beruházás

címke rss

A válság alatt is népszerű befektetési célpont Magyarország

Gazdaság2021.03.11, 11:57

A múlt év tavaszán berobbant világjárvány mindenhol megakasztotta a gazdasági növekedést, ez így volt Magyarországon is. Ennek ellenére a beruházások nem álltak le, a kormány a többi között ennek ösztönzésében látja a válság legyőzését. Az eredmények nem maradtak el - emeli ki a Magyar Nemzet cikke.

Koronavírus elleni gyógyszert gyártanak ebben az új hazai üzemben

Gazdaság2021.03.11, 12:39

Eredményes az Egészségipari Támogatási Program, Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, a kórházi gumikesztyűk előállításában, most pedig a vírus elleni védekezéshez szükséges gyógyszerek terén sikerült hazánk kiszolgáltatottságát csökkenteni - jelentette ki Varga Mihály a Meditop Gyógyszeripari Kft. egészségipari fejlesztésének átadásán Pilisborosjenőn.

Kétmilliárd forintos gépipari beruházás készült el Szekszárdon

Gazdaság2021.03.09, 12:20

Kormányzati támogatással elkészült a Jako-Innotec Kft. 2 milliárd forintos beruházása Szekszárdon - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében

Itthon2021.03.06, 12:40

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Idén is elérhetőek a koronaválság kezelésére bevezetett kedvezményes hitelgarancia konstrukciók

Gazdaság2021.03.04, 10:19

A Covid-19 vírusjárvány idején a gazdaság segítése érdekében alkalmazható állami támogatások 2021. június 30. helyett 2021. december 31-ig alkalmazhatók. A garanciatermékek, az elérhető támogatott hitelprogramok, és a forrást biztosító egyéb programok rendelkezésre állása továbbra is kiemelt jelentőségű a hazai kkv szektor számára. Ezen eszközök összehangolt, együttes alkalmazása nemcsak a válságkezelés, hanem a gazdaság újraindításának is az alapja lehet. 

Új üzem kezdte meg működését Debrecenben, 450 munkahely jöhet létre

Gazdaság2021.03.02, 15:15

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég.

A magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra

Gazdaság2021.03.02, 15:46

A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

Nőttek a beruházások tavaly a negyedik negyedévben

Gazdaság2021.03.01, 11:47

A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal, a 2020 harmadik negyedévéhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene. 2020 egészében a fejlesztések 3,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi rekordmagas szinttől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Több milliárd forintos beruházást valósít meg a világ negyedik legnagyobb autógyártója

Gazdaság2021.02.26, 16:55

A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újabb egészségipari beruházások indulnak több mint 5 milliárd forintból

Gazdaság2021.02.26, 09:23

Több mint 5 milliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a közösségi oldalára feltöltött videójában, miután aláírta a három érintett cég támogatási szerződését.

Újabb lendületet vett a mesterséges intelligencia kutatása a Műegyetemen

Gazdaság2021.02.23, 11:08

2021-re több mint 30 ország hozott létre nemzeti mesterséges intelligencia stratégiát. A mesterséges intelligencia kutatásokban élen járó Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) újabb lendületet vesz az intemegkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai.lligens technológiák fejlesztése. A Tématerületi Kiválósági Program MI kutatásai mellett, megkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai - írják közleményükben.

Mintegy 6000 milliárd forintos vasútfejlesztés várható Magyarországon

Gazdaság2021.02.19, 16:37

A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg 4000 milliárd forintot szán a kormány - közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a Metrans vasúti-közúti konténertermináljának bejelentése kapcsán.

Rengeteg új munkahelyet teremt egy 14 milliárd forintos húsipari beruházás

Gazdaság2021.02.19, 15:13

A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. beruházásait bejelentő sajtótájékoztatón Tamásiban.

Közel 16 milliárd forintos logisztikai nagyberuházást jelentettek be

Gazdaság2021.02.19, 15:01

A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nyolc magyar vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön

Itthon2021.02.17, 19:44

Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségén, Budapesten.

Ezt tudni az ország egyik legnagyobb vidéki, turisztikai beruházásáról

Gazdaság2021.02.17, 15:49

A munkaterület decemberi átadásával megkezdődött az ország egyik legnagyobb vidéki fejlesztése a Fertő tónál. A beruházás a Modern Városok Program részeként, kizárólag hazai forrásból valósul meg. A projekt – melynek fókuszában a fenntarthatóság, valamint a természeti és épített környezet egyensúlya áll – több évtizedes elmaradást pótol. A fejlesztés következtében modern közösségi terek, sportolási és kikapcsolódási lehetőségek jönnek létre. A beruházás egyik kiemelt fontosságú eleme lesz a Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak számító Ökocentrum és a 12 hektáros ökopark, ami lehetőséget biztosít majd a Fertő tó élővilágánnak ...

Több mint 2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési beruházást jelentettek be

Gazdaság2021.02.10, 14:45

A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Három magyar autóipari cég hajt végre fejlesztést

Gazdaság2021.02.09, 17:04

Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztöntési programját indította el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén.

Gigantikus tengeri szélerőműpark épül Dél-Koreában

Gazdaság2021.02.09, 09:44

A napokban aláírták azt a 43 milliárd dolláros megállapodást, melynek értelmében megépül Dél-Koreában a világ legnagyobb offshore szélenergia-komplexuma. Ez pedig igen fontos lépés az ország számára, amely 2050-re már karbonsemlegessé tenné a gazdaságát.

A kormány öt év alatt 160 milliárd forint beruházási támogatást nyújtott a nagyvállalatoknak

Gazdaság2021.02.08, 15:55

A kormány 2015 és 2020 között 179 magyar vállalat több mint 380 milliárd forintnyi beruházását támogatta a nagyvállalati programján keresztül közel 160 milliárd forint értékben - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán.

Gyárat épít Törökországban a magyar Medicor

Gazdaság2021.02.08, 15:25

A döntést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón jelentette be Ankarában.

Előállt a nagy amerikai autógyár az összeggel, amit a jövő autóinak fejlesztésére költenek

Gazdaság2021.02.05, 12:12

A Ford előrejelzései szerint, arányaiban 7 milliárd dollárt önvezető autókra, míg 22 milliárd dollárt a villamosított járművek fejlesztésére szánnak a közeli jövőben.

Bejelentették egy régen várt körforgalmi csomópont megépítését

Gazdaság2021.02.05, 14:26

Megépülhet a 26-os számú főút miskolci kivezető szakaszán a szirmabesenyői elágazáshoz tervezett körforgalom - jelentette be Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón.

Több ezer családot lát majd el energiával egy új napelempark

Gazdaság2021.02.05, 11:27

Napelempark épül a Veszprém megyei Öskün, a 20 hektáron létrejövő beruházás mintegy 4 milliárd forintba kerül - közölte Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke az alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón Öskün.

Három francia vállalat jelentős beruházásokat hajt végre Magyarországon

Gazdaság2021.02.04, 15:55

Három francia vállalat 20 milliárd forintnyi beruházást hajt végre az elkövetkező hónapokban Magyarországon a mérnöki szolgáltatások, az autóipari beszállítás és az egészségipar területén - mondta csütörtökön az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter, az érintett cégek vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.

Újabb világcég hajt végre nagyberuházást Magyarországon

Gazdaság2021.02.02, 16:55

Új gyárat épít a Hilti Kecskeméten, a gépipari vállalat 7,2 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztés 73 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az állami beruházások növelésével küzdhető le a gazdasági visszaesés

Gazdaság2021.01.25, 15:06

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott - vélekedett a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Több mint 2 milliárd forintból épül meg egy mérnöki fejlesztő központ

Gazdaság2021.01.21, 11:18

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a ThyssenKrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Újabb három német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett

Gazdaság2021.01.18, 18:18

Újabb három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

2,1 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések három vidéki vállalatnál

Gazdaság2021.01.14, 13:49

Három vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

Magyarország a harmadik helyen áll a visszapillantó tükrök exportjában

Gazdaság2021.01.12, 17:54

Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor.

Több mint félmilliárd forintos beruházás valósul meg a 125 éves soproni sörgyárban

Gazdaság2021.01.12, 15:57

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.

Sosem látott összértékű vasúti fejlesztések készülnek el Magyarországon

Gazdaság2021.01.12, 12:13

Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 2021. évi vasútfejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón.

A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott a kormány

Gazdaság2021.01.11, 13:18

A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott 1676 milliárd forint értékben a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kiskunhalason.

Szijjártó Péter: A világjárvány alatt 1676 milliárd forintnyi beruházás érkezett Magyarországra

Gazdaság2021.01.10, 10:19

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra, és mindez a világjárvány alatt történt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Több mint 10 milliárd forint értékű dél-koreai nagyberuházást jelentettek be Magyarországon

Gazdaság2021.01.07, 14:52

Állami támogatással a többszörösére bővíti a magyarországi termelését az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján Budapesten.

Régóta várt új utakat adnak át idén

Gazdaság2021.01.07, 12:58

Országszerte zajlanak a közútfejlesztések. A 2021-ben befejeződő legjelentősebb közúti beruházással Magyarország elsőként építi ki a kelet-közép-európai országokat összekapcsoló Via Carpatia gyorsforgalmi folyosó rá eső elemeit. Egy Tisza-hidat is magába foglaló szakasszal bővül a Békéscsaba magas színvonalú bekötését szolgáló M44. Az osztrák határnál két autóút kiépítésével válik gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedés: elkészül a tavaly Sopronig elért M85 meghosszabbítása és a Budapestet elkerülő közúti folyosó legnyugatibb eleme, az M80 - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

Gazdaság2021.01.07, 11:41

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

Új járványügyi laboratóriumi részleget épít a SYNLAB kormányzati támogatással

Itthon2021.01.06, 14:54

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán, a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek. A cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.

Újabb beruházás segíti a koronavírus elleni küzdelmet

Gazdaság2021.01.06, 15:23

A magyar tudás világszinten is jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 3DHISTECH Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.

Ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei

Gazdaság2021.01.03, 17:37

Újrainduló KFI-bértámogatás, cégfelvásárlás az energiapiacon, megállapodás Magyarország és Japán között sertéshús szállításáról, és számos újdonság az idei évre: az Origo összefoglalója 2020 utolsó, 2021 első napjainak gazdasági híreiről.

Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

Gazdaság2020.12.28, 15:02

A nagyszabású beruházás-ösztönzési programoknak köszönhetően elmondható: soha nem zártunk még ilyen sikeres évet a beruházások szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Felújítási kölcsönnel bővül az otthonteremtési program, és újabb autóipari beruházás érkezik az országba

Gazdaság2020.12.27, 23:16

Új elemmel bővül az otthonteremtési program, Gödöllőn pedig 14 milliárd forintos autóipai beruházás valósulhat meg. A bejelentés szerint, jövőre is jut pénz a távfűtési rendszerek korszerűsítésére. Kínában óriási gáztartalékra bukkantak, és újabb gondok merültek fel a Boeing 737 Max gépei körül. Összefoglaló.

Újabb gazdaság- és családvédelmi intézkedéseket, további nagyberuházásokat jelentettek be a héten

Gazdaság2020.12.20, 07:54

Újabb, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a családok és a vállalkozások védelmét szolgáló intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor kormányfő. Az intézkedések négy fő elemét ismertetve hangsúlyozta: "jó okkal bízhatunk abban, hogy nemcsak honfitársaink tízezreinek az életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni." A gazdaságvédelmi intézkedések mellett számos új beruházást jelentettek be. Külföldi cégek valósítanak meg munkahelyeket védő illetve teremtő fejlesztéseket, de kormányzati támogatásokat kapnak hazai vállalatok beruházásai is. A héten tették le az új magyarországi harcjárműgyár alapkövét, a Magyar ...

Támogatást kap három svéd tulajdonú vállalat 5,8 milliárd forint értékű beruházása

Gazdaság2020.12.18, 15:28

Három nagy multinacionális svéd tulajdonban lévő vállalat döntött úgy, hogy Magyarországra újabb beruházásokat hoz, 5,8 milliárd forint értékű fejlesztéseikhez a magyar kormánytól 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak, ezáltal 7500 munkahelyet tudnak megvédeni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Újabb 8,7 milliárd forint vállalati beruházást támogat a kormány

Itthon2020.12.17, 20:03

A kormány újabb 4 magyar vállalat támogatásával 8,7 milliárd forintnyi beruházáshoz járul hozzá - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország jelenlegi legnagyobb, 18 milliárdos egészségügyi beruházása indul

Gazdaság2020.12.17, 14:31

Új épülettel bővül a tatabányai Szent Borbála Kórház, a 18 milliárd forint értékű beruházás Magyarország jelenlegi legnagyobb volumenű egészségügyi fejlesztése - jelentette be Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos a kivitelezési és tervezési szerződés ünnepélyes aláírása alkalmából.

Két bajor vállalat indít Magyarországon beruházásokat

Gazdaság2020.12.16, 12:09

Két bajor vállalattal - a Rosenbergerrel és a Knaus Tabberttel - állapodott meg a kormány újabb magyarországi beruházásokról - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Újabb egészségipari beruházások indulnak Magyarországon

Gazdaság2020.12.16, 12:16

A járvány okozta válság megmutatta, hogy a gazdaság sérülékenysége csak úgy csökkenthető, ha a világpiacon is versenyképes termékek gyártását szorgalmazza a kormány. Az egészségipart támogató költségvetési források így többszörösen megtérülhetnek - hangsúlyozta Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program (ETP) keretében született három újabb szerződés aláírását követően.

Újabb száz munkahelyet teremt egy német cég beruházása

Gazdaság2020.12.15, 16:57

A beruházások most aranyat érnek - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerződésének aláírásán kedden Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen.

Új üzemcsarnok építését jelentette be egy orvosi eszközöket gyártó vállalat

Gazdaság2020.12.15, 16:03

Új üzemcsarnokot épít Zsámbékon a Medicontur Kft., a 622 millió forintos beruházáshoz 248 millió forintos állami támogatást kapa cég, amely így 300 magyarországi dolgozója munkahelyét tudja megvédeni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zsámbékon.

Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

Gazdaság2020.12.15, 09:20

Lélegeztetőgépek és a fertőtlenítőszerek területén is erősödik Magyarország önellátása, annak köszönhetően, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videója alatti bejegyzésben.

Újabb milliárdos magyarországi autóipari fejlesztést jelentettek be

Gazdaság2020.12.14, 17:45

A kormány tíz éve elindított és mára sikertörténetté vált keleti nyitás programjának meghatározó szereplője az indiai Apollo Tyres, amely újabb milliárdos fejlesztést valósít meg magyarországi gyárában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a cég hétfői beruházásbejelentő sajtóeseményén, Gyöngyöshalászon.

Újabb dél-koreai nagyberuházás érkezik Magyarországra

Gazdaság2020.12.14, 15:17

Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.

Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ

Gazdaság2020.12.14, 13:31

Már zajlik az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékű műtárgy-költöztetése, lezárult a korszerű restaurátorműhelyek kialakítása, és megkezdődött a munka az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban. A Liget Budapest projekt keretében felépült csúcsmodern múzeumi háttérintézménynek köszönhetően a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum több mint 300.000 műtárgya kerül biztonságos és méltó körülmények közé.

Varga Mihály: Jelentős beruházások segítik a gazdaság újraindulását

Gazdaság2020.12.10, 10:19

1700 munkahely megvédéséről és 18 milliárd forintnyi beruházásról írtunk alá megállapodást négy magyarországi vállalkozással – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán megjelent videós bejegyzésben.

10 milliárdos komplex szállodafejlesztés indul Szolnokon

Gazdaság2020.12.09, 17:23

Százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos wellness, sport-, konferencia szálloda és rehabilitációs központ épül Szolnokon a Holt-Tisza partján - jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón.

Kiderült, mennyi az átlagkereset, brutális bírság járhat a kettős termékminőségért

Gazdaság2020.12.06, 07:48

A héten ismét több magyarországi beruházást jelentettek be, amelyekkel remgeteg munkahely megvédése valósul meg. Emellett a KSH adataiból kiderült, hogy mennyit kerestek átlagosan a magyarok szeptemberben, milyen volt októberben az ipari termelés, de az otthonteremtési programmal kapcsolatban is új részleteket jelentettek be. A hét gazdasági összefoglalója.

Újabb koreai cég valósít meg beruházást Magyarországon

Gazdaság2020.12.04, 18:03

A koreai Kiswire cég beruházása a legmagasabb technológiai színvonalat hozza Magyarországra, amely komoly kutatás-fejlesztési eredményekre épül, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdasági dimenzióváltás gyorsabban megtörténjen - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kiswire Szentgotthárd Kft. támogatási szerződésének átadási ünnepségén, Szentgotthárdon.

Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

Gazdaság2020.12.04, 09:55

A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben - mondta a pénzügyminiszter a közösségi oldalra feltöltött videójában.

Egymilliárd forintos beruházás Tatabányán

Gazdaság2020.11.30, 16:33

A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, melyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

Több milliárd forintos beruházást valósít meg az IBM

Gazdaság2020.11.30, 14:31

Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újabb munkahelyvédő beruházások és a pénzügyeket egyszerűsítő intézkedések a héten

Gazdaság2020.11.29, 07:00

A héten ismét bejelentettek több fontos gazdaságvédelmi intézkedést is, valamint további beruházások is Magyarországra érkeznek, amelyek segítik majd megvédeni a munkahelyeket és újakat is teremtenek. A kormány továbbra is fontosnak érzi a kutatók munkáját, akik további 3 milliárd forintos támogatásba részesülnek. A hét gazdasági összefoglalója

1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

Gazdaság2020.11.27, 16:50

Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kőbányán, a X. kerületben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón a vállalat budapesti gyárában.

A kormány támogatja a sajóbábonyi vegyipari beruházást

Gazdaság2020.11.26, 18:57

Jelentős, 4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén.

Fantasztikus látványtervek egy hazai nagyváros különleges új hídjáról

Gazdaság2020.11.26, 12:35

Egy egész Miskolc közlekedésére kiható, komplex beruházás van folyamatban, amelynek része egy Y alakú híd kivitelezése is. Már bemutatták a projekt látványterveit is.

12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté

Gazdaság2020.11.26, 15:52

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem 3 ezer munkahelyet véd meg a térségben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.

Fontos jogszabályok 2021-re a magyar Országgyűlésben, kapunyitás a Távol-Keleten

Gazdaság2020.11.22, 07:09

A héten a parlament elfogadta a családi gazdálkodási forma megújításáról szóló törvényt, az MNB pedig a kihasználtság miatt 1000 milliárd forintos hitelkeret-növelésről döntött. Pályázat nyílik a hátrányos helyzetű települések cégei számára, amelynek keretösszege ötmilliárd forint lesz. Emellett aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi szerződését, a Tesla pedig ismét menetel a tőzsdén, így Musk már a világ harmadik leggazdagabb embere. A hét gazdasági összefoglalója.

16 milliárd forintos beruházást valósít meg a Vajda-Papír kormányzati támogatással

Gazdaság2020.11.19, 11:04

Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét - jelentette be Varga Mihály. Dunaföldváron, a Vajda-Papír újabb gyáregységének digitális alapkőletételén Varga Mihály azt is elmondta, hogy a vállalat 16 milliárd forint értékű beruházásához, amely 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt a program keretében.

Szijjártó Péter: A munkahelyek megőrzése érdekében támogatja a kormány a beruházásokat

Itthon2020.11.17, 13:50

A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.

31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál

Gazdaság2020.11.10, 09:34

Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetően Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti - mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Bővülhet a keret az Egészségipari Támogatási Programban

Gazdaság2020.11.06, 13:15

Újabb egészségipari beruházások indulnak a kormány Egészségipari támogatási programjának (Etp) köszönhetően, amelyre 50 milliárd forintot különítettek el, azonban az újabb pályázók programjait látva a keret akár tovább is emelkedhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a program újabb három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén, Budapesten.

Újabb 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások

Gazdaság2020.11.05, 16:14

Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Több mint 3 milliárd forintból valósult meg az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi beruházása

Gazdaság2020.11.03, 15:12

Több mint 3 milliárd forintból valósult meg hazánk egyik legjelentősebb természetvédelmi beruházása - jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden, a Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon" című LIFE projekt zárórendezvényén.

Ismét bővül a csok, jelentős beruházások, és a Rubik-kockát gyártó cég eladása

Gazdaság2020.11.01, 07:54

A héten újabb magyarországi nagyberuházásokat jelentettek be, ahogy a csok bővítéséről is fontos hír érkezett. Megtudhattuk azt is, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, és magyar tulajdonba került több energetikai vállalat. Az USA-ban korábban soha nem volt mértékű GDP-növekedést mértek a harmadik negyedévre, és eladják a világ egyik legismertebb magyar játékát, a Rubik-kockát gyártó cége. A hét gazdasági összefoglalója.

Több mint 8 milliárd forintos, több száz munkahelyet teremtő beruházást jelentettek be

Gazdaság2020.10.30, 14:25

A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kunszigeten.

A kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország működőképességét

Itthon2020.10.28, 18:31

Az emberek életének és egészségének védelme mellett a kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország működőképességét, megvédje a munkahelyeket és újakat hozzon létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zalaegerszegen, a Tungsram Kft. versenyképesség-növelő támogatási szerződésének átadásán.

Bejelentés a csokról, a hitelmoratórium meghosszabbítása és új beruházások

Gazdaság2020.10.25, 22:31

Illetékmentesség jön a csokos ingatlanvásárlásoknál, és megkeződik a 13. havi nyugdíj visszaépítése - mindkét esetben már januártól lehet számítani ezekre a változásokra. Több új magyarországi beruházás érkezik az elmúlt időszak hasonló nagy fejlesztései mellé. Meghosszabbodik a hitelmoratórium és adócsökkentés jön jövőre a Szép-kártyáknál - ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei.

Százmillió dollárt költ Mexikóban az Amazon

Gazdaság2020.10.22, 13:16

Az Amazon bejelentette, hogy 100 millió dolláros beruházást hajt végre Mexikóban, aminek következtében új raktárakat nyit az országban. Ráadásul megnyílik az első szállítói központ is a mexikói főváros térségén kívül, így még gyorsabb lesz a termékek célba juttatása.

Új képzési programot jelentett be Szijjártó Péter

Gazdaság2020.10.23, 11:43

A termelő vállalatoknak legalább ötmillió eurós (több mint 1,8 milliárd forintos) beruházás esetén, a szolgáltató központoknak legalább 25 alkalmazottal történő létszámbővítésnél fejenként ötezer euró (több mint 1,8 millió forint) támogatást biztosít a kormány képzési és oktatási programokra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Genetikai születésszabályozással fékeznék meg a kannibál hernyókat

Gazdaság2020.10.21, 09:44

A hosszú ideje tartó csapás, ami kiváltotta, hogy a cégek születésszabályozással foglalkozzanak egy rovarfajta esetében, valamikor 2016-ban kezdődhetett, vagy talán valamivel még korábban. A kísérlet alanya pedig valószínűleg Dél-Amerikából származott, de érkezhetett Kínából is: egy kicsi, nem feltűnő pillangó hernyójáról van szó, amely viszont keményen megtámadja a kultúrnövényeket ma már világszerte. A Spodoptera frugiperdáról, azaz az őszi sereghernyóról van szó.

Elkészült a Mol új, 3 milliárd forintos beruházása

Gazdaság2020.10.19, 14:50

Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen gyártására képes új üzem, amely naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 000 tonna útépítési alapanyagot tud termelni - közölte a társaság.

Újabb hatalmas autóipari beruházás érkezik Magyarországra

Gazdaság2020.10.19, 12:12

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Otthonfelújítási program és hazai nagyberuházások

Gazdaság2020.10.18, 11:30

A héten újabb, a gazdaság fejlődését támogató kormányzati intézkedéseket jelentettek be, hogy a magyar gazdaság minél gyorsabban és minél kisebb veszteséggel, az innováció és az erősödés irányába haladva kerülhessen ki a koronavírus-járvány okozta nehézségekből. A külgazdasági és külügyminiszter a napokban Szingapúrban, majd a Fülöp-szigeteken, és Vietnámban is tárgyalt, ennek pedig a magyar vállalatok lehetnek a nagy nyertesei. Nagyberuházást jelentett be egy hazai gyógyszergyár a pénzügyminiszterrel közösen, valamint egy szingapúri vállalat is komoly ráfordítással erősíti magyarországi jelenlétét. A héten kiderült az is, hogy a fooglalkoztatottság ...

Új nagyberuházás valósulhat meg a MÁV legendás szolnoki járműjavítójában

Gazdaság2020.10.16, 15:10

Mintegy 800 millió forintból épülő új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezése kezdődik a napokban a MÁV-Start Zrt. szolnoki Járműjavítójában, miután sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság szerződést kötött pénteken a nyertes Bolax Kft.-vel.

Elkezdődött egy régóta várt gyorsforgalmi út építése

Gazdaság2020.10.15, 18:32

Új nyomvonalon épül a négysávosra bővülő főút Pápa és Győr között. A fejlesztésnek köszönhetően 2023 végére akár 20 perccel is gyorsabban lehet majd közlekedni Győr és Pápa között - számol be arról a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.).

Hatmilliárd forintos beruházást valósít meg a Béres Gyógyszergyár

Gazdaság2020.10.15, 13:42

Több mint hatmilliárd forintos beruházással bővíti tevékenységét a Béres Gyógyszergyár Zrt. Szolnokon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Tisza-parti városban, a vállalat új gyártórészlegének alapkőletételén.

Újabb autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Gazdaság2020.10.15, 13:45

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erősíteni fogja - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségimédia-oldalán.

Orvosbéremelés, ötszázalékos újlakás-áfa, adókönnyítések és tízmilliárdos új beruházások

Gazdaság2020.10.11, 13:02

A történelmi jelentőségű orvosi béremelés mellett kormányzati döntés nyomán, ismét 5 százalékra csökken az új lakás áfája. Több magyarországi nagyberuházást jelentettek be a héten, Ózdon és Bükön is jelentős, munkahelyteremtő és -megőrző fejlesztések valósulnak meg. A héten is több gazdasági szakember érvelt úgy, hogy a járvány miatti gazdasági visszaesésből a beruházások támogatása és a versenyképesség-növelés hozhat viszonylag gyors kilábalást. 

Magyarország élen jár a beruházásokért folytatott globális versenyben

Gazdaság2020.10.09, 16:29

Magyarország az éllovasok közé tartozik abban a beruházásokért folytatott globális versenyben, amely a világban felszabaduló és átalakuló kapacitások újra elosztásáért folyik - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Bükön, a Nestlé Hungária Kft. 50 milliárd forint értékű beruházásának alapkőletételi ünnepségén.    

Nagy Márton: A növekedés a beruházásoktól lesz fenntartható

Gazdaság2020.10.08, 13:40

A beruházásoktól lesz fenntartható a növekedés, a beruházás volt és lesz a gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója - mondta Nagy Márton, miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián Budapesten.

A Wellis 8,5 milliárd forintos beruházást hajt végre Ózdon

Gazdaság2020.10.07, 16:48

A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, a családoknak kiszámítható jövőt ad, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárdnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban

Itthon2020.10.07, 14:43

Hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárd forintnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban munkavállalói megtartása, illetve a létszám növelése érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Székesfehérváron, a Howmet-Köfém Kft.-nél, amely elsőként kapta meg a kormánytámogatást.

Döntött a kormány: rendkívüli mértékű béremelés jön az orvosoknál

Gazdaság2020.10.04, 11:06

A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy júliusban több mint 10 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek. Jelentős adómérséklést javasolt az Állami Számvevőszék elnöke. A kormány válságkezelő munkájának támogatására 50 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki az MNB. A hét gazdasági összefoglalója.

A bajor vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság fejlődésében

Gazdaság2020.10.02, 11:49

A bajor vállalatoknak kiemelt szerepük van a magyar gazdaság fejlődésében - emlékeztetett a Nürnbergben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Varga Mihály: A kormány támogatja az egészségipari önellátást erősítő beruházásokat

Gazdaság2020.10.01, 15:52

Az Egészségipari Támogatási Programmal olyan tervek megvalósítását segíti a kormány, amelyek erősítik Magyarország egészségipari önellátását, hozzájárulnak a gyógyszerek és gyógyászati eszközök gyártásának határokon belül tartásához, a hazai gyártóhelyek számának emelkedéséhez és a kapacitások bővítéséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a program első három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén Budapesten.

Japán sétálóutcát építettek Kínában az utazni vágyó fiataloknak

Gazdaság2020.10.01, 12:56

Akárcsak a világ jelentős részén úgy Kínában is életben vannak a külföldi utazást tiltó szabályok, a helyieknek viszont annyira hiányzik a turizmus, hogy a Kuangtung tartományban lévő Foshan városában úgy döntöttek ha ők nem mehetnek, akkor Japánt hozzák el a helyieknek.

Szijjártó Péter: A magyar gazdaság életerőssé vált

Gazdaság2020.09.30, 17:01

Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, amikor beruházástámogató szerződést adott át a helyi Bumet Hungary Kft.-nek.

Óriási beruházást jelentettek be: Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo

Gazdaság2020.09.29, 17:17

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján, Budapesten.