beruházás

címke rss

Pozitívra javított adósbesorolásról és meghosszabbított hitelmoratóriumról szólt a hét

Gazdaság2020.09.27, 10:04

A héten elhangzott, hogy már több mint 900 hazai vállalat fogott beruházásokba a munkahelyek védelmében, a kiskereskedelem pedig úgy tűnik nyáron túljutott a nehezén és megkezdte a kilábalást. Építőipari akciócsoportot hoz létre a kormány és első ütemben 13 milliárdot biztosít az illegális hulladék felszámolására az országban. A hét gazdasági összefoglalója.

Újabb milliárdos beruházásokról, fejlesztésekről és munkahelyteremtésről szólt a hét

Gazdaság2020.09.20, 10:18

A héten több, milliárdos nagyságrendű hazai beruházást és fejlesztést jelentettek be. Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak Magyarországon. Meghosszabbították a diákhitel igénylésének határidejét, és kiderült, hogy a vállalkozások fejlesztésére soha nem látott mértékű uniós források érkezhetnek. A hét gazdasági összefoglalója.

A teljes magyar napenergia-szektort meghatározó fejlesztést jelentettek be

Gazdaság2020.09.18, 17:36

A munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatok számíthatnak a kormány támogatására - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kazincbarcikán, a Green Plan Energy Környezetvédelmi Kft. szerződésátadási ünnepségén.

Varga Mihály: A gazdaság újraindulása most a tét

Gazdaság2020.09.18, 15:24

A gazdaság érdekében most az a legfontosabb, hogy a működőképesség fenntartása mellett a legtöbb ágazatban megtörténhessen az újraindulás - mondta a pénzügyminiszter az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Baromfifeldolgozó új vágóüzemének átadásán Kiskunfélegyházán.

Fontos fenntartani a magyar vállalkozások beruházási kedvét

Gazdaság2020.09.17, 14:25

A megváltozott világgazdasági környezetben fontos fenntartani a magyar vállalkozások beruházási kedvét - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kamarával közösen szervezett országos roadshow zárósajtótájékoztatóján, Budapesten.

Már benyújthatók a Pest megyei panziófejlesztési pályázatok

Gazdaság2020.09.15, 08:38

Már benyújthatják a Pest megyei vállalkozások a támogatási kérelmeket az új panziók létesítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t. E célzott pénzügyi támogatási program keretében, 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti vissza nem térítendő összeg igényelhető.

Komoly fejlesztés a szerencsi csokoládégyárban

Gazdaság2020.09.14, 16:43

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen.

Több mint félmilliárd forintos beruházást hajt végre a Hell Energy

Gazdaság2020.09.14, 14:47

Hét cukorsilót épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón az energiaitalok gyártására szakosodott Hell Energy Magyarország Kft. itteni üzeméhez, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít, az erről szóló támogatási okiratot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Csereklye Barnabásnak, a cég ügyvezetőjének.

Szijjártó: Magyar cégek százmillió dolláros beruházásokat hajtanak végre Laoszban

Gazdaság2020.09.11, 10:32

Magyarország és Laosz megállapodott abban, hogy újabb kötött segélyhitellel indít programot, amelynek értelmében magyar cégek 100 millió dollárért beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vientiánban tartott sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszterrel.

Átadták a 8 milliárd forintból épült, alumínium dobozos tejalapú italok palackozóját

Gazdaság2020.09.10, 16:08

Átadták az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávé töltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában. A beruházás nyolcmillliárd forintba került, amelyhez a kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.