Nagyvilág2016.06.25, 10:26

Nagy-Britanniának az országban megtartott népszavazás eredményével összhangban azonnal be kellene nyújtania írásban az Európai Unióból való kilépési szándékát, hogy a kiválási folyamat a lehető leggyorsabb és legfájdalommentesebb legyen - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. 

A brexittel az elit is nagyot bukott

Gazdaság2016.06.24, 12:21

Miután a csütörtöki népszavazáson a britek úgy döntöttek, hogy kilépnek az Európai Unióból, a brexitnek számos nyertese és vesztese lesz a jövőben. A Bloomberg összegyűjtötte, hogy a politikában és az üzleti életben mely szereplők mire számíthatnak.

A befektetőket nyugtatgatják a brit vezetők

Gazdaság2016.06.24, 11:30

Elfogadja a népszavazás eredményét a brit miniszterelnök és a külügyminiszter. A Philip Hammond, a külügyi tárca vezetője kármentésről beszélt, mint mondta, most a fő feladatuk a piac stabilizálása.

A lázadók Cameron mögé álltak

Gazdaság2016.06.23, 23:57

David Cameron miniszterelnök kormányának és pártjának számos tagja szavazott az unióból való kilépés mellett, a miniszterelnök képviselte irányvonal ellen. A Telegraph értesülései szerint 80 képviselő, beleértve az összes kilépéspárti minisztert levélben fordult Cameronhoz, hogy az eredménytől függetlenül maradjon hivatalban.

A kisebbik rossztól a horrorforgatókönyvig

Gazdaság2016.06.23, 09:56

David Cameron a brit EU-tagság újratárgyalásának sikerére tett fel mindent, párttársait és a brit közvéleményt azonban nem győzte meg a februárban kötött megállapodás. Most egyre erősebb érveket használ, hogy benntartsa az országot az EU-ban, miközben az eredetileg megvédeni kívánt londoni City cégei már felkészültek a kivonulásra. 

Itt Cameron hős már nem lehet, de lábjegyzet még igen

Gazdaság2016.06.21, 16:24

A kilépéspártiak szerint az Egyesült Királyságnak le kell ráznia az uniós előírások és bürokrácia béklyóját, vissza kell szereznie gazdasági és politikai önállóságát, hogy újra naggyá lehessen. A maradáspártiak szerint az unió nélkül a szigetországra gazdasági recesszió vár, a kilépés ugrás az ismeretlenbe, a problémákat az unión belül kell megoldani. Ha minden jól megy, a népszavazás után a szigetország és az unió is boldogan élnek, együtt vagy külön. Ha minden rosszul, akkor szétesik az Egyesült Királyság és az Európai Unió, David Cameron neve szitokszó lesz. A népszavazással Cameron választást nyert, és sikeresen zsarolta Brüsszeelt, ...

Ezért nem örülne a Fidesz a brit kilépésnek

Nagyvilág2016.06.20, 14:04

Jelentősen növekedne a baloldali, liberális és zöld párti alakulatok súlya az Európai Parlamentben, ha a britek csütörtökön a kilépésre szavaznának. A magyar kormány hétfőn hirdetést jelentetett meg egy brit lapban, amiben a tagság mellett kampányol. Minden bizonnyal a politikai erőviszonyok mérlegelése is közrejátszhatott abban, hogy Orbán Viktor megszólalt.

Cameron: A brexit tíz év bizonytalanságot hozna

Nagyvilág2016.06.13, 10:29

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniát egy évtizedre visszavetné az EU-ból való kilépés. David Cameron szerint ráadásul a kilépésnek csak költségei lennének, hozadéka semmi.  

A forintot is gyengítheti a brexit

Gazdaság2016.06.10, 21:09

A forint árfolyamára is hatással lehet a britek népszavazása a kilépésről – közölte a K&H elemzőközpontja. A pénzpiacokon általános bizonytalanságot okoz a szavazás, a befektetők többsége arra számít, hogy a britek az EU-ban maradás mellett voksolnak a két hét múlva esedékes népszavazáson.

Áder Cameronnal tárgyalt

Videó2016.05.25, 17:04

Elsősorban környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel kedden Londonban Áder János köztársasági elnök. Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban fogadta a magyar államfőt. Áder János azon a nagyszabású rendezvénysorozaton vesz részt, amelynek keretében e héten bemutatják Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás, Canterbury mártír érseke Esztergomban őrzött ereklyéjét.

A brit kormányfővel is tárgyal Áder János

Itthon2016.05.21, 15:35

A brit fővárosba látogat a jövő hét elején Áder János köztársasági elnök és felesége a Becket Szent Tamás tiszteletére rendezett ünnepség-sorozatra. Az államfő Londonban találkozik David Cameron brit miniszterelnökkel is.

Cameron: Fantasztikusan korrupt ország Nigéria és Afganisztán

Nagyvilág2016.05.10, 19:02

A brit miniszterelnök szerint "néhány fantasztikusan korrupt" ország is részt vesz a brit kormány által csütörtökre Londonba összehívott nemzetközi korrupcióellenes konferencián. David Cameron, aki nem a nyilvánosságnak szánta kedden rögzített kijelentéseit, hangot adott annak a véleményének is, hogy valószínűleg Nigéria és Afganisztán a világ két legkorruptabb országa.

Cameron: Az EU elhagyásával csak az ellenségeink járnának jól

Nagyvilág2016.05.09, 11:18

Biztonságosabb, gazdagabb és hatalmasabb lehet az Egyesült Királyság, ha az Európai Unión belül marad – mondta a brit EU-népszavazás előtti legnagyobb kampánybeszédében David Cameron. A brit kormányfő nem csak gazdasági érveket sorolt a maradás mellett, szerinte csak összefogással lehet fenntartani a kontinens békéjét és biztonságát. 

Muszlim hatalomátvétel jöhet Londonban

Nagyvilág2016.05.05, 09:39

London történetében először választhatnak a város élére muszlim vallású főpolgármestert. Sadiq Khan, a Munkáspárt jelöltje behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet konzervatív riválisa előtt. Csütörtökön nemcsak az önkormányzatok egy részében lesz szavazás, hanem a skótok is új parlamentet választanak. A függetlenségi erők tovább erősödhetnek, de egyelőre nem lesz új függetlenségi referendum Skóciában. Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

Százezres tömeg követelte David Cameron távozását

Nagyvilág2016.04.16, 23:45

Több tízezren tüntettek London központjában a szociális kiadások csökkentése ellen, követelve David Cameron miniszterelnök távozását.

Már készül a lex Panama, de nem nálunk

Gazdaság2016.04.12, 17:41

Több országban is törvényi szigorítást jelentettek be a Mossack Fonseca-ügy alapján, Magyarországon egyelőre csak a Panama-papírokban szereplők kivizsgálását rendelték el. Nincs értelme általában betiltani az offshore-ozást, megoldást is csak a nemzetközi együttműködés, információcsere hozhat.

David Cameron nem titkolózik tovább

Nagyvilág2016.04.10, 08:22

Ígéretének megfelelően közzétette a legutóbbi hat évben benyújtott adóbevallásait vasárnap a brit kormányfő, igyekezve véget vetni a panamai offshore-botrány kirobbanása után az ő személyes pénzügyeivel kapcsolatban felmerült találgatásoknak.

A robotok nem tudják pótolni a menekülteket

Gazdaság2016.04.07, 21:31

Európa gazdaságilag rövid és hosszú távon is jól jár a menekültválsággal. Rövid távon a menekültek miatt a kormányok többet költenek, ezzel jobban pörgetik a gazdaságot. Hosszú távon Európának friss munkaerőre van szüksége, annak ellenére, hogy a következő évtizedekben a robotok és a mesterséges intelligenciák miatt sok munkahely szűnik majd meg.

Offshore: Cameron is magyarázkodásra kényszerült

Nagyvilág2016.04.07, 23:01

David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön elismerte, hogy voltak részvényei néhai édesapja offshore befektetési vállalkozásában. Állítólag hamarosan bemutatja adóbevallásait.

Offshore-botrány: David Cameron apja is érintett lehet

Nagyvilág2016.04.07, 16:45

Bahamai lakosok kezelték David Cameron brit miniszterelnök édesapjának offshore alapját. A több mint 30 éve működő cég egyetlen penny adót sem fizetett eddig Nagy-Britanniában. 

Kilépés az Európai Unióból? Arra nincs tervünk

Itthon2016.03.21, 12:40

A britek számára abszolút belpolitikai kérdés az uniós népszavazás, bár ijesztő, hogy a lakosság jelentős része semmit nem tud róla – mondta az Origónak az Egyesült Királyság ideiglenes ügyvivője. Theresa Bubbear szerint a brit kormánynak nincs terve arra az esetre, ha a lakosság mégis a kilépésre szavazna, de nincs is rá szükség. Az uniós munkavállalóknak járó szociális juttatások csökkentéséről pedig azt gondolja: azzal a kelet-európai országok is jól járnak.

London hadihajókat küld az Égei-tengerre

Nagyvilág2016.03.07, 17:00

Hadihajókat küld a brit kormány az Égei-tengerre az embercsempészek feltartóztatását célzó NATO-tevékenység részeként.

Cameron politikai játszmája lefejezheti Európát

Gazdaság2016.02.25, 15:05

A nagyvárosok sem maradnak örökké a csúcson. Erre utalnak a történelmi tapasztalatok, és ettől félhet most London, ha az Egyesült Királyság lakossága úgy dönt, hogy maga mögött hagyja az Európai Uniót. Mindeközben úgy tűnik, az Európai Uniónak minden szempontból hatalmas veszteséget jelentene, ha London kiválna a közösségből. A nagy kérdés, hogy a Brexit kinek fájna jobban. A népszavazást David Cameron miniszterelnök Brüsszel elleni elrettentő fegyverként kovácsolta, de volt szövetségese, párttársa, London polgármestere, Boris Johnson húzhatja meg a ravaszát.

Ilyen még nem volt a The Times történetében

Gazdaság2016.02.23, 13:34

Több száz nagyvállalat vezetője támogatta egy kedden megjelent közös nyílt levélben Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását, vagyis a Brexit ellen léptek fel.

Cameron az EU-kilépésről: Ugrás lenne a sötétbe

Nagyvilág2016.02.21, 16:17

A brit miniszterelnök szerint, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, az „ugrás lenne a sötétbe”, és további kockázatok felesleges vállalását jelentené az egyébként is bizonytalan jelenlegi időszakban.

Június 23-án szavaz Nagy-Britannia az EU-ról

Nagyvilág2016.02.20, 14:22

Június 23-án szavazhatnak a britek országuk EU-tagságáról – jelentette be David Cameron miniszterelnök. 

Rendkívüli ülést tart a brit kormány

Nagyvilág2016.02.20, 07:15

Rendkívüli kabinetülést hívott össze szombatra David Cameron miniszterelnök, aki a brit reformigényekről a brüsszeli EU-csúcson elért megállapodást vitatja meg kormányának tagjaival.

Cameron: Még nincs egyezség a brit reformigényekről

Nagyvilág2016.02.19, 12:42

Bár a tárgyalásokon történt némi előrelépés, még nem sikerült megállapodni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről - közölte David Cameron brit miniszterelnök az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.

Az Angliában dolgozó magyarokat is érintheti a brüsszeli döntés

Gazdaság2016.02.18, 18:47

A Nagy-Britannia és Brüsszel konfliktusában az MSZP-t kivéve hasonló állásponton vannak a magyar pártok: David Cameron a magyar munkavállalókat is hátrányosan érintő javaslatát mind elutasítják, más ötleteinek, például a nagyobb nemzetállami autonómiának viszont lennének támogatói, de csak úgy, ha az nemcsak a britekre, hanem mindenkire vonatkoznának. Az Origónak nyilatkozó szakértő szerint viszont valószínűbb, hogy nem vezetnek átfogó európai reformhoz a tárgyalások, csupán a szigetország kap előjogokat az EU-n belül.

Orbán-Merkel összecsapást hozhat az éjjeli vita

Nagyvilág2016.02.18, 13:53

A migrációs válság kezeléséről és az Egyesült Királyság reformelképzeléseivel kapcsolatos megoldásról tárgyalnak délután kezdődő kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam-, illetve kormányfői.

Ha engednek Cameronnak, Orbán is előállhat az ötleteivel

Gazdaság2016.02.14, 15:10

Az egész Európai Unióra hatással lehet, ha Brüsszel teljesíti David Cameron követeléseit – állítják a Bloombergnek nyilatkozó brit szakértők. Mint mondják, a magyar kormány is benyújthatja a saját követeléseit, Orbán elsősorban azt követelheti majd, hogy az EU kevesebb kontrolt gyakoroljon a magyar kormány belpolitikája és gazdaságpolitikája felett.

Rosszul is járhatnak a magyar munkavállalók Angliában

Nagyvilág2016.02.02, 15:16

Csak részengedményeket kapott David Cameron brit miniszterelnök az Európai Uniótól, de a szigetországba készülő magyar munkavállalók ettől még járhatnak rosszul. Néhány hónappal a tervezett brit EU-népszavazás előtt az Európai Tanács elnöke ugyanis nyilvánosságra hozta, miben hajlandó engedni a briteknek. Csakhogy az uniós munkavállalókat érintő változások sem a briteknek, sem pedig a visegrádi négyeknek nem fognak tetszeni.

Vészféket javasolnak Londonnak

Nagyvilág2016.01.29, 13:02

Egy kompromisszumos tervvel várja Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a pénteken Brüsszelbe látogató David Cameron, brit miniszterelnököt az EU-munkavállalók szociális ellátásának szűkítését célzó londoni tervek ügyében. Cameron februárban szeretne egyezségre jutni, ha nem akkor a britek népszavazáson dönthetnek az EU-tagságukról.

Amal Clooney is csontsovány, de roppant stílusos

Life.hu2016.01.24, 07:59

Nem Angelina Jolie az egyetlen sztárfeleség , aki mostanában csontsoványra fogyott: Amal Clooney is eszméletlenül vékony, de meg kell hagyni, hietetlenül stílusos, még akkor is, ha munkáról van szó. 

David Bowie helyett David Cameron brit miniszterelnök halálhírét jelentette be egy rádiós

Life.hu2016.01.11, 15:04

Annál nagyobbat nem is lehetne bakizni, mint ami egy brit rádiósnak sikerült: David Bowie popsztár halála helyett David Cameron brit miniszterelnök halálhírét jelentette be a műsorvezető.

Orbánnak nehéz lehet Cameron kosara

Itthon2016.01.07, 22:06

A jó hangulat garantált volt Orbán Viktor és David Cameron sajtótájékoztatóján, de a szociális juttatások kérdése továbbra is a levegőben lóg. A brit kormányfő nem hajlandó levenni az asztalról a tervét, Orbán viszont kizárta annak lehetőségét, hogy akár egyetlen magyart is migránsnak nézzenek Angliában. A magyar kormányfő szerint az ő feladata az, hogy megvédje a becsülettel dolgozó magyarokat.

Orbán a Duna-partra is kivitte Cameront

Itthon2016.01.07, 23:01

Ami a sajtó beszámolóiból és a hivatalos közleményekből kimaradt, azt Orbán Viktor tette ki a Facebook-oldalára. Az itt látható képek tanúsága szerint a magyar miniszterelnök többfelé is elvitte brit kollégáját.

Orbán szerint a magyarok nem migránsok Angliában

Itthon2016.01.07, 17:48

Erősebb uniós határvédelmet, a nemzetállamok tiszteletben tartását és egy erős, működőképes Európai Uniót akar David Cameron brit kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök. A két politikus parlamenti sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a V4-es tagállamokkal közösen továbbra is tárgyalnak az Angliában dolgozó magyarok szociális juttatásairól. Orbán Viktor szerint a magyarok nem élősködni mennek Angliába, hanem dolgozni, ezért arra kérte a brit kormányfőt, hogy ne tekintsék a magyarokat migránsoknak. 

Nemzetközi konfliktusokról is tárgyal Orbán Cameronnal

Nagyvilág2016.01.07, 13:51

A szíriai helyzet, illetve a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés is napirendre fog kerülni David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök délutáni tárgyalásán.

Megbénul Budapest a brit miniszterelnök érkezése miatt

Archívum2016.01.07, 08:59

Utak tömegét zárják le David Cameron érkezése miatt, a brit kormányfőt legalább annyira és annyian őrzik majd Budapesten, mint a pápát vagy Vlagyimir Putyint - írja az Origo.

Dupla vagy semmit játszik David Cameron Budapesten

Itthon2016.01.07, 00:08

Nem nevezhető udvariassági látogatásnak David Cameron és Orbán Viktor budapesti találkozója. A brit kormányfőnek minden eddiginél nagyobb szüksége van magyar kollégája támogatására, akitől azt reméli, meg tudja győzni a visegrádi négyeket reformtörekvései szükségességéről. Ha nem sikerül nagyszabású terve, saját politikai karrierje is veszélybe kerülhet. 

Kerülje ki Cameront, jobban jár

Itthon2016.01.06, 19:13

Utak tömegét zárják le David Cameron érkezése miatt, a brit kormányfőt legalább annyira és annyian őrzik majd Budapesten, mint a pápát vagy Vlagyimir Putyint. Cikkünkből megtudhatja, merre nem érdemes elindulnia csütörtökön.

A TEK felkészült Cameronra

Itthon2016.01.06, 16:18

A Terrorelhárítási Központ a Budapesten közlekedők fokozott figyelmét, türelmét és megértését kéri, mivel 2016. január 6-án az esti óráktól és január 7-én a védett személyek által igénybe vett útvonalak mentén időleges korlátozásokra, terelésekre, illetve bizonyos területeken és épületeknél lezárásokra lehet számítani.

Félelem és homály a szigetországban

Archívum2015.12.23, 13:25

Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból messze a legfontosabb kockázat a brit gazdaságra nézve a jövő évben. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok elnökválasztási kampánya vagy az amerikai jegybank kamatemelése senkit nem is érdekel a szigetország jövőjével kapcsolatban.

Valós terrorveszély fenyegeti Nagy-Britanniát

Nagyvilág2015.12.02, 14:20

A brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniát közvetlenül fenyegető terrorveszély indokolja, hogy a brit királyi légierő bekapcsolódjon az Iszlám Állam nevű dzsihádista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.

Fegyverkeznek a britek a terrorveszély miatt

Techbázis2015.11.25, 06:04

Öt éve nem volt ilyen veszélyes és kiszámíthatatlan a világ, mint most. Az Arab Tavasz óta sorra borultak lángba a közel-keleti országok, míg felbukkant, és azóta is egyre erősödik az Iszlám Állam, ennek hatására pedig menekülthullám indult Európa felé. A britek megerősítik az ország védelmét, a terrorizmus elleni harc jegyében pedig a jövő héten arról is döntenek, hogy a franciákhoz hasonlóan kezdjék-e bombázni Szíriát.

Kedden jelenti be Cameron, hogy mit akar az EU-tól

Nagyvilág2015.11.08, 12:49

Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron brit miniszterelnök "drámai" hangvételű figyelmeztetést intéz a jövő héten az Európai Unióhoz arról, hogy a brit kormány "újragondolhatja" Nagy-Britannia EU-tagságát, ha Brüsszel és a tagállamok nem támogatják London reformigényeit.

Ezek lehetnek Cameron feltételei Brüsszellel szemben

Gazdaság2015.10.30, 16:40

Nagy-Britannia szerződéses biztosítékokat szeretne az Európai Uniótól arra, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak integrációs döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok ellenében. Attól tartanak, hogy hátrányos megkülönböztetés érheti a londoni Cityt, a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatási központját.

Cameron pókerjátszmát folytat Európával

Gazdaság2015.10.22, 12:07

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke új játékszabályokat próbál lenyeletni az Európai Unióval, különben elhagyja országa a gazdasági közösséget. Legalábbis ezzel riogatja az uniót, amivel az EU-szkeptikus, konzervatív hangoknak igyekszik kedvezni. Blöff vagy tényleg meglépi?

London szerint sem jó helyen bombáz Moszkva

Nagyvilág2015.10.03, 18:01

Húszból csak egy orosz légitámadásnak van olyan célpontja, amely valóban az Iszlám Állam irányítása alatt áll - mondta a Michael Fallon brit védelmi miniszter. Oroszország közben győzelmi jelentéseket tesz közzé.

Disznóságokat terjesztenek Cameronról

Itthon2015.09.21, 18:24

Marihuánás cigarettákkal és vad orgiákkal múlatta az időt oxfordi diákként David Cameron brit miniszterelnök, állítja egy rövidesen megjelenő életrajzi könyv.

Botrány! Egy levágott malacfejbe dugta péniszét David Cameron brit miniszterelnök

Life.hu2015.09.21, 12:12

Bizarr, eddig még sosem hallott fiatalkori titkairól rántja le a leplet David Cameron legújabb életrajzi könyve.

Veszélyben a királyi család! Újabb merényletet terveztek a terroristák

Life.hu2015.09.10, 09:58

A brit miniszterelnök, David Cameron a napokban jelentette be, hogy sikerült elkapniuk azt a három terroristát, akik az Iszlám Állam nevében készültek robbantani a Victory over Japan ünnepségen.

A britek a menekültválság miatt léphetnek ki az EU-ból

Nagyvilág2015.09.06, 11:16

A menekültválság eszkalálódása óta nőtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik befogdnának menekülteket az országba.

Szír menekülteket fogadna be Nagy-Britannia

Nagyvilág2015.09.06, 11:18

A brit kormány 15 ezer szír menekültet fogadna be, és katonailag is fellépne az Iszlám Állam ellen. David Cameron a jövő héten fogja előterjeszteni az erről szóló javaslatot.

Cameron duplán büntet

Gazdaság2015.09.01, 14:21

Az eddigieknél is keményebb szankciókkal fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat a brit miniszterelnök. David Cameron a The Times, konzervatív brit napilap keddi számában megjelent politikai évadnyitó cikkében közölte: a kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára.

Átírhatják a brit EU-tagsági népszavazás kérdését

Gazdaság2015.09.01, 13:35

Keresztülhúzhatja David Cameron számításait a brit választási bizottság. Az EU-tagságról szóló népszavazáson nem igen és nem-válaszok lehetnek, hanem semlegesebb, egymondatos válaszok.

Ha azt hitte, Orbán durva dolgokat mond, téved

Nagyvilág2015.08.25, 06:38

Orbán Viktor minden témában találhat szövetségeseket az uniós színtéren, de az EU jövőjét illető vitákban lényegesen nehezebb dolga lesz, mint a bevándorlás ügyében – mondta az Origónak Novák Zoltán annak kapcsán, hogy a Méltányosság Politikaelemző Központ azt vizsgálta, mely kérdésekben tér el a magyar miniszterelnök véleménye az uniós fővonaltól. Juhász Attila szerint Orbán Viktor nagyon sokszor kettős beszédet alkalmaz, így igazodva az uniós és a magyar közvélemény igényeihez.

Cameron megállítaná az országába betörő menekülteket

Nagyvilág2015.08.15, 12:11

Mindent megtesz a kormány, hogy megállítsa azokat, akik "be akarnak törni" Nagy-Britanniába - mondta a brit miniszterelnök. David Cameron szerint többet kell tenni azon országok stabilizálásáért is, ahonnan a menekültek nekivágnak Európának.

Kemény figyelmeztetést küldött a kormány a BBC-nek

Nagyvilág2015.08.10, 08:51

A brit kormány figyelmeztette a BBC-t, hogy legyen elfogulatlan a szigetország európai uniós tagságáról szóló népszavazás kérdésében, szerinte ugyanis a közszolgálati médiatársaság túlságosan is EU-párti, és ez befolyással lehet a referendumra, amelyet legkésőbb 2017-ig, de minden bizonnyal már jövőre megtartanak.

Együtt nem megy

Gazdaság2015.08.02, 17:11

Bár a skótok egyszer már az angolok mellett szavaztak, az EU-ból ők nem szeretnének kilépni, ha másképp nem megy, függetlenednének a brit koronától. 

Cameron keményen bírálta az Iszlám Államot

Nagyvilág2015.06.29, 13:24

A brit miniszterelnök szerint a létében fenyegeti a nyugati civilizációt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet terjeszkedése, ezért ugyanúgy kell harcolni ellene, mint a kommunizmus ellen a hidegháború idején.

II. Erzsébet nem szeretne megosztott Európát

Nagyvilág2015.06.25, 09:42

Európa megosztottságának veszélyét hangsúlyozta II. Erzsébet brit királynő, Joachim Gauck német elnök pedig London európai uniós tagságának fontosságáról beszélt szerda este Berlinben, a brit uralkodó tiszteletére rendezett állami banketten.

A britek kétharmada az EU-ban maradna

Nagyvilág2015.06.20, 15:14

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a britek kétharmada azt szeretné, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna.

Továbbra is feltartóztathatatlan a szélsőjobboldal

Nagyvilág2015.06.19, 23:37

Dániában is folytatódott a bevándorlásellenes és euroszkeptikus pártok előretörése. A jobboldali néppárt óriási meglepetésre a második helyre futott be, de még egyáltalán nem biztos, hogy kormányra is kerül. Az utóbbi hónapokban Európa-szerte egyre több voksot gyűjtenek be radikálisok a különféle voksolásokon, izgulhatnak a mérsékelt erők.

Felkészülnek a görög államcsődre az európai államok

Gazdaság2015.06.17, 12:47

Figyelmeztetést adott ki a görög jegybank: küszöbön áll a görög államcsőd és az euró kivezetése. A brit kormány is felkészül a görög kilépésre az eurozónából.

Magyarország is szavazhat a brit EU-tagságról

Gazdaság2015.06.16, 08:04

Olyan szerződéseket tárgyalna újra az EU-val David Cameron, amelyek elfogadását minden államnak meg kellene szavaznia. Az Origónak nyilatkozó brit képviselő szerint szinte biztosan lesz szavazás, ahol komoly ellenkampányra számíthat az EU-ellenes oldal, és maga David Cameron is a maradás mellett érvelhet.

Cameron bekeményít, sokkal kevesebb bevándorlót akar látni

Nagyvilág2015.06.10, 20:23

A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát.

Miniszterelnök rég állt így a sarkára

Nagyvilág2015.06.08, 15:30

Ultimátumot adott minisztereinek David Cameron: vagy támogatják abban, hogy szélesebb brit mozgástérért lobbizzon Brüsszelben, vagy lemondanak. Kritikusai szerint alkotmányellenes, amit a brit miniszterelnök tesz. A bajorországi G7-csúcsnak eddig messze ez a legizgalmasabb fejleménye.

Merkel nyitott a tárgyalásokra

Gazdaság2015.06.04, 19:08

Az Európai Unió fontolóra veheti bizonyos EU-szerződések módosítását, ha ezzel sikerül elérni, hogy Nagy-Britannia az unió tagja maradjon - mondta csütörtökön a BBC-nek Angela Merkel.

Merkel: A britekért módosíthatják az EU-szerződést

Nagyvilág2015.05.29, 17:31

Közös akarattal meg lehet őrizni Nagy-Britannia tagságát az Európai Unióban - mondta a német kancellár pénteken Berlinben a brit kormányfővel folytatott megbeszélése után.

Erre a kérdésre kell válaszolniuk a briteknek

Nagyvilág2015.05.28, 11:30

Miután hivatalosan is bekerült a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás törvénytervezete a konzervatív párti brit kormány idei törvényalkotási programjába, mára az is kiderült, hogy pontosan milyen kérdésre kell majd válaszolniuk a szavazóknak.

David Cameron Junckerrel vacsorázott

Nagyvilág2015.05.25, 23:47

Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt hétfő este David Cameron brit miniszterelnök a London által igényelt európai uniós reformokról.

David Cameron kihagyhatja Budapestet

Itthon2015.05.22, 12:45

A magyarországi menekültkérelmek 70-75%-át nem bírálják el pozitívan, mert az illegális határátlépők nem tudják bizonyítani, hogy valóban üldöztetésnek vannak kitéve hazájukban - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Retteghetnek az illegális bevándorlók Nagy-Britanniában

Nagyvilág2015.05.21, 12:12

A fekete jövedelem olyan lesz, mintha rablással szerezték volna, ezért a rendőrség is hasonlóan kezeli majd. Ilyen és ehhez hasonló tervek szerepelnek a konzervatív brit kormány migrációt visszafogó terveiben. Van is mit visszafogni: Nagy-Britanniában egy év alatt 88 ezerrel nőtt a nettó bevándorlás, pedig a miniszterelnök már 5 évvel ezelőtt is csökkentést ígért. David Cameron legújabb elképzeléseit az angol királynő ismerteti.

Mégis elszakadhat Skócia, ha a britek kilépnek az EU-ból

Gazdaság2015.05.15, 16:14

Skócia önrendelkezési jogköreinek még további szélesítéséről tárgyalt pénteken Edinburghban David Cameron brit és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skót Nemzeti Párt elnöke. A skótok akár London hozzájárulása nélkül is szavaznának a függetlenségről.

Cameron szigorítana: ha nincs munka, nincs segély

Nagyvilág2015.05.13, 14:48

Nem a bevándorlást szeretnénk korlátozni, hanem a segélyekhez való korlátlan hozzáférést, mondta David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, miután pártja elsöprő győzelmet aratott a legutóbbi brit parlamenti választásokon. A miniszterelnök tovább szigorítana EU-és bevándorlás politikáján, a kelet-európaiak bekeményítettek – köztük a magyarok is.

Jövőre kiléphetnek az unióból a britek

Nagyvilág2015.05.12, 15:09

Brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök a 2017-es határidő előtt egy évvel, már jövőre szeretné kiírni a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e.

Összeverekedtek a rendőrök a Cameron ellen tüntetőkkel

Nagyvilág2015.05.10, 08:29

Összetűzésbe torkolló tüntetés volt a brit kormányfő Downing Street-i hivatala közelében Londonban, 17 embert őrizetbe vettek, öt rendőr megsérült.

A piacok is örültek David Cameron győzelmének

Gazdaság2015.05.08, 19:14

Egyértelmű felhatalmazást kapott David Cameron brit miniszterelnök által vezetett Konzervatív Párt a csütörtökön lezajlott választásokon, megszerezve az abszolút többséget, így már a liberális demokratákra sem lesz szükség a kormányalakításhoz. 

Egyelőre örülnek az elemzők Cameron győzelmének

Gazdaság2015.05.08, 13:22

"Meglepően piacbarát" a brit választások eredménye Londoni elemzők szerint, mint írják, a stabil konzervatív többség megszüntetheti a piaci bizonytalanságot.

A skótok a brit választás nagy nyertesei

Nagyvilág2015.05.08, 10:39

Bár a szavazatok számlálása még tart, a konzervatívok biztosra veszik, hogy David Cameron marad a miniszterelnök, ráadásul pártja abszolut többséget is szerezhet. A Munkáspártban már az eddigi vezető, Ed Miliband távozására spekulálnak. Összeomlottak a liberálisok is: frakciójuk vélhetően egy focicsapatra sem lehet elég. Cikkünk folyamatosan frissül.

Exit poll: a brit konzervatívoké a legnagyobb frakció

Nagyvilág2015.05.07, 23:45

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párté lesz a legnagyobb frakció a londoni alsóházban - ezt jelezte a nagy-britanniai parlamenti választások végeztével, csütörtök késő este közzétett exit poll.

Előző
Következő