Budapesti Vasas SC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- vízilabda
- Honvéd
- kosárlabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Glázer: A Kispest helye a középmezőnyben van
A Ferencváros elleni Üllői úti siker után a Kispest együttesénél reményteli volt a hangulat, ám a következő két körben a piros-fekete alakulat kikapott odahaza a sereghajtó Vasastól, majd az utolsó előtti Győrtől is idegenben. Ekkor hiába mondták a kispesti labdarúgók, hogy nem becsülték le ellenfeleiket, Glázer Róbert vezetőedző meghúzta a "gyeplőt", s az utolsó hat fordulóra tíz pontot irányzott elő a játékosokkal egyeztetve.
Gyengén játszva is sikeres a Fradi
A zsinórban megszerzett három győzelem ellenére nincs az a Fradi-drukker, aki ki merné jelenteni, hogy jól játszanak kedvenceik. Viszont az elmúlt hetek kudarcsorozatával ellentétben, legalább nyer a Ferencváros, a produkció azonban enyhén szólva is - szürke. Igaz, mit szóljanak akkor a Vasas hívei, akik az Üllői úton ismét egy sima, 2-0-ás vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni.
Kásásék simán verték Birosékat
Nem sikerült a bravúr a Domino BHSE-nek: a lényegesen nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező Posillipo Napoli simán nyerte a vízilabda Bajnokok Ligája budapesti csoportjának rangadóját. Győzött viszont a Vasas a KEK-ben, a magyar kupagyőztes a nagy hírű Mladost Zagrebet verte idegenben. Az FTC és a BVSC csoportgyőztes lett a LEN-kupában, s így mind a négy, európai kupában érdekelt magyar csapat továbbjutott.
Nyomul a Fradi
A rengeteg hibával játszó Ferencváros különösebb nehézségek nélkül győzte le a nála is gyengébb teljesítményt nyújtó Vasast.
Már a rajtnál a célt nézzük
Négy magyar csapat kezdi meg ma szereplését az európai férfivízilabda-kupák legjobb tizenhat együttese között, és az előjelek idén kedvezőbbek, mint a 90-es évtized közepe óta bármikor. Olimpiai bajnokaink hazaszerződése és az itthoni erők koncentrálódása miatt ugyanis komoly rá az esély, hogy a két legrangosabb kupában, a Bajnokok Ligájában és a KEK-ben magyar győzelem szülessen a Domino BHSE, illetve a Vasas révén.
Pólósiker a KEK-ben és a LEN-kupában
A LEN -kupa németországi selejtezősorozatának első összecsapását simán nyerte az FTC vízilabdacsapata horvát ellenfelével szemben. Nyert a Vasas is, az angyalföldiek a várakozásnak megfelelően edzőmeccs jellegű bemutatót tartottak a házigazdák ellen a belgiumi KEK-selejtezőcsoport nyitó találkozóján.
Reszeli edzést tarthat, de nem nyilatkozhat
Klement Tibor, a Matáv Compaq Sopron klubelnöke bár kért, nem kapott semmilyen szabályértelmezést a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának a Reszeli Soós Istvánra kirótt büntetéséről (a szakvezetőt első fokon 2002. március 4-ig eltiltották a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ugyanis a Vasas elleni, november 3-i bajnokin meglökte a tartalék játékvezetőt).
Már megint nyert a Vasas
Vasas-Haladás meccsel folytatódott a Borsodi Liga 19. fordulója. Alacsony színvonalú találkozón a több helyzetet kidolgozó, sereghajtó hazai együttes megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
A Vasasra feni a fogát a Mladost vízilabdában
A Vasast tartja a legnehezebb ellenfélnek Bruno Silic, a Mladost Zagreb edzője a vízilabda KEK pénteken kezdődő csoportmérkőzései során.
Reszelit márciusig eltiltották
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága 2002. március 4-ig eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől Reszeli Soós Istvánt, a Sopron vezetőedzőjét, akit a Vasas elleni, november 3-i bajnokin a bíró felküldött a lelátóra, mert meglökte a tartalék játékvezetőt.
Szerdán indulnak Kijevbe a kézis-lányok
A hét egyetlen Magyarországon töltött edzésnapját a Vasas Fáy utcai csarnokában használta ki a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. A csapat a múlt hét végi Nemzetek-kupáját követően vasárnap érkezett haza, hétfőn szabadnapot kaptak Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, ám kedden már ismét két edzés szerepelt a programban.
Újvárosi gólzápor a Vasasra
Meglepte a hazaiakat a Vasas, és bár a Dunaferr ledolgozta hátrányát, az első játékrészben a vendégek veszélyeztettek többet. Fordulás után sokkal aktívabb lett a dunaújvárosi csapat, helyzetek sorát dolgozta ki és végül 4-1-re nyert.
- címkék:
- foci
- Vasas
- Dunaferr
- Budapesti Vasas SC
- Címkefelhő »
A Vasas célja a bentmaradás
Rácz Gábor, a Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. új többségi tulajdonosának, a Dach Holding építőipari cégnek az elnöke bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette: a játékosokkal korábban rossz szerződéseket kötöttek, mert fizetésük 75 százalékát teljesítménytől függetlenül megkapják.
Tóth Norbert feljelenti a Vasast
Lehet, hogy nem az új tulajdonosok miatt, de tény, kemény szankciókat hozott a Vasas vezetősége néhány játékossal szemben. Szili Attila mellett Tóth Norbert például 800 ezer forintos büntetést kapott. Az indoklás szerint gyenge teljesítmény miatt.
A Vasas nyerte a pólórangadót
A bajnoki címre is esélyes Vasas a vártnál lényegesen nagyobb küzdelemben nyert egy góllal az FTC ellen a vízilabda ob I vasárnapi rangadóján.
Könnyed Videoton-siker a Fáy utcában
A Borsodi Liga 17. fordulójában sima győzelmet aratott a jó formát mutató Videoton a sereghajtó Vasas otthonában. A gólt megelőzően elfogyott a Vasas szurkolók türelme, és a Fáy utcai díszpáholy előtt kisebb tüntetés zajlott le, a feldühödött piros-kék hívek Gyalog András ügyvezető elnök távozását követelték. Valóságos lincshangulat alakult ki, és csak a biztonsági emberek sorfala gátolta meg, hogy a feldühödött tömeg ne jusson be a dísztribünre, ahol egyébként a klubvezető nem is volt jelen.
Reszeli Soós kiéhezve a sikerre
Elég nehéz periódust hagyott maga mögött a Matáv Compaq Sopron labdarúgócspata. A Reszeli Soós István vezette legénység a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett és a 6. helyről visszaesett, állt már a 10. helyen is a jelenleg 9. távközlési együttes. A Vasas elleni összecsapás kapcsán először az utóbbi hetek gyenge mérlegének a hátteréről faggattuk a szakvezetőt
Könnyedén verte a Domino a Vasast
Felrúgva a háromesélyes mérkőzést ígérő papírformát, a vártnál jóval biztosabb győzelmet aratott a Domino BHSE a Vasas ellen a vízilabda OB I. vasárnapi rangadóján.
Két góllal verte a Békéscsaba az Esztergomot
A nőikézilabda-NB I-ben a Ferencváros fölényesen nyert a Vasas otthonában és jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. Az eddigi éllovas Dunaferr öt góllal verte a Cornexit, a Békéscsaba pedig kettővel az Esztergomot.
"Szezonnyitó" pólórangadó
Az első bajnoki fordulókat tekinthette akár bemelegítésnek is a honi vízilabda két sztárcsapata: a Domino-BHSE és a Vasas számára az egymás elleni első rangadóval gyakorlatilag vasárnap kezdődik az őszi idény.
Másfél hónap után nyert a Sopron
Kiegyenlített, változatos első félidő után a második játékrészben a sokkal többet támadó és gólratörőbben játszó Sopron, ha nem is jó teljesítménnyel, de megérdemelten nyert a sereghajtó Vasas ellen - másfél hónap után.
- címkék:
- Nagy
- foci
- Budapesti Vasas SC
- Sopron
- Címkefelhő »
Egressy és Waltner: egy páratlan páros
Újra Egressy, újra Waltner - újra nyert a ZTE. A csatárpáros mindkét tagja a Zalaegerszeg legutóbbi öt meccséből négyen gólt szerzett, a Győr, a Vasas és Haladás után a DVSC sem tudta megállítani a duót. Megemlítendő, hogy Egressy Gábor kétszer is betalált, míg a szokásos Waltner-gólra 92 percet vártak a hazai szurkolók.
Gellei Imre: "Olyan erős a csapatom, amilyen a leggyengébb játékosom"
Végül is bejött a papírforma, az MLSZ elnöksége múlt heti rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a labdarúgó A válogatott szövetségi kapitányának. Az 51 éves szakemberre nyolc igen és két nem szavazat (Kovács Attila, Fa Sándor) érkezett, míg Puhl Sándor, a szövetség egyik alelnöke tartózkodott, Mezey György, Klement Tibor, Szilvásy József és Annus Vince pedig nem volt jelen a voksoláson. Gellei mellett Egervári Sándort és Nyilasi Tibort javasolta az edzőképző központ, ám végül elsöprő többség állt a 27 éves kora óta edzősködő szakember mellé. Aki eddig 397 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, legjobb eredménye a Vasassal elért bronnzérem ...
Szegedi siker a Tisza-parti randavún
Tarolt az Újpest és a Vasas a férfivízilabda OB I hatodik fordulójában, a Szeged Szolnokon, a BVSC Szentesen nyert.
Félgőzzel is nyert az Újpest
Alacsony színvonalú találkozón a lila-fehérek gyorsan vezetést szereztek, s csak annyit adtak ki magukból a gyenge teljesítményt nyújtó Vasassal szemben, amennyi a győzelemhez szükséges volt.
Elmozdult az utolsó helyről a Vasas
A Kispest előbb a Szombathelyt verte 6-1 arányban, majd legutóbb az FTC-t az Üllői-úton győzték le Piroskáék, így - nem véletlenül - sokan hazai sikert vártak a Vasas ellen. Ám a papírforma ezúttal nem jött be, s a piros-kékek megragadták az utolsó szalmaszálat: három pontjukkal elmozdultak az utolsó helyről.
Baróti Lajos: "Gellei tűzön-vízen át álljon ki játékoskerete mellett"
Baróti Lajos tanácsát Gellei is kikérte. Minden idők legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar futballkapitányaként válogatottunkat négyszer vezette ki a világbajnokságra (1958, 1962, 1966, 1978), a Vasassal egy, az Újpesttel két bajnoki címet szerzett, a BEK győztes Benficával portugál bajnoki aranyéremig jutott, s amivel szakmai elismerésén túl mindenki egyetért: talpig úriember. Baróti Lajos, a sportág élő honi legendája.
Vasast vert, MTK-t üldöz a Zalaegerszeg
A Vasas az első félidőben rendkívül szervezetten játszott, a szünet után azonban a gyors zalai egyenlítés megzavarta a hazai együttest. Ezt követően a vendégek több helyzetet alakítottak ki, így megérdemelten szerezték meg a három pontot.
Újra teljes a Haladás
Pénteken Győri ETO-MTK mérkőzéssel kezdődik és vasárnap a Ferencváros-Kispest találkozóval ér véget a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályának 13. fordulója. A legizgalmasabb mérkőzéseket azonban szombaton játsszák, amikor a feléledésre kész Vasas a Zalaegerszeget, az újra teljes létszámmal készülő Haladás pedig az Újpestet fogadja.
Pásztor Zsófia hazatér Olaszországból
Úgy tűnik, az idén beharangozott sztárt jövőre tartogatja a Vasas női kézilabdacsapata, ugyanis információink szerint legkésőbb januárban lehet számolni a szenzációval. Decemberben viszont visszatérhet a csapatba a nyáron Olaszországba szerződött Pásztor Zsófia.
Tamási Zsolt Debrecenben debütál a győri kispadon
Rangadó rangadó hátán - így is jellemezhetnénk a magyar labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. Az első kör befejezése után a listavezető MTK a javuló formában lévő Vasast, a Zalaegerszeg a Ferencvárost, míg az Újpest a Dunaferrt fogadja.
Sub Bass Monster második aranya
"Tovább is van, mondjam még?" - Sub Bass Monster második albuma aranylemez lett. Ebből az alkalomból a gyulafirátóti rapper kiadója rövid ünnepséget rendezett a Vasas Sport Club ökölvívótermében. Az aranylemezt a Vasasnál 1997-ig bokszoló Kovács Kokó István adta át "Subának".
Büntetett az Újpest
Szerdán a 16 közé jutás volt a tét a labdarúgó Magyar Kupában. A délutáni mérkőzések során az élvonalbeli csapatok biztosan jutottak tovább. Kiesett az előző körben a Vasast búcsúztató Bőcs, a Ferencváros-Újpest meccs újra botránnyal kezdődött, majd büntetőpárbajjal dőlt el a vendégek javára. Ugyancsak 11-esekkel ejtette ki az MTK-t a Dunaferr.
Farkas Ágnes a Vasasban folytathatja
Farkas Ágnes, a Ferencváros nőikézilabda-csapatának válogatott átlövője elhagyhatja a zöld-fehér klubot, amennyiben az FTC nem rendezi hónapok óta halmozódó tartozását a játékossal szemben.
Váratlan OSC-siker Szolnokon
A férfivízilabda-bajnokság 2. fordulójában Szolnokon nyert az OSC, Kecskeméten a BVSC, hazai vizeken verte a Szentes a Tatabányát, a Vasas a KSI csapatát.
Nyugalom honol a Vasasnál
A győri sikert követően, bár még mindig sereghajtó a Vasas együttese az NB I-ben, némi nyugalom költözött a Fáy utcába. Az ezt megelőző hetekben azonban nyilatkozatháború alakult ki Angyalföldön, hogy miért is jutott ilyen mélyre a patinás együttes.
Varga Zoltánt Győrből is elküldték
A tizenkét csapatos labdarúgó NB I három messze leggyengébb csapata a Kispest, a Győr és a Vasas. A két fővárosi klubnál már korábban meg is történt az ilyenkor rutinszerű edzőváltás, az ETO FC Kft. pedig tegnap bontott szerződést Varga Zoltánnal. A döntés helyessége és időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de az elmúlt három és fél hónap győri viszontagságai messze túlmutatnak Vargán.
Fővárosi vereségek
A nők vízilabda-bajnokságában két rangadót is játszottak vasárnap, a Vasas Egerben, a BVSC Kecskeméten szenvedett vereséget.
A leggyengébb láncszem
"Varga Zoltán! Ön a leggyengébb láncszem. Viszlát!" Ezzel a hatalmas, kifeszített transzparenssel fejezte ki az ETO FC eddigi szereplésével és a vezetőedzővel kapcsolatos tömör véleményét a győri B-közép a Vasas elleni találkozó előtt. A meccs (újabb vereség) tüntetésbe torkollott.
Vargát leváltják?
Alacsony színvonalú mérkőzésen a tartalékos Vasas győzelme egy percig sem forgott veszélyben. A lefújás után a győri drukkerek hosszasan tüntettek az ETO klubháza előtt, elsősorban Varga Zoltán vezetőedző menesztését követelve. A hírek szerint elképzelhető, hogy hétfőn teljesül a szurkolók óhaja.
Pontot mentett a Loki
Közel állt idei második győzelméhez a Vasas, ám az esővel és kiállításokkal tarkított meccsen a Debrecen a finisben egyenlített.
Fradi-Újpest a Magyar Kupában
Pénteken kisorsolták az MLSZ-ben a labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójának párosítását. A legjobb 16 közé jutásért két "slágermérkőzést" játszanak: a Ferencváros az Újpestet, az MTK a Dunaferrt fogadja. A címvédő Debrecen Kalocsán játszik, az előző körben a Vasast búcsúztató Bőcs Demecseren lép pályára. A mérkőzéseket október 10-én rendezik.
Meglepetés nélküli forduló a nőikézilabda NB I-ben
A nőikézilabda-NB I 4. fordulójában kivétel nélkül az esélyesek győztek. A Cornexi hazai pályán különösebb gond nélkül verte a Békéscsabát, a Győr a Spartacust, míg az FTC a Hódmezővásárhely, a Dunaferr a Vasas otthonában nyert biztosan. Megszenvedett a sikerért Esztergomban a Debrecen.
A Bőcs is kifogott a Vasason
A labdarúgó Magyar Kupában szerdán a legjobb 32 közé jutásért játszottak a csapatok. Az NB I-es Vasas máris búcsúzott, miután büntetőkkel kikapott az NB II-es Bőcstől.
Tartalékosan érkezik a Dunaferr a listavezetőhöz
Péntek este fővárosi rangadóval, a Vasas-Ferencváros összecsapással rajtolt a labdarúgó Borsodi Liga 9. fordulója. Az összecsapást a bajnokcsapat nyerte, noha a Vasas a 86. percig - a tabellán elfoglalt utolsó helyezéséhez képest - jó teljesítményt nyújtott. A legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést szombaton a Hungária körúton rendezik, ahol az MTK vendége a Dunaferr lesz.
Horváth Péter duplával tért vissza
Alacsony színvonalú, bár küzdelmes, változatos mérkőzésen a rendkívül lelkesen játszó sereghajtó Vasas ellen a Ferencváros a mérkőzés hajrájában szerezte meg a győzelmet. Az elkeseredett angyalföldi szurkolók előbb szóváltásba kerültek Kovács István profi ökölvívóval, majd megrohamozták a VIP-páholy bejáratát.
Fehérvárott nyert a címvédő Dunaferr nőikézilabda-csapata
A nőikézilabda-NB I. 2. fordulójának szerdai mérkőzésein a Cornexi otthonában nyert a címvédő Dunaferr, Esztergomban a Békéscsaba. Hazai pályán biztosan verte a Herz-FTC a Vasast, a Vác nehezen a Spartacust.
Értékes vendéggyőzelmek a kéziseknél
Négy mérkőzéssel pénteken megkezdődött a nőikézilabda NB I 2001/02-es idénye. Fontos győzelmet aratott Békéscsabán a Debrecen, a Vasas otthonában a Győr, míg a Dunaferr hazai pályán, kissé akadozó kezdés után simán gyűrte be a Vácot.
A meccs elején hajrázott a Haladás
Az első percek lendületes játékának köszönhetően győzte le a Haladás a Vasast a Borsodi Liga 8. fordulójának nyitómeccsén. A második félidőre feljött a Vasas is, de képtelen volt gólt szerezni.
Videoton - MTK rangadó a labdarúgó NB I-ben
A szégyenteljes válogatott-mérkőzések után ismét a labdarúgó NB I-é lesz a főszerep a hétvégén. A magyar élvonalban hat mérkőzésre kerül sor, ezek közül a legnagyobb rangadót vasárnap, Székesfehérvárott játsszák. A rajtot a pénteki Haladás - Vasas mérkőzés jelenti.