Gyulai Miklós

címke rss
Budapest célja minden idők legsikeresebb atlétikai vb-jének megrendezése

Budapest célja minden idők legsikeresebb atlétikai vb-jének megrendezése

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) keddi, monacói tanácsülésén született döntése értelmében 2023-ban Budapest rendezi a világ egyik legnagyobb sporteseményének számító atlétikai világbajnokságot. A döntés kapcsán itt vannak a főszereplők első gondalatai a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírleveléből.

75 éves lenne Gyulai István

Sport2018.03.21, 11:48

Tíz napja volt Gyulai István halálának 12. évfordulója. A kiváló atléta, tévériporter, sportvezető szerdán lenne 75 esztendős. Idősebb fiával, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, Gyulai Miklóssal beszélgetett a Futóalbum.

Nem férnek el a csarnokokban a magyar atléták

Sport2017.01.25, 10:33

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség szombaton harmadik ciklusára megválasztott elnöke szerint 2009 óta sok mindent sikerült megvalósítani terveiből, a sportág vezetése jó úton halad, ám vannak még problémák, mint például a fedett pályás létesítményhelyzet, illetve a szakembergárda szűkössége.

További négy évig Gyulai Miklós az atlétikai szövetség elnöke

Sport2017.01.21, 14:24

További négy évig Gyulai Miklós, a Sport TV munkatársa vezetheti a Magyar Atlétikai Szövetséget.

Megöli-e a dopping az atlétikát?

Sport2013.07.16, 11:19

A világ legjobbjai közé tartozó sprinterek közül négy is doppingügybe keveredett vasárnap, ami alapjaiban változtathatja meg a szurkolók, a szponzorok és a leendő atléták viszonyát a sportághoz. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós csalódottságában a hazai kölyökprogramból próbált erőt meríteni, és egyúttal elárulta, milyen volt a viszonya versenyzőként a doppinggal. A Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes úgy véli, az ellenőrzések szigorítása jót tehet az atlétikának, hiszen a súlyemelést is éppen ez mentette meg.

Gyulai marad a MASZ elnöke

Archívum2013.05.04, 15:01

További négy évre az eddigi elnöknek, Gyulai Miklósnak szavazott bizalmat a tagság a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szombati éves rendes, egyben tisztújító küldöttgyűlésén.

Gyulai marad az atléták elnöke

Archívum2013.02.02, 13:40

További három hónapig Gyulai Miklós marad a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke - döntött szombaton a sportági szervezet rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése.

Legyint a lassulásra a világ leggyorsabb embere

Sport2012.07.09, 11:32

A sokáig legyőzhetetlennek gondolt Usain Bolt négy éve Pekingben három világcsúcsot megdöntve három aranyérmet nyert, és Londonban ismételni szeretne, de nehezebb dolga lesz, mint gondolta. Néhány napon belül kétszer is kikapott 22 éves jamaicai edzőtársától az országos válogatón, a tavalyi világbajnok Yohan Blake 100 és 200 méteren is legyőzte a 25 éves világrekordert. Vajon jogosan féltik rajongói Usain Boltot az olimpiai vereségtől, vagy csak taktikából áldozta be a kisebb versenyeket?

Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Archívum2009.04.25, 18:07

Gyulai Miklóst választotta elnökké a Magyar Atlétikai Szövetség szombati tisztújító közgyűlésén. Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának a fia egyetlen jelölt volt a posztra. Az eddig alelnökként tevékenykedő Gyulai Miklós 65 szavazatot kapott, 3 nem ellenében.

Még edző nélkül az olimpiai ezüstérmes Pars

Archívum2009.02.01, 16:42

A nyugdíjba vonult Mérei László utódjaként tavaly év végén az addig az utánpótlás korosztályt irányító Dornbach Ildikó lett az atléták szakmai igazgatója. A szakvezető úgy számol, hogy a március eleji, torinói fedett pályás Eb-re hat-hét versenyzőből álló magyar csapat utazik, amely két-három döntős helyezés megszerezésre is képes lehet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő