atlétikai vb 2023
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar sikerek és világrekordok tehetik örökké emlékezetessé a budapesti atlétikai vb-t
Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója elmondása szerint Youhuu és a magyar szervezők kockázatvállalása is kell az atlétikai vb sikeréhez az Origónak adott interjújában.
Máris megdőlt egy elképesztő rekord a budapesti atlétikai vb-n
Máris sporttörténelmet ír Magyarország legnagyobb sporteseménye: 2187 indulóval ez az atlétikai vb-k történetének legnagyobb létszámú versenye, a 300 ezernél is több eladott jeggyel pedig minden idők leglátogatottabb hazai sporteseményének számít. Rekordra törekednek a szervezők a gesztusokban is, az egyik bőrfoteles szektort a lelátón olyan vendégeknek ajánlották fel, akik önerőből nem tudnának részt venni a vb-n.
Előkelő helyen áll a rangsorban a budapesti atlétikai vb legnagyobb magyar sztárja
Az idei legjobb eredmények alapján három magyar induló található versenyszámában az első tíz között a jövő szombaton rajtoló budapesti világbajnokság nevezési listája alapján.
Van, hogy féltávnál fel akarja adni a magyar gyalogló
Egyszerre készül a világbajnokságra és az esküvőjére is a magyar gyalogló atléta. Récsei Rita számára már azzal egy álom vált valóra, hogy részt vesz a budapesti atlétikai világbajnokságon. Az Origo Sportnak adott interjújában elárulta, milyen mentális kihívásokkal kell megküzdenie a 35 kilométeres távon.
Fantasztikus: 202 csapat több mint 2100 atlétája indul a budapesti atlétikai vb-n
202 csapat több mint 2100 atlétája szerepel majd a jövő szombaton kezdődő és augusztus 27-ig tartó budapesti világbajnokságon.
A magyar gátfutó szívét és lelkét is kitenné az atlétikai vb-n
A felkészülés elején elszenvedett sérülés nem vette el kedvét, inkább még nagyobb motivációt adott Tóth Annának, aki 100 méter gáton szerepel majd a jövő szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságon.
- címkék:
- gát
- atlétikai vb 2023
- DVTK
- Tóth Anna
- Címkefelhő »
Elképesztő központ épül a Hősök terén a budapesti atlétikai világbajnokságra - képek
Egyedi csapat is indul a budapesti atlétikai vb-n
Hat sportoló lesz tagja a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon a menekültek csapatának.
Következik Budapest: elképesztő érdekességek az atlétikai világbajnokságokról
Jövő szombattól kilenc napon keresztül Budapest a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság házigazdája lesz. A korábbi tizennyolc vb-n 35 világcsúcsot jegyezhettünk fel – a legutóbbi vb-n hármat is –, a sportág héroszai közül pedig többek között Carl Lewis, Michael Johnson és Usain Bolt is szerepel a csúcseseményen rekorddöntők között.
Eldőlt, hogy ott lehet-e a budapesti vb-n az olimpiai és világbajnoki címvédő sztáratléta
Sérülés miatt nem vesz részt a jövő szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságon Nafissatou Thiam, a hétpróba olimpiai és világbajnoki címvédője.
Szenzációs bejelentés érkezett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
A jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság összes fontos pillanata látható lesz ingyen és élőben az M4 Sporton - jelentette ki Székely Dávid csatornaigazgató.
Átlépte a 300 ezret a budapesti atlétikai vb-re eladott jegyek száma
Már csak tíz nap van hátra a budapesti atlétikai világbajnokság kezdetéig, és ahogy fogynak a napok, úgy nő az eladott belépők száma. A szervezők szerdán este bejelentették, hogy már több mint 300 ezer jegy talált gazdára a világ idei legnagyobb sporteseményére.
Megszólalt a súlyos betegsége után a budapesti világbajnokságra készülő Eb-érmes magyar atléta
A 35 kilométeres távon tavaly Európa-bajnoki bronzérmes magyar gyalogló, Madarász Viktória a Hír TV-nek beszélt a pályafutása legfontosabb állomásairól, a gyaloglás alapszabályairól, a közelmúltbeli súlyos betegségéről és a jövő héten kezdődő budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatos várakozásairól.
Molnár Janka egyéni csúcsra és elődöntőre tör 400 gáton a budapesti atlétikai vb-n
Mindenképpen egyéni csúcsot szeretne javítani a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon Molnár Janka, a 400 méter gát országos bajnoka, aki szerint legjobb ideje elődöntőbe jutást jelenthetne a számára.
Atlétika és dobolás: meglepő dolgok derültek ki háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronról
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron az atlétikai pályáról tévedt a vívóterembe, most viszont megcsodálhatja első sportága világnagyságait.
Harminc fölött is lélegzetelállító: a szuperszexi atlétanő csodás formáival is elkápráztatja a rajongóit - képek
Így mutatták be az atlétikai világbajnokság érmeit - videó
Augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legfontosabb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság. A vb helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban egy sajtóesemény keretében a szervezők bemutatták a világbajnokság különleges érmeit, amelyek a dobogós szuperhősök, a világ legjobb atlétái nyakába kerülnek majd.
Tíz címvédővel érkeznek az amerikaiak a budapesti atlétikai világbajnokságra
Az amerikai válogatott 139 versenyzővel, köztük tíz címvédővel érkezik a jövő szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságra.
Lélegzetelállítóan gyönyörű érmeket kapnak a világ legjobb sportolói a budapesti atlétikai vb-n
11 nap múlva, augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legfontosabb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. A budapesti vb helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban egy sajtóesemény keretében a szervezők bemutatták a világbajnokság különleges érmeit, amelyek a dobogós szuperhősök, a világ legjobb atlétái nyakába kerülnek majd.
A gátfutás szexi királynője a budapesti atlétikai vb-n is elkápráztatja majd a rajongókat - képek
Rekordszámú magyar induló vehet részt a budapesti atlétikai vb-n, íme a névsor!
Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.
Nem jön Budapestre az olimpiai bajnok atléta
Sérülés miatt kihagyja az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságot Renaud Lavillenie, a franciák olimpiai bajnok rúdugrója.
Ilyen volt, ilyen lett: szemétdomb helyére épült a Nemzeti Atlétikai Központ - videó
Valóságos szemétdomb volt ott nem is olyan régen, ahol most már a Nemzeti Atlétikai Központ épülete található. Hamarosan nem csak a stadion környéke, hanem a páyák és a lelátók is megtelnek élettel, hiszen hamarosan kezdődik a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság.
Így készülnek a magyar atléták a budapesti világbajnokságra
Németh Balázs: Hamarosan a 300 ezredik jegy is gazdára talál a budapesti atlétikai-vb-re
Augusztus 19-27. között Budapesten rendezik az év legnagyobb sporteseményét, az egész világot lázba hozó atlétikai világbajnokságot. A versenyre rekord létszámú, 25 fős magyar csapat készül, amelynek egy kisebb csoportja hétfőn sajtónyilvános edzést tartott a vb leendő helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban. A tréning közben Németh Balázzsal, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatójával, és a 400 méteres gátfutásban induló Molnár Jankával beszélgettünk.
Most bánhatjuk igazán, hogy felhagyott a sportolással a szuperszexi gátfutónő - képek
- címkék:
- képek
- szexi
- atlétikai vb 2023
- gátfutás
- Címkefelhő »
Youhuu két nap alatt meghódította Magyarországot - videó
15 nappal a budapesti atlétikai világbajnokság kezdete előtt életnagyságban megérkezett is megérkezett a Youhuu, a világbajnokság kabalafigurája, aki pár nap alatt meghódította Magyarországot. A rendkívül jókedvű racka juh ahol csak járt, jókedvet és örömöt csempészett az emberek napjába.
- címkék:
- atlétika
- atlétikai vb 2023
- Youhuu
- Címkefelhő »
Őrült célt tűzött ki a budapesti atlétikai világbajnokságra a holland sztáratléta
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Sifan Hassan merész célt tűzött ki magának a budapesti atlétikai világbajnokságra, ugyanis a holland sportoló triplázni szeretne a magyar fővárosban.
Elképesztően sikeres akciót indítottak a budapesti atlétikai vb szervezői
Szombaton délelőtt indult az a szemétszedési akció, mellyel a két hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokság szervezőinek kezdeményezésére rendbe teszik a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) környékét; az első napon több száz kilogramm szemetet szedtek össze a területen.
Két fontos versenyszámban is három magyar atléta indul a budapesti világbajnokságon
Férfi kalapácsvetésben és női 100 gáton is három magyar indul Budapest, 2023. augusztus 5., szombat (MTI) - Nyilvánosságra hozta a magyar szövetség annak a 25 atlétának a nevét, akiknek az indulása már biztos az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon, és ez alapján biztos, hogy női 100 méter gáton és férfi kalapácsvetésben is három-három hazai versenyző szerepel majd a Nemzeti Atlétikai Központban.
A vizes vb és a vívó-vb magyar aranyérmesei is ott lesznek az atlétikai világbajnokságon
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója meghívta az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságra a múlt héten vb-címet szerzett magyar sportolókat.
Szemétszedési akcióval tisztítják meg a Nemzeti Atlétikai Központ környékét a budapesti vb előtt
Szombaton kezdődik az a szemétszedési akció, amellyel az új Nemzeti Atlétikai Központ környékét teszik rendbe a szervezők a tizenöt nap múlva kezdődő világbajnokság előtt. A munkában a civil önkéntesek mellett az OBI, a MÁV, a BKK és a BKV mellett a ferencvárosi, valamint a Fővárosi Önkormányzat is részt vesz – írta a tornát szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. péntek este.
Kiderült, mikor kezdődik az egyedülálló kábelkamera kiépítése a budapesti atlétikai vb-re
Vasárnap reggel kezdődik az egyedülálló kábelkamera kiépítése, amely a Hősök tere és a Kodály körönd közötti szakaszon követi majd végig az utcai gyalogló- és futószámok versenyeit az augusztus 19-én rajtoló atlétikai világbajnokságon.
Atlétikai vb: Csodát mutatunk, csoda lesz maga Youhuu tevékenysége is
100 nappal a budapesti atlétikai világbajnokság kezdete előtt mutatták be a vb kabalafiguráját, most pedig életnagyságban megérkezett a Nemzeti Atlétikai Központba Youhuu, a rendkívül jókedvű racka juh, aki az elmondottak alapján a világbajnokság egyik főszereplője lesz.
A lábai előtt hever a világ: a szívdöglesztő magasugrónő lehet a budapesti atlétikai vb nagy sztárja - képek
Kérdéses a hétpróba olimpiai és világbajnoki címvédőjének szereplése a budapesti atlétikai vb-n
Sérülés miatt kérdéses Nafissatou Thiam, a hétpróba olimpiai és világbajnoki címvédőjének szereplése az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságon.
Eljárás indult a kínos 100-as futás miatt: Nasra Abukar Ali "vágtája" futótűzként terjed - videó
Szomália sportért felelős minisztere az országos atlétikai szövetség elnökének felfüggesztésére szólította fel a nemzeti olimpiai bizottságot egy nappal azután, hogy a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon az ország képviseletében indult "sprinter" több mint 21 másodperc alatt ért végig a 100 méteres távon.
Már 25 magyar versenyző nevezhető a budapesti atlétikai világbajnokságra
Huszonötre nőtt a nevezhető magyar atléták száma a budapesti világbajnokság kezdete előtt 17 nappal.
A Tankcsapda énekese a hangulat miatt is várja az atlétikai vb-t
Talán kevesen tudják, hogy a Tankcsapda zenekar frontembere, Lukács László rendszeresen sportol, néhány napja még rajthoz is állt több magyar híresség mellett, hogy kipróbálhassa a vadonatúj atlétikai stadion különleges borítású pályáját. A legendás rockzenész többek között elárulta, mit jelent számára a sport, és azt is, hogy hány kilométert szokott futni naponta.
A Diósgyőr atlétája kijutott a budapesti atlétikai világbajnokságra
Tóth Anna, a DVTK 19 éves sprintere a világranglistás helyezése alapján kvalifikált a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságra 100 méter gáton.
- címkék:
- atlétikai vb 2023
- DVTK
- Tóth Anna
- Címkefelhő »
Óriási botrány tört ki minden idők leglassabb sprintje után - videó
Hatalmas visszhangot váltott ki, hogy a szomáliai Naszra Abukar a futamgyőztesnél több mint tíz másodperccel lassabban, 21,81 másodperc alatt teljesítette a 100 méteres síkfutás első fordulóját a csengtui Egyetemi Világjátékokon.
Nagy bejelentést tett Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté
Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté is ott lesz az augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő budapesti atlétikai vilgbajnokságon, a házaspár pedig azt is elárulta, hogy a négyéves kisfiukat, Noét is magukkal viszik majd erre az egyedülálló élményre. A magyar válogatott kézilabdázó már többször megtapasztalta, milyen fantasztikus érzés hazai közönség előtt szerepelni, és a színésznő-műsorvezető is átélt már hasonlót a lelátón, így nem volt kérdés számukra, hogy ott legyenek Magyarország történetének legnagyobb sporteseményén.
A világ egyik legjobb távolugrója már Magyarországon készül a budapesti atlétikai vb-re
Ahogy azt korábban megírtuk, megérkezett az első külföldi induló augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságra. Az indiai Murali Sreeshankarnál három hétig Győrben és Budapesten hangolódik az év legnagyobb megmérettetésére.
Már Budapest belvárosában is elkezdődött az atlétikai vb-láz
Tizennyolc nap múlva, augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság. Kedden délután a belvárosban, az Erzsébet téren került sor egy sajtótájékoztatóra, amelyen a magyar szervezőbizottság beszámolt a vb-re érkező külföldi nézők számáról, a Budapesten a világbajnokság előtt és alatt érvényes lezárásokról és forgalmi korlátozásokról, valamint ismertette a kialakításra kerülő szurkolói zónákkal kapcsolatos tudnivalókat.
A budapesti lehet minden idők legjobb atlétikai világbajnoksága
A budapesti lehet minden idők legjobb világbajnoksága az eredmények szempontjából - véli Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, aki bízik benne, hogy nagy tömegek lesznek jelen a magyar fővárosban.
Elképesztően vadító: a szuperszexi amerikai távolugrót is megcsodálhatjuk a budapesti atlétikai vb-n - képek
Eldőlt, ott lehet-e a budapesti atlétikai vb-n a doppingolással vádolt sztársportoló
Tisztázták a doppingvádak alól, így szerepelhet a budapesti atlétikai világbajnokságon Peter Bol, a férfi 800 méter olimpiai negyedik helyezettje.
Baji Balázs elárulja, melyik napokon érdemes kimenni a budapesti atlétikai-vb-re
Augusztus 19. és 27. között Budapest ad otthont az év legnagyobb sporteseményének, az atlétikai világbajnokságnak. A szervezés már a célegyenesbe fordult, aki pedig a lelátón szeretné átélni a csodát, az jól teszi, ha nem halogatja tovább a jegyvásárálást.