BKV

címke rss

Belső vizsgálat indult a BKV-tanácsadók ügyében

Itthon2009.03.30, 20:08

Belső vizsgálatot rendelt el a BKV hét céggel kapcsolatban, amelyekkel korábban tanácsadói szerződést kötöttek. A vizsgálatot a társaság felügyelő bizottsága kezdeményezte, mivel gyanúsnak találtak több ilyen szerződést. A BKV szerint 2008-ban fele annyit költöttek tanácsadókra, mint egy évvel korábban.

34 milliárdot követel a BKV a bliccelőktől

Itthon2009.03.26, 15:25

Mintegy 34 milliárd forintnyi pótdíjat próbál a BKV behajtani a bliccelőktől, akiknek alig 20 százaléka fizeti be a bírságot - hangzott el a BKV csütörtöki háttérbeszélgetésén.  A BKV jogi igazgatója szerint attól, hogy lejár az elévülési határidő, a szolgáltató még továbbra is kérheti a pénzét, ráadásul minden egyes újabb felszólító levéllel újraindul az elévülési idő számítása.

A kormányt puhítja a négyes metró építője

Itthon2009.03.19, 12:37

Nem csak a BKV-nak és a fővárosnak, de a kormány két tagjánák is megküldte a négyes metró alagútját építő Bamco azt a levelet, amelyben a szerződés felmondásával fenyegetőzik. A 115 millió euró többletfinanszírozást követelő konzorcium kényes időpontot választott: egy esetleges szerződésbontással a metróépítésre kért uniós támogatást is veszélyeztetheti.

Kontroll

Vélemény2009.03.18, 16:49

Az elveszett retúrjegy története, avagy mondja-e a londoni metróellenőr a turistának, hogy fuck off?

Milliárdokat követel a BKV-tól a metróépíttető

Itthon2009.03.21, 10:20

Mintegy 115 millió eurót, jelenlegi árfolyamon csaknem 35 milliárd forintot követel harminc napon belül a Bamco a BKV-tól; a 4-es metró építésének több munkálatára szerződtetett konzorcium nem fizetés esetére kilátásba helyezte a 207 millió eurós szerződésének felbontását - közölte a DBR Metro Projekt Igazgatóság.

Nem sztrájkolnak a BKV-s szakszervezetek

Itthon2009.03.16, 16:57

Visszavonták a sztrájkfenyegetést a BKV szakszervezetei, miután az érdekképviseletek megállapodtak a cég vezetésével az idei béremelésről. A kéthónapos tárgyalássorozat végén a felek abban egyeztek meg, hogy a BKV-s dolgozók 5 százalékkal kapnak többet, mint tavaly, nem lesz csoportos létszámleépítés, az új kollektív szerződésről pedig tovább folytatják az egyeztetéseket.

Karbantartás miatt hat hétre leáll a sikló

Itthon2009.03.16, 15:16

Hat hétig nem szállít utasokat a budavári sikló, mert felújítják. A jármű április végétől közlekedik újra.  

Felfüggesztette a bértárgyalásokat a BKV

Itthon2009.03.11, 21:38

Indoklás nélkül felfüggesztette a BKV a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalásokat. A közlekedési érdekképviselet nem tudja, hogy mi áll a döntés hátterében. A BKV szóvivője szerint csak az időpont változott, a megegyezésre irányuló szándék nem.

Jövőre villamosjárat kötheti össze Óbudát Kamaraerdővel

Itthon2009.03.10, 17:52

Ha minden összejön, jövő nyáron egy villamossal juthatunk el a Kamaraerdőtől Óbudára. A főváros és a II. kerület kedden egyeztetett a 17-es villamos vonalának a dél-budai villamosvonalakhoz való összekapcsolásával kapcsolatban. A vonalat a Moszkva tér és a Batthyány tér felé is meghosszabbítanák. Óbudáig járna a 61-es, a 41-es és a 19-es villamos is.

Saját alkalmazottját jelentette fel a BKV

Itthon2009.03.02, 12:12

A BKV feljelentette egyik alkalmazottját, mert a gyanú szerint többször vett fel pénzt fiktív névre, jogtalanul - közölte a közlekedési vállalat. A BKV februárban bocsátott el négy jegyellenőrt, mert saját zsebre bírságoltak.

Busz ütközött autóval Újbudán

Itthon2009.02.28, 00:06

Busz ütközött egy személyautóval pénteken éjjel Budapesten a XI. kerületben, a balesetben az autó sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett - tudta meg az MTI a BKV fődiszpécserétől.

Sztrájkkal fenyegetőznek a BKV-szakszervezetek

Itthon2009.02.26, 15:49

Sztrájkot hirdetett 11 BKV-szakszervezet, mert a közlekedési cég vezetése nem fogadja el 7,5-8 százalékos béremelésre vonatkozó követelésüket. A sztrájk időpontját nem közölték, mert az szerintük a további tárgyalásoktól függ. A BKV 3 százalékos emelést kínál.

A szigorított jegyellenőrzések kapcsán bírságolták meg a BKV-t

Itthon2009.02.19, 12:19

Kétmillió forintra bírságolta a BKV-t a Közbeszerzési Döntőbizottság. A bizottság vizsgálata szerint a BKV a szigorított jegyellenőrzésekre szerződött egy biztonsági céggel, az összesen kétmilliárd forintról szóló közbeszerzések egy része azonban szabálytalan volt. A BKV pert indított a döntés ellen.

Kirúgták a vesztegetéssel gyanúsított BKV-ellenőröket

Itthon2009.02.17, 16:26

Elbocsátotta a BKV azt a négy ellenőrt, akik ellen vesztegetés miatt indult eljárás. A gyanú szerint pénzt fogadtak el a bliccelőktől azért cserébe, hogy ne szabjanak ki bírságot. A BKV szóvivője bejelentette: ezentúl beépített bliccelőkkel teszik majd próbára a vállalatnál dolgozó ellenőröket.

Autókkal ütközött egy BKV-busz a Váci úton

Itthon2009.02.16, 09:10

Valószínűleg infarktust kapott egy buszssofőr a BKV egyik járatán, amely a Váci úti felüljárón keresztbe fordult, és két autóval is összeütközött. A balesetben senki nem sérült meg, a busz nem szállított utasokat.

Négy BKV-ellenőrt előállított a rendőrség

Itthon2009.02.14, 21:38

Négy BKV-ellenőrt állított elő a rendőrség szombaton, egyikük ellen eljárás indult vesztegetés miatt, társai szerepét még vizsgálják. A rendőrség nem árulta el, pontosan mit követtek el, a közlekedési vállalat szóvivője szerint azonban az egyiküket tetten érték, mikor a saját zsebére dolgozott.

Szórják a nedves budapesti utakat

Itthon2009.02.11, 06:58

Éjszaka megkezdte a fővárosi utak síkosság-mentesítését a közterület-fenntartó. A BKV járatai rendben elindultak hajnalban a nedves utakon.

Ezer új buszt akar a BKV

Archívum2009.02.09, 19:11

További alternatívákat kért a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn a BKV Zrt. vezérigazgatójától az ezer új autóbusz beszerzéséről szóló javaslata kapcsán - közölte Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója. A BKV-vezetés ezerdarabos buszbeszerzési elképzeléseinek megvalósulása nagyban függ attól, hogy a cég állami normatív támogatásáról milyen döntés születik - nyilatkozta Steiner Pál (MSZP) és Szabadai Viktor (SZDSZ).

Már Pesten a 2-es metró két új kocsija

Itthon2009.01.28, 14:24

Budapestre érkezett a 2-es metróvonal új kocsijai közül kettő. A járműveket hamarosan tesztelni kezdik. A kocsikat tavaly májustól kellett volna leszállítani, ám a gyártó Alstom késve szerezte be az előzetes típusengedélyt.

Egységes BKV-sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek

Itthon2009.01.22, 15:41

Egy időpontban, összehangolt sztrájkot tarthatnak a BKV szakszervezetei. A buszos érdekvédők a beígért kormánytámogatásért, míg a kötöttpályás szakszervezetek a HÉV kiszervezése ellen demonstrálnának. A szakszervezetek a jövő hét elejére döntenek arról, hogy a nyomásgyakorlásnak pontosan milyen eszközéhez folyamodjanak februárban.

A HÉV kiszerződéséről tárgyal a BKV a szakszervezetekkel

Itthon2009.01.17, 18:42

Hétfőn kezdődnek a tárgyalások szakszervezetek és a BKV között a HÉV kiszervezésének ügyében. A tárgyalásoknak egy hét alatt be kell fejeződniük, különben nagy a sztrájk esélye. A szakszervezetek már most arra panaszkodnak, hogy a BKV nem garantálja a dolgozók átvételét az új cégbe. Azt is állítják, hogy a BKV-nak nincs joga kiszerződni a HÉV-et.

Megtelnek a budapesti kórházak a balesetek miatt

Itthon2009.01.15, 13:40

Nincs megközelíthetetlen település az ónos eső és a jegesedés ellenére sem csütörtök délben az országban. Sok a baleset, csak Budapesten közel ezren megsérültek, egyre inkább megtelnek a kórházak. A Péterfyben megállás nélkül műtenek az orvosok, a sok bokatörés miatt pótolni kell a lábrögzítéshez használt csavarokat és lemezeket. Több megyében akadozik a buszközlekedés és a postai szolgáltatás.

Korlátozzák az autóforgalmat a fővárosban a szmog miatt

Itthon2009.01.12, 12:12

A magas légszennyezettségi adatok miatt a főpolgármester vasárnap 11 órától szmogriadót rendelt el a fővárosban. Ennek értelmében korlátozzák az autóforgalmat. Vasárnap csak a páratlan rendszámú, hétfőn csak a páros rendszámú autók közlekedhetnek. A BKV járatait sűrítik a szmogriadó idejére. A rendőrség nem büntet, csupán megkéri a lakosságot, hogy tartsa be a korlátozást. A levegőben levő szálló por mértéke vasárnap délelőtt kilenc vidéki városban is átlépte a riasztási küszöböt.

Drágulhat a fővárosi parkolás

Gazdaság2009.01.09, 09:05

A tervek szerint már áprilistól a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. tarifáihoz kötik a budapesti parkolási díjakat és átalakítják a zónarendszert is - írja a Napi Gazdaság.

Sűrűbben jár a BKV szilveszterkor

Itthon2008.12.31, 09:17

Éjszaka is járni fog a 4-es és a 6-os villamos, de még a fogaskerekű is szerdán, de majdnem minden sűrűbben közlekedik majd. A taxitársaságok tele vannak, már csak korlátozott számban vesznek fel rendeléseket.

Januárban 8 százalékkal drágít a BKV

Gazdaság2008.12.31, 17:06

Átlagosan 7,9 százalékkal emelkednek a BKV jegy- és bérletárai 2009-ben. Január 1-jétől több változtatást is bevezetnek, például az egységes budapesti bérletet. A következő évben egy vonaljegy ára 290, a helyszínen váltott vonaljegy 400, a 10 darabos gyűjtőjegy pedig 2600 forintba kerül majd.

Antal Attila a Vértes Volán igazgatója lesz

Itthon2008.12.30, 11:23

A Vértes Volán vezérigazgatója lesz Antall Attila, a BKV korábbi vezetője. Antal mindössz 16 hónapot töltött a fővárosi cég élén. Lemondását egészségügyi okokkal indokolta, de távozásának köze lehet a cég rossz anyagi helyzetéhez, illetve a buszbeszerzési botrányhoz, amelyben a fia is érintett volt.

Január 15-ig nem drágulnak a BKV-jegyek

Itthon2008.12.29, 15:23

Január közepéig még az idei áron lehet BKV-jegyeket venni - közölte a BKV. Az MTI úgy tudja, azért csúszik az áremelés, mert a BKV nem tudta időben kinyomtatni az új jegyeket.

Nem hülye! Fogyatékos

Egészség új2008.12.19, 13:12

Legjobb esetben is csak gombválogatós, sepregető munkát bíznak a különböző fogyatékkal élőkre. Igaz, ha kapnának is igényesebb munkát, oda se tudnának elmenni. A BKV-nál nem csak kevés az akadálymentes busz, de ráadásul titkolják, hogy azok mikor járnak.

Most 10, jövőre 30 milliárdot kap a BKV

Gazdaság2008.12.18, 13:23

A szerdai kormánydöntés értelmében az idén még 10 milliárd forint készpénzt kap a BKV, a jövő évben pedig tőkeágon 30 milliárd forintot - mondta a csütörtöki tájékoztatatón Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Mobilos jegyet szeretne a BKV

Techbázis2008.12.08, 11:00

Az sms- és a wap-jellegű mobiltelefonos BKV-jegyvásárlási megoldást is megvalósíthatónak találta hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet, és felkérte a BKV-t, hogy a közbeszerzési eljárásnál vegye ezt figyelembe - közölte a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Gázolt a metró a Blahán

Itthon2008.11.24, 15:51

Elgázolt egy 17 éves lányt a metró a Blaha Lujza téren. A lány életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Munka közben halt meg egy budapesti darukezelő

Itthon2008.11.14, 20:48

Egy konténer emelése közben szívrohamot kapott és meghalt egy darukezelő a négyes metró építkezésén Budapesten. Az irányítás nélkül maradt daru egy házat kis mértékben megrongált, de nem okozott komolyabb károkat.

Lecserélne ezer buszt a BKV-vezér

Gazdaság2008.11.06, 09:53

Kocsis István vezérigazgató a BKV átalakítására tett javaslatot, amelynek részletei november második felében látnak napvilágot. Annnyit azonban már most tudni, hogy a BKV vezére ezer autóbuszt cserélne le újabbra.

Garázsmenet - látogatás a trolibusztelepen

Auto2008.10.27, 23:52

Néhány órára egyszerű földi halandók is bebocsátást nyerhettek a BKV legnagyobb trolibuszgarázsába.

A Műegyetem szerint a metró miatt reped a Ch épület

Itthon2008.09.30, 20:29

Repedések, süllyedések és vakolatomlás - a Műegyetem Gellért téri, úgynevezet Ch épülete igen rossz állapotban van. Az egyetem egyik vezetője állítja: "nem kérdéses az összefüggés" a 4-es metró építésével. A DBR Metró szerint az épület nincs veszélyben, nem kell kiüríteni, de ha kell, a kisebb károkat megtérítik az oktatási intézménynek.  

Húsz percre leállt reggel a 4-6-os villamos

Itthon2008.09.24, 08:40

Rosszul lett egy utas szerda reggel a körúti hatos villamoson. A járművet leállították, emiatt húsz percen át pótlóbuszok közlekedtek a Móricz Zsigmond körtér és az Oktogon között. Az utas életét már nem tudták megmenteni a helyszínre kiérkező mentők.

Közlekedési témák a Főpolgármesteri Kabinet előtt

Archívum2008.09.15, 18:51

A taxizás hatósági árával, a BKV tanácsadói szerződéseivel, a Rác Sikló projekt helyzetével, a tehergépkocsik közlekedésének korlátozásával, az útfelújítási programmal, a parkolási övezetek bővítésével, kórházi beruházásokkal és milliárdos ingatlaneladással is foglalkozik a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésén - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból.

Húszmilliárdos veszteséget tervez a BKV

Archívum2008.09.10, 19:11

Csaknem ötmilliárd forinttal, 14,3-ról 19,1 milliárd forintra növekvő veszteséget tartalmazó üzleti terv módosítási javaslatról tárgyalt szerdán első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI az ülés résztvevőitől. Bemutatkozott az új vezérigazgató, Kocsis István, aki a tanácsadói szerződések felülvizsgálatát és transzparenciát ígért.