AIDS

címke rss

AIDS: lehetséges áttörés

Tudomány2004.04.21, 11:58

Ezekkel a szavakkal minősítik amerikai kutatók szenzációs eredményeit, akik helyreállították immunhiányos kísérleti állatok immunrendszerét. A kísérletek során egy már engedélyezett eljárást is felhasználtak, így az emberi alkalmazás pár éven belül lehetővé válhat.

Fontos felfedezés a HIV-fertőzésnél

Tudomány2004.04.08, 15:03

Amerikai kutatók olyan fehérjéket azonosítottak, amelyek segítségével a HIV-vírus elbújhat és életben maradhat a megfertőzött sejtekben.

Már embereken tesztelik a HIV elleni gélt

Tudomány2004.03.31, 12:52

Afrikában megkezdődnek a széleskörű, embereken végzett próbái annak a két gélnek, amelyektől kutatók azt remélik, hogy védelmet nyújtanak a HIV-vírussal szemben.

Az AIDS miatt lassul a népességnövekedés

Nagyvilág2004.03.24, 13:55

Lassul a világ népességnövekedése, mert egyre többen halnak meg AIDS-ben, az európai és az észak-amerikai nők pedig egyre kevesebb gyereket szülnek. 2050-re a világ legnépesebb országa India lesz, megelőzve az eddig vezető Kínát - áll abban a jelentésben, amit az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala készíttetett.

Kételkednek a prostituáltak a HIV-buszban

Itthon2004.02.12, 14:21

Már évek óta szó van a HIV-szűrőbusz elindításáról, de ahogy korábban, most sem tudni, honnan lesz rá elég pénz - mondta az [origo]-nak Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Egyesületének elnöke. A szűrésekre pedig nagy szükség lenne, a prostituáltaknak ugyanis összesen 2 százaléka jár rendszeresen kivizsgálásokra. Az Egészségügyi Minisztérium tavaszra ígéri a HIV-szűrőbusz elindítását.

Mosakodást ajánlanak az AIDS ellen

Itthon2004.02.04, 10:35

Kevesebbet tudnak ma az AIDS-ről a középiskolás diákok és a pedagógusok, mint 15 évvel ezelőtt - ez derült ki a jászberényi ÁNTSZ által végzett felmérésből. Míg korábban minden pedagógus a gumi óvszer használatát javasolta diákjainak az AIDS elleni védekezés egyetlen hatékony módjaként, most a tanárok 12, a szülők 16, a diákoknak pedig 27 százaléka szerint a gyakori mosakodás megvéd az AIDS-től.

Dél-Afrikában minden második kórházi ápolt HIV-pozitív

Nagyvilág2004.01.31, 13:46

Egy dél-afrikai egészségügyi jelentés szerint a közkórházakban ápoltaknak közel a fele HIV-pozitív, azaz az AIDS vírusával fertőzött. A johannesburgi Saturday Star, amely szombati számában részleteket közölt a jelentésből, azt írta, hogy a jelentést már tavaly elkészítették, de titokban tartották.

Bono újabb kitüntetést kap

Kultúra2003.12.04, 10:46

A U2 énekese az elesett népek megsegítésén fáradozik már egy ideje, és egyben az AIDS elleni küzdelem iránt leginkább elkötelezett zenész. Ezúttal Martin Luther King családjától veheti át újabb kitüntetését január 17-én, Atlantában.

AIDS és szex: óvatos és őszinte magyarok

Tudomány2003.12.01, 17:22

Egy nemzetközi óvszergyártó cég az AIDS-világnap kapcsán közölte a szexuális szokásokkal kapcsolatos felmérésének eredményeit. Az elsősorban a fiatalokra koncentráló kutatás a világ 34 országát, köztük Magyarországot is érintette.

HIV: fertőzési rekord 2003-ban

Tudomány2003.11.26, 11:48

Az UNAids és a WHO-mutató szerint 2003-ban 5 millió új HIV-fertőzöttel számolhatunk, ami a várakozásoknak megfelelően minden korábbinál nagyobb szám. Minden nap körülbelül 14 ezer ember kapja meg a halálos kórokozót. A becslések szerint idén mintegy 3 millió áldozatot szed az AIDS.

Először tesztelnek emberen hepatitis C elleni vakcinát

Tudomány2003.11.17, 11:52

A hepatitis C-vírussal mintegy 170 millió ember fertőzött világszerte (az AIDS-et okozó HIV-vírust becslések szerint 40 millióan hordozzák). A súlyos májbetegséget, esetleg májrákot okozó vírus ellen most próbálják ki az első védőoltást.

Kizárták az iskolából a HIV-fertőzött fiút

Itthon2003.11.14, 11:49

Nem iratkozhatott be a Bláthy Ottó Titusz műszaki szakközépiskolába egy HIV-pozitív fiú, bár korábban már felvételt nyert az intézménybe - írja a Népszabadság. A szülők nem titkolták el gyerekük fertőzöttségét, kezelőorvosa szerint ugyanis a fiú nem jelent veszélyt környezetére. Az iskola igazgatója ennek ellenére úgy vélte, hogy betegsége veszélyt jelenthet az intézmény tanulóira és dolgozóira, ezért nem vették fel. Az oktatási ombudsman szerint az iskola eljárása törvénysértő.

Népszerű zenészek az AIDS ellen

Kultúra2003.10.22, 15:30

November 29-én Fokvárosban olyan nagy nevek lépnek fel Nelson Mandela kérésére, mint Shakira, Bono, 50 Cent, Britney Spears vagy a Queen. A világsztárok az AIDS elleni küzdelem részként érkeznek a dél-afrikai városba, és remélik, hogy a későbbiekben CD-n és DVD-n megjelenő koncert felvételeit sokan megvásárolják, mert a várhatóan busás bevételt a betegek megsegítésére és a betegség elleni harcra használják fel. Naponta közel 6500 ember hal meg Afrikában az AIDS miatt, és a számítások szerint összesen mintegy 17 millióan hunytak már el a betegség miatt. Becslések szerint további 30 millió afrikai vírushordozó vagy haldokló beteg.

ENSZ: Abortusz és AIDS tizedeli a fiatalokat

Nagyvilág2003.10.09, 17:16

Az ENSZ felmérése szerint a világ népességének közel fele 25 év alatti, és minden negyedik fiatal szegény. A legnehezebb helyzetben a fejlődő országokban élő fiatal, szegény lányok vannak. Legtöbbjüket korán házasságra kényszerítik, emiatt nem tanulnak, nagy százalékban lesznek HIV-fertőzöttek, és sokuk az illegális abortusz következtében hal meg. "A világnépesedés helyzete 2003" című ENSZ-tanulmány szerint minden 14. másodpercben HIV-fertőzött lesz egy fiatal.

A Vatikán az óvszert hibáztatja az AIDS terjedéséért

Nagyvilág2003.10.09, 17:24

Egy afrikai érsek szerint az óvszerek miatt terjed gyorsan az AIDS. A katolikus egyház ehhez hasonló, világszerte hangoztatott kijelentései komolyan aggasztják az ENSZ egészségügyi szervezetét is. A tudósok is hamisnak találják és elítélik az egyház AIDS-szel kapcsolatos állításait.

Tizennégy másodpercenként fertőz az AIDS

Nagyvilág2003.10.08, 16:22

Az ENSZ felmérése szerint a világ népességének közel fele 25 év alatti, és minden negyedik fiatal szegény. Több mint 13 millió 15 év alatti gyermek árva vagy félárva az AIDS miatt. A különböző segélyek összege ugyanakkor évről évre csökken.

HIV-fertőzés közös borotvapengével

Tudomány2003.09.04, 17:17

Az AIDS című folyóirat beszámolója szerint egy ausztrál lány úgy kapta meg a halálos vírust, hogy nővére borotvapengéjét használta lábának szőrtelenítésére.

Cukorbetegség: az AIDS-nél is nagyobb csapás a gazdaságra

Tudomány2003.08.27, 11:21

Ha nem teszünk ellene, a világon több mint 300 millió embert fenyegethet a cukorbetegség veszélye, s a diabétesz által leginkább érintett országokban a betegség az AIDS-nél is nagyobb erővel sújthat le a gazdaságra - hívták föl a figyelmet kutatók egy nemzetközi konferencián.

Sóhivatalban dolgozhat-e cukrosbácsi?

Techbázis2003.08.27, 15:22

Az úgy kezdődött, hogy sokan írtak a Vizsla keresőbe ilyesmit: "Egy hatalmas bogár mászik a képernyőmön, mit csináljak?" vagy "Miért nem szeret engem a Józsi?" . A Vizsla sajnos nem tudott mit kezdeni ezekkel a kérdésekkel, esetleg kiadott találatként néhány bogaras oldalt, vagy "Miért nem szeret?" című mp3-at. Persze ezekre a kérdésekre nem igazán lehet válaszolni, de mégis jó, ha van valaki, vagy valami, aki meghallgatja, akinek feltehetjük, akinek elpanaszolhatjuk.

HIV-fertőzést okozhat a piercing és a tetoválás

Nagyvilág2003.08.01, 15:46

Az Európai Bizottság ajánlása szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a tetoválás és a piercing divatjára. Ugyanis a jelenlegi gyakorlat szerint csak a kesztyűket és a tűket sterilizálják, a festéket és a testbe fúrt ékszereket nem. Ezért a tetoválók és pácienseik sokkal jobban kiteszik magukat az AIDS, a lepra és a rák kockázatának.

Gazdasági összeomláshoz vezethet az AIDS

Gazdaság2003.07.24, 11:11

Az AIDS-el súlyosan fertőzött afrikai országokban akár felére is csökkenhetnek a jövedelmek, és hosszú távon csak gyermekmunkával lehet majd pótolni a betegség miatt kieső munkaerőt. Minden eddiginél pesszimistább tanulmány készült a Világbank megbízásából a heidelbergi egyetemen.

Nagy lépés a rák immunterápiájában

Tudomány2003.06.26, 13:13

Egy washingtoni orvoskongresszuson áttörésként méltatták az Ausztráliában kifejlesztett új kezelést, amelyet a közeljövőben több neves európai és amerikai orvosi intézmény is tesztel majd a prosztatarákban és a mellrákban, fehérvérűségben és AIDS-ben szenvedő betegeknél.

Felvilágosítást szorgalmaznak az anális szexről

Tudomány2003.06.18, 09:24

Egy friss tanulmány szerint Afrikában az anális szex áll a HIV-megbetegedések jelentős részének hátterében.

Santana: zenével az AIDS ellen

Kultúra2003.06.06, 10:01

Carlos Santana az AIDS elleni küzdelem céljára ajánlja fel nyári koncertkörútjának teljes bevételét. A latin gitárvirtuóz reményei szerint mintegy 2,5-3 millió dollár gyűlhet össze az Egyesült Államokban tartandó 23 koncertből.

A természet segíthet az AIDS ellen

Tudomány2003.05.21, 13:22

Kutatók olyan embercsoportot fedeztek fel Ugandában, akik természetes védettséget élveznek a HIV-vírussal szemben. A csoport kb. két tucat felnőtt tagját vizsgálva kiderült: annak ellenére, hogy partnerük HIV-pozitív volt és mindenfajta védekezés nélkül létesítettek szexuális kapcsolatot, mégsem betegedtek meg.

Bush: 15 milliárd dollár az AIDS ellen

Tudomány2003.04.30, 10:56

George Bush amerikai elnök 15 milliárd dollárt kér a kongresszustól az AIDS megelőzését és gyógyítását szolgáló öt éves tervéhez.

Az új fogamzásgátló az AIDS ellen is véd

Tudomány2003.04.24, 12:05

Egy új, nők számára készült, nem hormonális fogamzásgátló eszköz került piacra. Az olcsó termék a HIV-vírus és más, szexuális úton terjedő betegségek ellen is védelmet nyújt.

A Jóbarátok adományakciója az AIDS ellen

Tévé2003.04.22, 12:32

Jótékony célokra ajánlják fel saját tervezésű bútoraikat az NBC tévésorozatának szereplői. A Jóbarátok sztárjainak árverésre bocsátott tárgyaira az interneten lehet licitálni.

Új vírus okozhatja a tüdőgyulladás-járványt

Tudomány2003.03.19, 17:12

Az eddig tíz áldozatot szedett atipusos tüdőgyulladás kórokozója nemrég kerülhetett át az emberre. Nem kizárt, hogy új betegség jelent meg - mint annak idején az ebola vagy az AIDS esetében.

Engedélyezték az új típusú AIDS-ellenes szer használatát

Tudomány2003.03.14, 12:37

Az amerikai egészségügyi hatóságok csütörtökön zöld utat adtak az AIDS-et okozó HIV-vírus ellen kifejlesztett gyógyszerek új típusának.

Mégis csökken a világnépesség

Tudomány2003.03.05, 13:20

A születések száma zuhanni kezd, míg az AIDS gyorsuló ütemben szedi áldozatait - az ENSZ forgatókönyve szerint a 21. század végére csökkenhet a világ népessége.

Az AIDS végzett egy malawi miniszter három gyerekével

Nagyvilág2003.02.19, 13:08

Három gyermekem lett az AIDS áldozata - mondta Malawi fölművelésügyi minisztere, abban a délkelet-afrikai országban, ahol szinte minden tabunak számít, ami az AIDS-szel kapcsolatos. A miniszter szerint káros ez a titkolózás, amit az országban tapasztal, ezért tette nyilatkozatát, amiben azt is megemlítette, hogy minisztériumában is sok áldozatot szedett ez a betegség.

Újabb éhínség fenyeget Afrikában

Tudomány2003.01.02, 10:02

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, valamint több humanitárius szervezet becslései szerint mintegy 30 millió embert fenyeget az éhínség Afrikában a kontinens déli felétől egészen Afrika szarváig. A szervezetek szerint olyan humanitárius katasztrófa várható, amely tovább destabilizálja az AIDS által amúgy is súlyosan pusztított földrészt.

Az első képek a HIV-vírus sejten belüli támadásáról

Tudomány2002.12.17, 12:42

Amerikai kutatók nem mindennapi teljesítményének köszönhetően először láthatjuk, hogyan mozognak az AIDS-et okozó HIV-vírusok a megtámadott sejten belül, hogy eljussanak a sejtmaghoz, s átprogramozzák áldozatuk genetikai állományát.

Az AIDS világnapja

Tudomány2002.12.02, 12:08

Világszerte rendezvényekkel, figyelemfelhívó megmozdulásokkal, statisztikák közzétételével emlékeztek meg vasárnap az AIDS világnapjáról.

P Diddyt megrázta afrikai útja

Kultúra2002.11.26, 10:18

Sean 'P Diddy' Combs támadja a médiát, amiért nem foglalkoznak az AIDS járvánnyal. Hétvégi afrikai útja után azonban a rapsztár bevallotta, korábban ő sem tudta, valójában mekkora probléma az AIDS.

HIV-gyorsteszt: eredmény 20 perc alatt

Tudomány2002.11.08, 13:33

Egy új teszt fél órán belül információkkal szolgál az AIDS-et okozó vírus jelenlétéről.

Elton John-nap az AIDS elleni harcért

Kultúra2002.10.21, 10:06

A brit énekes San Franciscóban koncertezett, hogy növelje AIDS-kutatások segítésére létrehozott alapítványának bevételét. A város polgármestere hálából október 15-ét Elton John- nappá nyilvánította.

Csak a negyede gyűlt össze az UNICEF-segélynek

Gazdaság2002.10.17, 17:16

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének gyermekalapja, az UNICEF bejelentette, hogy az éhség és AIDS sújtotta dél-afrikai térség mintegy 6 millió gyermeke megsegítésére szánt pénznek csak a negyedét sikerült összegyűjtenie - áll a szervezet közleményében.

AIDS-védettség: kulcsfehérjék felfedezése az ölősejteknél

Tudomány2002.09.27, 17:08

Amerikai kutatók rábukkantak egy régóta keresett molekulacsoportra, amely egy maroknyi ember számára lehetővé teszi, hogy a HIV-vírus hordozása ellenére ne betegedjenek meg AIDS-ben.

AIDS: Afrika után Kelet-Európa a célpont

Tudomány2002.09.20, 11:13

Az AIDS nem várt méretekben terjed Kelet-Európában, gyakorlatilag leggyorsabban a világon - áll az UNICEF Social Monitor 2002 legfrissebb jelentésében.  

Föld-csúcson az AIDS-ről

Tudomány2002.08.30, 09:28

A világot egyre nagyobb mértékben fenyegető betegség, az AIDS hatásainak figyelmen kívül hagyásával vádolta a fejlett országokat a johannesburgi Föld-csúcs csütörtöki vitanapján Gro Harlem Brundtland, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Biztonságos szex-tanfolyam a taxiban

Tudomány2002.07.09, 11:14

Zambiában a taxisofőrök kezében az AIDS megfékezésének a lehetősége.

Az AIDS terjedése gazdasági katasztrófát okozhat Kínában

Archívum2002.05.09, 19:05

Kínában az AIDS-fertőzöttek számának drámai növekedése komolyan visszavetheti az ázsiai ország dinamikus gazdasági fejlődését - idézi a BBC Jeffrey Sachs-t, a Harvard egyetem neves közgazdász-professzorát, Kofi Annan ENSZ-főtitkár tanácsadóját. A regionális gazdasági különbségekre visszavezethető hatalmas kínai migráció jelenti a legnagyobb veszélyt a fertőzés terjedésének szempontjából - állítja a szakértő.

AIDS: még nem érte el a csúcspontját

Tudomány2002.07.02, 15:06

A következő 20 évben 70 millió ember halhat meg AIDS-ben, ha csak a gazdag nemzetek nem tesznek még nagyobb erőfeszítéseket a járvány megfékezése érdekében.  

Szent háború indul az AIDS ellen

Nagyvilág2002.06.10, 18:59

Különböző felekezetekhez tartozó mintegy 120 vallási és egyházi vezető nairobi találkozóján hétfőn "szent háborút" hirdetett a szerzett immunhiányos betegség (AIDS) ellen.

A bíróságok engedélyezték az AIDS népi módszerekkel történő gyógyítását

Tudomány2002.05.22, 16:45

Az ausztráliai bíróság elfogadta annak a férfinak az érveit, aki nem engedélyezte HIV-fertőzött lányának a jelenlegi készítményekkel történő gyógyítását.

Újabb korosztályban szedi áldozatait az AIDS

Nagyvilág2002.05.14, 15:36

Az Egyesült Államokban egyre több ötven év fölötti ember betegszik meg AIDS-ben. Ennek oka, hogy már nem tartanak a terhességtől, ezért nem is védekeznek, másrészt az orvosok nem érdeklődnek az idősebbek szexuális szokásairól, és sokszor fölöslegesnek tartják AIDS-szűrésre küldeni őket. A felmérések szerint az ötven éven felüliek több mint fele rendszeresen él szexuális életet.

Légy is terjeszti a HIV-vírust?

Tudomány2002.03.18, 11:18

Német kutatók lehetségesnek tartják, hogy az AIDS megbetegedést előidéző HIV-vírust a majmokról egy légyfaj, a Stomoxys calcitrans viheti át az emberre.

28 millió ingyenóvszert osztanak ki a riói karneválon

Nagyvilág2002.01.23, 20:02

Elsősorban az AIDS visszaszorítása érdekében döntött úgy a brazil egészségügyi minisztérium, hogy a hamarosan kezdődő riói karneválon több millió óvszert osztanak ki a forgatagban.

Egyre félelmetesebb a HIV

Tudomány2001.12.19, 15:16

Az AIDS kórokozója egyre gyorsabban válik ellenállóvá a jelenleg forgalomban lévő gyógyszerekkel szemben.

Kezelni kell az AIDS-es terhes nőket Dél-Afrikában

Nagyvilág2001.12.14, 16:50

Dél-Afrika legfelsőbb bírósága elrendelte, hogy a kormány biztosítson az AIDS kezelésére alkalmas gyógyszereket a megfertőződött terhes nőknek, hogy a betegséggel ne fertőzzék meg kisbabájukat.

Luxus az AIDS-megelőzés

Itthon2001.12.10, 15:44

Miközben folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma, Magyarországon sorban szűnnek meg a megelőzéssel, felvilágosítással foglalkozó alapítványok. Az egészségügyi miniszter ugyanis egy határozatában idén megszüntette a Nemzeti AIDS-bizottságot, a minisztérium egyik munkatársa szerint ugyanis "túl nagy luxus lenne, hogy az AIDS-szel külön bizottság foglalkozzon".

Rohamosan terjed az AIDS Iránban

Nagyvilág2001.12.09, 21:28

Jelenleg 15000 AIDS-fertőzöttet tartanak számon Iránban. A betegség rohamos terjedésének egyik oka az, hogy a siita iszlámot követő férfiaknak egyszerre több feleségük is van.

A zimbabwei kormány hat tagja AIDS-beteg

Nagyvilág2001.11.28, 13:55

Számos politikus és a kormány hat tagja AIDS-beteg Zimbabwében. Az országban hetente kétezren halnak meg az AIDS következtében, és minden negyedik felnőtt fertőzött.

Roger Milla az ENSZ szolgálatában

Sport2001.11.21, 07:02

Roger Milla, korábbi kameruni válogatott labdarúgót az ENSZ az AIDS visszaszorítására irányuló program nagykövetévé nevezi ki jövő csütörtökön, Genfben.

Magic Johnson tíz éve HIV-pozitív

Sport2001.11.07, 07:05

A sporttörténelem valószínűleg legmegrázóbb bejelentését tette pontosan tíz évvel ezelőtt, 1991. november 7-én Magic Johnson, a Los Angeles Lakers akkor 32 éves, ereje teljében lévő kosárlabdázója. A földkerekség - akkor - Michael Jordannel együtt legjobb kosarasa könnyek között tudatta a világgal, hogy vérében hordozza az AIDS kórokozóját, a HIV nevű vírust. S bár a betegség még nem tört ki rajta, a tapasztalati tények egy évtizeddel azelőtt azt mutatták, csak idő kérdése, hogy a halálos kór ledöntse lábáról a bivalyerős sportolót.

AIDS-vakcina tíz éven belül

Tudomány2001.10.08, 11:37

A kutatók egyre optimistábbak a tekintetben, hogy hamarosan megszületik az első AIDS elleni védőoltás.

A dél-afrikai felnőttek negyven százaléka AIDS-ben hal meg

Nagyvilág2001.09.17, 16:16

Hatmillióan hallhatnak meg AIDS-ben 2010-ig Dél-Afrikában - derült ki egy vasárnap Johannesburgban közreadott jelentésből.

Beszippantható és olcsó AIDS elleni vakcina

Tudomány2001.09.12, 12:11

A Yale Egyetem kutatói bejelentették, hogy egy igen olcsón előállítható és könnyen alkalmazható AIDS-vakcinát fejlesztettek ki, amely a kísérleti állatként szolgáló majmokat megvédte a betegségtől, s az ember esetében is hatásos lehet.

Thaiföldön AIDS-ben halnak meg legtöbben

Nagyvilág2001.08.31, 16:47

Az AIDS a legfőbb halálozási ok Thaiföldön. A hatóság beismerte, eddig megmásították a statisztikákat. Az áldozatok száma több mint 300 ezer.

Hatékony antitest a HIV ellen

Tudomány2001.08.16, 11:27

Amerikai és brit kutatók meghatározták egy olyan antitest szerkezetét, amely hatékonyan semlegesíti az AIDS-et okozó HIV-vírust. Az eredmény mérföldkő lehet egy HIV elleni vakcina előállításában.

Egész falvak halnak ki Kínában az AIDS miatt

Nagyvilág2001.08.10, 11:03

A kínai kormány elismerte, hogy krízissel áll szemben, és éjjel-nappal működő egészségügyi bázist hozott létre Henan tartományban az AIDS terjedésének megállítására. A kór terjedésében nagy szerepet játszik a szakszerűtlen véradás, és a sterilizálatlan eszközök többszöri alkalmazása.

Papok szerint az óvszernek köszönhető az AIDS elterjedése

Nagyvilág2001.07.31, 14:26

A dél-afrikai püspökök szerint az óvszer felelős az AIDS elterjedéséért. A papok erkölcsi síkon küzdenének a betegség ellen, és nem hajlandók népszerűsíteni az óvszereket egyházközösségeikben.

Az AIDS múltja és jövője

Tudomány2001.07.23, 19:55

A HIV-fertőzöttek száma 2000-ben a becslések szerint már több mint harminchatmillió volt - tíz év múlva a legtöbbjük már nem él. A járvány eddig huszonkétmillió életet követelt világszerte, és az áldozatok száma évről évre növekszik, tavaly elérte a hárommilliót. Honnan támadt ez a veszedelem, és meddig pusztíthat még? Kié lesz a győzelem az orvostudomány és a vírus halálos játszmájában? Milyen irányba halad a kór evolúciója? Az ENSZ AIDS elleni programjának legutóbbi jelentése így fogalmaz: a kép sötét, apró reménysugarakkal. Müller Viktor cikke a Természet Világa c. folyóiratban.

Járványtani körkép

Tudomány2001.07.23, 19:56

A számok elrettentőek. 1999 óta az AIDS a legtöbb életet követelő fertőző betegség. Számos országban a mostani tizenöt évesek több mint harmada fog AIDS-ben meghalni. A pusztítás apokaliptikus méreteket öltött.

Az AIDS elleni küzdelem kulcsa a nők egyenjogúsága

Tudomány2001.07.22, 02:01

Amíg a nők nem minősülnek egyenjogúnak, a kórt nem lehet legyőzni - vélték afrikai felszólalók a New York-i ENSZ-közgyűlésen. A nők tekintélyének emelése csökkentené az erőszakot és az ekképpen terjesztett fertőzést is.

Előző
Következő