Bajnai Gordon

címke rss

Nem aggasztja Bajnait az EB prognózisa

Archívum2009.11.04, 14:43

Nem tulajdonít nagy fontosságot Bajnai Gordon miniszterelnök annak, hogy az Európai Bizottság szerint nem lesz tartható az idei és a jövő évi magyar költségvetés. A kormányfő szerint jövőre már növekedni fog a hazai gazdaság.

Egyedül maradhat a szakszervezet a GE ellen

Archívum2009.11.03, 08:39

Kedden tárgyal a General Electric (GE) magyarországi vezetése a múlt héten közölt átszervezésről és elbocsátásokról a szakszervezetekkel. A munkavállalók azt szeretnék elérni, hogy a bejelentettnél kevesebb munkahelyet szüntessen meg az amerikai óriásvállalat, miközben a kormányzat már inkább csak a hatások kezelésére koncentrálna, az érintett városok pedig a szűk mozgástérre panaszkodnak.

Bajnai is megkapta az újinfluenza-oltást

Archívum2009.11.03, 13:54

Beoltották újinfluenza ellen Bajnai Gordon kormányfőt. Azt mondta, intézkedett, hogy minden patikában lehessen oltóanyagot kapni.

Magyarország nem enged a klímavitában

Archívum2009.10.30, 00:30

A svéd elnökségtől várják a megoldást az Európai Unió tagországai azt követően, hogy a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson nem jutottak dűlőre a károsanyag-kibocsátásról szóló vitában. A kelet-közép-európai tagállamok - így Magyarország is - az arányosságot hiányolják: szerintük figyelembe kéne venni a tagok eltérő fejlettségi szintjét is.

Megkérte a minisztereket Bajnai, hogy ne villogjanak

Archívum2009.10.29, 11:49

A miniszterelnök arra kérte a kormánytagokat, hogy lehetőleg ne használják a megkülönböztető jelzést a szolgálati autójukon. Korábban több baleset részesei voltak a kék villogókkal közlekedő kormányzati kocsik, legutóbb a külügyminiszter autója karambolozott. A miniszter szerint nem ő, hanem a sofőr dönt a jelzés használatáról.

Bely� P�l lesz a KSH eln�ke

Archívum2009.10.29, 14:57

Bely� P�lt nevezte ki a minisztereln�k a K�zponti Statisztikai Hivatal eln�ki posztj�ra. A Fidesz politikai kinevez�sr�l besz�l.

Utasfigyeléshez kéri Bajnai segítségét a főváros

Archívum2009.10.28, 10:41

Törvénymódosítást kérne a kormányfőtől a főváros azért, hogy a BKV bekamerázhassa a járműveit. Erre a jelenlegi törvény szerint nincs lehetőség, a BKV azonban szeretné megvédeni a támadásoktól az ellenőreit. Több tucat ellenőrt támadtak meg tavaly nyár óta, a bántalmazottak kétharmada nő.

Nincs erős érve az MSZP-nek Bajnai embere ellen

Archívum2009.10.26, 12:29

Nagyon szeretné az MSZP, hogy Veres János korábbi pénzügyminiszter legyen Magyarország EU-biztosa. Veres legesélyesebb ellenfele Andor László közgazdász, akit Bajnai Gordon kormányfő szemelt ki. Bár az MSZP elnökségének egyik tagja azt mondta, csalódott lenne, ha Veres lecsúszna a posztról, a szocialisták eddig nem igazán találtak fogást Bajnai jelöltjén. Magyarország egyszer már nehéz helyzetbe hozta az EU-t azzal, hogy támadható jelöltet küldött Brüsszelbe, most azonban szóltak az EU vezetői, hogy nem szeretnének problémát.

Bajnai aggódik a rádiópályázatok miatt

Archívum2009.10.25, 15:38

Bajnai Gordon kormányfő vasárnap aggasztónak nevezte azt, ami a Danubius és Sláger Rádió frekvenciájára kiírt pályázatok ügyében történik. A miniszterelnök arra utalt, hogy a pályázatokról döntő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint több problémás pályázatot is ki kellett volna zárni, az ORTT azonban ezt mégsem tette meg.

Korrupcióellenes csomaggal állt elő a kormány

Archívum2009.10.25, 18:54

Korrupcióellenes törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek - jelentette be vasárnap Bajnai Gordon kormányfő. A tervek szerint átalakítanának egy hivatalt, amely keményen megbírságolná azokat, akik jogtalanul jutnak közpénzhez. Megvédenék viszont azokat, akik a munkahelyükön tapasztalt visszaélésekről tesznek bejelentést. Bajnai szerint a törvény januárban léphet életbe.

Medián: Bajnai a többség szerint jobban dolgozik Gyurcsánynál

Archívum2009.10.22, 09:29

Három párt jutna be az Országgyűlésbe a Medián októberi felmérése szerint. A HVG-ben közölt közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 44, az MSZP-é 13, a Jobbiké 8 százalékos. A felmérés szerint az elmúlt hónapokban jelentősen javult a kormány, illetve Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése.

Párizsban vert hullámokat a pécsi vízműháború

Archívum2009.10.22, 15:58

Végigmagyarázkodta párizsi útját a pécsi vízműháború miatt Bajnai Gordon kormányfő - állítja egy Párizsban dolgozó magyar kereskedelmi diplomata. Bár a budapesti francia nagykövet szerint nem mennek jól a dolgok Pécsett, a Magyarországon jelen lévő francia cégek nyíltan nem panaszkodnak, és egyelőre az ügyben érintett cég is csak egészoldalas újsághirdetésekig jutott.

Bajnai 2010-ben sem lazítana

Archívum2009.10.20, 22:52

Jövőre sem lehet lazítani a költségvetési szigoron, a 3,8 százalékos hiánycél Magyarország biztonságának az ára - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este.

V�ls�gh�rad�: Tartja mag�t az er�s forint, Bajnai nem laz�tana, az IMF el�gedett

Archívum2009.11.04, 17:18

A Nemzetk�zi Valutaalap el�gedett a magyar v�ls�gkezel�ssel, Bajnai Gordon szerint nem lehet laz�tani 2010-ben sem, a forint tartja az er�s szintet. New Yorkban es�ssel, Budapesten emelked�ssel z�rt a t�zsde, a Coca-Cola a v�rt�n�l kisebb vesztes�ggel meg�szta a harmadik negyed�vet. karcs�s�t a Morgan Stanley, megsz�nik a Quelle csomagk�ld� �ruh�z. V�ls�gh�rad� szerda hajnalban.

Bajnai: A halasztgatás miatt tartunk itt

Archívum2009.10.19, 21:17

Bajnai szerint a halasztgatás miatt lett ennyire súlyos a válság Magyarországon, a miniszterelnök a szembenézést tartja a legfontosabbnak - közölte a kormányfő az OECD-nek tartott ismertetésében.

Aggódó francia cégvezetők kérdezték Bajnait a pécsi vízművitáról

Archívum2009.10.19, 14:14

Miközben Bajnai Gordon kormányfőt Párizsban aggódó francia befektetők kérdezték a pécsi vízművet üzemeltető, részben francia cég elmozdításáról, számonkérő nyílt levelett intézett a pécsi polgármesterhez a társaság magyarországi igazgatója, és visszavették az önkormányzat által korábban elfoglalt ügyfélszolgálati irodáját. A önkormányzat cége ezután bejelentette: Pécs feljelentést tesz a korábbi társaság vezetői ellen.

Kamatdöntés, megugró forint a válsághíradóban

Archívum2009.10.19, 22:53

Vágtak a kamaton, megugrott a forint, jól zárt a BUX, éves csúcson zártak az amerikai és a nyugat-európai részvények hétfőn. Nem zárja ki a sődöt a Lada gyártója, Bajnai szerint a halasztgatás miatt mélyült el a válság, Sarkozy gratulált Magyarország bátorságához, tejalap készül az Unióban, de Gráf nem elégedett - válsághíradó.

Bajnai: Nem számítottam ilyen gyors eredményekre

Archívum2009.10.16, 09:23

Bajnai Gordon szerint kormánya féléves működése alatt sokkal több eredményt ért el, mint azt remélte. Az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte nagyon rossz üzenete van annak, hogy Pécs vezetése kizárta a külföldi tulajdonosokat a helyi vízműből.

Lerakták a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét

Archívum2009.10.16, 14:22

A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban, akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, a Mercedes gyár ünnepélyes alapkőletételén pénteken Kecskeméten.

Letették a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét

Archívum2009.10.16, 18:29

A mai nappal hivatalosan is beindul a Mercedes-Benz történetének egyik legnagyobb beruházása. A Kecskemét melletti gyárban két év múlva indul be a próbaüzem, fénykorában 2500 munkás évente 150 ezer autót fog gyártani.

Megjelentek a reped�sek a k�lts�gvet�sen

Archívum2009.10.15, 09:43

Alig t�bb mint egy h�napja kapta meg a h�zeln�k a 2010-es k�lts�gvet�si t�rv�nyjavaslatot, de az az�ta bejelentett m�dos�t�sokkal m�r t�bb mint 75 milli�rd forintot osztottak sz�t. A b�dzs� lazul�sa egyel�re nem dr�mai, de sztr�jkra k�sz�lnek a vasutasok, a M�V vezet�se cs�ddel riogat, bajban van a BKV, �s m�r az utc�ra is vonultak az �nkorm�nyzatok. A piaci befektet�ket csak az �rdekli, mit mond az IMF.

Különadót vezetne be Bajnai a sokat keresőknek

Archívum2009.10.12, 17:25

Jövő év január 1-jétől átmeneti időre, egy évre vezetne be különadót a kormányfő, amit azok fizetnének, akik havi kétmillió forint felett keresnek az önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú cégeknél. Az MTI úgy tudja: a kezdeményezést Bajnai Gordon miniszterelnök fogalmazta meg az MSZP-frakció hétfői ülésén.

K�l�nad� �s hamis p�nz a v�ls�gh�rad�ban

Archívum2009.10.22, 10:17

Janu�rt�l olcs�bb lesz lak�st venni �s k�l�nad�t fizethetnek a k�tmilli� forint felett keres�k. Er�s�d�tt a forint, j�l z�rt a BUX, hamis ezresek �s h�szezresek Magyarorsz�g-szerte, nem tudni, hogy merre v�ltozik az �ram�r, megvan az els� n�i k�zgazdas�gi Nobel-d�jas, cs�kken a t�vh��fa - v�ls�gh�rad�.

Bajnai szerint a csehek hátráltatják Európa talpraállását

Archívum2009.10.10, 13:48

Szombaton aláírta a lisszaboni szerződést Lech Kaczynski lengyel államfő. Az Európai Unió működését hatékonyabbá tevő szerződés életbe lépéséhez így már csak Václav Klaus cseh elnök aláírása hiányzik. Bajnai Gordon szerint az, hogy Klaus csak bizonyos feltétekkel hajlandó aláírni a szerződést, hátráltatja Európa kilábalását a válságból.

Magyarország támogatja az EBRD tőkeemelését

Archívum2009.10.09, 18:23

Magyarország erőteljesen támogatja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tőkeemelési terveit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Londonban.

Válsághíradó: már nem zuhan tovább Európa

Archívum2009.10.08, 23:21

Pénteken külföldi makrostatisztikák bombázzák majd a tőzsdéket, az ármozgások ezért igencsak kiszámíthatatlanok lesznek. Ugyanakkor csütörtökön az EKB tartotta az eurózóna alapkamatszintjét, Magyarországon pedig tovább javult a külkereskedelmi mérleg. Hajnali válsághíradó.

Bajnai: Magyarország már nem fertőz

Archívum2009.10.08, 22:47

Magyarország már kifelé tart a gazdasági válságból, de továbbra is ki van téve olyan pénzügyi fertőzéseknek, amelyek esetleg más közép-kelet-európai országokból indulnak el - mondta a Financial Timesnak Bajnai Gordon.

Német óriásokkal tárgyal Bajnai

Archívum2009.10.08, 14:52

Magyarországi érdekeltségű német nagyvállalatok vezetőivel kezdett megbeszélést Bajnai Gordon csütörtökön, a Deutsche Bank frankfurti székhelyén.

Bajnai: Nincs v�laszt�sa a k�vetkez� korm�nynak

Archívum2009.10.08, 18:13

Bajnai Gordon minisztereln�k szerint folytat�dni fog a kil�bal�si program, a k�vetkez� korm�nynak nincs m�s v�laszt�sa.

�vi 30 ezer forint m�lik a t�vh��f�n

Archívum2009.10.13, 13:24

A k�rh�zaknak �tcsoportos�tott pluszforr�s�bizonytalann� tette�a ny�ron be�g�rt t�vh��fa-cs�kkent�st - k�z�lte cs�t�rt�k�n Oszk� P�ter p�nz�gyminiszter. A PM� �ll�spontja szerint, amennyiben nem puhul a k�lts�gvet�s, meglesz az int�zked�s forr�sa. H�szmilli�rd forintr�l van sz�, a h�ztart�sok ugyanis ennyit sp�roln�nak az ad�cs�kkent�sen. Egy-egy lak�s �tlagosan �vi 30 ezer forintot sp�rolhatna a cs�kkent�sen, az int�zked�s hozz�vet�leg 650 ezer lak�st �rint(ene).

Londonban egyeztet az EU-biztosi címre esélyes bankárral Bajnai

Archívum2009.10.08, 10:08

Folyamatos egyeztetések folynak a kormányfő és az MSZP vezetői között a következő magyar EU-biztos személyéről, döntés azonban még nincs - közölte csütörtökön a kormányszóvivő. Szerdán az InfoRádió arról adott hírt, hogy egy nemzetközi bankár, Andor László lehet a befutó: vele a hét végén egyeztet Londonban Bajnai Gordon miniszterelnök.

InfoRádió: Nemzetközi közgazdászt jelölhet EU-biztosnak Bajnai

Archívum2009.10.07, 15:53

Andor Lászlót jelölheti EU-biztosnak Bajnai Gordon kormányfő - értesült az InfoRádió. Andor, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatósági tagja a szocialista Kovács Lászlót válthatja az EU "kormányában". Az MSZP frakcióvezetője szerint nem született ilyen döntés, a kormányszóvivő pedig egyelőre nem kommentálta az értesülést.

Bajnai az eur�t s�rgeti

Archívum2009.10.07, 15:43

Magyarorsz�g megmenek�lt a p�nz�gyi �sszeoml�st�l, �s a Nemzetk�zi Valutaalap (IMF) seg�ts�ge n�lk�l is boldogulhat, de m�g nincs biztons�gban, �s tartania kell mag�t a szigor� k�lts�gvet�si politik�hoz, hogy bevezethesse az eur�t - mondta Bajnai Gordon minisztereln�k szerd�n a Reuters h�r�gyn�ks�gnek. Szerinte a v�ls�gban egy�rtelm�v� v�lt, hogy az eur� stabilit�st �s biztons�got ad, ez�rt a k�z�s p�nzt amilyen hamar csak lehet, be kell vezetni Magyarorsz�gon.

Bajnai és Orbán is hozzáláncolta magát a büdzséhez

Archívum2009.10.05, 08:27

A Bajnai kormány legnagyobb erőpróbája kezdődik ezen a héten, amikor az Országgyűlés megkezdi a 2010-es költségvetés tárgyalását. Azt a kormány sem tagadja, hogy a büdzsé súlyos megszorításokat tartalmaz, de szerintük nincs más út, és azért vannak benne pozitívumok is. A Fidesz szerint a büdzsé fájdalmasabb még a Bokros-csomagnál is, és keményen támadják, illetve a visszavonását ígérik.

Még az MSZP sem tudja, kit akar EU-biztosnak

Archívum2009.10.01, 16:45

Bár az MSZP pénteken az új uniósbiztos-jelöltekről is egyeztet Bajnai Gordon kormányfővel, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista vezetők szerint még az sem dőlt el, a kormánypártban kit látnának szívesen új EU-biztosként. Az újrázásra pályázó Kovács László jelenlegi biztos és Veres János volt pénzügyminiszter számít erős jelöltnek, de más nevek is felmerültek, akik között önjelöltek is vannak.

Századvég: Bajnai népszerűsége nőtt a legjobban

Archívum2009.09.29, 17:24

Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése javult az elmúlt negyedévben a legjobban, támogatottsága 9 ponttal javult - derül ki a Századvég és a Forsense felméréséből. Bár több szocialista politikus megítélése javult, továbbra is a fideszes politikusok a népszerűbbek. A toplistát a fideszes Kósa Lajos vezeti.

Karvalits: 2011-re az �lre t�rhet Magyarorsz�g

Archívum2009.09.29, 16:01

A magas �llamad�ss�g �s k�lts�gvet�si hi�ny lass�tani fogja gazdas�g helyre�ll�s�t az Eur�pai Uni� keleti orsz�gaiban, de a ma az egyik legink�bb elmaradottnak sz�m�t� Magyarorsz�g 2011-ben az �lre t�rhet, k�sz�nhet�en az els�k�nt meghozott f�jdalmas reformoknak - nyilatkozta a Reutersnek Karvalits Ferenc, az MNB aleln�ke.

Megabírság bankoknak, hullámzó forint - válsághíradó

Archívum2009.09.24, 22:30

Megabírságot szabott ki a GVH a bankokra, Székely szerint alig esik vissza a kórházak teljesítménye, gyengült a BUX, hullámzóan alakult a forint árfolyama, Bajnai szerint stabil lesz Magyarország, a K&H szerint túl vagyunk a nehezén. Albániában devizapánik tört ki, felfüggesztették a kereskedést, abbahagyták a sztrájkot az uniós tejtermelők csütörtökön - válsághíradó.

Bajnai szerint Obama hálás Magyarországnak

Archívum2009.09.24, 17:26

Hálás Magyarországnak Barack Obama a guantánamói rab befogadásáért, és a magyarországi válságkezelést is nagyon impresszívnek tartja - mondta csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök, aki az elmúlt napokban kétszer is találkozott az amerikai elnökkel a New Yorkban, ahol az éves ENSZ-közgyűlés zajlik. Bajnai nyilatkozatából ugyanakkor kiderül az is, a magyar miniszterelnök sem igazán bízik abban, hogy összejön egy hivatalos találkozó az amerikai elnökkel.

Lemond Bajnai, ha nem megy át a költségvetés

Archívum2009.09.24, 07:08

Lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben - erről beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán New Yorkban a Columbia Egyetemen, ahol a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadást. A kormányfő ugyanakkor optimista, és biztos abban, hogy a büdzsé át fog menni.

Bajnai szerint a közelebb jutottak a klímaegyezséghez

Archívum2009.09.23, 01:00

Az ENSZ keddi klímacsúcsán elhangzott bejelentések közelebb visznek ahhoz, hogy Koppenhágában egyezségre jussanak az államok a kiotói egyezmény megújításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, aki maga is részt vett a tanácskozáson. Bajnai szerint szembe kell menni az ipari lobbival a nagy országoknak.

Bajnai: Újra éllovas lehet az ország

Archívum2009.09.22, 08:22

Magyarország visszatérhet oda, ahol a 90-es éves második felében volt, ismét Közép-Európa vezető gazdasága lehet - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök helyi idő szerint hétfő este New Yorkban, helyi magyarok előtt tartott előadásában.

Elfogadta a GVH-vezetőket a bizottság

Archívum2009.09.22, 11:09

Alkalmasnak találta Gadó Gábort és Wallacher Lajost a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesi pozícióinak betöltésére az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága keddi ülésén, a képviselők támogatták azt is, hogy Gadó Gábor a Versenytanács elnöke legyen.