államháztartás

címke rss

3,7 százalékos volt a tavalyi német hiány

Archívum2005.02.22, 10:55

A korábban közölt 3,9 helyett 3,7 százalékos volt 2004-ben a német államháztartás GDP-arányos hiánya - közölte végleges adatként az ország statisztikai hivatala. Németországban a tavalyi volt az egymást követő harmadik év, amikor a deficit túllépte a 3 százalékos valutauniós küszöbértéket.

Új adóügyi kezdeményezéseket sürget Draskovics

Gazdaság2005.02.17, 17:49

Magyarország Németországgal és Franciaországgal közösen levélben kezdeményezte az Európai Unió pénzügyminisztereinél, hogy mélyítsék el a munkát az adórendszerek jobb összehasonlíthatóságának érdekében - jelentette be az uniós miniszterek csütörtöki brüsszeli ülését követő sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Görögországot pénzbírsággal fenyegette meg az EU

Gazdaság2005.02.17, 13:55

Az euróövezet tizenkét országának pénzügyminiszterei után csütörtökön az Európai Unió mind a huszonöt tagállamának pénzügyminisztere hivatalosan jóváhagyta az Európai Bizottság azon ajánlását, hogy akár pénzbírságig folytassák Görögország ellen a túlzott államháztartási deficit miatti eljárást.

Németország nem büntetne a túlzott hiányért

Archívum2005.02.16, 10:36

A német kormány szerint ezentúl nem szabadna megbüntetni azokat az EU-országokat, amelyek túllépik az egyezményes, GDP-arányosan 3 százalékos deficithatárt az államháztartási mérlegükben, hacsak nincs bizonyíték, hogy "jelentős hibát" követtek el a költségvetésben - írta a Financial Times Deutschland szerdán.

Nagyobb negyedéves hiányt vár a PM

Gazdaság2005.02.15, 16:49

Az év első három hónapjában 415,8 milliárd forint lesz az államháztartás hiánya - derül ki a pépnzügyi tárca honlapján közölt adatokból. Korábban a minisztérium 370 milliárdos hiányt prognosztizált az első negyedévre.  

Kisebb a vártnál az államháztartás hiánya

Gazdaság2005.02.07, 17:50

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 198,4 milliárd forint volt idén januárban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A PM prognózisa az első havi hiányra 210 milliárd forint volt. A főbb adóbevételek összességükben a várakozásoknál kedvezőbben alakultak: jelentősen meghaladta a prognózist az általános forgalmi adóból származó bevétel.

GKI: nem tartható a deficitcél

Archívum2005.01.31, 09:59

Négy százalék körüli növekedés mellett 4,5 százalékos éves inflációra számít a GKI Rt. és az Erste Bank közös előrejelzése 2005-ben. A prognózis szerint az év végén az államháztartás hiánya az EU módszertana szerint 4,9 százalékos lesz a költségvetési törvényben előírt 4,7 százalék helyett.

A Világbank szerint Magyarország idén is túllépi a deficitcélt

Archívum2005.01.27, 15:18

Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott kelet-európai országok többsége elég szigorú költségvetést tervez az idén, Magyarország azonban várhatóan ismét túllépi az idei államháztartási deficitcélt - írta a Világbank a térségről közzétett elemzésében.

3,8 százalékos növekedést vár az Ecostat

Gazdaság2005.01.26, 12:41

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet 3,8 százalékos gazdasági növekedést, 4,8 százalékos inflációt, 7 milliárd euró folyó fizetési hiányt és 5 százalék körüli ESA rendszerű államháztartási deficitet vár 2005-re januári prognózisában.

Továbbra is magas a francia hiány

Archívum2005.01.25, 15:55

A francia államháztartás hiánya a múlt évben 43,9 milliárd euró, a GDP mintegy 3,6 százaléka volt - közölte Jean-Francois Cope költségvetési miniszter. A deficit több mint 13 milliárd euróval kisebb a vártnál és a 2003-asnál.

Brüsszel aggódik a tagországok államháztartása miatt

Gazdaság2005.01.25, 13:02

Az Európai Bizottság 25 uniós tagország közül 14 esetében nem látja biztosítottnak, hogy az államháztartás hosszabb távon egyensúlyi állapotba kerüljön, Görögország és Magyarország pedig rövid távon is költségvetési gondok elé néz - állapítja meg a bizottság jelentésében.

Lassú ügyintézéskor visszajár az illeték

Archívum2005.01.13, 10:27

Az államháztartási törvény módosításával az állami és önkormányzati szervek kötelesek visszafizetni a befizetett eljárási illetékeket, amennyiben a hivatalok hibájából késik az ügyintézés - írja a Népszabadság.

Gyorsult a növekedés Németországban

Archívum2005.01.13, 10:03

Négy éve a leggyorsabb ütemben nőtt a német gazdaság tavaly az export erőteljes bővülésének köszönhetően. Az államháztartás hiánya a hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékára rúgott, és ezzel ismét meghaladta a stabilitási paktum által megkívánt 3 százalékot.

Az EU nem változtat a 3 százalékos deficitszabályon

Archívum2005.01.07, 09:13

Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyekben illetékes bizottsági tagja szerint az unió úgy fogja módosítani a Stabilitási és Növekedési paktumot, hogy nem változtat az államháztartás hiányára megszabott korláton.

Draskovics: 2004 a fordulat éve volt

Gazdaság2005.01.06, 16:54

A pénzügyminiszter a tavalyi évet a fordulat évének nevezte. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya tavaly a prognózisnál kedvezőbb lett: pénzforgalmi szemléletben 1284,1 milliárd forint, ami a GDP 6,3 százalékának felel meg - jelentette be Draskovics Tibor, és hozzátette: a gazdasági fordulat 2004-ben mérsékeltebb volt mint szerettük volna, 2005-ben ennél határozottabb szilárdabb fordulatra van szükség.

Mr. Euró ragaszkodik a szigorú deficit-szabályokhoz

Archívum2004.12.28, 11:59

A következő fél év legfontosabb feladatának tartja az Európai Uniót januártól elnöklő Luxemburg miniszterelnöke azt, hogy az euróövezet gazdasági stabilitását és növekedését biztosító szabálycsomagot átvizsgálják, és felkészüljenek a zóna közelgő bővítésére. Jean-Claude Juncker elmondása szerint - aki az uniós alkotmány életbe lépésével az első euróminiszter lesz - általános elv marad, hogy az államháztartási deficit nem lépheti túl a GDP 3 százalékát. Juncker nagyobb szigort akar a szabályszegőkkel szemben is.

A PM szerint éppen teljesül a deficitcél

Gazdaság2004.12.17, 14:56

A mostani adatok alapján eredményszemléletben, a magánnyugdíjpénztárakba átutalt összegek nélkül 4,5 százalékos lesz az államháztartás GDP-arányos hiánya - jelentette be pénteken Katona Tamás pénzügyi államtitkár. A régi módszertan szerint ez mintegy 5,3 százalékos deficitet jelent, ami a kormány korábbi deficitprognózisának felső határa.

Harmadával nőnek az orosz katonai kiadások

Archívum2004.12.08, 12:22

Az orosz GDP 1,5 százalékának megfelelő többlettel zár jövőre az ország államháztartása a duma által szerdán elfogadott költségvetési törvény értelmében. A büdzsé 28 százalékkal növeli a katonai kiadásokat.

A vártnak megfelelő a deficit

Archívum2004.12.07, 17:17

Az év első 11 hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számított hiánya 1435,1 milliárd forint, a november hiány pedig 106,5 milliárd forint volt - közölte honlapján a pénzügyi tárca. A minisztérium az első 11 hónapra 1433,2, novemberre pedig 104,6 milliárd forintos deficitre számított.

Az új módszertan nem könnyíti meg az euró bevezetését

Archívum2004.12.02, 11:08

A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Draskovics Tibor pénzügyminiszter örömmel jelentette be, hogy az Eurostat friss döntése szerint mégis korrigálható az államháztartás hiány a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel. A pénzügyminiszter arra csak homályosan utalt, hogy segíti-e mindez az euró magyarországi bevezetését. A válasz a Portfolio.hu elemzése szerint is bizonytalan.

Új módszertan csökkenti a hiányt

Gazdaság2004.12.01, 18:39

Az Unió statisztikai hivatala engedélyezte, hogy a kormány a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket állami bevételként tartsa számon, így az új uniós konvergencia-programban az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen alacsonyabb lesz - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kormány ülése után.

Az Ecostat csökkenő növekedést és romló egyensúlyt vár

Archívum2004.11.29, 11:58

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet elemzése szerint a magyar gazdaságban a jövő évi konjunkturális folyamatokat vizsgálva több kérdőjel is mutatkozik, a növekedési ütem 2005-ben mérséklődhet; a külső egyensúly továbbra is romló képet mutat majd, az államháztartási egyensúly csak kis mértékben javul.

Korábban jöhet az euró az új hiányszámítással

Gazdaság2004.11.18, 08:42

A tervezettnél korábban veheti át az eurót Magyarország, amennyiben az EU elfogadja az államháztartási hiány számításának új módját, amelyben a magán-nyugdíjpénztári befizetések is államháztartási bevételnek minősülnének - írja a Világgazdaság.

Vezekel a görög pénzügyminiszter

Gazdaság2004.11.16, 18:17

Az EU történetében példa nélkül álló kiigazítást ígért a görög pénzügyminiszter, miután kiderült: országa 4 éven keresztül hamisított GDP-adatokat közölt. Georgesz Alogoszkufisz szerint Görögország GDP-arányos államháztartási hánya jövőre 3 százaléknál kevesebb lesz az idei 5,3 százalék után.

A vártnál kisebb a tízhavi deficit

Gazdaság2004.11.05, 17:37

A tervezett 1334,9 milliárd forint helyett 1328,6 milliárd forint lett az államháztartás első tízhavi hiánya. Az eltérés az elkülönített állami pénzalapok vártnál kedvezőbb egyenlegének tulajdonítható. - közölte pénteken a Pénzügyminisztérium. Októberben az államháztartási hiány 44,4 milliárd forint volt a tárca által valószínűsített 50,7 milliárd forintos deficit helyett.

Négy uniós tagot figyelmeztettek a magas hiány miatt

Archívum2004.10.21, 18:03

Az Európai Unió soros holland elnöksége csütörtökön figyelmeztette a szervezet négy tagállamát, Németországot, Olaszországot, Görögországot és Portugáliát, hogy ha nem hoznak további megszorító intézkedéseket, akkor jövőre megsérthetik azt az euróövezetbeli szabályt, miszerint az államháztartás deficitje nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.

5,1 százalékos hiányt vár jövőre a Pénzügykutató

Gazdaság2004.10.11, 12:47

Jövőre a bruttó hazai termék 3,8-4,3 százalékos bővülésére és a fogyasztói árak 4,5-5 százalékos éves növekedésre számít a Pénzügykutató Rt. Az intézet legújabb prognózisa 8,1 százalékos GDP-arányos folyó fizetési mérleg hiánnyal és 5,1 százalékos államháztartási deficittel számol.

Megfelel a vártnak a háromnegyed éves deficitadat

Archívum2004.10.06, 17:24

Az államháztartás hiánya az első kilenc hónapban 1284,2 milliárd forint volt, a Pénzügyminisztérium prognózisa 1277,9 milliárd forintos deficittel számolt. A hiány az éves előirányzat 105,8 százaléka, ami GDP-arányosan 6,28 százaléknak felel meg. A forint árfolyama az adatok közzététele után lényegében nem változott.

Olaszország takarékoskodik

Archívum2004.09.30, 11:25

Jövőre 24 milliárd eurót takarít meg az olasz kormány, így az államháztartás GDP-arányos hiánya az idei 2,9 százalékról 2,7 százalékosra mérséklődik - jelentette be Domenico Siniscalco gazdasági miniszter, miután a kormány elfogadta a büdzsé tervezetét.

Az EKB szerint sok a magyar közalkalmazott

Archívum2004.09.27, 09:38

Az OECD-országok közül Magyarországon a legmagasabb a közalkalmazottak aránya az összes foglalkoztatotthoz képest - mondta egy hétvégi budapesti tanácskozáson Lucas Papademosz, az Európai Központi Bank alelnöke. Járai Zsigmond szerint az államháztartási reform további halasztása elbizonytalanítaná a befektetőket.

Szigorítaná a deficitadatok ellenőrzését az EU

Archívum2004.09.24, 09:12

Az EU szigorúbban akarja ellenőrizni a nemzeti államháztartási adatokat, miután kiderült, hogy Görögország 2000 óta alacsonyabb deficitadatot közölt a valósnál, melyek ismeretében be sem vezethette volna az eurót. Elemzők szerint a szigorítás elsősorban az euróövezetbe újonnan jelentkező országokat fogja sújtani.

Négy évig alacsonyabb hiányt közölt Görögország

Gazdaság2004.09.22, 17:27

Ha ismertek lettek volna a valós görög államháztartási deficitadatok a 2000-es évről, akkor egy évvel később az ország nem léphetett volna be az eurózónába. Az ország deficitje ugyanis a most nyilvánosságra hozott utólagos számítások szerint a GDP-hez viszonyítva valójában 4,1 százalékos volt, azaz jócskán megsértette a stabilitási paktum előírásait.

Járai kitart a magas kamatszint mellett

Gazdaság2004.09.21, 15:00

A 11 százalékos jegybanki alapkamat valóban magas, de az EU 25 tagállama közül jelenleg Magyarországon a legmagasabb az infláció - mondta Járai Zsigmond a Parlamentben. A jegybankelnök közölte: a magas alapkamat tükrözi a piaci bizonytalanságot, csökkentéséhez az államháztartás stabilitására és hiány mérséklésére van szükség. Kormánypárti felszólalók irreálisan magasnak tartották az alapkamatot. Közben a forint 16 hónapos csúcsra erősödött az euróval szemben.

Gyurcsány gyorsabban csökkentené a hiányt

Gazdaság2004.09.21, 13:23

A következő években a korábban kitűzöttnél gyorsabban, átlagosan évi 0,6 százalékkal kell csökkenteni az államháztartás hiányát - közölte Gyurcsány Ferenc a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán. A miniszterelnök-jelölt az MKIK elnökének bevezetőjére reagálva elmondta: "egy normális piacgazdaságban a vállalkozások adót fizetnek, és nem támogatást kérnek a kormánytól".

A Reuters szerint hiteles a deficitcél

Gazdaság2004.09.20, 12:18

A Reuters szeptemberi felmérése szerint az elemzők hitelesnek tartják a kormány megemelt hiány-prognózisát, de a konszenzus az államháztartás idei GDP-arányos deficitjét a prognózis felső határára, 5,3 százalékra teszi, ami a kormány szerint a pesszimista változat. Az elemzők egy része 2010-nél későbbre teszi az euró hazai bevezetését.

Tovább emelték a tavalyi hiányt

Gazdaság2004.09.10, 08:46

Hat százalék fölé, a GDP 6,1 százalékáig csúszott az államháztartás tavalyi hiánya -derül ki a zárszámadási törvényjavaslat egyik indoklásából. A pénzügyi tárca korábban 5,9 százalékról tett említést, ám Brüsszelnek 6,1 százalékos deficitről szóló jelentést küldtek. A magasabb deficit az idei célszám teljesítését is nehezíti - írja a Világgazdaság.

Tartós bizalomhiány fenyegeti az országot

Gazdaság2004.09.08, 13:36

A Magyar Nemzeti Bank olyan jelzéseket kapott, hogy ha az idei államháztartási deficit nagyobb lesz, mint a GDP 5 százaléka, akkor a piacok leértékelik az ország forintadósságát - közölte Járai Zsigmond jegybankelnök. A vártnál jóval nagyobb augusztusi deficit bejelentésére nem, de a jegybankelnök közlésére gyengülni kezdett a forint. Lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyre nagyobb a valutaválság veszélye.

GKI: nem tartható a deficitcél

Archívum2004.09.06, 07:59

A kormányváltás csak kevéssé befolyásolja az idei gazdasági folyamatokat: idén a növekedés meghaladja a 4 százalékot, a beruházások dinamikusan, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint. A kutatók arra számítanak, hogy az egyensúly a második félévben javul, de az államháztartás hiánya több lesz, mint a GDP 4,6 százaléka.

Elkészült a jövő évi büdzsé első tervezete

Gazdaság2004.08.31, 14:40

A Pénzügyminisztérium kedden eljuttatta a kormányhoz a 2005-ös költségvetési törvény első tervezetét - közölte Pichler Ferenc sajtófőnök. Az államháztartási törvény szerint a kormánynak szeptember 30-ig kell az Országgyűlés elé terjesztenie a költségvetési törvény tervezetét.

Elemzők szerint kérdéses a hiánycél és Draskovics jövője

Gazdaság2004.08.31, 14:26

Már magyar kormányzati források szerint is várható az államháztartási deficitcél túllépésének beismerése, annak ellenére is, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter egyelőre ragaszkodik a 4,6 százalékos GDP-arányos hiány tarthatóságához - áll az egyik vezető londoni befektetési ház keddi elemzésében, amely szerint a deficitcéllal együtt Draskovics kormányzati jövője is kérdéses.

Nyilvános a zárszámadás

Archívum2004.08.31, 17:42

Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű hiánya 2003-ban 1094,5 milliárd forint volt, ami a GDP 5,9 százaléka. A jövedelemcentralizáció aránya a 2003-as előirányzat szerint 40 százalékról 41 százalékra növekedett, a jövedelem-újraelosztás aránya pedig 46,9 százalékra nőtt - áll a zárszámadási törvényjavaslatban.

Miniszteri biztos az államháztartási reform összehangolására

Gazdaság2004.08.30, 14:04

Az államháztartás különböző területein folyó reformok összehangolására miniszteri biztost nevezett ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A miniszteri biztosi feladatokkal Aradi Zsoltot, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjét bízta meg. Megbízatása augusztus 23-tól hatályos - derül ki a pénzügyi tárca [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Járai: A legnagyobb gond az ikerdeficit

Archívum2004.08.27, 07:35

A magyar államháztartás és a folyó fizetési mérleg együttes hiányát hosszú távon nem fogják finanszírozni, vagy csak magas kamatszinten a piacok - mondta Járai Zsigmond csütörtökön Egerben. Az MNB elnöke szerint ez azt jelenti, hogy a jelenlegi ikerdeficit hosszú távon fenntarthatatlan.

Az előirányzat 87 százaléka a félévi hiány

Gazdaság2004.07.15, 14:32

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya az első hat hónapban 1040,2 milliárd forint volt, ami megfelel az előzetes adatnak és az előirányzat 87,8 százalékát tette ki. A tárca júliusra 89 milliár forintos hiányt vár - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön.

A vártnál valamivel alacsonyabb az államháztartás hiánya

Gazdaság2004.07.07, 17:40

A prognózisnál kismértékben kedvezőbben alakult az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - egyenlege az első hat hónapban. A hiány 1040,2 milliárd forint lett, míg a prognózis 1045 milliárd forintos deficittel számolt, így a féléves hiány a GDP 5,1 százaléka - áll a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljutatott jelentésében.

Óvatosan fogadja a piac a kormány deficitcélját

Gazdaság2004.07.07, 18:02

Jövőre a GDP 4,1 százalékára szeretné csökkenteni az államháztartás hiányát a kormány, hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán. Az idei deficitcél továbbra is 4,6 százalékos, a piac azonban nem látja nagyon valószínűnek, hogy ez teljesül. A fő kérdés a szakértők szerint az, hogy amennyiben a deficit túllépi az idei tervezett értéket, jelentősen gyengül-e a forint.

Berlusconi leszorítaná a hiányt

Gazdaság2004.07.05, 12:59

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök az EU hétfői pénzügyminiszteri értekezletén beszámol arról, hogy Róma a GDP megengedett 3 százaléka alá akarja csökkenteni az államháztartás 2005-ös hiányát. Az előrejelzések szerint az olasz államháztartási deficit elérheti a GDP 3,2 százalékát, ami figyelmeztető bírságot vonhat maga után. A küszöböt szintén túllépő hat új EU-tagnak nem kell szankcióktól tartania.

GKI: javul az egyensúly, csökken az infláció

Gazdaság2004.07.05, 08:07

A kormányzat által kitűzött államháztartási deficitcél, szükség esetén további takarékossági intézkedésekkel, elérhetőnek látszik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Erste Bank közös előrejelzéséből. A kutatók szerint az év hátralévő részében javul az egyensúly, mérséklődik az infláció, a beruházások jelentősen, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek.

Draskovics: Kisebb lesz a júniusi hiány

Gazdaság2004.07.01, 17:30

Draskovics Tibor szerint a júniusi államháztartási deficit valamivel kisebb lesz a tárca által korábban jelzettnél. A pénzügyminiszter a Reutersnek elmondta, hogy minisztériumi maradványpénzek felhasználásának szigorítása elősegíti az idei deficitcél elérését.

Grasser: Ne szavazhassanak a paktumot megsértő államok

Gazdaság2004.05.27, 10:56

Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter azt javasolja, hogy átmenetileg vonják meg a szavazati jogot az Európai Unióban azoktól az államoktól, amelyeknek a GDP-hez viszonyított államháztartási deficitje sorozatosan meghaladja a három százalékot, és ezzel megsértik az euróövezet országaira vonatkozó stabilitási és növekedési paktumot.

IMF: Teljesíthető az idei deficitcél

Gazdaság2004.05.25, 15:07

A Nemzetközi Valutaalap arra számít, hogy teljesül a kormány idei deficitcélja, vagyis az államháztartás GDP-arányos hiánya 4,6 százalékos lesz - derül ki a szervezet országjelentéséből. A valutaalap szerint idén 3,2 százalékkal bővül a magyar gazdaság a 2003-as 2,9 százalékos növekedés után.

Draskovics: Mérsékelni kell az újraelosztást

Gazdaság2004.05.22, 08:26

Elodázhatatlan, hogy az államháztartás méretét korlátozzuk, halaszthatatlan viszont az általa nyújtott szolgáltatások színvonalának a javítása - jelentette ki Draskovics Tibor, a Magyar Jogászgyűlés fórumán pénteken, Balatonfüreden.

A nagyok átértelmeznék a stabilitási paktumot

Gazdaság2004.05.21, 12:33

Az euróövezet pénzügyi egyensúlyának őrzésére hivatott stabilitási és növekedési paktum szabályainak rugalmasabb értelmezését szorgalmazta pénteken megjelent közös állásfoglalásban a francia, a német és a brit pénzügyminiszter. Szerintük a tagállamoknak fenn kell tartaniuk az államháztartási politikájuk feletti ellenőrzést.

Görögország is túllépte az uniós deficithatárt

Gazdaság2004.05.07, 12:55

Az EU statisztikai hivatalának számítása szerint Görögország államháztartási hiánya a GDP legkevesebb 3,2 százaléka volt tavaly, de valószínű, hogy a végeredmény még ennél is rosszabb. Így Görögország is bekerült azok közé az országok közé, amelyeknek az államháztartási deficitje tavaly meghaladta az uniós előírást, a GDP 3 százalékát.

Optimista a cseh pénzügyminiszter: felére csökken az államháztartás hiánya

Gazdaság2004.04.16, 13:24

Csehországban a hazai össztermék (GDP) 6 százaléka alá fog csökkenni az idén az államháztartás hiánya a tavalyi 12,9 százalékról - mondta Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter pénteken.

A kamatvágás 16 milliárd pluszt hozott

Gazdaság2004.04.15, 13:15

A jegybank elmúlt időszakban, két lépésben meghozott 50 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentése az eddigi számítások szerint 16 milliárd forinttal javítja az államháztartás ez évi egyenlegét - hangzott el a pénzügyi tárca csütörtöki tájékoztatóján.

A vártnál 9,4 milliárddal lett nagyobb az államháztartás márciusi hiánya

Gazdaság2004.04.06, 17:57

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 434,7 milliárd forint volt az első negyedévben, ami mindössze két százalékkal haladja meg a Pénzügyminisztérium prognózisát. A pénzügyi tárca keddi közleménye szerint az első negyedév tényszámai alapján nincs szükség a kormány által kitűzött államháztartási hiány mértékének változtatására.

Lassabban csökkentik a hiányt

Gazdaság2004.04.02, 15:49

Magyarország 2005-ben és a következő években évi 0,5 százalékponttal csökkenti az államháztartás GDP-arányos hiányát a korábban tervezett 1 százalékpontos ütem helyett - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter brit elemzőknek Londonban a Dow Jones hírügynökség tudósítása szerint.

ÁSZ: Szükséges az államháztartás korszerűsítése

Gazdaság2004.03.24, 12:56

A rövid távú kiadáscsökkentő intézkedések helyett a közszféra, az államháztartás korszerűsítésére lenne szükség, ehhez ugyanakkor szigorúbb költségvetési szabályozás kell - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán a parlamentben, a testület 2003. évi tevékenységéről tartott beszámolójában.

A tervezettnél kisebb a hiány

Gazdaság2004.03.17, 14:30

Márciusban az államháztartás hiánya 84,2 milliárd forint lesz, az első negyedévi deficit a GDP 2,1 százalékát éri el pénzforgalmi alapon - derül ki a Pénzügyminisztérium prognózisából. A múlt évi hiány a tárca számításai szerint elérte a GDP 5,9 százalékát.

Felgyorsítják a lengyel privatizációt

Gazdaság2004.03.03, 14:46

Drámai hangú beszédben kérte Jerzy Hausner lengyel gazdasági miniszter szerdán a parlamentben az ellenzéket: támogassa a kormány takarékossági programját, hogy elkerüljék az államháztartás teljes összeomlását. A kincstárügyi miniszter bejelentette, hogy felgyorsítják a privatizációt, és még idén három nagy állami cég magánosítását szeretnék megkezdeni.

Nem csökken a hiány az Eurostat-döntés nyomán

Gazdaság2004.03.02, 13:39

A magánnyugdíj-pénztárakba történő befizetések és az onnan származó kifizetések nem számítanak állami bevételnek vagy kiadásnak, így ezek nem szerepelnek az államháztartási mérlegben - döntött az EU statisztikai hivatala kedden. Ezek szerint a most használatos magyar módszertan a helyes deficitértéket mutatja.

Kevesli a jegybank a Draskovics-csomagot

Gazdaság2004.02.23, 18:23

A kormány által elfogadott megszorító intézkedések nem elégségesek ahhoz, hogy az államháztartás idei, GDP-arányos hiánya 4,6 százalékos legyen - olvasható a Magyar Nemzeti Bank hétfői, Jelentés az infláció alakulásáról című kiadványában. A jegybank elemzői a korábbinál alacsonyabb növekedésre és magasabb inflációra számítanak.

A GKM-et sújtja legjobban a Draskovics-csomag

Gazdaság2004.02.19, 09:52

Döntött a kormány a költségvetési kiadások államháztartás egyensúlyának javításához szükséges csökkentésének mértékeiről. A legnagyobb összegről, 36,3 milliárd forintról, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak kell lemondania, míg az ügyészségek költségeit 110 millió forinttal szűkítik.

PM: Tartható a 4,6 százalékos hiány idén

Gazdaság2004.02.17, 15:23

A Pénzügyminisztérium februárra 150-180 milliárd forintos államháztartási hiányt jósol. A tárca közlése szerint az idei európai uniós szabvány szerinti államháztartási deficit 4,6 százalék lesz.

Nincs felelőse a téves államháztartási adatnak

Gazdaság2004.02.13, 13:17

A Pénzügyminisztériumban a decemberi áfabevételekkel kapcsolatos vizsgálat konkrét személyi felelősséget nem állapított meg, de több hibára derített fényt, leginkább a PM, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Magyar Államkincstár közötti információáramlásban - közölte a tárca. A téves előrejelzés utáni, vártnál nagyobb államháztartási hiány miatt menesztik László Csaba pénzügyminisztert.

Draskovics: Mintegy 180 milliárdot lehet lefaragni

Gazdaság2004.02.10, 08:43

A költségvetési hiány csökkentése érdekében mintegy 180-185 milliárd forint megtakarítást tud elérni a kormányzat - mondta Draskovics Tibor az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága előtt hétfőn. A kijelölt pénzügyminiszter szerint az államháztartási és a folyó fizetési mérleg hiánya mostanra olyan szintet ért el, amely az ország számára növekedési korlátot jelent.

Tovább nőtt a tavalyi hiány

Gazdaság2004.02.06, 10:46

Az uniós módszertan szerint számolva az államháztartás GDP-arányos hiánya 5,8 százalékos volt a korábban közölt 5,6 százalék helyett - nyilatkozta külföldi újságírók előtt Draskovics Tibor. A kijelölt pénzügyminiszter szerint ez nem befolyásolja az idei, 4,6 százalékos deficitcélt.

Bokros államháztartási reformot sürget

Gazdaság2004.02.06, 07:31

Ma a gazdasági növekedés újraindítása a fő feladat, ami nem valósítható meg olyan program nélkül, amelyben az államháztartási reformelemek dominálnak - mondta Bokros Lajos az SZDSZ frakciójával folytatott eszmecserét követően. Kuncze Gábor elmondása szerint a szabad demokraták elképzelései összhangban vannak Bokros gondolataival: kisebb költségvetésre van szükség, az adókat csökkenteni kell a gazdasági növekedés érdekében - írja a Magyar Hírlap.

A vártnál kisebb az államháztartási hiány

Gazdaság2004.02.04, 13:16

Az államháztartás januári hiánya a helyi önkormányzatok nélkül 218,6 milliárd forint, ami az éves előirányzat 23,8 százaléka - közölte honlapján a Pénzügyminisztérium szerdán. A tárca januárra 230-250 milliárd forintos deficitet várt, ami a szokásos januári hiányt 80-100 milliárd forinttal haladja meg.

100 milliárddal nagyobb lehet a januári hiány

Gazdaság2004.01.15, 14:00

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2003. évi hiánya 1054,3 milliárd forint volt, ami a GDP 5,6 százalékát jelenti - erősítették meg a Pénzügyminisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján a korábban már nyilvánosságra hozott előzetes adatot. Idén januárban várhatóan 230-250 milliárd forint, a szokásosnál 80-100 milliárddal több lesz a hiány.

Megszorításokat és olcsóbb államot ígér Draskovics

Gazdaság2004.01.13, 17:18

A büdzsé kiadásainak további 120 milliárd forintos csökkentését, az egészségügy és a közszféra korszerűsítését ígérte bemutatkozó beszédében Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter. A kiigazítás ellenére a tervezetnél jelentősen nagyobb lesz az államháztartás idei hiánya, pótköltségvetésre azonban nincs szükség a pénzügyi tárca leendő vezetője szerint. Draskovics közölte: március végére dől el, hogy tartható-e az euró 2008-as bevezetésének terve. A piac egyelőre pozitívan fogadta a beszédet, a forint 1 százalékpontot erősödött.

Nagyobb a vártnál az államháztartás hiánya

Gazdaság2004.01.07, 11:45

Az államháztartás tavalyi hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - 1054,3 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán. A pénzügyi tárca 5,2 százalékos hiányt várt. A forint gyengülni kezdett a hírre.

Szlovákiában a vártnál kisebb a hiány

Gazdaság2004.01.05, 14:56

Szlovákiában 2003-ban 55,997 milliárd korona volt az államháztartás hiánya, kevesebb a kormány által tervezett 56,037 milliárdnál - tette közzé hétfőn a pénzügyminisztérium. A költségvetés bevételei és kiadásai a tervezett 99 százalékát tették ki. A szlovák gazdaság bővül a leggyorsabban a régió államai közül.

A ruhaboltosok számíthatnak adóellenőrzésre jövőre

Gazdaság2003.12.29, 09:21

Az APEH által kezelt államháztartási bevételek ha nem is a tervezett szerkezetben, de összességében a költségvetésben előirányzottnak megfelelően teljesülnek az idén. Ez 5530 milliárd forint körüli bevételt jelent a költségvetésnek - közölte Király László György, az adóhivatal elnöke. Jövőre kiemelt ellenőrzésre számíthatnak majd a ruházati cikk kereskedők.

PM: idén 5,2 százalék lesz az államháztartási hiány

Gazdaság2003.12.16, 10:44

A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint az államháztartás ez évi GDP-arányos hiánya 5,2 százalék lesz, az eredetileg tervezett 4,5 százalék helyett - közölte Várfalvi István helyettes államtitkár.

Ecostat: jövőre 6 százalék lehet az infláció

Gazdaság2003.11.26, 14:07

Az idei harmadik negyedévben 3,1 százalékkal bővülhet a GDP, az államháztartás hiánya pedig elérheti a GDP 5,6 százalékát - áll az Ecostat elemzésében.

OECD: Javul a magyar versenyképesség

Gazdaság2003.11.20, 12:03

A magyar államháztartás hiánya az idén eléri a GDP 4,3 százalékát, bár a kormány 3,8 százalékkal számol - állítja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentésének tervezete. A jelentés a korábbi 4,5 százalék helyett már 6 százalékos mérleghiányra számít - tudta meg a Napi Gazdaság.

Bokros szerint hiba a minimálbér növelése

Gazdaság2003.10.29, 11:24

A magyar államháztartásnak reformra lenne szüksége, amelynek a munkaerő versenyképességének javítását kellene szolgálnia - mondta Bokros Lajos egy szerdai konferencián. Bokros szerint a büdzsé hiányát nem a bevételek emelésével, hanem a kiadások lefaragásával kellene csökkenteni. A volt pénzügyminiszter szerint elhibázott lépés a minimálbér további növelése.

Varga: A Fidesz módosító indítványai nem növelnék a hiányt

Gazdaság2003.10.27, 14:21

A Fidesz módosító indítványai 400 milliárd forintos átrendeződést eredményeznének a jövő évi költségvetésben, ugyanakkor nem növelnék az államháztartás tervezett hiányát. Erről Varga Mihály, az ellenzéki frakció helyettes vezetője beszélt a képviselőcsoport hétfői, zárt ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A magas hiány miatt nőhet az áfa Németországban

Gazdaság2003.10.24, 13:37

Németországban az államháztartás hiánya minden korábbi jóslatra rácáfolóan nagy lesz: a Handelsblatt című lap úgy tudja, hogy Hans Eichel pénzügyminiszter a 2003. évi szövetségi pótköltségvetés beterjesztésekor már 43,4 milliárd eurós rekordhiányról fog beszélni, miközben az idei évre 18,9 milliárdos hiány terveztek.

USA: rekord, mégis a vártnál kisebb államháztartási hiány

Gazdaság2003.10.21, 16:37

Az amerikai államháztartás hiánya az idei pénzügyi évben 374 milliárd dolláros rekordértéket ért el, ami a bruttó nemzeti termék 3,5 százalékát teszi ki - derül ki a pénzügyminisztérium adataiból.

PM: a vártnál 70 milliárddal nagyobb lesz a hiány

Gazdaság2003.10.15, 15:53

Idén az államháztartás hiánya nem haladja meg a GDP 4,8 százalékát az eredetileg tervezett 4,5 százalékkal szemben; a többletdeficit mintegy 70 milliárd forint lesz az év végén - közölte a pénzügyi tárca szerdán. Az idei költségvetési törvényben 832 milliárd forintos hiány szerepel.

Stabilizálódik a forint árfolyama

Gazdaság2003.09.19, 11:05

A gazdasági növekedés élénkülésére, az infláció gyorsulására és az államháztartás hiányának további emelkedésére számítanak az év hátralévő részében a Reuters által megkérdezett elemzők. Néhány szakértő nem tartja kizártnak, hogy a jegybank az év végén csökkenti alapkamatát.

ÁSZ: ismétlődő hibák a költségvetés végrehajtásában

Gazdaság2003.09.16, 14:45

A 2002. évi zárszámadás általános parlamenti vitájának kezdetén Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke figyelmeztetett, hogy egyes visszatérő jogtechnikai megoldások az államháztartási törvény megsértését jelentik, és kiemelte, hogy a tavalyi évi költségvetés utólagos váratlan módosításai többségükben tervezési hiányosságok miatt következtek be. A tavalyi zárszámadást általános vitára alkalmasnak ítélte a költségvetési bizottság.

Tüntettek a csehek az államháztartási reform ellen

Gazdaság2003.09.13, 14:45

Mintegy 15-20 ezer ember tüntetett szombaton Prágában a cseh kormány tervezett államháztartási reformja ellen. A tüntetők, akik a két legnagyobb szakszervezeti központ felhívására az ország különböző részeiből külön vonatokon és buszokon érkeztek Prágába, először a kormány székhelye előtt gyűltek össze, majd a Vladimír Spidla miniszterelnök koalíciós kormányát bíráló beszédek elhangzása után a főbejáratnál fekete koporsót helyeztek el "Kormányprogram" valamint "Spidla választási ígéretei" felirattal.

Kaotikus a büdzsé az ÁSZ szerint

Gazdaság2003.09.02, 11:38

Meglehetősen kaotikus kép bontakozik ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amelyben az elmúlt év szárszámadási törvényét, azaz a 2002. évi költségvetés végrehajtását vizsgálja. A számvevők több minisztériumnál találtak súlyos gazdálkodási és elszámolási problémákat, de nincs jobb helyzet az önkormányzatok gazdálkodása terén sem. Az ÁSZ átfogó államháztartási reformot sürget.

A vártnál alacsonyabb az államháztartási hiány

Gazdaság2003.09.02, 18:38

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya augusztus végéig 707,6 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 85 százalékát teszi ki, közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Augusztusban az egyenleg 105,7 milliárd forint volt, ami jóval kevesebb az elemzők 135-160 milliárd forintos várakozásainál. Elemzők szerint az adatra erősödhet a forint.

A PM továbbra is 4,8 százalékos hiánnyal számol

Gazdaság2003.08.19, 11:46

Az első héthavi államháztartási adatok alapján a Pénzügyminisztérium továbbra is 900 milliárd forint körüli államháztartási hiánnyal számol éves szinten, ami a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékát teszi ki - mondta Várfalvi István helyettes államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.

A plusznyugdíj miatt tovább nőhet a hiány

Gazdaság2003.08.08, 11:15

Medgyessy Péter miniszterelnök szerdai, az 53. heti nyugdíjak novemberi kifizetéséről szóló bejelentése miatt a Pénzügyminisztériumnak vélhetően az eddigi 4,8 százalékról 5 százalékra kell módosítania az államháztartás GDP-arányos hiányára vonatkozó becslését - írja a Világgazdaság.

Tovább erősödött a forint

Gazdaság2003.08.05, 16:26

A bankközi devizapiacon kedden fél négykor 7,19 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 49 bázisponttal erősebben a hétfői záróárnál. Az eurót 261,95/262,25 forinton jegyezték, az egy nappal korábbi 263,60/60 forint után. A piac kedvezően ítélte meg a hétfőn közölt, júliusi államháztartási adatokat

Nőtt, de elmaradt a várttól az APEH bevétele

Gazdaság2003.07.31, 13:20

Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 2749,5 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 12,7 százalékkal, 310 milliárddal haladta meg az előző év hasonló időszakát, ugyanakkor 3 százalékkal, 179 milliárddal elmarad az időarányosan tervezettől - jelentette be az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Bírálják Chirac javaslatát a stabilitási csomag enyhítéséről

Gazdaság2003.07.15, 13:29

Ennyire közvetlenül és arcpirulás nélkül eddig még egyetlen vezető európai politikus sem kérdőjelezte meg a stabilitási csomagot - állapítja meg keddi számában a Financial Times Deutschland című gazdasági napilap Jaques Chirac francia elnök javaslatáról, hogy ideiglenesen lazítsák fel az államháztartás megengedett hiányát korlátozó euróövezetbeli szabályokat.

PM: Tartható a 4,5 százalék körüli hiány

Gazdaság2003.07.15, 11:28

Annak ellenére, hogy az államháztartás hiánya az idén az első félév végén meghaladta a 601 milliárd forintot, az éves előirányzat 70 százalékát, éves szinten tartható lesz a GDP 4,5 százaléka körüli hiány.

Az előírtnál kevesebb fogyott a tartalékból

Gazdaság2003.07.03, 08:34

A kormány az idei évre 27,1 milliárd forintot különített el az előre nem látható költségekre, amelyből az első félévben az államháztartási törvény szerint előírt 40 százaléknál kevesebbet, 8,7 milliárd forintot költöttek el. A legtöbb pénz az uniós népszavazásra ment el - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

Nagyobb lett a vártnál az államháztartás hiánya

Gazdaság2003.07.03, 17:57

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya június végéig 601,1 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,2 százalékát teszi ki, közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Az államháztartás bevételei június végéig az előirányzat 48,1 százalékára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 50,5 százalékot költöttel el.

Németország ismét megszegi az EU kritériumait

Gazdaság2003.07.02, 18:08

Hans Eichel német pénzügyminiszter 30,8 milliárd eurós deficittel számol a jövő évi költségvetésben, valamint azzal, hogy az idén 3,5 százalék lesz az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva - derült ki szerdán, miután a német kormány formálisan is jóváhagyta a 2004. évi költségvetés tervezetét.

Legfelsőbb Bíróság: Jár a kismamáknak a pótlék

Itthon2003.06.25, 17:48

Jár a kismamáknak az elmaradt havi 6700 forintos jövedelempótlék, igaz, nem öt, hanem csak három évre visszamenőlegesen, kamatmentesen - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. A kifizetésekről az államháztartási hivataloknak új eljárásban kell dönteniük. A döntés több százezer kismamát érint, az állam fizetési kötelezettsége becslések szerint több tízmilliárd forint lehet. A kormányszóvivő szerint az ügyben felvetődik Harrach Péter volt családügyi miniszter és Varga Mihály volt pénzügyminiszter felelőssége.

Elfogadták az államháztartásról szóló törvényt

Gazdaság2003.06.17, 14:40

Az Országgyűlés 192 igen szavazattal, 137 nem ellenében elfogadta az államháztartásról szóló törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vonatkozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról szóló jogszabályt.