gazdaságvédelem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- ITM
- bértámogatás
- Varga Mihály
- György László

Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon
A háborús idők ellenére az elmúlt 30 évben még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén májusban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bodó Sándor: A gazdaságvédelem után az újraindításé a főszerep
A gazdaságvédelem után az újraindításé a főszerep - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.
A gazdaságvédelmi intézkedések nyomán megúsztuk a csődöket
Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma. Az elemzők szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likviditási nehézségei esetén. A hitelbiztosító tanulmánya ugyanakkor kiemeli, hogy 2020-ban 16% százalékkal nőtt a végelszámolások száma, ami azt eredményezte, hogy a működő vállalkozások száma gyakorlatilag nem változott.
- címkék:
- csőd
- gazdaság
- gazdaságvédelem
- Címkefelhő »
A bértámogatások 99 százaléka már megérkezett a vállalkozások számláira
Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A megítélt támogatások 99 százaléka, mintegy 62 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira. A védelmi intézkedések oltások előrehaladásával megkezdett feloldása ellenére a segítséget az áprilisi bérekhez is biztosítja a kormány.
A járványban szinte mindenkit segítenek a kormány sokoldalú gazdasági intézkedései
A munkáltatói adómentesség, a hitelmoratórium, a családtámogatások meghosszabbítása, a kamatmentes gyorskölcsön, a falusi kisboltok támogatása és a bértámogatások nagy segítséget jelentenek a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozóknak, munkavállalóknak és családoknak. A sokoldalú intézkedések a gazdaság gyors újraindítást is biztosítják - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Matolcsy György elmondta, hogy lehetne újraindítani a gazdaságot
Miért ne gondolkodhatnánk arról már most az ország újrazárásának időpontjában, hogy miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit és nem egyszerűen csak kinyitni azt, amit időlegesen bezártunk? - teszi fel a kérdést a Növekedés.hu-n megjelent elemzésében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A kormány elsődleges célja a munkahelyek megtartása és újak létrehozása
A kormány mindent elkövet a munkahelyek megtartásáért, újak létrehozásáért - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatait kommentálva.
A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás
Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A gazdaság újraindításának fontos eleme a digitalizáció
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv harmadik ütemének egyik fontos eleme a magyar gazdaság teljes digitalizálása - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Így támogatja a vállalkozások újraindítását a Magyar Bankholding
A Magyar Bankholding tagbankjai felkészültek arra, hogy az ország legnagyobb MFB Pont hálózatán keresztül a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön elnevezésű államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítsék az ország egész területén a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások újraindulását.