Bajnai Gordon

címke rss

Nem lelkesedett az MSZP a kormánynévsorért

Itthon2009.04.14, 16:27

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kedden, parlamenti beszédében ismertetette hivatalosan kormánya névsorát. Az MSZP elnökségébõl több bírálat is érte a Bajnai-kormányt összetétele miatt, és az SZDSZ ülésén is kritizálták a listát. Gyurcsány Ferenc kabinetfõnöke, Ficsor Ádám titokminiszternek jelölését mindkét pártban támadták.

Bajnai gyorsan leváltotta Gyurcsányt a neten

Itthon2009.04.14, 17:51

A kormányfõváltást követõen rögtön ki is került Bajnai Gordon miniszterelnöki honlapja, amely hasonlít Gyurcsányéhoz, de eltûnt róla a szocialistákat idézõ piros szín. A Miniszterelnöki Hivatal weboldala azonban még a parlamenti szavazás után is azt hirdette, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök.

Bajnai az új kormányfõ

Itthon2009.04.16, 00:28

A parlament keddi ülésén 204 igen szavazattal miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont, Magyarországnak tehát új kormánya van. Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök arról beszélt a parlamenti ülésen, hogy olyan volt, mint egy illuzionista, Bajnai felsorolta kormányának tagjait és miniszteri fizetéscsökkentést ígért. A miniszterjelöltek máris vizsgáznak az országgyûlési bizottságok elõtt.

Új arcok jöhetnek Bajnaival - miniportrék

Itthon2009.04.16, 00:28

A Bajnai-kormánynak nem lesz egyetlen nõi minisztere sem, a legfiatalabb miniszter 29, a legidõsebb 68 éves, és az új kabinet több tagja is dolgozott államtitkárként Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Nézze meg, ki kicsoda a Bajnai-kormányban!

NOL: Vahl Tamás lesz a gazdasági miniszter

Itthon2009.04.13, 19:58

Molnár Csaba veszi át a kancellária irányítását, Vahl Tamás IT-szakember lesz a gazdasági miniszter, míg Veres János és Szilvásy György távozik a kormányból - írja a Népszabadság névtelen forrásokra hivatkozva. A lap szerint Draskovics marad, és biztosan Oszkó Péter lesz a pénzügyminiszter.

Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban

Itthon2009.04.11, 21:01

Szombatra megállapodott Kiss Péter, az MSZP alelnöke és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt: az MTI szerint Kiss a társadalompolitikáért felelõs tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban.

Még mindig alakul a kormánynévsor

Itthon2009.04.10, 07:23

Formálódik Bajnai Gordon kormányának szerkezete és végleges névsora, a lapokban azonban eltérõ értesülések láttak napvilágot arról, kik lehetnek az új miniszterek. A Népszabadság szerint Oszkó Péter már biztosan elvállalta a pénzügyminiszteri posztot, a Magyar Nemzet viszont arról ír, hogy Oszkó még nem döntött. Több szocialista miniszter a helyén maradhat, de Kiss Péter a Népszabadság szerint nemet mondott a kancellária helyett felkínált szociális tárca vezetésére.

Az MSZP már tud valamit, az SZDSZ-t keddig váratja Bajnai

Itthon2009.04.10, 14:31

Bajnai Gordon kormányfõjelölt pénteken az MSZP és az SZDSZ vezetõivel is ismertette programjának részleteit. A kormányfõjelölt az új kabinet végleges összetételét csak kedden közli a két párttal.

Balra tekeri a kormányt az MSZP

Itthon2009.04.09, 08:45

A részleteit még nem is ismerik, mégis a kormányprogram módosítására készülnek az MSZP-sek. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint üzenni kell a társadalomnak, a szegényebbeknek, a jómódúaknak pedig komolyabb szerepet kell vállalniuk a terhekbõl. Azt állították, nem puhítani akarnak a programon, de azt szeretnék, ha érezhetõ lenne, hogy az MSZP áll a kormány mögött.

Két szocialista nem írta alá Bajnai nyilatkozatát

Itthon2009.04.09, 07:10

Két szocialista parlamenti képviselõ nem írta alá azt a nyiltakozatot, amely Bajnai Gordon kormányfõjelölt tervezett intézkedéseit tartalmazza. Warvasovszky Tihamér mellett nem írta alá a dokumentumot Hárs Gábor sem - írja a Népszabadság.

Fidesz-MSZP koalíciót javasol Szanyi Tibor

Itthon2009.04.09, 08:18

Szanyi Tibor MSZP-s országgyûlési képviselõ szerint jobban járna az ország, ha a Fidesz a válságkezelés idejére, nagykoalícióra lépne az MSZP-vel. A politikus errõl a Magyar Nemzeteknek beszélt.

Az SZDSZ módosítana a Bajnai-csomagon

Itthon2009.04.08, 09:03

Az SZDSZ szerint a rászorultság elvének jobban meg kellene jelennie a miniszterelnöki posztot várhatóan hamarosan elfoglaló Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagjában. A párt egyik ügyvivõje szerint Bajnai hajlik a változtatásokra.

Könnycseppeket kapott búcsúzóul Gyurcsány munkatársaitól

Itthon2009.04.08, 17:54

Búcsúajándékkal lepte meg a távozó kormány tagjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai utolsó kormányülésen. A nõk egy ezüsttollat, a férfiak pedig egy ezüst mandzsettagombot kaptak. Gyurcsány a blogjában arról írt: kisebb ajándékot adott legközelebbi munkatársainak is, õ pedig könyvet, tollat, könnycsepeket és ölelést kapott.

Fodor: Az SZDSZ-nek erõs elvárásai vannak a Bajnai-csomaggal szemben

Itthon2009.04.09, 12:09

Három erõs elvárásról beszélt a készülõ Bajnai-csomaggal szemben Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke ATV Egyenes beszéd címû mûsorában. Ezek a jogállam becsületének visszaállítása, a szociálpolitikai juttatásokban a rászorultsági elv érvényesítése és az ügynökakták megismerhetõsége. Mint mondta, nem koalíciót, hanem "támogatói partnerségi" viszonyt alakított ki a szocialistákkal az SZDSZ.

Újabb miniszterekkel ül le Bajnai

Itthon2009.04.08, 07:08

Szerdán újabb miniszterekkel egyeztet a kormányfõi posztot várhatóan jövõ héten átvevõ Bajnai Gordon. Az MTI szerint Göncz Kinga külügyminiszter, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetõje keresi fel szerdán Bajnait.

A közszférán és a nyugdíjasokon spórolna Bajnai

Archívum2009.04.08, 16:28

A Bajnai-csomag kiadáscsökkentõ elemeinek tételeibõl a nagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintõ lépések jelentik - tudta meg az MTI szerdán kormányzati forrásból.

Bajnai lett Gyurcsány helyettese az utolsó napokra

Itthon2009.04.07, 11:09

A kormányfõváltásig hátralévõ napokban Bajnai Gordon fogja helyettesíteni Gyurcsány Ferencet egy friss rendelet szerint. Gyurcsány még egy hétig teljes jogú miniszterelnök, de blogjában jelezte, hogy már most több ideje jut például sportolásra.

Benyújtották a Gyurcsány leváltásáról szóló indítványt

Itthon2009.04.07, 12:25

Formálódik Bajnai Gordon kormánya, a miniszterelnök-jelöltnél hétfõn négy miniszter járt, kedden hárommal találkozik, miközben azokkal is tárgyal, akiket meghív majd a kabinetjébe. A Népszabadság szerint Szekeres Imre, Kiss Péter és Hiller István megtarthatja miniszteri székét. Gyurcsány Ferenc kormányfõ leváltásáról szóló indítványt kedd reggel nyújtották be.

Kikosarazta Bajnait a Fidesz, az MDF hajlandó egyeztetni

Itthon2009.04.07, 15:10

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelõ programját - tudta meg az MTI. Az MDF elfogadja a meghívást. A Fidesz és a KDNP jelezte, nem hajlandó egyeztetni Bajnaival.

Szigetvári Viktor lesz Bajnai kabinetfõnöke

Itthon2009.04.06, 14:58

Szigetvári Viktor lesz Bajnai Gordon miniszterelnöki kabinetfõnöke, az erre vonatkozó felkérést pár napja fogadta el. Szigetvári korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kommunikációs tanácsadója is volt, ahogy az elmúlt évben Bajnai minisztériumának is dolgozott.

Válsághíradó: G-20 után, kormányfõi programra várva

Gazdaság2009.04.06, 22:19

Rég nem látott jó hetet zárt a pesti tõzsde pénteken, vasárnap pedig egy lépéssel közelebb került a kormányválság megoldása. Felemás eredményeket hozott a G-20-csúcs, az eurózónában deflációtól tartanak. Fontos európai gazdasági adatok jelennek meg hétfõn. Hajnali válsághíradó.

Programja alapján ítél Bajnairól az SZDSZ

Itthon2009.04.05, 21:05

Jelentõs támogatást kapott Bajnai Gordon kormányfõjelölt az SZDSZ országos tanácsától, de a testület furcsa döntést hozott. Megerõsítették ugyan Bajnai támogatását, de a végsõ szót még nem mondták ki: a párt legszûkebb vezetése Bajnai programja és a kormánynévsor ismeretében dönt arról, hogy megszavazza-e a kormányváltást. A bokaszalag-szakadást szenvedett Kóka János levelében kudarcokkal érvelt Bajnai mellett.

Bajnait és Lendvait is megszavazta az MSZP-kongresszus

Itthon2009.04.05, 17:10

Nagy többséggel támogatták az MSZP rendkívüli konresszusának résztvevõi, hogy Bajnai Gordon legyen az új miniszterelnök, Lendvai Ildikó pedig a párt új vezetõje. Bajnai arról beszélt, hogy a focikapusok hálátlan szerepét szeretné betölteni, Gyurcsány elbúcsúzott.

Nyolc nap múlva lehet kormányfõ Bajnai

Itthon2009.04.06, 11:19

Hétfõn vagy kedden benyújtják a kormányváltást kimondó bizalmatlansági indítványt, amirõl április 14-én szavaz majd a parlament. Ha semmi nem jön közbe, aznap kormányfõvé válik a vasárnap hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választott Bajnai Gordon. Valószínûleg a következõ hét lesz a Gyurcsány-kormány utolsó hete - menetrend.

Bajnai: Már az sem elég, ami tegnap sok volt

Itthon2009.04.05, 15:39

A válság közös ügyünk, még akkor is, ha a politika mára mindenhová beszivárgott és mindent megoszt - jelentette ki az MSZP kongresszusán Bajnai Gordon kormányfõjelölt. Bajnai szerint az út végén az euró van.

Jövõ héten kaphatják meg az útilaput a miniszterek

Itthon2009.04.04, 21:52

Jövõ héten véglegesedik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kormányának a névsora, egyben a jelenlegi miniszterekkel és államtitkárokkal is közli, kire számít közülük a felálló kabinetben - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérõ szocialista vezetõ. Egy másik MSZP-s politikus úgy tudja, hogy egyvalaki már el is fogadta a felkérést, hogy miniszter legyen a Bajnai-kormányban, de más jelöltekkel is folynak a tárgyalások.

Csak az új lakáshitelektõl vonnák meg a kamattámogatást

Gazdaság2009.04.03, 14:00

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tervezett intézkedései már 5,5-6 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számolnak. A lakáshitelek kamattámogatásának változása nem visszamenõleges, az intézkedés csak július 1-jétõl lép életbe.

Bajnai hozzászokott az MSZP-s gyomrozáshoz

Itthon2009.04.03, 09:57

Karsai József beszólásától eltekintve békésnek tûnhetett az elmúlt három évben az MSZP és a miniszterelnökségre javasolt Bajnai Gordon viszonya, de a háttérben voltak feszültségek. Az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos gondok miatt sokszor bírálták a frakcióüléseken az egykori üzletembert, aki a kemény kritikát "türelmesen és ütésálló módon" viselte. A megszorítások levezénylésére az egyik szocialista szerint azért is alkalmas, mert "nagyon kimért és kemény".

Válsághíradó: ezermilliárdos csomagok, száguldó forint, csaló brókerek

Archívum2009.04.03, 02:08

Csütörtökön kiderült, hogy nagyjából 1000 milliárd forintnyi állami kiadást érint Bajnai Gordon csomagja, és 1000 milliárd dollárral sietne a bajba jutott államok segítségére a G20-országcsoport. A forint és a budapesti tõzsde is remekelt, az OTP visszavett nyereségébõl, a magyar külkereskedelmi forgalom pedig zuhant. Az amerikai tõzsdezárás alapján jó napja lehet pénteken a pesti parkettnek. Hajnali válsághíradó.

Válság, adósság és az EU közt lavírozott Bajnai

Itthon2009.04.03, 15:47

Budapestre költözött az EU agya, tarolt a panelprogram, csordogáltak az uniós fejlesztési pénzek, viszont a foglakoztatottak vészesen alacsony aránya nem moccant, az önkormányzatok fizetõképessége javult valamelyest, de az eladósodásuk nem torpant meg - változóan alakultak Bajnai Gordon kormányfõjelölt politikai pályafutása alatt a rá bízott ügyek. Az [origo] összeszedte Bajnai néhány sikeres és félresiklott munkáját.

A régi MSZP-sekbe törhet bele Bajnai bicskája

Itthon2009.04.02, 08:41

Új vezér, régi kényszerek címmel írt elemzést a magyarországi politikai helyzetrõl az Economist Intelligence Unit. A brit piaci elemzõ társaság szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek elsõsorban az MSZP régi gárdájával gyûlik majd meg a baja programja végrehajtása során.

Mindenkitõl elvehet valamit a Bajnai-csomag

Itthon2009.04.02, 09:29

Mindenkit érint, aki valamilyen jogcímen állami támogatást kap - mondta Bajnai Gordon kormányfõjelölt tervezett megszorító intézkedéseirõl Bottka László szegedi polgármester. Az intézkedéseket az a nyilatkozat sorolja fel, amelyet csütörtökön kapnak kézhez az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselõk. A Népszabadság szerint megszûnik a 13. havi bér és nyugdíj és fokozatosan a gázártámogatás is.

Cs�nyi: Magyarorsz�g nem Izland, az OTP nem a Citibank

Gazdaság2009.05.20, 13:05

Nincs f�jdalommentes �t Magyarorsz�gon a gazdas�gi v�ls�gb�l val� kil�bal�shoz - �rta a cs�t�rt�ki The New York Times, amely terjedelmes cikkben ecsetelte az orsz�g gondjait.

Ezermilliárd forintról szól Bajnai csomagja

Gazdaság2009.04.02, 15:46

Az [origo] számításai szerint hozzávetõleg 1000 milliárd forintnyi kiadást érintenek azok a viszonylag konkrétan körülírt intézkedések, amelyek Bajnai Gordon kormányfõjelölt csütörtökön nyilvánosságra került tervében szerepelnek. A becslés nehéz, hisz a részletek nem ismertek, és sok olyan általánosan körülírt intézkedés szerepel a dokumentumban, amely akár jelentõs tétel is lehet.

Finomhangoláson túl nem enged terveibõl Bajnai

Itthon2009.04.02, 18:02

A hétvégéig alá kell írnia a válságkezelõ intézkedések listáját rögzítõ politikai nyilatkozatot annyi MSZP-s és szabad demokrata képviselõnek, amennyi a parlamenti többséghez kell - ezt a feltételt szabta információink szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt, aki másképp nem vállalja az átmeneti kormány vezetését. Ha nincs elég aláírás, már a hétvégi MSZP-kongresszusra sem megy el.

Uniós kikötések köszönnek vissza Bajnai programjában

Itthon2009.04.03, 01:56

Többek közt a közszféra béreinek befagyasztása, a 13. illetmény és nyugdíj visszavonása szerepel abban a nyilatkozatban, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt alá akar íratni az MSZP és az SZDSZ képviselõivel. A tervezet csak általánosságban szól az adócsökkentésrõl, miközben utal arra, lehetnek további megszorítások is. A nyilatkozat bizonyos elemei megegyeznek egy márciusban az EU-val kötött kölcsönszerzõdésben szereplõ vállalásokkal.

Hamis meghívókat küldtek a Fidesz nevében

Itthon2009.04.01, 17:23

A Fidesz sajtófõnöke szerint április elsejei tréfa lehetett az a sajtótájékoztató-meghívó, melyet szerdán küldtek szét ismeretlenek. A hamis meghívóban az állt, hogy a Fidesz csatlakozni fog a Bajnai Gordon kormányfõjelölt villája elõtt tartandó Jobbik-tüntetéshez.

Szombatig várja Bajnai a támogató nyilatkozatokat

Itthon2009.04.02, 01:22

Szombat délelõttig várja az aláírt támogató nyilatkozatokat Bajnai Gordon az MSZP-frakció tagjaitól. A képviselõk az aláírással vállalják,hogy kiállnak az MSZP miniszterelnök-jelöltje által tervezett fájdalmas megszorító intézkedések mellett. Azt egyelõre nem tudni pontosan, mi van a több mint háromoldalas dokukmentumban, az  MTI szerint például a 13. havi nyugdíj eltörlése szerepel benne.

Herald Tribune: Magyarország ostromlott vár

Archívum2009.04.01, 19:53

A címlapon kezdõdõ hosszú cikkben elemezte Magyarország helyzetét szerdai számában az International Herald Tribune (IHT). A Párizsban megjelenõ angol nyelvû napilap - a The New York Times európai kiadása - szerint Magyarország ostrom alatt áll, és ostromolják legnagyobb bankját, az OTP-t is. Csányi Sándor a lap szerint azonban leszögezte: Magyarország nem Izland, az OTP pedig nem a Citibank vagy a Royal Bank of Scotland.

Bajnaira �s a doll�rra figyel a forint

Gazdaság2009.04.01, 07:44

Szerd�n nyugodt keresked�s v�rhat� a t�rs�gi devizapiacokon. A forintn�l jelent�sebb mozg�s nem v�rhat�, am�g a befektet�k nem kapnak vil�gosabb k�pet a most szervez�d� �j korm�ny v�ls�gkezel� k�pess�g�r�l.

Félig vakon állt Bajnai mögé az MSZP és az SZDSZ

Itthon2009.04.01, 14:48

A miniszterelnöki posztra javasolt Bajnai Gordon programjának csak a fõbb irányait ismerik az õt támogató MSZP és az SZDSZ képviselõi is, akik szerint az eddigi háttér-tájékoztatókon nem volt szó konkrét intézkedésekrõl, így például a gázártámogatás állítólagos eltörlésérõl sem. Egy SZDSZ-es képviselõ szerint Bajnai annyit azért jelzett, hogy a szocpolhoz, vagyis a gyerekek után járó lakásvásárlási kedvezményhez hozzá kell nyúlni.

Õszi választásról gyõzködi az MDF Bajnait

Itthon2009.04.01, 14:11

Õszi elõre hozott választások oldanák meg az MDF szerint a bizalmi válságot Magyarországon - derül ki Dávid Ibolya pártelnök szerdai közleményébõl. Az MDF arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, hogy csak a legsürgetõbb válságkezelõ lépéseket végezze el, aztán tegye lehetõvé az elõre hozott választást.

Válsághíradó: fájdalom, forintesés, OTP-zuhanás és oroszok a Molban

Archívum2009.03.31, 04:56

Kedden folytatódik a kormány átalakítása. Bajnai Gordon eddig csak annyit mondott: fájni fog a programjának végrehajtása, ám a miniszterelnöki poszt várományosa részleteket nem árult el terveirõl. Figyelni kell a fizetési mérleg alakulására kedden, errõl a jegybank közöl adatokat. Hétfõn nem sok jó hír érkezett: leminõsítették Magyarországot, vesztett értékébõl a forint, 10 százalék fölött esett az OTP. A Molba beszálló orosz cég, a Szurgutnyeftyegaz leginkább ismeretlenségével okozhat bizonytalanságot a tõzsdén. Hajnali válsághíradó.

Biztosra akar menni Bajnaival az SZDSZ

Itthon2009.03.31, 17:12

Szombat helyett vasárnap ülésezik az SZDSZ országos tanácsa, amely hivatalosan is dönt arról, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfõvé választását. Egy SZDSZ-es politikus szerint a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP-kongresszus. Azt ugyanakkor szabad demokrata és szocialista forrásaink is kizárták, hogy Bajnai támogatása Gyurcsány pártelnöki posztjától függne.

Öt külsõ embert hozna kormányába Bajnai

Itthon2009.03.31, 13:33

Az MSZP egyik vezetõje szerint a miniszterelnöki posztra jelölt Bajnai Gordon öt kulcsfontosságú minisztérium élére hozna külsõ embert. Bajnai korábban jelezte, nem pártpolitikai szempontokat akar követni kormányzása során, de kormányának tagjairól csak parlamenti megválasztása után beszélne.

Az MSZP-tõl félnek a bizalmatlan SZDSZ-esek

Itthon2009.03.30, 16:07

Nem Bajnai Gordonban, hanem az MSZP kitartásában kételkedtek azok az SZDSZ-esek, akik vasárnap nem támogatták Bajnai jelölését a miniszterelnöki posztra - állították az [origo]-nak nyilatkozó szabad demokrata politikusok. A képviselõk szerint a héten még bármi megváltozhat, az sem biztos, hogy szombaton hivatalosan is megkapja Bajnai az SZDSZ támogatását, mivel a párt megosztott.

A t�zsd�kkel estek a kelet-eur�pai valut�k

Gazdaság2009.03.30, 18:55

A forintot, a cseh koron�t �s a lengyel zlotyt m�r a m�lt h�ten elbizonytalan�totta a magyar �s a cseh korm�nyv�ls�g, de akkor m�g kedvez� ellensz�l f�jt a r�szv�nypiacokon. Ez a kiegyens�lyoz� t�mogat�s e h�t elej�n megsz�nni l�tszik, miut�n az amerikai korm�ny elutas�totta a GM �s a Chrysler eddigi szerkezet�talak�t�si terveit, �s a r�szv�nypiacok vil�gszerte lejt�re ker�ltek.

A bizonytalans�g gyeng�ti a forintot, 310-n�l j�rt az eur�

Gazdaság2009.05.20, 17:50

"Mi az a forint?" - k�rdezett vissza a megkeresett devizapiaci szak�rt�, amikor a reggeli forintes�s h�tter�r�l �rdekl�d�tt az [origo]. Az eur� 310 forint k�zel�be gyeng�lt a belpolitikai bizonytalans�g hat�s�ra. H�romnegyed kilenckor 308, 23 forintot �rt az eur�.

Bajnai programjára kíváncsi az MDF

Itthon2009.03.30, 16:17

Programjának közzétételére kéri az MDF Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, Dávid Ibolya pártelnök szerint az országnak tudnia kell, hogyan képzeli el a válságból való kilábalást. Hétfõn több újság találgatta, hogy Bajnai mekkora kiadáscsökkentést tervez, a nagyságrendet legtöbben 500 milliárd forintra becsülik. Eddig annyit mondott nyilvánosan: fájni fog.

Bajnai jelölése segíthet a forinton

Archívum2009.03.30, 07:38

Az MSZP és az SZDSZ megállapodása feltehetõen jót tesz majd a forintnak, kérdés azonban, hogy az egyszerû bejelentés elegendõ lesz-e az erõsödéshez.

Nekiment Bajnainak a Fidesz a parlamentben

Itthon2009.03.30, 16:15

"Meg fogjuk védeni az új miniszterelnököt!" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc távozó kormányfõ az Országgyûlés hétfõi ülésén, miután Navracsics Tibor fideszes frakcióvezetõ élesen bírálta a kormányfõváltás folyamatát és Bajnai Gordon kormányfõjelöltet. A Fidesz elnöksége délután közölte: nem fognak tárgyalni a formálódó új kormánnyal, melyet illegitimnek neveztek. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint pártjának komoly dilemma volt Bajnai jelölése, de végül úgy döntöttek, cselekvõképes kormány kell.

A hõbörgõ MSZP-sek is beálltak Bajnai mögé

Itthon2009.03.30, 16:25

Felsorakozott az elõre hozott választástól mindennél jobban rettegõ szocialista frakció nagy többsége Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt mögött. A frakció hétfõi zárt ülésén az MTI szerint felmerült, hogy mégis Gyurcsány Ferenc maradjon a pártelnök, aki viszont azt magyarázta: azért mondott le, mert úgy érezte, szervezkednek ellene. Az [origo]-nak több névtelenséget kérõ szocialista képviselõ is azt mondta, nem tetszett az MSZP-seknek, hogy Bajnai szerzõdést akar aláíratni a képviselõkkel.

Bajnai Gordon fájdalmas intézkedéseket ígér - nézze meg!

Itthon2009.03.30, 12:21

Fájdalmas, mindenkit érintõ intézkedéseket ígért Bajnai Gordon kormányfõjelölt hétfõi nyilatkozatában. Beszélt arról is, hogy csak átmeneti idõre, feltételekkel vállalta a felkérést.

Bõven van muníciója az ellenzéknek Bajnai ellen

Itthon2009.03.30, 09:56

Bajnai Gordon kormányfõjelölt elmúlt húsz évben bejárt életútja bõven ellátja munícióval politikai ellenfeleit. A KISZ-bõl indulva lett jól menõ menedzser, felbukkant a neve számos vitatott üzletben és több tönkrement libatenyésztõ halálát is az õ számlájára írják. Miniszterként pedig ezermilliárdnyi unió pénz felett gyakorolt ellenõrzést, aminek felhasználását szervezeti zûrzavar és korrupciós vádak kísérték.

Bajnai "minimum-programja" csõd ellen lehet elég

Gazdaság2009.03.30, 14:33

A piacokra Bajnai Gordon kormányfõi jelölése ellenére is semleges hatással van a belpolitikai helyzet változása - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzõk. A feltételezett Bajnai-féle "minimumprogram" a fizetésképtelenség elkerülésére lehet elég.

Az SZDSZ nem küld minisztert az új kormányba

Itthon2009.03.30, 13:53

Az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel, így sem minisztereket, sem államtitkárokat nem fog küldeni az új kormányba - mondta hétfõn a párt frakcióülése után Gusztos Péter frakcióvezetõ-helyettes. Az SZDSZ ügyvivõ testülete hétfõre virradóra döntött úgy: támogatja Bajnai Gordon gazdasági miniszter jelölését a kormányfõi posztra.

A német lapok szerint kaotikus a magyar politikai helyzet

Itthon2009.03.30, 14:19

Zûrzavarok, hektikus keresgélés, tûzfészek, káosz - így jellemzi a német sajtó a magyar belpolitikai helyzetet. A Süddeutsche Zeitung szerint szükség van elõre hozott választásokra, de elõbb a "kölcsönös gyûlölet által vezérelt táboroknak" egy közös munkaalapot kell találniuk. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a kis pártokért aggódik.

Draskovics elrendelte Bajnai személyi védelmét

Itthon2009.03.30, 13:33

Draskovics Tibor rendészeti miniszter elrendelte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személyi védelmét. Õrizni fogják Bajnai lakóhelyét is.

Bajnai: Fájni fog

Itthon2009.03.30, 13:48

Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfõjelöltje hétfõi sajtónyilatkozatában. Kijelentette: embert próbáló idõszak következik, amelybe azonban késlekedés nélkül bele kell vágni. A párton kívüli Bajnai fontosnak nevezte, hogy személyében olyasvalaki kerülhet a kormány élére, akinek nincsenek politikai ambíciói, ezért csak az ország érdekeit nézi majd.

Két hét, két akadály - a kormányfõcsere menetrendje

Itthon2009.03.30, 03:45

Bajnai Gordonnak elõbb az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén, majd az MSZP vasárnapi kongresszusán kell támogatást kapnia, és csak utána következhet az a speciális parlamenti szavazás, amelynek sikere esetén azonnal elfogalhatja a távozó Gyurcsány Ferenc helyét. Ha minden akadályt legyõz, akkor április 14-én lehet belõle miniszterelnök. Ismerkedjen meg a kormányfõváltás menetrendjével!

Fodor bejelentése és hazaárulózás az utcán - videók

Itthon2009.03.30, 02:54

Fodor Gábor SZDSZ-elnök vasárnap éjszaka jelentette be, hogy pártja támogatja Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését. A gazdasági miniszter több órát töltött a szabad demokraták székházában, majd távozásakor szûkszavúan nyilatkozott, miközben néhány utcai tiltakozó lehazaárulózta.

"Leszegett fejjel menni elõre" - Bajnai válságkezelési módszere

Itthon2009.03.30, 00:20

A foglalkoztatási rendszer megváltoztatását nevezte a legfontosabb reformfeladatnak Bajnai Gordon gazdasági miniszter, az MSZP új kormányfõjelöltje a válság kapcsán adott februári interjújában. Bajnai szerint a válságkezelõ lépéseket akkor is muszáj megtenni, ha fájdalmasak lesznek, leszegett fejjel kell haladni elõre, és meg kell próbálni elébevágni a válság fejleményeinek.

Az SZDSZ is rábólintott Bajnai miniszterelnökségére

Itthon2009.03.30, 10:45

Órákon át tartó egyeztetés után vasárnap éjszaka az SZDSZ vezetése és parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította az MSZP által miniszterelnöknek javasolt Bajnai Gordon gazdasági minisztert. Ezzel a szocialistáknak várhatóan sikerül elérniük, hogy kormányon maradhassanak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesznek elõre hozott választások. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint szakértõi kormány alakul, döntõen külsõ emberekkel. Bajnai várhatóan jelentõs megszorításokat fog végrehajtani.

MN: Gyurcsánynak titkos forgatókönyve van

Itthon2009.03.28, 09:06

Titkos forgatókönyvet dolgozott ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányválság megoldására a Magyar Nemzet információi szerint. A lap úgy tudja, Gyurcsány Bajnai Gordon gazdasági minisztert emelné kormányfõvé. Bajnai azonban nem túl népszerû az MSZP-ben.

Bajnai vagy "nincs tovább" - kijátszotta utolsó kártyáját az MSZP

Itthon2009.03.29, 00:31

Bajnai Gordon gazdasági minisztert jelöli miniszterelnöknek az MSZP, a tárcavezetõ már rá is bólintott a felkérésre - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérõ vezetõ szocialista politikus. Szerinte hiába nem szeretik sokan Bajnait a frakcióban, támogatni fogják, mert ha nem õ lesz a jelölt, akkor "nincs tovább".

Budapestre jön a British Petrol

Gazdaság2009.03.23, 12:29

A British Petrol (BP) olajipari vállalat mintegy ezer fõt foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövõben kezdõdik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfõn egy szûk körû sajtóbeszélgetésen..

Lehiggadhatnak a befektetõk Gyurcsány bejelentésétõl

Gazdaság2009.03.21, 17:17

Az MSZP kongresszusán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlotta lemondását. Az [origo] által megkérdezett elemzõk szerint a bejelentés piaci szempontból kedvezõ. A következõ hetek bizonytalansága már nem ronthat sokat Magyarország megítélésén, hosszú távon viszont kifizetõdhet, hogy véget ér az egy helyben toporgás.

Kell egy kis káosz

Vélemény2009.03.21, 23:42

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy távozik a miniszterelnöki posztról. Mit jelenthet a gazdasági válságtól gyötört országnak ez a fejlemény? Milyen miniszterelnökre lenne szükségünk?  

Bajnai: Az osztr�k bankok elk�telezettek mellett�nk

Gazdaság2009.03.16, 14:57

Az osztr�k nagybankok elk�telezettek Magyarorsz�g mellett, biztos�tj�k a sz�ks�ges t�k�t le�nyv�llalataik m�k�d�s�hez, s�t t�bben k�z�l�k az idei �vre m�g szer�ny n�veked�st is terveznek a hitelez�sben, hossz� t�von pedig er�s�d� jelenl�ttel sz�molnak mind az orsz�gban, mind a t�rs�gben - k�z�lte Bajnai Gordon p�nteki b�csi t�rgyal�sait �sszegezve.

Bajnai: Gyorsan be kell vezetni az eur�t

Gazdaság2009.03.11, 13:48

Magyarorsz�g sz�m�ra az eur� min�l gyorsabb bevezet�se jelenti a p�nz�gyi kock�zatok jelent�s m�rs�kl�s�t - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter azon a szerdai budapesti gazdas�gpolitikai konferenci�n, amelyet az Ybl K�z�leti Klub szervezett.

Bajnai: nem kell �llamos�tani a bankokat

Gazdaság2009.02.18, 19:54

Bajnai Gordon fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter nem l�t okot arra, hogy Magyarorsz�gon az �llam tulajdonr�szt szerezzen esetleg valamelyik kereskedelmi bankban. A miniszter ezt a szerdai korm�nysz�viv�i t�j�koztat�n mondta anak kapcs�n, hogy az merikai jegybank egykori eln�ke, Alan Greenspan szerint sz�ks�g lehet bizonyos bankok ideiglenes �llamos�t�s�ra".

Bajnai: a rövid távú túlélés érdekli a cégeket

Gazdaság2009.02.18, 16:17

A válság miatt a cégek a rövid távú túléléshez szükséges kormányzati segítség iránt érdeklõdnek a leginkább a gazdasági miniszter szerint.

"Jó lenne talpon maradni" - interjú Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel

Gazdaság2009.03.13, 16:48

Nem gondolta, hogy a válság miatt IMF-hitelt kell felvenni, bár az idõ szerinte igazolta a döntést - mondta az [origo]-nak adott interjújában Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai szerint nagyon sokan nincsenek még padlón, arról azonban csak durva becslései vannak a kormánynak, hogy hány ember veszíti el ezután a munkáját a válság miatt. Elismerte, hogy segítené a válság kezelését, ha nagyobb lenne a kormány támogatottsága, de szerinte így is csak annyi a dolgunk, hogy leszegett fejjel menjünk elõre, és használjunk ki minden adódó lehetõséget.

Bajnai Gordon szerint az ország adósságcsapdában van

Gazdaság2009.03.13, 16:43

A pénzügyi válság után már megérkezett Magyarországra a reálgazdasági válság is, amely akár két évig is elhúzódhat, és mélyebben érinti a társadalmat, mivel a vállalkozások és a munkavállalók jutnak válságos helyzetbe - mondta Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Veszprémben, a gazdasági évnyitó rendezvényen.

Bajnai: érezhetõ fordulat jön a gazdaságban

Archívum2009.02.10, 10:50

A magyar kormány olyan gazdaságpolitikai fordulatra készül, amely ösztönözheti külföldi cégek Magyarországra települését, ezzel indítva be újra a gazdaság motorját - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Ennek elemeit várhatóan jövõ héten jelentik be.

�llami kezess�g kedvezm�nyes hitelekre

Gazdaság2009.02.10, 16:19

K�szfizet� kezess�get v�llal a kis- �s k�z�pv�llalkoz�sok (kkv) sz�m�ra biztos�tott 140 milli�rd forintot kitev�, kedvezm�nyes forg�eszk�zhitel-program keret�ben ny�jtott hitelekre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a t�rsas�g kedden hirdette meg ehhez kapcsol�d� �j term�k�t.

Bõvíti gyárát a ceglédi Infineon

Archívum2009.02.10, 12:30

A félvezetõgyártó Infineon Technologies 17 millió eurós kapacitásbõvítõ beruházást hajt végre ceglédi gyárában, ezzel 2012-ig 250 új munkahelyet létesít - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Kedvezm�nyes hitel a v�llalkoz�soknak

Gazdaság2009.02.24, 18:30

�sszesen 140 milli�rd forintos kedvezm�nyes forg�eszk�zhitelt kaphatnak a kis- �s k�z�pv�llalkoz�sok �t kereskedelmi bank r�szv�tel�vel - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter h�tf�n Budapesten, sajt�t�j�koztat�n.

Kedvezményes hitel a vállalkozásoknak

Archívum2009.02.09, 16:09

Összesen 140 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközhitelt kaphatnak a kis- és középvállalkozások öt kereskedelmi bank részvételével - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfõn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Eddig 20 ezer állástalan a válság miatt

Gazdaság2009.02.06, 14:36

A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azon a konferencián, amelyet a globális gazdasági válságról tartottak pénteken Budapesten.

Válságkezelés és reformok kellenek

Archívum2009.02.04, 18:56

Olyan intézkedésekre és változtatásokra van szükség, amelyek Magyarország számára rövidtávon a válság hatásai ellen hatnak, hosszú távon pedig fenntartható módon biztosítani tudják a versenyképességet - mondta el Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Gazdasági Egyeztetõ Fórum (GEF) elsõ idei ülését követõ sajtótájékoztatón, 2009. február 4-én, Budapesten. A résztvevõk egyetértettek abban, hogy a rendszerváltozás óta eltelt idõszak legátfogóbb reformjaira van most szükség.

Veresnek utánfutója, Szilvásynak pincéje van - a kormánytagok vagyonbevallásai

Itthon2009.02.03, 20:44

Közzétették a kormánytagok vagyonnyilatkozatait. Ezek szerint a leggazdagabb miniszterek Bajnai Gordon gazdasági, Gráf József agrár- és Veres János pénzügyminiszter. Veresnek több háza mellett van egy 25 éves utánfutója is, Szilvásy György titokminiszter tavaly egy pincével lett gazdagabb. Nyilvános Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor feleségeinek Dobrev Klárának és Lévai Anikónak vagyonnyilatkozata is. Dobrev vagyona 2004 óta nem változott, Lévai 2008-ban lakást vett.

Kormányzati központ alakul a válság kezelésére

Archívum2009.02.03, 07:41

Kedden, február 3-án alakul meg a Kormányzati Válságmegelõzõ és Válságkezelõ Központ (KVVK), amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezet, tagjai pedig Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szûcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, Veres János pénzügyminiszter és Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelõs kormánybiztos.

Bajnai bekeményít az önkormányzatoknál

Archívum2009.01.31, 11:05

Az elnyert uniós támogatások visszavonását és szabálytalanságok vizsgálatát helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét, nem folytatnak nyílt közbeszerzési eljárást, vagy a fejlesztésükhöz átutalt elõleget nem arra fordítják, amire kapták - írja a Népszabadság.

Bajnai: 50 milliós támogatás is felvehetõ

Archívum2009.01.29, 10:57

Könnyített feltételekkel, akár 50 millió forintig vissza nem térítendõ támogatást nyújt a vállalkozásoknak a válságra való tekintettel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen.

Hiányzik a piacról az MNB-nél lévõ pénz

Archívum2009.01.22, 21:44

Az MNB-ben elhelyezett többszáz milliárd forint hiányzik a pénzpiacról - Surányi György, a Corvinus Egyetem tanára, volt jegybankelnök a XXI. Század Intézet csütörtöki kerekasztal rendezvényén, amelyet "Válságban a kapitalizmus is?" címmel rendeztek. Õ és Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint a kapitalizmus válságos korszakot él át , de a nincs válságban.

Vasúti tendert vizsgáltat Bajnai

Gazdaság2009.01.22, 21:17

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökét, hogy indítson vizsgálatot a Székesfehérvár-Tárnok vasúti pályaszakaszra kiírt tender ügyében, nézze meg, történt-e szabálytalanság az ügyben, a vizsgálat végéig szerzõdéskötésre ne kerüljön sor.

Társadalmi nyugtalanságot vár az IMF vezetõje

Itthon2009.01.21, 15:11

Már 2009 elsõ felében adócsökkentésre, például az szja lefaragására van szükség a gazdasági miniszter, Bajnai Gordon szerint. A kiesõ állami bevételt más adók emelésébõl vagy kiadáscsökkentésbõl fedezné, hogy megmaradjon a költségvetési egyensúly. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetõje szerint viszont Magyarországnak nincs mozgástere, mindenáron csökkentenie kell az államháztartási hiányt. Gyurcsány Ferenc a következõ hetekben válságtanácskozás-sorozatot indít.

Az adórendszer hazavágja a növekedést

Archívum2009.01.19, 23:45

A jelenlegi közterhek mellett Magyarország növekedési potenciálja - még jó körülmények között, válságon kívül is - sokkal alacsonyabb, mint amennyi elegendõ lenne a tartós növekedéshez - vélekedett Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Egyszerûsödik a telephely-engedélyezés

Archívum2009.01.13, 16:29

Lényegesen egyszerûsödik a telephely-engedélyezési eljárás 2009. április 1-jétõl, több üzleti tevékenységet a bejelentést követõen azonnal meg lehet majd kezdeni a telephelyen - mondta Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányszóvivõi tájékoztatón kedden.

Nõ a Széchenyi-kártya kamattámogatása

Archívum2009.01.02, 16:26

Egyrõl két százalékpontra nõ a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása az idén. Bajnai Gordon, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008. december 5-én jelentette be, hogy a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása 2 százalékpontra emelkedik, míg a pénzügyminiszter ugyanezen a napon közölte, hogy a költségvetésben rendelkezésre áll a Széchenyi Kártya konstrukció 2009. évi kamattámogatásának forrása.

Átcsoportosították az uniós forrásokat

Gazdaság2008.12.17, 19:04

Az európai uniós források átcsoportosításával több mint 500 milliárd forint jut 2009-2010-ben gazdaságfejlesztésre a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

Mindenki késõn ébredt válságügyben

Archívum2008.12.17, 11:38

Gyurcsány Ferenc tavaly még nem tartott igényt az Európai Unió segítségére, azóta persze lehívtuk az EU gyorssegélyét. Bajnai Gordon gazdasági miniszter idén nyáron kijelentette: nincs gazdasági válság, Veres János pedig 2007 õszén állította ugyanezt. Biztos, ami biztos, az [origo] olvasóinak most azért összefoglaljuk, hogy mi történt az elmúlt másfél-két évben a nemzetközi pénzpiacokon, tõzsdéken, a bankszektorban és a reálgazdaságban, vagyis a termelõszférában. Nekünk úgy tûnik, válság van.

Alig szivárognak az uniós pénzek Magyarországra

Itthon2008.12.12, 09:10

Két év alatt a 2013-ig lehívható uniós támogatások alig 1 százaléka érkezett meg Magyarországra. Bajnai Gordon fejlesztési miniszter az uniós támogatások szabályainak átalakítását javasolja - írja a Magyar Nemzet.

Közel kétszáz új munkahely Békés megyében

Archívum2008.12.12, 17:15

Közel ötmilliárd forint értékû kapacitásbõvítés és technológiafejlesztés eredményeként 184 új munkahely létesül a Linamar autóipari és gépgyártó vállalat két magyarországi telephelyén, Orosházán és Békéscsabán - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Ivanics János, a Linamar Hungary Nyrt. ügyvezetõ igazgatója közös sajtótájékoztatón, pénteken.

Bajnai: Hitelprogramot indít a kormány

Gazdaság2008.12.04, 13:09

Magyarországon napjainkban jól mûködõ vállalkozások sem kapnak kölcsönöket a bankoktól, ezen a helyzeten próbál segíteni a kormány az 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítõ csomaggal, amelynek részeként december elejétõl három hitelprogram is elindult - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bajnai: Most jön még a feketeleves

Gazdaság2008.11.25, 00:51

A pénzügyi válság elmúlt, de most kezdõdik a neheze, a vállalkozások és a munkanélküliek válsága - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Tégláson egy lakossági fórumon. A miniszter elképzelhetõnek tartja, hogy másfél év is eltelik addig, amíg növekedhet a gazdaság.

Gazdaságélénkítést akar a Fidesz és a kormány is

Gazdaság2008.11.13, 18:07

Bajnai Gordon gazdasági miniszter 1400+2000 milliárd forintos gazdaságélénkítõ programot jelentett be csütörtökön. A válságcsúcson hangsúlyozta: strukturális reformok és azonnali intézkedések egyaránt szükségesek a munkahelyek megtartására. A mai helyzetben a foglalkoztatottság megõrzése is komoly eredmény lenne szerinte. Gyurcsány Ferenc kevesebb napi politikust szeretne és azt, ha mindenki elgondolkodna, hogy hol rontotta el. Matolcsy György a Fidesz hétpontos javaslatát ismertette a válság leküzdésére. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint döntõen a 2002 óta folytatott gazdaságpolitika a felelõs a mostani válságért. Az MDDF ...