APEH Bûnügyi Igazgatóság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adó
- devizapiac
- Népszabadság
- Pénzügyminisztérium
- adóbevallás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Monacóban várja sorsát a legnagyobb adós
Többek közt profi kerékpáros csapatot vezetett Varjas István, az APEH listája alapján a legnagyobb adóhátralékot felhalmozott magánszemély. Varjas az adóhatóság szerint öszesen 700 millió forinttal tartozik. Bár sikerült elérnünk telefonon, nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott, tévedésrõl van szó.
Bottal ütöttük a nagymenõ adósok nyomát
Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A lista lényege nem a megszégyenítés, a cél, hogy a vállalkozások tájékozódhassanak, mielõtt üzletet kötnek valakivel. A listán ismert cégek és személyek nevei is szerepelnek. Néhány nagy vagy ismert tartozótól szerettük volna megtudni, hogyan tudtak több milliós tartozást felhalmozni, de hiába kerestük õket.
Frissítette az adós-feketelistát az APEH
Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A legtöbb adótartozást felhalmozók között olyan ismert cégek is felbukkannak, mint a Cornexi, az Ezüsthajó Kft. vagy a GL Outlet. A magánszemélyek feketelistáján még mindig szerepel Tocsik Márta és az MTK egyik labdarúgója.
Túlfizetést állapított meg Orbán Viktornál az APEH
Túlfizetést állapított meg Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonosodási vizsgálata során az APEH és visszautalt 135 ezer forintot - hangzott el a tv2 szerda esti híradójában.
Bõröndök és rendszámok mesélnek az európai adótrükkrõl
Pénzzel teli bõröndökkel mászkáló emberekrõl szóló legendák és furcsa pesti rendszámok árulkodnak arról, hogy nem kell félteni a magyar adózókat. Kedden kiderülhet, hogy van-e magyar érintettje a lichtensteini adóbotránynak, bár sem az APEH, sem az [origo] által megkérdezett tanácsadók nem hiszik, hogy a világméretû botránynak következménye lehet Magyarországon. Ha találnak is olyan magyart, aki kimenekítette a pénzét Lichtensteinbe, az ügy már elévült.
Kiskapun bújhatnak ki a liechtensteini adócsalók
Cseh érintettje már biztosan van a liechtensteini adóparadicsomba mentett vagyonok miatti nemzetközi botránynak, de az APEH korábbi vezetõje az [origo]-nak azt mondta, elõfordulhat, hogy magyar adóelkerülõ is fennakad a németországi vizsgálaton. Viszont még ha lebukna is egy magyar adócsaló, a hatályos törvények miatt egyáltalán nem biztos, hogy be tudnák rajta hajtani az eltitkolt pénzt. A banktitoknak minõsülõ adatokhoz ugyanis illegálisan jutott hozzá a német titkosszolgálat, ami mögé elbújhatnak a lefülelt adócsalók.
Ráharapott az APEH a német adócsalásra
Kis hezitálás után az APEH csütörtök délután megkereste a német adóhatóságot az adóelkerülés érdekében liechtensteini bankokba mentett vagyonok ügyében - tudta meg az [origo]. A magyar hatóságok alapvetõen arra kíváncsiak, valóban megkaphatja-e Magyarország is azt a német titkosszolgálat által megszerzett listát, amelybõl kiderül, világszerte kik utalták a liechtensteini adóparadicsomba pénzüket. Nem tudni, van-e magyar érintettje a világméretûvé dagadó adócsalási ügynek.
Milliárdokat titkoltak az APEH elõl az Észak-Alföldön
Több mint kilenc milliárd forint adókülönbözetet tártak fel az Észak-alföldi Régió három megyéjében a vagyonosodási vizsgálatok. Az APEH-ellenõrök az összes vizsgálat háromnegyed részében találtak valamit.
Rászabadítják az APEH-ot a potyautasokra
Százezer lehetséges egészségbiztosítási potyautas adatait adta át az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az APEH-nek. Az adóhatóság elõbb adatot egyeztet, kiszûri a hibákat, majd kopogtatnak az ellenõrök. Aki lebukik, annak meg kell fizetni az elmaradt járulékot, annak kamatait és még büntetést is kap - írja a Népszabadság.
Rászáll az APEH a konditermekre
Idén a fitness centrumokat és wellness központokat vizsgálja meg alaposan az APEH. Ezek a helyek ugyanis gyakran nem adnak számlát. Jövõre pedig az õrzõvédõk és az utazásszervezõk retteghetnek a revizoroktól.
RTL KLub: 12,5 milliárdért zsarolták Csányi Sándort
Ötven millió eurót - 12,5 milliárd forintot - akart kicsikarni egy magyar pénzintézet egyik vezetõjétõl, az RTL Klub szerint Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját egy korábban az APEH-nél dolgozó férfi és két társa. A zsarolás miatt a bankár a rendõrség segítségét kérte - írja a Népszabadság. Az MTI szerint az ügy egyik gyanúsítottja az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója volt.
Kártyás fizetés már az APEH-nál is
Január elsejétõl tovább bõvült az elektronikus ügyintézés lehetõsége az adóhatóságnál. Az újdonságok között kiemelkedõ szerepe van a bankkártyás adófizetésnek, mivel teljeskörûen elektronikus lett az adóügyintézés. Igaz, erre egyelõre csak a központi ügyfélszolgálatokon felállított terminálokon keresztül kerülhet sor.
APEH-dolgozók ellen nyomoz a rendõrség
Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) dolgozóit érintõ közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés megalapozott gyanújával folytat nyomozást a rendõrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Adósság-görgetés lehet a potyautasok sorsa
A kezelés díját nem, de az elmaradt járulékokat január elsejétõl behajthatják a potyautasokon, vagyis azokon, akik nem fizetnek társadalombiztosítást. Már az elsõ napon is volt, aki fennakadt az egyik rendelõ szûrõjén, õ azt mondta, hogy majd görgeti maga elõtt az adósságot, ha valóban megpróbálják behajtani rajta. Az orvosi ellátást mindenki megkapja, a nem fizetõk viszont késõbb számíthatnak az APEH megkeresésére.
Januártól az APEH ellenõrzi az egészségügyi járulék fizetését
Év elejétõl már az APEH vizsgálja az egészségügyi szolgáltatások jogosulatlan igénybevételét. A beteget továbbra is ellátják ha nem is jogosult a szolgáltatásra, ám a kezelést ezután meg kell térítenie.
Fitneszbérleten is csámcsoghat az APEH
A pontgyûjtõ hûségkártyák adatai mellett bármilyen más vásárlási információt is bekérhet az APEH, ha vagyonosodási vizsgálatot indít valaki ellen. Aki gyanúsan kevés bevallott jövedelemmel gyanúsan sokat költ, annak még a nevére írt fitneszbérlete is lenyomozható, bár az adóhatóság állítja, hogy az ilyen kis tételekkel nem foglalkozik. Mindenesetre tény, hogy ahol fizetéskor a nevünket is regisztrálják, ott a tranzakciót késõbb nem titkolhatja el a kereskedõ a keresgélõ hatóság elõl.
A kínai piacon csaptak le az ellenõrök
A Józsefvárosi piacon végzett, összehangolt ellenõrzést az APEH valamint a VP a kormány által bejelentett "Csillagszóró hadmûveletben", csütörtökön. Az akció során az APEH munkatársai 32 ellenõrzést végeztek. 16 esetben a nyugtaadási kötelezettség teljesítését, 16 esetben az áruk eredetét vizsgálták az adóellenõrök - áll az APEH köleményében.
A fiktív cégekre (is) utazik az Apeh
Már az alapítás évében is számíthatnak adóellenõrzésre az induló vállalkozások. Minden ötödik cég biztosan fennakad a rostán. Januártól helyszíni eljárás keretében vizsgálja a kiválasztottakat az APEH. További szigorításként a jövõ évtõl nullás adóigazolás szükséges a megszûnõ cég törléséhez.
Lendvai vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen
Vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetõje. Ugyanolyat, amilyet Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor pártigazgató ellen elrendeltek.
Dörzsölt revizorok néznek Orbán körmére
Vizsgálatot rendelt el az APEH Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor pártigazgató ellen. Orbán szja-bevallását biztos átnézik, de vagyonát és életminõségét nem feltétlenül vizsgálják meg. Ha mégis teljes vagyonosodási vizsgálat indul ellene, akkor azt is megnézik, jobban él-e a pártelnök, mint amennyi pénze van. Orbán 2006 decemberében vett 5000 négyzetméternyi ingatlant, 2004-ben pedig könyvéért kapott 18 milliót.
Az APEH kopogtat a biztosítás nélkül gyógyulóknál
Az APEH-hel kerülhet szembe az, aki egészségbiztosítás nélkül vesz igénybe kórházi, orvosi ellátást - írja a Magyar Nemzet. Januártól az egészségbiztosító adatbázisa alapján ellenõrzik, hogy minden ellátáshoz tartozik-e biztosítás. A réseket az adóellenõrök tömik be, visszamenõleg.
Lehúzták a rolót Kovi videotékáin
Valamennyi videotékáját kénytelen volt bezárni Kovács István, a hazai erotikus filmek egyik legismertebb gyártójának és forgalmazójának tartott Kovi. A négy üzletet összefogó LUXx Film Kft. ellen az APEH és a Fõvárosi Bíróság (FB) is végrehajtást kezdeményezett.
Nyolcmilliárd forintot fizettek a gyógyszercégek
Nyolcmilliárd forint adót fizettek be az év elsõ öt hónapjában a gyógyszercégek az APEH-nek, ezt az adóhatóság át is utalta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számlájára - mondta a Világgazdaságnak Molnár Márk, az OEP gyógyszerügyi fõosztályának a vezetõje. A forgalmazók 90 százaléka tett eleget a gyógyszer-gazdaságossági törvényben elõírt 12 százalékos adókötelezettségnek; a fõosztályvezetõ reméli, hogy a többiek is pótolják a befizetéseiket.
Akár egymilliós büntetés számla miatti lebukásért
Januártól egymillió forintra büntetheti a számla nélkül értékesítõ kereskedõket az APEH, de felelõsségre vonhatják a törvénysértésen kapott alkalmazottakat is. Akár 50 ezer forintjába kerülhet egy eladónak, ha az õ hibája, hogy a vevõ nem kapott számlát. Egy fideszes javaslat szerint ebben az esetben viszont a vállalkozást nem terhelhetné túl magas bírság.
APEH közbeszerzés kártyás adófizetésre
Az adók bankkártyás fizetési feltételeinek megteremtésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az APEH, a felhívás a Közbeszerzési Értesítõben jelent meg. Az adóhivatal 24 ügyfélszolgálati irodájába szeretne kártyás leolvasókat és terminálokat.
A szüretelõket is ellenõrzi az APEH
Folyamatosan ellenõrzi az APEH a szüret ideje alatt az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását Észak-Magyarországon - közölte az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivõje.
Kavarodás a nyugdíjpénztári bevallásoknál
Több mint fél év alatt sem tudott mûködõ rendszert kialakítani az APEH a magán-nyugdíjpénztári bevallások kezelésére. Így az egyes pénztáraknál csak október közepén tudják a tagdíjakra jutó hozamokat jóváírni - írja a Napi Gazdaság.
Ötmilliárd forintnyi áfacsalást derítettek fel
Ötmilliárd forintnyi áfacsalást derített fel a vámhatóság az APEH közremûködésével a múlt héten egy egri vállalkozás vizsgálata során - közölte Nagy János országos vámparancsnok.
Ellenõrzik a fûtéstámogatást igénylõket
Megkezdte a Magyar Államkincstár (MÁK) és az APEH a több mint kétmillió gáz- és távhõártámogatást igénylõ ellenõrzését. Eddig 180 ezer kérelmet jelöltek ki, de a kiválasztás alapja nem a visszaélés gyanúja - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a pénzügyi tárca illetékese.
Több nyugtát adtak a Szigeten, mint tavaly
Látványosan javult a Szigeten a nyugtaadási fegyelem. Amíg 2006-ban a vállalkozók 40 százaléka nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, addig idén ez az arány "csak" 16 százalék - olvasható a APEH közleményében. Ez annak is köszönhetõ, hogy az adóhatóság már elõre jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is végez ellenõrzéseket a fesztiválon.
Számlaárust fogott az APEH a kínai piacon
Az APEH Rapid csoportjai szerdán ismét ellenõrzéseket tartottak a Józsefvárosi kínai piacon. Az ellenõrök egyetlen esetben sem kaptak a vásárlásaikról nyugtát. A kiszabott büntetés várhatóan megközelíti az 1 millió forintot.
Becsõdölt az Autóklub benzinkúthálózata
Mintegy kétmilliárd forintos tartozása miatt felszámolják a Klubpetrol-kutakat korábban ellátó Hungaronaftát. Az annak idején árletörõ misszióval létrehozott hálózat az APEH-nek tartozik a legtöbbel, ám jelenlegi vagyona már csupán 15 millió forint.
Ismét változik a gázártámogatás
Kevesebb pénz jut jövõre gázártámogatásra. A szociális szaktárca azért szigorítja a támogatás mértékét, hogy kiessenek az úgynevezett potyautasok. Idén 180 ezer olyan fogyasztót talált az APEH, akik illetéktelenül vették igénybe a támogatást.
Az APEH-ellenõrök is a Szigetre mentek
Fülledt meleg és por fogadta mindazokat, akik tegnap délután a Szigetre látogattak. A frissítõ esõt az APEH-ellenõrök hozták, hiszen ahogy elkezdték az ellenõrzést a büféknél, rögtön megjött az égi áldás is. Persze, ettõl még egyetlen kereskedõ vagy üzletvezetõ sem örült nekik. A vendéglátó egységek negyede nem adott számlát.
Csalnak a kereskedõk Kapolcson is
A kultúra és a színes programok mellett némi csalásra bukkantak az ellenõrzések során az APEH szakemberei a Mûvészetek Völgyében. A számlát elfelejtõ kereskedõkre fejenként átlagosan 50-60 ezer forint büntetést szabtak ki a napokban. Az ellenõrzés a rendezvény végéig, augusztus 5-ig tart, így akár az utolsó napon is komoly bírságra számíthat az, aki számla nélkül árulja portékáját.
Kétmilliárdos adóhiány az új csúcs
Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél a második negyedévben jogerõs határozatban jelentõs összegû adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az elõírt határidõre. Az új listán akad 2 milliárd forint feletti adóhiány is.
Nagyot kaszált az APEH
Elégedetten zárta az idei elsõ félévet az APEH, ugyanis még a rajtaütésszerû ellenõrzésekbõl is dõlt a pénz a kasszába. A vártnál kedvezõbben alakultak az adóhivatal kezében lévõ államháztartási bevételek, ezt bizonyítja, hogy több mint 4012 milliárd forintot szedtek be, ami 653 milliárd forinttal több a tavalyi elsõ félévinél. A mai napig több mint 12 ezer vagyonosodási vizsgálatot indítottak, és ebbõl 25,5 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg.
Álellenõrök is "razziáznak" az APEH nevében
Álellenõrök is "razziáztak" az adóhatóság nevével visszaélve a közelmúltban a Balaton partján, illetve az ország egyéb területein - jutott az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) tudomására. Az APEH ezért felhívja az adófizetõk figyelmét arra, hogy az "igazi" APEH-ellenõrök nem csak a hatósági igazolványukkal, hanem egyéb dokumentumokkal is igazolják megbízásukat az ellenõrzés lefolytatására, és végrehajtható határozat hiányában nem kérnek semmilyen jogcímen pénzt.
Számlatartásra köteleznék a vásárlókat
A jövõben a vevõnek a vásárlás után meg kellene õriznie az igazoló számlát, mert azt a boltból kilépve elkérheti és ellenõrizheti az APEH: ennek magyarországi bevezetését vizsgálja a Pénzügyminisztérium a kormány döntése értelmében. Cél, hogy ne csak azt lehessen büntetni, aki nem ad számlát, hanem azt a magánszemélyt is, aki nem kér - írja a Világgazdaság.
A GVH-bírságot az APEH is behajthatja
Adók módjára behajtható köztartozásnak minõsül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, errõl írt alá kedden megállapodást Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Hivatal (APEH), valamint Nagy Zoltán, a GVH elnöke. A két hatóság már korábban, 1997 augusztusában aláírt egy hasonló dokumentumot, ám az azóta eltelt évek során összegyûlt tapasztalatok alapján szükségessé vált annak kiegészítése.
A Dunakanyarban csapott le az APEH
Nyugta nélküli árusításra bukkantak az APEH ellenõrei nemrégiben a Dunakanyarban. Az ellenõrök ceruzája ezúttal is vastagon fogott. Sõt 9 adózónál 12 nap idõtartamú üzletlezárást, 2 adózónál ugyanilyen idõtartamú tevékenység felfüggesztést rendeltek el, a mulasztási bírság várható összege meghaladja az 1 millió forintot. Az ellenõrzés május 29-étõl június 24-ig tartott.
Júliustól újult erõvel bírságolhat az APEH
A napokban jár le a havi adóbevallásokkal kapcsolatos féléves bírságolási moratórium. Július elsejétõl szigorú büntetésre számíthatnak azok a foglalkoztatók, illetve a nevükben eljáró könyvelõk, adótanácsadók, akik az elektronikus bevallást hibásan, hiányosan vagy késedelmesen küldik el.
Szimpatikusabb hivatalt ígér az APEH
Nagyjából teljesültek az adóhatóság várakozásai az szja-bevallások számát illetõen, ám a benyújtott bevallások 41 százalékában hibát fedeztek fel az adóellenõrök. Változik az APEH kommunikációja is: "Nem az a cél, hogy megszerettessük az adóhatóságot, de szeretnénk szimpatikusabbá tenni" - jelentette be a hivatal új szóvivõje, Bakonyi Ágnes sajtótájékoztatón.
Eloltották a tüzet az APEH oktatási központjában
Eloltották azt a tüzet, ami a fõváros III. kerületében a Királyok útján, az APEH oktatási központjában gyulladt ki. Személyi sérülés nem történt.
Az APEH nem cáfolta a gazdasági minisztert
Az adóhatóság visszautasítja azokat a hétfõn megjelent állításokat, amelyek szerint az APEH megcáfolta volna Kóka János gazdasági miniszter nyilatkozatát a magánrendezvényérõl kapott éttermi számla tartalmáról - nyilatkozta Bakonyi Ágnes az adóhatóság szóvivõje.
Még nem indult be a szoftverkommandó
Egyelõre nincs konkrét eredménye az APEH és a szoftverek jogtisztaságáért küzdõ BSA együttmûködési megállapodásának. A adóhatóságnak egyébként is kötelessége az adatok védelme - írja a Napi Gazdaság.
Áfacsalásról kérdezi a kormánytagokat az MDF
Minden miniszterhez azonnali kérdést intéznek az MDF képviselõi a parlamanetben, hogy kiderüljön, melyik kormánytag volt az, aki a Manager Magazin szerint számla nélkül, áfamentesen fizette ki egy magánrendezvényét. Azt azonban sem a párt, sem a lap nem árulja el, ki volt az áfacsaló. Az étterem tulajdonosát az APEH megbírságolta.
A kormány szerint kontárok vagyunk az adatböngészéshez
Az állami szervek által kezelt személyes adatok biztonságáért aggódik a Társaság a Szabadságjogokért. Az APEH, az ÁNTSZ és az építésügyi hatóságok adatbankja ugyanis hamarosan törvényesen is hozzáférhetõvé válhat a kormányhivatalok számára. Azt viszont semmi nem garantálja, hogy az adatokat szabályosan kezelik majd - állítják a jogvédõk, akik egyébként maguk is szívesen betekintenének az adatvagyonba megfelelõ körülmények között. A kormány szerint viszont ehhez szakértelem kell, ezért csak az állami szervek elõtt nyitnák meg az adattárakat.
Egyre kevésbé elnézõ az APEH
Az elmúlt három évben 10 százalékkal, 34 százalékra növekedett az APEH által elutasított beadványok száma. Évente átlagosan 145 ezer ilyen beadvány érkezik az adóhivatalhoz fizetési könnyítésre vagy mérséklésre vonatkozó kérelemmel.
Átlépte a tízezret a vagyonosodási vizsgálat
Az idén már nem kell rettegniük azoknak a gazdagabb vállalkozóknak, akik egy estleges vagyongyarapodási vizsgálattól tartottak, az APEH ugyanis már több mint tízezer magánszemélyt hívott be vizsgálatra.