A kísérlet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Bodrogi Lilla
- részecskefizika
- Európai Nukleáris Kutatási Szervezet
- Bruno Ganz
- Adolf Hitler
Sikerült a rakétaember La Manche-repülése
Átrepült a La Manche-csatorna felett pénteken repülő nélkül az első ember, mégpedig rakétameghajtással, a hátára szerelt saját tervezésű szárnnyal. A kísérletet csütörtökön rossz idő miatt el kellett halasztani.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Időutazásra indulnak a kutatók - vendégünk volt Horváth Dezső részecskefizikus
Ha keletkeznek is, nem jelentenek veszélyt a világ egyik legnagyobb kutatóintézete, a CERN területén születő fekete lyukak - mondta Horváth Dezső, a fizikai tudományok doktora, több CERN-kísérlet magyar részlegének vezetője, akit olvasóink a világ legnagyobb, hamarosan induló részecskegyorsítójáról, a nagy hadron ütköztetőről (LHC) kérdeztek a Vendégszobában. A szakember szerint a legnagyobb tudományos eredmény az lesz, ha felfedezzük a Higgs-bozont, a részecskefizika elméletének kulcsfiguráját, egyben az egyetlen alapvető részecskét, amelyet eddig még nem sikerült megfigyelnünk. A kísérletek közelebb visznek bennünket a Világegyeteem ...
Indul a legnagyobb részecskegyorsító - 1. rész: Miért kellenek a gyorsítók?
A kísérleti részecskefizika mai legnagyobb eszköze, a legnagyobb részecskegyorsító, a nagy hadron ütköztető egy 27 kilométer kerületű föld alatti alagútban működik majd, ami hosszabb a budapesti metróvonalaknál. A detektorok több tíz méteresek, a belsejükben a sok tonnányi vas éppúgy megtalálható, mint a nagyon finom szerkezetek. Minden másodpercben hatalmas adatmennyiséget gyűjtenek, az események milliárdjaiból pedig a legnagyobb teljesítményű számítógépek, számítógépek hálózatai válogatják ki a néhány nagyon érdekes új jelenséget. De egyáltalán miért van szükség ezekre a gigantikus és drága szerkezetekre?
Sikeres kísérleti őssejtterápia idegrendszeri elváltozások kezelésére
Amerikai kutatók visszafordítottak egy halálos kimenetelű idegrendszeri elváltozást a betegség vizsgálatára használt egerek egy részében, az állatok gerincvelejébe történő őssejtbeültetéssel. A kísérletek sikeressége pár éven belül új terápiás lehetőséget kínálhat például a szklerózis multiplexben.
- címkék:
- őssejtterápia
- A kísérlet
- idegsejt
- Címkefelhő »
Százharminc éves az első hazai telefonbeszélgetés
Százharminc évvel ezelőtt Magyarországon elsőként létesített távolsági telefonösszeköttetést Salamin Leó, a soproni királyi főreáltanoda igazgatója. A kísérlethez Alexander Graham Bell telefonját használták fel, amelynek eszközeit Bécsből hozatták erre a célra.
- címkék:
- telefonbeszélgetés
- A kísérlet
- Címkefelhő »
Hollywoodi agyelszívás
"Kedves Lajos/Alejandro/Michael/Oliver/Susanne! Láttuk a holokausztról/bosnyák menekültekről/anyagyilkosokról/hidegháborús ügynökökről/depressziós bakterről szóló filmedet, azonnal elvarázsolt bennünket és rögtön tudtuk, hogy te vagy a megfelelő ember az új Nicole Kidman/Halle Berry/Nicolas Cage/Jude Law thriller/sci-fi/romantikus eposz megrendezésére! Van rá 20 millió dollárunk, teljes kreatív szabadságot kínálunk, de a végső vágás joga a stúdióé. Várjuk válaszod!" - mit léptek Magyarország, Mexikó, Németország vagy Spanyolország legtehetségesebb rendezői a fenti hívásra? Összeállításunk bemutatja.
- címkék:
- Sean Penn
- Alejandro Amenábar
- Luke Wilson
- Naomi Watts
- Jake Gyllenhaal
- Nicole Kidman
- Koltai Lajos
- Ang Lee
- Antal Nimród
- Jamie Bell
- Guillermo del Toro
- Oliver Hirschbiegel
- Pitof
- Thomas Vinterberg
- Alejandro González Inárritu
- Benicio Del Toro
- Susanne Bier
- Daniel Craig
- Halle Berry
- Kontroll
- Kedves Wendy!
- Vanília égbolt
- Az esküvői bankett
- robotzsaru
- Étel, ital, férfi, nő
- Sorstalanság
- Esküvő után
- Értelem és érzelem
- Bábel
- 1408
- Nyisd ki a szemed!
- Világok harca - Az invázió
- Hulk
- Tsotsi
- Este
- A rejtély
- Könyörtelenek
- Asterix és Obelix
- Kémjátszma
- parfüm
- Maléna
- Az elveszett
- Árnyék nélkül
- Rokonok
- Pokolfajzat
- A lé meg a Lola
- Szép remények
- Batman
- A napfény íze
- Találkozás Vénusszal
- Csodálatos Júlia
- A születésnap
- Kisiklottak
- Hatodik érzék
- A millió dolláros hotel
- Vidocq
- 21 gramm
- Macskanő
- Halálos tézis
- Korcs szerelmek
- A kísérlet
- Anyádat is
- A bőség földje
- Az ember gyermeke
- Kívül tágasabb
- Hogy szeretsz?
- Fekete Könyv
- Elemi ösztön
- Csillagközi invázió
- Showgirls
- Tigris és Sárkány
- Ördöggerinc
- Mephisto
- Szerelemre hangolva
- My Blueberry Nights - A távolság íze
- kiadatás
- 2046
- Delicatessen
- Furcsa játék
- Párizs, Texas
- Jöttünk, láttunk, visszamennénk
- Mexikó
- Címkefelhő »
Ezüstérmes cikk
A kísérleti magfizika területén kiemelkedő hivatkozási mutatóknak örvendezhetnek a PHENIX-Magyarország együttműködésben résztvevők. A kutatásokat jelentős nemzetközi visszhang övezi.
- címkék:
- mutató
- A kísérlet
- Címkefelhő »
A kísérleti nyúl
A betegségek elleni küzdelemben nélkülözhetetlen különböző állatmodellek alkalmazása az új diganosztika eljárások és gyógymódok, valamint vakcinák kifejlesztésére és tesztelésére. A nyúl (Oryctolagus cuniculus) élettani jellemzőiben és számos betegség lefolyásában jelentős hasonlóságot mutat az emberrel, és betölti a kistermetű egér és a nagytermetű háziállatok közötti rést. A genetikailag módosított nyulak fontos alkalmazási területe a gyógyászati szempontból fontos fehérjék termeltetése a nyúltejben.
- címkék:
- Bodrogi Lilla
- A kísérlet
- AIDS
- Címkefelhő »
Új szervet fedeztek fel az egérben
A kísérleti egér vizsgálata több mint száz éves múltra tekint vissza. Ebből azt gondolhatnánk, hogy nincs olyan porcikája az egérnek, amit ne ismernének a kutatók. Kiderült azonban, hogy még mindig tartogat meglepetéseket.
- címkék:
- Bodrogi Lilla
- A kísérlet
- Címkefelhő »
A másnaposság génje
Az alkoholizmus kialakulásában szerepet játszó folyamatokról igen keveset tudunk. A függőség megértését a biológiai oldalról az is bonyolultabbá teszi, hogy több egymástól független gén is szerepet kap a kialakulásában. Amerikai kutatók egy új gént fedeztek föl, mely az alkohollal szembeni tűrőképességet befolyásolja az egyik közkedvelt laboratóriumi állat, a muslica esetében. Az új gént "hangover", azaz másnaposság-génnek nevezték el.