család

címke rss

Megrázó történetet mesélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián

Tévé2023.02.12, 18:03

Hajdú Péter műsorában beszélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián, aki elmondta, felnőtt fejjel érti, hogy miért követett el annyi rosszaságot korábban. Több megrázó történetet is megosztott a műsorvezetővel, egyrészt azt az időszakot, amikor rossz társaságba keveredve bűnözőként járta az utcákat. De egy súlyosabb emléke is volt, amikor testvérének hazudtak nővére haláláról.

Szakértők szerint ez az ideális kor a gyerekszüléshez

Life.hu2023.02.12, 19:43

Az Erasmus Egyetem Orvosi Központjának szakértői kutatást végeztek, hogy megállapítsák, hány éves korban érdemes teherbe esni, ha egy, két vagy három gyermeket szeretne egy nő.

Mégsem házasodik Szűcs Judith

Tévé2023.02.12, 14:50

Az énekesnő már tizennégy éve van együtt a tőle nyolc évvel fiatalabb, lett származású párjával, akit azóta gondosan rejteget a nyilvánosság elől. Szűcs Judith és párja már többször elhalasztották az esküvőt rajtuk kívül álló okok miatt, most elárulta, hogy a jövőben lát-e esélyt arra, hogy mégis megtartják a nagy napot.

Elárulta házasságuk titkát Szandi és férje

Tévé2023.02.12, 11:26

A zenészházaspár a Kossuth Rádió Örökzöld című műsorában vendégeskedett a Házasság Hete alkalmából. A műsorvezető, Balog Tamás arról faggatta őket, hogyan tudták megőrizni szerelmüket az elmúlt 22 évben.

2010 óta Magyarországon a család szerepe a helyére került

Itthon2023.02.12, 08:02

A vasárnap kezdődő Házasság hete apropóján elsősorban a házasságról és annak lényegéről kérdeztük Bagdy Emőke professzor emeritát, aki többek között arról is beszélt az Origónak adott interjúban, milyen szerepe van a családból hozott örökölt mintáknak a házasságokban, valamint hogyan lehet a házastársaknak egymás felé szeretettel fordulni, hogyan lehet összekapaszkodni a mai, nehézségekkel teli világban. A klinikai szakpszichológus a pozitív pszichológia elkötelezett híve, és ennek megfelelően arról is beszélt, miért olyan fontos, hogy a házastársak toleránsan és szeretettel forduljanak egymás felé, hogyan kaphatnak egymástól szerettetet, ...

Néha pont azt az embert nem ismerjük, aki a legközelebb áll hozzánk

She2023.02.13, 09:54

Nem egy olyan hírt hallottam mostanában, hogy egy pár váratlanul szakított, mert a pasi bekattant, becsajozott, elhagyta a családját és új életet kezdett. Nem kell messzire menni, itt van rögtön Shakira és Piqué története is, amin épp jókat csámcsog a világ. De, hogyan lehet, hogy emberek, akikről azt hisszük, hogy ismerünk, egyszer csak teljesen kifordulnak önmagukból?

Elmondta az igazságot válásáról Polyák Lilla

Tévé2023.02.11, 17:53

Hosszú idő után látta elérkezettnek az időt Polyák Lilla, hogy megszólaljon válását illetően. A színésznő elárulta, hogy hét évvel ezelőtt miért döntöttek férjével a válás mellett. Azóta már újra boldog kapcsolatban él Gömöri András Mátéval, akivel a hatalmas korkülönbség ellenére is jól megértik egymást. Polyák azt is elárulta, fiai hogyan fogadták az új kapcsolatát a fiatal színésszel.

Szerelmi életéről beszélt Kelemen Anna

Tévé2023.02.11, 12:08

Az egykori pornószínésznő keveset oszt meg magánéletéről és azzal kapcsolatos terveiről, most mégis kivételt tett és elárulta van-e jelenleg valakije, illetve tervez-e családot alapítani a későbbiekben. 

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Life.hu2023.02.11, 11:27

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át közel ötven településen száznál több programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.

Óriási az öröm: megszületett Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyermeke

Life.hu2023.02.10, 22:26

A színész kedvese a napokban adott életet Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyermekének.

Megrázó videó, egy családot kellett a romok alatt hagyni a mentőcsapatnak, de később kimentették őket

Nagyvilág2023.02.10, 14:46

A törökországi földrengés helyszínéről jelentkezett be a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának egyik tagja. Videóban mesélt a kezdeti nehézségekről, és az őket ért megpróbáltatásokról is.

Falu egy jakartai pláza tetején: Komolyan itt él egy magyar család

Travelo2023.02.10, 14:03

Nem egy közeli országot és még csak nem is szokványos lakhelyet választott magának Judit és a férje, akik három gyerekükkel Indonézia fővárosának szívébe, Jakartába költöztek. Ez a tény talán még nem is lenne annyira kirívó, ha a jelenlegi otthonuk nem egy pláza tetején kialakított apró falu lenne. Mert hogy már ilyen is létezik.

Több mint 100 óra után élve mentettek ki egy hat fős családot a romok alól Törökországban

Nagyvilág2023.02.10, 12:32

A mentőcsapatok kimentettek egy hat tagú családot a romok alól Törökországban. A család 101 órát töltött a törmelékek alatt.

Kiderült Michael Jackson és Macaulay Culkin közös titka

Tévé2023.02.09, 22:07

Előfordul, hogy egy családból többen is világhírűvé válnak és sokáig titkolják a kapcsolatot. De sokszor találkozni ennek az ellenkezőjével is, hogy egyesek a híres rokoni kapcsolatból kovácsolnak előnyt maguknak, felkapaszkodva a sikeresebb felmenőik hátán. Az alábbi sztárok között vannak szülők és gyerekek, de olyanok is, akik csak beházasodtak egy másik ismert ember családjába, így nincs közöttük valódi vérrokonság.

Ilyen nagy már Nádai Anikó kisfia - kép

Tévé2023.02.09, 21:36

Már fél éves Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfia, Alex, akiről édesapja nagyon aranyos képet mutatott a követőinek, miközben egy érdekességet is elárult a kisfiúról.

A Viszkis rabló hazudik gyerekének arról, miért ült börtönben

Tévé2023.02.09, 18:00

Tizenegy évvel ezelőtt kezdett új életet Ambrus Attila, azaz a Viszkis rabló, aki hat év alatt harminc bankot, postát, takarékszövetkezetet rabolt ki, amiért sokáig a rácsok mögé zárták. 2012-ben szabadult jó magaviselettel, tizenkét év után hagyhatta el a börtönt. Ma már családapa, de sötét múltja elől nem menekülhet, újra és újra szembe kell nézni tetteivel, amit gyerekei előtt szégyell leginkább.

Tolvai Reni őszintén vallott a magánéletéről: "Sírva hívtam fel az anyukámat..."

Life.hu2023.02.08, 16:56

Tolvai Reni hazánk egyik igen megosztó személyisége. Sokan elítélték őt a stílusa miatt, ám most pont ezért szeretik ennyire. Egy interjúban őszintén beszélt a magánéletéről.

Így ünnepli születésnapját Baukó Éva - képek

Tévé2023.02.08, 13:16

Feburár hetedikén ünnepelte negyvenedik születésnapját Baukó Éva, aki éveket letagadhatna valódi életkorából. Az általa megosztott fotók alapján úgy tűnik, kivételesen szűk családi körben ünnepelte a nagy napot, melyre egy hatalmas vörösrózsa-csokrot és egy tortát kapott, melyekről képeket is mutatott a közösségi oldalain. A képhez csak annyit írt: Üdv, a "B-oldalon", arra utalva, hogy életének egy új fejezete kezdődött el.

Családi vállalkozásban kényszerítettek prostitúcióra több nőt is Dunaújvárosban

Itthon2023.02.08, 11:53

Hosszú évekre börtönbe kerülhet anyjával és két testvérével együtt az a dunaújvárosi férfi, akik egy év alatt két nőt is erőszakkal kányszerítettek prostitúcióra. A nőktől szinte mindezt pénzt elvettek. 

A férjem külföldön, én itthon a gyerekekkel - egyikünknek sem könnyű

She2023.02.08, 07:07

– Szia, édes! Most értünk ide. Baromi hosszú volt az út, és nagyon álmos vagyok a korán keléstől – mondja Zsolt a vonal végén.

Így reagálna Tápai Szabina, ha kiderülne, hogy Kucsera Gábornak más nőtől is van gyereke

Life.hu2023.02.07, 22:52

A sportoló sztárpár válik, ez már biztos. Hogy Kucsera Gábor hűtlen volt Tápai Szabinához, azt is megtudtuk. Ám már korábban is felmerült annak a lehetősége, hogy ez utóbbi bármikor megtörténhet, hiszen a sportolóért nők ezrei rajonganak. Erről egy interjúban beszélt a sportolónő. 

Eltitkolt gyereke van egy másik nőtől Kucsera Gábornak?

Tévé2023.02.07, 12:15

Tíz év házasság után válik Kucsera Gábor és Tápai Szabina, aki azt állítja, férje többször is megcsalta őt. Illetve nemcsak az egykori kosárlabdázó osztotta meg a nyilvánossággal a megcsalás tényét, hanem több forrás is megerősítette, Kucsera nem volt hűséges típus. Azóta egyre több botrányos információ lát napvilágot a kajakozóról, akinek nőügyei egyre szövevényesebbek.

Bántalmazták, hajléktalan volt: most milliókat keres az ötgyerekes anyuka

Life.hu2023.02.07, 13:31

Gyermekkorában sokszor bántalmazták, 16 évesen már három munkahelye volt, és a férfiakkal sem volt szerencséje. Hajléktalanságból küzdötte fel magát a most 40 éves vállalkozónő, aki üzletasszonyként milliókat keres. 

Dédunokájának köszönheti az életét Bangó Margit

Tévé2023.02.07, 09:03

Ahogy korábban megírtuk, Bangó Margit súlyos betegséggel küzdött az elmúlt időszakban. Szerencsére már gyógyuló félben van az énekesnő, aki úgy érzi, köszönettel tartozik imádott dédunokájának azért, hogy átsegítette ezen a nehézségen.

Megmutatta újszülött kislányát a TV2 sztárja

Tévé2023.02.07, 08:36

Mint azt korábban írtuk, megszületett az egykori exatlonista, Móricz Dániel első gyereke. A büszke apuka a babáról készült fotóval tudatta a hírt, most egy közös, apa-lánya képet is mutatott követőinek.

Máshol kezdhet új életet Young G Béci és családja

Tévé2023.02.06, 17:52

Rácz Béla, azaz Young G Béci komoly elhatározást hozott meg feleségével, Mészáros Norinával, akivel az elmúlt évben sok nehézségen mentek keresztül. Elmondásuk szerint az év végére már rendeződtek a dolgaik, de az új évre nagy terveket szövögetnek, az is lehet hátrahagynak mindent és máshol kezdenek új életet.

Holtan találták férjével és lányával együtt az egyik híres brit magániskola igazgatóját

Nagyvilág2023.02.06, 11:14

Az Epsom College magániskola vezetőjét holtan találták férjével és hétéves lányával együtt az iskola területén lévő ingatlanban.

Hitler bármire hajlandó volt, hogy titkolja családját és rendellenes péniszét

Life.hu2023.02.06, 09:56

Az amerikai pszichoanalitikus Walter Langer a következőket írta 1943-as jelentésében Roosevelt elnöknek: Hitler elképesztően perverz és beteges szexuális viselkedése az anyjával és az apjával való diszfunkcionális kapcsolat következménye. Hitler nem részesült normális emberi szeretetben, így nem is ismerhette azt. Ehelyett egzisztenciális belső üresség tátongott benne, ezért képtelen volt valódi kapcsolódásra, a kutyáját, Blondie-t kivéve.

Hét gyerek és az anyjuk meghalt egy lakástűzben Franciaországban

Nagyvilág2023.02.06, 09:21

Egy negyvenes éveiben járó anya és hét gyermeke halt meg egy hétfő hajnali lakástűzben Charly-sur-Marne-ban, Franciaországban - közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Harmadik gyermeke születése óta nem takarít a Netflix sorozatának profi rendrakója

Life.hu2023.02.05, 10:57

Marie Kondo fekete öves rendszerező, a Netflixen látható, magyarul Rakjunk rendet! címen futó sorozatában abban segít másoknak, hogyan tartsanak rendet maguk körül. Ám van az a szituáció, amikor a rendrakás nagymestere sem áll a helyzet magaslatán. 

Így reagáltak szüleik Kucsera Gábor és Tápai Szabina válására

Tévé2023.02.03, 18:11

Egyre érdekesebb információk látnak napvilágot a Kucsera-Tápai válás ügyében, ami sokak szerint előre látható volt egy ideje. Bár Tápai tálalt ki arról, hogy megromlott a házasságuk és azt is elmondta, férje megcsalta őt, sokan mégis a háromgyerekes édesanyát támadják. Most kiderült, hogy a házaspár szülei hogyan reagáltak a történtekre.

Közös fotókkal köszöntötte hatéves kislányát G.w.M

Tévé2023.02.03, 16:10

Már több mint egy éve költözött el családjától G.w.M, aki tavaly januárban ismerte el, hogy egy párt alkot Kulcsár Edinával. Előző házasságaikból mindkettejüknek született már két gyereke, hamarosan érkezik a közös kislányuk is. 

A visszavonulása mentheti meg a családi életét? A szexi szupermodell visszafogadhatja Tom Bradyt

Sport2023.02.03, 08:16

A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers irányítója a héten bejelentette visszavonulását. Könnyen lehet, hogy ezzel visszatérhet a tavaly elvált feleségéhez és gyerekeihez.

Esküvő, gyerek, ház - ez lenne a kötelező sorrend?

She2023.02.02, 16:10

Amikor kamasz voltam, félelmetes, de már akkor is konkrét elképzeléseim voltak a jövőmről: szerettem volna gyerekeket, egy szép házat, és természetesen valakit, akivel mindezt megvalósíthatom. Egy tisztességes férjet. És bár mindegyikre vágytam, úgy voltam vele, ha a három dologból akár kettő is megadatik nekem, már boldog ember leszek.

Berki Krisztiánnal közös kislányáról beszélt Hódi Pamela

Tévé2023.02.02, 12:45

Hódi Pamela ritkán beszél gyerekeiről és magánéletéről, most azonban kivételt tett és egy kérdezz-felelekben követője kérdésére elárult néhány információt Berki Krisztiánnal közös kislányukról. A kilencéves Natasa mögött nehéz év áll, hiszen elvesztette szeretett édesapját, anyukája nagyon büszke rá, hogy erős kislány és az iskolában is jól teljesített a történtek ellenére is.

Első születésnapjukat ünneplik Rúzsa Magdi hármas ikrei

Tévé2023.02.01, 21:23

Tavaly február elsején adott életet hármas ikreinek Rúzsa Magdi, aki bár egyszerre vált három kisgyerek édesanyjává, nagyon jól veszi az akadályokat. Férje és családja is sokat segít neki otthon és a gyereknevelésben, így az énekesnő hamar visszatérhetett a munkába. Rúzsa Magdi mesélt az ikrekről és azt mondta, hogy már jól látszik, melyiküknek milyen a személyisége.

Így érzi magát hazatérése után Ada és családja

Tévé2023.02.01, 17:11

Az egykori műsorvezető Ada, azaz Pintér Adrienn nagyjából négy éve költözött kiskamasz ikerfiaival Németországba azért, hogy férjével, Mátéval ne kelljen távkapcsolatba élnie. Időközben megszületett kislánya is, majd a család úgy döntött, hogy ideje hazatérni Magyarországra.

11 éve szabadult a Viszkis - Nem hitt abban, hogy lehet még családja

Life.hu2023.02.01, 09:16

11 éve szabadult a börtöből Ambrus Attila, a Viszkis. Akkor még maga sem gondolta, hogy 13 börtönben töltött év után még lehet családja.

Nézz be Rúzsa Magdiék otthonába: minden helyiségből sugárzik a stílus és az elegancia

Life.hu2023.02.06, 09:08

2021 február elején feje tetére állt Rúzsa Magdi és családja élete, mikor megszülettek a hármas ikrek, Lujza Keve és Zalán. Az énekesnő mindennapjai azóta a színpad mellett főként a gyerekszobában és a konyhában telnek, amelyeket már több alkalommal láthattunk a közösségi oldalán. 

Eldőlt az Aldi sorsa

Gazdaság2023.02.01, 12:00

Véget ért az Aldi üzletlánc mögött álló titokzatos milliárdos család vitája. A hét elején bejelentették, mi lesz a vállalat sorsa.  

Nehezen viselte kistestvére érkezését Gönczi Gábor kisfia: "Ez grétis lett"

Life.hu2023.02.01, 09:50

Gönczi Gáborék családja kislányuk, Gréti érkezésével lett teljes. Azonban a nagytesó, Áron részéről nem volt egyből felhőtlen az öröm, nehezen békélt meg a gondolattal, hogy húga is már a család része.

Néha kell egy kis szabadidő, hogy ébren tartsuk a kapcsolatot

She2023.01.30, 22:04

Akinek gyereke van, annak nem mondok újat azzal, hogy a szabadidő, az énidő, és a házaséletre fordított órák némileg lecsökkennek. Gyönyörű dolog a gyerekvállalás és nevelés, de a mindennapok mókuskerekéből néha – kapcsolatunk frissen tartása érdekében – ki kell szakadjunk, és igenis foglalkoznunk kell önmagunkkal és a másikkal.

Nem viheti magával gyerekét Dominikára L.L. Junior

Tévé2023.01.30, 21:01

Ahogy korábban megírtuk, L.L. Junior Dominikára utazik hosszabb időre azért, hogy ott is kipróbálja magát zenészként, persze a munkát így egybekötve egy hosszabb nyaralással. A rapperne a Fekete Vonat-botrány és a válás után valószínűleg szüksége van egy kis környezetváltozásra, ezért is tervezett ilyen hosszútávra. L.L. Junior a héten már útnak is indul, egyelőre nem tudni, hogy ki tart vele vagy egyedül tölti-e az időt.

Édesanyját gyászolja a Párharc sztárja, Tücsi

Tévé2023.01.30, 20:36

Tücsi és férje, a profi jégkorongozó Sofron István nemrég a TV2 kalandrealityjében, a Párharcban tűntek fel együtt, ahol szép eredményt értek el. Az egykori műsorvezető és modell, Aryee Claudia Dedei most kislányával és barátnőjével kirándulnak a hófedte Hargitán, de ez sem tudja feledtetni vele édesanyja elvesztését.

Cuki és megdöbbentő fotók is készültek Ryan Reynoldsról saját futballcsapatának meccsén

Life.hu2023.01.30, 23:02

A másodosztályú Sheffield Uniteddel az angol labdarúgó FA-kupa 4. körében vívott küzdelmes csatát Walesben Ryan Reynolds futballcsapata, a Wrexham. A végeredmény 3.3 lett, de a színész rajongóit az eredménynél sokkal jobban érdekelték a meccsen készült fotók. 

Mindhárom kisgyerekét megölte egy családanya

Nagyvilág2023.01.30, 16:05

Még kórházban van az a háromgyerekes családanya, aki megfojtotta a gyerekeit és aztán öngyilkos akart lenni egy amerikai kisvárosban. A férje találta meg a kicsiket, de hiába hívott hozzájuk mentőt, az életüket már nem tudták megmenteni. 

Új életet kezd Tóth Gabi és családja

Tévé2023.01.30, 15:23

Tóth Gabi már korábban is beszélt arról, mennyire szereti a vidéki létet és nagy vágya, hogy családi házba költözhessen kislányával és férjével egy csendes helyen. Már egy ideje tervben van a költözés és ingatlanvásárlás a párnál, azonban eddig nem találták meg a megfelelő helyet. Most Tóth Gabi elárulta, hogy nagy lépésre szánta el magát és nehéz döntést hoztak meg Krausz Gáborral.

A saját kárunkra is szeretni kell a szüleinket?

She2023.01.28, 16:13

"Anya csak egy van. Hál' istennek" - jegyezte meg nemrég egy újdonsült barátom, én pedig inkább csak csendben maradtam. Mégis mit kell tennie egy anyának ahhoz, hogy a fia ezt mondja róla?

Ismerd meg az igazi Addams Familyt, akik halottas kocsival utaznak és szellemvadászatra járnak

Life.hu2023.01.28, 21:51

Az Angliában élő Kennedy család az Addams Family kiköpött mása, akik nem mindennapi programokkal, szokásokkal fűszerezik meg az életüket.