D.A.S. JogSzerviz

címke rss

Árvízjog (1. rész): állami biztosítás köthető az ártéri ingatlanokra a Wesselényi Alappal

Archívum2013.06.13, 19:28

Azoknak, akik veszélyeztetett környéken élnek, már nem újdonság, hogy a biztosítók nem kötnek velük vagyonbiztosítást és a már létező szerződéseket is felmondják, ezért az egyetlen adott kárenyhítési lehetőség is kizárt. Ennek ellenére vannak törvényes lehetőségek arra, hogy az árvízterületeken élők kártalanításban, illetve egyéb segítségben részesüljenek - mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői. Európa elsőszámú jogvédő szervezete az árvízhelyzetre való tekintettel ismét megnyitja telefonos segélyvonalát, ahol jogászok fogadják és válaszolják meg az időjárási tényezők következményeként károsultak kérdéseit.

Ezek a gyerekek biztonságát célzó legújabb KRESZ-szabályok

Archívum2013.06.10, 20:57

Május elsejétől a KRESZ egyes rendelkezéseit módosították, illetve kiegészítették, ennek indoka az volt, hogy a közelmúltban megszaporodtak a közúti közlekedésben előforduló gyermekeket érintő balesetek. A KSH egy felmérése szerint, az utóbbi években több mint 1500 tizennégy év alatti gyermek szenvedett ebből kifolyólag sérüléseket, évente. A szabályok szigorítására a gyermekek védelme érdekében volt szükség - húzta alá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?

Archívum2013.05.22, 14:14

Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy elálljon a szerződéstől. Az elállási szándékot javasolt írásban megtenni, tértivevényes levélben, a későbbi bizonyíthatóság érdekében, és elállással egyidejűleg a termék visszaküldéséről is gondoskodni kell - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni

Archívum2013.05.14, 21:12

A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan időszakok, amikor nem vagyunk kötelesek munkát végezni akkor sem, ha a beosztásunk szerint munkaidő van, ezekről a Munka törvénykönyve rendelkezik - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni

Archívum2013.05.13, 16:44

A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő lízingdíjakat egy összegben kell megfizetnie a pórul járt ügyfélnek - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Vizi András szerint ezért a lízingnél rendkívül ajánlatos jó feltételekkel casco biztosítást kötni annak érdekében, hogy kár esetén ezzel is csökkenteni lessen a lízingcég felé fennálló tartozáson.

Nem lehet gond, ha utasbiztosítás és európai egészségbiztosítási kártya is van

Archívum2013.05.11, 15:12

Bár az utasbiztosítás az ellátások költségeit csak a biztosítási összeg erejéig vállalja megtéríteni, ám a szolgáltatások széles körét biztosítja. Az egészségbiztosítási kártyának viszont az a nagy előnye, hogy a szükséges ellátások költségeit, tekintet nélkül az árra, megtéríti a károsultnak. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a legmegnyugtatóbb talán az lehet, ha mindkét szolgáltatást biztosítja maga számára az utazó.

"Hajléktalan-jog": a közrend, a lakhatás, és az emberi méltóság is társadalmi érdek

Archívum2013.05.01, 21:34

Igen eltérő a hajléktalanokkal kapcsolatos, a magyar közéletben már hosszabb ideje tartó jogi polémia, amelynek lényege: hogyan tudja a hazai jogalkotás megoldani azt a kérdést, hogy a hajléktalanok jogai se sérüljenek, ám azok jogai sem csorbuljanak, akik gondozott köztereket szeretnének lakókörnyezetükben. Már most megjósolható, a politikai felhangokkal teli hajléktalan kérdésben mindegyik álláspont megtalálja a maga jogi érveit.

Cigaretta és jog: a dohányos csak a munkáltató engedélyével szakíthatja meg munkaidejét

Archívum2013.04.29, 16:58

A dohányzásra, a dohányzókra vonatkozó szigorú jogszabályi környezet miatt, annak tagadhatatlan előnyei mellett új problémák is generálódtak: a munkáltatók (és a munkateher megoszlása miatt aggódó nem dohányzó munkavállalók) oldaláról a jelenlegi helyzet leginkább azért érdekes, mert a cigarettázásra kivett hosszabb-rövidebb szünetek a napi munkaidőt terhelik, illetve a munkahelyi szabályozatlanság következtében meg is rövidíthetik - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D. A. S. JogSzerviz: tévedés, hogy megszűnt volna az ideiglenes külföldi tartózkodás lehetősége

Jog2013.04.23, 18:43

Nem az ideiglenes külföldi tartózkodás lehetősége szűnt meg, csupán a bejelentési kötelezettség - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője annak kapcsán, hogy a médiában téves információk jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy március 1-től hatályos jogszabályi változásnak köszönhetően módosult a külföldi munkavállalással kapcsolatos bejelentési kötelezettség. Dr. Bezzegh Edina kiemelte: nem az ideiglenes letelepedés lehetősége szűnt meg, hanem az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettség, a személyi igazolvány megtartásának lehetőségét pedig az határozza meg, hogy valaki ideiglenesen, vagy véglegesen távozik külföldre.

Jelentősen nőtt a munkavállalók kártérítési felelőssége

Jog2013.04.17, 15:41

A Munka törvénykönyve a korábbi szabályozáshoz képest jelentősen kiszélesítette a munkavállaló kártérítési felelősségének körét. Nemcsak a követelhető összeg nagysága emelkedett, hanem az elvárások is szigorúbbak a munkavállalókkal szemben - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Szabó Áron hangsúlyozta: azokról az esetekről beszélünk, amikor a munkavállaló a munkáltatónak okoz kárt akár közvetlenül, például valamely munkaeszköz megrongálásával, akár közvetve, például ha harmadik személynek okoz kárt munkavégzése során, amelynek megtérítéséért a munkáltató felelős.