autópiac
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- használt autó
- gazdasági válság
- autóipar
- Volkswagen
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hárommillió elöregedett autó a magyar utakon
Tömeges autócserére lehet égető szükség néhány éven belül Magyarországon: több mint hárommillió elöregedett autó rója a magyar utakat - derül ki az Ernst & Young autóipari jelentéséből. A régiós tanulmány arra is rámutat, hogy az egy főre jutó autók számában is van még fejlődési lehetőség.
Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
- címkék:
- autópiac
- autós hír
- autókereskedő
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Augusztusban 23,5 százalékkal több új autót adtak el Magyarországon
Az idén augusztusban 2 994 új személygépkocsit, 23,5 százalékkal többet adtak el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, közölte a Datahouse Kft. szerdán.
- címkék:
- autópiac
- marketing
- Címkefelhő »
Megfordult az autópiac, újra nőtt a hazai értékesítés
Megfordult a korábbi csökkenési trend, júliusban 4359 személyautót és 855 kishaszon járművet helyeztek forgalomba, ami 19, illetve 49 százalékos növekedést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
- címkék:
- magyar gazdaság
- autópiac
- cégautó
- Címkefelhő »
Júliusban összekapta magát a magyar autópiac
Bár júliusban közel 20 százalékkal bővült a magyar autópiac, az első hét hónap adatai még így is 40 százalékos visszaesést mutatnak éves összevetésben.
- címkék:
- kereskedelem
- autópiac
- Datahouse
- Címkefelhő »
Jelentős javulást ért el a Peugeot az első félévben
A tavalyi közel 1 milliárdos veszteség után részben a kínai autópiac bővülése miatt jelentős nyereséget ért el a francia PSA-csoport.
- címkék:
- autópiac
- Citroën
- PSA-csoport
- Peugeot
- Címkefelhő »
A sor végén a magyar autópiac a féléves adatok szerint
Júniusban csökkentek az autóeladások Európában - derül ki az ágazati piackutató cég, a JATO Dynamics elemzéséből, amely szerint bár a német piac a visszaesés ellenére tartja első helyét, de előfordulhat, hogy a jövőben kénytelen lesz lemondani az első helyről az európai autópiacon. A féléves adatok szerint a magyar autópiac szenvedte el a legjelentősebb visszaesést.
Csúcsot döntött a Skoda a kínai vevők miatt
A kínai értékesítés megugrása miatt kiváló félévet zárt a Skoda.
- címkék:
- Kína
- kereskedelem
- autópiac
- Skoda
- Címkefelhő »
A magyar autópiac az utolsó Európában
Az első félévben az európai autópiacok közül a magyar szenvedte el a legnagyobb visszaesést - derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének legfrissebb adataiból.
- címkék:
- kereskedelem
- autópiac
- ACEA
- Címkefelhő »
Csődbe ment az autókereskedők harmada
Az elmúlt másfél évben az autókereskedő cégek harmada ment tönkre, sok az üres autószalon, amire vevőt keresnek - derül ki a Világgazdaságból.
- címkék:
- hitel
- kereskedelem
- autópiac
- csőd
- Címkefelhő »
A derűlátó BMW a frankfurti piac sztárja
A korábban jelzettnél több autó eladásával számol a BMW, így az autógyártó részvénye lett a legkelendőbb részvény a frankfurti piacon.
- címkék:
- Frankfurt
- tőzsde
- kereskedelem
- autópiac
- BMW
- Címkefelhő »
A Peugeot-Citroën Kínában reménykedik
A francia PSA Peugeot Citroen autógyártó csoport Ázsiától, főleg a kínai piactól várja a föllendülést.
Drágulnak az orosz Mercedesek
Az orosz autópiac jelentős növekedés ért el az idén, a növekvő kereslet miatt pedig a Mercedes emeli árait az ottani piacon.
Javulást mutat a magyar autópiac
Az európai trenddel szemben a magyar autópiac az áprilisinál jobb eredményt ért el májusban.
- címkék:
- Magyarország
- autópiac
- autóeladás
- ACEA
- Címkefelhő »
Hetvenéves autómárkától búcsúzik a Ford
Az év végén véget ér a hetvenéves múltra visszatkientő Mercury pályafutása. A tulajdonos Ford hivatalosan is közölte, megszünteti a márkát, és a jövőben a luxusmárkájára, a Lincolnra koncentrál.
- címkék:
- autópiac
- autómárka
- Ford
- Címkefelhő »
Még mindig siralmas az újautó-piac
Májusban ugyan tovább lassult Magyarországon az új autók eladásának visszaesése, de az első öt hónap eredménye továbbra is siralmas: 37 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi számot
- címkék:
- autópiac
- hitelezés
- autó eladás
- MGE
- Címkefelhő »
Utolsó előtti helyen a magyar autópiac Európában
A magyar autópiacnál csak a román teljesített rosszabbul az év első négy hónapjában.
Felemás adatok a Suzukitól
A japán Suzuki Motor Corp. csökkenő árbevétel mellett növelte adózott nyereségét a márciussal véget ért üzleti évben.
- címkék:
- autópiac
- autógyártás
- Suzuki
- Volkswagen
- Címkefelhő »
Mire figyeljünk használt autó vásárlásakor?
Bár az Alkotmánybíróság előtt elbukott az új ptk, amely a használt termékek vásárlása után felmerülő hibák esetén jelentett volna segítséget a vevőknek, azért a jelenlegi szabály sem hagyja magára a vásárlókat: apróságokkal most is sok kellemetlenséget előzhetnek meg a leendő tulajdonosok. Fogyasztóvédelmi tanácsok az [origo]-tól.
Döntően magyar cégek építik a Mercedes-gyárat
A Mercedes várhatóan 2012 induló kecskeméti gyárát többségében magyar vállalkozások építik - közölte a beruházás projektvezetője kedden.
Átrendeződhet a használtautó-piac
Pár éven belül a használtautó-kínálat várható visszaesésével kell számolniuk, amit figyelembe kell venniük a maradványérték meghatározásakor. Ez pedig a most megkötött és 3-4 év múlva lejáró lízingszerződések díjainak kulcsfontosságú eleme - hívja fel a figyelmet Zs. Nagy István, a KBC Autolease szakértője.
- címkék:
- autópiac
- cégautó
- használtautó
- Címkefelhő »
Soha nem látott szintre nőtt a Hyundai eredménye
Rekordnyereségre tett szert a dél-koreai Hyundai az idei első negyedévben.
- címkék:
- autóipar
- gyorsjelentés
- autópiac
- Hyundai
- Címkefelhő »
Európai sereghajtó a magyar autópiac
Erőteljesen nőtt a személygépkocsik értékesítése márciusban és az idei első negyedévben az Európai Unióban, elsősorban annak köszönhetően, hogy sok országban még támogatják a régi autók lecserélését. Magyarország sereghajtó.
- címkék:
- magyar gazdaság
- autópiac
- Címkefelhő »
Meglódult a magyar autóexport
A meglóduló magyar autóexport miatt, éves alapon 8,4 százalékkal bővült februárban a magyar ipar teljesítménye.
- címkék:
- autóipar
- autópiac
- makrogazdaság
- export
- KSH
- Címkefelhő »
Százmilliós értékben csaltak adót járműkereskedők
Három, haszongépjárművekkel kereskedő kecskeméti társaság bukott le adócsalás miatt. A cégek közel 100 millió forintot nem fizettek be.
Lábadozik az amerikai autópiac - gazdasági lapszemle
Mexikóban a kábítószerbandák közötti harcok okoznak fejfájást a szállodásoknak, az ázsiai piacokon megnyugodtak a befektetők, az amerikaiak pedig kedzenek visszatérni az asutószalonokba.
- címkék:
- Mexikó
- tőzsde
- autópiac
- idegenforgalom
- Címkefelhő »
Nem árul már autókat Csiki-Bege
Kivonult az autókereskedelemből a Csiki-Bege csoport. A jövőben ingatlanfejlesztési, illetve egészségügyi divíziójukra koncentrálnak majd - mondta Csiki-Bege Lajos, a csoport ügyvezető-tulajdonosa.
Lassul az európai autópiac bővülése
Nehezn szedi össze magát az európai autópiac: több mint fél éve a legkisebb mértékben növekedett februárban az Európában üzembe helyezett új autók száma. A válság előtti számokhoz képest továbbra is jelentős a visszaesés.
Kínai pofont kapott a Toyota
A Toyota februárban lekerült a legkeresettebb autók tízes listájáról Kínában - közölte a kínai autószövetség tájékoztatása alapján kedden a China Daily című napilap.
- címkék:
- Kína
- autópiac
- autókereskedelem
- Toyota
- Címkefelhő »
Gyatra számok a magyar autópiacról
A magyar autópiac továbbra is kiábrándító számokat produkál, az év első két hónapjában 60 százalékkal csökkentek az újautó-eladások.
- címkék:
- kereskedelem
- autópiac
- MGE
- Címkefelhő »
A Fedet félti az egyik amerikai jegybankár - gazdasági lapszemle
A költekezés megállítását és új, hiteles költségvetési reforomokat sürget az egyik neves amerikai jegybankár. Görögországban eurómilliárdokat hozhat a kormány adóellenőrzést szigorító terve, az olajár pedig emelkedett, de könnyen lehet, hogy a drágulás nem lesz tartós - írják a nemzetközi gazdasági lapok.
Búcsú a felesleges eredetvizsgától
A jövőben csak akkor kötelező az eredetiségvizsgálat, ha a járművet értékesítik; az erről szóló miniszteri rendelet csütörtökön jelenik meg. A új szabályozás alapján a 2006 előtt vásárolt új autóknál nem kötelező elvégezni a csaknem 20 ezer forintos eredetiségvizsgálatot, ha az autó származása egyértelmű.
Lesújtó képet fest a kelet-európai autópiac
Bár az európai autópiac remekelt januárban, a kelet-európai térség kiábrándító adatokat produkált - derül ki az egyik ágazati piackutató cég jelentéséből, amely szerint a jó évkezdet ellenére bizonytalan a jövő az európai piacon.
Csak a román autópiac rosszabb a magyarnál
Az európai autópiacon, januárban több mint 10 százalékkal nőttek az eladások, míg Magyarországon továbbra is kiábrándító a helyzet. A magyar piac 50 százalékkal esett vissza, ennél rosszabb eredményt csak Románia produkált - derül ki az európai ágazati szövetség, az ACEA legfrissebb jelentéséből, amely szerint a Toyota eladási adatain nem hagyott nyomot a globális visszahívási akció, a görögországi autópiacon pedig nem látszik, hogy súlyos pénzügyi gondokkal küzd az ország.
Eltörölhetik a felesleges eredetiségvizsgát
A jövőben csak az autósok kérésére végeznének eredetiségvizsgálatot a műszaki vizsgálat keretében - írja a Népszabadság.
- címkék:
- kiskereskedelem
- autópiac
- IRM
- KHEM
- Címkefelhő »
Megfeleződött az újautó piac januárban
Januárban 2768 darab személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 54 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
- címkék:
- autópiac
- Címkefelhő »
GVH: Felesleges és túlzott az új eredetvizsgálati díj
Az állam rossz hatékonyságú működésének iskolapéldája az állampolgárokra és vállalkozásokra feleslegesen kirótt, túlzott mértékű állami teherként megjelenő eredetvizsgálati díj - áll a GVH által az igazságügyi és a közlekedési miniszternek írt levélben. A versenyhatóság a két tárcavezetőt a szabályozás megváltoztatására hívja fel, az indokolatlanul magas díjszintek, az igazolhatatlan, felesleges ráfordítások csökkentése érdekében.
- címkék:
- autópiac
- GVH
- NKH
- Címkefelhő »
Bajnainál panaszkodtak az eredetiségvizsgálók
Tiltakoztak az eredetiségvizsgálók és petíciót adtak át a miniszterelnöknek címkézve. Az új szabályozás szerint az eddigi öt helyett egy cég végezheti a vizsgálatra jogosító tanfolyam szervezését. A szabályban azonban egy 350 000 autós közel 20 000 forintját érintő rész is van.
- címkék:
- közlekedés
- autópiac
- MEH
- Címkefelhő »
NKH: 150 ezer autóst érinthet a kötelező eredetvizsga az idén
Az idén 120-150 ezer magyar autósnak kell a műszaki vizsgával egyidőben az akár 20 ezer forintos költséget is jelentő eredetvizsgát elvégeztetnie - közölte becslését az NKH.
- címkék:
- közlekedés
- autópiac
- NKH
- Címkefelhő »
Az autólopások felfutásától tartanak az eredetvizsgálók
Vita alakult ki az eredetvizsgáló állomásokat hálózatba tömörítő cégek és a hatóságok között az új szabályok miatt. A rendszert működtető cégek szerint az új rendelkezések miatt több lesz a lopott autó, elbocsátásokra kerülhet sor, az állami szervezetek szerint azonban erről nincs szó.
- címkék:
- közlekedés
- lopás
- autópiac
- Címkefelhő »
Felesleges adatokért húzhatják le az autósokat
A januártól hatályos szabályok szerint a 2006 előtt vett új autókra akkor is kötelező elvégezni a csaknem 20 ezer forintos eredetiségvizsgálatot, ha az autó származása egyértelmű. A rendelkezés 350 ezer autóst is érinthet, az állam pedig akár 4 milliárd forintot is kereshet a hatósági adategyeztetés hiányán.
- címkék:
- közlekedés
- autópiac
- NKH
- Címkefelhő »
Bizonytalan az autópiac jövője
Az európai autógyártók jól szerepeltek tavaly elsősorban a roncsprogramoknak köszönhetően, ám már látszanak a jövőbeni bizonytalanság jelei -derül ki a JATO Dynamics adataiból, amely szerint Magyarország a legrosszabbak között zárta a tavalyi esztendőt.
A drága akkuk miatt nem terjednek a villanyautók
Magas az akkuk ára, mondják az iparág vezető gyártói, így az elektromos autók tömeges elterjedésére csak 10-15 év múlva lehet számítani. Az Egyesült Államokban tavaly csökkent először az autók száma.
Idén már a német autópiac is jócskán visszaesik
Az idén is nyomott lesz az orosz autópiac, miután a válság miatt tavaly már majdnem felével estek vissza az eladások. A német piac még jól teljesített főleg a roncsprémium miatt.
Világbajnok lett a kínai autópiac
- címkék:
- Kína
- USA
- kiskereskedelem
- autópiac
- Címkefelhő »
Elérte mélypontját a magyar autópiac
A magyarországi autópiac az utóbbi hónapokban elérte mélypontját, az év átlagában mintegy 50 százalékos lehet a csökkenés a 2008-ban még 158 ezer darabos újautó-értékesítésben - mondta Eppel János, a Volkswagen csoport márkáit importáló Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.
Javított a román autópiac
Bár novemberben több autó kelt el Romániában, ám tavalyhoz képest még mindig óriási a csökkenés.
- címkék:
- Románia
- kiskereskedelem
- autópiac
- Címkefelhő »
A Fidesz nem zárja ki a regadó eltörlését
Átalakulhat a regisztrációs adó rendszere, a jövő évi választások nagy esélyese, a Fidesz tervei között ugyanis az adófajta részleges eltörlése is szerepel. Az autókereskedők szerint alacsonyabb és arányos regisztrációs adóra volna szükség, az eltörlés viszont azzal fenyegethet, hogy roncsok lepik el az országok. Igaz, az érintett járművek körének korlátozásával enyhíteni lehetne ezt a hatást.
Zuhant az újautó-piac, legkelendőbb a Suzuki
Az új autók regisztrációja 60,50 százalékkal, (86 667 darabbal) 56 581 darabra esett tavaly november óta. Amennyiben csak az egyhavi, novemberi adatokat nézzük, 2008. novemberéhez képest idén novemberben 63,30 száztalékkal kevesebb autót regisztráltak Magyarországon.
- címkék:
- gazdasági válság
- autópiac
- Címkefelhő »