céges jelentés

címke rss

A Starbucks már nincs válságban

Gazdaság2009.11.06, 19:23

A világ legnagyobb kávéházlánca, az amerikai Starbucks a vártnál nagyobb nyereséget ért el üzleti évének szeptemberben véget ért utolsó negyedévében és felfelé módosította a következő évre szóló profit-előrejelzését.

Hamiskás kilábalás az autópiacon

Gazdaság2009.11.06, 14:55

Meglepően jó üzleti jelentéseket adtak ki az utóbbi napokban a világ vezető autógyártói, és a legfrissebb nyilatkozatok és elemzések is a stabilizációról szólnak. A számok azonban csalókák lehetnek, nem tudni még ugyanis, hogy az eredmények az állami ösztönzőknek köszönhetőek vagy tényleg magára talált a piaci kereslet. Annyi biztos, hogy Magyarországon egyelőre nincs felívelés.

Eddig nem látott veszteség a British Airwaysnél

Archívum2009.11.06, 15:10

A vártnál nagyobb lett a British Airways vesztesége üzleti évének első felében, mert a gazdasági válság miatt tovább csökkent az utasforgalom és a bevétel. A szeptemberrel végződött hat hónap az eddigi legrosszabb a cég történetében.

Jól teljesített a Henkel

Archívum2009.11.04, 09:41

A Henkel AG & Co. harmadik negyedévi eredmény- és forgalmi adatai a lakossági fogyasztási cikkek forgalmában bekövetkezett pozitív fejleményeket tükrözik. A Henkel által közzétett előzetes  adatok meghaladták az elemzői várakozásokat. A végleges adatokat november 11-én teszi közzé a vállalat.

Óriási meglepetést hozott a Ford-jelentés

Archívum2009.11.03, 08:54

A Ford autóipari konszern meglepetésre a várt veszteség helyett 1,3 milliárd dolláros nyereséggel zárta a legutóbbi negyedévét. A költségcsökkentés és a piaci részesedés növekedése a 2011-es kilátásokon is javított és a "megtérülési pontról" az "biztos nyereség" kategóriájába került a cég papírjainak minősítése.

Nem vár gyors feltámadást a Metro AG

Archívum2009.11.03, 09:25

A Metro AG adózott eredménye a vártnál kevésbé, 7,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a cég a negyedik negyedévben nem vár lényegi trendváltozást.

Válságban is nőtt a magyar DM forgalma

Archívum2009.10.28, 13:09

A recesszió ellenére is nőtt 5,46 százalékkal a DM (Drogerie Markt) magyarországi érdekeltségének forgalma a 2008/2009-es gazdasági évben, és elérte a 63,7 milliárd forintot - közölte Wolfgang Strasser, a DM Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a cég budapesti sajtótájékoztatóján.

Újra nyereséges a Daimler

Archívum2009.10.27, 13:22

Milliárdos veszteségeket követően ismét nyereséges a Daimler: a harmadik negyedévben az autógyártó konszern 56 millió euró nyereséget ért el, három, egymást követő veszteséges negyedév után.

K�zel 20 milli�rdos vesztes�g az ukr�n OTP-le�nyn�l

Gazdaság2009.10.26, 17:24

Az OTP Bank ukrajnai le�nybankja, a CJSC OTP Bank 947 milli� hrivny�s, mintegy 20 milli�rd forint vesztes�gr�l adott sz�mot a harmadik negyed�vben, �gy �sszess�g�ben k�zel 1,7 milli�rd hrivny�s vesztes�gn�l j�rhat az eddig eltelt h�rom negyed�vben a Cashline h�rlevele szerint.

Minden várakozást felülmúlt az Electrolux

Archívum2009.10.26, 14:51

A svéd háztartási gépgyár, az Electrolux minden elemzői várakozásra rácáfolva a gyenge kereslet ellenére is majdnem megduplázta harmadik negyedévi nyereségét.

Nagyot veszített az Ericsson

Archívum2009.10.22, 11:31

Az LM Ericsson AB adó utáni nyeresége 71,5 százalékkal elmaradt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbitól - közölte csütörtökön a távközlési hálózati berendezések és szolgáltatások piacát vezető svéd társaság.

Nagy nyereséget ért el a Merck

Archívum2009.10.22, 16:01

Több mint a háromszorosára nőtt a világ egyik legnagyobb gyógyszergyára, az amerikai Merck & Co. harmadik negyedévi adózott eredménye az egy évvel korábbihoz képest. A profitnövekedést eladásainak a növelésével és több üzleti érdekeltségének értékesítésével érte el.

Profitrekord a Hyundainál

Archívum2009.10.22, 15:34

A válság ellenére minden korábbinál jobb negyedévet zárt szeptemberben a Hyundai Motor. A dél-korai autógyártó több mint 300 százalékkal növelte adózott eredményét a tavalyihoz képest, és 41 százalékkal több kocsit adott el.

Nagyobb eladással is bukott a Peugeot-Citroen

Archívum2009.10.21, 10:54

A francia PSA Peugeot-Citroen árbevétele 7,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben annak ellenére, hogy az eladott gépkocsik száma 10 százalékkal nőtt.

Nem bukott akkorát a Coca-Cola, mint várta

Archívum2009.10.20, 15:14

A Coca-Cola Co. harmadik negyedévi nyeresége kevesebb mint 1 százalékkal csökkent, holott eladásai az alacsonyabb lakossági fogyasztási kiadások miatt jelentősebben estek vissza, nyereségét az akkor még erős dollár terhelte meg.

Kaszált az Apple a sikertermékeivel

Archívum2009.10.20, 10:00

Szárnyal az Apple az iPhone és a Mac-számítógépek sikerének köszönhetően. A saját pénzügyi negyedik negyedévi eredménye 46 százalékkal lett erősebb, mint tavaly.

Veszteséges a baltiak legnagyobb hitelezője

Archívum2009.10.20, 12:30

Több mint 65 milliárd forintnak megfelelő veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben a Swedbank, a balti országok lakosságának legnagyobb hitelezője.

Jól teljesített a gyógyszeróriás

Archívum2009.10.20, 15:44

A vártnál jobban nőtt az amerikai Pfizer gyógyszergyár profitja a harmadik negyedévben, elsősorban annak köszönhetően, hogy a költségcsökkentési intézkedések segítették ellensúlyozni a generikus készítmények támasztotta versenyből származó negatív hatásokat.

Magához tér a Cerbona

Archívum2009.10.14, 07:23

Az idei év első kilenc hónapjában a székesfehérvári székhelyű Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. adózás előtti eredménye elérte a 32,5 millió forintot, amely jelentős javulást jelent a tavalyi és tavalyelőtti év hasonló időszakához képest - közölte a cég.

Szarajevót is utaztatná az Orangeways

Archívum2009.10.13, 09:07

Közel kétéves működésének legmagasabb, 365 millió forintos negyedéves árbevételét érte az Orangeways, amely immár nyereséget termel. A társaság az év egészére 1,1 milliárd forintot meghaladó bevételt vár, mintegy 320 ezer utasnak nyújtott szolgáltatásai nyomán. Cél többek közt Szarajevó tömegközlekedésének ellátása is.

Sikeres a Volkswagen Kínában

Archívum2009.10.12, 11:44

Egymilliós értékesítési rekorddal a Volkswagen az idei első kilenc hónap alatt annyi autót adott el Kínában mint tavaly egész évben, a cég a világgazdasági válság ellenére forgalmát 37 százalékkal tudta növelni éves összevetésben.

Ismét nyereséges az Alcoa

Archívum2009.10.08, 08:51

Újabb biztató jelet kaptak az egyre optimistább amerikai befektetők, meglepetésre nyereséget ért el az Alcoa alumíniumgyártó vállalat. A cég szerint most már stabilizálódik a piac, a kereslet számottevő növekedése várható.

Zuhant az Opel-vevő Sberbank profitja

Archívum2009.09.24, 10:22

Erősen visszaesett az orosz Sberbank profitja az idei év első nyolc hónapjában. A bank a kanadai Magna autóipari beszállítóval közösen valószínűleg az Opel új tulajdonosa lesz.

Lendületesen fejlődik a svéd divatcég

Archívum2009.09.24, 10:06

A válság ellenére a várakozásokat felülmúló mértékben növelte adózott eredményét a harmadik negyedben a Hennes and Mauritz. A világ harmadik legnagyobb divatcége - az amerikai Gap és a spanyol Zara után - a jó eredményeken felbuzdulva az eredetileg tervezettnél több új üzlet nyitását tervezi még az idén.

Jól zárt a CIB fő részvényese

Archívum2009.08.28, 18:50

A magyarországi CIB bank fő részvényese, az olasz Intesa SanPaolo a második negyedévben az elemzői várakozásokat meghaladó nyereséget termelt, és megerősítette egész évi profitkilátásait is.

Veszteséges lett az AXA Bank

Archívum2009.08.28, 17:53

Az AXA Banknak 455 millió forint mérleg szerinti vesztesége volt 2009 első félévében, szemben az előző év azonos időszakának 1,6 milliárd forintos nyereségével - közölte a bank pénteken.

A várton felül teljesített a Heineken

Archívum2009.08.26, 14:05

A vártnál nagyobb nyereségre tett szert az első fél évben a holland Heineken. A világ harmadik legnagyobb söripari csoportjánál mennyiségben visszaestek ugyan az eladások összehasonlítható alapon, de ezt ellensúlyozta a piaci terjeszkedés, a költségek csökkentése és az árak emelése. A közeljövőben nem tervez komolyabb áremelést a cég.

Veszteséges lett az RTL csoport

Archívum2009.08.26, 11:07

Az RTL csoport 62 millió euró adó utáni veszteséget jelentett szerdán az idei első félévről. A társaság közleménye szerint a magyar RTL Klub továbbra is piacvezető, a 18-49 év közötti magyarországi tévénézők 30 százaléka választja főműsoridőben.

Pocsék eredményt közölt az Opel-kérő orosz bank

Archívum2009.08.24, 17:35

A legnagyobb orosz kereskedelmi bank, az állami ellenőrzésű Sberbank - amely jelenleg kanadai-orosz konzorcium tagjaként pályázik a német Opel autógyár megszerzésére - több mint 90 százalékos profitcsökkenésről számolt be hétfőn.

Három millió eurót termelt a Fotex

Archívum2009.08.19, 18:35

A Fotex-csoport 2009 első félévében 2,93 millió eurót meghaladó adózás utáni nyereséget ért el, ami mintegy 20 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévit - közölte a társaság.

Pozitív jelentést küldött a román OTP-leány

Archívum2009.08.19, 16:45

Az OTP romániai leánybankja, az OTP Bank Románia 586 millió forintnak megfelelő adózott eredményt ért el az első félévben. A tavalyi első félévben 1,204 milliárd forintos vesztesége volt. A féléven belül is erősen javult a helyzet: 1,311 milliárd forintos adózott eredmény volt az első negyedévi, 725 millió forintos veszteség helyett.

Kevésbé drasztikus a helyzet a Home Depot-nál

Archívum2009.08.18, 21:03

Csökkent, de a vártnál jobb lett az amerikai Home Depot, a világ legnagyobb barkácsáruház-hálózatának második negyedévi adózott eredménye. A cég árfolyama emelkedni kezdett a hírre a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.

Megduplázta profitját a Lego

Archívum2009.08.17, 14:47

A dán Lego játékgyár közel megkétszerezte profitját az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, részint a gyorsan növekvő értékesítésnek, részint a költségtakarékosságnak köszönhetően. A növekvő forgalom miatt a cég Magyarországon is növeli termelőkapacitását.

Veszteséget hoztak a Danubius szállodái

Archívum2009.08.14, 19:42

A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. 1,3 milliárd forintos adózás előtti veszteséget produkált 2009 első félévében, szemben az előző év hasonló időszakában elért 0,7 milliárd forintos adózás előtti nyereséggel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Ötszörös nyereséget ért el az INA

Archívum2009.08.14, 17:43

A horvát INA olaj- és gázipari társaság csaknem 1,1 milliárd kuna (40 milliárd forint) adózott eredményt el a második negyedévben, több mint ötszöröse ez a tavalyi második negyedévi 200 millió kunának. Az első negyedévben még 572 millió kunás vesztesége volt adó után.

Nem számít további romlásra az InterContinental

Archívum2009.08.11, 11:24

Az első félévben még közel 40 százalékkal csökkent az InterContinental Hotels Group nyeresége, a társaságnál azonban már nem számítanak a piaci környezet további romlására.

Bővült a Hankook Tire bevétele

Archívum2009.08.11, 13:59

A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező dél-koreai Hankook Tire, a világ hetedik számú gumiabroncsgyártója a második negyedévben 10,8 százalékkal nagyobb árbevételt ért el az egy évvel korábbinál. A Hankook Tire kínai és magyarországi termelése rekord ütemben nőtt, a még mindig felfutóban lévő magyarországi üzem 44,6 százalékkal nagyobb árbevételt ért el az előző évinél az európai piac bővülése és a költséghatékony termelés nyomán, olvasható a cég közleményében.

Veszteséges az Opelre vágyó Magna

Archívum2009.08.07, 18:02

Az Opelre pályázó, kanadai autóalkatrész-gyártó Magna International Inc. 205 millió veszteséget szenvedett el a második negyedévben a gazdasági válság járműiparra gyakorolt hatása miatt.

Egymilliárd euró fölött a Hypo Real Estate vesztesége

Archívum2009.08.07, 15:28

Több mint 1,1 milliárd euró adó utáni veszteséget jelentett pénteken az első félévről az államosított német Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitelező.

Alacsonyan tartotta a veszteséget a Rába

Archívum2009.08.05, 17:46

Az erősen kedvezőtlen gazdasági környezetben is megtartotta működési szintű profitabilitását a Rába 2009. első félévében. A társaság árbevétele a globális negatív hatásokat tükrözve ugyan jelentős mértékben 44 százalékkal 18,3 milliárd forintra csökkent, a menedzsment által véghezvitt költségcsökkentések és a méretre állás lehetővé tette, hogy a működésből származó profit mindössze 5 százalékkal mérséklődjön.

Javult az eredmény az Adidasnál

Gazdaság2009.08.05, 15:39

Javulásnak indult a német Adidas sportszergyártó cég eredménye. A kategóriában világmásodik vállalat a vártnál jobb második negyedéves jelentést tett közzé, valamint tartja a 2009-re várt eredményt.

Javított eredményén az Egis

Archívum2009.08.05, 18:51

Az Egis üzleti évének június 30-án záródó első háromnegyedévében konszolidáltan 13,41 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 60,9 százalékkal többet, mint az előző üzleti év első háromnegyedében - közölte a társaság a nemzetközi szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésben szerdán a BÉT honlapján.

Sújtja még a válság a Procter & Gamble-t

Archívum2009.08.05, 15:41

Az amerikai Procter & Gamble háztartásvegyipari és fogyasztásicikk-gyártó 2,471 milliárd dolláros, részvényenként 80 centes adózott eredményt jelentett szerdán az üzleti éve júniussal zárult utolsó negyedéről, 18 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 3,02 milliárdnál, részvényenként 92 centnél, mert időközben eladta egy részlegét, és mert e válságos időkben a vevők az áruházláncok olcsóbb saját márkáit részesítik előnyben.

Fél év alatt háromszoros profit a csokióriásnál

Archívum2009.07.29, 14:23

Majdnem háromszorosára nőtt a brit Cadbury profitja az év első felében, miután az emberek a sanyarú gazdasági helyzetben jóval több csokoládét és cukorkát vásároltak a szokásosnál.

Csökkent a Zwack nyeresége

Archívum2009.07.29, 19:07

Lényegében változatlan maradt a Zwack Unicum Nyrt. jövedéki adóval csökkentett árbevétele az előző év hasonló időszakához képest, és 2,6 százalékkal 740 millió forintra mérséklődött az adózott nyeresége az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.

Válságban is robog a Tata Motors

Archívum2009.07.27, 16:03

A legnagyobb indiai autógyár, a Tata Motors profitja 57,5 százalékkal nőtt az üzleti éve júniussal zárult első negyedében, mert a Tata Steel testvérvállalat egy részének eladása, a költségcsökkentés és az alacsonyabb nyersanyagárak ellensúlyozták az eladások visszaesését.

Javított tavalyi eredményén a Danone

Archívum2009.07.24, 15:52

A bébiételek és a táplálékkiegészítők javították a Danone eredményét az év első felében, tejtermékekből és ásványvízből viszont kevesebbet adtak el.

Veszteséges maradt a Fiat

Archívum2009.07.22, 16:26

Az olasz FIAT autógyár szerdán 179 millió eurós veszteséget jelentett adó után a második negyedévről, ez már második negyedéves veszteség volt egyvégtében.

Tizedére esett a Morgan Stanley profitja

Archívum2009.07.22, 17:44

Csaknem kilencven százalékkal csökkent az amerikai Morgan Stanley nagybank profitja, részben összeolvadások költségei és az államtól kapott tőketámogatás törlesztése miatt. A Morgan Stanley szerdán 149 millió dolláros adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 87 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 1,14 milliárdnál.

A hadiszállításokon gyarapodott a Boeing

Archívum2009.07.22, 15:27

A világ második számú repülőgépgyára, az amerikai Boeing szerdán 998 millió dolláros, részvényenként 1,41 dolláros adózott eredményt jelentett a második negyedévről, a növekvő hadi szállítások miatt 17 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 852 milliónál, részvényenként 1,16 dollárnál.

Jól keres a McDonald's a válságban

Archívum2009.06.08, 15:10

Jelentős, 5 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak májusban a McDonald's éttermeiben. A kereslet első sorban Európában és Ázsiában bővült, de a dollár ingadozása miatt a nyereség egy részét az árfolyam-ingadozás vitte el.

Nem fizet osztalékot profitjából a Főtáv

Archívum2009.06.03, 17:53

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) a 2008. évi nem konszolidált 1,188 milliárd forint adózott nyereséget a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat döntése szerint eredménytartalékba teszi, és nem fizet osztalékot - közölte Kiss Gábor, a Főtáv pénzügyi igazgatója.

Felemás eredmény a Ryanairnél

Gazdaság2009.06.02, 11:15

A legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair kedden 169 millió eurós veszteséget jelentett adó után a márciussal zárult üzleti évéről. Egyszeri tételek nélkül azonban nyereséges lenne a vállalat.

További 1000 forintot fizet a Zwack osztalékként

Archívum2009.05.29, 07:53

A korábban osztalékelőlegként kifizetett részvényenkénti 1300 forint után újabb 1000 forintot oszt ki tulajdonosainak a Zwack. Az így összesen számított 2300 forint 16,5 százalékos osztalékhányadnak felel meg - írja a Napi Gazdaság.

Nem termeltek hasznot az OTP-le�nyok

Gazdaság2009.05.29, 21:21

A jelent�s ukr�n vesztes�get, illetve n�h�ny k�lf�ldi le�nybank m�rs�kelt eredm�ny�t a DSK, az OBH �s a CKB j� teljes�tm�nye csak ellens�lyozni tudta, �gy a k�lf�ldi le�nyc�gek hozz�j�rul�sa az OTP csoport eredm�ny�hez a tavalyi 30 sz�zal�kr�l gyakorlatilag null�ra cs�kkent - der�l ki az OTP Bank kedden publik�lt gyorsjelent�s�b�l.

A forintingadoz�s nehez�tette az OTP helyzet�t

Gazdaság2009.05.29, 21:22

Az OTP Bankcsoport m�k�d�s�t rendk�v�l bar�ts�gtalan gazdas�gi k�rnyezet nehez�tette az els� negyed�vben, de ami a m�sodik negyedb�l l�tszik m�r sokkal kedvez�bb k�pet mutat - mondta Urb�n L�szl�, az OTP Bankcsoport vez�rigazgat�-helyettese szerd�n Budapesten, a bank els� negyed�vi eredm�nyeit �rt�kel� sajt�t�j�koztat�n.

Sz�zmilli�rd felett a Mol vesztes�ge

Gazdaság2009.05.19, 11:51

A Mol Nyrt.-nek 114,8 milli�rd forint nett� vesztes�ge volt az els� negyed�vben, szemben az egy �vvel kor�bbi 65 milli�rd forint profittal - k�z�lte a t�rsas�g a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n. Az elemz�k az els� negyed�vre 78,6 milli�rd forint vesztes�get v�rtak.

Feleződött a Vodafone nyeresége

Archívum2009.05.19, 09:37

Több mint ötven százalékkal visszaesett a brit székhelyű Vodafone csoport adózás utáni nyeresége a márciussal zárult üzleti évben. Az eladásokat tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója 3,08 milliárd font (978 milliárd forint) adózott eredményt ért el a 2008-2009-es üzleti évben. Egy évvel korábban 6,6 milliárd font volt a csoport eredménye.

Stabil eredmény a magyar Vodafone-nál

Archívum2009.05.19, 14:51

Stabil maradt, csupán 0,2 százalékkal csökkent a Vodafone Magyarország bevétele az idén március végén zárult pénzügyi évében, miközben a piaci részesedése az aktív ügyfelek körében 0,37 százalékkal nőtt - közölte a társaság.

Majdnem 40 sz�zal�kot bukott az FHB

Gazdaság2009.05.29, 21:20

Az FHB Jelz�logbank 2009 els� negyed�v�ben 1,45 milli�rd forint ad�zott nyeres�get �rt el, ami 37,6 sz�zal�kkal alatta marad az egy �vvel kor�bbinak, a tavalyi negyedik negyed�vin�l pedig 10,5 sz�zal�kkal kisebb - tette k�zz� a hitelint�zet kedden publik�lt gyorsjelent�s�ben.

Tíz milliárdos veszteség tűnt fel a Rábánál

Archívum2009.05.13, 12:39

Az idén 40 milliárd forintot meghaladó árbevétellel számol a Rába Nyrt. a múlt évi, konszolidáltan 58,68 milliárd forinttal szemben, és a cél a nyereségesség fenntartása - mondta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az első negyedévben több mint 10 milliárd forint nem realizált vesztesége volt a cégnek.

Jövedelmezőbb lett a CEZ a vártnál

Archívum2009.05.13, 14:11

A vártnál nagyobb profitra tett szert az első negyedben a vezető cseh áramszolgáltató, a CEZ, amelynek 7 százalékos részesedése van a Molban.

Nyeres�ges lett az UniCredit csoport

Gazdaság2009.05.20, 14:44

Az olasz UniCredit bankcsoport szerd�n 447 milli� eur�s ad�zott eredm�nyt jelentett az els� negyed�vr�l kisebbs�gi r�szesed�sek n�lk�l, kevesebbet a tavalyi utols� negyed�vi 505 milli�n�l �s a tavalyi els� negyed�vi 1,063 milli�rdn�l.

Folytat�d� vesztes�gek az ING-n�l

Gazdaság2009.05.29, 21:23

A holland ING p�nz�gyi csoportn�l az els� negyed�vben folytat�dott a tavaly kezd�d�tt vesztes�gsorozat. Az ad� ut�ni rubrik�ba 793 milli� eur�s hi�ny ker�lt, a tavalyi a tavalyi els� negyed�vi 1,54 milli�rd eur�s ad�zott eredm�ny helyett.

Majdnem teljesen eltűnt az Allianz profitja

Gazdaság2009.05.13, 10:41

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai biztosító, a német Allianz profitja meredeken csökkent az első negyedévben, a pénzügyi befektetések értékvesztése okozta leírások, a Dresdner Bank eladása és a több kártérítés miatt. Továbbra sem adtak előrejelzést erre az évre.

Forintviharban jól egyensúlyozott a Rába

Archívum2009.05.12, 17:14

A járműiparban tapasztalható globális válság hatása tükröződik a győri Rába Csoport első negyedéves eredményein is. Az iparági trendekbe illeszkedően a társaság árbevétele 43 százalékkal csökkent, ám a Rába a jelentős visszaesés ellenére is jelentős működési profitot ért el.

Megtépte a válság a Benetton profitját

Archívum2009.05.11, 18:55

Az olasz ruhagyártó és -kereskedő Benetton adózott eredménye 38 százalékkal elmaradt az idei első negyedévben az egy évvel korábbitól, és az olasz ruházati cég pénzügyi vezetője szerint a kiskereskedelem zuhanása folytatódik, még nincs jele, hogy az irányzat fordulna.

A v�ls�g ellen�re is jav�tott az Oberbank

Gazdaság2009.05.29, 21:32

Az Oberbank az elm�lt �vet a gazdas�gi v�ls�g ellen�re 114 milli� eur� ad�z�s ut�ni nyeres�ggel z�rta, ami 1 sz�zal�kkal haladja meg az el�z� �vit, a 2008. �vi �zleti nyeres�g 206,4 milli� eur� lett, ez 13,2 sz�zal�kkal magasabb az egy �vvel kor�bbin�l - mondta Franz Gasselsberger, az Oberbank AG Linz vez�rigazgat�ja.

Nagyot szak�tott f�l �v alatt az Egis

Gazdaság2009.05.11, 18:22

Az Egis Gy�gyszergy�r 10,956 milli�rd forint nett� nyeres�get k�nyvelt el a 2008. okt�ber 1-j�n kezd�d�tt �zleti �v�nek els� f�l�v�ben, 77 sz�zal�kkal t�bbet az egy �vvel kor�bbin�l, a csoport �rbev�tele 4,1 sz�zal�kkal 59,842 milli�rd forintra emelkedett - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben h�tf�n.

Tőkerendezés a Vértesi Erőműnél

Gazdaság2009.05.08, 15:11

Több mint 6,6 milliárd forint veszteséggel zárta a 2008. évet a Vértesi Erőmű Zrt., és mivel a saját tőkéje a jegyezett tőke kétharmada alá esett, ezért egy újabb közgyűlésen dönteni kell a tőkeszerkezet rendezéséről.

Világelsőhöz méltó rekordveszteség a Toyotánál

Archívum2009.05.08, 15:48

Hatalmas veszteséget és adósbesorolásának rontását kénytelen elviselni a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota. A pénteken bejelentett 7,7 milliárd dolláros negyedéves veszteséget felgyorsított elbocsátásokkal és a hibrid gépjármű-részleg felpörgetésével próbálják kompenzálni.

Veszteséges a Heidelberg Cement

Gazdaság2009.05.08, 16:18

Nettó veszteséggel zárta üzleti éve első negyedét a Magyarországon is érdekelt német Heidelberg Cement építőanyagipari csoport. Vesztesége 63 millió euró lett, az egy évvel korábbi 1,3 milliárd eurós adózott eredmény helyett.

Tavaly is nőtt a Ringier-birodalom bevétele

Archívum2009.05.07, 14:30

Magyarországon mintegy négy százalékkal nőtt "a forint hihetetlen gyengülése mellett" is a Ringier bevétele svájci frankban számolva, amely 135,7 millió frankot tett ki 2008-ban - jelentették be a csoport csütörtöki, budapesti évértékelő sajtótájékoztatóján.

Nyereségessé vált a Synergon

Gazdaság2009.05.05, 08:54

A Synergon Informatika Nyrt. 38,2 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 746,5 millió forint veszteséggel - hozta nyilvánosságra a társaság kedden.

Új hálózatot épít a CBA

Gazdaság2009.05.05, 12:25

Magasabb kereskedelem technikai és szolgáltatási követelményeknek megfelelő Príma hálózatot alakított ki a CBA Kereskedelmi Kft. üzletenként 4-10 millió forint beruházással - közölte Malasics András, a CBA Kereskedelmi Kft. általános vezérigazgatója.

Harmadára esett a Pannon-tulaj profitja

Archívum2009.05.05, 08:35

Norvégia vezető távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - kedden 1,622 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 64,5 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 4,571 milliárdnál.

Százmillió eurós veszteség a Metrónál

Gazdaság2009.05.05, 11:51

A legnagyobb német kiskereskedelmi hálózat, a világelső ötben is benne lévő Metro AG kedden 100 millió eurós veszteséget jelentett adó után az első negyedévről. A tavalyi első negyedben 15 millió euró volt a hiány ebben a rubrikában. Az elemzők csak 37 milliós veszteséget vártak a mostani első negyedről.

Csökkent a Pannon bevétele

Archívum2009.05.05, 12:13

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 43,3 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 44,9 milliárd forinttal, 725 millió forinttal, 18,3 milliárd forintra csökkent a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is.

Megfelezte az Exxon profitját a válság

Gazdaság2009.04.30, 15:09

Kedvezőtlenül érintette a világ legnagyobb vállalatának számító Exxon Mobilt a gazdasági világválság, mivel az olaj iránti csökkenő kereslet a profitjukban is megmutatkozott.

Ism�t nagy nyeres�g a Deutsche Bankn�l

Gazdaság2009.05.20, 17:22

A legnagyobb n�met kereskedelmi bank, a Deutsche Bank a gy�gyul�s �tj�n: kedden 1,182 milli�rd eur�s ad�zott eredm�nyt jelentett az els� negyed�vr�l az egy �vvel kor�bbi, 141 milli�s vesztes�g helyett.

Nem fizet osztal�kot az FHB

Gazdaság2009.05.20, 12:22

Az FHB Jelz�logbank 2008. �vi eredm�ny�b�l nem fizet osztal�kot, a magyar sz�mviteli besz�mol� szerinti 6,8 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�g az eredm�nytartal�kot gyarap�tja - hagyt�k j�v� az igazgat�s�g javaslat�t teljes egyet�rt�sben a r�szv�nyesek a bank kedden megtartott �vi rendes k�zgy�l�s�n.

Vártnál nagyobb a veszteség a Samsungnál

Archívum2009.04.28, 11:07

A dél-koreai Samsung csoport magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező tagja, a Samsung SDI a vártnál nagyobb üzemi veszteséggel zárta az idei első negyedévet.

Meghúzza a nadrágszíjat a Daimler

Gazdaság2009.04.28, 13:08

A német Daimler autógyár a vártnál is nagyobb, 1,43 milliárd euró adózás előtti veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben, és a második negyedben is komoly mínuszra számít, ezért 4 milliárd eurós takarékossági programot kíván végrehajtani - özölte hétfőn a stuttgarti központú konszern. A kecskeméti beruházást a megszorítás nem érinti.

Politikai csata egy francia bank�ri�s k�r�l

Gazdaság2009.05.29, 21:40

Az egyik legnagyobb francia bank, a Soci�t� G�n�rale 5-10 milli�rd eur�s vesztes�get k�nyvelhet el egyik le�nyv�llalat�nak rossz befektet�sei miatt, �ll�totta kedden a Lib�ration c�m� napilap. A bank vezet�s�ge k�zlem�nyben c�folta az �rtes�l�st.

Visszaesett az Audi eredménye

Gazdaság2009.04.27, 16:02

Az Audi bevétele és nyeresége is csökkent az első negyedévben az autópiac pangása miatt, és a társaság az év egészében sem számít túl jó eredményekre.

Jelentősen nőtt a magyar AXA Bank

Archívum2009.04.23, 17:40

Az AXA Kereskedelmi Bank Zrt. 285 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2008-as üzleti évet a magyar számviteli szabályok alapján készült, auditált éves jelentés szerint, ami 72,8 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest - közölte a társaság.

Felemás éve volt a Rábának 2008-ban

Archívum2009.04.23, 17:06

Felemás év volt a Rába Járműipar Holding Nyrt. számára 2008, de a válság ellenére a cégcsoport megtartotta stratégiai vevőkörét - mondta Pintér István elnök-vezérigazgató a társaság évi rendes, csütörtöki közgyűlésén.

Előző
Következő