busa

címke rss

Rejtély a Balatonon

Itthon2013.12.16, 13:26

Látszólag csatát nyertek a horgászok a halászok ellen a Balatonon, a vidékfejlesztési miniszter leállította a halászatot, erre felmondott a tó halgazdálkodásának vezetője. Az ügy csak azért zavaros, mert a horgászok képviseletei mégsem érzik győzelemnek a dolgot, sőt több pecásnak kifejezetten fáj Füstös Gábor távozása. Mi állhat a Vidékfejlesztési Minisztérium előjelek nélküli és gőzhengerszerű döntése mögött, és mi lesz így a tóval?

Módosul a balatoni halászat

Gazdaság2016.10.24, 14:58

Egyedi engedélyekkel ismét lehetővé akarják tenni a halászatot a Balatonon, de általánosságban maradna a halászati tilalom. A busákkal kapcsolatban nem a lehalászásra, hanem az utánpótlás megszüntetésére helyeznék a hangsúlyt. 300 milliót költenének a balatoni horgászturizmusra.

Bőséges az ünnepi halkínálat és nem drágultak a halfélék tavaly óta

Gazdaság2019.12.17, 15:13

Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kiemelte: karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.

Gigantikus halszörny akadt a hétéves kisfiú horgára Móron

Life.hu2022.10.20, 11:22

A móri Petőfi Horgász Egyesület Látóhegyi tavanál október 16-án pecázott 7 éves Förhécz Sanyika. Az azonban, amit fogott, minden képzeletet felülmúlt.

Rekordfogás a Dunán: 133 centiméter hosszú busa akadt horogra

Life.hu2023.01.19, 22:01

Szabályos, szájba akasztott módszerrel fogták ki a Ráckevei-Soroksári Duna-ág eddigi legnagyobb busáját.

Hatalmas albínó halszörnyet fogtak ki a Dunából

Tudomány2023.11.29, 12:25

48 kg-os albínó busa akadt a szerencsés Kovács Szilárd horgára, a Ráckevei-Duna, más nevén a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő