Borsod
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Borsod vármegye
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- rendőrség
- krimi
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyanús pénzforgalomra hivatkozva kérte el egy ember adatait egy csaló
"Legyél te is okoshal" címmel indítottak figyelemfelhívó kampányt a borsodi rendőrök az utóbbi időben megszaporodott online csalások visszaszorítása érdekében.
Emberölés miatt emeltek vádat egy hajléktalan férfi ellen Borsodban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.
Brutálisan megvertek egy házaspárt Borsodban
Két férfi rátámadt egy házaspárra, akik éppen hazafelé sétáltak egy Borsod megyei településen. A támadók először a nőt kezdték el verni, majd a segítségére siető férjét is többször megrúgták és megütötték.
Itt fogják a héten irtani a szúnyogokat
A következő napokban Budapest nyolc kerületében, valamint tíz Borsod-Abaúj-Zemplén és 128 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.
Milliókat csalt ki az emberektől egy borsodi lelkész
Börtönbe kerülhet az 45 éves, borsodi lelkésznő, aki 2019 majd 2020-ban milliós, illetve tízmilliós összegű kölcsönöket vett föl különféle ürügyekkel, melyeket sosem fizetett vissza.
Elfajult a vita sorbanállás közben egy borsodi büfénél
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt is felelnie kell annak a 25 éves nőnek, aki tavaly nyáron egy borsodi településen összeveszett egy férfival, akit ököllel szájon ütött kétszer, majd amikor egy másik férfi közbelépett, hogy véget vessen a vitának, átnyúlt a válla fölött, és a bal szemén is megütötte.
Orbán Viktor: Köszönöm Borsod!
Folytatta köszönetmondó sorozatát Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki Sárospatak és Esztergom után ezúttal a borsodiaknak mondott köszönetet.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Borsod
- választás 2022
- Címkefelhő »
Az orvosi rendelő közepén támadt rá a polgármesterre egy borsodi nő
Tört-zúzott egy orvosi rendelőben egy borsodi nő, miközben számonkérte a polgármestert, hogy miért nem kapott még lakást, majd közölte vele, hogy 30 emberrel fogja megveretni. Az encsi ügyészség zaklatás és garázdaság miatt emelt vádat a nő ellen.
Betörte ellenfele orrát egy hirtelen haragú focista a borsodi meccsen
Május végén egy borsodi kistelepülésen megtartott futballmérkőzésen egy 43 éves férfi arcon fejelt egy másik játékost egy szabálytalan lépés miatt úgy, hogy a másik férfinak betört az orra. A miskolci ügyészség ezért súlyos testi sértés, és garázdaság miatt vádat ellene.
Két fiatal majdnem halálra vert egy házaspárt Borsodban
Kevésen múlt, hogy két fiatal nem vert halálra egy házaspárt Borsodban. A férjnek így is maradandó fogyatékossága lett, a 17 éves fiú, és a 21 éves testvéréve úgy megverték. Minden ok nélkül kötöttek beléjük, aztán ütötték a férfit addig, amíg a jobb lábszárcsontja el nem tört.
A forgalommal szemben vezetett egy 76 éves, ittas férfi Borsodban
Idős férfit állítottak elő a rendőrök, miután elkapták ittas vezetésért. A 76 éves részeg férfi az M30-as autópályán a forgalommal szemben vezetett.
Bozótvágó késsel támadt egy férfira az utcán egy frissen szabadult bűnöző
A Miskolci Törvényszék gyilkossági kísérlet miatt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A férfi enyhítés érdekében fellebbezett, azonban a A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ezt nem tartja indokoltnak.
Nyereménye miatt vert agyon az unokája egy borsodi férfit
Álmában esett a nagyapjának egy borsodi férfi, hogy ellopja tőle a szerencsejátékon nyert pénzét. Először fejbe verte egy kővel, majd késsel többször megszúrta az arcát és a mellkasát. A nyugdíjas belehalt a sérüléseibe.
- címkék:
- Borsod
- késelés
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Megkéselte ismerősét egy borsodi nő
Egy 19 éves borsodi nő szilveszterkor összeveszett egy férfival, majd egy késsel megszúrta és fejen akarta ütni egy ráspollyal. Az Encsi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat vele szemben.
Kővel törte össze anyósa autóját egy borsodi férfi
Egy borsodi településen élő férfi összeveszett a válófélben lévő feleségével, majd a vita hevében kövekkel dobálta meg az anyósa kocsiját, aminek betört a szélvédője.
- címkék:
- Borsod
- autó
- garázdaság
- kő
- Címkefelhő »
Egy üveg borért gyilkoltak meg egy asszonyt Borsodban
Egy férfi betört egy asszony házába, majd amikor értékeket keresett, a házigazda felébredt a zajra. A betörő rátámadt és brutális kegyetlenséggel végzett vele. Az ügyet holnap tárgyalják a Miskolci Törvényszéken.
- címkék:
- Borsod
- bíróság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Borzalmas: kamasz fiúk vertek halálra egy idős férfit Borsodban
Agyonvertek egy idős embert Monok külterületén, a rendőrség két fiatalkorút gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.
- címkék:
- Borsod
- rendőrség
- agyonverték
- idős férfi
- Címkefelhő »
Megerőszakoltak egy 5 éves kislányt Borsodban: "Szegénykémnek napokig égetve fájt odalent"
Elképesztő eset történt a közelmúltban Borsodban: egy kamasz fiú megerőszakolt egy 5 éves kislányt.
- címkék:
- Borsod
- erőszak
- nemi erőszak
- bántalmazás
- Címkefelhő »
A magyar nyelv szépségei - szavak, amelyeket csak a vérbeli borsodiak értenek
A magyar egy rendkívül változatos és különleges nyelv, a különféle nyelvjárásoknak köszönhetően pedig előfordul, hogy olykor két magyar ember is nehezen érti meg egymást. Cikkünkben olyan szavakat gyűjtöttünk össze, amelyeket csak a vérbeli borsodiak ismernek és használnak a mindennapokban.
Tipikus borsodi kifejezésekből írt dalt egy folkpunk zenekar
Irodai székkel támadt egy rendőrre egy borsodi férfi
Egy borsodi településen élő férfi ellen akartak intézkedni a rendőrök, amikor az egyikükre rátámadt egy irodai székkel.
Saját nagyanyját akarta kirabolni egy borsodi férfi
Egy hernádnémeti férfi ki akarta rabolni a saját nagyanyját azért, hogy megszerezze a nyugdíját. Többször megütötte az asszonyt és azzal fenyegette, hogy végez vele.
- címkék:
- Borsod
- rablás
- ügyészség
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Rokonával és barátnőjével együtt támadt a rendőrökre egy fiatal férfi Borsodban
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, és könnyű testi sértés vétsége emelt vádat egy fiatal férfival, barátnőjével, és unokatestvérével szemben a Mezőkövesdi Járásbíróságon.
Kardokkal támadtak rá egy férfira az utcán Borsodban
Apa és fia egy Borsod-Abaúj Zemplén megyei település egyik utcáján találkozott egy férfival, akivel haragudtak egymásra. Összevesztek, aztán egy karddal megvágták.
- címkék:
- Borsod
- támadás
- kard
- bosszú
- Címkefelhő »
Bozótvágóval akarta elintézni a vitát egy borsodi férfi
Egy Borsod megyei településen élő férfi villanyszerelést vállalt egy régi ismerősének, de nem végezte jól a munkát, ezért a megrendelő kérte, hogy fejezze be a munkát másnapra. Ezt a férfi nem akarta megtenni, ezért bozótvágóval támadt az ismerősére.
- címkék:
- Borsod
- ítélet
- vita
- bozótvágó
- Címkefelhő »
Jeges folyóból szabadítottak ki egy traktort a borsodi tűzoltók
A jeges Bódva folyóban rekedt egy mezőgazdasági vontató csütörtökön, Szendrő határában - számoltak be a balesetről a katasztrófavédelem közösségi oldalán.
- címkék:
- Borsod
- Bódva
- traktor
- jeges folyó
- Címkefelhő »
Rátámadt egy rendőrre egy borsodi férfi
Tegnap egy bódult férfi egy élelmiszerboltból lopott a társával együtt. A biztonsági kamera felvételeit visszanézve, a rendőrök felismerték és éjjel elmentek a lakásához. Amikor a férfi észrevette őket és menekülni próbált és egy székkel rátámadt az egyik rendőrre.
Képeken a borsodi árvíz
- címkék:
- Sajóivánka
- Borsod
- Putnok
- árvíz
- víz
- áradás
- csapadék
- galéria
- fotó
- Címkefelhő »
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy idős asszonyt Borsodban
Egy testvérpár bestiális kegyetlenséggel megerőszakolt és meggyilkolt egy 94 éves asszonyt egy borsodi faluban, majd kirabolták és elmenekültek.
Halálos gázolás történt Borsodban
Halálra gázoltak egy gyalogost a 26-os főút sajókeresztúri elágazásánál hétfőn - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Halálra gázoltak egy gyalogost Borsodban
Halálra gázoltak egy gyalogost a 26-os főút sajókeresztúri elágazásánál hétfőn - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Késsel fenyegette, megverte volt élettársát, és új párját egy tűzoltó
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés, kényszerítés, illetve erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy tűzoltó ellen.
Élete végéig börtönbe kerülhet a családját megkéselő borsodi férfi
Életfogytiglan börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék első fokon azt a férfit, aki féltékenysége miatti bosszúból késsel támadt a családjára az éjszaka közepén. A két nevelt fia meg is halt, élettársa életveszélyesen megsérült.
Nyulat akart lőni, a hajtót találta el egy borsodi vadász
Vádat emeltek egy rendőr ellen, aki még 2018-ban egy borsodi vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
Kilenc év után fogták el egy borsodi asszony gyilkosát - videó
Éveken át tartó nyomozás után megtalálták annak a nyugdíjas borsodi asszonynak a gyilkosát, akit télen, saját házában öltek meg némi készpénzért és alkoholért.
- címkék:
- Borsod
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Drogdílert fogtak el Borsodban
A miskolci rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe egy sajóvámosi férfit.
- címkék:
- Miskolc
- Borsod
- kábítószer
- krimi
- drogdíler
- elfogás
- Címkefelhő »
Még mindig utak vannak víz alatt az áradások miatt Borsodban
A Hernád és a Sajó áradása továbbra is gondot okoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a víz településeket zár el, utakat áraszt el.
- címkék:
- Sajó
- Borsod
- Hernád
- árvíz
- Címkefelhő »
Áradnak a folyók Borsodban: Kiskinizset elzárta a külvilágtól a víz
Az éjszaka és a hajnali órákban tovább nőtt a Hernád áradása miatt lezárt útszakaszok és elzárt települések száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője azt mondta, a Hernád áradása miatt le kellett zárni a Kiskinizs és Hernádkércs közötti összekötőút egy szakaszát, Kiskinizset a folyó elzárta a külvilágtól.
- címkék:
- Borsod
- árvíz
- áradás
- Címkefelhő »
Több utat le kellett zárni az árvíz miatt Borsodban
Több utat lezártak az áradó Sajó és Hernád mentén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csütörtökön - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.
- címkék:
- Borsod
- árvíz
- Címkefelhő »
Horrorkaravánok és súlyos szabálytalankodók a borsodi rendőrök razziáján - videó
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emőd Autópálya Alosztály rendőrei október 9-én éjszaka szervezett közlekedésbiztonsági akciót tartottak a M3-as autópálya megyei szakaszán. Az ellenőrzés célja a külföldi jelzésű szerelvények ellenőrzése, a sebességtúllépés és túlsúly miatti szabályszegések büntetése, illetve a részeg vagy drogos sofőrök kiszűrése volt.
Ásóval törte el ismerőse kezét egy borsodi férfi, mert az korábban megverte a lányát
A borsodi férfi átment az ismerőséhez, majd a járóbotjával többször megütötte annak lányát. Az ismerős bosszúból egy ásóval többször fejen ütötte és eltörte a kezét.
Bányatóba fulladt egy 13 éves kisfiú a Borsod megyei Boldván
Egy hirtelen mélyülő bányatóban fürödtek a testvérek a Borsod megyei Boldván. Az egyikük belefulladt a tóba.
Összevertek egy asszonyt, mert tiszteletlennek találták a gyerekét
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat három nő ellen, akik egy borsodi településen felkerestek egy asszonyt az otthonában és ütni-verni kezdték, pedig valójában nem is vele, hanem a gyerekével volt problémájuk. Azt mondták, tiszteletlenül viselkedett az élelmiszerboltban.
Börönbe megy egy csaló, borsodi ügyvéd
Örökre eltiltották az ügyvédi pályától azt a férfit, aki éveken keresztül pénzt vett át a megbízóitól, de a munkát nem végezte el. Többször hazudott is az ügyfeleinek arról, hogyan is áll az ügyük. Első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott, de az ítélet nem jogerős.
Bosszúból majdnem vízbe fojtottak egy férfit, mert nem adott cigarettát
Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a két fiatalnak, akik egy borsodi községben megvertek, majd egy vízelvezető árokba löktek egy férfit, mert nem kaptak tőle cigarettát. Mivel kis híján megölték, akár több évre is börtönbe, illetve javítóintézetbe kerülhetnek.
Baltával és vasrúddal támadt feleségére egy 81 éves férfi Borsodban
Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat egy 81 éves, borsodi férfi ellen, aki feleségét olyan súlyosan bántalmazta, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy az asszony túlélte.
Kontár autószerelő okozott halálos balesetet egy borsodi műhelyben
A Miskolci Járásbíróság február 6-án elítélte azt a férfit, aki egy Borsod megyei településen engedély és szakértelem nélkül javított egy pótkocsit, amelynek puttonya rázuhant egy férfira.
Tarolt a vihar Borsodban is
Heves eső és viharos szél sújtotta csütörtök délután a zempléni térséget, emiatt mintegy száz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi szóvivő honlapjukon.
- címkék:
- Borsod
- vihar
- Címkefelhő »
Nyolcszázmillió forintos áfacsalást lepleztek le Borsodban
Nyolcszázmillió forintnyi áfát csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
- címkék:
- Borsod
- áfacsalás
- Címkefelhő »
Afrikai sertéspestis: ötven borsodi település fertőzött
Az országos főállatorvos az afrikai sertéspestis miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ötven települést nyilvánított ideiglenes vagy különösen fertőzött területté, és vezetett be korlátozásokat - írta az Észak-Magyarország szombaton.