Budapest Bank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- Budapest
- euró
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Javult a foglalkoztatottság
Több mint 97 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta, a mintegy 40 ezres csoportos létszámleépítés és további 50 ezres munkahely-megszűnés ellenére. Ez úgy lehetséges, hogy ebben az időszakban 180-190 ezer új munkahely létesült - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Megalakult a Versenyképességi Tanács
A fenntartható, viszonylag gyors gazdasági növekedéshez stratégiai feladat a magyar vállalatok versenyképességének javítása, Magyarország versenypozíciójának erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten, a Versenyképességi Tanács első ülését követő sajtótájékoztatón.
Csökkent Budapest idegenforgalma
Az év első hét hónapjában a szállodák átlagosan 51 százalékos szobafoglaltsággal működtek. A bruttó szobaárbevétel folyó áron átlagosan 4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 2 százalékkal csökkent eves összevetésben - közölte honlapján a KSH.
Egyre több külföldi bérel lakást Budapesten
Továbbra is egyre több külföldi üzletember és egyetemista vesz ki lakást Budapesten. Elsősorban a nagy belvárosi lakások érdeklik őket, a kültelki lakóparkok kevésbé vonzzák a külföldieket. Általános tendencia, hogy egyre hosszabb idieg maradnak Magyarországon ezért lakásfelújításba is belevágnak. A magyar fiatalok körében a Nagykörút környéki lakások a népszerűek.
Drágábbak lettek az európai városok
Az európai közös pénz árfolyamának növekedésével emelkedtek a megélhetési költségek az Európai Unió nagyvárosaiban, miközben a kelet-európai városokra az árfolyamváltozás kisebb hatást gyakorolt - állapította meg felmérésben az Economist Intelligence Unit brit gazdaságelemző csoport. Budapest a lista 96. helyén áll, tavaly óta 22 helyett lépett fel.
Ötven Big Mac egy szoba ára Budapesten
Budapesten fele annyi Big Mac-szendvicsbe kerül egy szállodai éjszaka, mint Londonban, ahol e mérce szerint a világ legdrágább szállodái működnek. A brit fővárosban 110 szendvics árát kell kifizetni egy átlagos szobáért éjszakánként. Kelet-Európában a skála szerint Prága a legdrágább.
Ötmilliárd forint a tejválság leküzdésére
A magyar tejpiac stabilitásának biztosítása érdekében megállapodás született a termelők és a feldolgozók képviselői között a Tej Terméktanács küldöttközgyűlésén csütörtökön késő este Budapesten. A szaktárca, illetve a termelők és feldolgozók összesen 5,2 milliárd forintot biztosítanak a tejválság megoldására.
Kétmilliárddal több jut munkahely-teremtésre
A munkahely-teremtési beruházások ez évi támogatási keretét 2 milliárd forinttal növelte a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete - jelentette be Burány Sándor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Átláthatóbb lesz az állami cégek fb-elnöki kinevezése
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabályzatot készített az állami többségi tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottsági (fb) elnökeinek jelölésére vonatkozóan, hogy annak folyamata átlátható legyen - közölte Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságának hétfői ülésén Budapesten.
A Postabank eladásából fizetnék az M5-ös építését
Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának építésére fordíthatja a gazdasági és közlekedési tárca a Postabank eladásából származó bevételt, ha az idén sikerül az ÁPV Rt.-nek értékesítenie a hitelintézetet. A Konzumbank privatizációjából származó összegeket is a sztrádaépítésre lehet majd fordítani- közölte Csillag István csütörtökön Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Uniós állást 630-an pályázatnak
Az Európai Unió 630 magyar állampolgár részére teszi lehetővé, hogy a közösség intézményeiben köztisztviselőként dolgozhassanak 2004. május 1-jétől - közölte a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára hétfőn, Budapesten. Az államtitkár szerint az átlagos fizetés 4000 euró körül lesz.
Elektronikus jegy- és bérletrendszert terveznek
Chip-kártya alapú jegy- és bérletrendszer közösségi közlekedésben való megvalósításáról szóló szándéknyilatkozatot írtak alá miniszterek és cégvezetők Budapesten. A szándéknyilatkozattal Magyarország csatlakozott ahhoz az Európai Uniós projekthez, amely chip-kártya alapú fizetéssel a szolgáltatások átjárhatóságát hivatott biztosítani.
Nem drágul többet idén a parkolás Budapesten
Idén Budapesten nem lesz több parkolási díjemelés - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán. A hivatal szerint a sajtóban erről megjelent hírek a Fővárosi Önkormányzat egy munkatársa véleményén alapult, ami félreértésre adhatott okot.
Még több bevásárlóközpont épülhet
Magyarország továbbra is előkelő helyen szerepel a bevásárlóközpont-beruházók célországai között; a következő 1-2 évben Budapesten és szűk környékén legalább három újabb központ nyílhat meg.
Húsvét után emelkedhetnek a parkolási díjak
Húsvét után, április végétől léphetnek életbe az új parkolási díjtételek Budapesten, amelynek emeléséről csütörtökön döntött a fővárosi közgyűlés. A jelenlegi 100-ról 125 forintra emelkedik a parkolási díjalap a fővárosban - írta a Világgazdaság.
Emelkednek a parkolási díjak a fővárosban
Április végétől emelkednek a parkolási díjak Budapesten, emellett újabb utcákban vezetik be a fizetős parkolást. Az erről szóló rendeletmódosításokat március végén várhatóan elfogadja a fővárosi közgyűlés. A módosítással a jelenleg 100 forintos díjalap 125 forint lesz - írja a Világgazdaság.
A régióban még mindig a szlovénok a leggazdagabbak
Közép- és Kelet-Európa 300 régiójának rangsorában Budapest a 13., Fejér megye a 15., Győr-Moson-Sopron megye pedig a17. helyen áll az egy főre jutó vásárlóerő tekintetében. A lista élén négy szlovén régió áll - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet. Ha térségünk egy főre jutó átlagos vásárlóerejét 100-nak vesszük, akkor Budapest 256, Fejér 216, Győr-Moson-Sopron pedig 214 százalékot ér el.
Eddig 14 fogyasztó vált le a közüzemi szolgáltatóról
A 2003. január 1-jei villamosenergia-piaci nyitás óta 14 nagy áramfogyasztó regisztráltatta magát, hogy leválik a közüzemi szolgáltatóról - mondta Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Budapesten 4 milliárdot költöttek parkolásra tavaly
Összesen négymilliárd forint parkolódíjat fizettek be tavaly a fővárosi autósok a három fővárosi parkolási társulásnak. A legtöbb parkolóhelyet felügyelő Centrum Parkoló Rendszer Kft. kevesebbet fizet az érintett önkormányzatoknak, mint a két kisebb társulás - írja a Népszabadság.
Jelentősen nőtt a gazdasági bűnözés tavaly
Jelentős mértékben, 15 százalékkal bővült tavaly az ismertté vált gazdasági bűncselekmények száma az ORFK statisztikája szerint. A bűnügyi rangsor élén Budapest, Szabolcs-Szatmár megye és Győr-Moson-Sopron megye áll - írja a Napi Gazdaság. A jogsértések harmada adó- és társadalombiztosítási csalás.
Egyszázalékos importtöbbletet okozhat az emelkedő olajár
Akár 400-450 millió dollár többletkiadást okozhat Magyarországnak, ha az iraki válság következtében az olaj mintegy 50 százalékkal drágul. Ez az importtöbblet a teljes magyar behozatal 1-1,5 százaléka - mondta Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Gripen-program: 15 ezer új munkahely keletkezhet
A Honvédelmi Minisztérium (HM), illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselői, a svéd védelmi tárca, illetve Gripen International megbízottai - 2003. február 3-án Budapesten aláírták a 14 db JAS39 Gripen típusú harcászati repülőgép bérletéről és a gazdasági ellentételezésről szóló megállapodásokat módosító okmányokat. A módosítások nyomán a beruházások összesen 13-15 ezer új munkahelyet teremthetnek - derül ki a GKM [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Az ITDH 305 millió euró befektetésről döntött tavaly
Az elmúlt évben 48 magyarországi befektetésről döntöttek a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) közreműködésével; a befektetések teljes tervezett értéke mintegy 305 millió euró. 2003-ban eddig 164 millió euró összegű befektetésről született döntés - mondta Lednitzky Péter, az ITDH vezérigazgatója egy hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.
Milliárdos költséget jelent Budapestnek a hó
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. eddig 850 millió forintot költött a téllel összefüggő feladatainak ellátására - közölte a társaság vezérigazgató-helyettese.
Budapesten kevesebben keresik a Széchenyi-kártyát
Sikeresnek nevezte a Széchenyi-kártya bevezetése utáni első negyedévet Tardos János, a Széchenyi-kártya programért felelős KA-VOSZ Rt. igazgatósági tagja sajtótájékoztatón. Az igénylők 93 százalékának egymillió forintos hitelkeretet biztosító kártyája van.
Főként a fővárosi értelmiségiek eváznak
Az adóhivatal adatai szerint a 66 ezer evát választó adózó közül a legtöbben Budapesten vagy környékén, illetve a vidéki nagyvárosokban élő értelmiségiek, ügyvédek, könyvelők, vagy ügynökök. A termelő, vagy kereskedő vállalkozások ugyanakkor jóval kisebb számban eváznak - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Telkin a legnagyobb a vásárlóerő
Az egy főre jutó vásárlóerő a csak öt megyében haladja meg az átlagot, áll a GfK Piackutató Intézet tanulmányában. A vásárlóerő szempontjából a rangsort Telki vezeti, a nagyobb települések közül pedig Százhalombatta az első. Budapest a második, Budaörs pedig a harmadik helyen áll.
APEH: 5300 milliárd forintos bevétel az idén
Az adóhivatal által kezelt adók és járulékok bevételi összege megközelíti az 5300 milliárd forintot 2002-ben, így az év közben megemelt előirányzatot is meghaladják csaknem 160 milliárd forinttal - közölte Király László György, az adóhivatal elnöke hétfőn Budapesten.
Elhalasztották az áram- és útdíjemelést
Nem emelkedik január elsejétől az autópálya-matricák, a villany és a gáz ára - derült ki a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. A tájékoztatón elhangzott, hogy nincs konkrét időpontja a Dunaferr privatizációjának.
Fellendülhet a magyar-orosz kereskedelem
A kereskedelmi kapcsolatok légkörének javulása miatt növekszik az orosz és a magyar vállalkozók érdeklődése a kétoldalú gazdasági együttműködés iránt - hangoztatta Alekszandr Prohorenko, az Oroszországi Föderáció kereskedelmi képviselője Budapesten.
Budapest-Rijeka autópálya 2006-ra
A tervek szerint 2005 végére, 2006 elejére végig megépül a Budapest - Rijeka autópálya - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csillag István gazdasági miniszter horvátországi tárgyalásait követően.
A GKI 8 százalékos áramdíj-emelkedést vár jövőre
A GKI Energiakutató Kft. szerint a jövőre várt 5,2 százalékos inflációt 2-3 százalékponttal meghaladó energiaár-emelésre kerülhet sor 2003-ban. Erről Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója számolt be a kutatócég k keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Telítődik a hazai kisbolt-hálózat
A kiskereskedelmi üzlethálózat a telítettség közeli állapot jeleit mutatta 2002 harmadik negyedévében: az üzletállomány országos szinten mindössze 457 üzlettel bővült, ami az előző év azonos időszakában tapasztaltnak a felét sem érte el. Az első kilenc havi növekedés - 1844 üzlet - is csak háromnegyede a tavaly januártól szeptemberig tart időszakban mért bővülésnek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményéből.
A gyáriparosok lemondatnák Járait
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldalának további négy szervezete arra kéri Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy mondjon le posztjáról - jelentették be az MGYOSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
4-7 százalékos keresetnövekedési megállapodás született
Bruttó 4-7 százalékos átlagos keresetnövekedési ajánlást fogadott el a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csütörtökön Budapesten.
Idén 3,2 százalékos GDP-növekedésre számít az MNB
A pénzügyi tárca és a Magyar Nemzeti Bank közös bizottságot állít fel az európai uniós csatlakozást követően a közös árfolyamrendszerhez, az eurózónához való csatlakozás előkészítésére - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybank-elnök szerdán Budapesten. Az eseményen elhangzott, hogy a jegybank idén 3,2, jövőre pedig 4 százalékos GDP-növekedésre, illetve idén 5,5, 2003-ban pedig 4,5 százalékos inflációra számít.
További lengyel-magyar agráregyeztetés várható
Lengyelország azzal a kéréssel fordult a magyar partnerekhez, hogy tartsanak további konzultációkat Varsóban november első felében a Budapesten szeptemberben aláírt mezőgazdasági megállapodás ügyében - írta pénteken a Gazeta Wyborcza.
Megújuló erőforrásokra 500 milliárd forint
Budapesten 30 milliárdos logisztikai központ épül
Módosul a vámtörvény
Az Országgyűlés novemberben vitatja meg az újabb európai uniós jogharmonizációs célú vámtörvény-módosítást, amely hosszú évekre meghatározhatja a vámeljárásokban közreműködők munkáját - mondta Arnold Mihály a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka ,a Cégvezetők Klubja által rendezett vámkonferencián kedden Budapesten.
Hitelből fejleszt Budapest
Bár a kormány szándéka szerint az szja önkormányzatoknál maradó része jövőre 5-ről 10 százalékra emelkedik, a közalkalmazotti béremelés miatt Budapestnek nem lesz több pénze beruházásokra - derült ki Demszky Gábor főpolgármester és László Csaba pénzügyminiszter csütörtöki találkozóján. A város ezért hitelt vesz fel, melyre várhatóan a kabinet garanciát vállal.
Nemzeti lakásprogram: 40 ezer új lakás épül
Évi 35-40 ezer új lakás építésével és a bérlakás-állomány 8-10 ezres bővítésével számol a kormány év végéig elkészülő nemzeti lakásprogramja - mondta a lakásügyi kormánymegbízott Csabai Lászlóné a Budapesten megrendezett Lakásvásár 2002 kiállításon tartott konferencián, pénteken. A kormánymegbízott szerint nincs esélyegyenlőség a lakáscélú adókedvezmények rendszerében.
Változásra van szükséga a turizmusnak
Alapvető, gyökeres változásra van szükség a turizmus stratégiájában, a feladatok meghatározásában, az ágazat struktúrájában - mondta Meszter László, az Idegenforgalmi Koordinációs Testület (IKT) elnöke csütörtökön Budapesten.
- címkék:
- ágazat
- a turizmus
- Budapest Bank
- IKT
- Címkefelhő »
Nem minősül szerződésnek a lengyel-magyar agráregyezmény
A lengyel kormányszóvivő közlése szerint a pénteken, Budapesten aláírt agrármegállapodásnak nincs jogi hatálya, mert nem tekinthető nemzetközi szerződésnek, csupán egyetértési jegyzőkönyvnek. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ugyanakkor megdöbbentőnek nevezte, hogy a pénteken aláírt jegyzőkönyvet a lengyel fél magára nézve semmiben nem tartja kötelezőnek.
Lengyel koalíciós válság az agráregyezmény miatt
A lengyel kormány keddi ülésén napirenden kívül tárgyba vette az egyre nagyobb hullámokat verő magyar-lengyel kereskedelmi megállapodást, amelynek értelmében a felek kölcsönösen visszavonnak bizonyos mezőgazdasági termékekre vonatkozó védővámokat. A vámok Leszek Miller kormányfő szerint 1 millió dolláros veszteséget okoznak az országnak. A mezőgazdasági miniszter viszont állítja, hogy az egyezmény a magyar fél számára kedvezőbb. Míg Varsónak 13,5 millió dollár előnye származna belőle, Budapest 30,3 millió dollárt nyerne rajta.
Önfinanszírozó útfejlesztés 2004-től
Bezárhatják a bangkoki magyar éttermet
Felszámolják az Agrár-piacfejlesztési Kereskedelmi és Szolgáltató (AP) Kft.-t, az annak idején nagy port kavart, Budapest nevű bangkoki magyar éttermet tulajdonló thai-magyar vegyes vállalat 30 százalékos tulajdonosát. Az étterem egyébként hosszú ideje veszteségesen működik.
Pang a lakáspiac
A tavaly nyári uborkaszezonhoz képest is jelentősen, mintegy 10-15 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát idén a nyári hónapokban Budapesten - írja hétfői számában a Népszava. A lap által megkérdezett ingatlanszakértők szerint az árak is ennyivel csökkentek.
Az egyéni vállalkozók is választhatják az evát
Az eredetileg meghirdetetthez képest bővülhet azoknak a köre, akik az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választhatják - mondta László Csaba pénzügyminiszter pénteken Budapesten. A tervek szerint az egyéni vállalkozók, a végrehajtói irodák, és a szabadalmi ügyvivői irodák is választhatják az evát.
Milliárdos bevétel a reklámcégeknél
Öt társaság bevételei haladták meg tavaly az egymilliárd forintot a hazai reklámpiacon. Az első McCann-Erickson Budapest kasszájába 2 milliárd forint futott be. Utána a sorrendben a Young&Rubicam Budapest 1,4, a LOWE Lintas GGK 1,3, a DDB Budapest 1,2 a Grey Budapest pedig 1 milliárd forinttal következik.