amerikai gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Fed
- dollár
- tőzsde
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Légi háború az unió és az Egyesült Államok között
Légitársaságaik védelmében akár évekig is elhúzódó huzakodás kezdődhet az Európai Unió és az Egyesült Államok között, miután Brüsszel az amerikai cégek szerinte az állami támogatásokból eredő versenyelőnyét "kiegyenlítő" díjakkal kívánja megszüntetni az európai piacon. Brüsszel teljes súlyával olyan egyezmény kiharcolására készül, amely lehetővé tenné, hogy az európai légitársaságok is végezhessenek belföldi szállítást az USA-ban.
USA: pozitív fordulat a feldolgozóiparban
A trenddel szemben a Cisco Systems
A technológiai részvények az elmúlt pár napban némi rugalmasságot mutatnak köszönhetően annak az általános várakozásnak, miszerint az amerikai jegybank (Federal Reserve - Fed) keddi ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentéssel 2 százalékra mérsékli az irányadó kamatlábat. A szektor papírjait ugyancsak fölfelé tolja a Cisco harmadik negyedéves eredménye, melyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a kereskedés vége után. A várakozások szerint a Cisco pozitív mérlegről számolt be, két centtel magasabbról, mint azt az elemzői konszenzus prognosztizálta.
Újabb elbocsátások lesznek a világ nagy autógyáraiban
A világ két legnagyobb autógyártója, a General Motors és a Ford is radikális költségcsökkentő intézkedéseket tervez Európában és Amerikában, dolgozók ezreit bocsátják el. A növekvő eladások ellenére a cégek veszteségei is egyre nőnek, ami csak a kiadások lefaragásával állítható meg.
Nőtt az elbocsátások száma az USA-ban
Az amerikai vállalatok januárban 32 százalékkal több elbocsátást jelentettek be, mint decemberben. Az emelkedést főleg a Ford 35 ezer fős leépítése okozta.
Davosi Világgazdasági Fórum: vita a fellendülésről
Homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények hangzottak el a davosi világgazdasági fórum New Yorkba áthelyezett idei gyűlésének csütörtöki nyitó napján arról, hogy egyáltalán megkezdődött-e a kilábalás a recesszióból. Míg egyesek szerint ennek semmi jele, mások úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság meredek ívű fellendülés küszöbén áll.
Nincs kamatcsökkentés Amerikában
Féléves mélyponton az euró
Hat hónapja nem mért mélypontra, 87 dollárcent alá süllyedt pénteken az euró, miután előző nap az amerikai jegybank elnöke óvatos derűlátással beszélt az amerikai gazdasági fellendülés esélyeiről.
Greenspan szerint kezd magára találni a gazdaság
A Fed elnöke, Alan Greenspan a szenátus költségvetési bizottságának csütörtöki meghallgatásán azt mondta, hogy az amerikai gazdaság tavaly "komoly ciklikus kiigazításon esett át", amit súlyosbított a szeptember 11-ei terrormerénylet katasztrófája. Greenspan szerint azonban a legutóbbi jelek azt mutatják, hogy a gazdaságot az utóbbi egy évben bénító erők lassan elenyésznek, és a gazdaság kezd magára találni.
Uniós előny az USA-val folytatott kereskedelmi vitában
EU-források szerint szabályellenesnek minősítette az amerikai exportőröknek nyújtott hazai adókedvezményeket a Kereskedelmi Világszervezet (WTO). A végzés lehetővé teheti, hogy az unió rekord mértékű büntetővámot vessen ki amerikai importtermékekre. Elemzők szerint egy ilyen lépés akár kereskedelmi háború kirobbanásához is vezethet.
Véget érhet az amerikai kamatvágás-sorozat
Elemzői várakozások szerint pénteki beszédében Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke megerősíti: az amerikai gazdaság az év közepére kilábal a recesszióból, így nincs feltétlenül szükség a tavalyi, példátlan kamatcsökkentés-sorozat folytatására.
Elhúzódó uniós válság és a magyar remények
A recesszióval bajlódó nyugati gazdaság centrumában - Németországban, Franciaországban és Olaszországban - csak évi 2 százalék körüli növekedéssel lehet számolni. Ez azt is jelenti, hogy a gazdaság ipari hajtóereje változatlanul nem a termelés, hanem az évi 8 százalékra prognosztizálható export. Kérdés, vajon mennyiben befolyásolhatja e két tény a magyar gazdaság idei kilátásait?
USA: kétéves mélyponton a benzin ára
Az amerikai kiskereskedelmi benzinárak a szeptember 11-i terrortámadások óta gallononként 40 centtel két éve a legalacsonyabb szintre süllyedtek.
- címkék:
- USA
- olajpiac
- árupiac
- amerikai gazdaság
- Címkefelhő »
Ismét kamatot csökkentett a FED
A piac által várt mértékben, 25 bázisponttal 1,75 százalékra csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Ez volt a Federal Reserve idei 11. kamatcsökkentése, s a negyedik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.
Kamatcsökkentést várnak az USA-ban
A múlt heti vegyes - némi élénkülést és erősen recessziós jeleket egyaránt mutató - amerikai makroadatsor után a piac egyértelműen azzal számol, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a jelenlegi 2,00 százalékos négy évtizedes mélypont alá csökkenti irányadó egynapos kamatát a nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén.
Ijesztő amerikai foglalkoztatottsági adatok
Novemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 331 ezerrel csökkent a betöltött alkalmazotti állások száma az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. A munkanélküliség a vártnál szintén magasabbra, 5,7 százalékra emelkedett - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium.
Enyhén nőtt az amerikai foglalkoztatási költségindex
Az Egyesült Államokban 0, 8 százalékkal nőtt a foglalkoztatási költségindex az utolsó negyedévben. Az előzetes piaci konszenzus 1, 1 százalékos növekedést valószínűsített erre az időszakra. Várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a jövő héten tovább csökkenti 6 százalékos irányadó rövid távú kamatát.
Az euróövezet inflációja 2,1 százalék
Az eurózövezet inflációja novemberben 2,1 százalékos volt tavaly novemberhez képest - közölte pénteken előzetes becslésként az EU statisztikai hivatala.
Katasztrofálisan kezdődött az évezred az USA-ban
Az amerikai gazdasági recessziót gyakorlatilag hivatalossá tette az a jelentés, melyet hétfőn hozott nyilvánosságra a National Bureau of Economic Research (NBER) amerikai gazdaságelemző csoport.
- címkék:
- USA
- amerikai gazdaság
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Az autóeladások miatt növekedett a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban
Októberben 7,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban - közölte szerdán az amerikai kereskedelmi minisztérium. A rekord ütemben bővülő forgalmat - az olcsó hiteleknek köszönhetően - szinte teljes egészében a gépkocsi-eladások húzták felfelé, ezt leszámítva 1 százalékos volt a bővülés.
Finnország gazdasága a legversenyképesebb
Romlott az amerikai gazdaság versenyképessége, és az idén már Finnország vezeti a versenyképesség-világranglistát - áll a Világgazdasági Fórum legfrissebb jelentésében. A dokumentum szerint azok az országok helyezése romlott leginkább, amelyek gazdaságába a politika durván beavatkozott. Magyarország helyezése javult: hazánk 26-dik a listán - közölte a BBC.
Ijesztően csökkentek a vállalati profitok Amerikában
Az USA munkaügyi minisztériuma által a múlt héten kiadott jelentés szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak az országban. Bár a szakértők szerint ez nem szükségképpen vezet deflációhoz, a vállalati profitok harmadik negyedéves, több mint 70 százalékos csökkenése jelentősen növeli a deflációs veszélyt (amikor a fogyasztói árak csökkennek) az Egyesült Államok recessziós pályára állt gazdaságában.
Már vásárolnak az amerikaiak
Növekvő októberi forgalomról számolt be csütörtökön a világ legnagyobb áruházlánca, az amerikai Wal-Mart, bár kisebb riválisai forgalmuk csökkenéséről adtak számot. Az amerikai magánfogyasztás alakulása kulcskérdés a jelenlegi válságból való kilábalás szempontjából: minél hamarabb visszatér a vásárlók bizalma, annál gyorsabban jut túl az amerikai gazdaság a jelenlegi holtponton.
- címkék:
- amerikai gazdaság
- Wal-Mart
- GDP
- Címkefelhő »
Középtávon globális válság fenyeget
Bár a központi bank kedden - a várakozásoknak megfelelően - újabb fél százalékkal csökkentette az irányadó, rövid távú kamatlábat, s lassan összeáll az amerikai gazdaság történetének egyik legnagyobb adócsökkentéséről szóló kongresszusi törvény, a vezető elemzőket nem hatotta meg a lejtmenetet megállítani igyekvő csomag. A tőkebefektetések rendületlen csökkenése, a fogyasztói bizalom zuhanása, a rekordokat döntő munkanélküliség, a termelői és a szolgáltatási szektor teljesítményének csökkenése mára gyakorlatilag eloszlatott minden optimizmust a kormányzat monetáris és fiskális eszköztárának hatékonyságával kapcsolatban.
Kamatvágás Európában
Az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtöki ülésükön 50 bázisponttal, 3,25 százalékosra csökkentették a valutauniós alapkamatot a gazdaság élénkítése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség. A kamatvágást azt tette lehetővé, hogy az elmúlt öt hónapban csökkent az infláció. Az amerikai Fed kedden szintén 50 bázisponttal, 2 százalékosra csökkentette irányadó kamatát.
Tizedszer csökkentett kamatot idén a FED
A piac által várt mértékben, 50 bázisponttal 2,00 százalékra - 1958 óta a legalacsonyabb szintre - csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Hasonló mértékben 1,50 százalékra csökkent a jelképes jelentőségű leszámítolási ráta. Ez volt a Federal Reserve idei 10. kamatcsökkentése, s a harmadik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.
Százmillió dollárt pumpálhatnak a gazdaságba
A washingtoni képviselőház szerdán, az amerikai elnökválasztást idéző eredménnyel, 216-214 arányban elfogadta a republikánus gazdaságélénkítő törvényjavaslat-csomagot. Amennyiben a javaslat átmegy a szenátuson és George Bush elnökön, a következő évben százmilliárd dollárt pumpál a szövetségi költségvetés a recesszióval küzdő amerikai gazdasági életbe, elsősorban adójóváírások révén. A javaslat azonban majdnem biztos, hogy megbukik a szenátusi szűrőn, ott ugyanis a demokraták vannak többségben, akik semmi esetre sem fogják megszavazni a javaslatot.
Soros szerint az USA jövőre kilábal a terrorizmus okozta recesszióból
Soros György szerint az Egyesült Államok a jövő év második negyedévében kilábal a szeptember 11-i terrortámadások okozta recesszióból, de hogy mennyire, az még nyitott kérdés.
Greenspan: a terror fenyegeti a globalizáció eredményeit
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, Alan Greenspan a washingtoni nemzetközi gazdasági intézetben elmondott beszédében felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy világszerte erősítse piacnyitási törekvéseit. A jegybankelnök közölte, hogy a terrorizmus fenyegeti a világháború óta elért globalizációs eredményeket.
Bush-t kritizálja az egyik Nobel-díjas
Adócsökkentés helyet más eszközökkel hatékonyabban lehetne élénkíteni az amerikai gazdaságot - nyilatkozta a BBC-nek Joseph Stiglitz, a szerdán Nobel-díjat kapott három közgazdász egyike. Stiglitz - aki Clinton elnök tanácsadója volt - úgy vélte, hogy a beruházások élénkítése és a közösségi kiadások növelése hatásosabban ellensúlyozná a növekedés lassulását.
A Kopint-Datorg 9,2 százalékos inflációra számít
A Kopint-Datorg szerint a bruttó hazai termék (GDP) idén a korábban vártnál mérsékeltebb ütemben, 4 százalékkal bővül - áll a cég pénteken közzétett konjunktúra-jelentésében. A kutatók szerint a belföldi felhasználás nem növekszik annyira, hogy ellensúlyozná a külgazdasági teljesítmény romlását. Az amerikai gazdaság jövőre már 2-2,5 százalékkal bővül - áll az előrejelzésben.
Eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék az USA válaszcsapására
Az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéin a hétfői kereskedés első óráiban eséssel reagáltak a részvényárfolyamok az Afganisztán ellen intézett amerikai-brit csapásokra, amelyek újabb bizonytalansági tényezőt hoztak az amúgy is ideges piacokra.
Újabb kamatcsökkentés várható Amerikában
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának keddi tanácskozásán elemzők egybahangzó véleménye szerint újabb fél százalékpontos kamatcsökkentésről születik döntés. Ebben az esetben az irányadó kamatszint 2,5 százalékosra csökkenne, amelyre 1962 óta nem volt példa.
Óriási a gázmaszkok iránti kereslet
A vártnál lassabban nőtt az amerikai GDP az első negyedévben
A Egyesült Államokban az idei év első negyedévében 1,3 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti termék, ami elmarad az előzetes várakozásotól, amely 2 százalékos növekedést valószínűsített. Csökkent a magánfogyasztás, illetve a számítástechnikai berendezésekre és szoftverekre költött összegek növekdési üteme. Alan Greenspan, a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtök esti beszédében aggodalmának adott hangot az amerikai gazdaság fejlődésének mértékét illetően.
Gazdaságélénkítő csomag az USA-ban
Akár százmilliárd dollárt is elérheti az az egyszeri gazdaságélénkítő csomag az USA-ban, amelyről tegnap tárgyalt egymással washingtoni tanácskozásán az ameikai szenátus pénzügyi bizottsága.
- címkék:
- USA
- pénzügy
- dollár
- amerikai gazdaság
- Címkefelhő »
Korrekció a világ tőzsdéin
A Lehman Brothers és a Merrill Lynch befektetési társaság elemzése szerint is recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság a második félévben. A világ tőzsdéin ennek ellenére hétfőn kitűnő volt a hangulat, ami egyrészt az esedékes korrekcióval, másrészt a Goldman Sachs befolyásos elemzőjének részvényvételre való buzdításával hozható összefüggésbe.
New York városa 800 millió dolláros részvényvásárlást tervez
Greenspan hosszabb távon bizakodó
Rövid távon lesznek jelentős hatásai az amerikai gazdaságra a múlt heti katasztrofális merényleteknek, de a kedvező hosszú távú kilátások nem sérültek - mondta csütörtökön Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a szenátus banki bizottságában tartott meghallgatásán. A beszédet a börzék kedvezően fogadták, az indexek emelkedni kezdtek.
Újabb Bush-csomag készül a gazdaság élénkítésére
Az amerikai elnök hajlik arra, hogy gazdaságösztönző csomaggal tartsa a lelket az amerikai gazdaságban a múlt heti katasztrofális merénylethullám után, de döntés egyelőre nem született - közölte szerdán a Fehér Ház.A tervezett intézkedések között szerepelhet az alkalmazottak társadalombiztosítási és egészségügyi hozzájárulásának csökkentése
Recesszió közelében az Egyesült Államok
Tovább gyengült az amerikai gazdaság - derül ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentéséből. Tegnap egyébként világszerte folytatódott a tőzsdeindexek mélyrepülése. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az amerikai gazdaság tovább gyengült.
- címkék:
- USA
- New York
- recesszió
- amerikai gazdaság
- Fed
- Címkefelhő »
Az angol és japán jegybank is kamatot csökkentett
Az angol és a japán jegybank is kamatot csökkentett kedden. A japán jegybank 0,1 százalékra csökkentette az irányadó leszámolási kamatát az eddigi 0,25 százalékról. Tovább erősödött ezzel a "zérókamat-politika". Anglia 0,25 százalékkal csökkentette irányadó kéthetes kamatát, ami így 4,75 százalék. A két bank a tőkepiacok stabilizálása érdekében hajtotta végre akcióit, összhangban a Federal Reserve (Fed) és az Európai központi Bank (EKB) hétfői kamatcsökkentésével.
Alacsony infláció az Egyesült Államokban
Augusztusban, a 0,2 százalékos várakozásokhoz képest 0,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árszint az Egyesült Államokban. Az élelmiszerek és az energiahordozók nélkül számolt magindex 0,2 százalékkal emelkedett - közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium.
A jegybank nem csökkent kamatot
A Magyar Nemzeti Bank egyelőre nem követi az amerikai Fed és az Európai Központi Bank példáját, és nem csökkenti irányadó kamatát - mondta Auth Henrik jegybank-alelnök az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának keddi ülésén. Nyers Rezső, a bankszövetség elnöke az ülésen azt mondta, hogy az olaj ára a krízis miatt akár hordónkénti 30 dollárra is emelkedhet.
Hazafias vásárlások várhatók a NYSE-n
Amerika pénzügyi hatalmasságai közül néhányan úgy nyilatkoztak, hogy a New York-i tőzsde (NYSE) hétfői nyitásakor, a vételi oldalon fognak megjelenni. A nyilatkozatok szerint a kisemberek is vásárolnak majd részvényt, segítve ezzel az amerikai gazdaságot. Ha a pénzügyi szektor tagjai hasonlóképpen vélekednek, akkor meglepetésre emelkedhet a tőzsdeindex.
A Fed és az EKB is csökkentette irányadó kamatait
Az amerikai részvénypiacok nyitása előtt a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ülések közötti döntéssel 50 bázisponttal, az eddigi 3,5 százalékról 3 százalékra csökkentette irányadó kamatait. A múlt hét keddi terrortámadást követően a Fed így próbálja megnyugtatni az amerikai piacokat. Az Európai Központi Bank (EKB) - párhuzamban a Fed korábbi döntésével - ugyancsak csökkentette az irányadó kamatait 4,25 százalékról 3,75 százalékra.
Kamatcsökkentést jelent be a Fed?
Vagy erősödnek, vagy gyengülnek a részvényárfolyamok ma a világ tőzsdéin - mondják az elemzők. Vagyis: fogalmuk sincs, mi várható. Sokan úgy vélik: az amerikai önérzet nem engedi majd, hogy pánikszerű eladások kezdődjenek a New York-i tőzsde mai nyitónapján, mások szerint azonban elindulnak lefelé az árfolyamok. Elképzelhető, hogy a Fed a tőzsdenyitás előtt bejelenti, hogy csökkenti a kamatot, ami élénkítőleg hathat a börzékre.
Tőzsdei mélyrepülés, gyengülő dollár
Az európai részvények egyre alacsonyabb árakon cserélnek gazdát, a dollár árfolyama három és fél hónapos mélyponton mozog, az olaj ára tovább emelkedik, köszönhetően a kilátásba helyezett afgán bosszúnak.
Gyenge eredményekről számolt be az Oracle
Az Oracle szoftvergyártó cég - több más szektortársához hasonlóan - a vártnál gyengébb elmúlt negyedéves eredményekről számolt be pénteken. A vállalat vezetője ezt az amerikai gazdasági növekedés lassulásával magyarázta. A cég részvényeinek árfolyama több mint 12 százalékot zuhant.
Az amerikai események miatt nem módosul az euró-menetrend
Martonyi János külügyminiszter pénteken találkozott Pedro Solbessel, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős főbiztosával. Solbes megerősítette azt az "Euro 2002" konferencián elmondott véleményét, hogy az USA-ban történt terrorcselekmények hatására az EU növekedési üteme kisebb lesz. A főbiztos elmondta: az amerikai események nem befolyásolják az euró bevezetésének menetrendjét.
Vártnál rosszabb amerikai ipari termelés
Az amerikai ipari termelés a várt ütem kétszeresével, 0,8 százalékkal esett augusztusban - közölte pénteken a Federal Reserve (Fed). A Dow Jones/CNBC előzetes prognózisa 0,4 százalékos termelés-visszaesést, és 76,6 százalékos kapacitáskihasználtságot mutattak.
Matolcsy szerint a magyar gazdaság növekedése folytatódik
Az amerikai terrortámadás miatt semmilyen negatív jel és ok sincs arra, hogy lassulna a magyar gazdaság növekedési üteme, így erre az évre 4,5 százalékos gazdasági élénkülést prognosztizálunk - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Világkereskedelmi Központ bérlői
MATÁV-kedvezmény az amerikai hívásokra
- címkék:
- USA
- Matáv Rt.
- amerikai gazdaság
- hívás
- Címkefelhő »
Stagfláció az amerikai gazdaságban?
A recesszió szélén álló Amerikát a keddi terrortámadás recesszióba lökheti - felelte a Magyar Hírlap kérdésére a Brooklynban élő Susanna Glanz.
Fed-EKB-megállapodás a pénzellátásról
A Fed a dollárkereskedés limitálását kérte
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) szerdán felkérte a központi bankokat, hogy limitálják a dollárkereskedelmet. A lépést a Fed elnökének, Alan Greenspannek, az Egyesült Államokba érkezte után tették meg. Az aktust az amerikai megnövekedett pénzkereslet indokolhatja.
Varga Mihály szerint a bizonytalanság jellemzi a piacokat
Az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba az európai pénzügyi világban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán reggel, az USA elleni keddi terrorcselekmények következményeiről.
Hónapokig tarthat az amerikai gazdaság talpraállása a támadás után
Szakértők szerint a New York-i World Trade Center elleni támadás hónapokra lelassíthatja az amerikai gazdaság talpraállását. Az események európai és japán gazdaságra gyakorolt hatásait pedig egyelőre megbecsülni sem lehet, de elemzők szerint egy hatásos válaszlépés visszaállíthatja a befektetők bizalmát.
A New York-i bankokból elfogyott a készpénz
Információink szerint a New York-i bankokból elfogyott a készpénz. Az amerikai jegybank, a Federal Reserve közölte, hogy kész többlet pénzmennyiséggel a kormány segítségére sietni az előállt katasztrófahelyzetre való tekintettel.
A Fed elnökét nem érinti a gazdasági lassulás
A technológiai szektor visszaesése és a gazdaság lassulása ellenére Alan Greenspan, az amerikai jegyban szerepét betöltő Fed 75 éves elnöke dollármilliós nyereséget könyvelhetett el az elmúlt évben. A Fed közleménye szerint Greenspan tavaly 10 millió dollár értékű befektetéssel rendelkezett, és konzervatív befektetési startégiája részeként kizárólag kötvényeket és kincstárjegyeket vásárolt.
Kész a további kamatcsökkentésre a Fed
A vártnál kisebb az amerikai termelékenységi növekedés
Az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége - a kiigazított adatok szerint - 2,1 százalékkal nőtt az idei év második negyedévében. Az előzetes becslés 2,5 százalékos, az elemzői konszenzus pedig 2 százalékos növekedést valószínűsített erre az időszakra.
Egyelőre elkerüli a recesszió az amerikai gazdaságot
Az amerikai kereskedelmi minisztérium felülvizsgált adatai szerint - a júliusi hivatalos becsléstől elmaradva - 0,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A vártnál rosszabb adat nyomán mégis optimista hangulat alakult ki a tengerentúlon, mert korábban néhány elemző negatív értéket valószínűsített. A második három hónapban a magánfogyasztás 2,5 százalékos növekedése tartotta pozitív tartományban a GDP növekedését.
Hetedszerre is kamatot csökkentett az amerikai jegybank
A piaci várakozásoknak megfelelően kedden az idén hetedszerre is kamatot csökkentett az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve: a kamatdöntésekért felelős nyíltpiaci bizottság 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette az irányadó egynapos kamatlábat.
Kamatot csökkentett a FED
Az amerikai szövetségi jegybank, a Federal Reserve monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kedden bejelentette: további fél százalékponttal csökkentik az Egyesült Államokban irányadó rövid lejáratú alapkamatot, amely ezzel 4,00 százalékra süllyedt.
Váratlan kamatcsökkentés, vágta a tőzsdéken
Szerdán teljesen váratlanul, a kamatügyekben illetékes nyíltpiaci bizottság (FOMC) hivatalos ülése előtt négy héttel 6,5 százalékról 6 százalékra csökkentette irányadó napi kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). Negyed százalékponttal 5,75 százalékra csökkent a jelképes jelentőségű leszámítolási kamatláb is.
Újabb kamatvágás Amerikában
Váratlanul újabb ötven bázisponttal, 4,5 százalékosra csökkentette irányadó kamatát szerdán az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve.
Elmarad a várakozásoktól az amerikai kamatcsökkentés
Kedden újabb 50 bázisponttal 5 százalékra - 1999 közepe óta a legalacsonyabb szintre - csökkentette irányadó egynapos kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A szimbolikus jelentőségű leszámítolási kamatláb is 50 bázisponttal 4,5 százalékra csökkent. Ez volt az év eleje óta a harmadik agresszív mértékű monetáris enyhítés a Fed részéről.
Greenspan: egyelőre nincs kamatcsökkentés
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerdai kongresszusi meghallgatásán elmondta, hogy a központi bank januári kamatcsökkentései ellenére az amerikai gazdaság még mindig átlagon alul teljesít, ezért várhatóan további kamatcsökkentésekre kerül sor, ennek időpontjáról azonban még nem tudott konkrétumot mondani.
Csökkentette a kamatokat az amerikai jegybank
A piaci várakozásoknak megfelelően 0, 5 százalékponttal 5, 5 százalékra csökkentette az irányadó napi kamatlábat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A kamatcsökkentést követően az amerikai tőzsdeindexek esni kezdtek, de a Dow Jones végül magasabban zárt az előző napi értékénél.
Csalódottság az amerikai kamatcsökkentés mértéke miatt
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve csütörtökön újabb 25 bázisponttal csökkentette az irányadó napi kamatot, amely így az év eleji 6 százalékról mára 3,75 százalékra csökkent. Piaci szereplők előzetesen 50 bázispontos csökkentésre számítottak. A döntés hatására a Dow Jones index 0,36 százalékot csökkent, a technológiai részvényeket tartalmazó Nasdaq composite mutató ugyanakkor 0,49 százalékos emelkedéssel zárta a napot.
Megállt a világgazdaság lassulása?
Az Egyesült Államok gazdasági visszaesésének végét látják szakértők abban, hogy a múlt hónapban csökkentek a fogyasztói árak és lassult az ipari termelés hanyatlásának üteme. Közgazdászok azonban arra figyelmeztetnek: a lassulás mérséklődése még nem növekedés, hosszú évekig tarthat, mire az amerikai gazdaság visszaáll korábbi növekedési pályájára.
Recesszió várható Németországban
Az elmúlt két évben először, az idei második negyedévben 0,1 százalékkal csökken a német GDP - áll a DIW gazdasági kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott előrejelzésében. A dokumentum szerint az amerikai gazdasági növekedés megtorpanása miatt Európa legnagyobb gazdasága a harmadik negyedévben sem bővül.
Az amerikaiak nem sok jót várnak Bush adócsökkentésétől
A Bloomberg hírügynökség által készített felmérés szerint az amerikaiak többsége - a megkérdezettek 57 százaléka - szerint Bush elnök 1,35 billió dolláros adócsökkentési programja nem javít a gyengélkedő amerikai gazdaság állapotán. A júniusban végzett hasonló felméréshez képest ugyanakkor növekedett azoknak a száma, akik fellendülést várnak a következő évben.
Nyolc éve először veszteséges a Procter&Gamble
Tömeges elbocsátási hullám az Atlanti-óceán mindkét partján
Az amerikai gazdaság eddigi leghosszabb fellendülése az utóbbi évtized legcsúfabb vállalati eredményeket produkáló időszakával zárul. Legalábbis ezt jelzik a sorozatosan lefelé korrigált eredményadatok, valamint a költségek csökkentése érdekében bevetett tömeges leépítések. Amerikában 1,1 millió állás megszüntetését jelentették be ebben az évben, az elmúlt hetekben pedig mintegy 100 ezer munkavállalótól vált meg eddigi munkaadója világszerte a távközlésben, a fejlett technológiai iparban, a médiában és a feldolgozóiparban.
Januárban is folytatódott az elbocsátási hullám az Egyesült Államokban
Az idei év első hónapjában az Egyesült Államokban 142 208 munkahely szűnt meg, ami a decemberi adatokhoz képest mintegy 6 százalékos növekedést jelent. A tendencia várhatóan a következő hónapokban is folytatódik. Az amerikai gazdasági növekedés drámai lelassulása az elmúlt évtized legnagyobb elbocsátási hullámát eredményezte. A létszámleépítésektől az olyan nagyvállalatok sem menekültek meg, mint a General Electric vagy a DaimlerChrysler.
Többezres elbocsátások a Philips-nél és az Ericssonnál
A termékei iránt csökkenő kereslet, illetve az amerikai gazdasági növekedés lassulása miatt a svéd Ericsson és a holland Philips is jelentős létszámleépítéseket jelentett be kedden. Az Ericsson 6 ezer, a Phillips pedig 6-7 ezer fő elbocsátására készül, valamint mindkét cég további veszteségekre számít a második negyedévben.
Meredeken zuhant a termelés a világgazdasági központokban
Nyolcéves mélypontra süllyedt a három világgazdasági központ - az EU, Japán, USA - együttes ipari termelését mérő Moody's-index az idei második negyedévben. A nemzetközi hitelminősítő által Londonban kiadott jelentés szerint az idei második negyedévben a három gazdasági egység súlyozott ipari kibocsátási indexe 2,1 százalékos átlagos termelésvisszaesést jelzett a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ez a legnagyobb visszaesés az 1993 első negyedében erre a három egységre mért, ugyanilyen nagyságú éves csökkenés óta.
A Honda 40 százalékkal növelte nyereségét
A japán és az amerikai gazdaság gyenge teljesítménye ellenére a Honda az előzetes elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben, 40 százalékkal növelte nyereségét éves összevetésben, üzleti éve első negyedében - közölte kedden a Bloomberg hírügynökség.
A vártnál lassabb az amerikai gazdasági növekedés
A második negyedévben 0,7 százalékkal nőtt az Egyesült Államok GDP-je, alulmúlva az előzetes elemzői várakozásokat. Az első három hónapban 1,3 százalékos volt a növekedés mértéke, a tavalyi év első negyedében pedig még 5,6 százalékos. Tíz évvel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy három egymást követő negyedévben 2 százalék alatt maradt a növekedés üteme.
Jövőre 3 százalékkal nőhet az amerikai gazdaság
Az amerikai pénzügyminiszter szerint az idei negyedik negyedévben a jelenlegi 1,2 százalékról 1,5-2 százalékra gyorsulhat az amerikai gazdaság éves növekedési üteme, jövőre pedig 3 százalék feletti GDP-bővülés várható. Paul O'Neill szerint az unió megosztottsága rontja az EU versenyképességét.
Nem pártkatona a leendő amerikai pénzügyminiszter
George Bush megválasztott amerikai elnök szerdán bejelentette: Paul O'Neillt, az Alcoa alumíniumipari óriáströszt elnökét jelöli pénzügyminiszternek. Bush döntése meglepetést okozott, mert O'Neill nézetei sokszor közelebb állnak a demokratákéihoz, mint a republikánusokéihoz.
Az S and P szerint év végére fellendülhet az amerikai gazdaság
Bár a Standard and Poor's becslése szerint a cég vezette S and P 500-as indexben szereplő vállalatok működési profitja az idén átlagosan 12 százalékkal csökken, a hitelminősítő mégis optimista: elemzői úgy vélik, hogy a Fed agresszív kamatpolitikája az év végére fellendítheti az amerikai gazdaságot.
Veszteséges a Sun Microsystems
A Sun Microsystems amerikai hálózati számítógépgyártó vállalat nettó vesztesége 88 millió dollár volt a pénzügyi év utolsó negyedévében az egy évvel korábbi 720 millió dolláros nyereség után - közölte a vállalat pénteken. A cég a gyenge eredményeket az amerikai gazdasági növekedés megtorpanásával indokolta.
Zuhant az Intel profitja
A második negyedévben 76 százalékkal zuhant az Intel számítástechnikai alkatrészgyártó profitja éves összevetésben. A világ vezető memórialapka-gyártója a lassuló amerikai gazdasági növekedéssel, a számítógépek iránti csökkenő kereslettel és az élesedő árháborúval indokolta a kedden, tőzsdezárás után közölt eredményeket. Elemzők előzetesen a bejelentettnél valamivel rosszabb eredményre számítottak.
- címkék:
- amerikai gazdaság
- profit
- Intel
- Címkefelhő »
Közel felére csökkent a Kodak első negyedévi profitja
A Kodak Co. az első negyedévben a várakozásokkal egybeeső 150 millió dolláros tiszta nyereséget könyvelhetett el, csaknem a felét a tavalyi év hasonló időszakában elért profitnak. Az amerikai gazdasági növekedés lassulása miatt a vállalat 4,5 százalékos, 3-3,5 ezer főt érintő létszámleépítést tervez.
A piaci várakozások szerint alakult a Kodak eredménye
Véget ért a vállalategyesülési láz
Az utóbbi hónapokban világszerte csökkent a cégegyesülések és felvásárlások üteme - írja a The Economist angol gazdasági hetilap legfrissebb számában. Az okok között szerepel a nemzetközi tőzsdék fejlődési ütemének visszaesése, a versenyhatóságok szigorúbb fellépése, de az amerikai gazdaság sokak szerint küszöbön álló recessziója is. Mindezek ellenére még egyáltalán nem dönthető el, hogy csak pillanatnyi megtorpanásról vagy pedig tartós tendenciáról van-e szó.
Újabb amerikai kamatcsökkentés várható
Kamatcsökkentést vár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán kezdődő, kétnapos ülésétől a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők mindegyike. A szakértők a vállalati profitfigyelmeztetések sokasága miatt úgy vélik, hogy a gazdaság mostani helyzete már több szempontból súlyosabb, mint az 1990-91-es recesszió idején volt.
A Bayer vegyipari konszern rontotta idei kilátásait
A Bayer német vegyipari vállalat szerdán közzétett profit-előrejelzésében a gyengülő amerikai gazdaságra és a magas nyersanyagárakra hivatkozva rontotta idei kilátásait. A cég várakozásai szerint mind a második negyedévi, mind pedig az éves nyereség elmarad a tavalyi értékektől. A múlt héten egyébként a BASF német vegyipari cég is borús profit-figyelmeztetést tett közzé.
Nem csökkentette kamatait a brit jegybank
Súlyos válság a Nortelnél
Közel kétéves minimumán a gazdasági bizalmi index az eurózónában
Az eurózóna gazdasági bizalmi indexe februárban húsz hónapos minimumára - 102,7 pontra - esett vissza, mivel az amerikai gazdasági növekedés lassulása várhatóan kihat majd Európa gazdaságára is. Az Európai Központi Bank ugyan csütörtökön még nem jelentett be kamatcsökkentést, de az elemzői várakozások június végéig mindenképpen valószínűsítik azt.
Soros szerint fordulóponthoz érkezett az euró
Soros György szerint az euró fordulóponthoz érkezett és könnyen lehet, hogy gyorsan erősödni fog a dollárhoz képest. - Úgy tűnik, az euró megfordul a dollárhoz képest. És ha egyszer megfordul, ez önmagát tápláló folyamattá válhat az új irányba - mondta a magyar származású amerikai nagybefektető a The Times című brit lapban pénteken megjelent nyilatkozatában.
Intervenció az euró védelmében
Az Európai Központi Bank (EKB), a japán központi bank, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és piaci hírek szerint az Angol Bank is együttesen interveniált a devizapiacokon az euró védelmében.