aktivnyar

címke rss

Egy éven belül erdők veszik majd körül a legforgalmasabb párizsi látnivalókat

Travelo2019.06.25, 12:41

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo amolyan „városi erdőket" akar megvalósítani négy nagy helyi látványosság környezetében. A kivitelezéssel nem sokat vacakolnak, az ígéretek szerint már jövőre zöldebb lesz a francia nagyváros.

Fauszoda nyílhat jövő nyáron a Rómain

Travelo2019.06.24, 12:26

Kutyás fürdőhely pedig a Hajógyári szigeten. Minderről Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete szavazott legutóbbi ülésén.

Új medencékkel startolt el a fürdőszezon Kisvárdán

Travelo2019.06.24, 10:44

Megnyitották az Aquacinema fürdő és csúszdaparkot, ez lesz a megújult fürdő első teljes strandszezonja. Az idén még több medencében lehet csobbanni, ugyanakkor a belépőárak is emelkedtek.

Járja be a tengeralattjáró bunkert, ahol történelmi hajók is sorakoznak!

Travelo2019.06.21, 11:02

Mediterrán tengerjárós cikksorozatunkban eddig azt mutattuk meg, hogy mit érdemes pár óra alatt megnézni egy-egy adott városból, ha üdülőhajóval érkezünk kikötőjébe. Ezúttal azonban egy különleges város kikötőjében maradunk. Barcelona, Marseille, Savona és Milánó után, tartsanak velünk a Saint-Nazaire kikötő hajómúzeumaiba.

Látogasson el Anne Shirley otthonába, a Zöld Oromba!

Travelo2019.07.01, 12:36

A Prince Edward-sziget kis túlzással Lucy Maud Montgomery világszerte ismert hősnőjéről, Anne Shirley-ről szól – a vörös loknis lány arcképével még az autók rendszámtábláin is találkozhatunk. Az író saját életéből merített a történeteihez, számos helyszín a valóságban is létezik, a sziget lakói pedig büszkén ápolják az örökséget. Erre a kis szigetre kalauzoljuk olvasóinkat a legismertebb filmek vagy kötelező olvasmányok helyszíneit bejáró sorozatunk következő részében.