BKV

címke rss

Ezzel kihúzta a gyufát a kormány Tarlósnál

Itthon2015.07.01, 16:21

Hiába próbált nyomást gyakorolni a fõpolgármester, hiába tárgyalt hónapokon át a kormánnyal a fõváros, sõt hiába vállalja át az állam a BKV adósságát, az néhány év alatt újratermelõdhet: az állam egyre kevesebb mûködési támogatást ad a cégnek a következõ években. Ezt most írásba is adták: a kormányhatározat miatt kiújulhat a Lázár-Tarlós háború.

Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne

Gazdaság2015.06.27, 15:10

Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezõkkel. Elfogadták a jövõ évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.

Budapest odaadta a Dagályt az államnak

Gazdaság2015.06.23, 13:20

Elfogadta a Fõvárosi Közgyûlés azt a garancialevelet, amely állami tulajdonba adja a vizes vb fõ helyszínéül szolgáló Dagály Strandfürdõt. A Dagályért cserébe az állam átvállalja a BKV adósságát.

Hatalmas balhé volt a szentendrei HÉV-en

Itthon2015.06.20, 12:53

Két nõ csinált óriási botrányt a szentendrei HÉV-en még kedd este.

Tarlós kijátszotta a Lázár-kártyát

Itthon2015.06.19, 16:24

A fõpolgármester a miniszterelnökhöz fordul a BKV pénzügyei és a vizes világbajnokság kormány által kért területei miatt. Tarlós István szerint a BKV jövõre finanszírozhatatlanná válik, és komoly járatritkítások várhatóak. A fõváros nem akarja ingyen odaadni a Dagály fürdõ területét sem.

Újabb 75 buszt legózik össze a BKV

Itthon2015.06.10, 15:33

Még 75 olyan új autóbusz állhat forgalomba a meglévõ 18 mellé, amelyeket nem készen vett a BKV, hanem a gyártó által leszállított részegységekbõl saját szakembereivel maga szerelt össze. Így a közlekedési cég szerint mintegy tizedével kevesebbe kerül egy-egy új busz.

Lefújták a BKV-sztrájkot, megegyeztek a béremelésrõl

Itthon2015.06.05, 17:40

Ugyan rövid távon csak kisebb eredményt tudtak elérni a szakszervezetek a BKV vezetésénél a pénteki bértárgyaláson, de az ígéret szerint hosszabb távon kedvezõbb bérrendszert alakítanak ki, ezért az érdekvédõk lefújták a jövõ heti kétnapos sztrájkot, ami megbénította volna Budapestet.

Megfenyegette Tarlós a BKV dolgozóit

Itthon2015.06.04, 08:42

Ha sztrájk lesz a BKV-nál, elmaradhat a bérfejlesztés - mondta Tarlós István, aki „visszataszítónak” tartja a Budapest Pride-ot.

VIP helyet kapott Budapest a Google Térképen

Techbázis2015.06.03, 12:53

A keresõcég szolgáltatása még könnyebbé teszi az útvonaltervezést Budapesten.

Új, korszerû buszok érkeznek Budapestre

Itthon2015.05.29, 16:21

Júniusban további 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát, légkondicionált utasterû autóbusz áll forgalomba Budapesten, a jármûveket a VT-Arriva Kft. üzemelteti.

60 milliárdos kölcsönbõl újítják fel a 3-as metrót

Gazdaság2015.05.27, 15:22

Elfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról szóló, a BKV-val kötött megállapodást a Fõvárosi Közgyûlés.

Csökkenhet a BKV teljesítménye 2015-ben

Itthon2015.05.26, 17:32

Az elõzõ évihez képest 2,9 százalékkal csökkenhet a BKV teljesítménye, ezen belül tovább csökken a buszágazat teljesítménye is - derül ki a Fõvárosi Közgyûlés ülésére beterjesztett javaslatból.

A HÉV az új 3-as metró

Itthon2015.05.27, 14:54

A 3-as metró felújítása, úgy tûnik, sínen van, de a fõvárosnak szembe kell néznie egy másik hasonló nagyságrendû problémával, ez pedig a HÉV-hálózat, amire százmilliárdos összeget kellene költeni. Az állam segíthetne, de most éppen a BKV adósságát tervezi kifizetni, és az sincs ingyen.

Bénító BKV-sztrájk lesz júniusban Budapesten

Itthon2015.05.19, 18:51

A nyári fõvárosi útfelújítások, illetve forgalomkorlátozások közepette jelentõs nehézséget, sõt káoszt okozhat a júniusra meghirdetett kétnapos BKV-sztrájk. A közlekedési cég dolgozói magasabb bért követelnek. Ha addig nem egyeznek meg a cégvezetéssel, júniusban leállnak trolik, HÉV-ek, villamosok, buszok és metrók is.

A kormány is tudja, feneketlen kútba ömlik a pénz

Itthon2015.05.14, 18:51

Lázár János szerint a kormány tisztában van azzal, hogy pillanatnyilag hiába rendezik a budapesti tömegközlekedés adósságait, a probléma újratermeli magát. A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter az Origónak azt mondta: 25 éve stratégiailag senki nem nyúlt az ország tömegközlekedéséhez, most ezt megpróbálják, de nem garantálja, hogy gyors és tökéletes munka lesz.

Egy strandot adna Tarlós a BKV megmentéséért

Itthon2015.05.14, 12:19

A 2017-es vizes vb helyszínét, a Dagály fürdõt és strandot adná át az államnak a fõváros cserébe a BKV Zrt. 52 milliárd forintnyi adósságának átvállalásáért. A BKV adósságának teljes leírására utoljára 2002-ben volt példa, aztán 2011-ben az Orbán-kormány megígérte ugyan, de nem teljesítette.

Varga javaslatai kiverték a biztosítékot a fõvárosnál

Itthon2015.05.13, 11:08

Varga Mihály portálunknak adott interjújában a fõvárosi tömegközlekedés szervezeti és financiális átalakítását sürgette, de információink szerint a nemzetgazdasági miniszter ötletei nem arattak osztatlan elismerést Budapesten.

Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály

Gazdaság2015.05.11, 12:18

Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla. 

Furcsaságok a Nyugati térnél

Itthon2015.05.12, 10:59

Csodálkozó utasok gyûrûjében hétfõ délelõtt áthelyezték a 4-6-os villamospótló buszok megállóját a Nyugati térnél, mert elkezdték a környék felújítását. Az utasoknál csak az a biztonsági õr volt bizonytalanabb, akit azért állítottak oda, hogy tájékoztassa a buszra várókat.

Megszûnik a buszmegálló a Nyugatinál

Itthon2015.05.11, 09:40

A Nyugati teret is eléri a fõvárosi felújítási hullám. Hétfõn áthelyezik a villamospótló buszok megállóját. Aki a Király utca felé menne, annak a Szent István körúton kell keresnie a buszokat. Az aluljáró egy részét is lezárják. 

Az utasok miatt vesz a BKV mobilszolgáltatást 368 millióért

Gazdaság2015.05.06, 10:18

Elsõsorban a mobiladat-forgalom miatt írt ki közbeszerzést mobilszolgáltatásra a BKK-cégcsoport, másodsorban a dolgozóknak juttatandó hangelõfizetések és telefonok miatt. Jelenleg a Vodafone-nal van szerzõdésük, de ez szeptemberben lejár. A három cégnek van fedezete a 386 millió forintos szerzõdésre. 

Százmilliókért venne mobil-elõfizetést és telefont a BKK

Gazdaság2015.05.06, 10:19

7100 mobil-elõfizetésre, ugyanennyi telefonra és havonta szûk 2000 gigabájt adatforgalom lebonyolítására írt ki közbeszerzést a BKK. A tender becsült értéke 368 millió forint.

Botrány a Blahán: egy nõre támadt a jegy nélküli férfi

Itthon2015.05.02, 14:03

Egy felvétel szerint a Blaha Lujza téren a falhoz szorítottak egy férfit közterület-felügyelõk, mert nem volt jegye. A Fõvárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szerint jogszerûen jártak el. 

Túl meleg volt a kampány Simicska cégének

Itthon2015.04.26, 20:54

Fõvárosi buszokon hirdetett volna egy meleg társkeresõ oldal, de felületet kezelõ Publimont Kft. szerint a reklám sérthette volna a fiatalkorúak erkölcseit. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó reklámügynökség döntéésrõl a BKV-nak sem szólt - tudta meg az Origo.

A hétvégén nem járnak a nagykörúti villamosok

Itthon2015.04.18, 06:51

A hétvégén a 4-es és a 6-os villamosok teljes vonalán pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Költségvetési Tanács szerint nem gond a nagyobb hiány

Gazdaság2015.04.14, 13:09

A kormány módosítana az idei költségvetési törvényen: a javaslat a központi költségvetés kiadási fõösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi fõösszegét 46 milliárd forinttal, így pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné. A Költségvetési Tanács szerint a magasabb kiadásokkal is teljesíthetõ az idénre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiány. A pénz az Erste-részesedésre, a kurdisztáni misszióra, az önkormányzatok és a BKV adósságára, valamint a kéményseprésre kell.

Utasforgalomban tesztelik a 4-es metró automata irányítását

Itthon2015.04.10, 15:12

Elsõsorban a diszpécsertõl várják az esetleges hibák elhárítását, és nem a jármûkísérõtõl. Így kezdik el utasforgalomban is tesztelni a 4-es metró automata vonatirányító rendszerét hétfõtõl.

Szellemvasút jár alattunk a hétvégén

Itthon2015.03.27, 19:03

A vonatok eddig is önjáróak voltak, ezentúl pedig a vészféket is maguk húzzák meg: a metró lézeres radarja pedig egy sínekre sodródó sálat is azonnal észrevesz.

Megállnak a buszok most vasárnap a bevásárlóközpontoknál

Itthon2015.03.27, 10:26

Megállnak a BKV-buszok a most vasárnap nyitva tartó bevásárlóközpontoknál.

Összetört egy BKV-busz

Itthon2015.03.24, 14:54

A 11-es BKV járattal ütközött egy személyautó a II. kerületben, a Törökvész úton.

Keresztben álló busz bénította le a Margit hidat

Itthon2015.03.23, 16:57

Hatalmas dugó alakult ki kora délután a Nyugati pályaudvarnál, miután egy busz keresztbefordult a Margit hídon. A BKV jármûvét egy koccanás miatt hívták vissza, de hosszú ideig nem sikerült megfordulnia.

Kiderült, mennyit fizettek a bliccelõk tavaly a BKV-nak

Archívum2015.03.17, 11:28

Nagyjából hetvenezerrel többen utaztak jegy nélkül a BKV járatain 2014-ben, mint egy évvel korábban. 

Milliárdokba kerül a BKV-nak az ellenõrzés

Gazdaság2015.03.17, 16:47

Elõreláthatóan jelentõsen csökken a bliccelõk száma a budapesti tömeg­közlekedési eszközökön az elektronikus jegy több lépcsõben történõ bevezetése után.

A BKV cáfolja, hogy megfélemlítené a dolgozóit

Itthon2015.03.05, 18:16

A BKV visszautasítja a szakszervezetek vádjait, amelyek szerint életveszélyes a 3-as metróvonal, a dolgozókat pedig megfélemlítik. 

Ilyenek lesznek az M3-as felújított állomásai

Itthon2015.03.04, 17:13

Megvan a gyõztes pályázat az M3-as metróállomásainak felújítására: a nyertes építész cég négy épületet újíthat fel, és õk tervezik az Óceánárok utcába szánt új megállót is, a munkálatok feltehetõen csak jövõre kezdõdhetnek meg. Nézze meg, hol fog felszállni majd a kék metróra!

Villamos jár az 1-es vonal újbudai szakaszán

Itthon2015.03.02, 13:37

Óvatosan csak azt ígéri a BKK, hogy „várhatóan még márciusban”, de ha minden igaz, március 20-a körül már az utasok is végigmehetnek az 1-es villamos új szakaszán. Most a jármûvezetõket képzik.

Száz éve indult az elsõ buszjárat Budapesten

Auto2015.03.02, 14:09

Száz éve, 1915. március 1-jén indult az elsõ budapesti autóbuszjárat az Andrássy úton. Meglepõ, de az elsõ két jármû közül ez egyik elektromos volt, ám végül a belsõ égésû motorok terjedtek el. Ma már évente 86 millió kilométert futnak a fõvárosi buszok, és utoljára a 4-es metró miatt szervezték át a hálózatot. Ellátogattunk a centenáriumi ünnepségsorozat elsõ állomására.

Kézimunka a Margit híd alatt

Itthon2015.02.25, 17:14

Rekedtes hangú utastájékoztatás, kézzel forgatott indulásjelzõ lapok - emberi erõforrásra épít a BKV a Margit híd budai hídfõ HÉV megállójában, ahol várhatóan késõbb sem lesz digitális kijelzõ.

Szokatlan megmozdulásra készül az egyik BKV-s szakszervezet

Gazdaság2015.02.24, 13:38

Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet a BKV menedzsmentjébõl, írja közleményében a szakszervezet. Az EKSZ közlése szerint amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhetõ ajánlatot, a jármûvezetõk nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és elõírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással.

Furgon rohant a szentendrei HÉV-be

Itthon2015.01.26, 14:59

A BKV szervizautója ütközött egy HÉV-szerelvénnyel és egy másik autóval Budakalásznál, egy ember megsérült a balesetben.

Ezért zenélnek a BKK jegyautomatái

Techbázis2015.01.21, 09:36

A cég telefonos ügyfélszolgálatán elhangzó dallamok csengenek fel. Nem véletlenül.

Néhányan nagyot buknak a Széll Kálmán tér átalakításával

Itthon2015.01.19, 14:13

Sokan és sokat veszítenek a Széll Kálmán tér átalakítása miatt: megszûnt a rendszerváltás óta mûködõ könyvesbolt, munka nélkül maradtak a helyi büfések, bezárt az évente félmilliárdos forgalmat bonyolító dohánybolt is. A helyi vállalkozók reménykednek a visszatérésben, de ez nem mindenkinek sikerülhet.

Fülsiketítõ az útdíj próbaüzemének gépházzaja

Gazdaság2015.01.10, 09:00

Orbán Viktor szerint az útdíjjal kapcsolatos kifogások nem többek a rendszer próbaüzemének gépházzajánál. A gépházzaj közepette eladtak majdnem 300 ezer megyematricát, fideszes politikusok tiltakoztak, Budaörs pedig nem fizeti tovább az M7-es világítását. Egyre olcsóbb az üzemanyag, esett a forint árfolyama, nõtt az export és az Audi-gyár termelése. A kormány a vasárnapi házhoz szállítást is megtiltja, de véget vetett az italkereskedõk kálváriájának. A Tesco boltokat zárhat be, a Sberbank fiókokat, az MNB elkezdte szétszerelni az MKB-t.

A BKV még nem vette meg a matricákat

Gazdaság2015.01.06, 14:59

A BKV egyelõre nem vásárolta meg a matricákat az autóbuszaira. Három járatra kellene matrica, a társaság - a nyitott kérdések tisztázása után - majd utólag rendezi a kötelezettségét.

A Volán spórolhat a megyei matricákkal

Gazdaság2015.01.06, 19:11

Pest megyében összesen 390 buszra kellett matricát vásárolnia a Volánbusz Zrt.-nek, vidéken viszont spórolt a vállalat az új útdíjrendszerrel.

Mi lesz olcsóbb az olcsó üzemanyag miatt?

Gazdaság2014.12.29, 11:21

Elvileg az olcsó üzemanyag miatt minden olyan területen csökkenniük kellene az áraknak, ahol üzemanyagot fogyasztó gépeket használnak. Jelenleg az érintettek különbözõ indokokkal, de nem készülnek árcsökkentésre. Az adatok alapján a fogyasztói árak amúgy sem mozognak együtt az üzemanyagok árával.

Idén már nem tartozik a BKV egyetlen banknak sem

Gazdaság2014.12.17, 06:40

A fõváros biztosította azt az összeget, amit a BKV-nak az idén ki kellett fizetnie különbözõ bankok felé; jövõre azonban az ideinél is nagyobb a lejáró tartozások összege, de a fõváros szerint a közlekedési cég jövõje így is biztosított.

Pénz helyett BKV-jegyeket hamisítottak

Itthon2014.12.05, 06:42

Csak az idén 48 esetben csaptak le a Budapesti Közlekedési Központ ellenõrei hamis BKV-jegyeket és bérleteket kínáló üzletekre, árusokra.

Tarlós István: Az év elején indul a 3-as metró felújítása

Itthon2014.11.19, 09:38

A 3-as metró szerelvényeinek felújításáról, és saját újonnan elnyert vétójogáról is beszélt Tarlós István fõpolgármester az M1 Ma reggel címû mûsorában. Nyugtatta a budapestieket, és kicsit Demszkyzett is.