Bajnai Gordon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Együtt 2014
- MSZP
- gazdasági válság
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Közmunka vagy verseny: eltérő terápiák a csúcs-munkanélküliség ellen
Tizenhárom éve nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most, ráadásul további emelkedésre van kilátás. A kormányoldal továbbra is a közfoglalkoztatásban látja a megoldást, ám a Fidesz a versenyszférát erősítené. Az ellenzéki párt egymillió munkahelyet ígér, de egyelőre nem látni, hogy pontosan miképp és miből.
Bajnai: Ez nem a hitelfelvételek időszaka
A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai Gordon a MR1 Kossuth Rádió 180 perc című adásában kedd reggel úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- hitel
- hitelválság
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Méregtelenítésre készül Bajnai a kormány távozása után
A családjával akar foglalkozni, és "méregtelenítené a fejét" Bajnai Gordon, miután várhatóan jövő májusban véget ér miniszterelnöki megbízatása. A kormányfő nem vesz részt a választási kampányban.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- választás 2010
- Címkefelhő »
Költségvetését dicsérte Bajnai napirend előtt
Kijelöli az utat a 2010-es költségvetés, aki erről letér, az elárulja a jövőt - erről beszélt napirend előtti felszólalásában Bajnai Gordon kormányfő hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök szerint a jövő évi büdzsé megteremti az alapját annak, hogy hazánk más országoknál hamarabb lábaljon ki a válságból. Az ellenzéknek azt üzente, nem találnak csontvázakat a szekrényben, mert a kormány rendet rak.
Hétfőn szavaz Bajnai költségvetéséről a Parlament
Végső megmérettetéséhez érkezett a Bajnai-kormány, amely a költségvetés hétfői elfogadásától várja a válságkezelő intézkedéseinek bebetonozását. A parlament hétfőn délután szavaz a 2010-es büdzséről, amely radikálisan lefaragná az ország kiadásait: az MSZP és az SZDSZ támogatásával a tervezetet valószínűleg elfogadják, de a Fidesz már utalt rá, hogy hatalomra kerülése esetén átírná azt.
Hullámvölgy végét jelzi Bajnai washingtoni útja
Már nem vagyunk kiszámíthatatlanok, tettünk pár gesztust és rendeztük a viszonyunkat az oroszokkal - többek között ezek a dolgok is szerepet játszottak abban, hogy Bajnai Gordon kormányfőt washingtoni látogatásra hívta Joe Biden amerikai alelnök. Barack Obama amerikai elnökkel várhatóan nem találkozik, de izgalmas időszakban, az új afgán stratégia kihirdetése után érkezik az USA-ba. Arra mindenképpen figyelnie kell, hogy ne vállalja magát túl.
Bajnai szerint éllovasok lettünk
"Éllovasok lettünk" címmel közölt interjút Bajnai Gordon miniszterelnökkel az egyik legfontosabb amerikai hetilap, a Newsweek. A kormányfő szerint Magyarország a gyors reformlépéseknek köszönhetően a legstabilabb pénzügyi helyzetű országok között fog kilábalni a válságból.
Az alelnök fogadja Washingtonban Bajnait
Hivatalos látogatásra Washingtonba utazik jövő héten Bajnai Gordon miniszterelnök, de egyelőre nem világos, hogy találkozni fog-e Barack Obama elnökkel. A kormányszóvivő szerint Bajnai Joe Biden alelnökkel tárgyal majd, és mivel a megbeszélés a Fehér Házban lesz, ezért lehetséges, hogy találkozik Obamával is.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Joe Biden
- USA
- külpolitika
- Címkefelhő »
Bajnai a magyar tankönyvekről kérdezi Ukrajnát
Levelet írt Bajnai Gordon kormányfő Julija Timosenko ukrán miniszterelnöknek, amelyben kifogásolja, hogy a kárpátaljai magyar gyerekek nem kapták meg a nekik járó magyar nyelvű tankönyveket. Egy egész évfolyam maradhat egy tanévre könyvek nélkül. A Külügyminisztérium korábban már bekérette emiatt az ukrán nagykövetet.
"Hadigazdálkodásra" készül 2010-ben Bajnai
Kemény évet és valóságos "hadigazdálkodást" jósolt a következő évre Bajnai Gordon miniszterelnök, aki a gazdasági válság hatásairól tartott előadást kedd délután Budapesten. Bajnai a politikusok hataloméhségét hibáztatta az ország állapotáért, és a foglalkoztatás növelését nevezte a legfontosabb célnak.
A pártokra tolta a nagykövetek panaszait Bajnai
Nem a kormánnyal, hanem a pártokkal és egyes önkormányzatokkal van bajuk azoknak a nagyköveteknek, akik a múlt héten nyílt levélben fejezték ki aggodalmaikat a magyarországi befektetői klímára veszélyesnek ítélt eseményekről. Erről Bajnai Gordon kormányfő beszélt, miután hétfőn találkozott az aggódó követekkel. Bajnai azt ígérte nekik, azonnal kivizsgálja, ha befektetőellenes magatartásról kap jelentést.
Megköszönte Majtényi munkáját Bajnai
Bajnai Gordon levélben köszönte meg a Majtényi Lászlónak, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) lemondott elnökének munkáját. Bajnai szerint Majtényi lemondása figyelmeztetés, hogy a közérdek szolgálata nem érvényesül megfelelően az ORTT működésében.
Dicsérve dorgálta Magyarországot a NATO-főtitkár
A Budapesten tartózkodó NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen megdicsérte Magyarországot katonai szerepvállalásai miatt, de egyben emlékeztetett arra is, hogy a hadseregre fordított kiadásai elmaradnak attól, ami a szövetség tagjainak elő van írva. A dán Rasmussen megjegyezte, egykori miniszterelnökként megérti, hogy nehéz ezt teljesíteni egy válság kellős közepén.
Töltőtollat kapott Bajnai a pápától
Bajnai Gordon kormányfő egy történelmi írást ajándékozott XVI. Benedek pápának pénteki meghallgatásán, ő pedig egy töltőtollat kapott a katolikus egyház fejétől. Bajnai az első magyar miniszterelnök, aki XVI. Benedéknél járt.
Pénteken fogadja a pápa Bajnait
Bajnai Gordon kormányfőt pénteken fogadja XVI. Benedek pápa. A kormányfőt elkíséri Hiller István kulturális miniszter is. Bajnai és a pápa találkozóján szóba kerülhet az egyházak finanszírozása is.
Súlyos batyuval megy világgá Veres János
Veres János már tavasszal bejelentkezett valamilyen nemzetközi posztra, és Bajnai Gordon most nyilvános ígéretet tett arra, hogy hozzájuttatja egy tekintélyes külföldi tisztséghez az egykori pénzügyminisztert. A kiszivárgott információk szerint ez az EBRD-ként ismert londoni fejlesztési bank alelnöki széke lehet, amelyet korábban Németh Miklós egykori kormányfő is betöltött, aki szerint ennél a posztnál a szakmai felkészültség és a feddhetetlenség a legfontosabb követelmény. Veres ugyanakkor üzleti és pénzügyminiszteri tevékenysége miatt is többször kényszerült már kínos magyarázkodásra.
Rendszeresen beszélget négyszemközt Bajnai és Gyurcsány
Rendszeresek a négyszemközti találkozók Bajnai Gordon jelenlegi és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök között, legutóbb otthonában látogatta meg késő este Bajnai Gyurcsányt - írja a Blikk. A kormányszóvivő megerősítette a találkozások tényét, szerinte külpolitikáról és nemzetközi ügyekről szoktak beszélgetni.
Az újabb jelöltkeresési paródiától fél MSZP
Bár az MSZP a költségvetés elfogadásáig hivatalosan nem akar azzal foglalkozni, hogy ki lesz a párt kormányfőjelöltje, a háttérben már elindultak a találgatások. A párt vezető politikusaival folytatott beszélgetések alapján egyelőre Bárándy Péter, Botka László és Mesterházy Attila neve forog lehetséges jelöltként, de egyelőre ezek is találgatások. Amit biztosan el akar kerülni az MSZP, az az, hogy megismétlődjön a Gyurcsány bukása utáni jelöltkeresési bohózat.
A drága klímakvótákért borított asztalt Bajnai Brüsszelben
Évi több tízmilliárd forintról is szólhat az a vita, amelyet a klímavédelmről folytatnak az Európai Unió régi tagállamai és az újak, amelyek szószólója Bajnai Gordon magyar kormányfő. Bár Magyarország és a keleti országok elfogadják az EU álláspontját, vannak feltételeik. A legfontosabb, hogy 2013 után is felhasználhassák az eddig megmaradt kibocsátási tartalékaikat. A kritikusok szerint azonban előfordulhat, hogy összeomlik a szén-dioxid-piac.
Nem aggasztja Bajnait az EB prognózisa
Nem tulajdonít nagy fontosságot Bajnai Gordon miniszterelnök annak, hogy az Európai Bizottság szerint nem lesz tartható az idei és a jövő évi magyar költségvetés. A kormányfő szerint jövőre már növekedni fog a hazai gazdaság.
Válsághíradó: Ismét vizsgálódik az IMF, a Fed tartotta a kamatot, a forint megkapaszkodott
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamatán, a Dow Jones nyereséggel zárt, miként a BUX is. Az Opel-gyárakban csalódottsággal fogadták, hogy a General Motors mégsem adja el európai érdekeltségeit a Magnának, itt-ott sztrájkok készülődnek. Bajnai Gordon miniszterelnök nem tartja aggasztónak, hogy az Európai Bizottság szerint túllépjük a tervezett GDP-arányos államháztartási hiányt. Válsághíradó hajnalban.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- válsághíradó
- IMF
- Fed
- Címkefelhő »
Egyedül maradhat a szakszervezet a GE ellen
Kedden tárgyal a General Electric (GE) magyarországi vezetése a múlt héten közölt átszervezésről és elbocsátásokról a szakszervezetekkel. A munkavállalók azt szeretnék elérni, hogy a bejelentettnél kevesebb munkahelyet szüntessen meg az amerikai óriásvállalat, miközben a kormányzat már inkább csak a hatások kezelésére koncentrálna, az érintett városok pedig a szűk mozgástérre panaszkodnak.
Bajnai is megkapta az újinfluenza-oltást
Beoltották újinfluenza ellen Bajnai Gordon kormányfőt. Azt mondta, intézkedett, hogy minden patikában lehessen oltóanyagot kapni.
Magyarország nem enged a klímavitában
A svéd elnökségtől várják a megoldást az Európai Unió tagországai azt követően, hogy a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson nem jutottak dűlőre a károsanyag-kibocsátásról szóló vitában. A kelet-közép-európai tagállamok - így Magyarország is - az arányosságot hiányolják: szerintük figyelembe kéne venni a tagok eltérő fejlettségi szintjét is.
Megkérte a minisztereket Bajnai, hogy ne villogjanak
A miniszterelnök arra kérte a kormánytagokat, hogy lehetőleg ne használják a megkülönböztető jelzést a szolgálati autójukon. Korábban több baleset részesei voltak a kék villogókkal közlekedő kormányzati kocsik, legutóbb a külügyminiszter autója karambolozott. A miniszter szerint nem ő, hanem a sofőr dönt a jelzés használatáról.
Bely� P�l lesz a KSH eln�ke
Bely� P�lt nevezte ki a minisztereln�k a K�zponti Statisztikai Hivatal eln�ki posztj�ra. A Fidesz politikai kinevez�sr�l besz�l.
Utasfigyeléshez kéri Bajnai segítségét a főváros
Törvénymódosítást kérne a kormányfőtől a főváros azért, hogy a BKV bekamerázhassa a járműveit. Erre a jelenlegi törvény szerint nincs lehetőség, a BKV azonban szeretné megvédeni a támadásoktól az ellenőreit. Több tucat ellenőrt támadtak meg tavaly nyár óta, a bántalmazottak kétharmada nő.
Nincs erős érve az MSZP-nek Bajnai embere ellen
Nagyon szeretné az MSZP, hogy Veres János korábbi pénzügyminiszter legyen Magyarország EU-biztosa. Veres legesélyesebb ellenfele Andor László közgazdász, akit Bajnai Gordon kormányfő szemelt ki. Bár az MSZP elnökségének egyik tagja azt mondta, csalódott lenne, ha Veres lecsúszna a posztról, a szocialisták eddig nem igazán találtak fogást Bajnai jelöltjén. Magyarország egyszer már nehéz helyzetbe hozta az EU-t azzal, hogy támadható jelöltet küldött Brüsszelbe, most azonban szóltak az EU vezetői, hogy nem szeretnének problémát.
Korrupcióellenes csomaggal állt elő a kormány
Korrupcióellenes törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek - jelentette be vasárnap Bajnai Gordon kormányfő. A tervek szerint átalakítanának egy hivatalt, amely keményen megbírságolná azokat, akik jogtalanul jutnak közpénzhez. Megvédenék viszont azokat, akik a munkahelyükön tapasztalt visszaélésekről tesznek bejelentést. Bajnai szerint a törvény januárban léphet életbe.
Bajnai aggódik a rádiópályázatok miatt
Bajnai Gordon kormányfő vasárnap aggasztónak nevezte azt, ami a Danubius és Sláger Rádió frekvenciájára kiírt pályázatok ügyében történik. A miniszterelnök arra utalt, hogy a pályázatokról döntő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint több problémás pályázatot is ki kellett volna zárni, az ORTT azonban ezt mégsem tette meg.
Medián: Bajnai a többség szerint jobban dolgozik Gyurcsánynál
Három párt jutna be az Országgyűlésbe a Medián októberi felmérése szerint. A HVG-ben közölt közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 44, az MSZP-é 13, a Jobbiké 8 százalékos. A felmérés szerint az elmúlt hónapokban jelentősen javult a kormány, illetve Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése.
Párizsban vert hullámokat a pécsi vízműháború
Végigmagyarázkodta párizsi útját a pécsi vízműháború miatt Bajnai Gordon kormányfő - állítja egy Párizsban dolgozó magyar kereskedelmi diplomata. Bár a budapesti francia nagykövet szerint nem mennek jól a dolgok Pécsett, a Magyarországon jelen lévő francia cégek nyíltan nem panaszkodnak, és egyelőre az ügyben érintett cég is csak egészoldalas újsághirdetésekig jutott.
Bajnai 2010-ben sem lazítana
Jövőre sem lehet lazítani a költségvetési szigoron, a 3,8 százalékos hiánycél Magyarország biztonságának az ára - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este.
V�ls�gh�rad�: Tartja mag�t az er�s forint, Bajnai nem laz�tana, az IMF el�gedett
A Nemzetk�zi Valutaalap el�gedett a magyar v�ls�gkezel�ssel, Bajnai Gordon szerint nem lehet laz�tani 2010-ben sem, a forint tartja az er�s szintet. New Yorkban es�ssel, Budapesten emelked�ssel z�rt a t�zsde, a Coca-Cola a v�rt�n�l kisebb vesztes�ggel meg�szta a harmadik negyed�vet. karcs�s�t a Morgan Stanley, megsz�nik a Quelle csomagk�ld� �ruh�z. V�ls�gh�rad� szerda hajnalban.
Bajnai: A halasztgatás miatt tartunk itt
Bajnai szerint a halasztgatás miatt lett ennyire súlyos a válság Magyarországon, a miniszterelnök a szembenézést tartja a legfontosabbnak - közölte a kormányfő az OECD-nek tartott ismertetésében.
Aggódó francia cégvezetők kérdezték Bajnait a pécsi vízművitáról
Miközben Bajnai Gordon kormányfőt Párizsban aggódó francia befektetők kérdezték a pécsi vízművet üzemeltető, részben francia cég elmozdításáról, számonkérő nyílt levelett intézett a pécsi polgármesterhez a társaság magyarországi igazgatója, és visszavették az önkormányzat által korábban elfoglalt ügyfélszolgálati irodáját. A önkormányzat cége ezután bejelentette: Pécs feljelentést tesz a korábbi társaság vezetői ellen.
Kamatdöntés, megugró forint a válsághíradóban
Vágtak a kamaton, megugrott a forint, jól zárt a BUX, éves csúcson zártak az amerikai és a nyugat-európai részvények hétfőn. Nem zárja ki a sődöt a Lada gyártója, Bajnai szerint a halasztgatás miatt mélyült el a válság, Sarkozy gratulált Magyarország bátorságához, tejalap készül az Unióban, de Gráf nem elégedett - válsághíradó.
Bajnai: Nem számítottam ilyen gyors eredményekre
Bajnai Gordon szerint kormánya féléves működése alatt sokkal több eredményt ért el, mint azt remélte. Az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte nagyon rossz üzenete van annak, hogy Pécs vezetése kizárta a külföldi tulajdonosokat a helyi vízműből.
Lerakták a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét
A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban, akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, a Mercedes gyár ünnepélyes alapkőletételén pénteken Kecskeméten.
Letették a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét
A mai nappal hivatalosan is beindul a Mercedes-Benz történetének egyik legnagyobb beruházása. A Kecskemét melletti gyárban két év múlva indul be a próbaüzem, fénykorában 2500 munkás évente 150 ezer autót fog gyártani.
Megjelentek a reped�sek a k�lts�gvet�sen
Alig t�bb mint egy h�napja kapta meg a h�zeln�k a 2010-es k�lts�gvet�si t�rv�nyjavaslatot, de az az�ta bejelentett m�dos�t�sokkal m�r t�bb mint 75 milli�rd forintot osztottak sz�t. A b�dzs� lazul�sa egyel�re nem dr�mai, de sztr�jkra k�sz�lnek a vasutasok, a M�V vezet�se cs�ddel riogat, bajban van a BKV, �s m�r az utc�ra is vonultak az �nkorm�nyzatok. A piaci befektet�ket csak az �rdekli, mit mond az IMF.
K�l�nad� �s hamis p�nz a v�ls�gh�rad�ban
Janu�rt�l olcs�bb lesz lak�st venni �s k�l�nad�t fizethetnek a k�tmilli� forint felett keres�k. Er�s�d�tt a forint, j�l z�rt a BUX, hamis ezresek �s h�szezresek Magyarorsz�g-szerte, nem tudni, hogy merre v�ltozik az �ram�r, megvan az els� n�i k�zgazdas�gi Nobel-d�jas, cs�kken a t�vh��fa - v�ls�gh�rad�.
Különadót vezetne be Bajnai a sokat keresőknek
Jövő év január 1-jétől átmeneti időre, egy évre vezetne be különadót a kormányfő, amit azok fizetnének, akik havi kétmillió forint felett keresnek az önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú cégeknél. Az MTI úgy tudja: a kezdeményezést Bajnai Gordon miniszterelnök fogalmazta meg az MSZP-frakció hétfői ülésén.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- adó
- Címkefelhő »
Bajnai szerint a csehek hátráltatják Európa talpraállását
Szombaton aláírta a lisszaboni szerződést Lech Kaczynski lengyel államfő. Az Európai Unió működését hatékonyabbá tevő szerződés életbe lépéséhez így már csak Václav Klaus cseh elnök aláírása hiányzik. Bajnai Gordon szerint az, hogy Klaus csak bizonyos feltétekkel hajlandó aláírni a szerződést, hátráltatja Európa kilábalását a válságból.
Magyarország támogatja az EBRD tőkeemelését
Magyarország erőteljesen támogatja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tőkeemelési terveit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Londonban.
Londonban egyeztet az EU-biztosi címre esélyes bankárral Bajnai
Folyamatos egyeztetések folynak a kormányfő és az MSZP vezetői között a következő magyar EU-biztos személyéről, döntés azonban még nincs - közölte csütörtökön a kormányszóvivő. Szerdán az InfoRádió arról adott hírt, hogy egy nemzetközi bankár, Andor László lehet a befutó: vele a hét végén egyeztet Londonban Bajnai Gordon miniszterelnök.
Válsághíradó: már nem zuhan tovább Európa
Pénteken külföldi makrostatisztikák bombázzák majd a tőzsdéket, az ármozgások ezért igencsak kiszámíthatatlanok lesznek. Ugyanakkor csütörtökön az EKB tartotta az eurózóna alapkamatszintjét, Magyarországon pedig tovább javult a külkereskedelmi mérleg. Hajnali válsághíradó.
Bajnai: Magyarország már nem fertőz
Magyarország már kifelé tart a gazdasági válságból, de továbbra is ki van téve olyan pénzügyi fertőzéseknek, amelyek esetleg más közép-kelet-európai országokból indulnak el - mondta a Financial Timesnak Bajnai Gordon.
Német óriásokkal tárgyal Bajnai
Magyarországi érdekeltségű német nagyvállalatok vezetőivel kezdett megbeszélést Bajnai Gordon csütörtökön, a Deutsche Bank frankfurti székhelyén.
Bajnai: Nincs v�laszt�sa a k�vetkez� korm�nynak
Bajnai Gordon minisztereln�k szerint folytat�dni fog a kil�bal�si program, a k�vetkez� korm�nynak nincs m�s v�laszt�sa.
�vi 30 ezer forint m�lik a t�vh��f�n
A k�rh�zaknak �tcsoportos�tott pluszforr�s�bizonytalann� tette�a ny�ron be�g�rt t�vh��fa-cs�kkent�st - k�z�lte cs�t�rt�k�n Oszk� P�ter p�nz�gyminiszter. A PM� �ll�spontja szerint, amennyiben nem puhul a k�lts�gvet�s, meglesz az int�zked�s forr�sa. H�szmilli�rd forintr�l van sz�, a h�ztart�sok ugyanis ennyit sp�roln�nak az ad�cs�kkent�sen. Egy-egy lak�s �tlagosan �vi 30 ezer forintot sp�rolhatna a cs�kkent�sen, az int�zked�s hozz�vet�leg 650 ezer lak�st �rint(ene).
InfoRádió: Nemzetközi közgazdászt jelölhet EU-biztosnak Bajnai
Andor Lászlót jelölheti EU-biztosnak Bajnai Gordon kormányfő - értesült az InfoRádió. Andor, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatósági tagja a szocialista Kovács Lászlót válthatja az EU "kormányában". Az MSZP frakcióvezetője szerint nem született ilyen döntés, a kormányszóvivő pedig egyelőre nem kommentálta az értesülést.
Bajnai az eur�t s�rgeti
Magyarorsz�g megmenek�lt a p�nz�gyi �sszeoml�st�l, �s a Nemzetk�zi Valutaalap (IMF) seg�ts�ge n�lk�l is boldogulhat, de m�g nincs biztons�gban, �s tartania kell mag�t a szigor� k�lts�gvet�si politik�hoz, hogy bevezethesse az eur�t - mondta Bajnai Gordon minisztereln�k szerd�n a Reuters h�r�gyn�ks�gnek. Szerinte a v�ls�gban egy�rtelm�v� v�lt, hogy az eur� stabilit�st �s biztons�got ad, ez�rt a k�z�s p�nzt amilyen hamar csak lehet, be kell vezetni Magyarorsz�gon.
Bajnai és Orbán is hozzáláncolta magát a büdzséhez
A Bajnai kormány legnagyobb erőpróbája kezdődik ezen a héten, amikor az Országgyűlés megkezdi a 2010-es költségvetés tárgyalását. Azt a kormány sem tagadja, hogy a büdzsé súlyos megszorításokat tartalmaz, de szerintük nincs más út, és azért vannak benne pozitívumok is. A Fidesz szerint a büdzsé fájdalmasabb még a Bokros-csomagnál is, és keményen támadják, illetve a visszavonását ígérik.
Még az MSZP sem tudja, kit akar EU-biztosnak
Bár az MSZP pénteken az új uniósbiztos-jelöltekről is egyeztet Bajnai Gordon kormányfővel, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista vezetők szerint még az sem dőlt el, a kormánypártban kit látnának szívesen új EU-biztosként. Az újrázásra pályázó Kovács László jelenlegi biztos és Veres János volt pénzügyminiszter számít erős jelöltnek, de más nevek is felmerültek, akik között önjelöltek is vannak.
Karvalits: 2011-re az �lre t�rhet Magyarorsz�g
A magas �llamad�ss�g �s k�lts�gvet�si hi�ny lass�tani fogja gazdas�g helyre�ll�s�t az Eur�pai Uni� keleti orsz�gaiban, de a ma az egyik legink�bb elmaradottnak sz�m�t� Magyarorsz�g 2011-ben az �lre t�rhet, k�sz�nhet�en az els�k�nt meghozott f�jdalmas reformoknak - nyilatkozta a Reutersnek Karvalits Ferenc, az MNB aleln�ke.
Századvég: Bajnai népszerűsége nőtt a legjobban
Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése javult az elmúlt negyedévben a legjobban, támogatottsága 9 ponttal javult - derül ki a Századvég és a Forsense felméréséből. Bár több szocialista politikus megítélése javult, továbbra is a fideszes politikusok a népszerűbbek. A toplistát a fideszes Kósa Lajos vezeti.
Megabírság bankoknak, hullámzó forint - válsághíradó
Megabírságot szabott ki a GVH a bankokra, Székely szerint alig esik vissza a kórházak teljesítménye, gyengült a BUX, hullámzóan alakult a forint árfolyama, Bajnai szerint stabil lesz Magyarország, a K&H szerint túl vagyunk a nehezén. Albániában devizapánik tört ki, felfüggesztették a kereskedést, abbahagyták a sztrájkot az uniós tejtermelők csütörtökön - válsághíradó.
Bajnai szerint Obama hálás Magyarországnak
Hálás Magyarországnak Barack Obama a guantánamói rab befogadásáért, és a magyarországi válságkezelést is nagyon impresszívnek tartja - mondta csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök, aki az elmúlt napokban kétszer is találkozott az amerikai elnökkel a New Yorkban, ahol az éves ENSZ-közgyűlés zajlik. Bajnai nyilatkozatából ugyanakkor kiderül az is, a magyar miniszterelnök sem igazán bízik abban, hogy összejön egy hivatalos találkozó az amerikai elnökkel.
Lemond Bajnai, ha nem megy át a költségvetés
Lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben - erről beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán New Yorkban a Columbia Egyetemen, ahol a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadást. A kormányfő ugyanakkor optimista, és biztos abban, hogy a büdzsé át fog menni.
Bajnai zárta be a New York-i tőzsdét
- címkék:
- Bajnai Gordon
- New York
- diplomácia
- Címkefelhő »
Bajnai szerint a közelebb jutottak a klímaegyezséghez
Az ENSZ keddi klímacsúcsán elhangzott bejelentések közelebb visznek ahhoz, hogy Koppenhágában egyezségre jussanak az államok a kiotói egyezmény megújításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, aki maga is részt vett a tanácskozáson. Bajnai szerint szembe kell menni az ipari lobbival a nagy országoknak.
Bajnai: Újra éllovas lehet az ország
Magyarország visszatérhet oda, ahol a 90-es éves második felében volt, ismét Közép-Európa vezető gazdasága lehet - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök helyi idő szerint hétfő este New Yorkban, helyi magyarok előtt tartott előadásában.
Elfogadta a GVH-vezetőket a bizottság
Alkalmasnak találta Gadó Gábort és Wallacher Lajost a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesi pozícióinak betöltésére az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága keddi ülésén, a képviselők támogatták azt is, hogy Gadó Gábor a Versenytanács elnöke legyen.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- magyar gazdaság
- GVH
- Címkefelhő »
Bajnai New York-i bank�rokkal t�rgyalt
Bajnai Gordon minisztereln�k h�tf�n New Yorkban nagy befektet�si bankh�zak vezet�ivel tal�lkozott, akiket t�j�koztatott a magyar gazdas�g helyzet�r�l. A megbesz�l�sen olyan jelent�s p�nz�gyi befektet�k voltak jelen, mint a JP Morgan �s a Rockefeller eln�k-vez�rigazgat�ja, valamint a Citigroup eln�ke - t�j�koztatott Budai Bernadett korm�nysz�viv�.
P�nz�gyi reformok: egys�gre t�rekszik az EU
M�r most d�nteni kell arr�l a strat�gi�r�l, amelynek alapj�n az Eur�pai Uni� tagorsz�gai kivezetik gazdas�gukat a nemzetk�zi p�nz�gyi �s gazdas�gi v�ls�gb�l - �llapodtak meg a tagorsz�gok �llam- �s korm�nyf�i cs�t�rt�ki br�sszeli tal�lkoz�jukon. Mint a r�vid, k�tetlen �l�sen eln�kl� Fredrik Reinfeldt sv�d minisztereln�k a munkavacsora ut�n elmondta: abban is egyet�rt�s volt, hogy a strat�gia v�grehajt�s�t csak akkor kell megkezdeni, amikor a gazdas�g �l�nk�l�se t�nylegesen megindul.
Hatvanmillió eurós üzlet Vietnammal
Magyar vállalkozásoknak piacot biztosító segélyhitel-megállapodást ír alá pénteken a magyar és a Vietnami kormányfő. Más országokkal is folynak tárgyalások hasonló egyezményekről - írja a Világgazdaság.
Nem lesz népszavazás a költségtérítésről
Leszavazták a Parlamentben Seres Mária népszavazási kezdeményezését, ezért nem lesz népszavazás a képviselői költségtérítésekről. Az Országgyűlés új házelnököt választott, későbbre tolta az új Polgári törvénykönyvről szóló végső szavazást. A miniszterelnök szerint az őszi ülésszak legfontosabb feladata lesz a 2010-es költségvetés elfogadása, amely "még sok áldozatot kér", de következő évben már nem lesz szükség népszerűtlen válságkezelő intézkedésekre. Parlament online.
Bajnai: Nehéz szeretni jövő évi büdzsét
A jövő évi költségvetést nehéz lesz szeretni, de érteni lehet - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitóján szombaton Budapesten.
Bajnai: Megpróbálunk mindenkit talpon tartani, akit lehet
A hátrányos embereken segítene a kormány, egyebek mellett azzal, hogy tanoda- és közmunkaprogram indul - nyilatkozta Bajnai Gordon a Népszabadságnak. A miniszterelnök szerint a Szécsényben elfogadott 11 pont egyaránt jó Magyarországnak és Szlovákiának.
Sme: Szlovákiának ártott Fico szécsényi keménykedése
A pozsonyi Sme című lap szerint élesen szembenállt Robert Fico szlovák kormányfő agresszivitása Bajnai Gordon magyar miniszterelnök békülékenységével a szécsényi találkozón. Az osztrák Kurier és a svájci Neue Zürcher Zeitung is óvatos közeledésről ír Szlovákia és Magyarország között. A Kurier által megszólaltatott magyar diplomata szerint a magyaroknak türelmesnek kell lenni a fiatal szlovák nemzetállammal szemben.
Kényszerű találkozóról írnak a szlovák lapok
Kényszerű és mesterkélt volt a csütörtöki magyar-szlovák találkozó - írják szlovák lapok Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő csütörtöki találkozójáról. A Pravda szerint a tárgyalást csak a nyugat-európai kormányok akarták igazán, nekik engedelmeskedett Fico és Bajnai.
Két milliárd forinttal kísérletezik a kormány
A Rend és Biztonság nevű program keretében megduplázza a térfigyelő kamerák számát a kormány. A Kormányszóvivői Iroda tényként állította, hogy "ahol megjelennek a kamerák, csökken a bűnözés", de Magyarországon még nem készült átfogó hatástanulmány a térfigyelőkről. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sem tudott megnevezni az [origo] kérésére olyan konkrét kutatást, amely bizonyítaná a térfigyelők hasznosságát.
Bajnai: Utólag derül ki, sikeres volt-e a találkozó
Csak utólag lehet majd megmondani, sikeres volt-e a Robert Ficóval folytatott csütörtöki találkozó - mondta a pozsonyi Új Szónak Bajnai Gordon magyar kormányfő. Bajnai szerint a közös nyilatkozat megvalósítását számon fogja kérni rajtuk a nyilvánosság.
Fintorogva fogadták Bajnai szereplését a pártok
Kritikusan értékelték a Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közötti csütörtöki találkozót az ellenzéki parlamenti pártok, amelyek több kézzel fogható eredményt vártak volna a tárgyalástól. A találkozó után megszólalt a szlovák radikális Jan Slota is, aki most "a magyarországi szlovákok kiirtásával" hozakodott elő.
Először négyszemközt tárgyalt Bajnai és Fico
Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtöki szécsényi találkozója előtt rohamrendőrök járták kis csoportokban a város utcáit, a találkozó helyszínét kordonokkal vették körbe. A két kormányfő nem sokkal 3 óra előtt ült tárgyalóasztalhoz. Kövesse az eseményeket az [origo]-n!
Maradtak még viták a Bajnai-Fico találkozó után
Az EBESZ kisebbségi főbiztosának ajánlásai alapján igyekszik rendezni a szlovák államnyelvtörvény miatt kialakult feszültséget Szlovákia és Magyarország - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök, aki Szécsényben tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel. A két miniszterelnök közös nyilatkozata szerint mindkét országnak komoly problémát okoznak a szélsőségesek.
Bajnai: Nem szabad lemenni kutyába
Magyarország nem követhet el ugyanolyan hibát, mint ami miatt joggal kritizálta Szlovákiát - mondta Bajnai Gordon arról, hogy a balassagyarmati polgármester nem kívánatos személynek minősítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt csütörtöki látogatása előtt. Bajnai nem gondolja, hogy minden egy csapásra megoldódik, de bízik az előrelépésben.
Utolsó pillanatig készül Ficóra Bajnai
Fél szemmel a külföldi diplomácia várható reakcióit figyeli, hogy akár meglepetéssel is előállhasson a magyar miniszterelnök egy olyan tárgyaláson, mint a Robert Fico szlovák kormányfővel csütörtökre tervezett találkozó. Sok tanácsadó készíti fel az utolsó pillanatig, de azt ő dönti el, hogy végül milyen fegyvereket vet be. A cél, hogy ő legyen a kezdeményező, konstruktívabbnak tűnjön fel a nemzetközi közvélemény és keménynek saját választói szemében.
Fokozott rendőri ellenőrzés a Bajnai-Fico találkozó előtt
Szécsényben találkozik Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtökön. A rendőrség fokozott ellenőrzéssel készül, autókat, csomagokat vizsgálhatnak át. Fico biztosítása a kormány kizárólagos jogköre.
Elfogadta a kormány a költségvetést
Elfogadta a kormány a jövő évi büdzsét: az egészségügyre több jut, az önkormányzatok kevesebbet kapnak, Bajnai szerint pedig fontos az "Út a munkához" program kiterjesztése. A dokumentumot szeptember 11-ig benyújtják a parlamentnek.
Fico miatt lesz kevesebb tanóra Szécsényben
Csütörtökön délben hazaküldik a diákokat Szécsényben Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök aznap délutáni találkozója miatt, amelyet a Nógrád megyei városban tartanak. A helyi polgármester apró ajándékokkal várja a vendégeket.
Kitiltotta Ficót a balassagyarmati polgármester
Nyílt levelekkel bombázzák a csütörtökön Magyarországra érkező Robert Fico szlovák kormányfőt észak-magyarországi fideszes polgármesterek. A balassagyarmati városvezető nemkívánatos személynek minősítette a szlovák politikust, és a város elkerülésére szólította fel, a salgótarjáni pedig a két nép közötti jó viszony megrontásától óvja Ficót. A magyar kormányszóvivő közölte, Robert Fico bárhol, bármikor átlépheti a határt, és a kormány garantálja, hogy eljussson Szécsénybe, ahol Bajnai Gordon magyar miniszterelnökkel tárgyal majd.
Kormányzati vizsgálat az ITDH-nál
Kormányzati ellenőrzési hivatali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon miniszterelnök az ITDH-nél - közölte szerdán az MTI-vel a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) kommunikációs főosztálya.
Slota bocsánatkérést követel Bajnaitól
Diplomáciai jegyzékben akar bocsánatkérést követelni Bajnai Gordon miniszterelnöktől Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota Bajnai cikkén háborodott fel, amely hétfőn jelent meg a Sme című szlovák napilapban, és amelyben a Jobbikhoz hasonlította a magyar kormányfő Slota pártját.
Több kamerát, több rendőrt akar a kormány
Rend és Biztonság néven tízpontos közbiztonsági intézkedéscsomagot hirdetett meg Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn. A kormány azt akarja, hogy 2010-től szerződéssel újra dolgozhassanak a kiszolgált rendőrök, létrehoznák a településőrséget, és duplájára emelnék a térfigyelő kamerák számát.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- rendőr
- közbiztonság
- Címkefelhő »
Bajnai cikkében baráti jobbot nyújt a szlovákoknak
A szlovák-magyar miniszterelnöki találkozóra konkrét intézkedéseket kezdeményezett, és a két ország közti jószomszédi viszony helyreállítását javasolta Bajnai Gordon miniszterelnök abban az írásában, amely hétfőn jelent meg a Sme című szlovák lap honlapján. Ján Slota pártját megélhetési nacionalizmussal vádolja, és "triviálisnak hangzó dolgokat is" említ a cikkben: például, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései senkivel szemben. Szlovákia jelezte, hogy kész szakértői megbeszélésekre a pozsonyi nyelvtörvény végrehajtásáról.
Az önkormányzatok nem tárgyalnak a büdzséről
Nem lesz egyszerű a költségvetési menet a kormány számára, a társadalmi egyeztetési folyamat az első lépésben meg is rekedt, az önkormányzati szövetségek ugyanis felfüggesztették tárgyalásaikat a kormánnyal. A Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának péntek délelőtti ülése után azt közölték: figyelemfelhívásnak szánták döntésüket, mert úgy látják, hogy a költségvetési tervezet benyújtása előtt már konkrét számokról kellene beszélni.
Bajnai is megünnepli a szlovák haderő napját
A szlovák nagykövet meghívta Bajnai Gordon kormányfőt a szlovák nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadásra, Bajnai pedig elfogadta a meghívást. A feszült magyar-szlovák viszony miatt Bajnai Robert Fico szlovák miniszterelnökkel is találkozik majd szeptember 10-én.
Bajnai: Nem fog felpuhulni a költségvetés
Bajnai recesszióban is ragaszkodna az adótörvényhez és elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre kedvezményes kulcsú legyen a távhő áfája. Idénre 6,7 százalékos visszaesést jósol, ami a jövő évivel összeadódva már 7,5 százalékos lesz - így 2010-re 0,8 százalékos zsugorodásra számít. Stabilan, a válságból kikerülve, megerősödve adja majd át a kormány az országot utódjának - jelentette ki a kormányfő.
Szécsényben találkozik Bajnai és Fico
Magyarországon, Szécsényben találkozik szeptember 10-én délután Bajnai Gordon miniszterlnök Robert Fico szlovák kormányfővel. A találkozót Bajnai javasolta, miután Sólyom László államfő kiutasítása és a szlovák államnyelvtörvény miatt rendkívül feszültté vált a két ország viszonya.
Bajnai szerint a cigányoknak is meg kell változniuk
A romákkal kapcsolatos előítéleteken és a segélyből élők életvitelén is változtatni kell, hogy le lehessen győzni a Magyarországon tapasztalható romaellenes indulatokat - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök egy csütörtöki interjúban. A cigányok iránti bizalom visszaszerzéséhez a kormányfő ugyanúgy nyitott és őszinte beszédet sürget, mint a szlovák-magyar viszony rendezéséhez, amely szerinte jelenleg mélyponton van.
Bajnait akarja kormányfőjelöltnek egy MSZP-s vezető
Az MSZP Pest megyei szervezetét vezető környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre közölte, hogy meg szeretné győzni Bajnai Gordont, korábbi fogadkozása ellenére mégis vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget az MSZP kampányában. Ő az első szocialista vezető, aki maradásra szólította Bajnait.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
A nap sportképe: öltönynadrágban vetődött a kormányfő
Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán meglátogatta a magyar labdarúgó-válogatottat Telkiben, majd miután egy órát beszélgetett a játékosokkal, kapusmezt húzott az öltönyére, és a gólvonalra állt, hogy kivédje Dunai Antal tizenegyesét. Az MLSZ egykori ezüstcipős alelnöke jól rúgta a büntetőt, a bal sarokra helyezte a labdát, az amatőr kapus kormányfő azonban - a jelenetet a kapufánál figyelő Gera Zoltán és Dárdai Pál elképedésére - vetődve hárított.