béremelkedés

címke rss
Töretlenül emelkednek a bérek Magyarországon

Töretlenül emelkednek a bérek Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 márciusában tovább emelkedtek a bérek, a bruttó átlagkereset már elérte az 577.900 forintot. A háború és a szankciók káros hatásai sem törték meg a bérek nominális növekedési trendjét, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 16,6 százalékkal keresnek többet a dolgozók, míg 2010-hez képest pedig több mint 2,8-szoros emelkedés látható. Egy munkavállaló 2010-hez képest 375.400 forinttal többet vihet haza - hívja fel a figyelmet a legfrissebb adatokhoz fűzött szerdai kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Itt a jogszabály: így emelkedhet a tanárok bére

Itthon2023.03.03, 08:55

Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján.

Rétvári Bence: Januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére

Itthon2022.12.28, 21:07

A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is - mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tovább nőttek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2021.08.31, 09:20

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bérek a járvány legnehezebb időszakában is emelkedtek Magyarországon

Gazdaság2021.07.30, 12:14

Magyarországon a bérek a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában is emelkedtek, ezt támasztja alá, hogy az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600 forint volt, ami 9,4 százalékos növekedés éves összevetésben - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkozástatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a KSH legfrissebb adataira reagálva.

Lesz orvosi béremelés

Gazdaság2020.12.03, 12:08

Közösségimédia-oldalán cáfolta csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter Varju László (DK) országgyűlési képviselő azon közlését, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel az orvosok béremelését szolgáló 300 milliárd forint.

Három év alatt több mint harmadával csökkent a minimálbért keresők száma

Gazdaság2020.11.20, 09:48

A keresetek érdemi növekedésével párhuzamosan évről-évre egyre kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb bérért Magyarországon - jelentette ki Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleményében hozzátette, 2017-ről 2020-ra 35 százalékkal, 250 ezer alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak száma. 2010 óta a legalacsonyabb bér a visegrádi országok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, és uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozik az ország.

Történelmi béremelés az egészségügyben: az orvosok és az ápolók fizetése is jelentősen nő

Itthon2020.10.08, 09:12

Elfogadta a parlament az orvosok béremeléséről szóló törvényt. Kásler Miklós korszakos jelentőségűnek nevezte a fizetések emelését. Az elfogadott javaslat értelmében egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő. Az Orbán-kormány döntése történelmi jelentőségű és példátlan: emlékezhetünk a Gyurcsány-kormány nemhogy emelte volna az orvosok fizetését, hanem elvett belőle.

14 százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

Itthon2020.02.19, 17:01

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tovább emelkedtek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2020.01.06, 11:13

2019. októberben a bruttó átlagkereset 365.100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január–októberben a bruttó átlagkereset 360.400, a nettó átlagkereset 239.700 forint volt, mindkettő 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 52,5 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében.

Az első negyedévben 16%-kal emelkedett a fizikai dolgozók órabére

Gazdaság2019.05.07, 04:47

Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

Tíz százalék felett nőnek a keresetek a versenyszférában

Gazdaság2019.03.05, 10:01

Várhatóan az idén is átlagosan 10 százalék feletti mértékben nőnek a fizetések a versenyszférában, de a legrosszabb esetben is 8-9 százalékos lehet a további felzárkózás 2018-hoz képest - nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek.

Kiderült, mennyit keresnek Magyarországon a fizikai dolgozók

Gazdaság2019.02.04, 16:09

Majdnem ezer forintot adnak óránként a fizikai dolgozóknak: a legtöbb üres állás az autóipari kiszolgáló munkakörben van. A cégek kénytelenek emelni, hogy ne menjenek el a melósok.      

Óriási béremelések jöhetnek 2019-ben is

Gazdaság2019.02.03, 13:48

A Magyar Idők utánajárt, hogy milyen mértékű béremelések jöhetnek idén. Tavaly átlagosan 11 százalékkal nőttek a fizetések, több helyen idén is kétszámjegyű növekedés várható.

Magyarország a béremelkedést tekintve is jobban teljesít

Gazdaság2019.01.17, 11:50

Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Elárulták, mennyivel nőnek a bérek az egészségügyben

Itthon2018.11.30, 09:52

Az egészségügyben összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. 

További béremelés jöhet az egészségügyben

Itthon2018.11.21, 16:01

Nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a 2010-es kormányváltás óta annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az Origónak adott interjújában. A szakember szólt arról is, hogy 2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest 30 százalékkal csökkent a távozó ápolók száma is. Beszélt még a tervezett béremelésekről és az egészségügyi álhírek elleni fellépésről is. 

MNB: Idén 10,5, jövőre közel 8 százalékkal nőnek a bérek

Gazdaság2018.09.20, 15:31

Az átlagkeresetek idén 10,5 százalékkal, jövőre pedig 7,9 százalékkal emelkednek, míg 2020-ban 6,8 százalékos növekedés várható - derül ki a Magyar Nemzeti Bank most publikált inflációs jelentéséből. A jegybank elemzői szerint az infláció idén 2,8, jövőre pedig 3,1 százalék lesz. A napokban bejelentett Növekedési Hitelprogram "fix" konstrukció 2020-ban egy százalékponttal emeli a kkv-k beruházási arányát, erősíti a kiszámíthatóságot és a versenyképességet.

Várakozáson felül nőnek a bérek

Gazdaság2018.04.20, 06:06

A várakozásoknál lényegesen magasabb, átlagosan 12-13 százalékos keresetemelés lesz idén a versenyszférában, a bértárgyalások a legtöbb helyen már lezárultak - írja érdekképviseleti forrásokra hivatkozva a Magyar Idők pénteki száma.

Meddig tarthat a két számjegyű béremelkedés?

Gazdaság2018.02.25, 08:49

Új növekedési modellre van szükség, amely elsősorban a termelékenység növelésére fókuszál: ehhez a versenyképesség javítására van szükség, ami megteremti az alapját a további dinamikus béremelkedésnek és a gazdasági felzárkózásnak, és a szaktudáson alapul. Amennyiben ez sikeres lesz, akkor már jobban kitermelhetjük a mostaninál dinamikusabb bérnövekedés alapját is - mondta az Origónak Balatoni András. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint épp egy paradigmaváltás közepén vagyunk: a növekedéshez már nem elég a relatív olcsóság, elengedhetetlen a humán tőke fejlesztése, és megtartása.

A magyar bérek nőnek idén a leggyorsabban

Gazdaság2018.01.18, 11:05

A brit szakszervezeti szövetség előrejelzése szerint 2018-ban a magyar fizetések növekednek majd a leggyorsabban a világ fejlett gazdaságait tömörítő OECD tagországai közül. A 4,9 százalékos idei bérnövekedés nagyon alacsony infláció mellett valósul meg, ráadásul a gazdaság hatékonyságát is javíthatja.

Az ellenzék hatalomra kerülésével megszűnnének a béremelkedések

Itthon2017.12.29, 16:47

A Fidesz szerint, ha a jövő évi választáson az ellenzék kerülne hatalomra, nem folytatódna a jelenlegi béremelési és adócsökkentési politika, helyette növelnék a terheket, amivel megállna a keresetek emelkedése.

A magasabb bérek növelik a termelékenységet

Gazdaság2017.12.19, 08:23

A rendszerváltás óta években sokkal jobban nőtt a magyar termelékenység, mint a reálbérek, ennek ellenére a magyar foglalkoztatottak részesedése közel hét százalékkal csökkent a nemzeti jövedelemből. Közgazdászok sokáig azt gondolták, hogy csak a termelékenység emelheti a béreket, de ez fordítva is igaz. A bérfelzárkózással azonban csínján kell bánni: a túl gyors növekedést nem tudják kigazdálkodni a kisebb vállalkozások, amelyek a foglalkoztatás gerincét adják.

Betiltották Micimackót és a szexista reklámokat

Gazdaság2017.07.23, 11:28

Kínában kegyvesztett lett az egyik legnépszerűbb mesehős, mert nagyon hasonlít valakire, akire nem kellene, a gazdasági miniszter szerint 15 éve nem volt nálunk ilyen nagy béremelkedés, mint az elmúlt hónapokban, és ha kiderülnek a felvételi ponthatárok, akkor augusztusban felpörög a lakáspiac az egyetemi városokban. Az MNB Monetáris Tanácsa ezen a héten sem nyúlt az alapkamathoz.

2017: Növekvő bérek, alacsony kamatok, emelkedő infláció

Gazdaság2017.01.04, 13:26

Átlagosan mintegy  9 százalék béremelkedés, 15 ezer forinttal magasabb havi nettó fizetés, alacsony kamatok, kedvező hitellehetőségek, enyhén növekvő infláció és csekély hozam a megtakarításainkon. Ezt hozhatja a 2017-es év. A pénzügyi kilátások összefoglalója a Bankmonitortól.

Orbán Viktor merész húzása is kellett a sikerhez

Itthon2016.12.27, 10:02

A kvótanépszavazás, a tanárok tüntetése, a vasárnapi boltzár, az amerikai elnökválasztás, valamint a gazdaság területén hozott könnyítő lépések határozták meg a kormányzat és a Fidesz–KDNP idei évét. A kormánypártok az őket ért kihívásokra megfelelő válaszokat adtak, mivel a pártok népszerűségi listáját továbbra is ők vezetik, és bizakodva tekinthetnek 2017, majd 2018 elé.

Kósa: A rendszerváltozás óta nem volt ilyen

Itthon2016.12.05, 15:25

A béremelésről és az adócsökkentésről, a megélhetésről, a kettős állampolgárságról tartott népszavazásról, és a korrupcióról volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Jelentős béremelést ígér a kormány

Gazdaság2016.11.15, 14:52

A kormány 15 százalékos minimálbérnövelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet jövőre. 2018-ban a minimálbér további 8, a szakmunkás bérminimum 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet, derült ki a versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai kibővített testületi ülését követően kiadott NGM-közleményből.

Donald Trumpról is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.11.10, 13:44

A 68. Kormányinfón Lázár János minden bizonnyal szót ejt majd az amerikai elnökválasztásról, a várható béremelésről, a 3-as metróról és többek között a betelepítés elleni kvótaküzdelemről. 

Orbán Viktor is egyetért a béremelésekkel

Gazdaság2016.11.10, 12:16

A bérek határozott emelését és ezzel együtt a magyar gazdaság átfogó versenyképességi átalakítását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján. Korábban Rogán Antal, Lázár János és Varga Mihály miniszterek is jelentős béremelésekről beszéltek. Donald Trump győzelmét történelmi eseménynek nevezte a kormányfő, aki szerint úgy tűnik, a nyugati civilizáció kiszabadul egy „ideológia fogságából”.

Varga szerint is reális a 40 százalékos béremelés

Gazdaság2016.11.04, 16:10

Varga Mihály reálisnak tartja a bérek 40 százalékos emelkedését négy-öt éven belül, ám hangsúlyozta, hogy ehhez szükség van a munkaadók és a munkavállalók egyetértésére is.

Infláció miatt nőttek a reálbérek

Gazdaság2016.03.18, 10:16

Januárban a várakozásoknak megfelelően a bruttó bérek 5,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, a nettó bérek pedig az szja-csökkentés miatt 7,4 százalékkal emelkedtek. A nettó reálbéreknél több mint 6 százalékos volt az emelkedés, ami jó hatással van a lakossági fogyasztásra, ezen keresztül a GDP-re is.

Felsőoktatási béremelést ígért az államtitkár

Gazdaság2015.12.04, 15:28

Az oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséhez az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteki online fogadóóráján.

Béremelést kapnak a tanárok Romániában

Gazdaság2015.10.12, 16:18

Decembertől 15 százalékkal nő a román közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére - jelentette be hétfőn Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.

Rendvédelmi fizetéscsökkenés: megérkezett a BM válasza

Itthon2015.04.30, 13:24

Az Origo írta meg elsőként, hogy az eseti pótlékok megszűnése miatt a rendvédelmi dolgozók egy részénél a július 1-jei fizetésemelés csökkenést fog jelenti. A Belügyminisztérium cikkünk megjelenése után azt közölte portálunkkal, hogy a  különleges szolgálatot teljesítők esetében a törvényben garantált illetményemelés megvalósul. 

Több tízezer forintos fizetéscsökkenést hozhat a béremelés

Itthon2015.04.29, 22:18

Bár július elsejétől átlagosan harminc százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, mégis lesznek, akik több tízezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A problémát az eseti pótlékok megszüntetése okozza, mert azt nem pótolja az alapfizetések emelése. A testületnél lévők abban bíznak, hogy januárig rendeződik a helyzetük.

Várt felett az amerikai béremelkedés

Archívum2008.08.04, 16:53

Az Egyesült Államokban a személyi jövedelmek júniusban több mint egy éve a leglassabban nőttek, a kiadások viszont továbbra is erős inflációra vallottak.

Óriási béremelkedés Romániában

Gazdaság2008.04.14, 10:48

Hatalmas tempóban emelkednek a bérek Romániában, így apadt az ottaniak magyarországi álláslehetőségek iránti érdeklődése, másrészt a romániai cégek Magyarországról toboroznak segéd- és szakmunkásokat, valamint vezetőket is - írta a hétfői Világgazdaság.

Mindenki vesz�thet a magas b�remel�ssel

Gazdaság2007.12.11, 12:09

A b�rmeg�llapod�sok t�tje j�val nagyobb a megszokottn�l - v�li Oblath G�bor, a monet�ris tan�cs tagja, aki szerint a magyar b�rsz�nvonal elmaradotts�ga a k�zhiedelemmel ellent�tben semmilyen "felz�rk�ztat�st" nem tesz sz�ks�gess�. Oblath szerint ak�r kamatemel�st is okozhat egy magasabb b�remelked�s, az [origo] �ltal megk�rdezett elemz� szerint az MNB ugyan er�s kommunik�ci�s hadj�ratba kezdett, azonnali kamatemel�snek�azonban nincs realit�sa.

A béreken spórolnak az uniós vállalatok

Gazdaság2007.06.01, 14:40

Tavaly számottevően lassult a béremelkedés üteme az Európai Unióban. Ugyanakkor a vártnál gyorsabban bővült az uniós gazdaság. Erről az unió statisztikai hivatala számolt be pénteken.

Várhatóan jövőre az ideihez hasonló arányban emelkednek a bérek

Állás 20112006.11.16, 08:49

Idén átlagosan 5,5-5,8 százalékkal növekedtek a bérek, ez várhatóan a jövő évben sem lesz másként - legalábbis ez derül ki a Hewitt Associates felméréséből. A közel 270 régióbeli vállalat bevonásával készült prognózis szerint 2007-ben 5,4-5,7 százalékos béremelkedés várható - számol be a Világgazdaság.

Előző
  • 1
Következő