biztonsági öv

címke rss

Biztonsági öv használata: összhangban az uniós irányelvekkel

Jog2013.01.31, 21:35

Közúti ellenőrzések során kiderült, hogy a gépjárművezetők majdnem fele nem használ biztonsági övet, annak ellenére, hogy fentiek mellett, ez egy nagyon komoly szabálysértés, ami természetesen büntetéssel jár.  A büntetés mértékét kormányrendelet határozza meg, amely lakott területen tízezer, azon kívül tizenötezer, autópályán pedig húszezer forint - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozás összhangban áll az európai uniós irányelvekkel.

Köss be, kérlek! - Az életmentő perc

Archívum2013.01.16, 23:44

Egy hároméves kislánynak letörik a foga, és dől a vér a szájából, egy tízhónapos kisfiú az első ülésre röpül, egy harmadik baba, egy öthónapos csecsemő pedig két sávot is repül, és koponyatörést szenved az ütközéskor - mindezek azért, mert a szülők nem kötötték be őket megfelelően a gyerekülésben. Pedig egyetlen gondoskodó perc és megmented a gyereked életét - hát nem megéri?

Robbanás a biztonságért - A légzsáksztori

Auto2012.06.03, 19:11

Több mint hatvan évvel ezelőtt szabadalmaztatták először a légzsák ötletét, amely a hetvenes években kezdte pályafutását, majd a nyolcvanas években terjedt el és csupán az ezredforduló után vált általánossá. Azóta megjelent az oldal-, a függöny- és a térdlégzsák is, a Volvo pedig idén mutatta be a világ első gyalogoslégzsákjával felszerelt autóját. Ebből az alkalomból megidézzük a legígéretesebb biztonsági eszköz történetét.

Keddtől kétnapos razziát tart a rendőrség

Auto2012.03.12, 20:47

Március 13-án és 14-én egy európai kampány részeként a rendőrség fokozottan ellenőrizni fogja a biztonsági övek és a gyerekülések használatát.

Fejlesztett a biztonsági övön a Mercedes

Auto2012.02.13, 13:03

Hamarosan gyártani kezdi a Mercedes az olyan autóit, melyekben a hátsó ülések biztonsági öveinek a világító csatfoglalata ajtónyitásra kiemelkedik, veszély esetén pedig besüllyed. Először valószínűleg az ősszel bemutatkozó új S-osztályba szerelik bele az aktív biztonságiöv-csatot.

Háromnapos razzia a biztonsági övekért

Auto2011.09.13, 13:49

Szeptember 13. és 15. között a rendőrség kiemelten ellenőrzi a biztonsági övek és a gyermekülések előírásszerű használatát.

Súlyosabb bírság járhat az ittas vezetésért és piroson áthajtásért

Auto2011.06.30, 17:33

Péntektől szigorúbban büntethetik a rendőrök az ittas vezetést, amelyért a sofőr véralkoholszintjétől függően 150-300 ezer forintos bírság is járhat, emellett több büntetőpontot kaphatnak a szabályszegők. A július 1-től hatályos változások között a leglátványosabb a külföldi autósokat érinti: aki nem fizeti be a bírságot, annak a kocsiját visszatarthatják a magyar rendőrök. Videó.

Piroson áthajtásért is járhat 300 ezres bírság júliustól

Auto2011.06.02, 11:55

Júliustól határozathozatal nélkül is 300 ezer forintra büntethetik a rendőrök a szabálytalankodó autósokat. Sőt, ha a megállított külföldi sofőrnek korábbról bírságadóssága van (például gyorshajtás miatt), helyben visszatarthatják a kocsiját akár egy tízezres tartozás miatt is. A cél a közlekedésbiztonság javítása, a külföldi autósokra kiszabott bírság hatékonyabb behajtása, ugyanakkor a szlovák rendszámos, de magyar állampolgárságú sofőrök kocsijait nem lehet majd visszatartani.

Keddtől a biztonsági övek használatát ellenőrzi a rendőrség

Auto2011.03.07, 14:41

A European Operation Seatbelt közlekedésbiztonsági kampány európai szintű végrehajtására 2011 tizedik hetében kerül sor. A rendőrök elsősorban a biztonsági övek és a gyermekülések használatát fogják ellenőrizni.

Büntetni lehetne az égve hagyott villanyt - tervek Kaliforniában

Időjárás2011.01.03, 08:31

Senki sem hitte volna az 1960-as években, amikor a kaliforniaiak szinte fele dohányzott, hogy a nikotinfogyasztás negyven év múlva kihalófélben levő szenvedélynek számít majd. A hasonló társadalmi változások elemzése azt jelzi előre, hogyan terjedhetnek el a klímavédelmi intézkedések és a zöld életmód - nemcsak az Egyesült Államokban.

Háromszázezer forintra büntethetik a biztonsági öv nélkül autózókat

Auto2010.12.21, 10:54

Több mint száz ponton változnak a közlekedést érintő törvények januártól. Távoktatás keretében is elvégezhető lesz az elméleti KRESZ-oktatás, emellett az autósok több ponton szigorodó közúti közlekedési szabályokra, míg az autóbusszal és vonattal utazók biztonsági kamerás megfigyelésre számíthatnak.

Kiszámolták, mennyit véd a biztonsági öv a kismamáknál

Egészség2010.12.05, 12:44

Sok nő vezet autót terhességének ideje alatt anélkül, hogy használná a biztonsági övet. Ezzel mind önmaga, mind születendő gyermeke életét súlyosan veszélyezteti. Japán kutatók vizsgálatának eredményeit az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklap közölte.

Nyolcezer autós fennakadt a rendőrségi hálón

Auto2010.09.21, 12:07

Több mint ezer biztonsági övet nem használó autóst bírságoltak meg a rendőrök a háromnapos akciójuk során. Egyéb szabályszegések miatt ezenfelül hétezernél is több autós ellen indítottak valamilyen eljárást.

"Kényelmetlen az öv, de kényelmesebb a tolószéknél" - ORFK-ellenőrzés az utakon

Auto2010.09.17, 14:08

Több száz helyen ellenőrizte a rendőrség három napon át a biztonsági öv és a gyerekülés használatát. A többség beköti magát, a lebukottak és megbírságoltak egy része viszont hajmeresztő mondatokkal magyarázkodik.

A biztonságiöv-használatot ellenőrzi a rendőrség keddtől

Auto2010.09.13, 13:22

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség kedden, hogy ellenőrizze a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Övlégzsák a Fordtól

Auto2009.11.06, 13:08

Elkészítette biztonsági öveibe helyezett légzsákjainak végleges változatát a Ford. A technológia jövőre a Ford Explorerben debütál, majd idővel a cég többi modelljében is megjelenik.

Millió életet mentett meg a biztonsági öv

Auto2009.02.26, 17:51

Becslések szerint ötven év alatt legalább egymillió életet mentett meg a biztonsági öv, ennek ellenére sokan még mindig nem használják Magyarországon: erősen tartja magát a tévhit, hogy légzsákos autóban vagy városban nincs értelme bekapcsolni. Az ORFK szigorítana.

Használtautó-vásárlás 6.: Beltér

Auto2008.03.17, 02:03

Eljött az ideje, hogy ne csak kívülről nézegessük a kiválasztott autót, hanem bele is üljünk. Egy nagytakarítás csodákra képes, ezért a hibákat eltüntető eladóknak is a beltérrel van a legkönnyebb dolguk, de azért észrevehetünk gyanús részleteket.

A biztonsági övre figyelnek a rendőrök

Itthon2008.02.19, 07:27

Háromnapos ellenőrző akció indul kedden. A rendőrök kiemelten figyelnek a biztonsági övekre. Ha az utas öve nincs bekapcsolva, akkor nem a sofőrt, hanem az utast büntetik meg.

Razzia a biztonsági öv használatáért

Auto2008.02.18, 15:37

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig, hogy ellenőrizzék a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte a rendőrség.

Kupé, ami elérhető

Auto2007.12.24, 02:05

Nosztalgiázni jó, és egy autómániás mit tehet mást, megpróbálja összegyűjteni egykori kocsijait. Dömsödi Gábor garázsában négy oldtimer áll, az ötödik érkezik, a két Csepel tűzoltóautót pedig most feledjük. Legújabb kedvence a Skoda 110R Coupé. Szerzőnk kipróbálta a hajdani presztízsmodellt.

Akár a helyszínen elvehetik majd a jogosítványt

Auto2007.11.29, 07:40

Egyre többen halnak meg az utakon, miközben az Európai Unió célkitűzése szerint számuknak felére kéne csökkennie. A közlekedési morálban aligha bízhatunk, ezért hamarosan radikális szigorítások lépnek életbe, ígérik, és egyúttal becsukják az elmúlt években egyre többet használt kiskaput.

Átlag alatt használjuk a biztonsági övet

Auto2007.11.13, 13:10

A biztonsági övek használatával a halálos balestek száma akár hatvan százalékkal csökkenhetne felmérések szerint, amelyek megállapítják azt is: csak a szigorúbb büntetés hozhat változást a jelenlegi, laza gyakorlatban.

Fegyelmit kaptak a túlbuzgó halasi rendőrök

Itthon2007.10.17, 08:33

Fegyelmit kapott hat rendőr, mert megbüntette a menekülés közben autójában telefonáló, biztonsági öv nélkül vezető kiskunhalasi riportert - írja a Népszabadság.

Húszezer forint egy gyermekéletért

Auto2007.10.11, 16:58

Gyermekeinkért bármit megtennénk - gondoljuk, de gyakran mégsem fordítunk kellő figyelmet a valóban életet mentő - egyébként pedig kötelező - autós gyermekülés kiválasztására. Ahogyan ruháit, a gyermekülést is kinövi a kicsi, fontos tehát, hogy mindig az életkora és testsúlya szerint ideális székben utazzon. Segítünk eligazodni a kínálatban, inkognitótesztünkből pedig kiderül, akár több tízezer forintért is kaphatunk selejtes vagy gyermekünk számára veszélyt jelentő darabot.

Háromnapos razzia a biztonsági övekért

Auto2007.09.11, 18:02

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig, hogy ellenőrizzék a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát.

Elfeledett KRESZ-szabályok

Auto2007.08.30, 17:26

Valószínűleg mindenki látott olyan autóst, aki lassított a piros lámpánál, majd miután látta, hogy nem jön senki, nyugodtan áthajtott rajta. Szabálytalankodott, de tudott róla. Sok közlekedőnek viszont fogalma sincs, hogy nemcsak veszélyesen vagy másokat zavarva autózik, hanem a KRESZ-t is megszegi. A leginkább elfeledett szabálytalanságokat gyűjtöttük össze.

Semmibe vesszük a biztonságot

Auto2010.11.23, 11:05

Az autógyárak eurómilliárdokat költenek arra, hogy autóinkat minél biztonságosabbra építsék. Részben hiába: sokan nem használják a fejlesztéseket, szándékosan vagy figyelmetlenség miatt a biztonság ellen dolgoznak.

Nem kötjük be a biztonsági övet

Auto2007.03.27, 15:23

Februárban az egész Európára kiterjedő közlekedésbiztonsági ellenőrzést hazánkban is megtartották, amelynek adataiból kiderült, hogy a magyar autósok körében még mindig nem eléggé elterjedt a biztonsági öv használata - írja az AUTÓPIAC.

El sem láttak a biztonsági övig az igazoltatók

Itthon2007.02.23, 18:48

A biztonsági öv használatára próbálták ösztökélni az autósokat a héten tartott országos rendőri ellenőrzőakcióban, az [origo] által megkérdezett sofőrök azonban inkább kényelmetlenségnek és díjbeszedésnek fogták fel azt. A rendőrök ráadásul csak minimális hatékonysággal tudták megállítani a biztonsági övről megfeledkező autósokat, így a szabálytalankodók zöme békésen továbbautózhatott mellettük.

A régi buszokból kimarad az életmentő öv

Itthon2006.05.09, 10:39

Bár az Európai Bizottság szerint ezrek életét mentheti meg az az új szabály, amelynek értelmében a buszokon is be kell kötni a biztonsági övet, ennek gyakorlati megvalósítására Magyarországon még akár egy évtizedig is várni kell. Csak az újabb járművekre vonatkozik ugyanis az előírás, a régiekbe külön nem fogják beszerelni a biztonsági övet.

Biztonsági öv készült nőknek

Auto2006.02.03, 13:54

Egy brit autóipari fejlesztő cég nők számára különleges, mellkast kímélő biztonsági övet tervezett.

Hatszáz ittas vezetőt kaptak el Békésben

Itthon2005.09.22, 15:35

A Békés megyei rendőrség a nyáron 604 ittas vezetőt bírságolt meg. A közel 17 ezer igazoltatás során hétszázan nem kapcsolták be a biztonsági övet, több százan pedig jogosítvány nélkül vezettek.

Biztonságosabb a fordított öv

Auto2005.06.22, 10:00

Az autóalkatrészek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó svéd Autoliv a fordított biztonsági övben látja a jövőt.

Nem divat a biztonsági öv a mediterrán országokban

Auto2005.02.17, 12:39

Egy európai felmérés szerint a görög autósok mindössze 15 százaléka használja a biztonsági övet a városi utakon. Nem sokkal jobb az olaszok statisztikája sem, ott a vezetők 16 százaléka használja az övet, ami messze elmarad az uniós átlag 64 százalékos szintjétől. Magyarország a 61 százalékos értékével az erős középmezőnyben van.

Gyerekjátékkal népszerűsítik a biztonsági övet az EU-ban

Nagyvilág2005.02.16, 16:54

Az Európai Unió több tagországára kiterjedő kampányt indított a biztonságosabb közlekedés érdekében. A kampány fő célja, hogy rábírják a szülőket, mindenképp gyermekülésekben utaztassák gyermekeiket. Ennek érdekében bevezettek két gyerekjátékot, ami a biztonsági övre erősítve elszórakoztatja a kicsiket az utazás alatt.

Töréstesztet nézetnek a felelőtlen olasz sofőrökkel

Nagyvilág2004.03.07, 14:55

Töréstesztekről készült filmet nézetnek végig egy olasz városban azokkal az autósokkal, akik biztonsági öv nélkül utaznak és azokkal a motorvezetőkkel, akik nem használnak bukósisakot. A rendőrök szerint a bírság sokszor nem éri el célját, viszont a töréstesztek látványa elrettentő.

Matatusofőr-sztrájk bénította meg Kenyát

Nagyvilág2003.11.19, 19:46

Több ezer kenyai gyalogolt hosszú kilométereket a munkahelyéig, mert sztraájkolnak a kenyai buszsofőrük. A "matatunak" nevezett buszok vezetői azért szüntették ve a munkát, mert a kormány új rendeletei miatt emelniük kell a viteldíjakat. A matatu vezetők olyan új rendelkezések ellen tiltakoznak, mint a biztonsági öv kötelező használata.

A Ford másfélmillió autót hív vissza átvizsgálásra

Archívum2001.07.16, 18:21

A Ford vállalat 1,4 millió, idén gyártott autóját hívja vissza az Egyesült Államokban műszaki felülvizsgálatra, mert a járművekben nem jól záródnak a biztonsági övek csatjai. A TRW vállalat által gyártott csatok állítólagos hibája miatt visszahívták az összes olyan modellt, amelyek május 26. előtt készültek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő