American Airlines

címke rss

Nem terrorista, csak kukkoló volt

[origo] utazás2014.01.07, 10:45

A New Yorkba tartó gép kényszerleszállást hajtott végre egy gyanús tárgy miatt, amelyet a vécében találtak.

Megszületett a világ legnagyobb légitársasága

Archívum2013.12.10, 14:25

Az American Airlines és a US Airways egyesülésével utasforgalom alapján a világ legnagyobb légitársasága jött létre, és hétfõn már az új cég részvényeivel is elindult a kereskedés. A vállalatnál azonban még most jön majd a munka neheze.

Kinyílt a vészcsúszda repülés közben

[origo] utazás2013.11.08, 11:06

Az American Airlines utasai egy nagy durranást hallottak a felszállás után, szerencsére nem történt nagyobb baj.

Egyre többen akarják a megafúziót

Gazdaság2013.09.13, 15:13

Áldását adta a manhattani csõdbíróság is az amerikai légiipar megafúziójára, amit így már "csak" az igazságügyi minisztérium versenyellenes keresete akadályoz meg. Ugyanis a bíróság elfogadta az American Airlines anyavállalatának, az AMR Corp.-nak azt a tervét, amivel a csõdvédelem alól vezetnék ki a céget, ebben pedig szerepel a US Airways-zel való egyesülés. Az igazságügyi minisztérium még augusztus közepén tett keresztbe az egyesülésnek azzal, hogy trösztellenes pert indított az összeolvadás megakadályozására, amivel zuhanórepülésbe küldte a légitársaságok részvényárfolyamait.

Nincs pénze új gépekre az American Airlines-nak

Archívum2013.08.30, 19:11

Elhalasztotta az American Airlines légitársaság repülõgép vásárlásait, mivel az amerikai igazságügyi minisztérium nem támogatja a US Airways-zel való egyesülést. A cég azért döntött a megrendelések felfüggesztése mellett, mivel csõdközeli helyzetben van, és így csak drágábban tudna finanszírozást találni. Bár a részvények a pénteki kereskedésben 6 százalékkal szárnyalnak, az árfolyam még mindig 40 százalékkal alacsonyabban van mint augusztus elején.

Légi óriást akarnak az amerikaiak

Gazdaság2013.08.22, 13:22

Több amerikai állam döntéshozója is szeretné, ha létrejönne a világ legnagyobb légitársasága az American Airlines és a US Airways fúziójával. Múlt héten az Igazságügyi Minisztérium keresetet nyújtott be a tervezett tranzakció ellen, mert az szerintük korlátozná a versenyt és magasabb jegyárakhoz vezetne. Ez meglepte az egész szektort és a befektetõket is, ugyanis a múlt heti keddi kereskedésben hatalmasat zuhantak a légitársaságok részvényei, amit még nem hevertek ki a mai napig sem.

Mélybe zuhantak az amerikai légitársaságok

Archívum2013.08.14, 11:32

Az amerikai igazságügyi minisztérium keresetet nyújtott be az American Airlines és a US Airways tervezett fúziója ellen, ugyanis szerintük az egyesüléssel csökkenne a verseny a szektorban, ami az utasok számára magasabb jegyárakhoz vezetne. A döntés igencsak meglepte mind a befektetõket, mind pedig az elemzõket. Az American Airlines anyavállalatának az AMR Corp. részvényárfolyama hatalmas mértékû 45 százalékos zuhanást szenvedett el tegnap, míg a US Airways 13 százalékot esett, de az egész szektor óriási mínuszt halmozott fel a keddi kereskedésben.

Kényszerleszállás Whitney Houston dalai miatt

Archívum2013.05.14, 14:36

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Kansas Cityben egy New Yorkba tartó repülõgépnek, mert egy nõ a fedélzeten folyamatosan Whitney Houston I will always love you címû számát énekelte. Nagy rajongó lehetett...

Kényszerleszállás éneklés miatt

[origo] utazás2013.05.14, 13:42

A Kansas Cityben leszállított nõ még az elvezetésekor is az I will always love you-t énekelte. Az esetrõl amatõr videófelvétel szivárgott ki.

Megalázták a repülõn a mellszívó nõt

[origo] utazás2013.05.01, 12:06

Bár az utazás elõtt telefonon érdeklõdött egy anyuka a légitársaságnál, hogy használhatja-e a fedélzeten a készüléket, és pozitív választ kapott rá, a légiutas-kísérõ mégis megtiltotta neki az elektromos mellszívást, ráadásul mások elõtt hangosan kioktatta az utazási szabályzatról.

Óriás légicég születhet Amerikában

Gazdaság2013.02.07, 09:24

Új piacvezetõvé válhat két nagy amerikai légitársaság a globális piacon, ha eredményesek lesznek az egyesülési tárgyalások. Az American Airlines nemrég mászott ki a csõdbõl.

Házhoz viszi a poggyászokat az American Airlines

[origo] utazás2012.08.09, 17:12

Az amerikai légitársaság legújabb szolgáltatásával bárki megspórolhatja a feladott poggyászokért való ideges várakozást a reptéren. Aki kéri, annak érkezéstõl számítva négy órán belül szállítják ki a megadott címre a csomagokat. Persze nem ingyen.  

Tovább dõl a Malév-dominó

Gazdaság2012.02.08, 18:05

Megszünteti szezonális budapesti járatát az American Airlines (AA) - értesült az [origo] szerdán a légi közlekedési piacot jól ismerõ forrásból. A lépés valószínûleg szorosan összefügg azzal, hogy a Malév mûködése a múlt pénteken leállt.

Az American Airlines megszünteti budapesti járatát

Gazdaság2012.02.08, 18:11

Megszünteti a Budapest-New York járatát az American Airlines, elmarad a 2012. június 15-re tervezett járatindítás - jelentette be a légitársaság szerdán.

Turbulencia miatt sérültek meg légiutas-kísérõk egy Miamiba tartó járaton

Nagyvilág2012.01.24, 09:58

Az American Airlines gépének 167 utasa közül senkinek nem esett baja, hat utaskísérõt azonban kórházba szállítottak, miután a gép hirtelen esni kezdett.

Csõdvédelmet kért az American Airlines anyavállalata

Archívum2011.11.29, 19:34

A cégnek új vezérigazgatója lesz, de mivel nem tudott megállapodni sem a bérszerzõdések módosításáról, sem az adósságok átütemezésérõl, csõdvédelmet kell kérnie. Az American Airlines részvényei az év elejétõl a hétfõi tõzsdezárásig csaknem 80 százalékot zuhantak.

Az American Airlines 460 új gépet vásárol

[origo] utazás2011.07.20, 21:56

Az AMR Corp., a harmadik legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines anyavállalata 2013 és 2022 között összesen 460 "keskenytörzsû" kategóriás Boeing és Airbus utasszállító repülõgép vásárlását tervezi, a légi közlekedés történetének legnagyobb üzlete keretében.

Légimarsallok dolgoznak majd a Budapest-New York járatokon

[origo] utazás2011.04.26, 19:44

Légimarsallokat, azaz fegyveres hatósági védelmi kísérõket alkalmazhatnak a jövõben a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között közlekedõ kereskedelmi repülõgépeken - döntött az Országgyûlés kedden, amikor döntött a légimarsallok alkalmazásáról szóló magyar-amerikai megállapodás kihirdetésérõl.

Ismét van közvetlen járat Budapest és New York között

[origo] utazás2011.04.06, 08:29

Közvetlen repülõjáratot létesítettek New York és Budapest között. Az American Airlines Boeing B-767-300-as gépe, szerdán száll le elõször Ferihegyen.

Perrel próbálkozik a sarokba szorított American Airlines

[origo] utazás2011.01.13, 11:06

Újabb állomásához érkezett az észak-amerikai repülõjegy-háború az American Airlines légitársaság és az online utazási oldalak, illetve a Sabre nevû repülõjegy szolgáltató között. A légitársaság pert indít a jegyértékesítõ cég ellen.

Véget érhet a nagy amerikai repülõjegy-háború

[origo] utazás2011.01.09, 09:14

Véget érhet a hadiállapot az American Airlines és a legnagyobb amerikai utazási portálok, az Expedia és az Orbitz között, miután a légitársaság reméli, hogy sikerül megállapodást elérni az American repülõjegyeinek újraértékesítésérõl az említett oldalakon. A légitársaság egy hónappal ezelõtt vette ki jegyeit az Orbitz adatbázisából, annak érdekében, hogy az utasok lehetõleg a cég saját honlapján foglalják le repülõjegyeiket, így nagyobb bevételhez juttatva az Americant.

New York-Budapest járatot indít az American Airlines

[origo] utazás2010.10.06, 16:03

Budapesten és Londonban egy idõben jelentették be, hogy 2011 áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York Kennedy (JFK) repülõterérõl Budapestre. Az elsõ American Boeing 767-300-as típusú repülõgép a tervek szerint 2011. április 4-én landol Ferihegyen.

Gyanús, ha nincs mesekönyv - utaskísérõk az emberkereskedõk ellen

[origo] utazás2010.09.27, 12:38

Naponta több millió gyerek és nõ utazik a nemzetközi járatok fedélzetén, akik bár átlagos utasnak látszanak, meglehet, hogy emberkereskedõk áldozatai. A légiutaskísérõk az elsõ, és egyben az egyik legfontosabb láncszemei az emberkereskedelem elleni küzdelemnek. Az évente 30 milliárd dolláros forgalmat bonyolító világméretû hálózatok szakértõk szerint akár be is bukhatnak. Az utaskísérõk ugyanis 20-30 éves rutinjukat használva mostantól kíméletlenül jelentenek minden gyanús esetet.

Rekordösszegû bírságot kaphat az American Airlines

[origo] utazás2010.08.27, 09:02

Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) a repülésbiztonsági elõírások több ezer esetben történt megsértése miatt.

A párnáért és a takaróért is fizetni kell az amerikai repülõkön

[origo] utazás2010.02.11, 08:43

Májustól nyolc dollárba (1500 forint) kerül majd a takaró és a kispárna az American Airlines légitársaság turistaosztályain. Más amerikai légitársaságok járatain is pénzbe kerül ez a szolgáltatás.

Kartellgyanú a oneworld légiszövettségben

[origo] utazás2009.10.02, 11:30

Az Európai Bizottság a trösztellenes szabályok megsértésével vádol három európai légitársaságot. A testület feltételezése szerint a Oneworld légi szövetségben tömörült British Airways, az American Airlines és az Iberia együttmûködése a transzatlanti járatokon kartellezésnek minõsülhet, és hátrányos helyzetbe hozhatja a versenytársakat.

A wifi fontosabb az ételnél a repülõn

Archívum2009.05.26, 12:14

Az utasszállító repülõkön utazó amerikai üzletemberek fontosabbnak tartják azt, hogy tudjanak internetezni a levegõben, mint a fedélzeten kapott étel minõségét - derül ki az American Airlines és a HP felmérésébõl.

Kiitta a szappant a mosdóból - problémás légiutasok

[origo] utazás2009.05.13, 14:30

Szinte mindenki találkozott már repülõtéren, vagy repülõgép fedélzetén unott, sõt goromba földi vagy légi személyzettel, ami nagyban csökkenti az utazás okozta örömöket. Mi a helyzet a másik oldallal, amikor az utasok válnak elviselhetetlenné, s nem ritkán viselkedésükkel komoly anyagi kárt okoznak a légicégeknek? Összegyûjtöttük az idei év eddigi legfurcsább eseteit.

Veszteséges a British Airways

Gazdaság2009.03.13, 17:42

Az üzemanyag árának emelkedése, az utazási kedv lanyhulása, valamint a font gyengélkedése miatt vesztesége keletkezett a British Airwaysnek.

Továbbra is késhetnek a londoni járatok

Nagyvilág2009.02.03, 13:10

Kedden is érezhetõ a hétfõn lehullott szokatlan mennyiségû hó hatása Angliában. London tömegkölekedése ugyan már javult, és a repülõterek is üzemelnek, de a British Airways kora délutáni budapesti járatát törölték, és a társaság reggeli budapesti gépe is órákat késett. A hétfõi havazás miatt minden ötödik brit nem jutott el munkahelyére, ami 370 milliárd forintnak megfelelõ veszteséget jelent a brit gazdaságnak.

Egyesülhet a British Airways és a Qantas

Archívum2008.12.02, 16:43

Egyesülésrõl tárgyal a British Airways és az ausztrál Qantas légitársaság. A hírre, amelyet a BA kedden erõsített meg a Londoni Értéktõzsdén (LSE), meredeken emelkedni kezdett a legnagyobb brit légitársaság részvénye.

Branson megijedt a szövetkezõ konkurenciától

[origo] utazás2008.09.17, 11:56

A Virgin-birodalom vezérérõl eddig is tudható volt, hogy szeret szerepelni és céljai eléréséhez a legmeghökkentõbb húzásokra is képes. Legújabb lépésével több millió dolláros médiakampányba kezd, hogy megakadályozza a British Airways, az American Airlines és az Iberia légitársaságok közötti szorosabb szövetség létrejöttét.  

A légiutas-kísérõk kitiltanák a pornót a fedélzetrõl

Archívum2008.09.15, 16:47

Az American Airlines egyes belföldi járatain külön pénzért már internetezni is tudnak az utasok laptopjukról, PDA-jukról. Kiderült, a kétségkívül hasznos szolgáltatás sok problémát is felvet: a légiutas-kísérõk például azt szeretnék, ha a rendszerrõl nem lehetne pornószájtokat elérni - írja a Bloomberg.

Hármas légiszövetség alakult

[origo] utazás2008.08.15, 10:13

A British Airways, az American Airlines és a spanyol Iberia csütörtökön aláírta az együttmûködési megállapodást. Ennek értelmében a három légitársaság közösen üzemeltet járatokat az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada, illetve az Európai Unió, Norvégia és Svájc között.

"Nem hittem, hogy elérjük Heathrow-t"

[origo] utazás2008.08.05, 09:52

A csütörtökön Londonban balesetet szenvedett brit repülõgép pilótája bevallotta: maga sem hitt abban, hogy sikerül elérniük a repülõteret, és attól tartott, hogy lezuhannak.

Mélyponton a British Airways profitja

Archívum2008.08.04, 07:48

A British Airways Plc-nek (BA), Európa harmadik legnagyobb légitársaságának nettó nyeresége 90 százalékkal, 27 millió fontra (54 millió dollár) zuhant a vállalat üzleti évének június 30-án végzõdött elsõ negyedében az egy évvel korábbihoz képest, ami ötéves mélypontot jelent - írja a Napi Gazdaság.

Fúzionálhat a British Airways és az Iberia

Archívum2008.07.29, 16:18

Elõrehaladott tárgyalásokat folytat a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság az összeolvadásról, ami egyszersmind egy hármas, transzatlanti együttmûködés kiindulópontja is lehet, miután az American Airlines - a világ vezetõ légitársasága - korábban jelezte, hogy szívesen társulna a másik két céggel.

Veszteséges az American Airlines

Archívum2008.07.16, 17:41

Még mélyebben süllyedt a veszteségzónába az American Airlines a második negyedben: a magas üzemanyagárak és a létszámcsökkentés költségei következtében 1,4 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a világ vezetõ légitársaságának anyavállalata, az AMR Corp.

Egyetlen gépével veri a nagyokat a legfigyelmesebb légitársaság

[origo] utazás2008.06.23, 17:05

A légitársaságnak csupán egyetlen, 34 éves gépe van, naponta legfeljebb két járatot üzemeltet, a személyzet egy tagja egyenként üdvözöl minden utast a váróban, és az indulás elõtti este saját maga készíti el a székek beosztását a konyhaasztalon. A Palmair European mindezek ellenére harmadik lett egy globális szavazáson, amelyen a légicégek általános megítélését és szolgáltatásuk ár/érték arányát mérték fel. A parányi légicég olyan nagyágyúkat elõzött meg, mint a Virgin Atlantic, vagy a British Airways.

Moszkvai járatot indított az American Airlines

[origo] utazás2008.06.03, 06:46

A Delta után másodikként moszkvai járatot indított az American Airlines amerikai légitársaság hétfõn.

Profitrekordot döntött a British Airways

Archívum2008.05.16, 11:02

Hét év óta elõször fizet osztalékot a British Airways annak köszönhetõen, hogy az elmúlt üzleti évben több mint kétszeresére nõtt a vállalat profitja az üzemanyag árak drasztikus emelkedése ellenére. Eközben a cég vezérigazgatója jelezte: lemond 700 ezer fontos prémiumáról a heathrow-i repülõtér új termináljának márciusi megnyitásakor keletkezett káosz miatt.

Még bizonytalan a londoni légisztrájk

[origo] utazás2008.05.14, 12:36

Még hétfõn is tárgyaltak a British Airways és a légi utaskísérõk szakszervezetének vezetõi az elvileg másnap kezdõdõ - budapesti járatokat is érintõ - 48 órás sztrájkról, jóllehet a legnagyobb brit légitársaság már a múlt hét végén tényszerûen azt közölte utasaival, hogy a munkajogi akciót megtartják, és a cég törölte a Heathrow repülõtérrõl induló összes járatát.

Újra káosz lesz a londoni repülõtéren

[origo] utazás2008.05.14, 12:41

Át lehet foglalni más idõpontokra azokat a repülõjegyeket, amelyek a British Airways légiutaskísérõ személyzete által tervezett háromnapos sztrájk idejére szólnak, jelentette be hétfõn a legnagyobb brit légitársaság.

Elmarad a londoni légisztrájk

[origo] utazás2008.05.14, 12:35

Az utolsó pillanatban lefújták a British Airways légi utaskísérõinek keddre és szerdára meghirdetett sztrájkját, amely a cég összes budapesti járatát is érintette volna a két napon. Arról, hogy pontosan mely járatok indulhatnak el és melyeket törli a társaság, a nap folyamán késõbb születik döntés. 

Hetedáron kínálta sztrájknapi jegyeit a BA

[origo] utazás2008.05.14, 12:34

Meredek árcsökkentésekkel próbálta visszacsalogatni törölt, majd a légikísérõk sztrájkjának lefújása miatt az utolsó pillanatban mégis visszaállított keddi és szerdai járatainak utasait a British Airways, amely egyebek mellett Budapestre is hetedáron kínált jegyeket erre a két napra.

Budapesti járatokat is törölnek a londoni sztrájk miatt

[origo] utazás2008.05.14, 12:37

A londoni Heathrow repülõtérrõl induló összes járatát, így a három budapestit is törli jövõ kedden és szerdán a British Airways (BA), miután a légi utaskísérõket képviselõ közlekedési szakszervezet (TGWU) arra a két napra a betegszabadságok szigorítása miatt sztrájkot hirdetett. A BA utalást tett arra, hogy a nem megfelelõ helyen lévõ repülõgépek és személyzet miatt az érintett idõszakon túl is lehetnek törlések.

A380-ast vesz a British Airways is

[origo] utazás2008.04.21, 17:18

Hosszútávú repülõgépparkja modernizációjának részeként, és környezetvédelmi célkitûzéseit szem elõtt tartva, 12 darab Airbus A380-as és 24 darab Boeing 787-es repülõgépre adott megrendelést a British Airways, további 7 Airbus és 24 Boeing gépre vonatkozó opcióval.

Skorpió garázdálkodott a repülõn

[origo] utazás2008.03.07, 15:22

Egy skorpiótámadás miatt egy órát késett vasárnap az American Airlines Torontóba tartó járata. Az állat egy hátizsákban észrevétlenül jutott a fedélzetre. Az áldozat felépül.

A britek szerint a Ryanair a legrosszabb

[origo] utazás2008.02.13, 16:54

A TripAdvisor utazási információs portál legfrissebb felmérése szerint a brit utasok a Ryanair diszkont légitársaságot kedvelik legkevésbé a légi fuvarozók közül A cég kommunikációs igazgatója hülyeségnek tartja az ilyen elemzéseket.

Folytatódik a káosz Heathrow-n

[origo] utazás2008.02.12, 14:50

Pénteken is folytatódott a köd okozta, napok óta tartó súlyos fennakadás az angliai repülõtereken, elsõsorban is a londoni Heathrow-n, ahol a British Airways (BA) az elõzõ két naphoz hasonlóan ismét törölte összes belföldi és több európai járatát.

Súlyos baleset történt a Heathrow-n

Nagyvilág2008.01.17, 17:00

A londoni Heathrow repülõtéren csütörtök délután leállt a forgalom, mivel balesetet szenvedett a British Airways egyik óriásgépe. A British Airways repülõgépe a leszállópálya elõtt, a füvön ért földet, a szerencsétlenségben négy utas sérült meg.

Rakétaelhárítót szerelnek utasszállító gépekre

Nagyvilág2008.01.06, 13:57

Egy amerikai légitársaság kísérletképpen rakétaelhárító rendszerrel látja el néhány utasszállító repülõgépét áprilistól. Egyelõre olyan gépeken tesztelik a berendezéseket, amelyeken nem lesznek utasok.

GVH: 5 milliós bírság a British Airwaysnek

Archívum2007.10.12, 11:06

A British Airways Plc. egyes reklámjait a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak találta a versenyhatóság, ezért a légitársaságnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tovább folytatja a légitársaságok körében tavaly megkezdett, piactisztítási céllal indított vizsgálatsorozatát.

A valaha volt legnagyobb bírság a British Airways-nek

[origo] utazás2008.05.14, 12:17

Minden eddiginél nagyobb bírságot, 121,5 millió fontot (45,5 milliárd forint) szabott ki a brit versenyhivatal, az Office of Fair Trading (OFT) a British Airways légitársaságra az árak összehangolása miatt. A brit légitársaságot ugyanezért valószínûleg még az Egyesült Államokban is megbírságolják, így az összeg elérheti a 350 millió fontot (131 milliárd forintot).

Utazási tanácsok MP3 lejátszón

[origo] utazás2008.05.14, 12:22

MP3 lejátszóra letölthetõ utazási tanácsokat jelentetett meg honlapján a British Airways. Az újítás segítségével a fedélzeti alvásról és a jet lag hatásról tudhatnak meg információkat az utasok.

A British Airways veszti el a legtöbb csomagot

[origo] utazás2008.03.17, 11:40

Legalább 5,6 millió poggyász - bõrönd, sporttáska, kézitáska, feladott csomag és sok más egyéb - tûnt el tavaly az európai légi közlekedésben, ezer utasra átlag 15,7 elveszett poggyász jutott, közölte szerdán a brit AUC az európai légitársaságok 24 tagú szövetsége (AEA) adatai alapján.

Letakarták a repülõn ölelkezõ melegeket

[origo] utazás2008.02.21, 12:51

A British Airways dél-afrikai partnercége, a Comair hivatalosan is bocsánatot kért attól a meleg pártól, akiket a cég egyik járatán ért inzultus. A repülõ egyik utaskísérõje takarót terített a párra, mivel azok ölelkeztek.  

Skorpió garázdálkodott a repülõn

[origo] utazás2007.01.09, 12:56

Egy skorpiótámadás miatt egy órát késett vasárnap az American Airlines Torontóba tartó járata. Az állat egy hátizsákban észrevétlenül jutott a fedélzetre. Az áldozat felépül.

Hamarosan helyreáll a Heathrow forgalma

[origo] utazás2006.12.23, 00:43

Szombattól fokozatosan normalizálódik a forgalom a legnagyobb londoni repülõtéren, a Heathrow-n, ahol a harmadik napja tartó sûrû köd tízezrek karácsonyi utazási terveit borította fel.

Összes belföldi járatát törölte a BA

Nagyvilág2006.12.20, 22:41

A londoni Heathrow repülõtérrõl induló összes belföldi és számos európai járatát törölte csütörtökre is a British Airways a Délkelet-Angliát ellepõ, a karácsony elõtti forgalomban egyre nagyobb káoszt okozó sûrû köd miatt, amely már szerdán is több száz járat - köztük a budapesti - törléséhez vezetett.

Emberek tízezreit keresik a kémhalál miatt

Nagyvilág2006.11.30, 07:02

Két brit utasszállítón is sugárzó anyag nyomait mutatták ki a Scotland Yard szakértõi. A nyomozók Alekszander Litvinyenko orosz exkém halálának ügyében nyomozznak, akivel sugárzó anyag végzett. A hatóságok és a British Airways légitársaság most azokkal az emberekkel akar kapcsolatba lépni, akik ezeken a gépeken utaztak az október végi idõszakban. Több tízezer emberrõl van szó.

Vallási jelkép viselése csak munkaruha alatt? - munkahelyi perpatvar

Állás 20112006.10.19, 08:45

A British Airways megtiltotta egyik dolgozójának kereszt alakú medálja viselését. A cég döntését azzal indokolta, a légitársaságnál dolgozók vallási szimbólumot csak munkaruha alatt viselhetnek. A sértett vallási diszkriminációra hivatkozva pert fontolgat a légitársaság ellen, a vallási szervezetek vezetõi és a konzervatív párt egy képviselõje is tiltakozik - írja a The Sun.

Kereszt viselését tiltották Angliában

Nagyvilág2006.10.15, 20:22

Pert fontolgat a British Airways ellen egyik dolgozója, amiért nem engedélyezték számára, hogy szolgálat közben látható helyen viselje a láncán lógó keresztet. A cég arra hivatkozik, hogy a keresztet lehet ruha alatt is hordani, míg például a turbánt vagy a fejkendõt nem lehet ilyen módon elrejteni.

Felemás volt az idei turisztikai szezon

[origo] utazás2008.02.14, 14:45

Az idei turisztikai fõszezon meglehetõsen vegyes képet mutat a júniusi és júliusi adatok alapján az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium értékelése szerint. A focivébé és a nyár eleji rossz idõjárás ellenére a Balatonon például jó szezont zártak.

Megszenvedte a terror-riadót a British Airways

[origo] utazás2008.02.14, 16:02

A forgalom növekedésével együtt is 40 millió fontjába (több mint 16 milliárd forint) került a British Airwaysnek a súlyos fennakadásokat okozó augusztusi londoni terrorriadó, áll a legnagyobb brit légitársaság keddi közleményében.

A British Airways az év légitársasága

[origo] utazás2008.02.11, 17:26

A British Airways (BA) kapta a 2006. év légitársasága díjat a légiközlekedési szaktekintélyének számító Skytrax-tól, ami a magyar utasoknak is referencia, hiszen a BA és a Malév nemrégiben kötött székmegosztási megállapodás alapján a Malév-utasok a BA járatain is utazhatnak Londonba.

Jelentõs járatbõvítés az Easyjetnél

[origo] utazás2008.02.12, 13:44

Az Easyjet, Európa vezetõ diszkont légitársasága hivatalosan is bejelentette, hogy jelentõs járatbõvítést és járatsûrítést hajt végre legnagyobb bázisán, a Gatwick reptéren, amelynek célja, hogy alternatívát nyújtson a British Airways üzleti utasainak.

Õsztõl nem repül Heathrow-ra a Malév

[origo] utazás2008.02.12, 14:33

A Malév és British Airways a hétvégén bejelentette, hogy székmegosztási (code share) megállapodást kötött, ami döntõ lépés a magyar nemzeti légitársaságnak a oneworld légiszövetséghez történõ csatlakozásában. A Malév ugyanakkor értékesítette a londoni Heathrow repülõtéren meglévõ leszállási jogait, így a társaság gépei novembertõl Gatwicken szállnak le.

Tíz év után nyereséges Európában a BA

Archívum2006.05.25, 11:12

Tovább javította üzleti eredményeit a British Airways a március 31-én zárult 2005/2006. üzleti évben. Ebben az idõszakban a légitársaság 8,5 milliárd fontos árbevétel mellett, 620 millió font  adózás elõtti eredményt ért el. Egy évvel korábban a profit 513 millió font volt - tájékoztatta a társaság csütörtökön az [origo]-t.

Káosz várható a londoni reptéren

Nagyvilág2005.08.12, 08:24

Pénteken sem indít és fogad járatokat a British Airways a londoni Heathrow repülõtéren. A British Airways repülõtéri alkalmazottai munkabeszüntetéssel fejezik ki együttérzésüket azzal a 800 dolgozóval, akiket a repülõgépekre ételeket szállító cég bocsátott el.

Felvették a munkát a British Airways dolgozói

Nagyvilág2005.08.12, 19:38

Közép-európai idõ szerint 21 órától korlátozott számban ismét indít és fogad a British Airways Heathrow repülõtere, miután a sztrájkoló közel 1000 BA-dolgozó felvette a munkát.

Visszafordult a BA New York-i járata

Nagyvilág2005.01.12, 23:10

Visszafordult az Atlanti-óceán felett szerda este a British Airways New Yorkba tartó járata, miután az amerikai hatóságok közölték, hogy az egyik utas neve szerepel a terroristagyanús személyek nyilvántartásában, és a repülõgépnek nem fogják megengedni a leszállást amerikai területen.

Brit gép kényszerleszállása Amszterdamban

Nagyvilág2004.09.30, 15:48

Biztonsági okok miatt kényszerleszállást hajtott végre egy brit utasszállító Amszterdamban. A British Airways járatát holland vadászgépek kísérték.

Kényszerleszállás Ferihegyen és Horvátországban

Itthon2004.07.25, 13:01

Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways egyik repülõgépe Ferihegyen vasárnap délelõtt. A gép pilótája menet közben rendellenességet tapasztalt az egyik hajtómûnél. Egy magyar Cessna viszont Horvátországban kényszerült kényszerleszállást végrehajtani a rossz idõjárás miatt. A gép megsérült, de az utasok nem.

Kést csempésztek a repülõre

Nagyvilág2004.07.10, 08:46

Húszcentis rugóskést csempésztek a legnagyobb brit bulvárlap munkatársai a British Airways Kuvaitból Londonba tartó járatára a héten - írja a Népszabadság.

Rakétavédelemet kapnak a Londonba járó izraeli gépek

Nagyvilág2004.06.20, 09:25

A harci repülõgépeken megszokott rakétavédelemmel látják el már a jövõ hónaptól az izraeli El Al légitársaság Londonba közlekedõ utasszállító repülõgépeit, mert izraeli biztonsági szakértõk a Heathrow repülõteret a magas kockázati kategóriába sorolják - írta a The Sunday Times. A lap szerint - jóllehet fenntartásokkal - a British Airways is tanulmányozza hasonló védelmi rendszer felszerelésének lehetõségét.

Kényszerleszállás rothadó gyümölcsök miatt

Nagyvilág2004.05.30, 14:49

Valószínûleg rothadó gyümölcsök által kibocsátott gázok okoztak tûzriadót vasárnap a British Airways egyik óriásgépén, amely kényszerleszállást hajtott végre Írországban. A gép 372 utassal a fedélzetén Miamiból tartott Londonba, amikor az út vége felé a biztonsági berendezések tüzet jeleztek a rakodótérben. Az elsõ vizsgálat szerint egy rakomány rothadó gyümölcs bocsáthatott ki olyan gázokat, melyeket a tûzjelzõ berendezés füstnek érzékelhetett.

Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways torontói járata

Nagyvilág2004.03.26, 20:18

Kényszerleszállást hajtott végre még brit területen péntek este a British Airways Londonból Torontóba tartó járata, miután a pilótafülke megtelt füsttel.

Szaúd-arábiai terrortámadásra figyelmeztetnek a britek

Nagyvilág2004.02.17, 08:07

Eltanácsolta szaúd-arábiai utazásuktól a brit állampolgárokat a brit külügyminisztérium. A Foreign Office terrortámadástól tart, és azoknak akik mégis elutaznak az arab országba azt tanácsolják, kerüljék a nyilvános és nagy tömeget vonzó helyeket. Biztonsági okokra hivatkozva a British Airways is törölte egy rijádi járatát.

Elnézést kértek a térítõ pilóta miatt

Nagyvilág2004.02.15, 14:24

Elnézést kért az American Airlines azt követõen, hogy egy helyi járat pilótája megkérdezte az utasoktól, hogy keresztények-e, majd arra kérte õket, hogy beszélgessenek hitükrõl a többi utassal. A légitársaság semmilyen szempontból nem tesz különbséget az utasok között - áll az American Airlines közleményében.

Ismét járatokat törölt a British Airways

Nagyvilág2004.02.15, 17:16

Az elõzetes bejelentésnek megfelelõen nem szállt fel vasárnap a British Airways délutáni washingtoni járata, amelyet terrortámadás veszélyére hivatkozva ismét - az év eleje óta sokadszor - töröltek. Szintén nem fog felszállni a hétfõi rijádi British Airways-járat.

Terrorveszélyben a brit és a francia járatok

Nagyvilág2004.01.31, 14:56

A legújabb hírszerzési információk szerint jelenleg a British Airways és az Air France Amerikába tartó járatait fenyegeti leginkább terrorista-támadás. Az illetékesek attól tartanak, hogy terroristák próbálnak eltéríteni egy Londonból vagy Párizsból induló járatot.

Középsõ ujja miatt õrizetben egy amerikai pilóta

Nagyvilág2004.01.15, 01:08

A brazil rendõrség õrizetbe vette szerdán az American Airlines amerikai légitársaság egyik pilótáját, aki obszcén kézmozdulatot tett, miközben ujjlenyomatot vettek róla és lefényképezték. A pilóta a közismert autós-köszönéssel tisztelgett az ujjlenyomat-vétel intézménye elõtt.

Terrorfenyegetés miatt harmadszor töröltek egy brit járatot

Nagyvilág2004.01.04, 20:51

Harmadszor is megtagadták a felszállást a British Airways 223-as, Washingtonba tartó járatától. Az Egyesült Államok biztonsági okokból tagadta meg a gépnek, hogy amerikai légtérbe lépjen. Szerdán vadászrepülõk kísérték a gépet, a csütörtöki és pénteki járatot törölték, majd szombat délután felszállhatott a gép, de csak jelentõs késleltetés után. Vasárnap azután a következõ járatot ismét töröltették.

Gépeltérítéstõl tartott a brit légitársaság

Nagyvilág2004.01.03, 13:07

Közvetve megerõsített londoni értesülés szerint azért törölték két napon át a British Airways egy-egy washingtoni járatát, mert mindkét gép utaslistáján feltûnt egy terroristagyanús név. Szombati sajtóhírek szerint ugyanakkor a hatóságok elfogtak egy e-mailt is, amelybõl készülõ merényletre következtettek.

Újabb BA járatokat töröltek

Nagyvilág2004.01.02, 22:13

Törölték a British Airways szombati rijádi járatát - közölte pénteken késõ este Londonban a legnagyobb brit légitársaság, alig néhány órával azután, hogy ugyanaznap - már az utasfelvétel közben - bejelentették a délutáni washingtoni járat törlését is. Ez utóbbi járat már csütörtökön sem szállhatott fel Londonból.

Terrorfenyegetés miatt töröltek repülõjáratokat

Nagyvilág2004.01.01, 20:54

Törölte a brit kormánytól kapott, biztonsági jellegû értesítés után a washingtoni járatát csütörtökön a British Airways. Emellett az Aeromexico mexikói légitársaság is törölte egyik Los Angelesbe induló járatát, miután az Egyesült Államok kormánya fenyegetésrõl szóló értesüléseket osztott meg a mexikói kormánnyal.

Magyar emberé lett a Concorde orrhegye

Nagyvilág2003.12.02, 12:02

A magyar származású, New Yorkban élõ Gáspár Ferenc vásárolta meg a mintegy 120 millió forintnak megfelelõ 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülõgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfõn Londonban. A 120 árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentõsebb, és becsült értékének tízszeresén ütötték le.

Még mindig utasok ezrei várnak a Heathrow-n

Nagyvilág2003.07.22, 15:49

A British Airwaysnek keddig nem sikerült ledogoznia lemaradását, még mindig utasok ezrei várnak a londoni Heathrow repülõtéren. A légiutasok még akkor rekedtek a földön, amikor a brit légitársaság földi személyzete elõre be nem jelentett sztrájkba lépett szombaton. A dolgozók a társaságnál tervezett 13 ezres leépítési program ellen tiltakoztak.

Váratlan sztrájk miatt áll a Heathrow-i repülõtér

Nagyvilág2003.07.19, 15:54

A Londonból induló összes belföldi és európai - köztük mindkét budapesti - járatát törölte szombatra a British Airways, miután folytatódott a cég földi kiszolgáló alkalmazottainak elõzõ este kezdõdött, elõre be nem jelentett sztrájkja a londoni Heathrow repülõtér legnagyobb forgalmú terminálján, az 1-esen.

Irak miatt leminõsítési listán 11 nagy légitársaság

Gazdaság2003.03.19, 10:53

Egyszerre 11 nagy amerikai és európai légitársaság adósi besorolását helyezte leminõsítést valószínûsítõ negatív figyelõlistára a Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminõsítõ a közelgõ iraki háború hatásaira hivatkozva. A British Airways jóslata szerint az iraki háború a nemzetközi légiforgalom 10-20 százalékos visszaesését okozhatja.

Újabb mûszaki hiba egy Concorde-on

Nagyvilág2002.12.04, 11:46

A British Airways vizsgálatot rendelt el, mert a múlt héten az egyik Concorde menet közben elvesztette a kormánysíkjának egy részét. A pilóták furcsa rázkódást éreztek leszálláskor, de gond nélkül tették le a gépet, senki nem sérült meg.

Szeptember 11.: az FBI szerint érintett lehet a szaúdi kormányzat

Nagyvilág2002.11.24, 12:12

Az FBI nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a szaúd-arábiai kormány jutatott-e pénzügyi segítséget a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyes résztvevõinek  Az FBI azt követõen kezdett nyomozni, hogy egy vizsgálat során olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek arra utalnak, hogy a szaúdi kormány két szaúd-arábiai diák útján juttatott pénzügyi támogatást annak a két terroristának, akik a Pentagon épületébe vezették az American Airlines 77-es számú járatát.

Londonban nem nyerészkedtek a terroristák

Archívum2001.10.17, 14:28

A londoni City intézményeinek felügyeletét gyakorló brit Pénzügyi Szolgáltatások Hatósága nem talált bizonyítékot arra, hogy az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokról elõre tudva vásárolt vagy adott volna el bárki részvényeket a londoni börzén. A felügyelet vizsgálata szerint például a British Airways papírjait egy konkurens légitársaság vásárolta fel.

Hétezer fõt meneszt az American Airlines

Archívum2002.08.13, 12:46

A világ legnagyobb légitársasága jövõ év márciusáig 7000 fõt bocsát el. Ezzel együtt a cég 9 százalékos kapacitáscsökkentést tervez egy takarékossági program keretében, amelynek célja az, hogy több mint egymilliárd dollárt spóroljanak egy év alatt.