ATV
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Hajdú Péter
- tévé
- TV2
- média
- Havas Henrik
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Friderikusz Sándor megy a TV2-re, de marad az ATV-n
Az ATV hírmûsorokért felelõs vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy Friderikusz megy és marad is egyszerre.
- címkék:
- Friderikusz Sándor
- média
- tévé
- TV2
- ATV
- Címkefelhõ »
Kihátrált a Fidesz a tapolcai jelöltek vitájából
Az utolsó pillanatban mondta le a Fidesz a tapolcai idõközi országgyûlési választás három legesélyesebb jelöltjének tévés vitáját. Az MSZP és a Jobbik nem lepõdött meg a döntésen. Az ATV ugyanakkor jelezte, továbbra is azon dolgoznak, hogy megvalósuljon a vita.
Vida Ildikó nem kér amerikai vízumot
Vida Ildikó nem kíván az Egyesült Államokba utazni, ezért nem is fog kérelmet benyújtani – jelentette ki a NAV-elnök jogi képviselõje. Futó Barnabás arról is beszélt, hogy a találkozón André Goodfriend azt mondta neki, hogy személyesen Horváth Andrástól kapott információkat a korrupciós ügyekrõl.
Navracsics Tibor nem foglalkozik az internetadóval
Navracsics Tibor szerint az internet terjedésének akadálytalannak kell lennie. Szerinte ebben a kormányoldal és az ellenzék is egyetért. Ugyanakkor az uniós biztos a tervezett távközlési adó kapcsán azt mondta egyelõre nem akar állást foglalni az ügyben, inkább megvárná a törvényt.
Mennyire politikus a magyar híradó?
A Nézõpont Intézet harmadik negyedévi elemzésében hat csatorna, a TV2, az RTL Klub, az M1, a Duna Televízió, a HírTV és az ATV esti híradóit vizsgálta, amibõl képet kaphatunk az önkormányzati választásokat megelõzõ kampány dinamikájáról is.
Az ATV-n lesz az ellenzéki fõpolgármester-jelöltek vitája
Tarlós István nélkül, négy ellenzéki induló részvételével pénteken este 8 órától egyórás idõtartamban közvetíti az ATV a fõpolgármester-jelöltek vitáját – erõsítette meg az Origónak a csatorna hírigazgatója. Németh Szilárd elárulta azt is, hogy a vita moderátora Simon András lesz.
Szanyi Tibor nagyon mérges lett az ATV-re
Szanyi Tibornak nem tetszett, hogy az ATV egyik mûsorában megkérdõjelezték, amit mond. Az adás után a csatorna szerint az MSZP politikus jelentet rendezett a színfalak mögött. Szanyi etikai eljárást fontolgat és azzal fenyegetõzik, hogy kitálal Rónai Egon mûsorvezetõrõl, az MSZP azonban sajnálja, ami történt.
- címkék:
- Szanyi Tibor
- MSZP
- ATV
- Címkefelhõ »
Babát vár Mészáros Antónia
Az ATV mûsorvezetõje, Mészáros Antónia elárulta a nézõknek, hogy kilenc hónapos terhes, ezért szülési szabadságra megy.
Még rövidebb hajra váltott Kálmán Olga
Az ATV mûsorvezetõje mindenkit meglepett új külsejével.
Nem reklámozhatta volna a Kormányváltókat az ATV
A Kúria helybenhagyta a választási bizottság döntését, a csatornának egymillió forintot kell fizetnie.
Visszatér Kálmán Olga
Hosszabb kihagyás után ma este ismét Kálmán Olga vezeti az ATV Egyenes Beszéd címû mûsorát.
- címkék:
- Kálmán Olga
- média
- tévé
- ATV
- Címkefelhõ »
Hová tûnt Kálmán Olga?
Az ATV mûsorvezetõje beteg, ezért nem látható bõ két hete a képernyõn.
- címkék:
- Kálmán Olga
- média
- tévé
- ATV
- Címkefelhõ »
Ezek a legnépszerûbb TV-csatornák
Kiderült, hogy mely tévécsatornák voltak a legnézettebbek 2013-ban. Íme, a rangsor, ami bõven tartogat meglepetéseket.
Jaksity Kata nem szerepelhet a köztévében
A mûsorvezetõt meghívták az MTVA Ridikül címû mûsorába, majd furcsa módon visszavonták a meghívást - tudta meg a Life.hu.
Friderikusz hetente háromszor lesz a képernyõn új mûsorával
Friderikusz Sándor az ATV-n folytatja heti három alkalommal. Havas választási mûsort vezet ugyanott, Bombera pedig azt mutatja be, milyen Magyarország kívülrõl nézve.
- címkék:
- Friderikusz Sándor
- média
- tévé
- ATV
- Címkefelhõ »
Fiával gyógyul Jaksity Kata
Egy egészségügyi probléma miatt kezdett el közösen mozogni az ATV mûsorvezetõje és nagyobbik fia, Ábel - tudta meg a Life.hu.
- címkék:
- Jaksity Kata
- sztár
- mozgás
- ATV
- mûsorvezetõ
- Címkefelhõ »
Texasban nyaral Jaksity Kata
Különleges utazásra készül Jaksity Kata, aki gyermekeivel és férjével együtt Amerikába utazik, hogy egy teljesen új vidéket fedezzen fel - tudta meg a Life.hu.
- címkék:
- Jaksity Kata
- nyaralás
- sztár
- ATV
- mûsorvezetõ
- Címkefelhõ »
Megvalósítja régi tervét az újévben a népszerû mûsorvezetõ
Több komoly tervét is meg akarja valósítani az újévben Jaksity Kata. Az ATV népszerû mûsorvezetõje régi álmait váltja valóra 2013-ban - tudta meg a Life.hu.
Megrendítette az utcagyerekek nyomora a népszerû mûsorvezetõt
Megviselték a látottak az ATV mûsorvezetõjét, aki Mombassában a nyomornegyedben és egy kenyai árvaházban forgatott a helyi gyerekek helyzetérõl - tudta meg a Life.hu.
Mindenki doktor volt az ATV híradójában
Schmitt Pál doktori dolgozatára utaló fricskákkal volt tele az ATV március 28-i híradója, ahol nem csak a hírolvasó Jaksity Kata neve elé került a doktori címet jelzõ dr., hanem a vágók, szerkesztõk, operatõrök is megkapták ezt. Az adás itt megnézhetõ, az ügyrõl pedig itt olvashat többet.
- címkék:
- Schmitt Pál
- média
- televízió
- tévé
- ATV
- Címkefelhõ »
Heti mûsort kapott Mészáros Antónia az ATV-n
Március 4-én, vasárnap indul az ATV-n a Szabad Szemmel: Mészáros Antónia többek között a kiveszõben lévõ, televíziós politikai vitákat szeretné feltámasztani.
Erdélyi Mónika: A veszekedések nem hiányoznak
Tíz éven át minden hétköznap délután képernyõn volt, de utóbbi idõben eltûnt a médiából. Mivel az elmúlt évben alig nyilatkozott, csak találgatások és pletykák terjengtek róla. Erdélyi Mónika visszatér a tévézéshez: az [origo]-nak mesélt terveirõl.
Nem a korábbi show-t folytatja Erdélyi Mónika az ATV-n
Az RTL Klub volt képernyõse az ATV-n vezethet egészséges életmódról szóló mûsort.
- címkék:
- Erdélyi Mónika
- média
- tévé
- tévémûsor
- ATV
- Címkefelhõ »
Egy év után értékelné a médiatörvény tapasztalatait az ATV
Szakmai és hatósági szakértõk bevonásával 2012 elején értékelné a médiatörvény elsõ évének tapasztalatait az ATV. A tévécsatorna szerint indokolt volt a korábbi médiatörvény módosítása, de kritikák miatt indokolt a tapasztalatok áttekintése is.
- címkék:
- médiatörvény
- ATV
- Címkefelhõ »
Tíz év után megszûnik a Névshowr
December végén lesz az utolsó Névshowr az ATV-n, utána megszûnik a mûsor.
GVH: Tízmilliós büntetés agresszív betelefonálós játék miatt
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a TeleMedia Kft. az ATV-n futó "Többet ésszel" elnevezésû játék kapcsán agresszív, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, ezért 10 millió forintos büntetést kapott.
Indul Lakat T. Károly beszélgetõs mûsora
Vasárnap, szeptember 5-én indul az ATV-n Lakat T. Károly Favorit címû mûsora.
Közéleti mûsort vesz át Havas Henrik
Havas Henrik saját mûsora, a Hõmérõ megszûnt az ATV-n, õsszel viszont átveszi Dési Jánostól a Civil a pályán-t.
Új tévémûsort kapott Havas Henrik
A Hõmérõ megszûnt, de szeptemberben új mûsora indul az ATV-n. Havas õsszel a Story Tv4-en is látható lesz.
- címkék:
- Havas Henrik
- talkshow
- magazinmûsor
- ATV
- Címkefelhõ »
Megszûnik Havas Henrik mûsora
Megszûnik az ATV-n a Hõmérõ címû közéleti vitamûsor, de az azt vezetõ Havas Henrik marad a csatornánál.
- címkék:
- Havas Henrik
- Homéro
- közéleti musor
- ATV
- Címkefelhõ »
Reggeli, Mokka, Ma Reggel: harc az ébredõkért
Több személyi változás is történt az elmúlt hetekben, hónapokban a reggeli tévémûsoroknál. Nézettségben nagyjából kiegyenlített a küzdelem a három nagy között, a fiatalok azonban csak a kereskedelmi tévéket nézik, még a kávé és a pirítós mellé is. Az ötven alatti felnõtteknél a Mokka veri a Reggeli-t, az ATV és a Duna tévé pedig gyenge nézettséget szállít reggel.
Hárommillióra büntetett a GVH egy betelefonálós mûsor miatt
A GVH 3 millió forintra büntette a Telemédiát, amiért a a cég által jegyzett, az ATV-n sugárzott játékba betelefonálók nem tudták igénybe venni a megígét törökországi utazást.
Más csatornán folytatódik a Tévé ügyvédje
Február 2-án indul újra a Tévé ügyvédje, de az MTV helyett az ATV-n lesz látható.
- címkék:
- Juszt László
- A tévé ügyvédje
- MTV
- ATV
- Címkefelhõ »
Újabb per vár Hajdú Péterre
Másképp értelmezi a szerzõdést a két fél: a Sanoma tévécsatornája a legnézettebb mûsora, az Esti Frizbi elvesztését fájlalja, Hajdú pedig már fél éve váltani akar. A bulváros talkshow valóban erõs a semleges Story tévén, de amennyiben a Tv2-n folytatja, az RTL-es celebek aligha kapnak engedélyt arra, hogy elmenjenek a felvételre.
Három hónapot kaptak a telefonos nyereményjátékok
Három csatorna is kérte, hogy csak 2010 január 1-jétõl minõsüljenek televíziós vásárlásnak a pénznyerés lehetõségével kecsegtetõ, sok vihart kavart tévés nyereményjátékok.
Farkasházi Réka napi tévémûsort vezet
Jaksity Katával lesz heti váltásban az ATV-n, a jó magyaros, Jam Light címû mûsort kapta.
- címkék:
- Farkasházi Réka
- magazinmûsor
- ATV
- Címkefelhõ »
Hajdú Péter: Kettõ, ami biztos
Hajdú Péter folytatja a munkát a Story Tv-nél és az ATV-nél, de más mûsorokat is gyártana.
Havas kicsit csatornát vált
Miközben a Story tévén beszélgetõs mûsora van, az ATV-n ma este kezdõdik a közéleti témákkal foglalkozó Hõmérõ.
- címkék:
- Havas Henrik
- közéleti mûsor
- ATV
- Címkefelhõ »
Százmillióval támogatják Hajdú Péter mûsorát
2009. február 1-tõl a Story TV-n látható az ATV-rõl átigazolt Esti frizbi. A csatornaváltást százmillió forintos integrált kampány kíséri.
- címkék:
- Hajdú Péter
- ATV
- Story TV
- Címkefelhõ »
Csatornát vált az Esti Frizbi
Az ATV egyik legnézettebb mûsora jövõ januártól átkerül a Story tévére.
- címkék:
- ATV
- Story tévé
- Címkefelhõ »
Digitálisan fizetõs lesz az ATV és a Hír TV
Átáll a digitális sugárzásra ATV és a Hír TV is. Mindkét digitális adás kódolt lesz, nézésükhöz külön dekóder kell majd - írja a Népszabadság.
- címkék:
- ATV
- sugárzás
- nézés
- Hír TV
- Népszabadság
- Magyar ATV
- Címkefelhõ »
Visszatér a legendás bemondónõ
Bemondóként egy televíziós korszak jelképe volt, õsztõl pedig fõzõversenyt vezet az ATV-n: újra a képernyõn üdvözölhetjük Kertész Zsuzsát.
- címkék:
- fõzõverseny
- szimbólum
- ATV
- Címkefelhõ »
Megtudtuk, mi az ábra
Hétfõn indult A.Z. Ábra címû közéleti mûsor az ATV-n: a híradósból mûsorvezetõvé elõlépett Alföldi Zoltánt kérdeztük arról, hogy érzi magát az új szerepben és mik a további tervei.
- címkék:
- Alföld
- közéleti mûsor
- RTL
- ATV
- Címkefelhõ »
Új mûsorok az ATV-n
Több új és megújult mûsorral, két újabb híradóval jelentkezik szeptembertõl az ATV.
- címkék:
- mûsor
- ATV
- Címkefelhõ »
Alföldi Zoltán valószínûleg elhagyja az RTL Klubot
A híradós megfelelõ ajánlat esetén elhagyná az RTL Klubot, könnyen elképzelhetõ, hogy õsszel már máshol kezd. Az ATV érdeklõdésérõl hallani, de még minden képlékeny.
- címkék:
- Rudi Zoltán
- ATV
- RTL Klub
- Címkefelhõ »
Megszûnik Friderikusz mûsora az ATV-n
Közleményben tudatta az ATV és a Friderikusz Produkció, hogy nyáron megszûnik a televízióban több mint két éve látható Friderikusz Most címû "közéleti-társadalmi-kulturális elemzõ háttérmûsor".
- címkék:
- Friderikusz Produkció
- ATV
- Címkefelhõ »
Juszt László: Néha direkt felidegesítem magam
A TV ügyvédje rendre ott van az MTV tíz legnézettebb mûsora közt, a Magánbeszélgetések-ért pedig olyan keveset ajánlott a Magyar Televízió, hogy Juszt inkább ingyen csinálja. Néha megnéz pár olyan mûsort, melyrõl elõre tudja, hogy idegesítõ lesz - nem is nagyon ért egyet azzal, ami a kereskedelmi tévéknél zajlik. Úgy látja, hogy a Vitray-Vágó-Rózsa trió sokszor bizonyította, hogy nem kell feltétlenül licencért rohanni, amikor itthon is vannak kreatív elmék, azaz lehetne több hazai ötleten alapuló mûsor is.
Dokkolt az európai teherûrhajó az ûrállomáson
Az Európai Ûrügynökség (ESA) teherûrhajó-sorozatának elsõ példánya, a Jules Verne az elmúlt napokban sikeresen végrehajtotta manõverezési feladatait, majd csütörtökön délután autonóm üzemmódban, földi segítség nélkül összekapcsolódott a Nemzetközi Ûrállomással.
Meglepte Gyurcsányt az SZDSZ éles reakciója
A vártnál élesebbnek nevezte az SZDSZ Horváth Ágnes menesztésére adott reakcióját Gyurcsány Ferenc kormányfõ, aki a Friderikusz Most címû mûsorban hétfõn ese azt mondta: az elmúlt hetek koalíciós egyeztetéseibõl az derült ki számára, elfogadja majd lépését a liberális párt. Gyurcsány közölte, megegyezésre törekszik április végéig az SZDSZ-szel, de "ha becsukódik az ajtó, ki kell nyitni azt, vagy egy másikat."
Civakodnak Demcsák Zsuzsán
A TV2 szerint szóban elengedte Demcsák Zsuzsát az ATV, így szerepelhet A kiválasztott címû show-ban.
- címkék:
- Demcsák Zsuzsa
- show
- TV2
- ATV
- Címkefelhõ »