Németh-Bojtor Imola

címke rss
Amit tudni kell az elektronikus személyi jövedelemadóról

Amit tudni kell az elektronikus személyi jövedelemadóról

Az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet, röviden eSZJA, akkor vehető igénybe, amikor a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó megállapítását, továbbá nem tesz bevallási nyilatkozatot. Egyidejűleg megszűnik az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat választásának opciója – mondta el az Origónak a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

A mindent látó adóhatóság

Jog2016.12.07, 14:13

A jelenlegi tervek szerint, 2017. július elsejétől az elektronikusan kiállított számlák elkészítésével egyidejűleg, ha a számla áfa-tartalma eléri a 100 ezer forint értékhatárt, az adóhatóság részére online, a vevő is köteles lesz a 100 ezer forint feletti beszerzési számláinak adatait tételesen elküldeni az adóhatóság részére – mondta el az Origónak a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

Bérelni, vagy megvenni?

Jog2016.11.26, 20:57

Minden vállalkozásnak saját hatáskörében kell eldöntenie, hogy milyen konstrukció éri meg számára jobban anyagilag – mondta el az Origónak a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

A pénztárgép üzemeltetésének legfontosabb szabályai

Jog2016.11.08, 10:57

Folyamatosan bővül a pénztárgépet használó kötelezettek köre, hamarosan étel- és ital-automatákon is online adóhatósági kapcsolat lesz – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Minősít a NAV: megbízható és kockázatos adósok

Jog2016.11.03, 17:35

A NAV negyedévente vizsgálja az adózókat és megbízható, valamint kockázatos adózókra állapítják meg a különböző feltételeket – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Egyelőre azonban nem lehetséges megjósolni, hogy milyen esetleges nehézségek adódhatnak az új szabályok alkalmazása során.

Vállalkozás indításának könyvelési tudnivalói

Jog2016.09.16, 21:52

A vállalkozás indítása összetett folyamat és szükséges átgondolni az alapítást megelőzően azokat a lépéseket, buktatókat, amelyen a vállalkozás további működése, sikere alapulhat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Adószámos magánszemély vagy egyéni vállalkozó?

Jog2016.09.09, 15:11

Ha valaki magánszemélyként szeretne nem munkaviszony jellegű jövedelemszerző tevékenységet folytatni, akkor erre két lehetősége adódik: adószámos magánszemélyként vagy egyéni vállalkozóként teszi. A tevékenységi formák elhatárolása alapvető fontosságú – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mire figyeljen a munkáltató a kánikulában?

Jog2016.07.13, 23:37

Kánikulában nem csak a munkavállaló alapvető feladata, hogy odafigyeljen saját testi épségére, hanem a munkáltató jogszabály alapján is köteles bizonyos szabályokat figyelembe venni, betartani és betartatni. A munkaügyi hatóság a munkavédelmi ellenőrzések során, főként ezen időszakban kiemelt figyelemmel kíséri a rendelkezések betartását, ezért érdemes a munkáltatónak felkészülnie és maradéktalanul betartani az adott szabályozást és javaslatokat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Előző
  • 1
Következő