árupiac
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rubelre válthatnak az orosz energiacégek
A Gazprom és a Rosznyefty - vagyis a legnagyobb állami földgáz- és olajcég - után tegnap a legnagyobb orosz magántulajdonban levő olajtermelő, a Lukoil is bejelentette: fontolóra veszi, hogy a jövőben az olajért és a gázért dollár helyett rubelt kér, amennyiben tovább gyengül az amerikai valuta - írja a Napi Gazdaság.
Vihar korbácsolja föl az olajárat
Emelkedtek hétfőn az olajárak, miután újabb téli vihar zúdult az Egyesült Államokra hóval és ónos esőzésekkel. A vihar miatt a fűtőolaj-felhasználás növekedése várható, és ez átmenetileg az USA gazdaságának állapotával kapcsolatos aggodalmakat is felülírja.
Két világ között őrlődik az iszlám gazdaság
Az extrém gazdagság és a nyomor egyaránt a Közel-Kelet arcai, az arab országoknak azonban többnyire égető gazdasági és társadalmi reformkényszerrel kell szembenézniük. Az olaj ugyanis - bár hordónkénti ára sorra dönti a történelmi rekordokat - nem hozhat megoldást minden problémára, sokkal inkább a globális piacgazdaságba való csatlakozás - szakértők szerint azonban ezzel éppen ellentétes folyamat zajlik a térségben. A kapitalista rendszer megbukott, és az iszlám rendelkezik a gyógyszerrel - legalábbis az iszlám közgazdaságtan szerint, amit azonban sokszor az arab államok sem tartanak be.
Emelkednek az olajár prognózisok
Alaposan megemelte a következő évek olajárszintjére vonatkozó előrejelzését az amerikai kormány energiainformációs szolgálata. A Goldman Sachs egy nappal korábban emelte 10 százalékkal jövő évi árprognózisát.
A szója lehet a jövő befektetése
Az árupiaci termékek közül jövőre is az idén 34 éves csúcsra járó szója teljesíthet a legjobban, elsősorban a bevetett termőföldek csökkenő területe, valamint a bioüzemanyagok iránti egyre bővülő kereslet nyomán - véli a Goldman Sachs.
- címkék:
- Goldman Sachs
- befektetés
- árupiac
- szója
- Címkefelhő »
A lejbe való befektetés ígéri a legtöbbet
Felfelé irányuló trendet vett az infláció a közép-kelet-európai országokban, mivel a magasabb élelmiszer- és olajárak pénzromláshoz való hozzájárulása sokkal nagyon a régióban, mint Európa nyugati felében. A következő években a legnagyobb nyereség, évente mintegy 6 százalék a román lejbe való befektetések révén érhető el - áll az Erste Csoport elemzésében.
Amerika olajfüggő marad
Az Egyesült Államok energiaellátásában a kőolaj, a földgáz és a szén még 2030-ban is meghatározó szerepet fog játszani, de az etanol és más megújuló energiaforrások használata addig megkétszereződik - olvasható az energiaügyi információs hatóság (EIA) szerdán közzétett jelentésében.
Atom-Gazpromot akar Putyin
Oroszország nemcsak a kőolaj és a földgáz, hanem az atomenergia előállításában is meghatározó szerepre törekszik a világpiacon. Ebből a célból Vlagyimir Putyin elnök kezdeményezésére hozták idén létre az ágazat valamennyi szereplőjét tömörítő hatalmas állami holdingot, az Atomenergopromot.
Törékeny a putyini gazdasági siker
Vlagyimir Putyin első elnöki ciklusának végefelé azt jósolta, hogy egy évtized alatt megkétszereződhet az orosz GDP. Bár ennek teljesülésére kevés az esély, sikertelenségről mégsem lehet beszélni. Az orosz export alig több mint egy évtized alatt csaknem négyszeresére nőtt, a GDP idén is 7 százalék körüli mértékben bővül. Igaz, ezt főleg a világpiaci olajárak támasztják alá. A posztputyini időszakra nézve biztató, hogy a befektetők a nehézségek ellenére egyre jobban megbarátkoznak a nem teljesen piaci elvek alapján működtetett modellel.
Nem nyitja ki jobban az olajcsapot az OPEC
Az olajtermelőket tömörítő Opec az olajellátás szinten tartásáról döntött az Abu-Dzabiban zajló csúcstalálkozóján, annak ellenére, hogy több irányból is a kitermelés növelésére presszionálták az árak csökkentése érdekében. A hírre az olaj ára ismét átlépte a 90 dolláros szintet.
- címkék:
- olajpiac
- kitermelés
- dollár
- árak
- árupiac
- OPEC
- Abu-Dzabi
- Címkefelhő »
Az Opecre figyel az olajpiac
Egyelőre nem tudni, vajon az olajtermelő országok a kitermelés növelésével segítenek-e a 90 dollár közeli szinten tartózkodó árak letörésében. Az Opec szerdán tartja csúcstalálkozóját Abu-Dzabiban.
- címkék:
- piac
- olajpiac
- kitermelés
- dollár
- árak
- árupiac
- OPEC
- Abu-Dzabi
- Címkefelhő »
Nagyot gurít Pakisztánban a Mol
A Mol pakisztáni egysége 260 millió dollárt fektet be a jövő év végéig pakisztáni gázmezők fejlesztésébe az Afganisztánhoz közel eső területeken - idézte egy interjúban a Dow Jones Fehér Jánost, a Mol pakisztáni leánycégének ügyvezető igazgatóját.
Nyolc év alatt tízszeresére drágult a kőolaj
Ötször akkora a kőolaj ára, mint amennyibe a kitermelése kerül - fejtegette Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Die Welt pénteki számában. Szerinte a közel-keleti olaj kitermelése legföljebb 20 dollárba kerül hordónként, miközben a nyersolaj szabadpiaci ára majdnem 100 dollár.
Ismét a 100 dollárt ostromolja az olajár
Újabb történelmi csúcsra emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon szerda reggel. Az elemzők szerint a drágulást legfőképpen spekuláció okozza, a dollár gyengülésével ugyanis spekulatív tőke áramlik az olajpiacra.
Nem marad el a drága élelmiszer és olaj hatása
A már jó ideje magas élelmiszerárak és az ugyancsak csúcsra járó olajárak vélhetően kedvezőtlenül befolyásolják a hosszú távú inflációs kilátásokat.
Kétszáz dolláros olajjal ijesztget Chavez
Megbízható olajellátást és a globális felmelegedés elleni fellépést ígért csúcstalálkozója végén az olajexportáló országok csoportja, az Opec. A kartell záró közleménye nem említi a kitermelés növelését sürgető felszólításokat, ahogyan a dollár gyengélkedéséről sem esik szó a közleményben.
Az OMV "felfedte kártyáit"
Az osztrák OMV olaj-és gázipari társaság 40 százalékkal növelte a harmadik negyedévben adózott eredményét a magas olajárak, a Romániában felfutó földgázkitermelés és a befektetések kedvező megtérülése jóvoltából - jelentette be a társaság csütörtökön. A társaság vezérigazgatója megerősítette, hogy változatlanul törekszenek a OMV és a Mol egyesítésére.
- címkék:
- Románia
- olajpiac
- befektetés
- árupiac
- Mol
- OMV
- Címkefelhő »
Üzemanyaghiány fenyegeti Oroszországot
Két évtizede a legnagyobb közlekedési válság fenyegeti Oroszországot, miután az üzemanyaghiány miatt sorra zárnak be a benzinkutak. A hiány oka, hogy az orosz cégek a csúcson levő olajárak miatt a nyersolaj és a feldolgozott olajtermékek minden cseppjét exportálni akarják, ráadásul több finomítót technikai okokból le kellett állítani - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Az olajár tovább növelheti az inflációt
Az olajár emelkedése megjelenik a termékek és szolgáltatások árában, de az energiaárakban is. A kormány tompíthat, de az tízmilliárdokba is kerülhet. A Pénzügyminisztérium szerint sem a költségvetési egyenleget, sem a konvergenciaprogram teljesítését nem veszélyezteti a mostani olajár-emelkedés, ugyanis az összegek tervezésekor figyelembe vették az árak jelentős mértékű változásának lehetőségét is - írja a Világgazdaság.
GKI: Nem kell félni a 100 dolláros olajártól
A kőolaj hordónkénti ára várhatóan 72-73 dollár lesz az idén, ami jövőre megközelítheti a 100 dollárt, de valószínűleg alatta marad - mondta az MTI kérdésére Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. Ugyanakkor a dollár jelentősebb gyengülése miatt a benzin átlagos ára alacsonyabb lehet az idén a tavalyinál.
Már a 100 dollárt ostromolja az olajár
A töretlenül gyengülő dollár és a téli ellátással kapcsolatban ismét erőre kapó aggályok miatt az amerikai olajárak átlépték a 98 dolláros hordónkénti határt. Annak egyelőre semmi jele, hogy a folyamat rövid időn belül megfordulhat.
- címkék:
- dollár
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhő »
Aranyba menekülnek a dollár áldozatai
Most érdemes aranyba fektetni. Utoljára ugyanis 1980-ban volt olyan drága az arany és a "fekete arany", vagyis a kőolaj, mint napjainkban. Az árfolyamok emelkedését viszont most nem elsősorban egy közel-keleti olajválság okozza, hanem a világ energiafogyasztásának növekedése, és az Egyesült Államok gazdasági problémái, amelyek a dollár példátlan elerőtlenedéséhez vezettek.
Száz dollár fölé emelkedhet az olajár
Eddig sosem látott magasságba, 92,22 dollárra emelkedett pénteken nap közben az olaj ára New Yorkban, majd az ugyancsak csúcsnak számító 91,86 dolláron zárt. A nyersanyag ára már a múlt szerdán áttörte a 90 dolláros határt az amerikai nyersolajkészletek csökkenésének hírére, de itt sem állt meg - ebben az Iránnal szemben elrendelt washingtoni szankciók játszották a főszerepet - írja a Napi Gazdaság.
Csökkent a kőolaj a szabadpiacon
Hétfő reggel tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, folytatódott a pénteken későn kezdődött profitkivétel. Előzőleg, pénteken napközben az amerikai referenciafajta 90,07 dolláros, előtte csütörtökön napközben az északi-tengeri Brent 84,88 dolláros, új csúcsra hágott.
Zuhant az amerikai tőzsde a fekete hétfő évfordulóján
Két százalékot meghaladó mértékben gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken, miután pont 20 évvel korábban a DJIA indexe több mint 20 százalékkal esett egyetlen nap alatt.
A napenergia a fő kihívás a Mol szerint
A bioüzemanyag és az ingyenes szén-dioxid-kvótaosztás ellen érvelt Varró László, a Mol vezető közgazdásza a klímaváltozás megfékezése kapcsán egy témában rendezett konferencián. A szakértő a kukoricából és egyéb keményítőtartalmú növényből készített bioetanolt különösen rossz válasznak nevezte a globális felmelegedés kihívásaira.
- címkék:
- Varró László
- napenergia
- szén
- olajpiac
- árupiac
- gáz
- Mol
- Címkefelhő »
Élelmiszerárak tartják magasan az inflációt
A harmadik negyedévben folytatódott a nagyon lassú gazdasági növekedés. Az exportorientált ipar termelése júliusban is gyorsan bővült, és folytatódott a belföldi keresletre termelő építőipar és kereskedelem visszaesése is. A kőolaj és a mezőgazdasági termékek növekvő világpiaci ára nehezíti az infláció csökkenését - áll a GKI Gazdaságkutatónak az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
Beállt 82 dollár fölé az olajár
A nyersolaj hordónkénti ára továbbra is 82 dollár fölött van, mivel az apadó amerikai nyersolajkészletek és a Floridát fenyegető vihar miatt erősödtek a világ legnagyobb fogyasztójának téli ellátásával kapcsolatos félelmek.
Az erős euró miatt aggódnak a németek
A német exportálóknak komoly gondot okozhat az erős euró, és a magas olajár - erre hívta fel a figyelmet a német gazdasági miniszter.
Újabb csúcsot hódított meg az olajár
Az olaj ára ismét rekordmagasságba emelkedett, miután az energiahordozó hordónkénti ára történetében először áttörte a 81 dolláros szintet. Év végére már 85 dolláros árat várnak az elemzők. Közben az OPEC jelezte, ha marad a 80 dollár feletti szint, konzultálnak az esetleges újabb termelésnövelésről.
- címkék:
- olajpiac
- dollár
- árupiac
- OPEC
- Címkefelhő »
Csúcsot döntött az olaj ára
Történetében először 80 dollár fölé emelkedett az olaj hordónkénti ára, egy nappal azután, hogy az OPEC a kitermelés növeléséről döntött. A csúcs megszületésében a csökkenő amerikai készletadatoknak nagy szerepe volt. Később kissé csökkent az ár, de több ok miatt a trend nem várható tartósnak.
- címkék:
- olajpiac
- kitermelés
- dollár
- árupiac
- OPEC
- Címkefelhő »
Mexikói támadások miatt drágul az olaj
Csaknem rekordmagasságba emelkedtek az olajárak, miután támadássorozat ért több mexikói energetikai létesítményt. A közép-amerikai ország exportálja a világ ötödik legnagyobb nyersolajmennyiségét. Közben az OPEC az olajkitermelés növeléséről döntött.
A napraforgó miatt drágul az étolaj
Eltűnt a polcokról az olcsóbb étolaj, helyette igen drága olaj került a helyére. A szárazság a napraforgó termés mindössze tíz százalékát vitte el. A drágább termékek oka, hogy a tavalyi áraknál 50 százalékkal többet adnak a terményért, a magasabb felvásárlási ár pedig felhajtja az üzletekben is az árakat. A termés egy részéből itthon készül olaj, a többit exportálják főként olasz, holland, német gyárakba. Drágul a gyümölcslé és a bevásárlóközpontok is emelik a kenyér árát.
Betört a román piacra Kazahsztán
Három Kazahsztánnal kapcsolatos hírre is reagálhattak tegnap a piacok, valamilyen módon mindegyik az ország gazdaságának legfontosabb ágazatát, az olajszektort érinti, még a politikai töltetű átszervezés is.
- címkék:
- Kazahsztán
- olajpiac
- árupiac
- piac
- Címkefelhő »
Csökkentette a német olajszállítást a Lukoil
Oroszország a múlt hónapban csökkentette olajszállítását Németországnak - jelentette be a Transznyefty csővezetéket üzemeltető társaság, és ezért a Lukoil olajipari vállalatot okolta.
Kevesebb orosz olaj érkezik a schwedti finomítóba
A németországi Schwedt olajfinomítójának szóvivője szerint a Barátság-olajvezeték egyik ágának végén levő finomítóban az orosz olajszállítmányok csökkenését észlelik. A szóvivő ezzel megerősítette a Süddeutsche Zeitung értesülését.
Most kezd megjönni Kína étvágya
Kína idén év eleje óta a világ legnagyobb fogyasztója, ám az Egyesült Államoktól elvett cím ellenére az egy főre vetített fogyasztás még mindig tört része a nyugati világénak. Kína robusztus gazdasági növekedése mellett fogyasztásélénkítő eszközöket is bevet, mint például a banki befektetések 20 százalékos megadóztatása vagy a tejfogyasztás növelését célzó központi kampány.
- címkék:
- USA
- Kína
- árak
- bank
- árupiac
- adó
- befektetés
- GDP
- Címkefelhő »
Még csak most jön a drága olaj korszaka
Augusztus elejére az olaj ára új rekordot állított be, az elemzők pedig egyre emelik előrejelzéseiket. Amennyiben a trend folytatódik, a benzinkutaknál hamarosan saját pénztárcánkon érzékelhetjük az új éra beköszöntét. Az energiaárak előre jelzett emelkedése pedig még a legnagyobb országok gazdaságát is kellemetlenül érintheti.
- címkék:
- USA
- benzinkút
- előrejelzés
- olajpiac
- árupiac
- OPEC
- Címkefelhő »
Baráti fúzióra készül a Shell és a BP
Baráti fúzióra készül a nagy-britanniai British Petroleum és a holland-angol Shell. Így egy 250 milliárd font piaci értékű óriáscég jönne létre, a szinergiahatások évi 2,5 milliárd font megtakarítást ígérnek - írja a Világgazdaság a londoni The Timesra hivatkozva. A születendő mamutcég mintegy 70 százalékkal több olajat termelhetne a jelenlegi világelső amerikai ExxonMobilnál.
Idén megdőlhet a 300 forintos benzincsúcs
A megnyugtató januári 50 dollár után jelenleg megint 70 dollár közelében van az olaj hordónkénti ára, az elmúlt időben több elemző emelte az idénre vonatkozó olajárbecslését. A növekvő fogyasztás mellett az exportálókat tömörítő OPEC nem hajlandó növelni kitermelését: felkészülhetünk a 300 forintnál drágább benzinre.
Büntetné a drága benzinkutakat az USA
Az olajár áttörte a hordónkénti 70 dolláros szintet, ahogyan ismét növekednek az aggodalmak az USA és az Irán közötti feszültségek miatt. A félelmeket elsősorban az Egyesült Államok Irán partjaitól nem messze folytatott tengerészeti gyakorlatozásai gerjesztették. Az észak-amerikai üzemanyagárak rekordot döntöttek; a törvényhozás az USA-ban példátlanul árfelhajtást tiltó törvényt alkotott.
Rekordot dönt a benzinár Németországban
Kedden idei rekordját érte el a benzin ára Németországban, a Shell kútjainál mértek a szuperbenzin literjére 1,43 eurós árat is, de az átlag 1,41 euró volt. A német autóklub, az ADAC azzal "vigasztalta" az autós társadalmat, hogy ennél még drágább is lehet hamarosan az üzemanyag.
Leválthatja a Barátságot az új orosz olajvezeték
Az orosz kormány hétfőn jóváhagyta a balti csővezetékrendszernek a kibővítését. Ennek révén az orosz olajkivitel elkerülheti Fehéroroszországot, mivel a vezeték Primorszkba, az orosz balti kikötőbe fut majd be.
Újra szállít Észtországba az orosz vasút
Csütörtökön feloldották a Tallinn és Moszkva közötti politikai viszály miatt életbe léptetett embargót. Az orosz vasúttársaság két hét szünet után ismét szállít benzint és olajat az észtországi kikötőkbe - írja a Napi Gazdaság.
Nem lesz gázárcsökkentés
Olcsóbban szerzi be Magyarország az orosz gázt, mint a korábbi időszakban. Az olajárral együtt, meglehetősen alacsonyan beállt nemzetközi gázárak mellett ezt a forint közelmúltbeli erősödése okozza. Ennek ellenére árcsökkenés nem várható.
Több olajat várnak az OPEC-től
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) még a nyár előtt növelnie kell termelését, hogy megakadályozza a nyersolajfogyasztó államok olajkészleteinek nagyarányú csökkenését - szólított fel ismét a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) május havi olajpiaci jelentésében.
Nem csökkent tovább az olaj ára
Péntek reggel a kőolaj már nem lett olcsóbb a szabadpiacon, miután az utóbbi napokban sokat vesztett azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövidesen föllendül, a korábbi leállások és karbantartások után.
- címkék:
- New York
- olajpiac
- árupiac
- előrejelzés
- NYMEX
- Címkefelhő »
Akadozik az orosz olajszállítás Észtországba
Értesülések szerint leállt az orosz olajexport Észtország irányába, bár ezt orosz források tagadták. A tallinni szovjet emlékmű elmozdítása óta tartó vitában az orosz felsőház a diplomáciai kapcsolat megszakítását, az alsóház pedig gazdasági szankciók elrendelését javasolta a Kremlnek.
Fico lefaragna a benzinárból és az áfából
Robert Fico szlovák miniszterelnök egy vasárnapi tévéműsorban bejelentette: e héten tárgyalásokat kezdeményez a pozsonyi Mol-leányvállalattal, a Slovnafttal, mivel szerinte túl magasak az üzemanyagárak.
Leporolták a páneurópai olajvezeték tervét
Az EU által támogatott Nabucco és a Gazprom nevéhez köthető Kék Áramlat gázvezetékek mellett egy újabb, ezúttal egy olajvezeték megépítésének szándékát fejezte ki több európai ország. A vezeték legfeljebb 3,5 milliárd dollárba kerülne, és Romániától húzódna Olaszországig.