befektetés

címke rss

Már fenyeget a következő összeomlás?

Archívum2018.05.01, 13:08

Kicsi – mindössze 10 százalék – az esélye annak, hogy 2018-ban fennmaradjon a világban a stabil növekedés, az alacsony infláció és kis volatilitás tavalyi évet jellemző szentháromsága. A hektikusabb, de még „normálisnak" tekinthető kilengésekkel tarkított piaci környezet esélye ezzel szemben 75 százalék, míg egy komoly összeomlás esélye 15 százalékra tehető – mondta Philippe Ithurbide, az Amundi globális elemzési vezetője tájékoztatóján. De honnan jöhet a következő válság?

Ki nem találja, mi most a legdivatosabb Indiában

Gazdaság2018.04.26, 10:17

Áprilisban India egyik legmenőbb teaháza, a Chai Point bejelentette, hogy 20 millió dollárt sikerült gyűjteniük a befektetőktől, ez pedig a jelenlegi legnagyobb tőkeinjekció a vállalat számára. A befektetést a Paragon Partners, de a már meglévő befektetők, mint a Saama Capital és a DSG is szerepeltek a gyűjtésben résztvevők listáján.

Most éppen Ciprust vásárolják föl a kínaiak szédületes ütemben

Gazdaság2018.04.25, 10:28

A kínai újév az idén a szokásosnál nagyobb figyelmet kapott Cipruson. A Hilton Park hotelben, Nicosiaban több száz vállalkozó és helyi üzletember gyűlt össze, hogy a kutya évének érkezését ünnepeljék. A furcsa esemény jól jelezte, hogy egyre szorosabb kapcsolat alakul ki az 1,4 milliárd lakossal rendelkező világhatalom Kína és az 1,2 milliós lélekszámú Ciprus között.

Beüthet Japánban a túl erős világgazdaság

Archívum2018.04.23, 14:27

Várhatóan gyengülni fog a japán fizetőeszköz, ahogy egyre erősebb növekedést produkál a világgazdaság – mondja a Standard Chartered Bank globális makrogazdasági stratégája.

Az öregedő társadalom lesz hamarosan az egyik legjobb befektetés

Archívum2018.04.18, 13:01

A befektetők számára sem megkerülhetők a világban zajló demográfiai változások. Az eszközkezelők azonban képesek megtalálni a folyamatban rejlő lehetőségeket, és így a társadalmi trendek akár profittá is változtathatók.

A szupergazdagok megmentenék a világot

Archívum2018.04.16, 15:45

A legvagyonosabbak egyre inkább próbálnak figyelni arra, hogy a befektetéseik valamilyen „jó célt" szolgáljanak. A probléma csak az, hogy a milliárdosok nem találnak elég lehetőséget, hogy segítsenek a világon.

A befektetők imádják Közép-Európát

Archívum2018.04.16, 15:47

Miközben az orosz és a török állampapírhozamok emelkednek, a befektetők lecsaptak a magyar és lengyel kötvényekre – aminek következtében a közép-európai hozamok csökkenést mutattak február vége óta.

Újra csilloghat a fekete arany

Archívum2018.04.13, 17:07

Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemberei szerint azonban a jelenlegi környezetben aranyat érhet egy olajpiaci befektetés.

Kylie Jenner multimilliomost csinált két barátból

Gazdaság2018.04.13, 15:23

Az ausztrál vállalkozók, Alex Tomic és Nik Mirkovic még be sem töltötték 21. életévüket, amikor előrukkoltak egy ötlettel, amely később annyira bevált, hogy multimilliomosok lettek, terméküket pedig Kylie Jenner és Connor McGregor is használja.

Ázsia lehet a startupok új bölcsője

Gazdaság2018.04.11, 14:56

2017-ben robbanásszerűen megnőtt a startupok támogatása a kontinensen, Ázsia éves finanszírozási tevékenysége 117 százalékkal magasabb a korábbi évhez képest, a CB Insights hírszerző platform jelentése szerint – ez 70,8 milliárd dollárnyi befektetést jelentett 2847 üzletkötéssel.

Mesés hozamokat tartogathat az energiaszektor

Archívum2018.04.11, 15:05

Egy oslói székhelyű hedge fund szerint az energiaszektor ma olyan kiváló lehetőséget kínál a befektetőknek, hogy a következő időszakban összehozhatnak akár 200 százalékos hozamot is.

Furcsa dilemma elé kerültek a luxuscégek

Archívum2018.04.11, 15:03

Különös dilemma előtt állnak a világ legnagyobb luxuscégei. Ezek az óriásvállalatok ugyanis rekord nagyságú készpénzállományt halmoztak föl, és közel 22 milliárd dollárnyi tőkét kellene valahogy elkölteniük.

Csak márciusban egymilliárd dollárt fektettek az esportba

Sport2018.04.11, 13:18

Az év még csak most kezdődött, de már március végére éves rekordot dönthetett az esportipar, ha a befektetett pénzt vesszük figyelembe. A tőkeinjekció legnagyobb részéért Ázsia egyik legjelentősebb cége a Tencent felelős és ezen a kontinensen a legnagyobb a befektetői kedv.

Megnyílnak a szuperüzlet kapui a befektetők előtt

Gazdaság2018.04.09, 14:05

Noha sokáig arról volt szó, hogy Szaúd-Arábia a nemzetközi porondon viszi tőzsdére állami olajóriását, a Saudi Aramcót, idővel a vezetés bejelentette, először inkább a hazai börzét választják. Ez azonban nem tántorítja el a lehetőségtől a nemzetközi befektetőket.

Lecsapnak Londonra a Lego milliárdosai

Archívum2018.04.09, 14:03

További londoni ingatlanokat tervez vásárolni a Lego mögött álló milliárdosok vagyonát kezelő alap. Bár sokan aggódnak a brit főváros jövője miatt, a dán játékgyártó tulajdonosai bíznak a londoni lakások befektetési értékében.

Így fest majd a részvénypiac 2018 végén

Archívum2018.04.06, 15:58

Bár sokan aggódnak amiatt, hogy a vezető részvényindexek már elérték azokat a magasságokat, ahonnan erősen érik egy korrekció, a JPMorgan stratégája szerint az év végéig még 10 százalékos részvénypiaci erősödés várható – köszönhetően elsősorban az izmos vállalati eredményeknek.

Érdekes dolgot tervez a Lego

Gazdaság2018.04.06, 13:52

A Lego évente műanyag építőkockák milliárdjait állítja elő. Ezért a dán cég úgy döntött, hogy szeretnének környezettudatos útra lépni. A vállalat már annyi zöldenergiát állít elő, mint amennyit felhasznál, ráadásul környezetbarát befektetéseivel is jól keres.

A kakaó volt az első negyedév legnagyobb sztárja

Archívum2018.04.03, 14:10

Igencsak együtt mozogtak a legfontosabb nyersanyagok az idei első negyedévben. Bár alapvetően nagy kilengések nem voltak, egyes eszközök, mint a kakaó, az acél és a fém igencsak elszakadtak a mezőnytől.

Nagyot mehet az arany 2018-ban

Archívum2018.03.29, 12:03

Egészen 1500 dollárig emelkedhet idén az arany árfolyama, pedig erre a szintre 2013 óta nem volt példa. Az infláció emelkedése és a gyenge dollár egyaránt a fém drágulását támogathatja a következő időszakban.

Rekord évet zárt a Konzum-csoport

Gazdaság2018.03.28, 19:09

Rekord évet zárhat 2017-ben a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt., derült ki a társaság Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett IFRS szerinti, nem auditált előzetes konszolidált beszámolójából. A csoport 68 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel, 40,8 milliárd forintos saját tőkével és várhatóan 19,6 milliárd forint teljes átfogó eredménnyel zárja a 2017-es évet - közölte a társaság a közleményében.

Évekre eltemetheti magát a brit részvénypiac

Archívum2018.03.28, 13:06

Kitartóan gyengén szerepelhetnek a brit részvények a jövőben is, miután a szigetország papírjai idén eddig erősen botladoztak – mondja a világ legnagyobb eszközkezelője. A brexittel kapcsolatos megállapodások ugyanis önmagukban még nem fognak megkönnyebbülést jelenteni a részvényeknek.

Meglepő menekülési útvonalat találtak a befektetők

Archívum2018.03.27, 15:57

Tovább folytatódhat a dél-európai részvények tavaly megkezdett ralija a hedge fund menedzserek szerint. Ráadásul egyesek úgy látják, ennek a régiónak a részvényei viszonylag immunisak lehetnek a világgazdasági kockázatokkal, például egy kereskedelmi háború kirobbanásával szemben.

Érden a telkek és az újépítésűek a legkelendőbbek

Gazdaság2018.03.27, 11:01

A lakások - főleg a panelek -, a telkek és az újépítésű ingatlanok iránt érdeklődnek a legtöbben az érdi ingatlanpiacon. Az árak csak ezekben a szegmensekben emelkedtek az elmúlt félévben, a használt családi házaknál nem, derül ki a Balla ingatlan legújabb elemzéséből.

Újabb figyelmeztetés érkezett! Súlyos piaci szakadások jöhetnek

Archívum2018.03.26, 14:24

Súlyos korrekció vár a részvénypiacokra az Allianz vezérigazgatója szerint. Oliver Bate úgy látja, a rendkívül magas árfolyamokat nem indokolják a vállalati alapok, ami hamarosan komoly bajokhoz vezet majd. Ráadásul egy kereskedelmi háború sem könnyítené meg a piaci helyzetet.

A sok befektető miatt egyre fontosabb a profi lakáskezelés

Gazdaság2018.03.26, 10:58

Az elmúlt egy évben több ezerrel nőtt a befektetésre vásárolt lakások és nyaralók száma. A tulajdonosok növekvő arányban bízzák profi kezelőkre az ingatlant, s várható, hogy újabb vállalkozások indulnak ebben az üzletágban – derül ki az Otthontérkép Csoport friss összefoglalójából.

Megmutatjuk, hol járnak legjobban a pénzüket lakásba fektetők

Gazdaság2018.03.25, 11:13

Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni - írja friss jelentésében az Otthon Centrum. Megvan az is, mely fővárosi kerületekben valamint nagyvárosokban lehet a lakás célú ingatlanokkal a legjobban keresni befektetésként.

Miskolcon a legjobb lakást kiadni

Gazdaság2018.03.23, 11:22

Befektetésként akkor lehet nagyot szakítani a lakásvásárláson, ha a vásárlás után megugrik annak értéke, illetve hosszútávú bérbeadás mellett, ha kellően magasak a díjak. Az Otthon Centrum számításai szerint – a négyzetméterárak és az átlagos bérleti díjak alapján – a lakáskiadásból származó hozamok 3-10 százalék között vannak.

Beköszönthet a bizonytalanság Európában

Archívum2018.03.22, 13:14

Az Európai Központi Bank lassan halad azon az úton, melynek végén lezárja a négy éve tartó eszközvásárlási programját. Ez a befejezés azonban könnyűnek tűnik ahhoz képest, ami azt követően vár az eurójegybankra.

Ezek az alapok hasítanak most a leginkább

Gazdaság2018.03.22, 15:25

Az elmúlt hónapban annak ellenére is növekedni tudott a befektetési alapokban kezelt vagyon, hogy a februári részvénypiaci hullám nem volt kedvező a hozamok szempontjából. A befektetők azonban gyorsan reagáltak, hiszen a kötvényalapok helyett inkább a dollár befektetések és a vegyes alapok irányába mozdultak. Ezzel együtt az is látható, hogy erősödött a kockázatkerülő magatartás, ami a várhatóan folytatódó árfolyamingadozásokat tekintve a továbbiakban is indokolt lehet – értékelte a befektetési alap piac jelenlegi változásait a K&H.

Még nem ért véget a bika nagy futása

Archívum2018.03.21, 15:02

Egyelőre nem látható a bikapiac vége a globális részvények területén – mondják a Credit Suisse szakértői. Az infláció emelkedése ellen ugyanis jó fedezet lehet részvényeket vásárolni, és a banknál főleg a feltörekvő piaci, illetve az európai papírokra szavaznak.

Újra szárnyalhat a leggyengébb fém

Archívum2018.03.20, 16:43

Komoly felfutás előtt állhat az alumínium a Morgan Stanley szerint, ahogy a kínai reformok, az emelkedő költségek, valamint az erősödő kereslet egyaránt felfelé hajthatják a fém árfolyamát idén az év második félévben.

Ez lehet a jövő nagy technológiai üzlete

Archívum2018.03.19, 14:58

Az elektromos autók tömeggyártása lehet a zöld technológiai szektor következő nagy üzleti dobása. Ráadásul sokak számára az iparág szupersztárjának számító Tesla már túl népszerű, és inkább a feltörekvő cégekre figyelnek a befektetők.

Élesedik a verseny a technológiai sztárok között

Archívum2018.03.13, 14:12

Bár az Apple részvénye hétfőn mindenkori csúcson zárt, mégsem az iPhone gyártójának részvénye a legkedveltebb befektetés a technológiai óriások között. Ráadásul a kockázatkerülő befektetők számára még csak nem is amerikai a legjobb technológiai vállalat.

A kínaiak miatt szigorítják a németek a külföldi befektetéseket

Gazdaság2018.03.05, 10:51

Tovább szigoríthatják a külföldi befektetők tevékenységét szabályozó előírásokat Németországban a kínai tőke térnyerése miatt - jelezte egy hét végi interjúban a szövetségi gazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy a Geely kínai autógyártó társaság tulajdonosa váratlanul megszerezte a Daimler német járműipari csoport csaknem 10 százalékát.

Elbizonytalanító jelek a befektetők előtt

Gazdaság2018.03.02, 16:33

Az elmúlt hetek tőzsdei lejtmenete egyértelműen elbizonytalanította a befektetőket.

Embereket öl a bitcoin

Techbázis2018.03.03, 07:29

Bill Gates nemcsak befektetési szempontból gondolja, hogy rossz üzlett a kriptovaluta, de konkrétan veszélyesnek is tartja. De a nagy befektetők és szakértők is egyre inkább óva intenek mindenkit a bitcointól és társaitól, többek szerint egyenesen ez lesz a generációnk legnagyobb kipukkant lufija.

Így lehet pénzt keresni, ha kitör a globális kereskedelmi háború

Archívum2018.03.02, 14:42

Bár sokan inkább a Donald Trump által bejelentett vámok negatív hatásaira helyezik a hangsúlyt, a Goldman Sachs azonban már korábban megnézte, mely vállalatokon kereshetnek a befektetők, ha kitörne egy globális kereskedelmi háború.

Történelmi fizetést szakított tavaly az alapkezelő guru

Archívum2018.03.02, 14:38

Tavaly legalább 800 millió dollárt keresett Stephen Schwarzman, a Blackstone vezérigazgatója. A hedge fund guru ezzel az egyik legnagyobb fizetést hozta össze a tőzsdén kereskedett vállalatok egész történelmében.

Tőzsdére megy a Netflix kínai versenytársa

Archívum2018.02.28, 15:09

Hivatalosan is benyújtotta a tőzsdére lépéshez szükséges dokumentumokat az amerikai hatóságoknak az iQiyi, amely a Netflix nagy kínai versenytársának számít. A Baidu alá tartozó vállalat 1,5 milliárd értékű kezdeti nyilvános részvénykibocsátást tervez.

Rápörgött a további szélenergetikai fejlesztésekre ez a vállalat

Gazdaság2018.02.24, 20:10

A világ legnagyobb szélenergia-vállalata, a spanyol Iberdrola, gigantikus fejlesztési csomagot jelentett be – írja a CNBC. A szélenergiával kapcsolatos fejlesztések mellett, a hálózatra is rengeteget költenek.

Külföldiek segítségére számít a japán tőzsde

Archívum2018.02.23, 14:53

A negyedik egymást követő héten produkáltak nettó vásárlást a kiskereskedelmi befektetők a japán részvénypiacon. A szigetországban most arra számítanak, hogy a külföldiek is csatlakoznak a hazai kisbefektetőkhöz, aminek köszönhetően a piac teljesen felállhatna a múlt hónapban indult lejtmenetből.

Kylie Jenner egyetlen üzenete miatt, 1,6 milliárdot bukott a Snapchat

Gazdaság2018.02.23, 13:15

Amint azt megírtuk, a Snapchat legújabb frissítése katasztrofálisan sikerült, a felhasználók egyenesen utálják, sőt még aláírásokat is elkezdtek gyűjteni annak érdekében, hogy a Snapchat állítsa vissza az alkalmazás eredeti dizájnját. A peticiót eddig több mint 1,2 millióan írták alá. Azonban lehetséges, hogy Kylie Jenner egyetlen üzenetével elintézte azt, amire százezrek sem voltak képesek.

A tavalyi álom már nem tér vissza a részvénypiacon

Archívum2018.02.19, 13:27

Ismét zöldben sütkéreznek a mutatók, miután az amerikai S&P 500 részvényindex több mint öt éve nem látott jó hetet produkált, visszafordulva ezzel a korábbi lejtőről. A JPMorgan Private Bank szerint azonban a tavaly tapasztalt hozamok már nem fognak visszatérni.

Az oroszok is beszállhatnak a gigaüzletbe

Archívum2018.02.14, 14:49

Tovább mélyítené az olajpiaci szövetséget Oroszország és Szaúd-Arábia, ahogy az oroszok beszállnának a Saudi Aramco olajvállalatba annak tőzsdére lépésekor. Ráadásul mindez kínai segítséggel történhet meg.

A befektetési guru jókor csapott le az aranyra

Archívum2018.02.14, 14:35

Lendületből lecsapott az aranyra a milliárdos hedge fund menedzser, Ray Dalio. A befektetési guru azt megelőzően növelte jelentősen a kitettségét, hogy a nemesfém árfolyama hét éve nem látott éves növekedést produkált.

Valentin napon újra fordulhat a részvénypiac

Archívum2018.02.13, 15:08

Az amerikai részvénypiac befektetői komoly várakozásokkal tekinthetnek az idei Valentin napra. Február 14-e ugyanis újabb fordulatot hozhat a mostani részvénypiaci felfordulásban, amely épp kezdett megnyugodni.

Rekord összeget söpörtek ki a világ legnagyobb alapjából

Gazdaság2018.02.12, 12:19

Menekülőre fogták a befektetők, ahogy a világpiacok jelentős kilengések közepette eladási hullám alá kerültek az elmúlt napokban. Ennek eredményeként pedig rekord mértékű összeget vontak ki a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett alapjából.

Az IMF vezetője üdvözölte a részvénypiacok beszakadását

Archívum2018.02.12, 12:35

A Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint a részvénypiacok múlt héten tapasztalt kilengései és szakadásai nem adnak okot különösebb aggodalomra. Mi több, Christine Lagarde úgy véli, a túl magas eszközárak mellett üdvözlendő a korrekció.

Még soha nem volt ennyire fontos a diploma a fiataloknak

Gazdaság2018.02.10, 13:20

A diploma még sosem volt ennyire fontos a fiataloknak, mint most és ez az elkövetkező években sem fog változni. Ahogy nő a diplomások száma, úgy lesz egyre több helyen alapkövetelmény felsőfokú végzettséget igazoló papír, akinek pedig nincs, az komoly hátránnyal, sőt sokszor esélytelenül vág neki bizonyos karrierpályáknak. A fizetéseken azonban nem mindig látszik a diplomától remélt előny, ahhoz rengeteg feltételnek kell teljesülnie – derült a The Economist kutatásából.

A guruk éveken át leszólták a készpénzt – most nagyot fordult a kocka

Gazdaság2018.02.09, 12:29

Az elmúlt években számos befektetési guru jelentette ki, hogy a piaci környezet teljesen értelmetlenné teszi, hogy valaki készpénzben tartsa a vagyonát. Ahogy azonban hivatalosan is beütött a korrekció, a nagyagyágyúk lassan elkezdhetik kellemetlenül érezni magukat.