D.A.S. JogSzerviz

címke rss

Törvénytelen a vállalkozást sújtó túlzott mértékű helyi adó

Jog2017.01.27, 09:31

A teherbíró képességhez igazodó közteherviselés magában foglalja az adómérték arányosságát. Vagyoni típusú adók esetében azonban az adó mértéke, így a helyi adó mértéke nem vezethet az adó tárgyának elvonásához, illetve azzal kapcsolatos aránytalansághoz – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Tartásdíj: ki fizeti a megdrágult iskolai költségeket?

Jog2017.01.25, 13:58

A szülők közötti vitás helyzetek sajnos nem feltétlenül fejeződnek be a válóper lezárulásával. Számtalan bírósági döntésben mutatkozik meg a válópereket követő különféle vitás ügyek gazdag bírói ítélkezési gyakorlata. Ezek egyik érdekes aspektusát képezi az a helyzet, amikor a gyermeket gondozó szülő a különélő szülő megkérdezése, egyetértése nélkül dönt az oktatási intézmény megválasztásáról – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amit tudni kell az elektronikus személyi jövedelemadóról

Jog2017.01.21, 18:45

Az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet, röviden eSZJA, akkor vehető igénybe, amikor a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó megállapítását, továbbá nem tesz bevallási nyilatkozatot. Egyidejűleg megszűnik az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat választásának opciója – mondta el az Origónak a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

Precedens értékű bírói döntés az üdülési jogról

Jog2017.01.17, 13:12

Nagyon sok embert érinthet a Győri Ítélőtábla friss döntése, amely hatással lesz az üdülőhasználati szerződésekre, és arra, hogy a fogyasztó miképp spórolhat, vagy igényelhet vissza pénzt az üdülési cégektől – értesült az Origó a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől.

Ki a felelős a gépjármű ajtónyitásával okozott balesetért, kárért?

Jog2017.01.14, 16:08

A közúti gépjárművekkel okozható károk nem elhanyagolható hányada abból ered, hogy akár a jármű vezetője, akár a jármű utasa figyelmetlenül nyitja ki a jármű ajtaját – számolt be a tapasztalatokról a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amit az apasági nyilatkozatról tudni érdemes

Jog2017.01.11, 19:14

Az elismerő nyilatkozatot csak személyesen lehet megtenni. Az elismerést és a hozzájárulást az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a gyámhatóságnál vagy hivatásos konzuli tisztviselőnél kell jegyzőkönyvbe venni vagy közjegyzői okiratba foglalni. A jegyzőkönyv vagy az okirat aláírását követően az apai elismerő nyilatkozatot visszavonni már nem lehet – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Munkahelyi élet a felmondásunk után

Jog2017.01.04, 08:26

A munkaviszony megszüntetése mind a munkáltatóra, mind a munkavállalóra ró kötelezettségeket. Ők csak közösen, egymással együttműködve tudják biztosítani azt, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjon akár az egyik, akár a másik fél számára az elválás. Annak érdekében pedig, hogy ezt a felek be is tartsák, a törvény garanciákat is beépített, melyek a másik fél helyzetét erősítik – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A céges karácsonyi bulin is vigyázni kell a munkaadó jó hírnevére

Jog2016.12.21, 19:10

Nyakunkon a karácsony, itt a céges karácsonyi vacsorák ideje. Kötelezhet-e a munkáltató a munkaidőn túli rendezvényen való részvételre? Munkaidőnek számít-e a részvétel és vonatkoznak-e rá a munkavégzés alatti szabályok? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint érdemes ezeket a kérdéseket még időben tisztázni és a céges rendezvényeken való magatartásunkat ennek megfelelően megválasztani. Ugyanis a céges karácsonyi bulin is vigyázni kell a munkaadó jó hírnevére.

Gépjármű eredetiségvizsgálat – mikor és kitől jár kártérítés a vevőnek?

Jog2016.12.18, 21:14

A használt gépjárművek adásvétele lehet rutin művelet és lehet rémálom is – hívja fel a figyelmet a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A legelső – rettegett – buktató nyilvánvalóan a jármű eredetisége, származási és műszaki adatainak valósága, hitelessége. A sorsdöntő eljárás az előzetes eredetiségvizsgálat.

Bérgarancia Alap: amikor a szokásos munkavégzési hely az EU-ban van

Jog2016.12.15, 09:54

Sokan végeznek azonban magyar székhelyű cégeknél olyan jellegű munkát, mely sok utazással jár, sőt, gyakori, hogy a munkaszerződések ezekben az esetekben nem Magyarországot, hanem például az Európai Uniót jelölik meg, mint a munkavégzés helyét. A gyakorlatban tehát felmerülnek olyan esetek, amelyek során magyar cégeknél foglalkoztatott, magyar munkavállalókat zárnak ki a támogatott körből – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.