arany

címke rss

Zuhanástól félnek az aranybányák

Gazdaság2013.08.06, 14:52

Elvesztették hitüket és türelmüket az aranybányák, és hosszú évek gyakorlatával szakítva még azelőtt el akarják adni a portékájukat, mielőtt még nagyobbat esne az arany árfolyama. A hosszú évek árfolyamemelkedése alatt sokkal könnyelműbbek voltak a bányák. Az arany fog még tovább esni, érdemes erre készülni.

Robotok vadásszák a tenger kincseit

Techbázis2013.08.05, 16:12

Több ezer mélyen vontatott, szuperpontos szonárokkal, távirányítású kamerákkal és nagy erők kifejtésére alkalmas tengeralattjárókkal keresik az aranyat és az ezüstöt a modern kincsvadászok. Hiába látnak HD-ben a robotjaik, így is van, hogy nem azt a kincset hozzák fel, amelyiket kellene.

Megugrott az arany az amerikai adatra

Archívum2013.08.02, 16:39

Lényegesen elmaradt az elemzői várakozásoktól az amerikai munkaerőpiaci adat, aminek hatására az arany árfolyama emelkedést, az amerikai részvénypiacok pedig minimális esést mutattak. Úgy tűnik, hogy sikerül a Dell alapítójának olyan ajánlattal előrukkolni, amivel sikerül majd felvásárolniuk a vállalatot, azonban az arról való voksolást szeptemberre tolták.  

Itt a vége, megint mehet a lecsóba az arany

Archívum2013.08.02, 10:28

Nagyon úgy fest, véget ért a felpattanás az arany piacán, ami 1200 dollár körüli szintekről 1330 dollár körüli szintig vitte. Az árfolyam nem tudott tartósan átlépni az 50 napos mozgóátlagon és péntek reggel nagyobb lendülettel esett be az 1300 dolláros szint alá. Technikai szemmel nézve 1200 dollár lehet megint a cél, az erősödő dollár is ebbe az irányba tereli az aranyat.

Vége a Kánaánnak az USA-ban?

Archívum2013.07.23, 15:40

A Bloomberg által megkérdezett elemzők fele arra számít, hogy a Fed már a szeptemberi ülésen csökkenti 20 milliárd dollárral a kötvényvásárlások ütemét. Egy hónappal korábban még csak a 44 százalékuk bízott ebben. Az elmúlt hetekben kisebb riadalmat váltott ki, hogy a Fed a kötvényvásárlások visszavágását tervezi, de az előző héten Ben Bernanke jegybankelnök próbálta a kedélyeket csillapítani.

Véget ért az arany felpattanása?

Archívum2013.07.19, 19:11

Fontos technikai ellenálláshoz kúszott fel az arany árfolyama az elmúlt hetek során, miután 1200 dollár alatti szinteken is megfordult. A nemesfém grafikonján ugyan vannak pozitív jelzések, de továbbra is a csökkenő trend van életben.

Halott csillagok összeütközéséből származhat az arany

Tudomány2013.07.18, 22:11

Rendkívül nagy sűrűségű, halott csillagok összeütközéséből származhat a Földön található összes arany - állítják amerikai csillagászok, akik kutatási eredményeiket tanulmányban foglalták össze.  

Még mindig hisz az aranysztoriban a guru

Archívum2013.07.18, 19:21

Habár eddig óriási bukást szenvedett el idén aranybefektetésein John Paulson milliárdos guru, mégis tartja magát korábbi állításához, hogy érdemes hosszú távon aranyat tartani. Szerinte a pénznyomda következménye ugyanis az infláció növekedése lesz - bár azt nem lehet előre látni, hogy az mikor kezdődhet el - olyan időszakokban pedig a befektetők előszeretettel menekülnek a nemesfémbe.

Arannyal fizetnek a fogyásért Dubajban

Nagyvilág2013.07.17, 13:16

Arannyal jutalmaznak minden leadott kilogrammot Dubajban: a Perzsa-öböl déli partján fekvő város vezetősége ezzel a szokatlan kezdeményezéssel igyekszik felvenni a harcot az egyre súlyosabb problémát jelentő elhízással szemben.

Mégis jó az arany?

Gazdaság2013.07.15, 10:28

Növelték az arany emelkedésére játszó pozícióik mennyiségét a nagy hedge fundok a múlt héten, ami azt mutathatja, hogy kezdenek egyre optimistábbá válni a nemesfémmel kapcsolatban a nagy befektetők. Az optimizmus növekedésének legfőbb oka, hogy Ben Bernanke múlt heti beszéde után halványult az esélye, hogy a Fed még az idén elzárja a pénzcsapokat. A nemesfém piacán bekövetkezett enyhe hangulatjavulás ellenére még mindig rendkívül pesszimisták az arannyal kapcsolatban a befektetők, akik folytatták a tőkekivonást az arany piacáról.

Odapörkölt a jegybankelnök a dollárnak is

Gazdaság2013.07.11, 17:07

Igencsak lehűtötte tegnap a Fed monetáris szigorítása miatti félelmeket Ben Bernanke, a jegybank elnöke szerint a gazdaságnak továbbra is támogató jegybanki politikára van szüksége. Nagyon jól időzített szavak voltak ezek, a dollár grafikonja ugyanis már pont kezdett volna nagyon lekókadni, amikor hirtelen komoly gyengülés bontakozott ki. Látszólag a jegybank a dollárt nem szívesen hagyja az erősödő pályán, ami  rántja magával felfele az arany árfolyamát is.  

Aranyon égeti a pénzt a milliárdos guru

Archívum2013.07.09, 11:15

Újabb fájdalmas hónapot tudhat maga mögött az aranygurunak kikiáltott John Paulson, akinek a világhírű aranyalapja 23 százalékos mínuszt halmozott fel júniusban. Ráadásul a szakember ebben az évben már 65 százalékos mínuszt "termelt" az aranyalap befektetőinek a nemesfém árfolyamának zuhanása miatt, ami Paulson számára is különösen fájdalmas, mivel az alap nagy részét az ő személyes vagyona teszi ki. A milliárdos ugyanakkor továbbra is kitart a nemesfém mellett, és nem hajlandó leépíteni pozícióit.

900 dollár lehet az arany ára

Gazdaság2013.07.08, 13:48

Nincs vége az arany gyengélkedésének, és a közeljövőben akár 900 dollárig is eshet a nemesfém árfolyama. Ezt állította Jim Rogers, a világhírű befektetési guru a BusinessInsidernek adott interjújában, ahol a szakember ezen kívül elmondta, egy tartósabb korrekció már régóta várható volt az arany piacán. Ugyanakkor a hosszútávú bikapiac továbbra sem tört meg, és néhány éven belül új csúcsokra is futhat az arany.

24 karátos műszempillát dobtak a piacra

Archívum2013.07.06, 18:46

Feltűnő egyéniségek és tehetős pénztárcájúak már 65.000 forintért magukénak tudhatják az ékszernek is beillő műpillákat.

Magyar részvények a világ legjobbjai között

Gazdaság2013.07.05, 08:35

Egy csapásra a világ élvonalába kerültek a magyar részvények, a második negyedéves teljesítményt vizsgálva ugyanis a főbb eszközöknél jobb teljesítményt tudtak felmutatni. Példaként ott az Egis, aminek árfolyama 26 százalékot emelkedett három hónap alatt dollárban kifejezve, holott az S&P 500 csak 3 százalékkal tudott erősödni.

Aranyfoggal virít Madonna

Archívum2013.07.03, 17:08

Aranyfogával büszkélkedett el Instagram oldalán a pop királynője.

Nem kell az arany a befektetőknek

Archívum2013.07.02, 18:05

66 miliárd dollárral csökkent a befektetők által tartott arany értéke a 2011 szeptemberi árfolyamcsúcsok óta. Azonban lehet, hogy nincs még vége a lejtmenetnek, ugyanis az elmúlt időszakban a nagy elemzőházak is sorra csökkentették célárukat a nemesfémre vonatkozóan. Emellett a fizikai arany iránti kereslet is csökkenhet, amit a bányatársaságok a kínálat szűkítésével próbálnak meg ellensúlyozni, azt remélve, hogy ezzel feltornázhatják az árfolyamot.

Itt a bizonyíték: kamu az aranysztori

Gazdaság2013.06.27, 19:29

Sokszor a medvepiacok tovább tartanak, mint amire számítani lehet: 1500 és 1965 között semmit nem lehetett keresni az aranybefektetéssel, sőt a fontban számolt, inflációval tisztított árfolyam 1200 font környékéről 200 font alá esett be. Igaz, adódtak jó belépési pontok is, de a hosszú távú trend egyértelműen csökkenő volt, ami erősen zárójelbe teszi a mostanság mantrázott "az arany megvéd" szlogent.

Jöhet még zakó az arany piacán

Archívum2013.06.27, 07:38

Nagy eladói nyomás keletkezett az arany piacán, köszönhetően Ben Bernanke múlthét szerdai beszédének, a nemesfém ára már az 1300 dolláros unciánkénti szintet is letörte. A mélyrepülés pedig akár 1200 dollárig is folytatódhat, véli Sinka Csaba, a KBC Securities elemzője, aki szerint az utóbbi időben akár túlzott méreteket is ölthet az arany esésére spekulálók arányának növekedése, amit jól jelez a CFTC piacon lévő nettó long pozíciók számának drasztikus csökkenése is.

Mészárlás zajlik az arany piacán

Gazdaság2013.06.26, 14:49

Szakadatlanul esik az arany árfolyama, a mai teljesítmény egyelőre 4 százalékos mínusz. A lejtmenetben nagy szerepe van annak, hogy a piaci szereplők egyre jobban tartanak attól, hogy a Fed elzárhatja a pénzpumpát az amerikai gazdaság talpra állásával. A folyamatot egyre több elemzőház támasztja alá, aminek eredményképp röpködnek a célár csökkentések az aranyra.

Nő a pesszimizmus az arany piacán

Archívum2013.06.25, 19:50

Az elmúlt hetekben egyre több elemzőház döntött úgy, hogy csökkenti az arany árfolyamára megfogalmazott várakozásán, ami igazából nem is csoda, látva a nemesfém mélyrepülését. Ezúttal a Credit Suisse és a Deutsche Bank döntött a negatív lépés mellett, melyet elsősorban a kínai gazdasági növekedési kilátások romlásával indokoltak. 1400 dollár körüli aranyár előrejelzésükkel azonban még így is túlságosan optimistának számítanak elemzői berkekben.

Szabadulna az aranytól a nagybank

Gazdaság2013.06.25, 09:36

Továbbra sem fog magához térni az arany, és év végén 1300 dollár körül, 2014 végén pedig 1050 dollár körül lesz az árfolyama a Goldman Sachs elemzői szerint. A bankház ezzel rontott az arannyal kapcsolatos előrejelzésein, mivel korábban ennél kissé magasabb árfolyammal számolt. A pesszimizmus legfőbb oka a Fed eszközvásárlási programjának közelgő visszafogása, a nemesfém drágulását korábban támogató pénzpumpa fokozatos leállítása ugyanis nem sok jóval kecsegtet az arany számára.  A nagybefektetők sem hisznek már az aranyban, és közel harmadával vágták vissza a nemesfém árfolyamának emelkedésére játszó pozícióikat.

Már a svájciak sem szeretik annyira az aranyat

Archívum2013.06.20, 18:55

Újabb elemzőház vágta vissza az arany árfolyamára megfogalmazott várakozásait, miután a Fed tegnapi bejelentése szerint idén csökkenhet az eszközvásárlási program. A hét elején még a francia SocGen mérsékelte markánsabb mértékben várakozását, míg ma a UBS hajtott végre kétszámjegyű csökkentést. A svájci elemzőház azonban még így is optimistának mondható az év végére várt 1440 dolláros aranyár prognózisukkal.

Menekülnek az aranyból

Gazdaság2013.12.21, 12:04

Közel öt százalékot zuhant ma az arany árfolyama, miután Ben Bernanke meglebegtette, hogy a Fed még az idén visszafoghatja eszközvásárlási programját. Nemcsak az aranyat, hanem a kistestvér ezüstöt is ütni kezdték a hírre, mely több mint 7 százalékos mélyrepülésben mozog. Az arany gyengélkedése nem új jelenség, már hónapok óta tart a jelentős mértékű tőkekivonás a nemesfémből, a tőzsdén kereskedett legnagyobb arany ETF esetében például több mint negyedével zuhant az alapban lévő arany mennyisége fél év alatt. A nemesfém kilátásai továbbra sem kedvezőek, az amerikai gazdaság mérsékelt javulása, az alacsony infláció, a pénznyomtatás mmérséklése, ...

1200 dollárig eshet az arany

Gazdaság2013.06.18, 15:58

1200 dolláros aranyárat vár az év végére vonatkozóan a Société Générale elemzői csapata, ami további 13 százalékos esést jelentene a nemesfém árfolyamában. Az elemzőház szakértői szerint az áprilisban látott nagy aranyeladások tovább folytatódhatnak, különsöen akkor, ha a Fed korábban kezdi meg kötvényvásárlási programjának mérséklését.

Aranyba fektetnél? Ne tedd!

Gazdaság2013.06.17, 07:51

200 év történelme alapján is egyértelműen extrémnek mondható az arany árfolyama, még a 2013-ban eddig látott eséssel is. Érdemes óvatosnak lenni, sokan égették meg magukat korábban hasonló helyzetben.

Katasztrofális bukót hozott össze az aranyguru

Archívum2013.06.12, 15:28

Fájdalmas volt a május hónap John Paulson aranyalapja számára, ugyanis a guru alapja az előző hónapban 13 százalékos mínuszt halmozott fel. Ráadásul az év elejéhez képest már több mint 50 százalékos veszteséget hozott össze a neves befektető az aranyalapjával, amiben ő maga is tartja a pénzét.

Nézd meg a világ első aranycipőjét - fotó

Life.hu2013.06.12, 19:03

Egy olasz tervező bemutatta a világ első 24 karátos aranycipellőit. Ezeket viselni is lehet. Darabja potom 600 ezer forintba kerül.

Újabb 150 dolláros zakó előtt az arany?

Gazdaság2013.06.10, 15:43

Nem sikerült az elmúlt hetekben tartósan megragadnia az aranynak az 1400 dolláros szint fölött, sőt úgy fest, az áprilisi és a májusi mélypontok ismét veszélybe kerülhetnek. Az aranyba fektetők ráadásul tovább aggódhatnak, ha ezek a szintek elesnek, mivel akár 1215 dollárig is bezuhanhat a nemesfém egy jellegzetes technikai formáció, a fordított füles-csésze miatt.

Súlyos teher az aranynak: vámot emel India

Archívum2013.06.06, 14:44

Azonnali hatállyal 6-ról 8 százalékra emeli India az aranyra kivetett importvámot, azok után, hogy januárban megháromszorozták azt. A világ legnagyobb aranyvásárló országa a rekordnagyságú fizetési mérleg hiányát akarja ezzel visszafogni.

1000 dollár alá zuhanhat az aranyár Roubini szerint

Archívum2013.06.03, 19:15

A baljós jóslatairól híres Nouriel Roubini szerint 2015-ig 1000 dollár alá eshet az arany árfolyama a jelenlegi 1400 dollár körüli szintekről. A Project Syndicate nevű honlapon tette közzé Roubini, miért vár aranyzuhanást.

Rásózzák az aranyat a kisbefektetőkre!

Archívum2013.05.29, 19:11

Bár az elmúlt időszakban már eső trendben mozog az arany árfolyama, az április közepi nagy leszúrás mögött már némi szándékosság is állhat, véli Fellegi Tamás. Elmondása szerint az okos befektetők célja a nagyobb eladásokkal az lehet, rásózzák az úgynevezett "háziasszonyokra" a gyengén teljesítő nemesfémet.

Húzza a mélység az aranyat

Gazdaság2013.05.28, 14:42

Nem jön össze a tartós fordulat az arany számára, egyre kisebbek a felhúzások, szinte húzza a mélység az árfolyamot. Az Investor.hu hasábjain is többször figyelmeztettünk, hogy tartósan elfordulhatnak a befektetők az aranytól, de ennek jeleit látja Szűcs Örkény, a KBC Securities derivatív üzletágának vezetője is.

Zsákolják az aranyat a jegybankok

Gazdaság2013.05.27, 16:24

Több jegybank is arra használta fel az áprilisban látott aranyárzuhanást, hogy tovább növelje az aranytartalékaik nagyságát. A legnagyobb mértékben az orosz, a kazah és az azeri jegybank vette a nemesfémet. A spekulánsok viszont továbbra sem bíznak az arany menetelésében.

Rángatják az aranyat

Gazdaság2013.05.22, 17:03

1,8 százalékos pluszban jár a mai kereskedésben az arany árfolyama, mely 1400 dollár fölé szökkent azután, hogy Ben Bernanke a mai szenátusi meghallgatáson arról beszélt, hogy a lazítások befejezése veszélyeztetheti az amerikai gazdaság növekedését. Nem sokkal az 1410 dolláros szintek elérése után viszont esni kezdett a nemesfém, mely 1390 dollárig korrigált vissza. Nem tetszik a piacoknak, hogy a következő üléseken akár már hozzá is nyúlhatnak a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programhoz.

Fura eladások miatt esett az arany

Archívum2013.05.20, 13:21

Pénteken ismét rossz napja a volt az aranynak és emiatt a világ egykoron legnagyobb tőzsdén kereskedett befektetési alapjának, a GLD Gold Trust Sharesnek árfolyamának is. A Barron's értesülései szerint pénteken amerikai piacnyitás után nem sokkal 17 tonnányi aranyat dobtak piacra a COMEX tőzsdén, ami komoly eladási pánikot váltott ki és végül az április 15-i mélypontja alatt zárt a GLD ETF.

Amerikában terjeszkedne a világ legnagyobb aranyfinomítója

Archívum2013.05.19, 15:25

Aranyrudakat kíván értékesíteni a világ legnagyobb aranyfinomítója, a dél-afrikai Rand Refinery, mely így kívánja a külföldi tevékenységét kiterjeszteni. A társaság "nyitott kapukat döngethet", mivel a fizikai arany iránt óriási kereslet mutatkozik, ami megalapozhatja a terjeszkedésének sikerét.

Kapkodják a fizikai aranyat

Archívum2013.05.17, 07:03

Ellentétes irányú folyamatok zajlanak az arany fizikai és dematerializált piacán. Amíg a fizikai arany iránt óriási kereslet mutatkozott az év első három hónapjában, addig az arany árfolyamának mozgását leképező tőzsdén kereskedett alapokból (ETF) masszív tőkekiáramlás látható.

Mindenki hátat fordít az aranynak?

Archívum2013.05.14, 15:13

Egyre inkább érezhetővé válik a hangulatváltás az arany körül a hazai befektetők körében is.

Már megint ütik az aranyat

Archívum2013.05.10, 16:26

Úgy fest, az elmúlt hetekben látott felpattanás az arany esetében nem tartott túl sokáig. A grafikon alapján a nemesfém ismét megcélozhatja az áprilisban látott 1320 dollár körüli szintet. Rosszabb esetben pedig akár újabb mélypontot is üthet az arany.

Veszélyes az arany biztonságában reménykedni

Archívum2013.05.09, 11:45

"Most, hogy ilyen nagyot esett az aranyár, már érdemes jól bezsákolni belőle! Itt az idő, már olcsó! Most ugyanannyi pénzből még többet tudunk venni!" - Ilyen, és ezekhez hasonló vélemények árasztották el a magyar médiát a nemesfém április közepi áresésekor. Nem az a baj velük, hogy arany vásárlására buzdítanak, sokkal inkább az, hogy nem hangsúlyozzák az aranybefektetésekkel együtt járó kimagasló kockázatokat. Bár azóta az árfolyam emelkedett, mégse felejtsük, hogy a nemesfém egyáltalán nem biztonságos menedék, a pénzünket bizony kockára tesszük, ráadásul nem is akárhogyan.

Vége a töretlen árupiaci szárnyalásnak?

Gazdaság2013.05.08, 15:07

Véget érhet az általános árupiaci emelkedő trend idén, és az egyes termékek különböző utakat járhatnak be a jövőben, írják a Citigroup szakértői elemzésükben. A legtöbb árucikk árára vonatkozólag csökkentette korábbi várakozásait a bankház, miután az idei első negyedévben közel 7 milliárd dollár értékű tőke áramlott ki a tőzsdén kereskedett árupiaci termékekből. Az olajárban nem várnak nagy mozgást, míg a földgáz ára valamelyest emelkedhet a szakértők szerint. Az arany esetében pedig véget érhet az évtizedes bikapiac, és fokozatosan csökkenhet az árfolyam az elkövetkezendő évek során.

Tátva maradt az aranykereskedők szája

Archívum2013.05.04, 18:12

Az arany áprilisi mélyrepülése után a MarketWatch által megkérdezett aranykereskedők arról számoltak be, hogy meglepődtek a fizikai arany iránti kereslet élénkülésétől. A Lehman Brothers 2008-as csődje óta nem látott érdeklődést tapasztaltak az arannyal üzletelők.

Semmi pánik, emelkedhet az arany ára

Gazdaság2013.04.28, 12:03

Az arany árának rövid távú emelkedésére számít a Bloomberg által megkérdezett elemzők legtöbbje. A szakértők elsősorban a jegybankok folytatódó aranyvásárlásaival magyarázzák optimista nézeteiket, de kisebb befektetők felől is óriási érdeklődés mutatkozik az arany érmék és rudak iránt. Ráadásul a nemesfém árfolyamának áprilisi nagyobb zuhanása kedvező beszállási pontokat biztosíthat a hosszú távú befektetők számára is a megkérdezettek szerint.

Aranytömböket adott el a texasi egyetem

Archívum2013.04.26, 06:37

375 millió dollár értékben adott el aranyrudakat a texasi egyetem alapítványa a december-februári három hónap során. A befolyó pénzből viszont arany határidős pozíciókat, illetve fejlődő és fejlett piaci részvényeket vásároltak. Az eladások még az elmúlt hetekben látott nagy zuhanások előtt történtek, de a jelentős mennyiségű arany kitettség miatt vélhetően nehéz napokat éltek át az alapkezelők.

A legdurvább jóslat: hatszorosára nő az arany ára

Archívum2013.04.25, 19:35

Egészen elképesztő katasztrófaforgatókönyvet fogalmazott meg a Société Générale elemzője, az elemzés szerint 10 ezer dollárig szalad az arany árfolyama a jegybankok teljesen inkompetens válságkezelése és az egyre súlyosbodó krízis nyomán. A jóslat viccesen túlzónak tűnik, de azért fontos tanulságokat is levonhatunk belőle.

Már a svájci bankház is olcsóbb aranyra számít

Archívum2013.04.23, 17:05

Csökkentette az arany árára vonatkozó rövidtávú célárát a UBS svájci bankház, amit az elmúlt időszaki nagy ingadozásokkal indokolt a cég. Az egy hónapos célárat 1425 dollár/unciára csökkentette a bank az 1725-ös szintről, míg a három hónaposat 1500 dollár/unciára, a korábbi 1850 dolláros értékről. A UBS elemzői úgy vélik, hogy nem érdemes elhamarkodott döntéseket hozni az aranyba történő befektetésekről, azonban hosszabb távon akár még emelkedhet is a nemesfém.

Boltban is lehetne arannyal fizetni

Archívum2013.04.22, 19:58

Nemsokára arannyal és ezüsttel is lehet majd fizetni Arizónában, legalábbis az amerikai állam múlt héten elfogadott döntése értelmében. Ha a Szenátus is elfogadja a tervezetet, Arizóna Utah után a második állammá válhat, ahol a két nemesfémet elfogadják fizetőeszközként. Ugyanakkor a törvénykövbe bekerülés esetén sem garantált a siker, mivel Utah-ban két év alatt sem épült ki a gördülékeny tranzakciókat lebonyolító rendszer, ráadásul az utóbbi napokban az arany és ezüst árfolyama nagyobb zuhanáson ment keresztül, ami a nemesfémek értékállóságát igencsak megkérdőjelezi.

Gigantikus pénzt buktak az arany esésén a jegybankok

Archívum2013.04.19, 07:24

560 milliárd dollárral csökkent a jegybankoknál lévő aranytartalékok értéke, a nemesfém piacán az elmúlt időszakban végigsöprő hatalmas eladói hullám hatására. A nyolcvanas évek eleje óta nem látott árfolyamzuhanás nem tett jót a központi bankoknak, akik a tavalyi év során még 500 tonnával növelték tartalékukat.

1 milliárd dollárt bukott az arany miatt a guru

Gazdaság2013.04.16, 16:14

Az elmúlt pár napban látott 13 százalékos aranyesés miatt nagyjából 1 milliárd dolláros veszteséget ért el az egyik leghíresebb hedge fund guru, John Paulson. Az ingatlanpiac összeomlásán meggazdagodott menedzser év eleje óta az arannyal már nagyjából 1,5 milliárd dolláros mínuszt hozott össze, bár vélhetően nem realizálta még azt.

Elkelt a 15 millió dolláros iPhone

Techbázis2013.04.16, 10:54

A több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget érő, huszonnégy karátos aranyból készült hátlappal, zafírüveg képernyővel, és összesen hatszáz darab apró gyémánttal feldíszített iPhone 5-öt egy hongkongi üzletember vásárolta meg magának. A készülék legnagyobb értékét a Home gombja helyére épített ritka, fekete gyémánt adja, enélkül csak két-három lakás árába kerülne.

Színarany inget vett egy indiai férfi

Nagyvilág2013.04.15, 11:23

Az indiai férfi 250 ezer dollárért készíttette a ruhadarabot. Amikor felveszi, testőr kíséri.

Ma is jól elkalapálták az aranyat

Archívum2013.04.15, 10:07

Folytatódik az esés az arany piacán, a pénteki óriási zuhanást tovább folytatja a nemesfém. Már 1440 dollár közelében jár a jegyzés, amivel 2011 áprilisa óta nem látott mélységekbe került az árfolyam. Egyre több elemző van amellett az álláspont mellett, hogy véget érhet az évtizedes arany bikapiac, persze akadnak még olyanok is, akik kitartanak a nemesfém mellett. Például Marc Faber befektetési guru szerint még nincs vége az emelkedő trendnek, és a mostani zuhanás akár jó beszállási lehetőséget is teremthet.

Hatalmasat esett az arany ára

Archívum2013.04.12, 18:08

Hatalmas esés bontakozott ma ki az arany piacán. A befektetők egyszerre akarnak kifutni a szűk ajtón, ahol a tolongás kezd rémisztő méreteket ölteni. Nagyon ritkán látni olyat, hogy egyetlen nap alatt négy százalékkal essen a nemesfém árfolyama, most mégis ez történik, miközben utoljára 2011. júliusában látott mélységekben járunk. Az arany mellett más nyersanyagok ára is zuhan, úgy tűnik tehát, hogy az eszközkategória egészével kapcsolatos pesszimizmus lett úrrá a piaci szereplőkön.

Már a neves befektetési bank is aranyesésre számít

Archívum2013.04.11, 06:40

Csökkentett az idei és a jövő évre vonatkozó aranyár prognózisán a Goldman Sachs. A befektetési bank úgy véli, 1545 dollár lehet idén az arany átlagára, holott korábban még 1610 dolláros átlagárat jósoltak a szakemberek. 2014-ben viszont még nagyobb zakó jöhet, 1590 dollár helyett már csak 1350 dolláros árral számolnak.

A medvepiac szélén az arany?

Gazdaság2013.04.09, 11:33

Egyhavi mélypontra esett a napokban az arany. A történelmi csúcsnak számító 1900 dollár fölötti szintekről már nagyjából 18 százalékot csökkent az árfolyama, ezzel pedig már csak egy hajszálra van az instrumentum a medvepiactól. A végső menedékként funkcionáló arany folyamatosan veszít a fényéből, mivel a világ gazdaság és a pénzügyi rendszer összeomlását egyelőre elnapolták. A nemesfémek ráadásul hozamot sem biztosítanak, amire viszont nagyon vágynak mostanában a befektetők.

Hatmillió dollár értékű aranyat foglaltak le az olasz határőrök

Auto2013.04.08, 11:12

Egy svájci család egyterűjéből kerültek elő az aranyrudak, az autót vezető 53 éves férfi nem tudott magyarázatot adni értékes szállítmányára.

Mennyi arany van a világon?

Tudomány2013.04.02, 16:28

A legelfogadottabb becslés szerint nyolcezer köbméter arany van a világon - a talaj felett -, azaz elférne az összes egy 20 méteres élhosszúságú kockában. Ennek tömege - a nagy fajsúly okán - 171 ezer 300 tonna. Más becslések viszont 2,5 millió tonnára teszik a világ aranyát, azaz sokszorosan többre.

Ebből nem sülhet ki sok jó az arany piacán

Gazdaság2013.03.27, 14:30

Nagyot esett délelőtt az ezüst árfolyama, ezzel egy technikai támaszszint is igencsak recseg a nemesfém grafikonján. A dollár erősödése hirtelen sok eladót csalt a piacra, ami nem jó jel az arany árfolyamára nézve, legalábbis ha elhisszük, hogy az ezüst mozgása némi előrejelző funkcióval bír a nagytestvér piacán.

Nyersanyagár emelkedés sújthat le ránk

Gazdaság2013.03.24, 08:59

Egyre drágábbak lehetnek a nyersanyagok a következő években, mivel a világgazdaság folyamatos talpraállása az elmúlt évek mélypontjáról egyre nagyobb keresletet generál a piacokon. Ettől függetlenül az ingadozásokat erőteljesen befolyásolhatják az adott nyersanyagra jellemző egyedi keresleti és kínálati viszonyok. A legnagyobb emelkedés a búza, kukorica és a szója árában lehet, de úgy tűnik az olajárak is magasabb szintekre emelkednek majd, ahol tartósan meg is ragadhatnak.  

Zuhanhat az arany ára a szakértők szerint

Gazdaság2013.03.23, 20:29

Az arany árfolyamának nagyobb zuhanására számítanak a Societe Generale elemzői, akik év végére 1375 dolláros szintet várnak a nemesfém esetében. A szakértők elsősorban a dollár erősödése, a reálkamatlábak emelkedése, az arany alapokból megfigyelhető tőkekiáramlás és a hedge fundok által az aranyban felvett egyre növekvő eladási pozíciók miatt számítanak aranygyengülésre.

Soros György mutat példát Indiának

Gazdaság2013.03.19, 19:44

Másfél millió dollárnyi tőkét vontak ki az indiai befektetők az indiai arany ETF-ekből (tőzsdén kereskedett alap) az utóbbi hetekben. A befektetők Soros György lépésére reagáltak az eladásokkal, aki agresszívan elkezdte leépíteni aranypozícióit. Az ok, hogy számos befektető és elemzőház - közöttük a Goldman Sachs - az amerikai gazdaság javulását látva az arany árfolyamának esésére számít. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a legnagyobb aranyimportőrnek számító Indiában megcsappan a kereslet a nemesfém iránt, mely csupán mint befektetési eszköz szorulhat visszább.

Lökött egyet az eurón a ciprusi balhé

Gazdaság2013.03.18, 09:02

A hétvégi ciprusi intézkedések hirtelen elűzték a jó hangulatot a világ tőkepiacairól. A bankbetétek megcsapolását a piaci szereplők veszélyes precedensként értékelik, és az esetleges fertőző hatásoktól tartva inkább szabadulnak kockázatos eszközeiktől. Az euró árfolyama a reggeli órákban nagy gyengülést szenvedett el  dollárral szemben, miközben a kétéves német államkötvény hozama ismét a nulla százalék alatti szintre süllyedt. A befektetők elkezdték ismét biztonságos irányba terelni pénzeiket, ennek hatására pedig emelkedést mutat az arany árfolyama.

Fellélegezhetnek az aranybefektetők?

Archívum2013.03.15, 13:07

Extrém magasságokba lendült az arany árfolyamának esésére játszó pozíciók aránya, ráadásul egészen lehengerlő tempóban nőtt ekkorára a pesszimisták tábora. Márpedig a szélsőségesen negatív hangulat általában az emelkedésnek ágyaz meg.

Arany tolószékben gyógyul Lady Gaga

Life.hu2013.03.13, 18:20

Királynőhöz méltóan, egy 24 karátos, aranyozott tolószékben gurult ki a kórházból Lady Gaga. A popsztár ebben a különleges, egyedi tervezésű kocsiban lábadozik csípőműtétje után. Reméljük, mielőbb talpra áll!  

Menekül a tőke a nyersanyagpiacról

Gazdaság2013.03.11, 16:58

Egyre kevesebben várnak jelentős áremelkedést a nyersanyagoktól, az árfolyamok növekedésére spekuláló pozíciók mennyisége 2009 márciusa óta nem látott mélypontra zuhantak az amerikai határidős tőzsdefelügyelet adatai szerint az előző héten. Eközben a Goldman Sachs szerint túl sokat estek az árak és inkább vevői oldalon kell belépőt keresni.

Már az arannyal sem tud keresni a guru

Gazdaság2013.03.09, 09:17

Idén már több mint negyedét elveszítették pénzüknek azok a befektetők, akik John Paulson aranyalapjába fektették megtakarításaikat, csak februárban 18 százalékos mínuszt hozott össze a neves hedge fund guru alapja.

Szabadulnak az aranytól az alapkezelők

Gazdaság2013.02.25, 10:36

A hedge fundok is elkezdték leépíteni az aranypozícióikat az elmúlt napokban, a múlt héten 2007 óta nem látott ütemben zuhant vissza az emelkedésből profitáló pozíciók nagysága a piacokon az amerikai határidős tőzsdefelügyelet adatai szerint. A kisebb befektetők körében is kedvelt SPDR Gold Trust ETF-ben lévő arany mennyisége is zsugorodott az elmúlt héten a sárga fém mélyrepülése miatt.

Zuhan az aranyár - Mi áll a háttérben?

Gazdaság2013.02.22, 12:36

Szűntelen esés mutatkozott az arany piacán az utóbbi napokban. A korábban a biztonságos menedék képében tetszelgő nemesfém az utóbbi három hónapban már értékének 10 százalékát elvesztette, és rossz esetben ez a kedvezőtlen széria akár folytatódhat is az előttünk álló időszakban. Az aranyár esését ugyanis azok a befektetői várakozások alakítják, melyek az amerikai jegybanki eszközvásárlások idő előtti lezárására, a gazdasági folyamatok várható javulására, illetve kiszámítható - pánikmentes - befektetői környezetre vonatkoznak. Ezek miatt ugyanis a részvénypiaci kockázati felár csökkenést mutat, amivel pedig az arany szoros együttmozgásban.

Eltört a mécses! - Esik az arany, az olaj és a réz

Gazdaság2013.02.20, 17:57

Heves eladói nyomás söpör végig a nyersanyagpiacokon. Amellett, hogy az aranyat már jó ideje ütik, a gazdasági folyamatok alakulásával sokkal szorosabban együttmozgó réz és olaj árfolyama is esésnek indult a mai kereskedésben. Mivel ezúttal a dollár nem erősödik olyan mértékben, hogy arra lehessen fogni a nyersanyagpiaci folyamatokat, leginkább egy indexet követő alap(vagy alapok) kitárazása állhat a háttérben. Azt csak remélni tudjuk, hogy nem a kockázatos eszközöktől való elfordulás jeleit látjuk, mely a részvénypiacon is heves áresésre figyelmeztethetne.

Halálkereszt sújtja az aranybefektetőket

Gazdaság2013.02.20, 15:58

Egy rendkívül negatív technikai formáció rajzolódott ki az arany napi grafikonján: az 50 napos mozgóátlag a 200 napos mozgóátlagot felülről metszette, ráadásul az árfolyam ezen szintek alatt mozog. A szakzsargonban halálkereszt jelzésnek nevezik a kirajzolódó alakzatot, mely hosszabb távon negatív lehet az aranyra.

Hirtelen már nem kell az arany

Archívum2013.02.16, 15:20

Megtörve a több éves trendet, 2012-ben először csökkent az arany iránti kereslet. A 3,4 százalékos zsugorodás főként a központi banki aranyvásárlások, aranybefektetések és aranyékszerek iránti kereslet változásával magyarázható. Hosszabb távon azonban számos makrogazdasági tényező is szerepet kap, valamint az eurózónával kapcsolatos találgatások is hatást gyakorolnak a keresletre.

Már a guruk sem hisznek az aranyban

Archívum2013.02.15, 11:35

A negyedik negyedév során több neves hedge fund guru is meglévő aranypozíciója leépítése mellett döntött. A Soros György nevével fémjelzett Soros Fund Management 55 százalékkal vágta vissza az arany mozgását lekövető SPDR Gold Trust ETF-ben lévő érdekeltségét. A Louis Moore Bacon vezette Capital Management pedig az összes előbb említett ETF-től megszabadult. John Paulson viszont továbbra is hisz az aranyban, megtartotta az egész 21,8 millió darabos csomagját. A sárga fém ma is gyenge lábakon áll, 1630 dollár alatt mozog a kurzus.

Véget érhet az arany tündöklése

Gazdaság2013.02.14, 13:31

Nagyjából 1,5 éve ért el utoljára történelmi csúcsot az arany, azóta viszont képtelen markáns megindulásra, sőt az elmúlt napokban inkább a déli lejtőkön indult meg az árfolyama. A grafikonok alapján könnyen előfordulhat, hogy lesz még lényegesen olcsóbb is a nemesfém, ráadásul az eddigi mozgatórugókra sem úgy reagál már a nyersanyag, mint korábban.  

Tovább eshet az arany

Archívum2013.02.13, 10:30

Nincs jó formában az arany, 1640-1650 dollár körül mozog az árfolyam, ráadásul technikailag is sokat romlott a nyersanyag helyzete. Nem zárhatjuk ki a további esés lehetőségét sem, főleg úgy, hogy a kínai újév miatt illikvidebb a piac.

Lelepleztük a titokzatos mozgást: Mi köze az aranynak a Richterhez?

Gazdaság2013.02.11, 19:43

Zuhant ma a Richter és nagyot esett az arany. A két terméknek nem sok köze van egymáshoz, mégis kísérteties az együttmozgásuk. Na de miért? Vérzivataros időkben az arany és a Richter is a biztonságos menedék a maga piacán, ezt leszámítva azonban sok közös pontot nem igen lehet találni. A grafikonok ennek ellenére elképesztő módon festenek.  

Aranyásó baktériumot találtak

Tudomány2013.02.04, 12:14

Egy molekula "kiköpésével" a Delftia acidovorans nevű baktérium szilárd aranyat képes kivonni egy oldatból.

Tényleg megvéd az arany a válságtól?

Archívum2013.01.28, 08:00

A válság óta egyre-másra hallani a megdönthetetlen érveket az arany, különösen a mindenféle extra költséggel járó fizikai aranybefektetések mellett. Ezek közül a két legfontosabb, az arany inflációval szembeni értékállósága, valamint a pénzügyi rendszer összeomlása elleni védelem, hiába tartja magát szilárdan, a környezetet alaposabban megvizsgálva nem is biztos, hogy ezekre kell alapoznunk a stratégiánkat.

Aranyban fuldoklik India

Gazdaság2013.01.26, 13:48

Ki hinné, hogy a töménytelen mennyiségű arany jelentős problémákat is tud okozni. Márpedig Indiában ez a helyzet, ahol a nemesfémn különleges szerepet tölt be a kultúrában és a mindennapokban. A lakosság már a GDP 50 százalékára rugó mennyiséget halmozott fel a nemesfémből. Ez egyben áldás, de az utóbbi időszakban már inkább átok volt az ország számára, hiszen az arany 90 százalékát importon keresztül szerzik be az indiaiak, ami a hiány növelésén keresztül súlyos teherként nehezedik a folyó fizetési mérlegre, és a gazdasági növekedésre. Az emberek nem a bankbetéteken gyűjtik megtakarításaikat, hanem aranyat vásárolnak helyette, így ...

Aranyat találtak a görög metró építésekor

Nagyvilág2013.01.25, 21:14

A színarany olajfaág 2300 éves, a régóta húzódó szaloniki metró építésekor került elő.

Rekordméretű aranyrögöt lelt egy ausztrál aranyásó

Nagyvilág2013.01.17, 14:20

Mintegy 70 millió forintot ér az a halfarok alakú hatalmas aranyrög, amelyet egy amatőr aranyásó talált spéci fémdetektorával egy ausztrál  lelőhelyen. A rendkívüli fogás a helyi aranykereskedő szerint újra lázba hozhatja a kincskeresőket, hiszen nincs nagyobb móka a világon, mint aranydarabokat kifordítani a földből.

Nem kínai volt a hunok aranya

Archívum2013.01.14, 14:48

Nem kínai forrásból származó, hanem saját aranyat használtak fel az ázsiai hunok a temetkezési mellékleteik elkészítéséhez.

Kár lenne most az aranyban hinni

Gazdaság2013.01.10, 07:36

A Société Générale elemzője 5,6 százalékkal csökkentett 2013-as aranyár prognózisán, mivel jelenleg nem lát jelentős emelkedésre utaló tényezőt a piacon. 1800 dollár helyett csupán 1700 dollár lehet idén a nyersanyag átlagára. A szakértő nemcsak az arany modelljén, hanem az ezüstén is módosított, melynek átlagára 2013 során 31 dollár lehet a korábbi várakozás szerinti 34 dollárral szemben.

Mélyrepülésben az arany és az ezüst

Gazdaság2013.01.04, 13:14

Ismét a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik az ezüst és az arany kurzusa is. Nem tett jót egyik nyersanyagnak sem a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amiben több jegybankár is megosztott a kötvényvásárlási programokkal kapcsolatban. A grafikonok alapján könnyen jöhetnek újabb mélypontok.

Csak remélni merjük, hogy nem tört el a mécses az arany piacán

Archívum2012.12.21, 18:02

Egyáltalán nem jó jel a közeljövőre nézve, hogy az arany árfolyama látványosan gyengélkedik. Egy csomó, az aranyár emelkedését támogató tényező látott napvilágot az utóbbi időszakban, melyre válaszul a nemesfém árfolyama még a 200 napos, technikailag fontos mozgóátlagot is letörte. Az alábbi grafikonokra nézve csak remélni tudjuk, hogy nem a befektetői magatartás változásának csíráit láthatjuk, mert ha igen, akkor kemény hónapok előtt állhat az arany piaca. 

Ijesztően elgyengült az arany - Baj van?

Gazdaság2012.12.21, 09:43

Brutálisan gyenge az arany. Sorozatos jó hírek jöttek az utóbbi hetekben, az árfolyam mégis heves eséssel törte le tegnap a 200 napos mozgóátlagot. Nem segít az amerikai pénznyomtatás, vagy a lazítás politikáját még agresszívabb módon zászlajára tűző japán politikai fordulat sem, ami igen ijesztő képet festhet a jövőre vonatkozóan. Azt csak remélni tudjuk, hogy a biztonságos befektetés ígéretével mostanra fizikai arannyal jól kitömött magyar lakosságnak nem kell egy méretesebb korrekciót végigülnie az aranyéveket követően.

Ékszerkülönlegességek karácsonyra

Archívum2012.12.20, 09:01

Sokan ajándékoznak karácsonyra ékszereket, és szerencsére ma már nemcsak a nemesfémből készült modellek közül válogathatnak a vásárlók. A Life.hu összegyűjtött több, különböző stílusú tervezőt és igazi ékszerkülönlegességet, akik és amik úttörőnek számítanak.

Új csúcsra mehet jövőre az arany

Archívum2012.12.07, 11:01

Jövő évben történelmi csúcsot üthet az arany a BNP Paribas szerint, de ettől függetlenül csökkenő trendbe fordulhat az árfolyam. Az elemzők szerint 1865 dollár lehet jövő évben a nemesfém átlagára, ami a korábbi előrejelzéshez képest nagyjából 2 százalékkal alacsonyabb várakozás. 2014-ben pedig 1780 dollár lehet az átlagár, ami 14 év után az első éves alapú visszaesés lenne.

Brókerhibát sejtenek az aranyáresés mögött

Archívum2012.11.28, 17:33

Jelentős mértékű zuhanást hozott össze pillanatok alatt ma az arany. 1735 dollár környékéről néhány perc leforgása alatt 1715 dollárig szakadt a kurzus. Egyes piaci hírek alapján egy nagyobb szereplő rosszul vitt be egy ajánlatot.

Újra fényesen csilloghat az arany

Gazdaság2012.11.20, 16:57

A nyár elején még 1550 dollár környékén járt az arany árfolyama, de október elejére sikerült 1800 dollár környékére felugrania a nyersanyagnak. Az elmúlt hetekben viszont egy kisebb korrekciót mutatott be az árfolyam, de most úgy fest, mintha megpróbálna megindulni felfelé.

Megtalálták az oroszok az arannyal megrakott hajót

Nagyvilág2012.11.07, 10:45

Az aranyércet szállító hajó még október végén tűnt el 500 kilométerre Oroszország partjaitól. A tengerfenéken találtak rá.

Eltűnt egy aranyszállító hajó az orosz Távol-Keleten

Nagyvilág2012.10.31, 15:11

Mintegy 700 tonna aranyércet szállított az az orosz teherhajó, amely vasárnap nyom nélkül tűnt el Oroszország távol-keleti részén. A szállítmányt hiába keresték hajók és repülők is, senki nem tudja, mi lett vele.

Furcsán mozog az arany

Archívum2012.10.26, 15:58

A harmadik negyedéves amerikai GDP pozitív meglepetést okozott, ennek ellenére több mint 10 dollárt emelkedett az arany árfolyama. Furcsa reakciót láthattunk, hiszen az elmúlt hónapokban az mozgatta az aranyat, hogy mekkora lassulás várható az USA-ban és arra, miként reagál a Fed. Persze a dollár gyengülésének a számlájára is lehet írni ebből az arany mozgásból.

Így viseld a csillogó anyagokat

Life.hu2012.10.22, 21:43

A csillogó anyagok ezúttal világhódító útra indulnak a metálrajongók gardróbjából. A világmárkák, a hazai divattervezők és persze a sztárok is behódoltak az új trendnek. Megmutatjuk, hogyan csináld utánuk.

Csákányos rablók zsákmányoltak kétmillió dollárnyi drágakövet

Nagyvilág2012.10.02, 08:58

Az első becslések szerint kétmillió dollár összértékű drágakövet és aranyrögöket vittek el egy kaliforniai múzeumból a hétfőn fényes nappal berontó rablók.

Még kitarthat az aranyláz

Gazdaság2012.09.26, 11:31

Közelít történelmi csúcsához az arany kurzusa, ami a bányatársaságok részvényeire is jó hatással van. A működésüket hatékonyabbá tévő aranybányák nyereségén is nyomot hagy az arany szárnyalása, ha új történelmi csúcsra futna a nemesfém árfolyama (ami egyáltalán nem egyértelmű), akkor az a szektor értékeltségére is jó hatást gyakorolhat.

Elképesztő fogsorral sokkolt Rihanna

Archívum2012.09.18, 17:38

Az énekesnő a napokban egy olasz étteremben vacsorázott, ott fotózták le a leginkább egy sárga keféhez hasonlító aranyfogsorát.  

Száguld az arany, gyengélkednek a tőzsdék

Gazdaság2012.09.10, 17:43

A múlt heti ralit követően minimális korrekcióval kezdődött a mai kereskedés. Az arany piacán ugyanakkor érdekes mozgást lehet látni, mivel mind euróban, mind svájci frankban számolva történelmi csúcs közelében tartózkodik az arany.

Nagyot rántottak az aranyon a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatra

Gazdaság2012.09.07, 15:28

A várt 130 ezret bővülés helyett csak 96 ezerrel több mezőgazdaságon kívüli munkahely született augusztusban az USA-ban. A novemberi választások tükrében roppant sokat nyomhatnak a latban a jelenlegi és a publikálásra váró munkanélküliségi adatok.

Gyenge munkaerőpiaci adat után QE-ről beszélnek

Gazdaság2012.09.07, 16:05

A tegnapi menetelés után, ma is szépen teljesítettek az európai tőzsdék, így a BUX is, viszont Amerikában inkább felemásnak mondható a teljesítmény. A gyenge munkaerőpiaci adatok után pedig óriásit ralizott az arany és a dollár is nagyot gyengült az euróhoz képest.