autóipar

címke rss

Ecclestone harcba szállt a Saabért

Gazdaság2010.01.08, 09:52

A Forma-1 első embere, Bernie Ecclestone beszállt a Saabért folytatott versenybe. Nemrég még úgy tűnt, hogy semmi sem mentheti meg a svéd autógyárat, mivel tulajdonosa, a General Motors nem talált alkalmas vásárlót.

Közeleg a Saab vége

Archívum2010.01.07, 13:17

A General Motors vezérigazgatója szerint lemondhatnak róla, hogy értékesíteni tudják a Saab leányvállalatot. Bár több vevőjelölt is akadt, olyan ajánlat eddig nem érkezett, amelyet el is fogadhattak volna. Ma jár le az ajánlattevési időszak, azaz hamarosan kiderül, mi lesz a Saab sorsa.

Pocsék autóértékesítési adat Japánban

Archívum2010.01.05, 13:10

Japánban tavaly 2,9 millió új gépkocsit adtak el, ami 38 éve a legrosszabb eredmény - közölte kedden a japán autókereskedők szövetsége.

Több száz kilométerrel odébb füstölnek a villanyautók

Auto2010.01.04, 20:36

Az autógyáraknak is ki kell venni részüket a 21. század egyik legnagyobb feladatából: csökkenteniük kell a környezetszennyezést, autóik üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. A hibrid meghajtás legfeljebb átmeneti megoldás, de a jelenlegi infrstruktúra mellett a villanyautók is jócskán termelik a mérgesgázokat.

Massa és a magyar autópiac - az év legnagyobb autós-motoros bukásai

Auto2009.12.30, 14:53

Bucskázás a hegyoldalon, Forma-1-pilóta ralis balesete, a csaló csapatfőnök menesztése, a magyar autópiac mélyrepülése és egy patinás svéd márka halála - összegyűjtöttük az idei év legnagyobb autós és motoros bukásait.

Új Audi-modellek jönnek

Gazdaság2009.12.28, 15:47

A német Audi a következő három évben több mint 7 milliárd eurót költ beruházásokra, 2015-ig pedig 8 új modellel bővíti a kínálatát. 

Nekiment az autómamutoknak Chavez

Gazdaság2009.12.24, 19:32

Az olaj-, a fém és a kávészektor után újabb iparágat szemelt ki magának a venezuelai elnök, Chavez ezúttal a külföldi autógyártóknak adott ultimátumot.

Karácsonyra hivatalosan is kínai lehet a Volvo

Gazdaság2009.12.23, 08:43

Közel a Ford megegyezése a Geely kínai autógyárral a Volvo eladásáról, míg a Fiat jelentősen növelné termelését Olaszországban. Obama hiteleztetne a bankokkal, Kína pedig tartaná óriási fejlődési tempóját - külföldi gazdasági lapszemle.

Alumínium, touchpad és energia-visszanyerés - Audi A8 technológiai bemutató

Auto2009.12.23, 17:06

Az Audi vezető mérnökei egy héten keresztül mutatták be az európai sajtónak az új A8 technológiai eszköztárát. Könnyű építésmód, csúcsra fejlesztett fedélzeti információs rendszer, veszélyességi fokozat szerint szelektáló radar, hogy csak néhányat említsünk a témák sokasága közül. A félbevágott A8 és megannyi mobil bemutatóeszköz között a mérnökök szinte játszótéren érezhették magukat, a meghívottak pedig kapkodhatták fejüket a megismert részletek láttán.

Bejelentette a Ford a kínaivá váló Volvót

Gazdaság2009.12.23, 18:16

Eldőlt, hogy a kínai Geely autógyártó veszi meg a Fiordtól a Volvót, feltehetően kétmilliárd dollár körüli összegért. A végleges szerződést csak jövőre írják alá.

Megmenekülhet a Saab, nincs több mentőcsomag - gazdasági lapszemle

Gazdaság2009.12.21, 07:40

Új ajánlatokat tettek a bezárásra ítélt Saabra, sorsdöntő perre készülnek Luxemburgban, az egyik vezető európai jegybankár szerint nem szabad megmenteni a bajba jutott országokat, negyedéves csúcsa közelében jegyzik a dollárt az euróval szemben. Külföldi gazdasági lapszemle.

"A saját Mini-világunkban élünk" - interjú Oliver Sieghard Mini-formatervezővel

Auto2010.09.19, 15:32

Jövő januárban mutatják meg a nagyközönségnek a Mini Beachcomber Conceptet, a gyártó crossover-tanulmányát, amely szoros kapcsolatban áll a 2010 végén érkező Mini Crossoverrel. Exkluzív lehetőséget kaptunk, hogy a világpremier előtt, a gyárban ismerjük meg az autót és a formatervező csapat egyik vezetőjét. A kocsit már bemutattuk, most Oliver Sieghard következik, aki egy percre sem tud kikapcsolni.

Naponta 2000 autót adnak el Pekingben

Archívum2009.12.18, 16:02

Naponta kétezer új gépkocsit adnak el a kínai fővárosban, a szakemberek pedig kiszámították, hogy ezen a hétvégén már több mint 4 millió autó futhat a pekingi utakon - ismertette a fővárosi kormányzat közlekedésirányítási hivatala.

Kínai buszgyár jöhet Magyarországra

Gazdaság2009.12.18, 12:07

A kínai Xiamen King Long United Európában keres beruházási helyszínt, állítólag Gyöngyös környéke és Miskolc is az esélyesek között van.

Februárban lehet kínai a Volvo

Archívum2009.12.17, 16:53

A Geely kínai autógyár abban reménykedik, hogy februárra lezárhatja a tárgyalásokat a Volvo megvételéről.

Holland cég lehet a Saab utolsó esélye

Archívum2009.12.14, 08:36

A General Motors talán mégis talál vevőt a svéd Saab márkájára, legalábbis felmerült, hogy a Spyker Cars holland sportautógyár venné meg. Korábban azt közölték az amerikaiak, hogy amennyiben idén nem találnak vevőt, megszüntetik a gyárat.

Kína diktálhat az autóiparban

Auto2009.12.12, 00:35

Idén először több autót adnak el Kínában, mint az Egyesült Államokban. Az autópiac átalakulása miatt a jövőben a kínai formák határozhatják majd meg az autók formáját.

A VW megveszi a Suzuki ötödét

Gazdaság2009.12.09, 15:41

Megveszi a Suzuki ötödét a német Volkswagen, hogy erősítse piaci pozícióit, első sorban Indiában. Tegnap az egyik, név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy a Volkswagen "könnyen" elérheti a több mint egyharmados részesedést a japán cégben.

Elképesztő méreteket ölt a kínai autópiac

Archívum2009.12.07, 08:28

Több mint tizenkét millió autót gyártottak Kínában és ugyanennyit tettek ki az eladások az év első 11 hónapjában - adta hírül a kínai autógyártók szövetségének (CAAM) adatai alapján a Hszinhua hírügynökség.

"Csak olyan autót vezetek, amit én terveztem" - interjú a Mercedes-Benz dizájnigazgatójával

Auto2009.12.07, 09:45

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ünnepi szenátusi ülésen címzetes egyetemi tanárrá avatta a Mercedes-Benz dizájnigazgatóját, Gorden Wagenert. A 41 éves német tervező a beiktatás előtt interjúban beszélt a márka múltjáról és jövőjéről, a bordázott hátsó lámpáról és az 5-ös BMW-ről.

Mozgalmas hét áll Amerika mögött

Archívum2009.12.05, 12:03

Mozgalmas hetet mondhatott magának az amerikai gazdaság. A munkanélküliségi adatok szinte mindenkit megleptek, a tőzsdék jelentős pluszt produkáltak a hét végére és menesztették a GM vezérét. Heti visszatekintő.

Engedményekkel kezdődik a rendrakás az Opelnél

Gazdaság2009.12.04, 16:25

Noha a tervezett elbocsátásokat egyáltalán nem vonta vissza, azok számát néhány százzal csökkentette az Opel tulajdonosa, a General Motors. A kompenzálás során felmerült a dolgozók cégben való részesedése is. A szentgotthárdi üzemről nem érkezett információ.

Közeledik a Peugeot a Mitsubishihez

Archívum2009.12.03, 12:39

A már meglévő együttműködés mellett "stratégiai partnerségre" lépne a francia Peugeot-Citroen és a japán Mitsubishi, ami akár részesedés vásárlását is jelentheti. A két cég közeledése nem lepte meg a piacot.

Hamarosan nagyot harap a VW a Porschéból

Archívum2009.12.03, 10:53

Jövő héten valósulhat meg a Volkswagen-Porsche üzlet első lépése az összeolvadás felé. A wolfsburgiak megveszik a sportautógyár 49,9 százalékát. A hosszú távú terv a tartós világelsőség.

Az Év autói is lerobbannak

Auto2009.12.02, 20:24

Jelentéktelen modellek, tulajdonosaik által gyűlölt vagy azóta elfelejtett típusok is voltak Év autói, sok olyan kocsi viszont nem, amely évtizedekre meghatározta az autóipari trendeket. Visszatekintettünk a díj közel fél évszázados történetére.

Közös céget hoz létre a Kamaz és a Daimler

Archívum2009.11.24, 14:08

A német Daimler AG két vegyesvállalati szerződést kötött a Kamaz orosz teherautógyárral. A Daimler már eddig is kisebbségi tulajdonosa a Kamaznak.

Dél-Kínában nyomul a Volkswagen

Gazdaság2009.11.23, 08:34

Eladásainak megháromszorozására készül Dél-Kínában a Volkswagen két éven belül, vagyis évi 150 ezer darabról félmillióra kívánja növelni értékesítését ebben a térségben - jelentette a China Daily című angol nyelvű hetilap. A kínai autópiac pedig nem áll meg a száguldásban.

Kormányoknál kilincsel az Opel

Archívum2009.11.18, 11:02

A General Motors tegnap bejelentette, hogy 20-25 százalékkal csökkenti európai kapacitásait, ami 9-10 ezer munkahely megszűnését jelentheti Európában. Az Opel vezetője most a kormányoknál kampányol segítségért, elképzelhető, hogy a magyar államot is megkörnyékezi.

Nehéz a GM tisztulási útja

Gazdaság2009.11.16, 14:55

Egy meg nem nevezett forrás szerint a General Motors ma jelenti be, hogy egy 6,7 milliárd dolláros hitelrészletet elkezd törleszteni az állam felé még az idén. A cég közben a vártnál kisebb harmadik negyedéves veszteségről számolt be. A német kormány pedig hivatalossá tette, hogy nem segít a GM-nek az Opel szanálásában.

Nemi szervek is tönkretehetnek autókat

Auto2009.11.15, 11:04

A rengeteg pénzből, több ezer ember közreműködésével készült autóknál is előfordulhatnak elképesztő bakik. Izzó nélküli tolatólámpa, takony, önkielégítés és prostituált, mint típusnév, nemi szervre emlékeztető hűtőmaszk - összeállításunk az autóipar banális, mégis nagyhatású fiaskóiról.

Volkswagen-Toyota párharc a trónért

Archívum2009.11.14, 08:12

Az eladott autók tekintetében világelsővé lépett elő a Volkswagen (VW) autógyár maga mögé utasítva az addigi éllovas Toyotát. A nagy kérdés, hogy ez a hely meddig tartható, mivel egyesek szerint a Toyota hamar visszaveszi elsőségét, de a németek sem ülnek babérjaikon.

Fogyókúrán a Mazda autói

Auto2009.11.13, 16:36

Több mint 90 kilogrammal csökkenti modelljei átlagos tömegét 2011-ig a Mazda, tehát folytatódik a gramm-stratégia.

Közös padlólemez a VW-csoportnak

Auto2009.11.13, 17:22

A következő évtized közepéig akár hatvan Audi, Seat, Skoda és Volkswagen jármű épülhet a német cég új elsőkerék-meghajtású padlólemezére, amelynek kifejlesztése a végső fázishoz érkezett.

Magára hagynák a németek a GM-et

Archívum2009.11.12, 09:11

Erősen kétségessé vált, hogy kaphat-e a német kormánytól állami segítséget a General Motors: a gazdasági miniszter szerint alapvetően a GM-nek kell forrást találnia az Opel átszervezésére. A bejelentés válasz arra, hogy a GM az Opel megtartása mellett döntött.

Öt Mazda-kereskedés egyesül

Auto2009.11.10, 13:20

Öt Mazda kereskedés összevonásáról döntött a tulajdonos cég, hogy még költséghatékonyabban tudja üzemeltetni az így létrejövő hálózatot.

Megugró árak a hiperekben, 120. bankcsőd az USA-ban - válsághíradó

Archívum2009.11.08, 23:45

Mínuszban fejezte be a hete a BUX pénteken, áfakulcsot törölne a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, jelentősen drágultak az [origo] kosarai egy hónap alatt. Megugrott a munkanélküliség az USA-ban, gigaveszteség a British Airwaysnél, becsődölt a 120. amerikai bank. Hajnali válsághíradó.

Hamiskás kilábalás az autópiacon

Gazdaság2009.11.06, 14:55

Meglepően jó üzleti jelentéseket adtak ki az utóbbi napokban a világ vezető autógyártói, és a legfrissebb nyilatkozatok és elemzések is a stabilizációról szólnak. A számok azonban csalókák lehetnek, nem tudni még ugyanis, hogy az eredmények az állami ösztönzőknek köszönhetőek vagy tényleg magára talált a piaci kereslet. Annyi biztos, hogy Magyarországon egyelőre nincs felívelés.

Kimaradt a sztrájkból a magyar Opel-gyár

Gazdaság2009.11.05, 19:07

A németországi Opel-üzemekben csütörtökön tiltakozó megmozdulások kezdődtek a General Motors ellen, de a magyarországi Opel-gyárban nem volt sztrájk.

"Tudtuk, hogy készül valamire a GM"

Gazdaság2009.11.04, 16:43

A General Motors (GM) vezetésén kívül szinte senki sem örül az amerikai vállalat azon döntésének, miszerint a cég nem adja el az Opelt. A németországi szakszervezetek már sztrájkra készülnek, Szentgotthárdon azonban bizakodóbbak a munkavállalók, akiket nem lepett meg különösebben a keddi bejelentés, és megvárnák, mit is akar a régi-új tulajdonos.

Mégis megtartja az Opelt a GM

Archívum2009.11.04, 00:17

A General Motors (GM) mégsem adja el a Magna kanadai autóipari cégnek az Opelt. Az Európai Bizottság által is támadott ügylet meghiúsulása után a detroiti cégnek egyedül kell megbirkóznia leányvállalatának átszervezésével.

Óriási meglepetést hozott a Ford-jelentés

Archívum2009.11.03, 08:54

A Ford autóipari konszern meglepetésre a várt veszteség helyett 1,3 milliárd dolláros nyereséggel zárta a legutóbbi negyedévét. A költségcsökkentés és a piaci részesedés növekedése a 2011-es kilátásokon is javított és a "megtérülési pontról" az "biztos nyereség" kategóriájába került a cég papírjainak minősítése.

Tarolnak a Suzuki autói Indiában

Gazdaság2009.11.02, 13:35

A vártnál jobb első féléves eredmények közzététele után háromszorosára emelte éves profitcélját a japán Suzuki Motor.

Elválik az Opel és a Chevrolet útja a régióban

Archívum2009.10.30, 18:46

Különválik az Opel és a Chevrolet márka a General Motors 2002 óta működő kelet- és közép-európai regionális szervezetében november 1-jével - tájékoztatott az Opel Southeast Europe (OSE) regionális pr osztálya.

Vizsgálja az EU a győri Audi támogatását

Gazdaság2009.10.29, 19:14

Arra gyanakszik az EU, hogy nem jogszerű a győri Audi-gyár állami támogatása, ezért vizsgálatot indít az ügyben. A 15 milliárd forintot új gyártósorok üzembe helyezésére kapná a cég. A kormány a vizsgálat ellenére is támogatja a beruházást.